St. Jago di Compostella.

(Azoknak, kik a regényest szeretik.)

1.

St. Jago 1400 éves családból származott. Egyik elődje a gothok ellen harcolt, s cimerének körirata ennyiből állott: „Az isten háza után a St. Jago ház.“ Elbeszélésünk hőse a 28 éves St. Jago Vasques Salamankában végezte tanulmányait, s mint 17 éves ifju arról volt nevezetes, hogy egy év alatt kilenc dottorénak csábitotta el aragoniai szemü leánykáit. – A dottorék részint dühösködtek, részint szomorkodtak, St. Jago Vasques ellenben holdvilágos éjen guitarre, és énekhang mellett megszökött Salamankából. A dottorék kitörülték a jelöltek sorából ő nagyságát, s mint javíthatlan egyént körözteték egész Spanyolországban, de minthogy ő nagyságának volt mit apritania a tejbe – bár csaknem összeroskadt e kegyetlen végzés ónsulya alatt – nagyot mosolygott magában, s don Juant olvasgatta.

St. Jago bizonyos időre Sevillában telepedett meg. Sevillában abban az időben olyan fényüzés volt, hogy thea mellé minden elegansabb körökben kolibritojást serviroztak, s a kétszersülteket ananász-lekvárba mártogatták. St. Jago mint telivér salonember, nemcsak az előbbkelő aristocratiát majmolta, hanem még a billiomos Grand Dugo los Barackados Kajszinossal is versenyzett.

Egy ebédet, melyet három évre bérelt márványpalotájában rendezett, megpróbálunk lemásolni. A terem díszitvényeit és műcsoportozatait elhallgatjuk, s csak annyit jegyzünk meg, hogy annak létrehozása, egy általunk is látott, de ő általa is kibocsátott s elfogadott váltó szerint 10,000 genuai lirába került.

Száz vendég volt hivatalos, véletlenül azonban kétszáz jelent meg, de az ő nagyságát nemcsak hogy nem zavarta, hanem neki kifejezhetlen örömeket okozott. A vendégek nagyobb része grandokból állott, voltak marquisek és nobilik is. A vendégek az akkori etiquette szabályai szerint keveset ettek, de annál többet ittak, úgy hogy ő nagyságának legdrágább borai mind elfogytak, a megmaradt értékes ételek pedig a cselédség, s kutyák között prédáltattak el.

Ébenfaasztalra csalánból szőtt asztalnemű boríttatott, melyen a legfinomabb madárpehelyből műremeklett hímezések, a goth s maurok közötti csatázásokat ábrázolták. Az asztalközépen angoriai kecsketejből kristálizált vásában oly növény illatozott, mely csak minden 2000-dik évben virágzik, s igy a világ teremtése óta St. Jago asztalán épen másodszor nyitotta ki közszemlére bimbóját. E virágban ugyan mindössze is egypár óráig gyönyörhödhetének a vendégek, miután az szőrén szálán elveszett, s többé meg sem került, tiltván az akkori etiquette azt is: hogy grandok, marquisek, és nobilik között tolvajlási kutatások, és fitatások történjenek – de a háziurat az sem zavarta meg, miután a virág oly szerencsés időszakban csipetett el, midőn a vendégkoszorú en masse jelen volt, s azt egyenkint csodálhatta. Minden vendég számára aranytányérok, platinakések, villák és kanalak, sáfránygyökér-fogpiszkálók, és kristálypoharak helyeztettek. A csalánasztalkendők minden harapás után kicseréltettek, s öblitésül ambra grisea szolgáltatott smaragd-poharakban. Legtöbben azért ettek keveset, mert szájuk a csodálkozástól folytonosan tátva állott. Kik legtöbbet ettek, kárhoztatták legkeményebben St. Jagot, sőt egypár, kiken ebéd végével eret kellett vágni, bolondnak is nevezte. Egy hitelezője bámulta eszélyességét, de utána tette, hogyha elei is oly eszélyesen éltek volna, az isten háza után nem következnék a St. Jago ház.

Minden vendég körűl külön inas sürgölődött különböző ruhában, oly ügyesen, hogy egyetlen grand önteték nyakon americai köszméte-mártással, de az is csak két hét mulva vette észre mantillján a rombolást, midőn nem volt ember Sevillában, ki mantillja lapockáján segithetett volna.

Minden étel után ujra teritettek; azon poharak, melyekből egyszer ittak, az utcára szórattak, minden ételhez más darabot játszott a zenekar, annyi tapintattal, hogy a medvetalpak a legfelségesebb krakovianka kiséretében emésztettek meg. A konyhában csupa ezüstedények használtattak, citrom- és narancsfák égettettek, a pecsenyeforgató dreizehngrädig aranyból készült Párisban, s zöld bársonyfutrálban szállitatott Sevillába.

Magyarosan szólva: volt ötven tál étel, mindegyikből ötvenféle. Ha ugy tetszik a nevezetesbeket megemlithetem:

A levesnemüek között kitünt: a pisztrángmájgaluska, a keleti fűszerszámmal barnitott fekete levesben igen jól vette ki magát az engadi őszi barackfa alabástrom-fehér gyöngye. Marquis Barbara kapott ugyan e levestől kisebbszerű hascsikarást, de kinevették, s azt mondták: nem – nónak való a gyömbér. A napkeleti zeller is meglehetős hatást gyakorolt, de csak a nobilik között.

A marhahús marhából volt, de 24 féle marhából, de ki tudná azokat előszámlálni. Későbben tudtam meg, hogy a takarmányozás különfélesége eszközölte a marhák különféleségét. Dőfődy nobili igen jó viccet mondott e különféleségre, azt állitotta, hogy ilyenféle különféleség lehet az emberek között is.

A vastagételek közől csupán a violaszinü olasz káposzta, a gimplivel töltött pejkáposzta, s a tubákszinü burgonya dicsértettek. A sötétzöld sárgarépának is akadt egykét kedvelője, de a mint hallottam, nem igen mertek nyilatkozni.

Az assiettekről szinte megfeledkeztem, pedig azokat előbb kellett vala emlitenem.

Sokat ettek az ephesusi snidlinges rétesből.

Többet a jeruzsalemi spárgából, mely azonban oly vastag volt, hogy kötélnek is beillett.

Legtöbbet a búbosszalonka nyelvéből, melyet csak Arabiában lehet fogni nagypénteken, esős időben, holdvilágnál, éjszaka, pontban háromnegyed egy órakor.

Feltálaltak egypár szürkeszemü bagolytojást is, de azonnal le is tálalták, mert miután egyet feltörtek volna, észrevették, hogy sáfrány helyett babérlevélbe voltak bepakolva, s megromlottak.

Még az nap irt St. Jago spediteurjének, felmondott neki, sőt össze is huncfutozta. Ezt annál könnyebben tehette, mert a konto még fizetlen vesztegelt iróasztalán.

A becsináltak feleltek meg legkevésbé a vendégek várakozásinak, azon azonban senki sem csodálkozott, miután későbben nyilvánossá lőn, hogy ő nagysága szakácsa Maskaraból került, hol a becsináltak sohasem divatoztak. Némi tájékozásul mint legjelesbet mégis megemlitem a Niagara zuhatagi szürke béka-becsináltat.

A tésztás ételek érdemlett furorét eszközöltek.

A persiai lisztlángból, papagálytojással készült palacsinták utósóig elfogytak; nagy kelendőségnek örvendett a cyprusi szőlőzsirral sütött asturiai fánk és nyerges- ujfalusi lepény is. A nobilik csaknem csömört ettek a lacryma christivel satózott vichessirei plumbuddingból.

Még csak a sültekről kivánok szólani, s a csemegékről.

Szónoklati remekek puffantattak el, az iramszarvas-comb felett.

A zebra-vesepecsenye, a szakácsot koszorúzta meg.

A giraffe-nyelv pedig „non plus ultra“ kifejezéssel dicsőitteték.

A stajer kappannak csak az elejét ették, a fácánoknak a hátulját, a szalonkáknak közepét; a kócsagszivek nyárson sülve, austriga-mártással teritékeltettek.

A csemegék állottak a tengerfenéken található solitair diókból, libanoni mogyorókból, keleti szilvákból, nyugati almákból, déli szőlőkből, és északi körtvékből. A legkisebb alma 20, a legkisebb körte 18 fontot nyomott. Egész mogyorót csak grand Pilato birt megenni.

Az ebédnél mindenről beszélgettek, csak politicáról nem, a spanyoloknak mindenkor volt annyi eszük, hogy főleg ebéd alatt, gyomraikat par force nem rontogatták. A legkönnyebb, érzékiebb, s bizarab dolgok vitattattak meg, a lehető legviccesebben, s különösen herceg Masancker maradandó becsü oszlopot emelt vicceinek.

Egyetlen nobili feledkezett meg magáról, s emlitett olyasmit, hogy a hivatalos kimutatás szerint tegnapelőtt Sevillában százan haltak meg éhen, de ő is csakhamar észrevette magát, s jobban elpirult undelicat beszéde miatt, mint magok a grandok és marquisek.

Ezen brilliant ebéd után ő nagysága St. Jago hirbe, s az adóssági börtönbe került. Legjobban boszantotta, hogy fogságában egyetlen barátja látogatta meg, grand Veracruz, kit pedig az ebédre hivottak jegyzékéből véletlenül kifeledett.

St. Jago három hónapig ült fogságban; midőn szabadságba helyezteték, sokkal kövérrebb volt, mint azelőtt, az érdekes morbidezzából ellenben igen sokat veszitett.

Minthogy a becsületről álfogalmakkal birt, két napra kiszabadulása után odahagyta Sevillát, s Toledoba költözött.

2.

Toledoban mint Don Juan kivánt működni, jól tudván, hogy Toledo a kalandok Eldoradója. Szállást legelőszőr is egy özvegy asszonynyal, s annak 18 éves leánykájával vis à vis fogadott. Nem csalatkozott, a lányka folytonosan az ablakban űlt, neki is folytonosan ott kellett ülnie, hogy választottját folytonosan szemlélhesse. Mennyire a függönyök közől kivehette, a lánykának gyönyörü fejecskéje volt, egész valóját háromnapi les után sem ismerhette meg.

A negyedik napon egy osztály karabélyos ment azon utcán keresztül, melyben szállásolának. A függönyök azon pillanatban széthuzattak. Kiváncsiságában a leányka pongyolájáról is megfeledkezett. St. Jago a legszebb szemeket szemlélheté; szemeit azokon feledte.

Mindketten a második emeletben szállásoltak; eléggé megbánta St. Jago, hogy a harmadik emeletben nem bérelt lakosztályt, a perspectiva onnan sokkal nagyobbszerü fogott lenni.

A karabélyosokról St. Jagora veté tekintetét a leányka; pillanataik találkoztak. Mintha mosolyogni is látta volna. Biztosan ki nem vehette, miután a leányka lábujjhegyein forogván meg, csakhamar eltünt.

E gyanitott mosoly, s e biztos pillanattalálkozás volt ismeretségük introductioja.

Csakhamar a történtek után örömeinek és ürömeinek sorsosa, Pietro nevü inasa nyitott szobájába.

Nos!? kérdé St. Jago kiváncsian.

Megbizásodat uram, a lehető legpontosabban hajtottam végre. Özvegy senátorné, leányát Maritánának nevezik.

Hát még mit tudsz?

Kétezer genuai lira kamatjából élnek; Maritánának egyetlen fitestvére van Paolo, hadnagy a király testőrei között; az asszony fiatal korában nagy dáma volt; reggel és este láthatólag és hallhatólag nem imádkozik; csak a legcardinalisabb ünnepeken jár egyházba; Maritánát Rolla Genoveva nevelte, ki Cadixban született, s Toledoban halt meg végkimerültséggel összekötött idegrángásban.

Több az elégnél, solitaire Pietrom!

St. Jago intett, Pietro azonnal eltávozott.

Maritana az enyém, a nélkül, hogy nőül kellene vennem. Paoloval lesz ugyan párbajom, de én őt okvetlenül meggyilkolandom. A kereset elől Palermoba szököm, és két hétig a kripta nevezetességeiben fogok gyönyörködni; ezeket mondva St. Jago ismét az átellenes ablaknál foglalt helyet.

Csakhamar Marítana is megjelent. Pillanataik másodszor is találkoztak, gyenge pir lopódzék arcaira; igen igen kedves volt. Csinosan kötött könyvet vett fehér kezecskéibe, s folytonosan St. Jago felé tekintgetve aláhuzásokat tett.

E könyvet hacsak pár percre is, de okvetlenül meg kelletik szereznem. Az ilyen aláhuzásokból igen sokat meg lehet érteni; ezeket a legkedvesebb mosoly közepett gondolá St. Jago.

Maritana hirtelen felkelt ülőhelyéből, s távozott; már ő nagysága is épen leshelyét volt odahagyandó, a mint Maritana felöltönynyel kezében ismét megjelent, és azt egy nagy állótükör előtt magára illesztgeté.

Az asszonyok a tetszelgésben kifogyhatatlanok, jegyzé meg ő nagysága.

Maritana azután végkép eltünt.

Mig fenn ezek történtek, azalatt lenn a ház előtt bérkocsi állott meg. A bérkocsiban az özvegy és leánya helyet foglalának.

A Bravo villába! kiáltott a kedves gyermek ezüsthangjain.

Pietro! kiáltott St. Jago is haladéktalanul. Bérkocsit, azután legdivatosabb mantillomat.

A bérkocsi előállott, legdivatosabb mantillját felölté.

Hová parancsolja nagyságod? kérdezé a bérkocsis illedelmesen.

Bravo, villába! válaszolt St. Jago büszkén.

Elrobogtak.

* * *

A különnemü fák, virágok és füvek gazdag vegetatiójában egészen máskép érezték magokat. Hiában! a szerelemnek zöldség kell, hogy comfortabel fölléphessen.

Zöld gyeppadon, Maritánával szemben foglalt helyet.

Eleinte szótalanul nézegettek egymásra. St. Jago a tapasztalatlan, a kezdő és remegő szerelmest szinlelte. Csakhamar azonban átmelegültek.

St. Jago fölkelt ülőhelyéből, gratiával meghajtá magát, megmondta nevét, s engedelemkérés mellett helyet foglalt Maritana mellett, úgy, hogy a donna, a kedves gyermek anyja, balkézről esett.

Mennyivel szebb künn e villában, mint benn Toledoban! szólt Maritana.

Hasonlithatlanul szebb! Toledo nyárban a Oved-Mouitouija Afrikában, a villa Bravo ellenben a Jeffersy sziget; válaszolt St. Jago kedélyesen.

A mama nagy szemeket vágott a Hidalgora, mintegy tanusitandó, hogy ő is figyelmet igényelne.

St. Jago sokkal dressirozottabb gentleman volt, hogysem a szemvágásokat el ne értette volna.

Nagysám gyakrabban használhatja a természet szépségeit, az éltető és frisitő levegőt, mert udvarlás nélkül állithatom, hogy a nagysám coloritjánál élénkebb coloritot sohasem szemléltem.

Higyje meg nemes úr, hogy nem a természet szépségei, és nem az éltető levegő okozzák, hanem egyenesen a telivér. Anyám Perdita di Lares, bőrfinomsága miatt „selyem-lánynak“ nevezteték, nagyanyám Correcta pedig bőrfehérsége miatt „havasnak.“

Elhiszem, tökéletesen, szólt St. Jago nagy képpel, s valódi salonmosoly közepett kezet csókolt donna Flaminának.

Flamina azon pillanatban leányához hajolt, s ezt sugá füleibe:

St. Jago szeretetreméltó fiatal nemes.

Maritana bólintott fejével, s forró pillanatokat lövelt lovagjára.

Hol a mama is jelen van, ott a szerelmesek nem igen mulathatnak. Ennyit St. Jago régen megtanult, miért Maritánát s kedves mamáját mint vendégeit, teritett asztalhoz ülteté.

Elfogadták. Teritett asztaltól kevés halandó szökik meg, a spanyolok pedig pecsenye és bornak élnek.

Az ozsonna alatt borzasztó haladást tett St. Jago nemcsak új ismeretségében, hanem új szerelmében is.

Ne beszéljetek nekem ti irósvaj-illatu költők merengésről, ábrándozásról, gerlebúgásokról, és fülmile-csattogásokról. Jó étvágy mindig legbiztosabb jele a rokonszenvnek, és semmi sem éleszti úgy a kebellángot, mint tele asztal és jó borok.

Mint declarált szerelmesek váltak el, s tértek szállásaikra.

* * *

Másnap reggel 10 óra tájban átküldötte Maritana a csinosan kötött könyvet. Fernandes Rose „Pásztorórái“ valának. Több sort aláhuzott, a többek között ezeket:

ismét:

ismét:

Értelek angyalom! orditott St. Jago ördögi hahota között, s a jövő percben Pietrot kiáltotta.

Legdivatosabb ruháimat fickó, ma nagy napot ülök! Ha terveim sikerülnek, inasból urrá teremtlek, ha megbukom, megyünk abba a szigetbe, hol az aristocratia is gombával és csicsókával él, a termeket pedig scorpiók és más gyilkos férgek lakják.

Desidero che questo negozio vi riesca, szólt Pietro, s a jövő percben St. Jago idealisálva nyitott a szabadba.

Maritana otthon volt, még pedig egyedül.

A világ legkényelmesebb divánján foglaltak helyet egymás mellett. A nő St. Jago kebelére hajtá szép fejét, ajkait ajkaihoz emelte.

Örökké igy! szólt olvadékonyan.

Nem bánom! válaszolt St. Jago vontatva. A világon ezen egyetlen kitételtől remegett: „örökké.“

Alkonyodni kezdett. St. Jago egy hála-odával köszönté a lenyugvó napot. Maritánának végtelenül tetszett a St. Jago odája.

Későbben a mama is haza érkezett a városból. „Későn jött mama!“ szólt Maritana negédesen. Vasques már távozni fog.

Oly korán!? szólt a mama észrevehető gúnynyal, szemöldjeit összehuzá, s először életében megemlékezett a porhadó Rolla Genoveváról.

A csarnokban még egyszer megcsókolták egymást, s még egyszer maradandó becsű hűséget esküdtek.

St. Jago megbotlott, amint a küszöbön szobájába lépett.

Gonosz jel! szólt Pietro szomoruan, kivonta a St. Jago rozsdás kardját hüvelyéből, s azt egy andalusiai titokteljes nóta mellett, elkezdte köszörülgetni.

Ha meghalok, rendelkezzél testemmel mint sajátoddal, aranyos felöltönyömet add valamelyik koldusnak, s hagyd meg neki, hogy a fény s pompa között se feledkezzék meg istenéről, s lelkem nyugalmáért imádkozzék egy évig minden nagypénteken egy miatyánkot.

Amen! válaszolt Pietro, s ijedtében a kardot kiejté kezeiből.

* * *

St. Jago becsületesen ki sem alhatta magát, mert reggeli 11 órakor a Pietro erős karjai rázták fel mennyálmaiból. Maritináról álmodott.

Első pillanata egy ölmagas ifjura esett.

Ismersz-e engemet? don St. Jago Vasques di Compostella.

Személyedet nem, de ruhádat igen. Te don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba Paolo vagy, őrje a legnagyobb királynak, testvére a legszebb leánynak.

Kit te megcsaltál, kit te meggyaláztál!

Az ember soha sem tudja, hogy mire ébred, don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.

Ismered a lovagok törvényeit? don St. Jago Vasques die Compostella.

Doctoratust tettem belőlök! don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.

A fulgida erdő Toledotól félóra járásnyira esik.

Te tőlem fél másodperc járásnyira fogsz esni.

Életre, halálra!

Játszani csak a diákok, meg a jebuzeusok szoktak.

Kard, vagy pisztoly?

A kard árkot csinál, a pisztoly lyukat. Könnyebb befulni az árokba.

Reggel, vagy este?!

Reggel! az ember lenyugszik, mielőtt a nap lenyugonnék!

Isten velünk! don St. Jago Vasques di Compostella.

És a szerencse! don Riego di Comba, Tacomba, Catacomba.

Nyiss ajtót a lovag számára Pietro! majd bezárni számára én fogom.

Nincs gyönyörűbb nép a spanyolnál, kivált a nobilik ennivaló fattyuk.

St. Jago az nap felségesen aludt. Más nemzetbeli okvetlenül virasztott volna.

Másnap reggel 7 órakor találkoztak a fulgida erdőben.

A spanyol lovagok röviden végeznek, öt perc alatt el van döntve, ki marad ezen a világon, s ki utazik a más világra. A panamai országgyülések követei tanulhattak volna a spanyoloktól.

A don St. Jago kardja beletört a don Riego oldalába.

Riegonak voltak legvastagabb bordái egész Toledoban. Az orvos hangosan állitotta, hogy Riegot kigyógyitja, de ő nagysága harmadnapra a történtek ntán meggyónva, és megáldozva örökre quietált.

A spanyol orvosok között is megtörténik, hogy többet mondanak, mint a mennyit megbirnak; de azért épen ugy kifizették, mintha a don életben maradt volna. Ez különben máshol is úgy megyen.

St. Jago kénytelen volt Toledoból is megszökni.

3.

Cadixban – hova Toledoból költözött, St. Jago a legkomolyabb s legsolidabb férfiak között említetett. Jó hirének alapját abban vetette meg, hogy a gazdag Barbiero nobili 40 éves leányát Formosát nőül megkérte. Ez volt a legutolsó mód, pénzbeli ügyeit rendezhetni. Formosát minden valamire való nobilinak egy millioval kinálgatták, negyven évig azonban nem akadt nemes egész Spanyolországban, ki ily szép összeggel a rút Formosát nőül elvállalta volna. St. Jago minden lehető számitásokból kifogyván, a gazdag Formosa kezét megkérte, s azt megnyerte.

A menyekző, mely egy 1400 éves családból származott nobili, s egy mesésgazdagságu nobili leánya között tervezteték, csak fényes és pompás lehetett.

Kétszáz nagykoma, ugyanannyi kiskoma, és 2000 tanu lőn hivatalos.

Vöfélynek Cadix valamennyi ifjai, nyoszolyaleánynak valamennyi leányai fölkérettek.

Formosa már az esküvő előtt három nappal elkezdett nevetni, s az esküvőig folytonosan nevetett. St. Jago is igéretet tett magának, hogy a mint az esküvőnek vége lesz, ő is nevetni fog.

Az oltárlépcsőzetek vörös bársonynyal vonattak be; az egyház falai, melyben az esküvő történt, kék selyemmel diszitettek. Az egyházszolga, ki a szertartást végezte – a cadixi érsek – 50,000 aranyat érő gyémántos gyűrűvel ajándékoztaték meg, az orgonista a villa Viciosát kapta emlékül.

Négy hétig egész Cadix kapatos volt, csak a menyasszony és vőlegény voltak józanok; az első az unalomtól, a második az örömtől.

Esküvő után a St. Jago háza minden nobilinak nyitva állott. Nagyszerű ebédek, estélyek, és estelik egymást váltották. A hatodik hónapban St. Jago már 200 percentes pénzekkel tartogatta fel a nagyéletbeli súlyegyent, s Formosával csak minden tizednap váltott pár szót, s akkor is nagyon ouvrier-kitételeket használt.

Formosa többször siránkozott; St. Jago végtelenül jó izűeket kacagott. don Barbiero a „habeas corpus liberum“ ellen szavazott.

Egy napon Formosa haza ment szüleihez panaszkodni.

St. Jago egyedül maradt Pietroval.

– Pietro hivem, hat hónap alatt épen egy millió forintot ráztam le a nyakamról; adj tanácsot, hogy rázzam le Formosát.

Hagyja el nagyságod Cadixot, – miután Formosa Cadixban lakik, e nyomon Formosa is el fog maradni.

Fiu, te genie vagy, megérdemlenéd, hogy a vürzburgi philosophiai társulat tiszteletbeli tagjává nevezzen.

E párbeszéd közepett lépett a terembe don Barbiero Formosával.

Kedves atyám, méltóztassék helyet foglalni; szólt St. Jago udvariasan.

Don Barbiero helyet foglalt; Pietro távozott.

Fiamuram! ön ellen panasz van!?

Megtörve, de nem leverve állok a legkegyelmesebb biró előtt.

Szeretett leányom Formosa azt állitja, hogy St. Jago nemes igen nemtelenül bánik vele.

Uram, a millio forintból, melyet adni méltóztattál, egy fillérem sincsen.

Szeretett leányom Formosa tovább azt is állitja, hogy St. Jago nem szereti.

Uram 200 percentes pénzekkel élősködöm; ha nem segitesz, a St. Jago előtti ház sem szabadit meg az adósok börtönétől.

Szeretett leányom Formosa végre azt is állitja, hogy örömest megbocsát St. Jagonak, ha az magát megjavitja.

Uram! csak még egyszer utoljára, méltóztassál rajtam könyörülni, s ajándékozz meg egy millio forinttal.

Szeretett leányom Formosa nyugalma megér egy millio forintot. Még egyszer s utoljára adom a kért összeget, de ha St. Jago Vasques di Compostella meg nem javitja magát, becstelen lesz előttem, egész Spanyolország…

S az egész világ előtt! egészité ki St. Jago.

A szerelmesek egymás karjaiba rohantak; az öreg Barbiero mosolyga, s igen jól érezte magát.

Egy millio még meg nem zavarja a spanyol nobiliket, s ily csekélység miatt a mosoly el nem szökik ajkaikról.

St. Jago még azon éjjel eljátszotta az egész összeget, de azért egész Spanyolországban senki sem aludt jobb ízüen nálánál. Felserkentekor úgy találta, hogy Formosa most még sokkal rútabb, mint azelőtt volt, s kiadta a parancsolatot, hogy egyedül kiván reggelizni.

A vágás sokkal keményebb volt, hogysem azt Formosa eltűrhette volna, nyomban ment Barbierohoz panaszra.

Barbiero hatodmagával jelent meg St. Jagonál. A piacon is azonnal beszélgetni kezdették, hogy St. Jagonál nagy dolgok menendnek végbe.

Barbiero a főterem ajtaja előtt még egyszer ismételte ordréit.

Én don Barbiero los Bajuszados becstelennek fogom St. Jagot nevezni.

Mi ismételni fogjuk – kiáltottak a nobilik egyszerre.

Ha kardot ránt?!

Mi is kardot rántunk!

Ha erőszakot használ?!

Felnyársoljuk!

S igen, hogy el ne feledjem, szivesen látom önöket ebédre.

Nagy sarkantyukkal és nagy kardokkal nyitottak be a terembe. Minden szobát összevissza kerestek, minden szoba üres volt.

A nagyságos úr mindenét összepakolta, s elutazott. Ennyit egy hátrahagyott domesticus mondott, kit mind a hatan nyakon vertek.

A történttek meghallása után Formosa görcsökbe esett, s csak akkor szabadult meg a görcsöktől, midőn a görcsök tőle. Éjfélkor kiadta lelkét.

A cadixi lapok három hasábot töltöttek meg a fényes és pompás temetés leirásával, melyekből mindenki meggyőződhetett, hogy a gazdagok között épen úgy akadnak bolondok, mint a szegények között.

4.

Két évvel a történtek után la Mancha tartományban Ciudad Real, és Valdepenas között ó divatu utikocsi haladt egy osztály mellvértesektől fedezve. A kocsiban benn egyetlen személy ült, a szenvedélyes angol utazó Lord Chester, a bakon inasa, s egy fogadott fuvaros. A mellvértesek lépést haladtak, a lépést vonszolt terheskocsi előtt, után, és körül, s majd nemzeti danákat hangoztattak, majd pedig fütyörésztek. Az angol mint szenvedélyes sajt- és liktáriom-evő, egy mázsa limburgert, s 200 üveg liktáriumot cipelt magával, s kizárólagosan ezen falható tárgyak fedezése és védelmezése végett, fizetett minden mellvértest mintegy két váltóforintjával állomásonkint. A la manchai vidék azon időben hirhedt rablók által fenyegetteték, és nyugtalanittaték.

Az angol minden állomásig megevett egy pár üveg liktáriumot, s minthogy azoknak alkatrészei elmaradoztak, csupasz ajkain és orra alatt, még magok a fedezetre kirendelt mellvértesek is azt hitték, hogy valami mogorva nagy bajuszu magyar táblabiró Borsod vármegyéből, a kit kisérnek. Az angol vagy evett, vagy aludt, vagy a spanyol institutiókat szidalmazta. Inasa minden bükfában egyegy rablót látott, s majd magáért, majd honhagyott nejéért s gyermekeért sohajtozott.

Utjok egy sürü sötét erdőben épen Valdepenas helység felé kanyarult, a mint a rengeteg sűrüjéből éles füttyök hangzának.

Los ladrones! kiáltott a csapatvezér, s csatarendbe állitá mellvértes legényeit. A kardok egy perc alatt kirántattak a hüvelyekből, a pisztolyok kakasai felhuzattak.

Ha személyemet s a liktáriumot megmentitek, tripla lénungot kap minden legény; szólt az angol, s egy üveg szederliktáriumot, mit legjobban szeretett, oldalzsebébe rejtett.

A tripla lénnung igérete neki bátoritá a legénységet, annyival inkább, mert eddigelő a simplát sem szedegették fel rendesen.

Negyven főből álló rablósereg rohanta meg az utazókat s a mellvértes fedezetet. Egyetlen lövés sem hangzott; a mellvértesek látván az alterumtantumot, szép csendesen visszavonultak, s magára hagyták a megriadt angolt, jó sajtjaival és liktáriumával.

Hollófekete paripán azon percben a kocsi előtt termett a rablóvezér. Vörös mantillban volt, arany hímezésekkel, fekete barettjén fehér toll hullámzott alá. Külseje a vezérnek vonzó volt és érdekes. Magas sugár termet, fekete fürtök és szemek, barnás bajusz és barkó a szebb férfiak közé sorozták a büszke labradoresket.

Uram! meltóztassál kiszállni! ezt oly jól ejté ki angolul, hogy a lord hirtelenében azt gondolhatá, miszerint Londonban Boz Dickenssel conversál.

A lord engedelmeskedett.

Van-e pénzed gentleman?

Van, de nem hordom magammal, assignátáim vannak több spanyol kereskedő házakra.

Assignátákkal nem bajlódunk, hát mit viszesz magaddal?

Sajtot és liktáriumot!

Mind a negyvenen elkezdtek nevetni.

Látszik, hogy angol vagy, a sajtot meg liktáriumot fedezet mellett cipeled magaddal.

Ti pedig látszik, hogy spanyolok vagytok, nem tudjátok mi a jó.

Elmehetsz, de egyszersmind tudathatod a világgal, hogy St. Jago di Compostella és társai a sajtos és liktáriumos szekereket megkimélik.

Az angol szép csendsen utnak eredt, s a legelső állomáson mindent elbeszélt.

Idegen utazók ez eseményből meggyőződhettek, hogy Spanyolországban sajttal, és liktáriummal bátran utazhatnak.

Az esemény mint villám terjedt el a manchai tartományban. A hatóság katonaságot, alguazileket, sbirreket, parasztokat, és vérebeket inditott St. Jago felkeresésére, s elfogására.

St. Jago épen két héttel korábban tudta meg, hogy üldözőbe fog vétetni. Mielőtt mentő tervekről gondolkozhatott volna, elrabolt az üldözésre kirendelt katonaosztály parancsnokától két lovat, s 200 darab aranyat, egy alguazilnek levágta a jobb fülét, két sbirrt megpofozott, a parasztokat pedig megvendégelte s velök eskü melletti barátságot kötött. A vérebekkel nem találkozhatott, azokat már jóval előbb elzárták, és koplaltatták, hogy a mint kieresztik, St. Jagot, azaz őt, haladéktalanul felfalják.

A nagyszerű üldözési, s elfogatási munkálatok rettenetes hűhóval megkezdettek. Az egész tartomány talpra állittaték, s oly szigorral fogtak az üldözéshez, hogy még a privát rablók is megijedtek, dacára a születési, rangosztályzati, s más mellékes salvaguardiáknak.

St. Jago Sierrában hallotta ez eseményeket, s mint megtért bünös, dicsérő beszédeket tartott a spanyol rendőrségről. Sierrában azonban még sem maradhatott.

St. Jago üldöztetése nyomán 2000 rabló került hurokra, bele nem számitván a kisebb tolvajokat, kiket majd mindenütt előbb utóbb szabadon szoktak bocsátani.

Egy történetiró ezek következtében St. Jagoról ugy emlékezik munkájában, mint a la manchai kerület rablóktóli megtisztitójáról, s őt az utókor emlékezetébe ajánlja. Innen eredhetett későbben a meghasonlás, miszerint St. Jagot némelyek rablónak címezték, mig mások azt állitották, hogy St. Jago volt a legbecsületesebb nobili.

Husz évvel későbben egy spanyol conversations-Lexiconban St. Jagoról ezeket olvastam:

… Salamankában a philosophiai tanulmányokat kitünő szorgalommal hallgatta, bizonyos szerelmi kalandok miatt azonban kényteleníttetett Salamankát odahagyni. Toledoban á la don Juan lépett fel, az előbbkelőknek leányait szerencsétlenné tette, a szobaleányokat ellenben boldogitotta, ivott és kártyázott, sőt adósságokat csinált, melyeket soha sem akart kifizetni. Először emlitett hibáiért maradhatott volna, de hitelezői addig üldözték, mig meg kellett szöknie. Cadixban megházasodott. Ha meg nem házasodik, talán mint Spanyolország legnagyobb férfiainak egyike fog meghalni. Vannak irók, kik azt állitják, hogy rablóvezér is volt, sőt mint ilyen, üldöztetett is. Azért, hogy sajtot és liktáriumot rabolt tréfából, vakmerőség illyesmit állitani. (Furcsa a historia; épen arról vádolják, minek ellenkezőjéről lord Chester is bizonyságot tehetne. (Az én megjegyzésem). Bizonyosabb, hogy Cadixból Magyarországba szökött, és Szathmáron mint szorgalmas magántanitó halálozott meg. (A szathmári lyceum históriáját ha átlapoztam, ez utolsó állitás valóságáról vagy valótlanságáról bizonyosabban szólhatok. (Az én megjegyzésem.)