BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1. Szőcs Mári. A) O de hideg, nedves idő, Hó esik-e, vagy az eső? Hó sem esik, eső sem hull, Az én kedvem csak elborul. »Elmenyek én édesanyám, Elteszi-e a vacsorám? El is teszem a vacsorád, Éjféléig várok is rád.« Este, este, hét az óra Szőcs Mári megy a fonóba, Azér menyen a fonóba Hogy fonjon szemborítóra. »Máris! Máris! te vagy-e az? Olyan könnyen hova ballagsz? Elbúcsuztál az anyádtól Szülő, növelő dajkádtól?« »Elbúcsuztam, kérve jöttem, Szivességét megköszöntem; El is teszi a vacsorám, Várni is fog éjfélig rám.« »Reád ugyan hiába vár, Enyimnek kell lenned immár; Ne siess úgy a fonóba, Állj meg, állj meg csak egy szóra!« »Egy szóra sem állhatok meg, Mert a tied nem lehetek. Egy szó annyi legyen, mint száz Énutánam hiába vársz.« Este, este, tiz az óra, Piros vér hull a friss hóra. Odavan a Szőcsné lánya, Jaj de hideg a párnája. »Lányom, lányom, édes lányom! Elhervasztott virágszálom, Te elmentél a fonóba, Hogy fonjál szemborítóra.« »Csillag voltam, lefutottam, Rózsa voltam elhullottam. Az én éltem kimulása Egész falu busulása. A leányok hófehérbe, A legények feketébe, Ugy visznek a menyegzőre, A nagy-kendi temetőbe; Ott van az én ágyam vetve, Ott leszek én eltemetve.« (Balavásár.) B) Este, este, hét az óra, Szőcs Mári megy a fonóba. »Mari Mari, te vagy-e az? Oly könnyedén hova ballagsz? Elbúcsuztál az anyádtól, Szülő nevelő dajkádtól?« »Elbúcsuztam, kérve jöttem, Szivességét megköszöntem. El is tette a vacsorám, Éjfélig is fog várni rám.« »Utánad mind hiába vár, Az enyimnek kell lenned már!« Este, este, tiz az óra, Piros vér hull a friss hóra. Odavan a Szőcsné jánya, Jaj de hideg a párnája. Jányom, jányom, édes jányom! Leszakasztott virágszálom. Te elmentél a fonóba, Hogy fonjál szemborítóra. A leányok hófehérbe A legények feketébe Kisérnek a menyegzőre, A csombordi temetőbe. (Magyar-Lapád.)

2. A sólyom. Odvas fenyőfának hajlik három ága, Egyik ága hajlik bé Törökországba; A másika hajlik kis Lengyelországba, A harmadik hajlik hires Topliczára. Hej! a fülemile oda járogata, Gyenge ágaira fészket rakosgata. Az átkozott sólyom észre kezdé venni Gyenge fészkecskéjét széjjel kezdé szedni. Várd meg sólyom, várd meg, hidd meg ha megkaplak, Hidd meg, ha megkaplak, halálig kinozlak. A Selyemmezőben a búzapiaczon Sok jó barátimmal karóba rakatlak, Gyenge apró csontod verembe hányatom, Czifra apró tollad széllel elfúvatom. (Martonos.)

3. Az árva. Kiződült a diófa, Elterült árnyéka. Három árva ül alatta, A nagyobbik mind azt mondja: »Öljük meg a kisebbiket.« »Édes bátyám, ha megöltek, Vegyétek ki a szivemet, Mossátok meg ürmös borba’, Takarjátok lenruhába, Szegezzétek kapufára, Vegyen minden példát róla: Hogy jár az árváknak dolga.« (Miriszló.)

4. Az eleven lány. »Szagos a rozmarin, Földre hajlott ága, Gyere kis angyalom, Üljünk az árnyékába.« »Nem megyek, nem fekszem, Rozmarint árnyékába, Eltörik a szoknyám, Fehér vasalt ruhám.« . . . . . . . . . . . . . . . . »Édesanyám voltál, Mért nem tanítottál? Gyenge vessző voltam, Mért nem hajlítottál? Hajlítottál volna; Meghajlottam volna: Erre az életre, A komisz életre, Nem jutottam volna.« (Szt.-Mihályfalva.)

5. Szilágyi Mózes. Jaj, de keskeny a Víz-utcza, Szilágyi Mózsi bejárta. Az apját meglátogatta. Azt nem is jó szivből tette, Mert halállal fenyegette. Ahogy a házba belépett, A pénz felől beszélgetett. Talán apja nem akarta, Pénzét vele, hogy feloszsza. A házban, hogy széjjelnézett, Ott egy fejszét megtekintett; Kezibe veszi a fejszét, Kioltja apja életét. »Jaj Istenem, mi lesz velem? Bizonytalan lesz életem, Vagy örökre börtönt kapok, Vagy akasztófán meghalok.« Nem várta itélet napját, Önkényt felakasztá magát. (Rákos.)

6. Az eladott leány. »Ilonám, Ilonám. Gyenge szép violám! Menj ki a kapuba, Állj fel a kapura, Nézd meg csak, nézd meg csak Ki jő látásodra?« »Édesanyámasszony! Jő tizenkét legény, Szentmiklósi legény, Tizenkét zászlóval.« »Édesanyám, anyám! Ked talán eladott?« »Mi türés tagadás, Biz én eladtalak.« »Anyám, édesanyám! Csak azt engedje meg: Menjek bé kertembe. Virágim nézzem meg.« »Virágim, virágim! Tük is meguntatok? Mind elhervadjatok, Mikor engem visznek Korévá váljatok. Korévá váljatok; Száradjatok pornak, Hogy lássa az anyám, Hogy ti is sajnáltok.« »Anyám, édesanyám! Csak azt engedje meg: Menjék be szobámba, Gunyáim nézzem meg. Gunyáim, gunyáim! Tük is meguntatok? Hujjátok le szegről, Fődnek borujjátok; Borujjátok fődnek, Rodhadjatok pornak, Hogy lássa az anyám, Hogy tük is sajnáltok.« »Anyám, édesanyám! Csak azt engedje meg: Menjek be szobámba, Levelem irjam meg. Irom levelecském, Vidd el kedves fecském. Ha alva találod, Tedd a paplanára, Ha sétál szobában, Tedd az ablakára.« (Parajd.)

7. Pénteken jó reggel. Pénteken jó reggel Olyan álmot láttam: Vasárnap jó reggel Fejemen történék: Felmenék kertembe, Lenézek kertemből. Szebbik rózsafának Lehajlik az ága; Napkelettől fogva Napnyugatig hajlott. Akkor az én szivem Gyászba felöltözött. Odagyő édesem. Azt kérdi éntőlem: »Mért sírsz én édesem?« »Nem sírok édesem. Csak fáj az én szivem, Azt sem tudom kiért, Azt sem tudom miért.« »Talán énérettem?« »Találod édesem!« – »Mikor lesétálok, a szerelem utczán, Ajtód előtt lássam Gyászos koporsódat. Abba benne lássam Szép fehér testedet. Az papot s a mestert Az fejednél lássam; Sok szép atyádfiát Körületted lássam. Mi nem azért kértem Szivem halálodat, Hogy meguntam vóna Veled lakásomat. Ha velem nem tőtted Semmi jó kedvedet, Mással se tőthessed. Semmi örömedet.« (Rákos.)

8. Túr a disznó… Túr a disznó a mocsárba, Csak a füle látszik. Falu végén juhászlegény Sipkájával játszik. Odamegy a kis leányka, Kurta a szoknyája, Reáveti a kék szemit A juhászbojtárra. Túr a disznó a mocsárba, Csak a füle látszik. Falu végén juhászlegény A kis lánynyal játszik. (Kis-Kend.)

9. A vízbefúlt leány. »Ha kied tudná édesanyám, Hól volt az utolsó órám: Tordán az Aranyos mellett Ott végeztem életemet. Ugy volt nekem elrendelve, Hogy meghaljak a nagy vízbe.« »Mér’ mentél oda violám?« »Hogy megmozsdjam édesanyám. Hogy megmossam két kezemet Ugy várjam a szeretőmet. Hogy megmossam két orczámat Ugy várjam édesanyámat.« »Ha te tudnád szép violám, Milyen bánatot hoztál rám; Hát még a te szeretődre, A kit elhagytál örökre.« »Megírtam én édesanyám Hogy jöjjenek elé hozzám El is jöttek de már késő, Vár a tordai temető. Megírtam én édesanyám: Jöjjenek el megint hozzám, Boruljanak a síromra, Áldja meg az egek ura.« (Maros-Ludas.)

10. Tallos Erzsi. »Jó estét, jó estét, Tallosné asszonyság! Hol van az én Erzsi babám? Talán le is feküdt már?« »Lefeküdt, lefeküdt, Ződ paplanos ágyba.« »Menjen be, kőtse fel, Készüjjön a bálba.« Fel is kőt, fel is kőt, El is ment a bálba De az ég felette Beborult homályba. »Jó estét, jó estét, Kocsmárosné asszonyság! Hol van az a két legény, A ki engem régen kér?« »Menjem be, menjen be, Űjjön le a diványra.« Ekkor a két legény Rákaccsint a czigányra. »Húzhatod, húzhatod Világos viradtig. Reggel négy órára Tallos Erzsi alszik.« * * * »Ereszsz ki, ereszsz ki! Hülepedni menjek ki.« »Nem mész ki, nem mész ki, Nem hűted ki magadat, Mert a kilencz aranygyűrü. Ujjadba dagadott.« »Ereszsz ki, ereszsz ki! Hülepedni menjek ki, Bulgáriai czipőmből Piros vérem öntsem ki.« * * * Nyithatod, nyithatod Ződre festett kapudat. Utójára viszik be Erzsi nevű lányodat. Vetheted, vetheted Ződ paplanos ágyadat, Utójára teszik bele Erzsi nevű lányodat. Átkozott az apa, Még inkább az anya, A ki lányát elereszti Egyedül a bálba. Écczaka ne lássa, Ne is vigyázhassa; Mindenféle czudar legény Összehurczolhassa. Leányok, leányok, Ti példát vegyetek: Hogy igazán két legényt Soh’ se szeressetek! (Etéd és Szováta.)

11. Kendi molnár lánya. A kis-kendi faluvégen malom van, A malomban víg muzsika, zene van: Kendi molnár Julis lánya A menyasszonytánczot járja. Tánczoltatják kendi molnár lányát: Juliskát. A kis-kendi faluvégen malom van, Az udvaron kiterítve halott van. A koporsó fedelére Ráborul a falu népe. Úgy siratják kendi molnár lányát: Juliskát. (Balavásár.)

12. Rossz feleség »Jöjjön haza édesanyám! Mert meghót az édesapám.« »Várj fiam egy kicsit Hadd mulassak egy kicsit Mindjár’ haza menyek.« »Mibe takartátok fiam?« »Fehér lepedőbe.« »Lepedőm, lepedőm, Szép fehér lepedőm! Urat majd csak kapok, Lepedőt nem szabok. Lepedőm, lepedőm, Szép fehér lepedőm!« »Jöjjön haza komámasszony! Sirassuk meg ketten. Van nekem egy kendermagos Pettyegetett tyúkocskám, Kendnek adom azután; Kendnek adom kontyostul, Mindenestől, csontostul« Komámasszony! (Nyárád-Szentanna.)

13. Az eszéki rab. Hallottátok hírét A Száva vizének? Ennek az átkozott Eszéki börtönnek, Az eszéki börtön Kővel van kirakva, Az én édes rózsám Sírdogál alatta. »Ne sírj édes anyám Ennek úgy kell lenni; Minden nemzetségből Egy rabnak kell lenni. Rab vagyok, rab vagyok, Szabadulást várok, A jó Isten tudja, Mikor szabadulok.« Az eszéki házba Huszonnégyen vannak, Mind a huszonnégyen Rólam törvényt tartnak; A huszonötödik Irja a levelet. Egy barna rácz leány Diktálja nevemet. »Te szép barna kis lány, Az Istenre kérlek: Ne diktáld nevemet, Hadd meg életemet.« (Nyárád-Szentanna.)

14. Szegény legény, magyar baka. Szegény legény, magyar baka Rég feltette magába: Hogy egy golyót, hogy egy golyót Tartson a puskájába. Elévette megtöltötte, Rövidcsövű fegyverét. Szegény legény magyar baka. Avval lőtte meg szivét. Szegény legény, magyar bakát Viszik a temetőbe, Beteszik a, beteszik a Sötét sír fenekébe. Sírja körül, köröskörül Kéknefelejts virágzik. Temetőbe’ szegény legény, Magyar baka hervadik. (Szent-István.)

15. A bosszúálló férj. »Feleség, feleség, de kincsem feleség! Torda vármegyében jártam kétszer, Feleség, feleség, nagyon megehültem. Feleség, feleség, mit eszünk feleség?« »Uram, jámbor uram, ott a kenyér az asztalon, Ott a kés is mellette van, Verő malacz mellette van.« »Feleség, feleség, te rossz feleségem! Hej, nem kell ez nékem, Nem kell másnak maradéka, Másnak a dióskalácsa.« * * * »Uram jámbor uram, pinczébe lemennék, De kulcsa elveszett, vagy félre tevödett.« »Itt leled a baltám Tudom összevágom A pincze ajtaját.« * * * »Feleség, feleség k.... feleségem! Miért sírsz feleség?« »Uram jámbor uram! Rossz konyhán tüzelek, Cserefát égetek, Fának gonosz füstje Szemembe beméne.« * * * »Feleség, feleség, te gonosz feleség! Mi lészen belőled? Leszel te favágóm?« »Nem leszek favágód, Hanem leszek hütöstársad.« »Feleség, feleség, gonosz feleségem! Leszen tebelőled Pálinkaforró üst?« »Uram jámbor uram! Nem leszek pálinkaforró üst, De leszek, de leszek hütös feleséged« »Feleség, feleség, k.... feleségem! Leszel te tizenkét személy nagy gyertyatartója.« »Leszek jámbor uram.« * * * »Legények, legények, tizenkét legények! Jertek már ide be tizenkét legények. Hozzátok bé azt a bogas-csomós vásznot, Facsarjátok belé az ármányos asszonyt, Legények, legények, tizenkét legények! Gyújtsatok, gyújtsatok tizenkét szál gyufát Borítsátok lángba az országos szajhát.« (Csitt-Szentiván.)

16. Csóka Nikó. (Töredék.) Csóka Nikó piros rózsa, Ha én aztat tudtam volna: Egy pár szót szólottam volna, Bús szivemnek könnyebb volna, . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csóka Nikó szép menyecske, Csakhogy hajlandó az esze. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hull a könnyem issza ruhám, S most fáj a szivem igazán. Ha meguntad életedet S nem sajnáltad gyermekedet, Adok én neked kötelet. Mivel végezd életedet. (Csombord.)

17. A rab. »Szállj le holló, szállj le, Szállj alább egy ágra! Hadd írjak levelet Mind a két szárnyadra. Hadd írjak levelet Apámnak s anyámnak, Jegybeli mátkámnak. Ha kérdik, hol vagyok Mond meg, hogy rab vagyok, Kolozsvár piaczán Talpig vasban vagyok. Az én derekalyam A tömlöcz feneke. Az én égő gyertyám Kigyók s békák szeme. Vagyon egy asztalkám Gyászszal van befestve, Azon egy pohár bor Bánattal van tele. Akárkié legyen Az a tele pohár, Csak az enyém legyen A megváltó halál.« (Tarcsafalva.)

18. Barna Péter. Szegény Barna Péter de sok lovat lopott, A Romanné két leánya abból ruházkodott. Szegény Barna Péter lovait befogja. A Romanné két leánya az ablakba várja, Töltött káposztával, mézes pálinkával. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . »Jer be Barna Péter kész van az ebéded.« »Nem megyek én be hozzátok, lovam itatom meg. Vesztetek vóna ti anyátok méhébe, Értetek megyek el tömlöcz fenekére.« . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szegény Barna Pétert viszik akasztani, Romanné két lánya jajszóval kiséri. Harangoznak délre fél tizenkettőre, Hóhér mondja: »Barna Péter álljon fel a székre« Felállott a székre feltekint az égre »Jaj Istenem! a sok rablás mért jutnak eszembe.« (Csombord.)