V. FEJEZET. A tiszteletes urat meglopják.

A mr Bunting házában elkövetett lopás körülményeit legkivált a tiszteletesnek és nejének elbeszéléséből tudjuk.

A nevezetes eset pünkösd hétfőjének kora hajnalán történt. Mrs Bunting, akinek nagyon éber az álma, arra ébredt föl, hogy a hálószoba ajtaját valaki kinyitotta, meg ismét becsukta. Mivel nem volt egészen bizonyos benne, hogy jól hallott-e, vagy csak álmodott, nem költötte föl mindjárt a férjét, hanem hallgatózva fölült az ágyában…

Ekkor azonban világosan hallani vélte, hogy valaki mezitláb topog a szomszédos szobában, onnan kimegy a folyosóra, egyenesen a lépcső felé. Most gyorsan fölrázta férjét, aki azonban nem gyujtott gyertyát, csak fölhuzta a nadrágját, a papucsát, a kabátját, föltette a szemüvegét s kiment a folyosóra hallgatózni… Amint ott állt, világosan hallotta, hogy feszegetik az iróasztal fiókját – s aztán valaki nagyot tüsszentett odabent.

Erre visszament a hálószobába, fölkapta a legelső alkalmas fegyvert, a piszkavasat s amily nesztelenül tudott, lement a lépcsőkön… Mrs Bunting pedig kijött a folyosóra.

Körülbelül hajnali négy óra lehetett és már világosodni kezdett. A folyosóban elég jól lehetett látni, de a tiszteletes dolgozószobájában, melynek ajtaja tárva-nyitva volt, koromsötét volt, mert éjjelre betették a belső fatáblákat. Temetői csönd volt az egész házban, csak a lépcsők nyikorogtak egy kicsit, amint mr Bunting lejött rajtuk, meg a dolgozószobából hallatszott némi nesz…

Aztán hangosan csattant valami, a betörő fölfeszitette a fiókot s hallani lehetett a papiros zörgését. Majd valaki káromkodott, gyujtót gyujtott s a dolgozószobában egyszerre világos lett. Mr Bunting most már szemben állt az ajtóval, a folyosó tulsó végén jól látta iróasztalát a feltört és nyitott fiókot, az égő gyertyát az asztalon… de a betörőt nem látta.

A tiszteletes habozva állt meg a folyosón, nem tudva, mit tegyen és mrs Bunting halálsápadtan reszketve, utána jött az emeletről, Mrs Buntingban csak az a meggyőződés tartotta a lelket, hogy a tolvaj bizonyára csak falubeli lehet.

Most pénzcsörgést hallottak s ebből megtudták, hogy a tolvaj megtalálta a házi pénztárt, amelyben nem sok volt, – összesen harmadfél font sterling, fél-sovereignes aranyokban. A csörgés azonban gyors tettre ösztönözte a derék tiszteletest. Erősen megmarkolta a piszkavasat és elszántan rohant be a szobába. Mrs Bunting pedig a nyomában.

– Add meg magad, gazember! – kiáltott föl mr Bunting hősiesen… de mindjárt aztán meghökkenve állt meg.

A szoba ugyanis üres volt.

De mégis ugy rémlett mindkettőjüknek, hogy valami mozgást hallanak a szobában… Vagy félpercig a lélekzetüket is visszafojtva, némán álltak ott és hallgatóztak; aztán mrs Bunting egyenesen a szekrényhez ment s a háta mögé nézett, mialatt mr Bunting lehajolt s az asztal alatt kereste a tolvajt… Sehol nyoma sem volt!… Ekkor mrs Bunting az ablakhoz sietett és széthuzta a függönyöket, mr Bunting pedig a kandallóba nézett be, sőt még föl is szurkált benne a piszkavassal. Aztán mrs Bunting kiforditotta a papiros-kosárt, mr Bunting pedig a széntartót… Végre mindaketten megálltak és bámészan, kérdően néztek össze.

– Meg mertem volna rá esküdni, – kezdte mr Bunting.

– A gyertya! – kiáltott föl mrs Bunting, – ki gyujtotta meg a gyertyát?

– Hát az iróasztal? – visszhangozta mr Bunting, – ki törte fel a fiókját?…

– És a pénz sincs benne! – sopánkodott mrs Bunting.

Majd gyorsan kisietett a folyosóra, mondván:

– Ez oly különös eset…

E pillanatban valaki nagyot tüsszentett a folyosón. Mind a ketten kiszaladtak s épen akkor, mikor kiértek, a konyha ajtaja becsapódott.

– Hozd a gyertyát! – kiáltott föl mr Bunting és előre ment.

Mind a ketten hallották, hogy a konyha külső ajtajának vas-reteszét hirtelen nagy zajjal rántja vissza valaki.

Mikor a tiszteletes kinyitotta a konyhának folyosó felőli ajtaját, még látta, hogy ugyanakkor nyilik a tulsó ajtó, mely a kertbe vezet s a hajnali szürke világosság beárad a konyhába. De bizonyos volt abban, hogy senki se ment ki az ajtón… Ezt látta: az ajtó kinyilt, egy pillanatig nyitva állt, aztán hirtelen nagy zajjal becsapódott. Az igy támadt légvonat kioltotta a gyertyát, melylyel mrs Bunting éppen akkor szaladt be a konyhába a férje után… Mindez pedig egy percig se tartott.

A konyha már üres volt; kiértek a kertbe; ott se láttak egy lelket sem. Gyorsan visszatértek a konyhába, bezárták az ajtaját, fölhányták minden zegét-zugát, bementek az éléskamrába, föl a padlásra, le a pincébe, egyik szobából a másikba: – de hasztalan!… Hiába kerestek, kutattak: – sehol semmi nyoma se volt a tolvajnak.

Már fényes nappal volt és a tiszteletes meg a felesége még egyre kerestek, kutattak a konyhában, fenekestől felforgatva mindent.

– Ez a legfurcsább eset, ami valaha az életben ért, – mondta a tiszteletes, már talán századszor is, amint lihegve és kimerülten leroskadt a székbe.

– Már látom, hogy jön a Susie, – szólt mrs Bunting, kinézve az ablakon. – Majd beeresztjük a konyhába, mi pedig lefekhetünk még egy kicsit…