ANGLIEN HERCEG és KUAN DIANA.

I.

1615-dik évi Május 1-ső napján esküdött meg Dessort gróf Kuan Diannával. Az estély a gróf Veron nevü kastélyában tartatott meg Franciaországban.

„Veron kastélyban mulat a legszebb pár,“ beszélgetének mindenfelé. Kuan Diana hallotta mit beszéltek, mosolygott, és Anglien herceg jutott eszébe. Anglien herceg nem volt jelen az estélyen. Három napon keresztül mulattak a vendégek a kastélyban, a gróf egyetlen pillanatra sem maradhatott egyedül fiatal hirhedett szépségü nejével. Negyedik napon mindenki távozott, s a gróf telt kebellel sietett Diana termeibe. Mint esküvő előtt, Dianát halványan és hidegnek találta.

Engedje meg asszonyom, hogy az esküvő előtti kérdést még egyszer ismételhessem: Szeret-e ön engemet?! – szólt a gróf érzésteljesen, de komolyan.

Szeretem! – válaszolt Diana egykedvüen; felállt ülőhelyéből, az ablakhoz ment, s könyűs szemeit a messze távolban legelteté. A gróf nem vette észre nejének könyeit, s mire Diana megfordult, könyek helyett szemeiben mélaság mutatkozott.

Asszonyom! ön mint leány Anglien herceget szerette; az időken szabadon rendelkezhetett szivével, ezentúl azonban, miután nekem szerelmet s hűséget esküdött, feledni kell a herceget. Kérem, mindenre kérem, feledje őt!

Uram, ön maga mondja, hogy önnek szerelmet és hűséget esküdtem, ennél többet ne kivánjon nejétől, én akarom feledni a herceget, de ha megemlékezném róla, még azon esetben is biztositom önt, hogy női kötelességeimről nem fogok megfeledkezni.

Asszonyom, ön jobban ismerheti magát, mint én, a miért nyilatkozatában megnyugszom.

A történtek után egy órával karöltve sétáltak Dessort gróf és Kuan Diana a Veron parkban.

Gyönyörü tavaszi délután volt, illatos lég játszott a zöldellő fák lombjaival és leveleivel, külennemű madarak csevegtek és daloltak, Dessort gróf bájos nejének szépségein legelteté szemeit, Kuan Diana Anglien hercegről gondolkodott.

A kellemes hónapokat Veronban töltendjük, a telet Párisban.

S miért ne töltenők a telet is Veronban?! őszintén megvallom, szerfelett meguntam a zajongó és nyugtalan párisi életet.

A grófnak tetszhetett e nyilatkozat, derült arccal válaszolt:

Parancsolj Diana, s akár az örökkévalóságig Veronban maradok.

Magas és lombos platan árnyékában foglaltak helyet.

Diana, tetszésedre bizom a nap felosztását; rendelkezzél velem, s parancsolj szolgáimmal.

Lovaglás, séta és kocsizás a szabadban, benn válogatott könyveim, s ha megengeded, Dessort gróf társasága.

A gróf lelkesedve emelé ajkaihoz a legszebb kezeket.

Először is kikocsikázhatnánk a közel majorba, s megtekinthetnénk a barbeauxi erdőséget.

Igen! annyi ideig tartott szobaélet után végtelenül jól fog esni a szabad levegő.

A gróf elrohant, hogy kocsiról s lovakról gondoskodjék. Diana egyedül maradt – és sohajtott.

Pár perc alig telhetett el, megzörrent a platan háta melletti csalit, s Kuan Diana előtt vadászosan öltözött férfi állott meg. Anglien herceg volt. Diana elsikoltá magát. Dessort gróf szerencsére még az udvarban rendelkezett, s a sikoltást nem hallotta.

Herceg! ön engemet sohasem szeretett! különben nem veszélyezteti életét s az én becsületemet.

Egyedül téged Diana, ezelőtt s ezután. Becsületed szent előttem, életemmel keveset gondolok, mert nem birhatlak. Ah Diana, te engemet el tudtál feledni.

Soha! hercegem, soha!

A gróf léptei hangzának, csakhamar maga is megjelent, Dianát egyedül találta.

Kevéssel azután együtt kocsiztak a majorba, s a barbeauxi erdőségbe.

II.

A barbeauxi erdőség Verontól mintegy három negyedórányira feküdt, s ezer egynehány holdnyi térséget foglalt el. Vágásokra osztva, széles és keskenyebb utakkal gazdagon volt behálózva, melyeknek elsőjei felett a nyilt ég láttathatott, mig a keskenyebbek fölébe, az év melegebb szakaiban árnyas lombok vonának boltívet. A növényélet buja változatosságban mutatkozott, a száz éves cser- és bükfák ezrei között, s hol szelidebben munkált a természet, gyengédebb erdei virágok is tarkállottak. Időszakonkint őzek és szarvasok csörtetének a sötét és sürű reketyékben, nyulak iramlottak az utakon keresztül, mig a magasban megszámlálhatlan torok dalolt, vagy csevegett. Ki a természet költészetét szerette, azt a barbeauxi erdőségben feltalálhatá.

A nap nyugodni hajolt, midőn Dessort gróf kocsija az erdőség közepét átmetsző keresztuton elhaladt, s egy a baloldalra vivő keskenyebb kocsijáráson befordult. A kocsiban Kuan Diana ült férjével, kivül bizalmas cseléd kormányozott két telivér angol heréltet.

A barbeauxi erdő legkedvesebb birtokom, még gyermekkoromban szerettem meg; ifju koromban gyakorta időztem hallgatag sátraiban; mint férfiu többször keresem fel, hogy egykori boldogitó reflexioimat megujitsam.

Diana nem felelt, zöld cserfalevelet tépett darabokra, és saját gondolataiba mélyedett.

Diana, ezen ut atyám sirjához vezet; az öreg Dessort Achill távol az emberektől a barbeauxi erdőben kivánt nyugodni. A legidősebb bükfa mellett ásattam sirt a legnemesebb kebelnek, az ősök fája őrzi porait.

Diana még mindig nem felelt, Dessort gróf ingerültebben szólott:

Kuan Diana nem ohajtja szemlélni férje atyjának nyughelyét?

Uram én rettegek a halottaktól, a halottak nyughelyétől borzadok; majd máskor – egy kellemes reggelen, midőn a nap egész fenségében ragyog, vagy délben, vagy korán délután… Uram ön bús!? önt szomoritja nyilatkozatom, jőjön kérem, nézzük meg a jó atya nyughelyét, ön mellettem lesz, s én megpróbálom nem borzadni.

A kocsi a legidősb bükfa aljában emelt siremlék mellett állott meg. Dessort gróf és Kuan Diana kiszállottak. Karöltve haladtak. A férj érezte, miként reszketnek a nő karjai.

Az emlék sötét márványból egyszerü, mégis nagyszerű stilben volt épitve. Aranybetük jelölték az élőknek a halott nevét, s azon állásokat, melyeket az életben elfoglalt, a cimek, s évszám sem hiányzottak.

A gróf, a mint az emlékhez közeledtek, elkomolyodott, későbben letérdelt a talapzatra, lehajtá fejét, s igy vesztegelt szótlanul.

Mysticus elmélyedettségéből éles sikoltás riasztá fel. Kuan Diana halványan s reszketve állott előtte.

Uram siessünk el innen… különben meghalok, szólott a nő alig hallhatólag.

Az isten szerelmiért, mi lelte önt asszonyom! talán szemlélt, talán hallott ön valamit? e hirtelen és szokatlan változás, az éles sikoltás, önnek reszketése.

Azon pillanatban, mialatt ezen kérdések tétettek, sötét alak bontakozott ki az emlék melletti csalitból, s alig észrevehetőleg tünt el az erdőség sűrűjében.

Mindenre kérem önt gróf, távozzunk!

Dessort gróf észrevette az alig észrevehetőleg távozót. Egész erejéből nézett utána, de fel nem ismerheté.

Asszonyom! szemlélte ön a távozót?

Távozzunk uram! mindenre kérem távozzunk! igen én szemléltem őt s az ijedtségtől szinte eszméletem hagyott el.

Őt!? kit? tehát felismerte az előttem ismeretlent?

Dessort gróf épen ugy ismeri Anglien herceget, mint Kuan Diana.

A grófnak minden vére arcába szökelt, csakhamar azonban elsápadt, alig hallhatólag szólott nejéhez:

Anglien herceget!? talán az idegen ismeretlen…

Anglien herceg volt! válaszolt Diana lesütött szemekkel.

Köszönöm asszonyom! megnevezé nekem a nemtelen csábitót, s én e perctől fogva bizom ön szerelmében… rendelkezzél velem, szeretett Dianám!?

Grófom, ha ugy tetszik!? E pár szóban annyi hidegség volt, hogy Dessort szinte reszketni kezdett. Karját nyujtá nejének, a kocsihoz kisérte, s mindketten előbbi helyeiket foglalták el.

A kocsi sebesebben haladt, mint azelőtt, a Veron kastély felé.

* * *

A gróf nejét egészen fogadó termeig kisérte, az ajtónál azonban udvariasan meghajtá magát és szótlanul távozott a kastély udvarára, hol legkedvesebb hátaslovának felnyergelését parancsolta meg. Mig az megtörténhetett, melegebb felöntönyt változtatott, kardot, pisztolyokat s tőrt vett magához.

Midőn elindult, egészen este volt, a messze láthatáron egyetlen bucsuzó sugár sem játszodott. Sebesen száguldott sötét felleges ég alatt a veroni vonalon, melly egyenesen a barbeauxi erdő felé vezetett. Félórával későbben a nevezett erdő homálya boritotta el a lovat és lovagot.

Hüvös szél kiséretében hideg eső csapkodá a grófot, ki átkozódva emlité meg Anglien herceg nevét, kivel minden áron találkozni kivánt.

Bizott nejében, magában mégis boszut esküdött a herceg ellen, ki az egykori viszony alapján jogokat látszék igényelni a nő, Diana irányában is, s azáltal nyugtalanságot lopott be a gróf a nélkül is ingerlékeny kebelébe.

Vagy hercegi becsületszavát adja, hogy többé Dianával nem találkozandik, vagy gyilkosa leszek a becstelennek. Bizom nőm hűségében, de e bizalom mellett megőrülhetek, ha a herceggel találkozhatnom kelletik közelében. Diana bár nem szereti, de nem tudja feledni; a herceg férfiu, legyen erősebb Dianánál, szeresse, de feledje örökre, s ne akarjon oly asszonynyal találkozni, ki csak ugy viszonozhatná érzelmeit, ha előbb becstelenné aljasodnék.

Dessort megsarkantyuzá lovát és még sebesebben haladt a barbeauxi erdőségben. A fellegek mindinkább sürüdtek, a sötétség szemlátomást növekedett. A zsinóregyenes és tiszta vágáson könnyü volt haladni, most azonban egy baloldali ösvényre kellett térni, mely tövises volt és egyenetlen, elannyira, hogy csak lépést is a legnagyobb elővigyázattal folytathatá utját a lovagló.

Mindjárt esküvőm után ennyi nyugtalanság és kellemetlenség, mit mindent rejthet pedig még a jövendő?! Mig harapni nem tud, kell összetipornom boldogságom kigyóját, mert ha megnő, legyőzhetlenné fajulhat, s boldogságomat fojthatja meg.

Épen a már emlitett siremlék mellett kellett elhaladniok. A ló félreugrott s hirtelen megállott. A gróf reszketve érinté sarkantyujával a ló ágyékát, de nem mert az emlék felé tekinteni. Raszk – igy hivták a lovat – egyetlen ágaskodással messze előre szökött, nyeritett, s vágtatva száguldott az ösvényen, vérig szakadottan tövis és bokortól. Csakhamar azonban ismét lépést volt kénytelen haladni.

Jó másfél órai lovaglás után elmaradt a barbeauxi erdőség, s a távolban a Seine messze rónája mutatkozott. Csendes volt minden és hallgatag, itt ott mezei pásztorok őrtüzei tünedeztek fel. A gróf folytonosan egyetlen pont felé tekintgetett, s hol leginkább szeretett volna világossággal találkozni, ott minden sötét volt.

Hova a pokolba mehetett volna ily hamar!? alkalmasint az épület éjszaki részében időzik, vagy a nyaraló osztályait foglalta el, hogy regényesebb helyen gondolkodhassék kalandjairól és szerelméről, vagy…

Félt a gróf tovább gondolni, s ismét sebesebb menésre készteté kedves Raszkját. Herceg Anglien majorja egész kiterjedésében téglaalapon nyugvó vasrácsozattal köriteték, s erős magas vasazott tölgyfa-kapun engedett bejárást.

Midőn Dessort megérkezett, leszállott lováról s csengetett. Azonnal megjelent a kapus.

Dessort grof Anglien herceggel kiván szólani.

Fájdalommal kell tudatnom méltóságoddal, hogy nagyméltósága egy órával hagyta el ezelőtt kastélyát.

Merre, s hová ment?! – kérdé a gróf ingerülten.

Bocsánatot kérek, de e kérdésre sem szolgálhatok megnyugtató válaszszal. A herceg eltávozott a nélkül, hogy valamelyikünkkel tudatta volna, hová? vagy merre megy?

Dessort azon pillanatban ismét lován termett, s azon uton, melyen jött, távozott az Anglien kastelytól. Midőn az erdőségbe ért, a fákat is alig lehetett megkülönböztetni a sötétségtől, a szél erősebben fútt, az eső sűrűbben csapkodott.

Mind bolond, ki igy megnőszül! ördög vigye el Anglien herceget!

Mintegy közepén a barbeauxi erdőségnek fel nem ismerhető lovag suhant el a gróf mellett, mint szellem alig hallhatólag, és alig láthatólag.

Pontban éjfélkor találkoztak a barbeauxi erdőségben Dessort gróf és Anglien herceg.

II.

Több hónap telt el, a nélkül, hogy Veron kastély belső életében változás történt volna. A herceg gyakrabban találkozott Kuan Dianával, látogatásait azonban oly ügyesen tette, hogy a komoly viszonyról Dessort gróf mitsem tudott, mitsem gyanitott. Diana időről időre szeretetreméltóbb alakban mutatkozott férje előtt, s oly ügyesen vitte szerepét, miként a gróf tartós és biztos boldogságról álmodozott.

Komoly őszi estén derült kedélylyel nyitott a gróf Diana időző teremébe. Izletes és tiszta Franklinban illatos szilfa pattogott, kellemes meleget s egészséges levegőt idézve a falak közé. A gróf dagadó vánkossal ellátott ruganyos pamlagra ült, hová nemsokára neje is követte; mosolygó arccal foglalván helyet férje jobb oldalán.

Boldog vagy-e Dianám Veronban?!

Kivüled magamat is megcsalnám, ha ellenkezőt mondanék… grófom, én boldog vagyok; válaszolt a nő lelkesedetten.

Igy tehát egészen nyugodt lehetek… Gondolkozol-e még a hercegről? A gróf hangjában csak ügyesebb emberismerő vehetett volna észre némi gúnyt.

Diana azonnal elkomolyodott, és sértett önérzettel válaszolt:

A grófnak, ugy látom, érdekében fekszik, hogy feledjem a herceget, s mégis felemliti őt előttem, hogy visszavarázsolja emlékembe.

Bocsáss meg asszonyom! midőn boldogok vagyunk, akaratlanul eszünkbe ötlenek mindazok, kiktől félünk, hogy boldogságunkat megzavarhatják. Kérdésemmel nem volt célom sérteni, s a herceg felemlitésével csak azt akartam felmutatni, hogy mennyire szeretlek.

Köszönöm. Igérd meg mindamellett, hogy feledni fogod a herceget, s az Anglien nevet többé nem emlited előttem. A multban vannak kedves és és gyülölt halottjaim, hagyjuk azokat nyugodni; én a jelenben boldog vagyok, ha a mult halottjait mind feltámasztanók, oly lényeket is idézhetnénk életre, kik boldogságomat megsemmisithetnék.

A gróf nem felelt, örömet sugárzó szemekkel tekintett Dianára. – Pár percig szünet lőn.

A napokban gondolkodtam róla, ne töltsük-e a telet Párisban; a tél örökkévaloságnak fog tetszeni ezen elhagyatott kastélyban, mig Párisban a nagyélet, s müvészet karjaiban észrevétlenül fog elrepülni.

Maradjunk Veronban, örömestebb tölteném házasságom első évét távol a nagy világ zajától, hol több rózsák viritanak, de több a tövis is.

Maradjunk hát Veronban, én ohajtásodnak hittem hizeleghetni, midőn Párist felemlitém; mi engem illet, én Párist akár mindenkorra nélkülözhetném, én Párissal tökéletesen elteltem, s kivált veled szeretett Dianám, Kamcsatkát is élvezhetőnek fognám találni.

Dessort gróf a legszeretetreméltóbb férj a világon; Györgyöm, én neked végtelen sokkal tartozom…

Egyedül szerelmeddel Dianám, szeress, s fogadd helyette akaratomat, rendelkezzél azzal, mint sajátoddal.

Diana ajkain csipős gúnymosoly rángatódzék keresztül, a gróf azonban mitsem vett észre, ő még mindig nejének szavairól gondolkodott.

De olykor-olykor egy kis kirándulás nem lesz ellenedre, p. o. meglátogathatnók Dervilliers marquist a szomszéd majorban, Viard grófot Vitriben?

A marquis szeretetreméltó öreg úr, Viard gróf neje régi barátném, már régebben gondolkodtam ilyszerű kirándulásokról.

A tél mégis felettébb unalmas fogna lenni ez izolált kastélyban, a marquis szereti a vendégeket, termeiben összegyülnek a vidék nemesei, mig Viard grófnál a nevezetesebb müvészeket találjuk.

Szeretetreméltó házak, s én előre sok élvet igérek magamnak.

Meglátogathatnók Prevel abbét is: ő valóságos bekötött könyve e vidék többszázados historiájának, az ilyen egyének hosszabb téli estéken megfizethetlenek.

Hát Monterau gróf az öreg tábornok, kedves leányával, Helennel?! őket se feledjük ki a sorozatból.

Minden valamire való nemest meg fogunk látogatni, egyik nap ennél, a másik nap amannál, harmadnap Veronban – észre sem veendjük, midőn jég és fehér havas lepel helyett zöld fákat és virágokat szemlélendünk.

E tárgyalás közepett Diana hálótereméből ablakzörej hallatszott.

Mi az?! kiáltott a gróf hirtelen, s azon percben fölállott, ugy tetszett, mintha hálótermed ablakainak valamelyik tábláját meghajitották volna?

Diana valamivel halványabb lőn; csakhamar azonban összeszedve minden erejét, a lehető legnagyobb nyugalommal válaszolt.

A jobboldali ablak kapcsai kissé meggyengültek, a szél többször felriasztott már legmélyebb álmaimból.

S mindezt ily későn tudatod velem Dianám, az egész nehány percnyi munkát igényel, s te legszebb álmaidat áldozád fel ily csekélységnek.

A grófnak jól esett, hogy ezen alapon kiváncsiságát kielégitheté, azonnal gyertyát vőn és sorban megnézdelé a hálóterem ablakait. Nyugalommal tért vissza nejéhez.

Igazad van Dianám, a kapcsok gyengültek meg; reggel első teendőm leend azok megerősitését parancsolnom.

Még egy ideig beszélgettek, későbben a gróf jó éjt kivánt, s valamivel nyugtalanabbul, mint jött – távozott.

Diana a jövő percben már nyitott ablaknál állott, kihajlott azon, s alig hallhatólag suttogott: A gróf ébren van és őrködik. Csakhamar azután becsukta az ablakokat s lenyugodott.

Másfélóra mulva Dessort gróf nyitott szobájába, megcsókolta s érzékenyen szólt:

Még egyszer akartam jó éjt kivánni szeretett Dianám.

S megvizsgálni nem rejtőzik-e a herceg termeimben – szólt Diana magában.

Jó éjt grófom.

Későbben csend lőn a Veron kastélyban.

IV.

A zord téli napok bekövetkeztek, s mint ezen évszak kezdetén szokott, ködös lég, szeles napok, havas eső, nedves egészségtelen levegő, saras mocsáros utak jelölék a természetet. Dessort gróf mindent elkövetett, hogy szeretett Dianája előtt a kellemetlen évszak észrevétlenül osonjon el. A szórakozásnak minden ágai forgalomba hozattak; vagy Veronban mulatott a vidéki nemesség, vagy kivül a kastélyon estélyek, hangversenyek, táncmulatságok tarka változatosságában veszett el az igéző Diana kedélytelensége.

A gróf örömmel tapasztalta, hogy neje igen szeret mulatni.

Viard gróf nagy előkészületeket tesz a holnapi táncmulatságra; mindenképen azon van, hogy Dervilliers marquison győzedelmeskedjék. Apropos! még nem is kérdeztem, hogy mulattál a marquisnál?

Felséges táncosom akadt a quadrilleben! Nem vetted észre mennyi gratiával, s minő könnyüséggel táncol a fiatal Olivér…?

Lancry gróf…? – vágott közbe Dessort, kissé nyugtalanul.

Én őt mindenkor csak Oliviernek nevezem,… atyám testvérének gyermeke; már régebben száműztük társalgásunkból az unalmas cimezéseket.

Tudod, Dianám, hogy Anglien herceg is hivatalos Vitrybe?

Annál jobb; Györgyöm, személyesen tanuja lehetsz, minő érzelemmel viseltetem ő nagyméltósága iránt. Ha a herceg elég alávaló volt volna engemet hirbe hozni, nyilvánosan boszulhatnám meg magamat.

A hercegnek mindössze is annyiból állott a büne, hogy téged most is szeret; ő leánykori viszonyodból jogokra következtet.

Mint művelt ember pedig tudhatá: hogy a házasság át nem léphető falakat von a korábbi viszonyok elé.

A szerelemnek mindig különös philosophiája van, édesem; a szerelem vagy nagyon engedékeny biró; elitél, vagy megbocsát, de a kimondott büntetés nem lehet kevesebb a halálnál.

Az ajtónálló Lancry grófot jelenté.

Dessort gróf nehány lépést ment elébe, s kedvelt barátját tárt karokkal fogadta.

Diana kissé elpirult, későbben mosolyogva köszöntötte fiatal és szép rokonát.

Olivier barátom igazán lovag ember, bizonyitotta, mennyit ád szavára; a mit igért, megtartotta, remélem ma vendégünk leszesz.

Veronban hálok, hogy holnap együtt utazhassunk Vitrybe, – válaszolt Olivier, miközben tűzteljes pillantatokat lövelt Dianára.

Dessort látta e pillantatokat, de azokat az önérzet büszkeségére magyarázta.

A szerelemféltő férjekben az is megvan, hogy két szeretőtől egyszerre ritkán féltik nejeiket. A grof még mindig Anglien hercegről gondolkodott, s gróf Lancry a világért sem jutott volna eszébe.

A három tagból álló társaságocska néhány negyedóráig igen kedélyesen mulatott, későbben a háziur eltávozott, s Olivier egyedül maradt Dianával.

Dianám, minő nyugtalanul vártam e pillanatot, hogy szerelmemmel háborítatlanul időzhessek! gondoltál-e reám az utolsó együttlét óta.

Egyedül reád Olivier! a grófnak mint felséges táncost ugy dicsértelek, hogy gyakoribb együttlétünk, s élénkebb társalgásunk legkisebb gyanura se szolgáltasson alkalmat.

A gróf tehát szerelemféltő?

E tekintetben tökéletesen polgári. Felteszem róla, hogy szerelemféltésből paraszttá tudna fajulni, meggyilkolná ellenfelét, s nejét nyilvánosan gyalázná meg.

Minő szerencse, hogy neje férje bornirtságát ügyesen képes kijátszani.

Ne bizzál egészen ügyességemben Olivier, s vigyázz magadra, a legkisebb megaláztatás, vagy szerencsétlenség, mi e tekintetben téged érhetne, életembe kerülne.

Szerelmem, egyetlen Dianám, vigyázni fogok magamra, nem magamért, hanem teérted. Holnap ismét boldog leszek, de holnapután, s azután?

Holnapután Veronon keresztül térsz vissza birtokodba, ezt meg kell igérned. Egy hét mulva táncestély lesz kastélyunkban, s te nem utasitod vissza szives meghivásunkat.

Kölcsönt kölcsönért, megjelenek Veronban, ha ti is megigéritek, hogy megjelentek Lancryban.

Diana csintalan mosoly közepett nyujtá kezét Oliviernek, ki azt gyengéden szoritá meg, s lelkesedve emelé ajkaihoz.

Minő szép napok mosolyognak felém! – szólott az ifju ábrándosan.

Minő szép napok mosolyognak felénk! – igazitá ki Diana, s nagy kék szemeit kedvesén felejté.

Dessort gróf lépett a terembe.

Épen jókor György, hogy terveinket helyeseld vagy kiigazítsd, te is birsz szavazattal, habár azt nem tekintendjük is eldöntőnek.

Egészen fül vagyok!

Holnap Vitryben, egy hétre azután Veronban, valamivel későbben Lancryban. Magától értetik, mindenütt nemcsak baráti kör, hanem táncestély.

Felséges! elfogadom és megerősitem! holnap Vitryben, azután Veronban, valamivel későbben Lancryban.

Csengettek. Formaruhás inas lépett be.

S most az asztalhoz kedves Dianám és Olivier barátom; végzé be a gróf a legderültebb kedélylyel.

Az ebéd végeztével sétakocsizás történt a barbeauxi erdőségbe.

Diana s Olivier egy kocsiban foglaltak helyet, a gróf a kocsi mellett lovagolt.

A szerelmi szócserék közepett észre sem vették Lancry és Diana Dessort gróf szótalanságát és komolyságát. Anglien herceg szemközt jött velök, s a gróf által már távolról felismertetett. Csakhamar épen a helyen, hol az út az erdőségbe kanyarodik, közel szemben találkozott a sétakocsizókkal.

Lancryt nevén szólitá, s barátságosan köszönt.

Olivier, a mint a hercegre veté szemeit, mosolygó ajkain némi gúnyt vett észre, mit azon időben még meg nem magyarázhatott magának.

Diana hidegen fogadta kedvese köszöntését. Dessort elfordult. Ő a herceggel régibb időtől fogva ellenségeskedésben élt, az ellenszenv még azon időben keletkezett, midőn együtt udvaroltak Kuan Dianának.

A hercegben kevés discretio van, ellenszenvvel viseltetünk egymás iránt, mégis gyakorta lovagol a barbeauxi erdőn keresztűl – szólt a gróf észrevehető nehezteléssel.

Különös, hogy nem szeretitek egymást, pedig Anglien a legszeretetreméltóbb ember a világon, – jegyzé meg Lancry könnyűséggel.

Dessortnak nem igen tetszhetett e megjegyzés, sarkantyut adott lovának és szótalanul vágtatott előre.

Dianám, te mit tartasz Anglien hercegről?!

Diana, mintha megzavarodott volna, akadozva válaszolt.

Engedd meg, hogy a válaszszal adósod maradjak; bizonyos vagyok benne, hogy róla még máskor is fogunk beszélni.

Lancry épen ugy észrevette Diana zavarodását; mint a gúnyt a herceg mosolyában, s mindkettőről komolyabban kezdett gondolkodni.

Dessort készakarva csendesebben haladott, s utólérette magát.

Tudod-e Olivier, hogy legkedvesebb birtokomon hajtatunk keresztül. A barbeauxi erdőségben nyugosznak Dessort Achill, és gyermekkori álmaim.

Az elsőt még feltalálhatod a másvilágon, a másodikat soha többé, az már halva volt, midőn született; – jegyzé meg Olivier ábrándosan.

Igazad van Olivier, a gyermekkori álmok par excellence álmok, mert azok sohasem szoktak beteljesedni, – folytatá a gróf kedélyesebben.

Összevissza kocsikáztak az erdőségben, a gróf csak néha társalgott a kocsiban ülőkkel, s Olivier ellenében – akaratlanul bár, de a legildomosabb férj szerepét játszodta.

Midőn azon helyen haladtak, hol Anglien herceggel találkoztak, Olivier hirtelen Dianára emelé szemeit, s némi nyugtalansággal kérdezte:

Mióta Veronban lakol, találkozol-e olykor olykor Anglien herceggel?

Diana szemrehányólag felelt:

Már kértelek Olivier… mindent meg fogsz tudni a táncestély után.

Épen beesteledett, midőn a kastély kapuján behajtattak.

V.

Viard gróf estélyén számosan találkoztak a vidékről. Válogatott férfi- és hölgykoszorú diszité, és élénkité a termeket.

A gróf egy ideig nem csinált egyebet, mint a férfiak kezeit szoritgatta, s a növendékek előtt hajlongott. Viard grófné mindenkit elbájolt kedélyességével, s a lehető legügyesebben vitte a honneursokat.

Diana azon percben, midőn belépett, udvarlókból jelentős kört teremtett maga körül. Lancry nemcsak büszke volt viszonyára, hanem azt az egész világgal szerette volna észrevétetni. Egy pillanatra sem távozott imádottja oldalától.

Dessort mellékszobában kártyapartiet egészitett ki, s mig egy részről nyugtalankodott, más részről mogorva volt, mert folytonosan veszitett.

Anglien herceg legkésőbben jelent meg, s némi mozgalmat idézett elő nemcsak ragyogó rendjelei, hanem ragyogó külseje következtében is. Számtalan szerelmes pillanatokkal találkozott, de kitől egtöbbet várt volna, attól legkevesebbet nyerhetett. Kuan Diana kerülni látszott a herceget.

Anglien herceg bizonyossá lőn, hogy gyanuja nem alaptalan, meggyőződött róla, hogy Lancry gróf győzedelmeskedett. A herceg, noha bizonyos volt ujabb és ujabb hóditásokban, mégis sértette hiuságát Lancry győzedelme.

Csakhamar általánossá lőn a szórakozás; táncoltak, társalogtak, kártyáztak. Társas tánc rendezteték. Lancry Dianával, Anglien herceg Monterau Helennel mint párok egymás mellett állottak.

A tánc szabályai szerint szemközt kellett jönniök, s táncosnét cserélniök.

Bizonyos időre Anglien herceg karjain tartá Kuan Dianát. A herceg meg akarta boszulni megaláztatását.

Asszonyom, ha ön herceg Anglien után királyi vérből választatandott udvarlót, leesése esetére még felfogtam volna karjaimmal, de ha a gróf karjaiból fog alább esni, biztositom, hogy mint herceg, nem fogom felemelni.

Diana elpirult, csakhamar azonban halványan és reszketve fonódék Lancry karjaiba.

Mi bajod Dianám, e hirtelen változásod megmagyarázhatlan, halvány vagy és reszketsz…

Anglien herceg lovagiatlan volt irányomban, ő engemet meggyalázott – válaszolt Diana indulatosan.

A társas tánc befejeztetett, a párok különváltak, a társalgás ismét külön gruppokra osztá a vendégeket.

Anglien herceg és Lancry gróf karöltve, és sebes léptekkel haladtak egy egészen magános terembe.

A herceg azon percben, midőn Dessort gróf nejével méltatlankodott, mindenről, talán még nevéről s cimjeiről is megfeledkezett? – kérdezé Lancry csipős gunynyal.

Ha mindenről megfeledkeztem volna is, arról megemlékeztem, hogy Kuan Diana ezelőtt párnappal még kedvesem volt, s hogy ezelőtt egy héttel egész nap együtt mulattunk Veronban, – válaszolt a herceg közönbösen.

Uram, ha mind igaz is, a mit beszél, mégis tudni fogja, hogy ilyesmi csak mészároslegényeket jogosithat fel méltatlankodásra, nők irányában.

Én csak annyit tudok, hogy Lancry gróf nem régen került ki az egyetemből, s hogy Lancry grófnak még sokat kell tanulnia, hogy Anglien hercegnek leckéket adhasson.

De az elégtételt, remélem, egy diáktól nem vonná meg Anglien herceg?

A világért sem, kivált ha azon diákot Lancry grófnak neveznék.

Hol és mikor?

A barbeauxi erdőben, holnap délután 3 órakor. Szeretném Dessort gróf ifjukori álmait felriasztani.

A táncmulatság reggeli öt óráig tartott; a vendégek nem is gyanithaták a történteket.

Dessort gróf, Lancry és Diana együtt kocsikáztak Veronba. Anglien valamivel korában távozott Vitryből.

* * *

Illatos thea mellett, kandalló közelében ruganyos fauteillek karjaiban kellemes volt, és jól esett a társalgás. Talán hogy e kényelem annál kedvesebb legyen, a hatalmas természet a szabadban ellentétet képezett; künn pokoli setétben éjszaki szél süvöltött, s nehéz fellegek fagyos esőt szórtak a vidékre.

A beszéd csaknem kizárólagosan a mult napi táncmulatság, s annak vendégei körül forgott. Lancry és Diana kifogyhatatlanok voltak észrevételekben, Dessort gróf hallgatott; ő még mindig komoly volt a tegnapi veszteségtől, sőt még egyéb, egy megmondhatlan valami is nyugtalanitá.

Legelső állott fel és kivánt jó éjszakát, Lancry gróf az épület külön osztályába vezettetett, Diana szinte távozott termeibe.

Kevéssel azután némaság lőn Veronban.

* * *

Ki ezen sötét és zivataros éjszakán a barbeauxi erdő kanyarulatánál, mely Veron felé vezet, állott volna, egy köpenyébe burkolt lovagot kellendett észrevennie, ki egyenes vágtatva a kastély felé tartott. Mihelyest a kastély parkjához ért, megcsendesité lova lépéseit, s csak lasabban haladva közeledett egy jól ismert bejáráshoz, mely keskeny ösvényen egyenesen az épület éjszaki részéhez vezetett. A bejárásnál leszállott lováról, s az emlitett ösvényen gyalog ment bizonyos ablak irányában, mely Diana hálotermébe szolgáltatott világosságot.

Mig ezek künn a szabadban történtek, addig benn a kastélyban Dessort gróf gyötrő gondolatoktól nyugtalanitva, ismét meggyujtá nem régen eloltott gyertyáját, felöltözött, s a Diana lakosztályának csarnokába lépve, csendesen haladott nejének hálóterme felé.

Dessort egész éjen át kártyázott Vitryben, mégis sok mindent látott és hallott, mi neki nem tetszett. A szerelemféltőknél, ha nem Othellok is, kevés okok nagy dolgokat következtetnek.

Diana igen ismerheté férjét, s mindig résen kellett lennie; midőn Dessort gróf a csarnokba lépett, Lancrynak haladéktalanul kimutattatott: hová rejtőzzék, s a gyertyák azonnal kioltattak.

A másik percben szerelemféltő férj nyitott be hűtelen nejéhez.

Nézzük mi történt ezalatt odabenn.

Anglien herceg – mert ő volt – mihelyest a jól ismert ablak alatt találta magát, azonnal felpillantott, meggyőzendő magát, egyedül van-e Diana?

A gyertyák e felpillantással egyszerre oltathattak ki.

Egyedül van és aluszik; kisded levélkét gömbölyü kőre boritott s azt többször próbált ügyességgel dobá be az ablakon.

Dessort gróf mindent hallott. Midőn gyertyavilág lett, ő nyult a kő és cédulácska után, ő olvasta el.

„Asszonyom!

Holnap víni fogok, nem az ön, hanem saját becsületemért; halhatatlan nem vagyok, s igy megtörténhetik, hogy elesem, mely esetben igen restelleném, ha bizalmas levelkéim idegen kezekbe kerülnének; legyen szives asszonyom azokat gombolyagba kötni s lehajítani, cserében az ön levelkéit fogom haladéktalanul átszolgáltatni.

Anglien herceg.“

A herceg szerelmes leveleit asszonyom!

Diana reszketve nyujtá át azokat.

Dessort magánkivül az ingerültségtől, s mégis vérző kebellel nyitotta ki az ablakot; mindamellett annyira uralkodott magán, hogy inkább kedélyesnek, mint zavartnak tetsző hangon szólott a herceghez:

Anglien herceg tartsa meg Kuan Diana szerelmes leveleit, mert én is megtartom azokat, melyeket a herceg irt Dianának, azok legméltóbban a férjt illetik. Jó éjt hercegem; a viszontlátásig.

A herceg egy betüt sem válaszolt, lovára veté magát, s különféléket gondolva nyargalt majorjába.

Most asszonyom, engedelmével teremmotozást fogok tartani.

Még alig végezé, midőn Lancry gróf rejtekéből előbujt, s erőtetett nyugalommal elébe lépett.

Diana halálsápadtan rogyott pamlagára.

Nemde jó előrelátásom volt asszonyom, midőn „Olivier“ után azt jegyzém meg, „Lancry gróf.“

Diana nem felelt.

Gróf ur… – kezdé Lancry zavarodva.

Uram, sohase mentegetődzék; ön vendégem, Veronban hajszála sem fog meggörbedni; használja a kényelmet, mi szerény kastélyomban kinálkozik, nyugodja ki magát, mert holnap önre terhes munka vár. Ha a gróf ereje e munkát megbirandja, holnapután remélem…

A gróf felettébb megbecsül, fogadja őszinte köszönetemet. Holnapután, ha ugy tetszik?

Igen holnapután. Nem Kuan Diana, hanem a Dessort gróf becsületeért. Ily asszonyokért csak Anglien herceg és Lancry gróf veszélyeztetik életüket.

Lancry elpirult, de egy szót sem válaszolt. A grófnak igaza volt.

Most a férj nejéhez fordult.

Mihelyest önnek magaviselete közbeszéd tárgya leend, ön irányában is meg leszek boszulva. Ön e perctől fogva egyszerüen Kuan Diana.

Mindenik távozott, hogy nyugodjék, de egyik sem tudott nyugodni.

* * *

Anglien herceg megölte Lancry grófot.

Anglien herceget megölte Dessort gróf.