XXI. FEJEZET.
Reading edition
MÁRIA-NOSTRA.
Hejh, de tenger idő mult el azóta, hogy ez történt. Idestova húsz esztendeje lesz! Elszédülök, ha visszatekintek rá.
De sok rossz esztendő; de sok nemszeretem-nap.
De sokan elköltöztek mellőlem, a kiknek öröm volt az élet, a kikre mosolygott a jövendő. És én itt maradtam.
Alig találkozom már egy-egy magamhoz hasonló ősz alakkal a régi fényes időkből, a mikre jól esik még visszaemlékezni s elmondani: «nem így volt az régen!»
… Néhány évvel ezelőtt sorra látogattam a hazai nagy államfogházakat. Voltam Szamosujvárott és Illaván, a hol a bűn aristocratiája van összegyüjtve. Mindazok az alakok, a kik tíz éven felül terjedő fogságra vannak elitélve, a halálbüntetésből kegyelem útján élő-halottakká téve. Érdekes tanulmány az emberi élet éjszakájából.
Meglátogattam Mária-Nostrát is. Ott a női elitéltek vannak.
A felügyelést apáczák végzik.
Látogatást csak miniszteri engedély mellett szabad tenni e fegyházban.
Ott példás rend uralkodik: a fegyencznőkkel igen jól bánnak.
Végig vezettek a nappali termeken, a hol a fegyenczek munkával vannak elfoglalva.
Egy hosszú teremben csupa fehér ruhát varrnak. A finomabb munkát végzőknek külön asztalkájuk van.
Egy ilyen asztalka előtt megálltam: egy nő varrt valami gyermekruhát.
Az a szabály, hogy mikor a látogató (a ki csak magas engedély mellett jöhet ide) megállt egy fegyencznek az asztalánál, ez tartozik rögtön felállni a helyéről s akár kérdezve, akár kérdezetlenül elmondani, mi vétségért s mennyi időre lett elitélve.
Ő is felkelt, mikor előtte megálltam.
Olyan fehér volt már a haja, mint az őszi ökörnyál, de a szemei most is a régi színváltozó tűzben égtek; még most is lángoló tengerszemek!
Komoran, egyhangúan elmondá, a mivel tartozott:
– «Megöltem a férjemet. El vagyok itélve élethosszig tartó fogságra».
Élethosszig! – S az élet olyan hosszú!
– Nem tehetnék önnek az érdekében valamit?
– Köszönöm. – Jó nekem itt. – Nincs mit keresnem a világban.
Azzal visszaült a helyére s folytatta munkáját.
Szegény kis Erzsike.
Tavaly kaptam a haláláról értesítő levelet.
Az volt a kivánsága, hogy ezt velem tudassák; senki mással.
Szegény kis Erzsike! Most már én is feloldhatlak vétkednek terhe alól, a hogy a szent atyák mondják:
– – Ego te absolvo, ab omni vinculo, excommunicatione, suspensione, et interdictione, quantum possum, et tu indiges – ego te absolvo! Amen.