← Table of contents
Szeretve mind a vérpadig (2. rész)

A HÁROMÉLŰ DÁKOS.

Reading edition

Ezután a nagy veszteség után rohanva szállt alá Ocskay László csillaga.

Hogy feleségét, gyermekeit nem találhatta meg, hogy Ozmondát megutálta, nem maradt egyéb világa, mint a harcz és tivornya.

Azok se váltak már be nála, a dáridóban fejébe ment a bor, s a harczban hullott fejéről a babér.

Katonái szöktek tőle, s a kik vele maradtak, azoknál is elmult minden erkölcs. Verekedni sem tudtak már. A császári fővezérek kezdték nem sokra becsülni, se vitézségét, se hadi tudományát.

Még ez az «egy» nemesebb érzés ébren maradt szivében. A többi téli álmát aludta már, mint a lárvabáb.

A hír, a dicsvágy melegét kereste.

Haditervet csinált; merészet, nagyszerüt. A hadjárat tűzgócza akkor Érsekujvár vala, a hol Csajághy parancsolt. Ocskay László ilyen tervvel járul a fővezér elé:

Két nap egymásután a Tormás-szigetből ki fognak száguldani Ocskay László hadnagyai a csikós csapatokkal az ujvári sánczok legszélső ravelinja felé, a hol a várbeliek vágómarhái legelésznek, mintha azokból akarnának elkapkodni. A kuruczok erre természetesen kirohannak a sánczból a maguk lovasságával s összecsetepatéznak, mire a hadnagyok visszavonulnak a szigetbe. A harmadik napon azonban a portyázók csapatja nyomában maga ront elő Ocskay László az egész huszárságával, a mit még akkor ezrednek nevezett s komoly harczba keveredik a kuruczlovassággal, azt visszaveti, összekeveredik vele, úgy, hogy kuruczok és Ocskayék egyszerre jutnak be a ravelinba. Ott aztán hirtelen neki fordítják az elfoglalt ágyúkat a várbelieknek, mire azokat Heister és Pálffy minden oldalról megtámadja. Ilyenformán foglalták el egykor a kuruczok is ezt a nevezetes várat a császáriaktól, miért ne sikerülhetne ugyanaz a hadifortély másodszor is?

A fővezér elfogadta Ocskay László tervét, s ahhoz mérten tette meg az intézkedéseit. Ha Ocskay László betörése sikerül a ravelinba, akkor egy rohammal el van foglalva Érsekujvár.

Egy ilyen fényes sikerre nagy szüksége volt Heisternek, de még nagyobb Ocskaynak.

Hogy a merész csapás annál jobban sikerüljön, de hogy a katonáiba is bátor lelket ébreszszen, azt tette Ocskay, hogy magát az előcsapatot vezette ő maga személyesen, a harmadik napon. – Pedig már akkor tudta azt, hogy négy hajdani bajtársa összeesküdött ellene, hogy őt élve elfogják. Egy népballada maradt abból a korból, a miben ezt megéneklik, s azt Ocskaynak is meghozták nyomtatásban.

Mikor a csikós gúnyába öltöztetett portyázó csapatjával kicsapott a rekettyésből, a ravelin kapuján egyszerre szemberohant rá egy kurucz csapat. Ráismert messziről a vezérükre, Rácz Miskára.

Az egyenesen Ocskaynak rugaszkodott, jobb kezében egy összegöngyölt pányvát tartva; nyilván azzal a szándékkal, hogy azzal lerántsa Ocskayt a lováról.

Ocskay László bevárta a kurucz vezért csendes nyugalommal, s mikor az közel ért hozzá, egy pisztolylövéssel úgy főbe találta a lovát, hogy az hanyatt bukott, a lovasát maga alá teperve. Rácz Miska kitörte a lábát.

– No, fogod-e már Ocskay Lászlót? Rácz Miska! Kiálta az elbukottra a győztes ellenfél, s azzal kirántva a kardját, neki vágott a kurucz csapatnak, a ki nagyhamar tapasztalá, hogy nem a tegnapi csikós hordával van ezuttal dolga, s futott visszafelé.

Nagyhamar azonban segítségére jött a szorongatottaknak a ravelinból öt század Bercsényi-huszár; rendes, vezényszóra bontakozó sereg; egy ezredes vezénylete alatt. – De ugyanakkor előrobogott Ocskay László ezrede is a fűzfaerdő mögül, s ekkor aztán ő vette át maga annak a vezetését.

A két lovas-ezred szép rendes zárt sorban robogott egymásra szemközt; messze a csapatok előtt a két ellenséges vezér: egymást keresve a lovagi találkozásra, a hogy vezetőkhöz illik.

Ez időben mind a két félen, a rendes könnyű lovasság is hegyes csúcsú vas sisakot viselt, hátul réteges nyakvédővel, elől pedig egy, az ernyőről harántul lenyuló keskeny arczvédővel, mely csak az orrot és az ajkat takarta, de a mely miatt mégis az arcz ismerhetlenné vált.

Mikor a két vezér összetalálkozott, egyszerre vágott a másikhoz mind a kettő. Nem volt szokás a parirozgatás. A kurucz vezér kardja nagyot csattant Ocskay László mellén, de nem tett benne kárt a pánczéling miatt; Ocskay ellenben a maga fortélyával visszakézzel csapott az ellenfele fejére úgy, hogy attól az ütéstől a sisak hátulról előre bukva, leesett annak a fejéről.

Ráismert azután. – A testvére volt, Ocskay Sándor.

Két ilyen nehéz ütésre, ha vér nem eredt is utána, kell néhány pillanat, hogy kábulatából egyik is, másik is összeszedje magát és a mint a vágtató paripák egymás mellett rohanva elvitték az összecsapókat, ismét szemközt fordítsa a lovát az ellenfelére.

Ocskay Sándor, észrevéve, hogy ellenfele pánczélinget visel, változtatta a fegyvert. A kengyelvasába tűzve ott volt jobb keze ügyében a dákos. Az az öt láb hosszú, háromélű fegyver, a minek «pánczéltörő» a neve; azt ragadta kézbe. – Ocskay László pedig csak bámult elmeredve, s rémülten tekinte testvére arczába. Az egész ég, az egész harczmező ezt a szót dörgé a fülébe: «a testvér dákosa megtalálja sebhető részedet!» Azt is elfeledte, hogy megvédje magát, hogy kezében a kard, és az arra való, hogy a dákos döfését elhárítsa vele.

Ocskay Sándor pedig nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki ez a német? bajusztalan?

Csak akkor ordított fel Ocskay László, mikor a döfést megkapta. Nem volt az halálos, nem is volt nagyon mély, a pánczél lánczszemei nem engedik a tőrt messze behatolni, de mégis eltemető szúrás volt az. A testvér adta.

Ocskay László rémülten fordított hátat ellenfelének, s lovát sarkantyúba kapva, lélekvesztett kétségbeeséssel rohant árkon-bokron keresztül; folyvást testvérének haragos lihegését vélve hallani a háta mögött, s mikor egyszer a háta mögé mert tekinteni, olyan messze volt már a csatatértől, hogy se kuruczot, se labanczot nem látott sehol.

Üldözőjének a lova valahol elbukott egy árokban. Ha az nem történik, Ocskay László hátulról kapott sebben esik el testvére kezétől.

Ez a rémjelenet az utolsó erőt is elvette lelkéből. Nem volt vitéz többé. – Kerülte a harczot. – Nem is bízták reá. – Úgy bántak vele, mint egy leszámolt emberrel.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings