X. FEJEZET. A „Postakocsihoz“ cimzett fogadóban.

Hogy világosan megérthessük, hogyan és mi történt a fogadóban, vissza kell mennünk odáig, amikor mr Huxter legelőször pillantotta meg mr Marvelt.

Ugyanebben a pillanatban mr Cuss és mr Bunting fönt voltak az ebédlőben. Komolyan tárgyalták a ma reggeli különös eseményt és mr Hall engedelmével tüzetesen megvizsgálták, átkutatták az idegen minden holmiját. Jaffers már ugy, ahogy talpra állt és haza is ment, hogy otthon heverje ki a szörnyü nap gyászos következményeit.

A láthatatlan ember cók-mókja mind egy rakáson volt, ahogy mrs Hall az „eset“ után összehordta; a szobát fölsikálták, kiszellőztették, hogy kimenjen belőle a büz s az asztal mellett, ahol az idegen dolgozni szokott, ketten ültek: mr Cuss és mr Bunting.

Mr Cuss lehajolt és turkált a földön, az idegen holmija közt. Egyszerre csak diadalmasan kapott föl három vastag könyvet, – csupa kézirás volt, – melyek legfelsején nagy betükkel pompázott ez a cim: – „Napló.“

– Ott a naplója! – kiáltott föl, az asztalra dobván a könyveket. – Most hát legalább megtudunk valamit.

A tiszteletes, két karját az asztalon nyugtatván, kiváncsian nézte a három könyvet.

– Ez a naplója! – ismételte mr Cuss és kinyitotta az első kötetet. – Hm… nincs rajta név… Mi a patvar?… Csupa számok… furcsa jelek… és ábrák… Nem értem!…

A tiszteletes fölállt s kiváncsian nézett a könyvbe barátja vállán át.

Cuss idegesen lapozgatott a könyvben s az arca hirtelen elkomorodott.

– Csupa szám! – kiáltott föl boszusan. – Nem értek belőle semmit, Bunting.

– Azt mondta, hogy ábrák is vannak benne? – kérdezte a tiszteletes. – Nézzük a képeket: hátha azok megmagyarázzák a szöveget.

– Nézze meg ön, – felelte mr Cuss. – Csupa szám, meg cirill betü… Azt hiszem legalább, hogy cirill betü és orosz… Ez meg itt mintha görögül lenne… Nos, ez az ön dolga… Ön tud görögül…

– Persze, persze! – mondta a tiszteletes.

És hirtelen elővette a pápaszemét, melyet nagy buzgalommal kezdett törülgetni, bár a veriték szinte gyöngyözött a homlokán… Hogy is ne! mikor a görögöt még az egyetemen elfeledte!

– Persze, persze! – ismételte motyogva: – ha görögül van, akkor sebaj: majd kibetüzöm valahogy.

– Nos, üljön ide és olvassa…

– Előbb csak ugy általánosságban szeretném átlapozni, – felelte a tiszteletes, egyre törülgetve a pápaszemét. – Tudniillik, ha átlapozzuk, mindjárt tudhatjuk, hogy körülbelül mi van benne: aztán pedig részletesen is elolvashatjuk.

Köhécselt, föltette a pápaszemét, igazgatta az orrán, megint köhécselt és titokban azt óhajtotta, bár jönne valaki, aki megzavarná őket, hogy ne kelljen szégyent vallania a görög tudományával… Majd elvette a könyvet Cuss kezéből és hanyagul lapozni kezdett benne…

Ekkor azonban különös dolog történt. Az ajtó hirtelen, kopogtatás nélkül kinyilt és sarkig kitárult.

A két férfiu hevesen összerezzent, körülnézett, de csakhamar megnyugodott, egy pufók képü, tömzsi ember állt a küszöbön: – mr Marvel volt.

– Ez az ivó? – kérdezte halkan, rekedten.

– Nem! – felelte a két ember egyszerre.

– A lépcső alján, barátom, – folytatta mr Bunting.

– És csukja be az ajtót! – tette hozzá mr Cuss boszusan.

– Jól van, – hangzott a felelet; de mintha egész más, ércesebb hang lett volna, mint ahogyan az idegen először megszólalt.

– Bocsánatot kérek, – folytatta a tolakodó, az előbbi halk rekedt hangon.

Majd ismét az érces hang szólalt meg:

– Jobbra át… indulj! – mire az idegen eltünt és becsukta az ajtót maga után.

– Katonaviselt ember, – mondta mr Bunting. – Jó kedvü fickók ezek az obsitosok!… Jobbra át: indulj!… Annyi, hogy eltévesztette az ajtót s megy a dolgára.

– Hanem az bizonyos, hogy megijesztett! – felelte mr Cuss. – Ma különben egész nap ideges vagyok… Szinte leestem a székről, mikor az ajtó oly hirtelen kinyilt.

Mr Bunting elnézően elmosolyodott… pedig ő is majdnem lefordult a székről. Most azonban ismét a könyv fölé hajolt és sóhajtva, megadással mondta:

– Nézzük hát… mi van benne.

– Várjon csak! – szólt Cuss s fölkelve, bezárta az ajtót. – Azt hiszem, most már nem zavar senki.

E pillanatban mintha szuszogott volna mellette valaki, de mr Cuss ügyet se vetett rá.

– Egy dolog bizonyos, – mondta mr Bunting, közelebb huzva székét az asztalhoz; – hogy nagyon furcsa dolgok történtek Ipingben az utolsó napokban… nagyon furcsa dolgok. Én azonban mégsem hiszem el annak a láthatatlan embernek a meséjét…

– Persze, persze, mese az egész! – hagyta helyben mr Cuss. – Ugyan már miféle józan ember hihetné el az aféle őrültséget?… Ámbár bizonyos, hogy… bizonyos… hogy…

– Nos mi bizonyos?

– Bizonyos, – folytatta mr Cuss, – hogy láttam a ruháját, amely egyenesen állt és nem volt benne semmi… Mikor a széken ült és lehajolt, beláttam a nyakán: s a kabátja üres volt…

– De jól látta? – kételkedett a tiszteletes – Nem képzelődés volt?… Hátha csalódott?… Például, valami tükör lehetett ottan… olyasmi, a hogy a cirkuszi bódékban is tányéron látjuk a beszélő emberfejet, a testét pedig nem láthatjuk, mert tükrökkel födik el…

– Az igaz! – bólingatott mr Cuss.

– Aztán meg az ezermestereknek is annyi fogásuk van! – magyarázta a tiszteletes. – Lássa, némelyik levágja a tulajdon fejét, ott a szemünk láttára, hogy még a vére is csurog!…

– Ez is igaz! – hagyta helyben mr Cuss – s nem is vitatkozom önnel; bár, ismétlem, nagyon furcsa a dolog… Hanem most itt vannak ezek a könyvek… Hátha meg tudunk belőlük valamit?… Például: nézze csak… ez itt, ugy látom, görög irás… Próbálja olvasni.

Odabökött ujjával a könyv lapjára, mire mr Bunting zavartan köhécselt, igazgatta a pápaszemét és látszólag belemerült az olvasásba… Pedig tutajdonképen átkozta a sorsot, mely ebbe a csávába hozta… A faluban mindenki azt hitte róla, hogy kitünően tud zsidóul és görögül, pedig már a betük alakját is elfeledte ama harminc év alatt, mióta a szemináriumból kikerült… Már most mit tegyen? Bevallja-e tudatlanságát, vagy hazudozzék, hogy ezt és azt olvasta a könyvben?…

Mig ezen tünődött, egyszerre csak erős szoritást érzett a nyakán… Föl akarta emelni a fejét, de a szoritás még erősebb lett, ugy, hogy meg se mozdithatá a nyakát… mintha izmos, vasmarok fogta volna meg és szoritaná le az állát az asztalra…

– Meg ne moccanjatok, bitangok! – suttogta valaki, – mert mindjárt összetöröm a fejeteket!

A tiszteletes oldalt pillantott mr Cussre, aki mellette ült s akinek a feje szintén le volt nyomva az asztalra, mintha oda szögezték volna… s a mr Cuss arca eltorzult az iszonyatos rémülettől.

– Sajnálom, hogy durván kell bánnom önökkel, – folytatta a hang, – de kénytelen vagyok vele.

A két boldogtalan mukkanni sem mert.

– Micsoda gazság az, – szólt a hang ismét, – hogy a más naplójában mernek olvasgatni?…

A két koponya kopogva verődött az asztalhoz s a két halálra ijedt férfi nyögve jajdult föl.

– Micsoda gazság az, – ismételte a hang, – hogy be mernek törni egy szerencsétlen ember szobájába?…

A két koponya megint kopogva verődött az asztalhoz s az előbbi, fájdalmas nyögés ismét hallható lett.

– Zsiványok!… bitangok! – folytatta a hang, – hová tettétek a ruháimat?

A két összevert fejü ember mozdulni, szólni se mert, a hang pedig fenyegetően suttogott tovább.

– Hallgassatok ide!… Az ablak be van csukva, az ajtóról pedig lehuztam a kulcsot. Én erős ember vagyok s aztán itt van a piszkavas is… kétségtelen, hogy nyugodtan és kényelmesen megölhetnélek mindkettőtöket s aztán szép csöndesen odább állhatnék: – értitek-e?

Halk nyögés felelt erre a szép biztatásra.

– Látjátok? – folytatta a hang diadalmasan. – Nos, megigéritek-e, hogy ha eleresztlek benneteket, semmi ostobaságot nem követtek el s mindenben szót fogadtok nekem?

A tiszteletes meg a felcser összenéztek s beleegyezően kacsintottak egymásra, mert a fejüket meg se birták mozditani.

– Megigérjük, – mondta mr Bunting.

– Megigérjük, – ismételte mr Cuss is.

A láthatatlan kéz rögtön elbocsátotta őket s a felcser is, a tiszteletes is fölegyenesedtek. Mindkettőnek lángvörös volt az arca s mindegyik kényelmetlenül csóválta a fejét.

– Nyugodtan üljetek a széken! – intette őket a láthatatlan ember. – Nézzétek: itt van a piszkavas a kezemben!

S a piszkavas csakugyan ott volt – a levegőben és fenyegetően suhogott, illetőleg táncolt…

– Mikor bejöttem a szobába, – folytatta a láthatatlan ember s a piszkavassal ott hadonászott a két ember orra alatt, – azt hittem, hogy senki se lesz itt. S azt is reméltem, hogy könyveimmel együtt megtalálom a ruháimat is… Hol a ruhám?… Nem! meg ne moccanjatok! Ugy is látom, hogy már nincs itt… Nekem pedig ruha kell… mert ha a láthatatlan ember bátran szaladozhatik ruha nélkül is; az éjszakák hüvösek s én nem akarok dideregni… Nekem ruha kell: értitek?… Ruha és minden más egyéb is… Meg ez a három könyv, amelyhez semmi közötök.