II. A BÚBÁNAT DALAI.

1. Annyi a szivemnek búja, Mint az országútnak pora. Azt a szél még el-elfújja De bánatom megmarassza. (Hidvég.)

2. Úgy búsulok, még sem elég, Istenem, van-e hátra még? A határa bánatomnak, Ott van, a hol mások sírnak. (Szent-Demeter.)

3. Búsujj, bús gerliczemadár! De én búsabb vagyok annál. Búsujjon ki tud búsulni, De én nem tudok búsulni. Csak mindennap kétszer sírni. (Miriszló.)

4. Bánat, bánat, de nehéz vagy, Be rég, hogy a szívemen vagy. Bánat, bánat, letennélek. A bánat nem kell senkinek. (Miriszló.)

5. De szeretnék az erdőben fa lenni, De még ott is tölgyfa nevet viselni. Mert a tölgyfa kék lánggal ég füst nélkül, Az én szivem soha sincsen bú nélkül. (Szentmihályfalva.)

6. Sír a szemem mindakettő, Hull a könyvem, mint az eső, Ki a fődre, ki ölembe, Ki szomorú kebelembe. (Csekelaka.)

7. Hej búbánat, búbánat! Nem vágok én több nádat. Ha vágok is, keveset, Mert az hitvány kereset. Hej bubánat, búbánat! Nádból nem csálok8) házat, Mert azt a szél elfújja, De bánatom ott hagyja. (Csekelaka.)

8. Egyedül lakom egy házba, Búbánatunk szobájába. Egyedül esem kétségbe, Mert kénytelen vagyok véle. (Csombord.)

9. Már elmegyek valamerre, Valamely ország szélére. Fészket rakok ott egy fára Árva gerlicze módjára. Amott a hegyek lábánál, A kősziklák oldalánál: Sirhatok én ott eleget, Senki sem lát ott engemet. (Kis-Kend.)

10. Nincsen annyi pennád véve, A hány könnyem hull a fődre, Nincsen annyi papirossad, Bánatimat leirhassad. Ha elkezdném mondogatni. Le sem tudnád soha irni. (Magyar-Bükkös.)

11. Azt gondoltam: a míg élek, Mindig víg napokat érek. Ér a fene víg napokat, De még mind szomorúbbakat. Teljes világéletembe, Soha sem éltem kedvemre. Most éltem volna kedvemre, Most szállott bú a fejünkre. (Csekelaka.)

12. Sír a szemem, kaczag a szám: Most búsulok én igazán. Jó Istenem, mint búsulok, Talán búmban meg is halok. Mégis jó kedvet mutatok, Hogy ne tudják, hogy búsulok. (Lőrinczréve.)

13. Bús anyának bús gyermeke, Én vagyok annak egyike. Én vagyok a legkisebbik, A legszerencsétlenebbik. (Magyar-Lapád.)

14. Felsütött a nap sugára Minden kis lány ablakára. Jaj Istenem, mi lehessen, Hogy az enyémre ne süssen? Jaj Istenem, mi az oka: Az enyémre nem süt soha? (Maros-Csúcs.)

15. Felsütött a hajnalcsillag, Nekem soha meg nem virrad. Dehogy virrad, még hajnal sincs, Bánatimnak még vége sincs. Jaj de nagy volt az a mérték, Mivel a bánatot mérték. Talán bizony elvétették, S nekem igen megtöltötték. (Csombord.)

16. Egyedül vagyok egy házba, A búbánat szobájába. A búbánat fogoly madár, Jaj annak, a kire rászáll. Jaj az én árva szivemnek, Mer’ azt a bánat lepte meg. (Csekelaka.)

17. Nem jön az a nap az égre, Ne hujjon könnyem a fődre. Tőlem a nap úgy telik el, Ha feljön, alig halad el. (Lőrinczréve.)

18. Ez az utcza bánatutcza, Bánatkővel van kirakva. A ki eztet végigrakta, Holta napjáig tapossa. De én csak a széjjén mentem, A bánatot elkerűtem. (Magyar-Bükkös.)

19. Három csillag van az égen egy rendbe. Be nagy kést ütöttek az én szivembe. Ki kellene a kést szivemből húzni, Fáljós helyit be kéne gyógyítani. (Véczke.)

20. Ez az utcza végig ki van sánczolva, A négy szege ki van tulipántozva. Jertek lányok, öntözzétek, Hogy ki ne hervadjon, Hogy babátok szomorúan ne járjon. (Balavásár.)

21. Árpát eszik a vadgalamb, Szomorán szól a vadgalamb. Talán azér’ szól szomorán, Hogy nekem nincs sehol mnyilám.9) (Magyar-Bükkös.)

22. Búsulok is, nem is igen, Mert a falum mind idegen. Egész világ ellenségem, Csak az Isten reménységem. Felsütött a napsugára, Mindennek világosságra; Mindennek világosságra, Csak nekem homályosságra. (Magyar-Bükkös.)

23. Ha elmészsz is rózsám, ne hagyj itt engemet, Ne vidd el magaddal minden jó kedvemet. Elejted orsódat, nem lesz ki feladja, Bánatos szivedet ki megvigasztalja. Nem lesz, ki kapudnak küszöbét őrizze, Nem lesz, ki lepergő könnyed letörölje. (Maros-Csucs.)

24. Tiszta búza lehajtotta a fejét, Hogy a madár ki ne szedje a szemét. Én is lehajtanám a bús fejemet, Mer a bánat megölte a szivemet. (Balavásár.)

25. A merre én járok, kelek, Sárgulnak a falevelek. A még azok mind elhúllnak, Tőlem minden jók elmúlnak; A még azok mind eltelnek, Tőlem minden jók elmennek. (Lőrinczréve.)

26 Esik eső, de zuhog, Barna kis lány de zokog. Ki-kinyitja szobája kis ablakát, Ugy hallgatja az eső zuhogását. Jaj Istenem! így sóhajt fel magába, Mért is élek e szomorú világba. (Maros-Csucs.)

27. Bánattal terített asztal Búsit engem, nem vigasztal; Megvigasztal a jó Isten, Ki bánatot adott nekem. Kertem alatt két zöld rekesz, Hallom, rózsám te nem szeretsz. Ha nem szeretsz, küldj hát választ, Hogy minket egy szó elválaszt. (Kis-Solymos.)

28. Búval terített asztal, Bánattal teli pohara, Én azt éjjel, nappal iszom, Soha ki nem fogyaszthatom; Odaadnám valakinek, A bánat nem kell senkinek. A bánatot felosztották, Nekem legbővebben szabták. Bánat, bánat, teljes bánat, Ne rakj szivemre kővárat. Ha raksz is, csak tolluból rakj, Kit a szél is könnyen fújhat. (Magyar-Lapád.)

29. Én Istenem! mér’ teremtél? Ha szerencsét nem rendeltél, Én Istenem! hát mér’ hagytál? Hogyha rossz szerencsét adtál. Olyan vagyok, mint egy árva, Kitől minden el van zárva; Árva vagyok, az is lettem, Szerencsétlennek születtem. Ugy nyugszik a szivem gyászba, Mint a Maros az árkába. De még az is ha kifárad, A mezőkre ki-kiárad. Nézem a földről az éget, Nyelem az idegenséget; Nézem az eget, a földet, Hullatom a könnyeimet. (Csombord.)

30. Ugy meg vagyok keseredve, Mint a jó gúzs tekeredve. Kell is annak keseredni, Ki világát búval éli. Búval élem világomat, Tőtött ifiúságomat. Ifjuságom olyan madár, A ki mindig szabadon jár; Ha elfogják, fogoly madár, Ő többet szabadon nem jár. (Szent-Gericze.)

31. Úgy mulatok, úgy vigadok, Mutatom, hogy boldog vagyok. Mintha nem fájna semmisem, Pedig akkor sír a lelkem. (Szent-Erzsébet.)

32. Testvér, mikor az uton jársz, Fáj-e szived, hogyha nem látsz? Fáj, fáj, fáj, de mit tud tenni, Mikor ennek így kell lenni. (Kobát-Demeterfalva.)

33. Az én gyöngyvirágom Betegágyban fekszik, Két fekete szeme, Könnyiben fürödik. Oda se mehetek, Nem is izenhetek, Mert ő azt gondolja, Hogy én mást szeretek. De ha azt gondolja Hamisan gondolja. Hamis gondolatja El is kárhoztatja. (Szent-Erzsébet.)

34. Én Istenem, ne hagyj el! Mert én sem maradok el. Ha te elhagysz, Istenem, Mi lesz akkor belőlem? Én Istenem teveled, Nálad nélkül nem lehet. (Szováta.)

35. Én Istenem, tégy jót velem: Vedd el a bánatot tőlem. Oly nagy bánat a szivemen, Kétrét hajlik az egeken. Szovátai sósvíz tudja: Sokat jártam átal rajta. Bárcsak soh’ se jártam volna, Akkor a bánat nem nyomna. (Szováta.)

36. Van nekem egy imádságos kis könyvem, Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem; Kis könyvembe csak az vagyon beírva: Érted megyek kedves rózsám, a sírba. (Szováta.)

37. Napom, napom, fényes napom! Süss engemet fényesebben, Ne süss engem mint felhősen. Tán felvirul az ég alja, Felvirrad még éltem napja, Elszáll szivemnek bánatja. (Szováta.)

38. Ez a madár micsa madár? Ki kertembe bátran sétál; Szedi virágom tetejit, Hirvassza szivemnek felit. (Szováta.)

39. Megkötötték az én koszorúmat, Tisztán, tiszta fehér liliomból; Ága, boga vállaimra hajlott, Jó illatja a szivemre szállott. Majd meghalok virág illatjától, Annál jobban a nagy bánatomtól. (Szent-László.)

40. Jaj Istenem, de bajos a szegénynek, A nagy gazda elnevezi mindennek, Ne nevezzen engemet a nagy gazda, Mindenkinek elég a maga baja. (Nyárád-Szentanna.)

41. Három csillag jött az égre, fekete. Ó, de nagy bú szállott az én szívemre. De jó volna azt kivenni, Annak sebét begyógyítni. De te ahhoz, barna kis lány, nem értesz. (Tompa.)

42. Elment immár az a madár, Ki engemet szívből sajnál. Rászállott egy korószárra, Bús szivemnek fájdalmára. Bús szivemnek van egy búja, Nincsen ki levegye róla. Én Istenem, vigasztald meg, Hogy a búba ne haljon meg. (Csekelaka.)

43. Tedd le már a piros ruhát, Kössd fel a fekete ruhát, Facsard fel a sárga tyikát,10) Olyan ruhát köss elődbe, Gyászold leányságod véle. (Csombord.)

44. Nincsen senkim elment régen, Ott vándorol fenn az égen. Ott vándorol vándormadár Ki fészkére vissza nem száll. Ki melegít meg ágyába: Ki takar bé bundájába? Kire hajtom bús fejemet? Ki vigasztal meg engemet? (Csekelaka.)

45. Édesanyám, ha megúntál tartani, Vigy el engem a vásárba eladni. Ott is, ott lesz az én rózsám megvenni, Páros pénzzel fog érettem fizetni. Édesanyám, ha megúntál tartani, Elmegyek én Nagy-Enyedre szolgálni. Kiszolgálok egy pár évet valahogy, Visszatérek, csak az Isten tudja hogy… (Magyar-Bükkös.)

46. Fülemile fütyöl a bokorba, Kék ibolya virít az aljába. Ott lesz sírom annak közelébe, Járj el oda minden esztendőbe! (Sóvárad.)

47. A vén ember bánatjába, Úgy kesereg egymagába, Ifjúságát óhajtozza. Öregségre mire juta! (Szent-Háromság.)

48. Hej! arról látszik, hogy árva vagy, Hogy egy házban egyedül vagy. Te is árva, én is árva, Bujjunk egymás árnyékába. (Szováta.)

49. Ablakomba mér ültettél ződ ágat, Mikor tudtad, hogy az onnan kiszárad? Ablakomban három rózsakoszorú, Bolond vónék, ha most vónék szomorú. (Szováta.)