A HÖLGYEK HÖLGYE.

Mit elbeszélendő vagyok, egy kalabriai szigeten történt közel Afrikához. Három nap előtt még a sziget nevét is tudtam, egy gyilkos fejrheuma következtében azonban nemcsak azt feledtem el, de még Kalabria is csak a karalábéról jutott eszembe. Bocsánat e nagyon is ártatlan élceért, de az ember az ilyen gyilkos fejrheumák után neki szilajodik; különben ilyen ártatlanságokra a halhatatlan Zafir élcei között is akadhatni, pedig Saphir zaphir, én pedig csak egy halandó carneol vagyok.

A meg nem nevezhető szigeten lakott egy dúsgazdag halzsir-kereskedő; Phalonio-Tran. Nejét a Sirocco fojtotta meg, de örömül és gyönyörüségeül megmaradt egyetlen leánya – Palma. Tran rendkivül erényes és vallásos ember volt, elannyira, hogy a vidéken Santrannak nevezték, mi természetesebb tehát, mint az: hogy egyetlen kincsét, leányát Sanpalmának nevelte.

Minden ünnepnapon száz szegény számára volt teritve asztalánál, kik közül többen ugy tele itták magokat, hogy hideglelést kaptak, mig mások forma szerint kérődztek, többen pedig az utcán dültek el a részegségtől.

Ilyenkor Tran és Palma szolgáltak az asztal körül, s egész nap böjtöltek.

Vala pedig ekkor az 1670-dik év, midőn is a boldog embereket rendkivül nagyra becsülték.

Palma felnevekedett erényben és vallásosságban, s oly szép lett, hogy a későbbi trakták alkalmával még a koldusok is kevesebbet zabáltak, időnkint Palmára meregetvén az ő szemeiket.

A szép lánynak, ha rosz is, hire jár, ha pedig szépség mellett valamely lányról csak jót beszélnek, a hir nemcsak madársebesen repül, hanem még figyelmet is képes ébreszteni. Az erényes és vallásos Palmának hire egész Afrikáig hatolt, hol figyelmet ébresztett bizonyos Tubal nevü gazdag gyarmatosban is.

Tubal mindenekben hasonlitott az afrikai gyarmatosokhoz. Szerette az árnyékot és vadászatot s a gyönyörök s élvezetek mindenféle nemeit. Atyja már mulatt volt, s nagyapjáról a kedélyes fiu, egy kis sötét szinezetet kivéve, semmit sem örökölt. A nagyapó, mint néger és rabszolga sokat szenvedett, az apó ellenben husz éves korában egy europai fehér nővel kelt össze, Messinában tanult, pénzt szerzett magának, birtokot s rabszolgákat vásárolt Afrikában, s azokat szeretett gyermekének, egyetlen fiának Tubalnak hagyományozta. Tubal magas volt és száraz, de a mellett oly izmos, hogy rabszolgái közől többeket egyetlen ökölütéssel meggyilkolt.

Rabszolgái félték őt, de mégis szerették, ő ellenben sem nem félt, sem nem szeretett. Tubal tökéletes keveréke volt az afrikai erények, és europai bünöknek. Minthogy különnemü fűszerekkel kereskedett, gyakran fordult meg Siciliában s Kalabriában; egy ilyen megfordulás alkalmával ismerkedett meg Phalonio-Trannal, s annak gyönyörüséges leányával Palmával.

Palma midőn először meglátta, ugy megijedt tőle, hogy a hideg is kilelte. Tran ellenben, minthogy Tubal mindent nagyon olcsón adott a már akkor nem csupán halzsir, hanem vegyes kereskedőnek – igen szeretetreméltónak találta. Tubal mint minden afrikai, nagyon tudta magát tettetni, s oly ártatlan és szenvedélytelen pofákat vágott, s annyi cukkerbakkerájjal kedveskedett, hogy Palma hidegleléséből harmadnap szerencsésen felgyógyult. Tubalt dolgai nemsokára azután Afrikába hítták, de megigérte, hogy rövid idő mulva hosszasabb időre fog tisztelkedni. A távozás és isméti megjelenés időhézaga alatt egypár majmot, s több apróbb nagyobb értékü csecsebecséket küldött Palmának, ki azoknak annyira megörült, hogy másodszor örömében lelte ki a hideg.

Egy hónap elteltével Tubal ismét megjelent, a midőn is látására Palma kisasszony egészséges maradt, sőt az azelőtt lenmagolajszinü Tubalt narancsszinünek találta. Az öreg Tran pedig annyira belebődült az afrikai fűszerszámosba, hogy másként nem is szólitotta, csak „uram öcsémnek!“

Tubal – nyakra-főre udvarolva Palmának – két egész hetet töltött a Tran házánál. Tran nagyra becsülte e baráti megkülönböztetést, s az afrikai gyarmatossal és fűszerszámossal jelentős kereskedelmi szerződéseket kötött. E kereskedelmi szerződések következtében, egy pár évig ha akartak volna, sem szabadulhattak volna egymástól, minthogy a kötések legrövidebbike is öt esztendőre szólott.

Tubal ismét távozott, most azonban már pofon csókolta ura bátyját, a Palma kacsóit pedig mint valódi gentleman udvarló, narancsszinű ajkaihoz emelte.

A kisded szigeten már ugy beszélgettek Palmáról, mint Tubal leendő nejéről, s akadtak, kik meg is szidták a kisasszonyt. A házasulandó nobilik dühösködtek, nekik fájt, hogy Afrika Europán diadalmaskodik, szólni azonban nem igen mertek, mert Tubal lőni, és vágni egyiránt jól tudott.

Tran, minthogy leánya kiházasitásáról nem gondolkodott, Tubalban csak sympathiákat fedezett fel, szerelmi érzelmekről azonban nem is álmodott. Palma is azt gondolta, hogy Tubal neki csak ugy kedveskedésből hordja az értékes csecsebecséket, és válogatottnál válogatottabb déli gyümölcsöket. A Tubal kebele ellenben szintugy ropogott a vadabbnál vadabb szerelmi érzések terheitől. A kebel mozgalmai még az afrikai birtokon is meglátszottak, miután Tubal hazatértekor haladéktalanul mindent szépíttetett, tisztogattatott, ujittatott, ugy hogy a melyik rabszolga ki nem dült a naphosszat tartó munkától és fáradságtól, azt ő ütötte főbe, s igy vagy amugy, elmaradhatlanul ki kellett dülnie.

Afrika, dacára a sok költőiségnek, mely ege alatt otthonos, Tubal előtt napról napra prozaiabbnak mutatkozott, sőt, a mi egy afrikai gentlemannél szinte hallatlan dolog, sohajtozni is kezdett.

Az a lágy vágy, mi keblét elfoglalá, kedélyére is hatást gyakorolt, s egy pár napra annyira neki szelidült, hogy a rendesen gyötörtetett rabszolgákat majd megölte a csodálkozás. A csodálkozás nemsokára merev bámulattá fajult, miután ő kegyelmessége már nemcsak sohajtozot, hanem flótáját előkeresve s kitisztogatva, flótázott is.

Mi természetesebb, mint az, hogy az ur flótázván, a rabszolgák táncoltak.

Tubalt azonban, mint minden szerelmes embert, többé nem elégitették ki sem a rendezések, sem a flótázás; szüntelen Kalabriát hordá emlékében, szakadatlanul Palmához vágyott. Afrikában a vágy akarat, az akarat pedig kivitel. Phalonio-Trannál még jóformán ki sem seperték a szobát, melyet Tubal beszemetelt, már ismét megjelent a szerelmes fűszerszámos.

Művészileg képzett emberismerő azonnal felismerte volna az epedő szerelmest, Phalonio azonban, ki csak a halzsirt, szerecsendiót s babérlevelet tanulmányozta, mit sem gyanitott. Palma nagysám azonban észrevette, hogy a Tubal szórakozottságának, gyakori kebelemelkedéseinek van valami alapja, s a kedves lány sua forma megriadt.

Tata én félek!

Mitől gyermekem?

Tubal szerelmes belém?

Kis bohó! hát baj az? Tubal becsületes kereskedő ember és gazdag birtokos, ha nőül vesz, Afrikában kevés halandó lesz boldogabb náladnál, ha pedig csak ugy szeret, mint Europában legtöbben szoktak, de elvenni nem akar, ajtót mutatok és bankerottot csinálok.

Phalonio-Tran olyan ember volt, ki boszuból még gazember is tudott volna lenni.

Tata! én sohasem megyek Tubalhoz!

Akkor sem ha becsületes uton nőül kér?

Akkor sem!

Akkor sem ha tata akarja?

Akkor sem!

Akkor sem ha tata parancsolja?

Akkor… igen!

E párbeszédből kiviláglik, mennyire szereté Palma Tubal uramat.

Tubal halasztotta volna az elkerülhetlenül szükségessé vált nyilatkozatokat, de azokat halasztani veszedelmes leendett. A sziv, ha még oly erős is, megszakadhat.

Felkereste tehát először Phalonio-Trant.

Bátyám! mindenem van; vannak babérlugasaim, cukornád réteim, szilvásaim, rizszsel és kávéval bevetett földeim, de nincs szerető nőm, egy szóval semmim sincsen.

Uram öcsém nagyokat mond, de tudom magamról, hogy a ki szeret, nagyokat szokott mondani. Midőn én istenben boldogult nőmről mint szerető ábrándoztam, sohasem mondottam kisebb dolgokat a Mont-Perdunél, pedig Afrikában melegebben szeretnek, mint Calabriában, s Siciliában.

A szerelem nálunk Afrikában élet, vagy halál. Minket emel, dagaszt, éleszt; vagy száraszt, fogyaszt, megöl. De mi legnevezetesebb? az, hogy mi afrikaiak, nem mint önök europaiak 18–20, hanem 10 éves korunkban kezdünk szeretni, s 80 éves korunkban épen oly dühösen szeretünk, mint önök husz éves korukban.

Boldog hazája a szerecsendiónak és tartós szerelemnek! Minő különbség Afrika és Europa között; csak vegye öcsém uram p. o. az én állapotomat. Én ötven éves koromban többre becsültem 100 tonna halzsirt, 100 darab asszonynál.

Sajnálnom kellene uram bátyámat, ha túl nem esett volna örömön és fájdalmon, minthogy azonban túlesett, rajtam a sor; bátyám kénytelen engemet sajnálni.

Hogy? hogy?!

Én szeretem Palmát, szeretem afrikailag, életre, halálra, vagy nőm lesz, vagy meghalok!

Az ön halála a legrettenetesebb zavarokat idézhetné elő kereskedésemben, önnek élni kell, legyen Palma az öné.

Tubal szinte szétszedte örömében Phalonio-Trant, s szobájából egyenesen a Palma teremébe rohant.

A kedves gyermek megriadva szökelt fel pamlagáról.

Tudja-e Palma, mi tárgyban alkalmatlankodom?…

Tubal, ön atyámtól megkérte kezemet, s jött azt nékem jelenteni.

Palma, Sanpalma! ő nem csak a föld, hanem az égnek is választottja. Belát az ember gondolatjaiba, s tudomása van termeiben oly dolgokról, melyek a Phalonio-Tran termeiben történnek. Palma nekem nemcsak e földön nyujt boldogságot, hanem az örök üdvességet is biztositja számomra.

Mi engemet illet, én már csak tulvilági boldogságról álmadozhatom; – válaszolt Palma szomoruan.

Phalonio-Tran nékem ajándékozta a kedves Palma kezét.

Palma hüséges és engedelmes leány, s atyja parancsolatjának engedelmeskedni fog.

Tubalnál vadabb borju nem volt egész Afrikában; még Palma fenebbi nyilatkozataiból sem birta, vagy nem akarta kitudni, hogy a kedves gyermektől nem szerettetik.

Mit Afrika szépet, nemest, magasztost, nagyszerűt felmutathat, lábaidhoz rakom, s magam is elődbe térdelek.

Palma hallgatott.

Europai müvészekkel népesitem meg afrikai gyarmatomat, kik éjjelt nappallá teremtnek, csakhogy téged mulattathassanak.

Palma hallgatott.

Parancsolj, magam szántom a rizsföldet, magam töröm a cukornádat, magam készitek csukoládét, magam kefélem rabszolgáimat.

Palma hallgatott.

Dacára e sokat beszélő hallgatásnak, Tubal Palmával harmadnap megesküdött.

Europától Afrikáig folyvást zokogott Palma, vizen és szárazon.

A legelső nap estéjén haladéktalanul, a legiszonyatosabb alakban mutatta be magát a kékvérü afrikai. Felborzolt hajjal és kidüledt szemekkel jelent meg fehér bőrü neje előtt.

Szerettél-e előttem valakit Palma? mert ha szerettél, azonnal megnyúzlak.

Palma ég felé emelte szemeit, azután Kalabria felé tekintett, sohajtott, s igy válaszolt:

Sohasem szerettem senkit!

Ugy üdvezülj? ugy kapj csörgőkigyóhimlőt? sárgalázt? és fekete epemirigyet.

Igen!

Ilyetén kitörés után azután szerelmi őrjöngésbe esett, átkarolta Palmát, csókjaival fojtogotta, melyek tikkasztók, s fulasztók valának, mint a Samum és Sirokko.

Egyetlen panasz sem hangzék Sanpalma ajkairól.

Egy szeretetreméltó majommal időzött Sanpalma; Tubal ez ártatlan szórakozás közepett lepte meg, neki rohant, egyetlen ökölütéssel földre teritette, s csergedező vérében gyönyörködve, igy orditott:

A majmoktól is féltelek, még egy ilyen rendezvous, és á la Othello megfojtalak.

Palma sirt, égfelé emelé szemeit, Kalabria felé tekintett, de hallgatott.

A majomnak szive repedt meg bánatában.

Orkán, villám és mennydörgés közepett hurcolta őt kocsikázni.

Nappal kellett alunnia, éjjel mulatnia. Tubal felforgatta a természetet, hogy afrikai kedélye ne unatkozzék; de Sanpalma, mint olyan lény, ki e földön már mitsem remél, s mitsem vár, szótalanul engedelmeskedett.

Imádsz angyalom?

Istent imádom csak Tubal, az embereket legfeljebb szeretnem lehetne.

Én Moab vagyok Giaur, nagyobb minden Phariseus, Jebuseus, és profétánál. – Ezeket elorditva Sanpalmát arculcsapá.

Palma sirt, égfelé emelé szemeit, Kalabria felé tekintett, de egy szót sem válaszolt.

Mig ezek Afrikában történtek – Phalonio-Tran meghalt Europában.

Tubal egy hivatalos kirándulást tett Maskarába, szóval, nem volt odahaza. A majom s Palma boldogok voltak, mulatozhattak egymással. Tubal előbb jött meg, mintsem váratott. Egyedül találta a majmot, és Sanpalmát.

Dühtől vonagló ajkakkal, dühtől reszkető karjain vitte Palmát egy kokusfa alá. Palma az ég felé tekintett és mosolygott. Tubal ellenben bőgött, Palmát zsinegen felkötötte, és megfojtotta.

Phalonio Tran mindenféle kötelezvényeit, s egy bőrt küldött Europába, egy ilyen tartalmu levél kisérete mellett:

„Kedves urambátyám! Mielőtt meghalunk, szükség számadásainkat bevégeznünk. Én önnek legdrágább kincsét tettem semmivé, küldöm helyette passiv kötelezvényeit. Quittek vagyunk. A bőrrel beszámolok, mint minden becsületes bojtár.

Tubal m. p.

Phaloniot már a sirban találván e levél, a massae curatorok nem birták kitalálni minő bőr a Tubal által küldött bőr, és – cipőket csináltattak belőle.

* * *

Századunkban ilyetén forma regények, s novellák kezdenek divatozni.