FÉRJ-PÉLDÁNY.

Egy férjet mutatok be nektek nyájas olvasóim, ki maga is boldog volt, neje pedig többször nyilatkoztatta: miszerint a mennyországot már e földön feltalálta.

Egyiket sem fogom közőlök megnevezni; ismerni ugy sem ismertétek e boldogokat, de végig tekintek a férj életmodorán, hogy megtanulhassátok, miként lehettek boldogok, s miként lehet egy nőt, azaz nejeiteket, boldogitnotok.

Alkonyban esküdtek meg, hogy közelebb legyenek a csillagos éjszakához, mely a házas boldogság ouverturája. Az esküvő egy kisded kápolnában hajtatott végre; mindjárt kezdetben össze kellett szoritani a boldogságot, hogy az későbben szét ne másszon. Esküvő után haladéktalanul haza szállitotta a vőlegény menyasszonyát, hogy azt ne csak lélekben, hanem egészen birhassa.

Midőn az ősi udvaron, az erkély alatt megállott az üveges hintó, oly gyengéden emelé le a férj nejét, miként ha életökben először találkoztak volna. A férj valamicskével előbbre haladt, s a főterem ajtószárnyai ismét kézcsókolás mellett nyittattak meg.

Minő fogadtatás, minő meglepetés várt a nőre a főteremben, ezennel másolni megpróbálom.

Oly nagyszerű volt a kivilágitás, hogy a padlaton a gombostű gombját is meg lehetett találni. A miféle és a hányféle virág nyilik juniusban, mindannyi s mindannyiféle tarka változatosságban illatozott a teremben. Kanárik, kenderkék, pintyőkék énekeltek; a fülemüle csattogott. Ezen éneklés és csattogás közé ismeretlen helyekről ismeretlen zenedarabok harmoniája vegyült.

Most magánosan hagylak, élvezd költői ábrándjaidat! – ezeket mondva a gyengéd férj, haladéktalanul magára hagyta kedves nejét.

A java még most következik.

A gyengéd férj igen jól ismerte azon egyéneket, kiknek irányában neje, mint leány nem volt közönbös.

Legelőször egy karcsu, fiatal, piros uhlántiszt nyitott a terembe. A költői ábrándokat költői való követte.

Következett bizonyos költő. A költő rút volt ugyan, de tele volt szellemmel, s mint olyan a legrútabb éjszakát is hajnallá varázsolta. Eliz – mint leány örömest türte körében a dalnokot, mint asszony pedig annál szivesebben fogadta, mert feltette róla, miszerint kijelölendi a határt a mult s jövendő között, s e kettő közötti különbséget megéneklendi, felfedezvén oly élveket is, melyekről a költők, ha még oly rútak is, leggyakrabban szoktak énekelni.

Éjjeli 11 órakor külsőleg hűtő, belsőleg melegitő estelihez ültek férj és nő. Esteli alatt egy szóval sem emlékezett a férj olyan dolgokról, melyekről esküvő napján legtöbbször szoktunk emlékezni. Egyetlen csigát evett meg, azt is torma nélkül; vizet ivott, s nem restelte kinyilatkoztatni, hogy tökéletesen jóllakot. Volt thea is, de a férj azt meg sem kóstolta. Midőn felkeltek, engedelmet kért a 14 tál ételből frugalis esteliért, kezet csókolt, lóhátra vágta magát, s távozott.

A nő maga sokallotta e kissé tulságos gyengédséget, de azért senkinek sem panaszkodott. Hogy nehéz álmai lehettek, onnét gyanítható, mert másnap halványabb volt, mint rendesen lenni szokott.

A férj másnap reggeli 9 órakor érkezett meg, s ugy örűlt e morbidezzának, mint a chinai kölykök a megváltásnak.

Kedvesem, parancsolj domesticusaimmal, fogass be, s menj kocsikázni.

Eliz engedelmeskedett. Parancsolt a domestikusokkal, befogatott, s elment kocsikázni.

A gyengéd férj nejének, még mint leánynak kitanulta rokon- s ellenszenveit. Mire haza érkezett, a nagy komondorok akkora mind száműzettek, s a boldog nőt egy tigrisszőrű ölebecske várta a pamlagon. – Az ölebecskét Camillának hivták, utolsó leánygyermeke volt Tribetlinek, kinek ősei Tannegui udvarában szerepeltek, s kinek nagyapja a fekete szőrü Makon, párbajban esett el a Tiberis partján.

Eliz karjaiba ölelé a kedves állatot; egyetlen kifogása volt irányában, mit azonban férje hathatós unszolásaira sem akart megmondani. Annyit egyszer mégis kinyilatkoztatott, miszerint jobban szeretné, ha Camillát Zampának lehetne nevezni.

Még az nap estéjén egy fakószőrü Zampával vigasztaltatott meg Eliz és Camilla.

Alfréd, ma éjszakára vissza megyek anyámhoz!

Parancsolj velem angyalom! mikor küldjek utánad?

Holnap ilyenkor!

Eliz éjszakára haza kocsizott. Alfréd Zampával és Camillával tölté az éjszakát.

Alfréd, én beteg vagyok!

Franz! szaladj Boletus doktor ur után.

Az nem kell. Vén szamár, és pipaszagu.

Hát ki után küldjek?

Tok doktor után.

Megemlitendő, hogy Tok doktor Pesten lakott, igen módos és szép fiatal ember volt, Eliznek még mint leánynak udvarolt, s magnetismussal gyógyitotta a vérkelést is.

Tok doktor ötödnap esteli 8 órakor megjelent, s Eliz egész éjszaka a legjobban érezte magát; másnap ismét roszul lett, estére tökéletesen kigyógyult.

Doktor Tok demonstrálta, miszerint Eliznek a nap ártott, s a holdvilág kigyógyitotta; neki ugyanis sikerült Luna nagysám sugarait mittelst magnetische Geheimnisse öszpontositani, ezen öszpontositás pedig megtette a magáét, azaz: Elizt kigyógyitotta.

Az Alfréd örömét lehetetlen leirni; de másnak érezni, mint Alfrédnak magának, még lehetetlenebb.

Tok látogatása az Alfréd legkedvesebb inasának Hanznak hivatalába kerűlt. Hanz Milchenauban születvén, nem tudott csak németül, miért a reggeli helyett mindig früstököt mondott – Egyszer azonban véletlenül e szavakkal nyitott be:

Das Frühs-tok ist fertig!

Eliz annyira megneheztelt, nem a frühs, hanem a tok miatt, hogy Hanzit haladéktalanul el kellett kergetni.

Hanz és Tok egyszerre mentek el.

Mind ketten sirtak: Alfréd és Eliz, Alfréd Hanzért, Eliz Tokért.

Eliz, doktor Tok gyógyitási rendszere következtében annyira belebőszült a magnetismusba, miszerint Alfrédnak minden hirhedt magneses egyént halomra kellett hordani. Akkor időben meglehetős hirben állottak: két debreceni reform. diák, egy ungvári oláh clericus, meg Nádi Vakarcs Börvelyből Mind a négyen előráncigáltattak, de bizony kevés sikerrel; a két diákból minden mágnest kiexperimentáltak a collegiumban, a clericus éjszak helyett délnek tartott, a harmadik pedig, qua tős gyökeres paraszt, kinyilatkoztatta, hogy ő addig egy orvosságot sem fedez fel, mig le nem issza magát. Borral kinálták is, de ő par force pálinkát akart.

Ha a mágnes nem használ, hideg vizhez folyamodom!

Hideg viz, vagy meleg viz! csak parancsolnod kell, én engedelmeskedem.

Te vagy a férjek legnemesbike.

Ez volt a legelső elismerés, s ez Alfrédet jobban megörvendeztette, mint a lonatói győzelem Bonapartét.

Alfréd, én Gräfenberget választám!

Szabad választásod van angyalom a déli sarktól az éjszaki sarkig, a Dardanelláktól a jeges tengerig.

Jöszte Alfréd, hadd csókoljalak meg.

Házassága tizenhetedik napján kapta Alfréd az első csókot, s e mézes csókkal nyitott be a családboldogság Arkadiájába.

Eliz másnap Gräfenbergbe utazott. Teljes három hónapot töltött és mulatott Gräfenbergben. Ezen három hónap alatt egyetlen egy levelet irt Alfrédjének, mely szóról szóra igy hangzott:

„Férjem Alfréd! Tegnap nálunk nagy mennydörgés volt… a következményekről hallgatok. Priesznitz azt mondja nem ismer, de szeretne ismerni. A hushoz itt mogyoróhagymát is esznek, még pedig kura gyanánt, igen előmozditja a kigőzölgést. Csókolom Zampát és Kamillát.

Eliz m. p.

Alfréd ezen levelet, mint legtisztább szerelem bizonyitékát, még szomszédjainak is megmutogatta.

Eliz hazaérkezte után harmadnapra sárgaságba esett, Alfréd 10 fontos aranyláncot vett számára, csakhogy mielőbb kigyógyithassa.

Presto! tudd meg ő nagyságától, megengedi-e hogy kézcsókolására mehessek.

E szavakkal bocsátotta el Alfréd inasát, házassága második évében.

Eliz nagysád tiszteli a tekintetes urat, de most álmodozni méltóztatik.

E szavakat üzente vissza a szerető nő.

Haladéktalanul rendelkezzél, hogy szalma hintessék el az udvarra, s a domestikusok még a szalmában is lábujjhegyen járjanak.

Öt óra mulva a történtek után megengedtetett Alfrédnak, hogy kézcsókolásra felmehessen. – Reszketve emelé a boldog férj nője puha kacsóit ajkaihoz, s e szavakkal emelé el ajkaitól:

Eliz! egyetlen Elizem! én végtelenül boldog vagyok!

Alfréd, neked utaznod kell. Lásd kedvesem, tapasztalást csak utazás által lehet szerezni, tapasztalás nélkül pedig a legszeretreméltóbb férj kezei között is tönkre megy a gazdaság.

Hová utazzam angyalom?

Mindenekelőtt Németországba, ott megtanulod a comfortot és finomságot; későbben Olaszországba, ott megtanulod a cukrászatot; azután Franciaországba, ott megtanulod az izlést s társalgásbani könnyűséget; Londonban azaz Angliában megtanulod a juhászatot; Poroszországban a chemiát; Oroszországban az asztronomiát; Bajorországban a sörfőzést, Hollandiában a halászatot; Belgiumban a madarászatot; Tirolban a vadászatot; Hamburgban a piócázatot; Törökországban a juhvajkészitést; végre Egyptomban a bűvészetet. Mind szükséges tudományok olyan embernek, kinek heves vérmérsékletü fiatal neje van.

Röviden, végig kell mennem a zodiakuson; mit gondolsz, mennyi idő kivántatik ezen ártatlan kirándulásokra.

Minthogy legtöbbször gőzhajón és vasuton fogsz utazni – három év.

Haladéktalanul engedelmeskedem, üdvöm üdve.

A boldog férj másnap hajnalban elutazott.

Kegyelmes volt iránta a sors. Megkimélték őt a kaimakok és krokodilok sergei; megkimélte őt a petecs, és sárgaláz; megkimélték őt a bravok és labradoreskek; megkimélte őt a kötél, bárd, kard, pisztoly és tőr; megkimélték őt az explosiok, eruptiok és invasiok; megkimélte őt a vizár, habár, és dagár, földrengés, villám, orkán és zivatar. Három év multával egészségesebben és kövérebben tért meg, mint távozott.

Midőn kocsijából kiszállott, Eliz karjaiba ölelé. Alfréd feledte az ut fáradalmait, és boldog volt.

A tudományos emberek a legunalmasabbak a világon, Alfréd, én unatkozom.

Mindent elkövetendek, hogy számodra szórakozást szerezzek.

Alfréd még jóformán ki sem mondta e szavakat, már is vidor kedélylyel házi barátokról gondolkodott. – Házi barátokat könnyü volt találni. Alfréd felséges asztalt tartott, Eliza szép volt, s még csak 24 évet számlált. Az udvar minden istenadta nap teli volt kocsikkal, az ól lovakkal, a termek vendégekkel.

Meguntam e sok vendégeket, távozzunk hazulról, pár hétre, ha megjövünk, Rónaynak s Dombynak irsz, csak e kettőt ohajtom körömben. – Rónay erős, egészséges 25 éves fiatal ember volt, Dombyt pedig az egész vidék Adonisnak hítta szépségeért.

Mind hiába! igazán csak városban lehet mulatni!

Egész Europa rendelkezésedre áll, angyalom. Görc vagy Gradiska, Florenc vagy Koblenc, Bécs, vagy Pécs, Bellinhausen vagy Münkhausen – amint parancsolod.

Egyik sem azok közül! Velence, a vizek istennője, vagy Athen, a Mythos hazája.

Menjünk Velencébe, ott legalább mindennap fris csukát kap az ember!

És stockfischt – hahaha! Szerencsétlen ember azt sem tudod, hogy a tengernek kicsi a csuka, a csukának ellenben nagy a tenger, azért is Athenbe megyünk.

Amint parancsolod.

Athenben kilenc évig laktak; Eliz borzasztó hóditásokat tett, végre Ypsilantyval megszökött Nankingba, Nankingból Pekingbe, hol porcellánfedél alatt lakott, s a legdrágább shawlt törülköző helyett használta.

Kirándulásokat tettem Nankingba, és Pekingbe, nemde nem aprehendálsz?

Esküszöm az élő istenre, hogy azóta a kapucinusokhoz jártam ebédre, s nőszemélylyel egyetlenegyszer sem beszélgettem.

Mustra vagy Alfréd, mustra.

Már most nekem minden áron nyugalom és kényelem kell, menjünk vissza Domahidára?! Amint parancsolod.

Tiz nap alig mult el, s már Domahidán találták magukat.

Ah Alfréd!

Mi bajod angyalom?

Minden, és semmi!

Oh Alfréd!

Az istenért Eliz! könyörgök, nyilatkozzál!

Mindennel jól lehet lakni, mint a riskásával.

Ilyesmit mond valahol Genlis asszony is.

A....... h!

Eliz! Lelkem Elizem!

O....... h!

Parancsolj, s én mindent elkövetek, hogy szórakozhassál.

Már késő!

Nagy Isten! meguntál mindent?

Mindent!

Engemet is?

Mindent, még Zampát és Camillát is.

Alfréd elrohant, lerántott a szegről egy rozsdás karabint, azt megtöltötte postával, a kert alá huzódott, s ott egy tó partján agyonpuffantotta magát.

Eliz egy hétre a történtek után mazurt táncolt Rónayval.

Szegény Eliz! Boldog Alfréd!