XII. FEJEZET. Mr Marvel megkisérti a lázongást.

Mikor már alkonyodni kezdett és Iping halálra rémült lakossága lassan-lassan ismét előbujt, a bramblehursti országuton egy alacsony, pocakos ember baktatott a fák alatt. Hóna alatt három nagy könyvet cipelt, amelyek össze voltak kötve, a másik kezében pedig nagy, kék abroszba kötött batyut vitt. Neki vörösödött arca levert, fáradt volt, ő maga pedig kimerültnek, látszott bár azért nagyon igyekezett… mintha valami láthatatlan kéz egyre lökdöste volna.

– Ha még egyszer megpróbálod, – szólt mellette egy hang fenyegetően, – ha még egyszer megpróbálod a szökést… jaj neked.

– Irgalmas Isten, – nyöszörgött mr Marvel, – eszembe se jutott!

– Becsületemre mondom, hogy megöllek; – folytatta a hang.

– Én nem probáltam meg a szökést, – mentegetőzőtt mr Marvel, csaknem sirva. – Esküszöm, hogy nem próbáltam meg… Eszembe se jutott! Mit tudom én, hogy arra a keresztutra nem szabad menni!… Egyszerre csak azt éreztem, hogy leütötték a derekamat…

– Még a fejedet is betöröm! – fenyegetőzőtt a hang.

Mr Marvel menten elhallgatott és behuzta a nyakát; végkép oda volt; ránézni az arcára annyi volt, mint szemtől-szembe látni a kétségbeesés megtestesülését.

– Ugy is elég bajom van ezekkel a gazemberekkel! – csikorgatta fogait a hang. – Most már mindenki tudja, hogy láthatatlan vagyok: s még te is meg akarnál szökni a könyveimmel?… De jaj neked!… Csak azt tudnám, hogy mit tegyek? mihez fogjak?…

– Bár én tudnám! – sóhajtott mr Marvel magában.

– Most már mindegy!… Holnap bent lesz az ujságokban!… Mindenki engem fog hajszolni… Az egész világ tudni fogja a titkomat… Mindenki óvatos lesz és vigyázni fog…

A hang irtózatos káromkodásra fakadt s aztán hirtelen elhallgatott. Mr Marvel arcán a kétségbeesés kifejezése még sötétebb lett; a szegény ember járása meglassusodott.

– Siess! – rivalt rá a hang durván.

Mr Marvel megrezzenve ugrott előre s kis hijja, hogy el nem ejtette a batyut, meg a könyveket.

– Vigyáz a könyveimre, ostoba! – kiáltott rá a hang, és mr Marvel feljajdult, mert hátba ütötték.

– Uram segits, – fohászkodott a szegény csavargó.

– Annyi bizonyos, – folytatta a hang, – hogy hitvány, nyomorult féreg vagy… Nyomorult féreg vagy, de szükségem van rád.

– Ugy van, nyomorult vagyok! – nyögte mr Marvel elkeseredve.

– Az vagy, – hagyta helyben a hang.

– Oly nyomorult, hogy hitványabbat keresve se találhatott volna…

A hang nem felelt. Mr Marvel várt egy kicsit, aztán csüggedten folytatta:

– Én nem vagyok erős…

Néma csönd.

– Én nagyon gyönge vagyok…

– Igazán? – kérdezte a hang gunyosan.

– És gyáva is vagyok… Ezt a kis dolgot, például, jól elvégeztem nagyon… de el is véthettem volna… Oh, Istenem!… Bizony, bizony kis hijja, hogy el nem hibáztam!

– Hát aztán?

– Nincs erőm, se bátorságom arra, amit ön kiván tőlem…

– Semmit se félj, én majd ösztönözlek.

– Oh, ne tegye, kérem… Legjobb, ha elereszt… Én nem árulom el az ön terveit, szándékait… És ha rám bizza, lehet, hogy nem birom végrehajtani… még utóbb elhibáznám.

– Még csak az kellene! – fenyegetőzött a hang.

– Bár meghalnék! – jajdult föl mr Marvel elkeseredve.

A hang nem felelt. Mr Marvel pedig esdekelve folytatta:

– Lássa, könyörgöm, nem is igazság, hogy igy bánik velem… Nekem tökéletes igazságom van… ha egyszer nincs kedvem…

– Rajta siess! – rivalt rá a hang durván.

Mr Marvel meggyorsitotta lépteit s egy darabig némán baktatott az uton. De nem sokáig állta szótlanul.

– Ez borzasztó állapot! – kesergett fájdalmasan.

A hang nem is hederitett rá. A csavargó ismét várt egy darabig, majd ismét elkeseredve szólalt meg:

– Mi hasznom is van az egész életből?… Inkább haljak meg legott, mint sem…

– Oh, befogod-e már a szádat? – kiáltott föl a hang hevesen és megrázta a csavargót. – Majd megtanitlak emberségre, szófogadásra!… Azt teszed, amit parancsolok… És jól elvégezd, amit rád bizok, különben!… Ostoba vagy, nyomorult vagy, de azt teszed, amit parancsolok!…

– Alázattal könyörgöm uram, – siránkozott mr Marvel: – én nem való vagyok önnek… Engedje meg hogy…

– Csönd legyen! – harsogta a hang. – Ha nem hallgatsz: jól elverlek, érted?… Én gondolkozni akarok… Meg ne mukkanj hát, mig csak nem kérdezlek!

E pillanatban két világos ablak vöröslött át a fákon, s amodább egy templom tornya meredezett az ég felé.

– Vigyázz! – szólt a hang hirtelen. – Ráteszem kezemet a válladra, s ugy megyünk végig a falun… Egyenesen menj az orrod után, s vigyázz, hogy ostobaságot ne cselekedjél!… Mert megkeserülöd!…

S a boldogtalan, elgyötört csavargó busan baktatott végig a falun, hátán a batyu, hóna alatt a könyvek… majd a falun tul eltünt az alkonyat sötét homályába.