XIII. FEJEZET. Kaland Port-Stoweban.

Másnap reggel tiz órakor mr Marvel kócosan, sárosan, álmosan üldögélt egy kis csapszék udvarában Port-Stowe külső végén. Látszott rajta, hogy fáradt és ideges, a két arcát föl-fölfujta, mintha nagy dologra szánta volna el magát, aztán meg ismét csüggedten horgasztotta le a fejét. Mellette, a padon, volt a három könyv, most már madzaggal összekötve, a batyu azonban már hiányzott. Elrejtették a bramblehursti országut mentén, a kis fenyvesben, mert a láthatatlan ember időközben megváltoztatta a tervét.

Mr Marvel tehát ott üldögélt a padon, két kezét könyökig bedugta a zsebeibe s bár senki se törődött vele, mégis folyton aggódva, lázasan tekintgetett körül, és folyton idegesen izgett-mozgott.

Mikor azonban már vagy egy óráig üldögélt odakint, egy éltesebb matróz jött ki a csapszékből, kezében ujság, és letelepedett melléje a padra.

– Szép idő van, – szólt hozzá a matróz.

Mr Marvel megriadva nézett körül, mintha keresne valakit, s halkan felelt:

– Nagyon szép.

– Egészen olyan idő, amilyen ilyenkor lenni szokott, – folytatta a matróz barátságosan.

– Az ám! – felelte mr Marvel röviden.

A matróz fogpiszkálót vett elő a mellényzsebéből és munkához fogott vele. Eközben nem beszélt ugyan, de egyre kiváncsian szemlélte a csavargót. Mikor ugyanis kijött a csapszékből és mr Marvel felé jött, ugy tetszett neki, hogy pénz-csörgést hallott; mintha a csavargó épen akkor csusztatott volna a zsebébe egy marék pénzt… s ez szeget ütött a fejébe.

… Hogy lehet ennek a toprongyos embernek annyi pénze?…

Kiváncsian nézte hát mr Marvelt, s egyszerre csak eszébe jutott valami, ami már egész reggel nagyon izgatta.

– Könyvek? – kérdezte hanyagul, eltéve a fogpiszkálót, s ráütve öklével a három könyvre.

Mr Marvel megrezzent, mintha őt ütötték volna meg és fanyarul felelt:

– Az ám… könyvek.

– Az ember sok furcsa dolgot olvashat a könyvekből, – folytatta a matróz.

– Meglehet.

– De nemcsak a könyvekből…

– Hanem? – kérdezte mr Marvel és gyanakodva tekintgetett maga körül.

– Hanem az ujságokból is, – végezte be a matróz. – Néha igazán furcsa dolgokat olvas az ember az ujságokból.

– Igazán?

– Például ebből is! – szólt a matróz s azt az ujságot mutatta, amelylyel kijött.

– Elhiszem.

– Biz ugy! – felelte a matróz kihivóan.

S erősen a szemébe nézve mr Marvelnek; lassan, nyomatékkal folytatta:

– Például, ebben is van egy furcsa történet… a láthatatlan emberről.

Mr Marvelnek leesett az álla, s kis hijja, hogy ő maga is hanyat nem esett a padról.

– Ugyan már miféle bolondság ez? – kérdezte hebegve. – Ez csak nincs benne?

– Nincs-e?… De bizony itt van a láthatatlan ember!

– Irgalmas Isten! – kiáltott föl mr Marvel, megrezzenve és ijedten nézett körül.

– Ha mondom, hogy itt van, – szólt a matróz, mr Marvel nagy megnyugvására, – ugy értem, hogy itt ir róla az ujság… De azt nem mondom, hogy a láthatatlan ember itt van mellettünk…

– Láthatatlan ember? – álmélkodott mr Marvel. – Ugyan ki hinné el az ilyen badarságot?

– Badarság? – felelte a matróz, egyre gyanakodva nézte mr Marvelt. – Már hogy lenne badarság, mikor itt van a nyomtatásban.

– Én már négy napja nem láttam ujságot, – mondta mr Marvel.

– Iping faluból indult el a láthatatlan ember.

– Igazán? – farizeuskodott a csavargó.

– Ugy van: Ipingből indult el. De hogy honnan jött oda, azt a jó Isten tudja… Valamint azt is, hogy hová lett… Itt van ni: – „Szen… zá… ciós… eset… Iping… ben“… S ez az ujság azt mondja, hogy az eset bizonyos… olyan világos, mint a nap!

– Irgalmas Isten!

– Pedig szörnyü furcsa történet ám!… A tiszteletes meg a felcser látták… akár meg is esküsznek rá, hogy látták; azaz, hogy nem látták, mert hát láthatatlan… Hanem a „Postakocsi“ fogadóba volt szállva, és senki se tudott róla, hogy micsoda szörnyü szerencsétlen ember… egész addig, mig egyszer csak összekapott valamin a fogadósnéval…

– Hát aztán? – érdeklődött mr Marvel.

– Akkor mérgében letépte a haját, szakállát, az orrát, és kitünt, hogy a feje láthatatlan… Mindjárt le is akarták tartóztatni, de hát nem lehetett, mert hirtelen lehányta a ruháit, s akkor senki se látta… De mégis nagy dulakodás támadt, s e közben a láthatatlan ember több embert veszedelmesen megsebesitett… például, ahogy az ujság mondja, mr Jaffers is, a falu érdemes pandurját… Na, ugy-e, hogy csinos kis történet?… És itt vannak a nevek is mind!

– Uram bocsá’! – álmélkodott mr Marvel, idegesen fészkelődve a helyén s igyekezvén megolvasni zsebében a beléhullatott pénzt. – Ez igazán furcsa és hihetetlen!

– Ugy-e?… Furcsa és hihetetlen… Az embernek az esze is megáll!… Én még sohase hallottam eféle láthatatlan emberről: de manapság annyi furcsa dolog történik, hogy az ember sohase tudhatja…

– Van még… van még egyéb is? – kérdezte mr Marvel, látszólag könnyedén, bár majd oda volt ijedtében.

– Micsoda?… Hát ennyi nem is elég?

– Azt kérdem, hogy nem tért-e vissza véletlenül?… Vagy az ujságban csak annyi van, hogy megszökött?

– Csak annyi? – csodálkozott a matróz. – Hát még ez se elég? – Ugyan mi kellene még egyéb?

– Oh, ez is elég! – sietett felelni mr Marvel.

– Magam is azt hiszem, hogy elég!… Ennél többet már kivánni se lehet.

– Hát cimborája?… Nem mondja az ujság, hogy volt cimborája is? – kérdezte mr Marvel szorongva.

– Micsoda?… még cimborája is? – méltatlankodott a matróz. – Mintha nem elég isten-csapása lenne ő maga is!

– Persze, persze! – bólintgatott mr Marvel, kissé megnyugodva.

A matróz pedig fejét csóválva folytatta:

– Az embernek végigborsódzik a háta, ha rágondol, hogy ez a fickó szabadon kóborol a környéken!… Senki se tudja, hogy merre jár a cudar, de egynémely jelekből azt hiszik… ez az ujság mondja… hogy erre vette az utját, Port Stowe felé… Hogy a bagó rugja meg! Ez nem afféle amerikai csoda-történet, hanem való igazság! Gondolja csak meg: mi mindent követhet el büntetlenül az a bitang!… Ha például neki megy önnek és fültövön vágja; ki gátolja meg ebben? Ki vonhatja ezért számadásra?… Vagy ha lopni, rabolni, gyilkolni akar?… Köd előttem, köd utánam, mint a mesében, senki se látja és arra megy, a merre neki tetszik!… Mi többiek olyanok vagyunk mint a vakok. S a hogy például én is gáncsot vethetek a vaknak, a nélkül, hogy látná, ki bántja: ép ugy ez a láthatatlan ember is elbánhat velem… sőt meg is ölhet, ha kedve tartja!… Sőt még könnyebben! mert vakoknak rendesen nagyon jó fülük van: én legalább ugy hallottam… És ha például kedve kerekedik inni…

– Akármelyikünk poharából kiihatja a bort, vagy a sört! – felelt mr Marvel. – Annyi bizonyos, hogy elbánhat az emberrel.

– De nagyon is! – bólintgatott a matróz, – még pedig büntetlenül!

Mr Marvel az egész beszélgetés alatt egyre idegesen nézelődött jobbra-balra és feszülten hallgatózott, hogy nem hall-e csöndes, zajtalan lépéseket… Majd, mintha nagy elhatározásra szánta volna el magát, köhécselni kezdett…

– Nos, mi az? – kérdezte a matróz kiváncsian.

Mr Marvel még egyszer körülnézett, ismét köhécselt, majd egész közel hajolt a matrózhoz és suttogva igy szólt:

– Hát… ha épen tudni akarja… én magam is tudok egyet-mást arról a láthatatlan emberről… Egészen privát forrásból.

– Oh! – kiáltott föl a matróz érdeklődve. – Ön?…

– Én! – felelte a csavargó, – ugy van: én!

– Na, ez derék!… S nem mondaná el, ha szabad kérnem…

– Szeme szája eláll, ha meghallja! – suttogta mr Marvel. – Irtózatos!… mondom: irtózatos!…

– Na ez derék! – érdeklődött a matróz s közelebb huzódott mr Marvelhez.

Ez pedig komolyan, bizalmasan suttogva folytatta:

– Hát azon kezdem, hogy…

Egyszerre azonban csak elállt a szava s alig birta kinyögni:

– Jaj!

– Mi az? – kérdezte a matróz megütközve.

– Jajja-jaaj! – nyögött rémesen mr Marvel.

S fájdalomtól eltorzult arcán meglátszott, hogy valami fizikai szenvedés gyötri.

– Mi az? – kérdezte a matróz még jobban megütközve.

– Semmi! – nyögte mr Marvel és a füléhez kapott.

Aztán hirtelen fölugrott, hóna alá csapta a könyveket és gyorsan igy szólt:

– Azt hiszem, már ideje, hogy tovább álljak…

Kitámolyogva, el-elbotolva indult meg, mintha valaki lökdöste volna.

– De hisz ép most akarta elmondani, hogy mit tud a láthatatlan emberről! – tartóztatta őt a matróz.

Mr Marvel tanakodni látszott, hogy mit feleljen.

– Ostobaság! – szólt egy hang.

– Ostobaság az egész! – ismételte mr Marvel.

– De bent van az ujságban! – tiltakozott a matróz.

– Mindegy! Azért mégis ostobaság! – felelte mr Marvel. – Ismerem azt a bitangot is, aki világgá bocsátotta ezt a hazugságot… Hazugság az egész: – láthatatlan ember nincs, nem is volt, nem is volt soha!… Mondtam: lóvá tették önt!

– Lóvá?… engem?… De mikor itt van az ujságban!

– Egy szó se igaz belőle! – kiáltott föl a csavargó hangosan.

A matróz rábámult és fölvette az ujságot. Mr Marvel félénken tekintgetett körül.

– Várjon csak! – szólt a matróz vontatva és fölkelt. – Ön tehát azt állitja, hogy…

– Ugy van: azt állitom! – felelte mr Marvel szilárdan.

– Akkor hát mért unszolt és biztatott, hogy mondjam el az esetet szegről-végre?… Vagy azt hiszi, hogy az orromnál fogva lehet engem vezetni, mint a bolondot?

Mr Marvel fölfujta a pofáját. A matróz hirtelen elvörösödött és ökölre fogta a kezét és mérgesen mondta:

– Egy fertály óráig beszélgettem veled tisztességesen, te rongyos csavargó s te benned még annyi becsülettudás sem volt, hogy…

– Hallja az ur! az öregapját tegezze! – feleselt mr Marvel.

– De meg is puhitlak, betyár…

– Előre! – szólt a hang.

És mr Marvel neki lódult, mintha nagyot löktek volna rajta.

– Jobb is, ha elviszed az irhádat! – kiáltott utána a matróz.

– Ki viszi az irháját? – felelte a csavargó.

De többet már nem mondhatott, mert innentől kezdve ugy bukdácsolt előre az uton, mint akit ököllel, térddel biztatnak. Valamivel odább pedig ugy tetszett, hogy hangosan pöröl, felesel valakivel.

– Bitang csavargó! – kiáltott utána a matróz; kimenvén az országutra, szétvetette a két lábát, karba tette a kezeit s ugy nézett a bukdácsolva baktató ember után. – Még te mersz belőlem bolondot üzni, hitvány?… Mikor itt van az ujságban?!

Mr Marvel visszafordult, hogy majd megfelel a matróznak, de nem birt szólni s ugy megtántorodott, hogy majd hanyatt esett. Aztán pedig az ut kanyarulatánál eltünt a fák alatt. A matróz azonban csak állt az ut közepén, mint a tilalomfa, mig egy parasztszekér el nem zavarta onnan. Akkor megfordult s a fejét csóválva, dörmögve ment vissza a csapszékbe:

– Akaszszák föl a hitvány gazemberét!… Még lóvá akar tenni!… Pedig szóról szóra bent van az ujságban!

Később ismét hallott valami furcsa, nagyon furcsa dolgot, ami nem messze történt attól a csapszéktől. Ez pedig az volt, hogy „egy marék pénz“ szabadon járkált, röpdösött a levegőben, mintha szárnya lett volna… Egy matróz-pajtása látta ezt a csodálatos dolgot ugyanaz nap reggel. Utána is szaladt a pénznek, de hasra vágódott, mielőtt elérte volna, mert megbotlott valami láthatatlan akadályban s mire föltápászkodott, a pénz már eltünt… A mi matrózunk ugyan nem nagyon babonás és hiszékeny ember volt, de ez már neki is sok volt. Később azonban ő is másként gondolkozott.

Mert ennek a levegőben szálló, járó pénznek a története igaz volt. Az egész környéken tudtak róla és sokan voltak, akik látták is: az országut menti majorokból, csárdákból, házakból, – amint a „marék pénz“ szép lassan sétált a levegőben: sovereignek, shillingek, koronák és pennyk; amelyek hirtelen eltüntek, ha valaki utánuk eredt. S aki jól utána nézett, azt is látta, hogy a pénz mindig annak a tömzsi, rongyos, fáradt csavargónak a zsebében tünt el, aki ott üldögélt a port-stowei csapszék előtt ama bizonyos matrózzal.

Tiz nappal később, – amikor már szájról-szájra jártak a burdocki eset részletei is, – ugyanez a matróz összevetette a maga tapasztalatait ezekkel a részletekkel s akkor meggyőződött, hogy az a csodálatos, láthatatlan ember ugyancsak közel járt hozzá Port-Stoweben azon a juniusi reggelen.