I. SZERELMI DALOK.

1. Mikor kicsi gyerek voltam, Zabaratni járogattam. Markot nem tudtam hajtani, Szeretőt tudtam tartani. (Maros-Csúcs.)

2. Édes anyám a kendőm! Kéreti a szeretőm. Édes lányom add oda, Én is ugy adtam oda Tizenhárom éves koromba. (Szent-Gericze.)

3. Nem egy a szőr a selyemmel, Lányka szíve az enyémmel. Vajjon kivel cseréljem fel? Hogy tanáljon az enyémmel. (Csombord.)

4. Olyan az én természetem, A mennyi lány, mind szeretem. Ifjak vagyunk, nem tehessük, Hogy a leányt ne szeressük. A nagyapám régen meghót, Az is nagyon szerelmes vót. Én is unokája vagyok, A leányér’ majd meghalok. (Balavásár.)

5. A szerelem olyan valami: Kerülje el a ki teheti, Mert én kerülni nem tudtam, A bánatba belejuttam. (Szent-Háromság.)

6. Rozmarintnak csak az a szokása: Télbe nyárba elhervad az ága, Ha elhervad, újból kisarjadzik, Van egy kis lány, rólam gondolkozik. (Parajd.)

7. Szeretem én a rózsámat erősen. Véle futok át az egész életen. Hogy ha egyszer mennyországba belépnék; Életünkről az Istennek De sok szépet beszélnék. (Szováta.)

8. Szeretem a madárkát, De még inkább a lánykát. Mert a madár elrepül, A kis leány mellém ül. (Hadadtő.)

9. Jaj, de piros alma: Az én babám ajka. Édes alma csüng a fán, Szeret engem a babám. (Balavásár.)

10. Magas parton nem jó járni Félelem nélkül, Szeretőt nem jó tartani Szerelem nélkül. (Parajd.)

11. Sárga répa, zöld ugorka Nem retek Tizenhat esztendős leányt Szeretek. Tizenhat esztendős leány Nem gyenge, Megölel az hat legényt is Éjfélre. (Kibéd.)

12. Nincsen erdő; nincsen mező, Hol a lovam legeljen. Nincsen nekem szép szeretőm, Ki igazán szeressen. Lesz még erdő, lesz még mező, Hol a lovam legeljen, Lesz még nekem szép szeretőm, Ki igazán szeressen. (Parajd.)

13. Szentmiklósi nagy hegy alatt, Három legény zabot arat. Zabot arat a lovának, Szeretőt keres magának. (Sófalva.)

14. Ne nézz reám, ne nevess! Mert megtudják, hogy szeretsz; Reám néztél, nevettél, Megtudták, hogy szerettél. Ne nézz reám, ne kaczagj, Mert a szivem meghasad; Reám néztél, kaczagtál, Nálam nélkül maradtál. (Miriszló.)

15. Rászállott a vadgalamb a Tiszta búzakalászra, Még ezelőtt három évvel, Biz nem néztem a lányra. De mióta a vadgalamb rászállott, Elszeretném ezt az egész világot. (Sóvárad.)

16. Az ajtómon diófa kilincs, Jaj Istenem! még szeretőm sincs. Nem messze van ide Sófala Gyászos kocsival járok oda. Gyászos kocsim, réz a tengelye, Fáj a szivem, nem birok vele. (Parajd.)

17. Tavaszszal nyílik a rózsa, Nem vagyok én senki rabja, Csak volnék magam szabadja. . . . . . . . . . . . . Rabod vagyok, mert megfogtál, Engem kaliczkába zártál. Ne bánjál úgy, mint raboddal, Bánjál úgy mint galamboddal. (Szováta.)

18. Hideg sincsen, mégis befagyott a tó, Szeretőm sincs, mégis rólam megy a szó. Hát hogyha még szeretőt is tartanék, Egész világ rólam tenné a törvényt. (Magyar-Bükkös.)

19. Temetőben kis ibolya, Szerelmes nem leszek soha. Lánczot veretek szivemre, Hogy lássam, hogy ki bír vele. Le van a szivem lánczolva, Nincsen senki, ki feloldja. Oldozd fel te gyönyörü virágom, Hadd lehessek szabad e világon. (Szováta.)

20. Érik a káposzta, Sárgul a levele. Búsul a küs leán, Mert nincs szeretője. O ne busujj, ne bánkodj, Ne is siránkozzál, Ad az Isten jó szeretőt, Csak jól imádkozzál. (Szent-Demeter.)

21. Édesanyám mondta nekem, Mit ér a szerelem nekem! De én arra nem hallgattam, Titkos szeretőt tartottam. (Miriszló.)

22. Megérett a buzakalász, Le lehet már vágni. De nagy szégyen egy kis lánynak Legény után járni. Nem járok én legény után, Nem is fogok soha, Van én nekem szép szeretőm, Kökényszemű, barna. (Parajd.)

23. A mely házon fecske fészkel, Onnan a lányt nem lopják el. Mert a fecske kicsevegi, Hogy a leányt ki szereti. (Kelementelke.)

24. Mind azt mondják: se asztalom, se székem, Kinek vagyon szebb babája mint nékem? Nem kell nékem senkinek a vagyona, Gazdagabb vagyok mint Dárius maga. (Sóvárad.)

25. Nyisd ki rózsám ablakodat, Nyújtsd ki azon a karodat, Ne csak egyet, hanem kettőt, Én vagyok a te szeretőd. (Balavásár.)

26. Fehér liliomlapi, Szeret engem valaki, Az este is nálam vót, Három almát hozott vót, Mind a három piros vót, Még se mondom meg, ki vót. (Magyar-Bükkös.)

27. Kék ibolya vagyok virágos kertemben, A ki arra eljár, mind megkiván engem. Bárcsak megkivánna, bárcsak leszakítna, Az a barna legény, az a czigány fajta. (Szováta.)

28. Almárium kis kóccsa, A mi papunk de furcsa, Azt papolta a minap: Lányt szeretni nem szabad. De azt h’jába papolja, Mert szivem nem akarja. Mert a szivem arra késztet: Ha szereted, csókold meg. (Magyar-Lapád.)

29. Ablakodba mér ültettél virágot? Hogyha tudtad, hogy az onnét elszárad. Elszáradt már a virágnak levele, Gyáva legény kinek nincs szeretője. (Parajd.)

30. Zavaros a Nyárád vize, Szőke kis lány fürdik benne. Én is megfürdöttem benne, Reám ragadt a szerelme. (Nyárád-Szentanna.)

31. Kertem alatt kinyillott az ibolya, Szeretőmet megtudták, hogy kicsoda. Ugy akartam volna, hogy meg ne tudják, De az egek rám világosították. (Miriszló.)

32. Virágoskert ajtajánál Kökényszemü kis leánynál Gyakran jár a szőke legény. De megmondta szőke legény: Szőke leány ne néz férre, Ne nézz a szőke legényre. Mert ha reája tekintesz, Szerelemnek rabja leszesz. Ha rab lettél, türj békével, Majd megenyhülsz még idővel. (Csekelaka.)

33. A szerelem olyan édes, Mint a pánkó mikor édes. De ha megkeseredik. Epével vetekedik. Az én rózsám olyan szép Mint üveg alatt a kép. De ha megfüstölődik, Kürtővel vetekedik. (Maros-Csúcs.)

34. Megmondtam én bús gerlicze, Ne rakj fészket az útszélre! Mert az úton sokan járnak, A fészkedből kihajhásznak! Rakjál fészket az erdőbe, Ennek is a közepébe. Egy czitrusfa tetejébe. A czitrusfa teteje, Behajlott a tengerbe, Az én rózsám szerelme Rászállott a szivemre. (Maros-Décse.)

35. Édes kicsi dundulikám, Fekete szemü vialám, Bárcsak egy cseppet alhatnám, Hogy rólad ne gandalkaznám. De egy cseppet sem alhatom, Mindig rólad gandalkazam. (Miriszló.)

36. Amott egy kis madár Elhagyta az ágát, Ágról ágra repül, Keresi a párját. Én is egy ideig Elhagyom falumat. Mint a vándormadár Keresem páromat, Mint a vándormadár. Messze, messze szállok, Idegen helyeken Egyedül megállok. (Egrestő.)

37. Ó be csipős a csihán! Vidékre járt a leány, Az is azért járt vidékre, Hogy kapjon szép szeretőre. (Martonos.)

38. Tavaszi szél útat száraszt, Minden hóból vizet áraszt, Minden madár társat választ. Hát te rózsám, kit választasz? Választok én egy nádszálat, Mihent szél kezd lengedezni, Kész mindenfelé hajolni. (Kibéd.)

39. Emeletes a házom Benne van a galambom. Balkarjával integet: Szakitsátok, ha tudjátok Kétfelé a szívemet. (Szentmihályfalva.)

40. A tordai ibolya, Ide érzik a szagja, A szivemet kinyitja, A szivem szomorítja. Kis kertemben egy verem, Abba van a szerelem. Kinyitani nem merem, Kirepül a szerelem. (Szentmihályfalva.)

41. Száraz fából könnyű hidat csinálni. Aj be bajos jó szeretőt találni. Száraz fahid megbírja a szekeret. Szőke kis lány csal meg legényt eleget. (Pálfalva.)

42. Árva csalán nőtt ki az út martjára. De szép leány lakik ebb’ az utczába. Hogyha kiáll a kapuba, úgy nézem: Még a nap is elbujik a felhőben. (Torboszló.)

43. Mit a világ rólam beszél, Mind elfujja aztat a szél: Kit lefelé, kit felfelé, Kit a rózsám háza felé. (Lőrinczréve.)

44. Megesküdtem Isten előtt, A bükkösi templom előtt, Hogy nem tartak több szeretőt. Ha tartak is, olyat tartak, Kivel becsületet vallak. (Magyar-Bükkös.)

45. Életemben czudar fajta nem voltam, Mégis titkon két szeretőt tartottam. Kettő közül már az egyik elhagyott, Nekem most is a legszebbik maradott. (Kis-Kend.)

46. Két szeretőt megtartani nagy dolog, Attól félek mindkettőből kifogyok. Jobb lesz nekem, ha csak egyet szeretek, Annak tudom igazságot tehetek. (Rigmány.)

47. Három bokor szőllővessző, Be szép tulok ez a kettő. Szép a tulok, megy a járom, Be szép leány ez a három. Be szeretném az egyiket, Három közül a szebbiket, A szebbiket ha nem adják, A más kettőt megtarthassák. (Magyar-Bükkös.)

48. Ne szeress te kettőt, hármat, Mert az egy is elég bánat, Mert én csak egyet szerettem, Mégis eleget szenvedtem. (Balavásár.)

49. Madarasi sűrü berek! Ott terem az ügyes gyerek. Én is onnét reppentem ki, Bár a nyakam tört volna ki, De nem bánom. Udvaromon egy almafa Három alma vagyon rajta. Leszakítom az egyiket, Három közül a szebbiket, De nem bánom. (Szent-Gericze.)

50. Boldog az a legény, boldog az a leány A ki egymást szereti, A ki minden este, a ki szombat este Karjára ölelheti. Lám én szerethetek, tizet hitegetek, Soha igaz nem leszek; Mér’ is lennék igaz, akad tiz szerető, A kit hitegessek. (Köszvényes-Remete.)

51. Az én rózsám aranybárány, Aranybetű van a vállán, A ki aztat elolvassa, Az én nevem van ráírva. (Asszonynépe.)

52. Úgy szeretem a szépet, Mint az eleven képet; Nem szeretem egyebit, Csak az eszit s a szemit. Be szép a szeretőm szeme, Be szépen néz az emberre! Volt szeretőm, volt egy kedves, Tudom többé olyan nem lesz. (Csombord.)

53. Nincs édesebb mint a méz, Ki kit szeret arra néz, Lám én szőkét szeretek. Ha rá nézek nevetek. Nincs savanyúbb mint a meggy, Kit hova húz, oda megy. Lám én barnát szeretek, Ha rá nézek könnyezek. (Nyárád-Szentanna.)

54. Túl a vizen az Alszegbe Három galamb egy fészekbe: Egyik barna, másik fehér A harmadik, a legszebbik, Aranyat ér. (Szováta.)

55. Túl a vizen meg innet, Barna vagyok, megillet. Barna vagyok magam is, Barna a galambom is. Túl a vizen innen is Áldjon meg az Isten is, Téged, rózsám, engem is, Még a ki felnevelt is. Nevelhessen többet is, Náladnál még szebbet is. (Miriszló.)

56. Kerek az én kalapom, Kerekebbre vágatom. Kicsiny az én galambom, Könnyen megcsókolhatom. Fekete haj, fekete szem, Az engem a sírba viszen. Karcsú derék, suhanczár, Az engem a sírba zár. (Magyar-Becze.)

57. Ágasbogas az diófa teteje, Csak egy legény termett az én kedvemre. Édes anyja de kedvemre nevelte, Bokrétába nekem összekötötte. (Magyar-Bükkös.)

58. Ez a kis lány tejjel mozsdik, nem vizzel, Törölközik fehér mályvalevéllel. Fehérebb is az orczája a hónál, Pirosabb is a pünkösti rózsánál. (Makfalva.)

59. Édes anyám szennyes a zsebkendőm, Fáj a szivem, de nincsen szeretőm, De mind olyan lányok laknak erre, Rá se néznek a szegény legényre. (Csokfalva.)

60. Sárgadinnyét, sárgadinnyét, Nem jó ültetni. Özvegy asszony lányát, Nem jó szeretni. Egyszer mondtam valamit A lányának, Hazafutott, elmondta Az anyjának. (Szentmihályfalva.)

61. Három alma, hat baraczk, Urfi szeret, nem paraszt. Ha az urfi megmaraszt, Nem kell nekem több paraszt. S ha az úrfi nem maraszt, Jó lesz akkor a paraszt. (Magyar-Bükkös.)

62. Ősszel érik meg a fekete szőllő, Nem kell nekem magas legény szerető. Ha magas is, nem kell avval gondolni, Majd lehajol, ha meg akar csókolni. (Nagy-Kend.)

63. Két szine van a legénynek Mint a nyársfa2) levelének. Három szine van a lánynak, Mint a patyolatrózsának. (Magyar-Lapád.)

64. Egy az óra, kettőre jár, Az én rózsám lájbiba jár, A lájbija szederjes, Rózsám pedig szerelmes. (Balavásár.)

65. Aranyos szárnyu pillangó, A lány szeretőnek való. A leány szive hajlandó, A legényeken kikapó. (Balavásár.)

66. Szánt a babám, recseg, törik a járom, Gyalakuti gidresgödres határon. Olyan erős, csuhajja! Még az ekém sem vágja. Mindenkinek szép a maga babája. (Gyalakuta.)

67. Ej, haj! Ne feküdj a sarjubugja tövébe! Köröskörül rózsafa van ültetve; Reczés annak a levele, nem síma, Szeretőmnek hét faluba nincs párja. (Szováta.)

68. Szerelemajtó fejfája Az én rózsám két orczája. Piros, piros mint a vér, Tőlem csókot gyakran kér. (Maros-Csucs.)

69. Cseresnyefán ül a daru, Az én rózsám sugár, karcsu. Sugár, karcsu, mint a nádszál, Hajlik mint a violaszál. (Magyar-Bükkös.)

70. Térhelyt terem a gyékény: Jaj, de hamis a legény. Dombon terem a csihány, De hamisabb a leány. Egyszer vág ő a szemedbe, Ezerszer jut az eszedbe. (Magyar-Lapád.)

71. Magasan repül a daru, Karingosan megfordul. Szárnyaiból, a farkából Sok szép bokréta kihull. Szedjed babám, szedjed, Kalapom mellé tegyed; Hogy tudjam meg, ismerjem meg; Merre fordul a lelked. (Nyárád-Cserefalva.)

72. Álmos vagyok, nem aludtam az éjjel, Rám nézett egy menyecske két szemével. Ki nem hiszi, próbájja meg magát hát, Tud aludni, ha ijjen két szemet lát? (Héderfája.)

73. Nem kell hinni a mostani leánynak Két szine van mint a jeges almának. Mer’ a leány olyan mint a jeges fa, Rásüt a nap, leolvad a jég róla. (Balavásár.)

74. Elégett, elégett a parajdi kocsma, Ne menj oda, szőke kis lány! Eléget a lángja. Nem félek, nem félek annak a lángjától, Százszor, százszor inkább félek, Babám haragjától. (Parajd.)

75. Ha még egyszer tizennyolcz éves lennék, Tizenhárom éves lányt szeretnék, Mert a melyik tizenhárman fejül van, Mindegyiknek huszár szeretője van. (Bordos.)

76. Kis kertemben egy rózsafa, Örömbimbó terem rajta. Szeretem én a rózsafát, De még inkább a rózsáját. Megszagolom, megcsókolom, Jó anyámnak odaadom. (Csókfalva.)

77. Maros martján ég a gyertya, Barna legény koppintgatja. Barna legény, de nem czigány, Az szeret engem igazán. (Miriszló.)

78. Korond felől jő egy páva magába, Az a páva nem jő ide hiába. Korond felől fujja a szél a tollát, Jó az Isten, jó legénynek jó lányt ád. (Parajd.)

79. Fáj a szüvem szüvedér’, Két fekete szemedér’! Szép a fekete bárány, S az fekete szemü lány. Fekete szem, piros arcza, Aztat nem sok lány hardazza. (Miriszló.)

80. Este van már a faluba. Haza kéne menni, Ha kiállok a kapuba, Meg akarnak verni. Ne haragudj rám, Kedves jó anyám, Nem vagyok én annak oka: Barna kis lány a szeretőm, Nem engedett haza. (Kibéd.)

81. Ne higgy leány a legénynek, Álnok a szive szegénynek. Olyan mint a kiöntő viz, Biztat, de azokba ne bizz. Mert a legény álnok csont, Ha ma épit, holnap ront. (Szent-Demeter.)

82. Kedves rózsám, ha igazán szeretnél, Magad mellé a nyeregbe ültetnél. Gyenge vagy még kis angyalom a lóra, Játszik a ló s könnyen leesel róla. Az én lovam arra vagyon kaptatva, Többet megyen horpaczon, mint jóllakva. Én magam is arra vagyok kaptatva, Szeretem a más babáját titokba! (Kibéd.)

83. Volt nekem egy szeretőm: Kökényszemü oláh lány. El sem tudom felejteni, Ugy szerettem, igazán. De az anyja nem engedi, Egyszer sem, Hogy a lánya magyar legényt Szeressen. (Szováta.)

84. Én elmegyek az Alföldre lakni, Ott találok szeretőre kapni. Ott hull reám a füge, Fügefának levele Gyenge majoránna. Mikor Pesten szabad leány voltam, Fügefának árnyékába jártam. Ott hullt reám a füge, Fügefának levele Gyenge majoránna. (Szováta.)

85. Úgy fáj az én gyenge szivem, Hogy azt ki nem beszélhetem. Kibeszélném, de nincs kinek. Így hát nem mondom senkinek. Fáj a szivem, nem tagadom, Érted fáj kedves galambom. Érted biz a, nem is csoda, Mert ójan vagy mint egy rózsa. (Kelementelke.)

86. Nincs jobb dinnye az aradi dinnyénél, Nincs szebb leány az én kis szeretőmnél: Vagyon neki két-háromszáz forintja, Piros bőrből van a bugyelárissa. (Szent-Erzsébet.)

87. Elmegyek én messze, messze e tájról, Hogy a szivem a babámér’ ne fájjon. Fáj a szivem egy szőkéér’, nagyon fáj, Mer’ a szőke, mer’ a szőke csapodár. (Nagy-Kend.)

88. Érik már a beszterczei szilva, Enyim leszel te galambom, két hét mulva. Érik a köszméte, szelidebb a szőke. Érik a vadalma, hamisabb a barna. (Magyar-Bükkös.)

89. Túl a vizen szenestőke, Szebb a barna, mint a szőke, A barnától vámot kérnek, A szőkére rá se néznek. (Asszonynépe.)

90. Ugat a kutyám a szürke, Jő a szeretőm a szőke. A szőke az én galambom. A barnára sem haragszom. A szőkét az Isten adta, De a barnát a víz hozta. A víz hozta messze földről, Fenyőerdő közepéről. (Magyar-Becze.)

91. Szőke leányt ne szeress, Mert az mindig beteges. Az árnyékot keresi, Világát ingyen éli. (Lőrinczréve.)

92. Ez a szőke lány beteges, Szeretni nem kellemetes; Vetett ágya bús falevél,3) A leányka tavaszt nem ér. Ha én eztet tudtam volna, Csak barnát szerettem volna. Mert a barna lombos cserfa. Megpihenhetsz árnyékába’. (Nagy-Kend.)

93. Nincs szebb madár a fecskénél, Romsztiraró re tiráró rom. Nincs szebb leány a szőkénél, Romsztiraró, reczepicze angyalom. Mert a szőke úrifajta, Én is azért kaptam rajta. Romsztiraró reczepicze angyalom. Nincs szebb virág a rózsánál, Romsztiraró re tiráró rom. Nincs szebb leány a barnánál, Romsztiraró reczepicze angyalom. Mert a barna magyarfajta. Én is azér’ kaptam rajta Romsztiraró reczepicze angyalom. (Rigmány.)

94. Nincs szebb madár a fecskénél, Barna karcsu menyecskénél. Mert ha ölelni akarom, Könnyen átéri a karom. Nincs szebb madár a fecskénél, Kontyosfejü menyecskénél. Kontyosfejü menyecske, Nem olyan nagy szerencse. (Csekelaka.)

95. Rég megmondtam a szeretőm anyjának: Ne nevelje a leányát czifrának; Mert a czifra nem tud szivből szeretni, Csak a legényt szereti csalogatni. Ne te czifra! még a lelked is hamis, Hamisságod megszenvedtem magam is. (Parajd.)

96. Dombon van a házom, dombon lakom én, Törpe a galambom, magos vagyok én, Ha törpe is lehajlok én utána, Megcsókolom a hol senki sem látja. (Parajd.)

97. Dombon van a házam, Szélnek van fordítva, Üveg az ablakja, Sokan lesnek rajta. A titkos szerelem, Fél az árulástól, Éjj boldogul, gyenge rózsám, Megválunk egymástól. (Tarcsafalva.)

98. Fehérvári dombon kellemes lakni, Mer’ ott lehet hamar szeretőt kapni. Én is ott lakom, szerelmes vagyok, Szeretek egy szőkét, érte meghalok. (Tompa.)

99. Messze látom azt a magos hegyeket, Melyektől én babámhoz nem mehetek. Azt a hegyet kosárral is elhordom, Ugyis még a gyenge babám meglátom. (Parajd.)

100. Hogyha látom azt a magas hegyeket, A bubánat szorítsa a szívemet. Levághatnám, elhordhatnám ízibe, Hogy nézhessek barna babám szemibe. A hegyeket az úristen ugy adta, Hogy rózsámat éntőlem elválaszsza. H’jába títsa, letelik a három év, Nézek én még a szemedbe, nézek még. (Előpatak.)

101. Nyisd ki babám ablakodat. Gombold ki az ingujjodat. Nyujtsd ki rajta a karodat, Karod után ajakodat, Azután meg jer ki magad. (Nagy-Ajta.)

102. Ajtóm előtt nincsen sár, Az ajtómon nincsen zár. A mi van is leveretem, A rózsámat beeresztem; Ágyat vetek, lefektetem; Hajnal felé felébresztem, Csókot adok, eleresztem. (Magyar-Lapád.)

103. Túl a vizen meg innet Barna legény tekin’get. De hiába tekin’get. Mer ő túl van s én innet. (Szováta.)

104. Kicsi csillag ha leesik, elterül, A galambom, a hol lát is, elkerül. Ne kerülj el édes, kedves galambom, Mer’ én neked rosszadat nem akarom. Kedves rózsám, az anyádnak mondd meg hát: Ha akarja kertelje el az utczát; Kertelje el rozmaringgal, ürömmel, Hogy ne találkozzam veled sohasem. (Szováta.)

105. Este van már, de már késő este, Fél tizenkettőt ütött az óra, Eljöhetnél még ma este, Eljöhetnél már a guzsalyasba. Én is arra járok, járok el, Fájó szivem keseredett el. Raktam csókot, Rakogatok rája. Isten tudja, Leszek-e babája? (Parajd.)

106. Csepereg az eső, nem akar megállni Ez a barna kis lány Ihaha! Hozzám, akar jönni Valaha. Hozzám barna kis lány, Addig nem jöhetsz Ihaha! Míg minket a jegyző, Össze nem esket Valaha. (Parajd.)

107. Gyere rózsám egy-két szóra! Nem a világ egy-két óra. Akkor gyere, mikor mondom, Csak a csizmád ne kopogjon. Piros ajkad mosolyogjon. Fekete szemed ragyogjon! (Magyar-Becze.)

108. Ez az este nem jó este, Mert a rózsám nem gyütt erre. Hónap este, ha elgyünne, A szivem megkönnyebbülne. Cëtërteken este itt vót, Jaj de be szerencsétlen vót. (Magyar-Lapád.)

109. Sárga rózsa a réten, Nem láttalak a héten: Nagy rózsám a reménységem, Meglátlak a jövő héten. (Miriszló.)

110. Harangoznak vasárnapra, Ne várj rózsám a templomba; Elmennék, de a ki szolga, Éjjel, nappal sok a dolga. Délután is hiába vársz, Nálam nélkül fóly el a táncz. Tánczolj mással, ne várj engem, Lovam után kell sietnem. (Parajd.)

111. Túl a vizen, a Tiszán, Rózsa terem a fizfán, Minden ágán kettő három, A rózsámat hezzám várom. Túl a vizen a tengeren, Rózsa terem a kenderen; Minden ágán kettő, három, A rózsámat ide várom. (Miriszló.)

112. Sötét felhők vándorolnak az égen, És az eső a parajdi nagy réten. És az eső, ó de szépen csepereg, Kis angyalom de hiába kesereg. Sűrü csillag ritkán ragyog a réten; Az én rózsám sarjút kaszál a héten; Olyan szépen csengeti a, pengeti a kaszáját, Oda várja szeretőjét, babáját. (Parajd.)

113. Temetőbe, temetőbe, kinyillott a vadrózsa, Ez a kis lány ritkán jár el, ritkán jár a fonóba, Hogyha oda, de sűrübben, de sűrübben eljárna, Szivesebben ölelné, de ölelné a babája, Minden este, minden este, el is menne hozzája. (Parajd.)

114. Gyere rózsám, gyere már, Mert a szivem régen vár: Téged óhajt, téged vár, Téged csakalni nem kár. Míg a nap az égen jár. (Miriszló.)

115. Jaj istenem, hogy is legyen Jó világ! Kalapomat lehúzta a Gyöngyvirág. Megemelem kalapom Karimáját, Rég nem láttam gyenge rózsám Formáját. (Martonos.)

116. Fehér fuszuj, sárga fuszuj az ágy alatt ë, Kedves rózsám hej de régen nem láttalak ë, S ha nem látlak, ha nem látlak vasárnapig ë, Meghasad a szivem addig: teéretted ë. (Szováta.)

117. Szépen folyik a buborék a vizen, Szépen sétál az ácslegény a réten. Fenyőfába belevágja a bárdját, Odavárja szeretőjét, babáját. (Maros-Décse.)

118. Gyere rózsám a szőlőbe! Szedjünk szőlőt keszkenőbe. Zërgő diót a zsebünkbe, Piros almát kebelünkbe. Piros almát hasítsd meg, Barna kis lányt szorítsd meg. Szorítsd meg a derekát, Csókold meg az ajakát. (Miriszló.)

119. Érik a cseresznye a fán, Haragszik reám a rózsám. Ha haragszik, mér’ jár erre, Mi keresetje van erre? Ha haragszik, megbékéllik, Mikor a fonó kezdődik. (Miriszló.)

120. Ha nem tudod, babám, hol lakom, Gyere velem, mert megmutatom. Ideki a szeredai piaczon, Ződ salukateres az én ablakom. Ha nem tudod babám, hol lakom, Gyere velem, mert megmutatom. Az én házam nem nagy, kicsi vár, Téged a szerelem odavár. (Nyárád-Szereda.)

121. Rezeg a nagy-kendi utcza, Mikor végig megyek rajta. Nyilik a babám ajtaja, Mikor kopogtatok rajta. Megdobban a babám szive: Talán galambom jő ide? (Balavásár.)

122. Magas hegyén lakom, Keress fel galambom, Csendes folyóviznek Csak zugását hallom. A nyári folyóviz Télben megaluszik, Búsúl az én szivem, Soha meg nem nyugszik. Amott jő egy legény, Be szomoru szegény. Látom a szájáról, Szállást kérne szegény. Adok neki szállást, A lovának állást. Magának pediglen Magam mellé nyugvást. (Köszvényes-Remete.)

123. Este vagyon, késő este, Az én rózsám nem jő ide. Vagy búja van, vagy mást szeret, Vagy rólam elfelejtkezett. (Balavásár.)

124. Vetettem ibolyát, várom kikelését, Várom a rózsámnak visszajövetelét. Kikelt az ibolya, de nem igen teljes, Visszajött a rózsám, de nem igen kedves. (Nyárád-Szentanna.)

125. Édes rózsám, késő vagyon, Gyere haza, sötét vagyon. Gyere rózsám, gyujtsál gyertyát Mutasd meg az országútját. Nyisd ki szép bársonykapudat, Hagy kössem be a lovamat. Ugy sem mulatok sokáig, Csak mindig úgy harmadnapig. (Magyar-Becze.)

126. Látod babám ezt a gyufaszárat? Mikor ez a gyufa Ki, ki, kivirágzik, Akkor leszek párod. Azt te rózsám gondolhatod, hogy ez Soh’, soh’, soha sem lesz, Hogy annak a sárga gyufaszárnak Ké-, ké-, kék virága lesz. (Parajd.)

127. Hát ti lányok mit csináltok? Ilyen későn vacsoráltok? Nálunk eddig lefeküdtek, Itt még ágyat sem vetettek? Nem is vetünk mindeneknek, Csak az ügyes legényeknek. Hadd el rózsám, megcsaltál, Csókot kértem, nem adtál. (Nyárád-Szentanna.)

128. Székely legény rezet lopott az este, Rézsarkantyut csináltatott belőle. Szombat este olyan szépen csengeti, pengeti, Hogy rózsája a szobába ereszti, ereszti. A babája az ajtón beengedte, Széket hozott, szépen le is ültette. Ülj le nálunk, hiszen rég nem láttalak, Ha szépen ülsz, talán meg is csókollak, csókollak (Vaja.)

129. Tán azt tudod rózsám, hogy hiba, Hogy az este nem mentem oda. Majd elmenyek szombat estére, S leülök az ágyad szélére. Leülök majd ágyad szélére, S megkérdezlek igaz hitedre: Van-e neked urad, Istened? Hogy oly rútul megcsalsz engemet. (Rigmány.)

130. Ha tudtad elmenetelem, Mért nem találkoztál velem? Mért nem jöttél a kapuba? Mégegyszer láttalak vólna. Tán könnyebb lett volna útam, S nem oly gyászos búdosásam. (Ozd.)

131. Esik a fergeteg, ázik a köpenyeg, Kökényszemü kis angyalom ereszsz be engemet. Kilencz óra eltőt, nem eresztlek bé már, Eredj oda kis angyalom, a hol eddig vótál. (Csokfalva.)

132. Nincsen pénzem, elköltöttem, Mind megittam az este. A mit adott, a mit adott Az a barna menyecske. Jó az Isten, jó az Isten, Majd elhozza az estét; Megölelem, megcsókolom Azt a barna menyecskét. (Balavásár.)

133. Igyál rózsám a havasi vizekből, Küldj levelet az idegen földekről. Küldj levelet, ird belé a nevemet. Azt is ird meg: szeretsz-e még engemet? Igyál rózsám a legtisztább forrásból, Adj egy csókot, ne félj édes anyádtól. Ne félj, édes anyád hogyha meg is vér, Elviseled azt egy ügyes legényér’. (Tompa.)

134. Nem akar a köd felszállni, Itt akar rózsám maradni. Ne maradj itt, megtalálnak, Tán el is agyabugyálnak. Soh’ se rettegj kis galambom, Megvéd engem a két karom. S ha elkiáltom magamat, Az egész falu elszalad. (Ákosfalva.)

135. Hej de szépen csillámlik a salló, Felszabadult már a buzatalló. De még szebben gyöngyellik a harmat. Vigyázz kis lány: estére megcsallak. (Nyárád-Szentanna.)

136. Hársfából van, hársfából van A rózsámnak az ágya. Ha ráülök, ha ráfekszem, Hajlik mind a négy lába. Nyomd be rózsám az ágyadat Éppen a falig. Itt maradok, veled hálok Kivilágos virradtig. (Tarcsafalva.)

137. Szállj le madár a kapuról, ó Igyál vizet a lapuról, ó Igyál vizet eleget – ó Vidd el ezt a levelet; ó Hogyha sétál a szobába, ó Tedd oda az asztalára; ó Hogyha fekszik az ágyába, ó Tedd reá a paplanára; ó Hogyha fekszik a sírjába ó Tedd reá a keresztfára, ó. (Magyar-Becze.)

138. Szánt az eke, szépen pereg a járma, Jártam hozzád tizenhárom határra. Tapodtam már én a sarat eleget, Még sem szánt meg szíved, lelked engemet. (Tarcsafalva.)

139. Amott egy kis patak csereg, A mellett csókoltalak meg. A míg az a víz kiapad, Hív lészsz hozzám, ezt fogadtad. Meg akarnám aztat tudni: El fog-e ked engem venni? Nem is kell azt emlegetni, Nem lesz abból soha semmi. (Egrestő.)

140. Dézs városa torony tetejébe, Holló szállott tiszta feketébe. Babám! az a holló minket gyászól, El akarnak tiltani egymástól. Nem válunk el, csak a világ mondja. Megváltozik még az anyád gondja. Elszáll még a holló a toronyból, Vigadalom lesz a sűrü gyászból. (Csekelaka.)

141. Édes rózsám teveled Még beszélni se lehet. Kapok olyat eleget, Kivel beszélni lehet. Édes rózsám ne tégy úgy. Térj meg hozzám Jobb lesz úgy. (Magyar-Bükkös.)

142. Száraz a bokor a tetőn, Haragszik rám a szeretőm. Ződül a bokor a tetőn, Békéllik az én szeretőm. Én békélni nem akarok, Mert én elszántam magamat, Hogy elhagyom galambomat. Ha elhagyott, ő bánja meg, Kérem az Istent, verje meg. (Magyar-Bükkös.)

143. Ó én szegény kis madár, Mire vetemedtem. Mikor a zöld cserében Szemet szedegettem. Meg van kötve lábam, Szoros guzsba tették. Szárnyam fűszálakkal Összekötözgették. Rabja lettem, rabja, De nem tudom kinek, Adja a jó Isten Szabadulhassak meg. (Nagy-Kend.)

144. Beteg a szeretőm, ágyban fekszik, Liliompaplannal takaródzik. Kelj fel rózsám, kelj fel, S kelj fel ha lehet. Vigasztald meg az én Bús szivemet. (Maros-Csucs.)

145. Megmondtam én a virágnak: Szeretőt tartson magának. Ne tartson engem csúfjának, Csizmabeli kapczájának. (Csombord.)

146. Kinek szeretője más faluban lakik, Annak szeretője félórát sem nyugszik; Mer’ az én szeretőm csak szomszédba lakik, Mégis az én szivem soha meg nem nyugszik. Kit a bú megrongált ifjukorában, A jót ne remélje élte világában; Mert engem megrongált ifjukoromban. Jót nem is remélek éltem világában. (Szent-Erzsébet.)

147. Rózsa, rózsa, piros rózsa, Ne ügyelj te minden szóra. Mert ha ügyelsz minden szóra, Nem leszünk egymásé soha. (Kis-Kend.)

148. Tejjes az ég fellegekkel, Kedves rózsám, felejtsél el! Most nem fúnak olyan szelek, Hogy téged elfelejtselek. De még mind olyanok fúnak, Téged eszembe juttatnak. (Miriszló.)

149. Napsugaras a bécsi torony gombja, Kis angyalom el sem felejtlek soha. Tudom én jól: elfelejtesz engemet, Hogy a hollók ássák ki a szemedet. A szivárván átaléri az eget, Nem engedik rózsám, hogy szeresselek. Megengedik, vagy örökre ëticscsák, Vagy a siromat előre kiássák. (Torboszló.)

150. Én elmenyek kicsi búval, Te itt maradsz két annyival. Szeress rózsám igaz szivből, Ne szeress kénytelenségből. (Rákos.)

151. Elmentedet nem kivánom, Visszajöttöd holtig várom. Ha visszajösz, visszavárlak, Szívem közepébe zárlak. (Szováta.)

152. Le az utczán, le, le, le, Piros alma levele. Ha jó volnál, behínálak. Piros borral kinálnálak, Czifra pohár, piros bor! Most ütett engem a sor. Vedd el rózsám, köszönd rám, Ha te szeretsz igazán. Én szeretlek, de te nem, Jaj, de nagy veszedelem. (Csombord.)

153. Ne tőccsetek, ne tőccsetek, Nem iszom, Hisz lássátok, hogy a fejem Sem bírom. Nem is iszom, hogy én a bort Szeretem, Azért iszom, mert rávisz a Szerelem. (Szent-Gericze.)

154. Felsütött a nap sugára Minden kis lány ablakára. Jaj Istenem, mi lehessen, Hogy az enyémre ne süssen? Jaj Istenem mi az oka, Az enyémre nem süt soha? (Maros-Csucs.)

155. Kicsiny a lány, nagy a gondja, Anyja kérdi, még se mondja. Ha nem mondja az anyjának, Mondja meg a galambjának. Ha én kicsiny leány volnék, Anyám előtt nem búsulnék. Mert az anya csak kiszidja, Mért szomorkodik hiába. De ha látná egy szép legény, Sóhajtanék biz én szegény, S ő így szólna: kis angyalom, Ládd nekem is az a bajom. (Magyar-Bükkös.)

156. Cserefalvi templom előtt Háromágu diófa nőtt, Ikres-bokros a levele, Pál a szeretőmnek neve. Falu végén van egy csillag, Minden legény napra forag; Minden nap esküszik százszor, Hogy el nem válunk egymástól. Nem sirat egy fecskét egy nyár, Mind bolond, ki más után jár. Bárcsak én se jártam volna, Most a szívem nem gyászolna. (Nyárád-Cserefalva.)

157. Zöld erdőben, barázdában szól a dalos pacsirta, Ne szomorítsd a szivemet, a szivemet leányka. Mert ha soká szomorítod az én árva szivemet, Bizony, bizony nemsokára halva találsz engemet. (Balavásár.)

158. Kiáradt a Maros vize, kiáradt, Körülfogta a szivemet a bánat. Körülfogta, mint a dinnyét az ina, Nem lehetek az én babámé soha. (Balavásár.)

159. Repülj madár, repülj! Bükkösön keresztül, Szállj be az én galambomhoz! Maga van egyedül. Ha kérdi, hogy vagyok? Mondd csak, hogy megvagyok. A bükkösi temetőben Pihenni akarok. Nem vagyok én beteg, Csak a szivem rebben. Van Bükkösön kilencz legény, Ki meggyógyít engem. (Magyar-Bükkös.)

160. Ma nem ettem egyebet, Csám, csám, csarabéj. Mint fekete kenyeret, Csám, csám, csarabéj. Ma nem ettem egyebet, Csám, csám, csarabéj. Rózsám küldött egy meggyet, Csám, csám, csarabéj, Fáj a szivem rózsámér’. (Homoród-Héviz.)

161. A lapádi hajnalcsillag, A lapádi tetőn villag. Ide látom villagását, Hallom rózsám sóhajtását. (Magyar-Becze.)

162. Ne nézd rózsám szegény vagyok, Hogy divatosan nem járok. Nincsen piszok a lelkemen, Nincs csalfaság a szivemben. (Parajd.)

163. Isten adta volna, Ne láttalak volna; Hirëdet, nevëdet Ne halottam volna; Számos esztendőket, Tovább éltem volna, Szép két piros arczám Ë’ nem sárgút volna. Két fekete szëmëm Ki nem sírtam volna. (Sófalva.)

164. Aj de bajos egy párnára fekünni, A ki egymást igazán nem szereti: A párnának a két széjje elszakadt, A közepe tiszta ujan mëgmaradt. Jaj de nehéz egy párnára fekünni, A ki egymást igazán nem szereti: Mert én tudom, én azt tudom, próbáltam, Még az ellenségemnek sem kivánam. (Parajd.)

165. Ha te tudnád édes lelkem. Hogy én mint búsulok érted. Az éjből is napot tennél, S úgy is látásomra jönnél. Tán azt tudod, te szigorú, Szivem érted gyászba ború’ Dehogy ború’, még megújúl Több más olyanér’ sem búsúl. (Szent-Háromság.)

166. És az eső a havason Foly a Nyárád zavarosan; Értem is megzavarodott, Mert a rózsám könnye hullott. Ne hulljon a szemed könnye, Majd felderül a nap fénye. Megtisztul a szőke Nyárád, S megjózanodik az anyád. Te gazdag vagy, én meg szegény, Azért nem lehetsz az enyém. (Szováta.)

167. Az én babám lilaszin szoknyája Ráhullott a harmat az aljára, Jer ki babám verd le a harmatot, Bús szívemről oszlasd a bánatot. (Szováta.)

168. Mint az égő gyertya fogyok, Azt gondolják: beteg vagyok. Beteg vagyok, de hiába, Nincsen annak orvossága. Beteg az én szivem tája, Csak rózsám a patikája. (Parajd.)

169. Szent-Istváni torony tetejébe. Ül egy holló tiszta feketébe. Látod rózsám, az is minket gyászol, El akarnak tiltani egymástól. Szent-Istváni torony ablakába, Két vadgalamb, egyik a más párja. Mindakettő csak azt turbékolja: Bár sohase szerettelek volna. (Szent-István.)

170. Nem megyen az ökör után a járom, Majd meggyászolsz kis angyalom a nyáron. Kis kertedben kivirágzik egy fűzfa, A búbánat fészket rakott alája. Fészket rak a búbánat a szivedre, Ez a világ nem lesz majd a kedvedre. (Szováta.)

171. Temetőben van egy sír, temetőben van egy sír Kerítve. Oda van az én édesem, abba van az én galambom. Temetve. Valahányszor arra megyek feléje, Feléje, Mindannyiszor bánat gyűl a szivembe, Szívembe. Mert én őtet szeretem, fáj is érte a szívem Örökre. (Parajd.)

172. Ideki a templom oldalába, Egy kis leány sírdogál magába. Vetett ágya majd a pallót éri, Még se megyen senki hozzá kérni. (Miriszló.)

173. Meg kell a buzának érni, Mert minden nap új szél éri. Meg kell szivemnek hasadni, Mert mindennap új bú éri. (Szováta.)

174. Én is vótam, mikor vótam: Virágok közt rózsa vótam. De rossz kertészre akadtam, Keze alatt elhervadtam. Én is vótam valaha, A rózsák közt vióla; Nem öntözött senkisem, Kiszáradt a gyökerem. (Asszonynépe.)

175. Mind kinyíltak a tavaszi virágok, Mind elmentek előlem a szép lányok; De még egy sem maradt az én számomra, A ki engem a világon gyámolna. Majd meggyámol a szent Isten, Ki megszomorított engem. (Balavásár.)

176. Kovácslegény tüzes vasat sűrűre kopogtassa, Odahaza szeretőjét más legény karolgassa. Ne karolgasd szeretőmet, Ne szomorítsd víg szívemet. Mert egy kis lány nem érdemli, Legény szívét szomorítni. (Kis-Kend.)

177. Szántottam gyepet, gyökeret, Láttam bánatot eleget. Menyek az uton lefelé, Senki sem mondja gyere bé. Gyere bé te szegény árva, Ki a bánatot próbálja, Széket adok, leültetlek, Ágyat vetek, lefektetlek, A bánatból kitérítlek. (Héderfája.)

178. Most készítik a helybeli temetőt, Engem vigyenek ki oda legelőbb! Előbb engem, utánam a rózsámat, Hogy ne tartson több szeretőt magának. (Szent-Demeter.)

179. Szőllőhegyen cseres nyírfa, Zöld muskáta terem rajta, Az is azért terem rajta, Hogy mindenki szeggyen róla. Ihajja. Én is egyet szakasztottam, De hamar elszalasztottam. Ha még egyet szakaszthatnék, Reá tán jobban ügyelnék. Ihajja. (Magyar-Bükkös.)

180. A makfalvi felső malom, Csergett az éjszaka nagyon. Azér csergett olyan nagyon, Elhagyott az én galambom. Vásárhelyi halastóba, Fürdik egy fekete csóka, Ki-kiugrik a martjára, Én voltam a rózsám párja. (Makfalva.)

181. Túl a vizen van egy malom, A zúgását régen hallom. Nem hallik már csattogása Az én szivem bánatjára. A molnárnak szép leánya Volt a szivem ibolyája. De az anyja másnak adta, S azér’ állott meg a malma. (Szent-Gericze.)

182. Három hónap ez a tél, Köszönöm, hogy szerettél. A negyedik a tavasz, Te voltál rózsám, ravasz. (Miriszló.)

183. Akármerről fújjon a szél, Mindenfelől csak engem ér. Irigylik az életemet, Elszólják a kedvesemet. (Bordos.)

184. Szeretőmnek szép a szeme; Szöknék ki, Ha nálamnál szebbet Talál szeretni. Azt gondolod, rongyos szajha: Megcsaltál, Pedig engem meg sem Szomorítottál. (Szováta.)

185. Fehér rózsa nem akar piros lenni, Az én rózsám nem akar már szeretni. Ha nem szeret, mint tehetek én róla, Nem lehetek sem tulipán, se rózsa. (Szent-Erzsébet.)

186. Erdővidéki madár, Az én rózsám csapodár. Ha csapodár nem volna, Szeretőnek jó volna. (Magyar-Lapád.)

187. Túl a vizen szánt egy eke, Szőke kis lány jár előtte; Úgy elfogott a szerelme, Holtig fáj a szivem érte. (Parajd.)

188. Szépen ring a csónakom a vizen, Szépen regel4) a birkám a réten. Szépen szól a csengő a nyakába, Tied leszek rózsám, nemsokára. Zárd be, rózsám, zárd be a kapudat! Többet nem tapodom udvarodat. Hogy eddig is tapodtam, megbántam, Udvarodon de hiába jártam! (Szováta.)

189. Mind kinyiltak, mind kinyiltak A tavaszi virágok. Mind eljárnak, mind eljárnak Előttem a leányok. Nem bánom én, nem bánom én Ha egy sem fog maradni, Ha a babám, ha a babám Engem ugy meg bírt csalni. (Tompa.)

190. Szombat este voltam a faluba, A hol voltam, nem kisírt ki a csalfa, Hadd el csalfa, mert te ezt még megbánod, Mert én már többé utánad nem járok. (Parajd.)

191. Vót szeretőm, vót, vót, vót, A míg a fán szilva vót. Ha a szilvát leszedték, Szeretőmet elvették. Vót szeretőm, vót, vót, vót, Míg a réten sarjú vót. A sarjút lekaszálták, Szeretőmet elcsalták. Ki elvette, meg is tartsa, De előttem ne forgassa. Hogyha előttem forgatja, Szívem ketté hasogatja. (Miriszló.)

192. Volt nekem egy szép virágom, Elvette más; jaj de bánom! Én Istenem, bánni fogom, Míg bezárul a koporsóm. (Ozd.)

193. Kerülj rózsám, mert nagy a sár, Megutáltattad magad már. Megutáltattad magadat, Isten viselje gondodat. (Maros-Csucs.)

194. Igy, igy, igy! igy édesem igy! Igy kerítik a pisztrángot A mély vizben a halóba. Igy, igy, igy, igy édesem igy. Ó! ó! ó! csókolni való, Csókoljon meg az a madár, A ki ződ erdőbe sétál. Ó! ó! ó! csókolni való. Menj! menj! menj! menj előlem, menj! Menj el az én szemem elől! Mert a tekinteted megöl. Menj, menj, menj, menj előlem, menj. (Tarcsafalva.)

195. Epret szedtem az erdőben A tövis között, Széjjelszórtam a szivemet Forró könnyek közt. Széjjelszórtam a szívemet, Mióta rózsám nem szeret Igazán. (Parajd.)

196. Azért nincsen a legénynek Igaz szeretője, Hogy megcsalja csalfasággal A leányt előre. Szóval keczegteti,5) Szemmel integeti, Azért nincsen a legénynek Igaz sze-re-retője, (Martonos.)

197. Mit integetsz a kendőddel? Tán beszélsz a szeretőddel? Velem is így beszélgettél, Nekem is igy integettél. Még csak egyet kérek tőled: Adsza ide a kendődet; Letőrlöm a könnyem vele, Visszaadom… úgy ints vele! (Rákos.)

198. Én Istenem, adj erőt a lovamnak! Hogy keressek szép szeretőt magamnak. Mert a régi nem akar már szeretni, Szeretetjét félbe akarja hagyni. Megálljon csak! Megbánja még valaki. (Szent-Gericze.)

199. Olyan lehetsz mint egy rózsa, Még sem kellesz, büszke kutya. Már eljárhatsz énmellettem, Szeretőt is tarthatsz tőlem: Ne jőjj, hogy szemedre vessem, Voltál szeretőm-e vagy sem? (Csombord.)

200. Bánom, rózsám a míg élek, Hogy téged mér’ szerettelek. Bánom a bolond eszemet, Megettem a szerencsémet. A nyári viz megaluszik, Az én szívem meg nem nyúgszik. (Magyar-Lapád.)

201. Ablakomban három bokor muskáta, Sárgarigó bejárogat alája. Szedd le rigó, a muskáta levelét, Felejtsem el régi kedvesem nevét. (Sóvárad.)

202. Nincsen nekem egyebem egy pohárnál, Abba nincsen egyéb egy szál virágnál; Arról iszom Maros vizét szüntelen, Kis angyalom’ mért vagy olyan hűtelen? (Parajd.)

203. Valamennyi szita, rosta sűrű, Lesz még az ujjamon aranygyűrű; Dehogy leszen, jól tudod, hogy sárgaréz. Kis angyalom, soh’ sem leszek a tiéd. (Szent-Erzsébet.)

204. De szeretnék a templomba’ ott lenni, Mikor a pap a rózsámat esketi. Meghallgatnám, hogy tagad ki szívéből. Kedves babám, nem félsz-e az Istentől? Én Istenem, de minek is születtem, S ha születtem, gazdag miért nem lettem. Egy szivem volt, de azt is elvesztettem. Most lett csak igazán szegény belőlem. (Etéd.)

205. Fújja a szél a nyárfa levelét, Azt gondolom, hogy az is ellenség. Felállott a fű is ellenembe, Bujdosóvá tett rózsám szerelme. (Etéd.)

206. Jaj be hosszú, jaj be széles Ez az út; A melyen az édes rózsám Elindult. Kettőt lépik, hármat lépik, Meg nem áll, Keresztanyja udvarára Bekiált. Keresztanyám ne kivánjon Szerencsét, Mert elhagyott, kit igazán Szereték. Ha elhagyott, mért hagyott el Nem tudom; De igaz, hogy fájó szivvel Sajnálom. (Martonos.)

207. Azér’ a mér’ ilyen sárga vagyok, Ne hidd rózsám, hogy érted búsulok. Megsárgított engemet a szerelem, Nálad nélkül mit ér az én életem! Azér’ a mér’ ilyen piros vagyok, Ne hidd babám, hogy én festve vagyok. Igy szűlt engem anyám a világra Pirosító nem kell az arczámra. (Parajd.)

208. Könnyü apró halat szedni, De bajos azt megtisztítni. Könnyü szép legényt szeretni, De bajos elfelejteni. Én is szerettem egy szépet, Elfelejteni nem lehet. (Csombord.)

209. Nem használ az útifű az ökörnek. Ne higgy kis lány a mostani legénynek, Mert a legény férrefordul s neveti, Hogy babáját mindenre ráveheti. (Nagy-Kend.)

210. Én már többé nem hiszek a leánynak, Sem ennek a repczecsipő bogárnak; Mer’ a bogár mind elcsipi a repczét, Az én babám ölel egy kis menyecskét. (Szováta.)

211. Hej! de sokat intett anyám a jóra: Ne menj lányom a bánatba, a rosszba. Nem hallgattam édesanyám szavára, Beleestem nagy-enyedi fogházba. Nagy-enyedi fogház falja de sárga, Én ültettem a czitrusfát alája; A czitrusfát levelestül, ágastul, Kedves rózsám, el kell váljunk egymástul. Ha én eztet tuttam volna Istentől, Hogy mi ketten el kell váljunk egymástól; Száz forintot adtam volna bankóba, Mégse szerettelek volna azóta. Száz forintot adtam volna pengőbe, Még sem szerettelek volna sohase’. (Miriszló.)

212. Jertek, jertek, magyar fiuk, jeretek! Még az éjjel mulatozom veletek. Mulassatok kivilágos reggelig, Ez a hűtlen hadd hullassa könnyeit. Ha meghalok, meghagyom a babámnak, Ne sirasson hétköznap, csak vasárnap. Akkor is csak jobb szemével sirasson, Balszemével babájára kaccsintson. (Kibéd.)

213. Az én lovam nem szereti a zabot, Mert a réten a zöld árpára kapott. Jobb is neki a zöld árpa, mint a zab, Maradj te is, kis angyalom, magadnak. (Szent-István.)

214. Felrepül a fecskemadár, csiripol, Levelet kaptam a régi babámtól. Nem kell nekem sem levele, sem maga, Mér’ tiltotta tőlem az édesanyja. (Magyar-Bükkös.)

215. Egy ösvényen jártam hozzád, Azt is elkertelte anyád; Se nem tüssel,6) se nem fával, Csak a sok irigy szavával. (Magyar-Lapád.)

216. Ez a legény bugját rakott, A hëgyibe fel is hágott. Hull a murva kalapjába, Én utánam ne járj soha! Ne taposd a sárt hiába, Mert én szegény legény vagyok, Nem es hëzzád való vagyok. (Oroszhegy.)

217. Búza, búza, szép tavaszi búza! Kihajlott a torboszlói útra. Levágják a buzát a szép lányok, Azok közül egyet de sajnálok. De sajnálom a nap melegeér’, De még inkább keze vérzésiér’. Szegénységét a leginkább szánom, Ezért nem lehet sohasem párom. (Torboszló.)

218. Tisza partján mandulafa virágzik, Mandulája a Tiszában elázik. Kiszedem a manduláját, szárasztom, Szeress babám mást helyettem, nem bánom. Addig megyek a csillagos ég alatt, Míg megnyugszom a babám karja alatt. Gyere lelkem, csókoljam meg a szádat, Hogy a hideg ne vegye meg a lábad. (Szováta.)

219. Rózsabimbó, muskátaszál: Be szépen kivirágoztál. Mert eddig csak bimbó voltál, Most egészen kinyilottál. Rózsabimbó, muskátaszál, Mit vétettem hogy elhagytál? Nem vétettem, nem is vétek, A míg bennem zeng a lélek. Zeng a lélek, zeng a szó, Zeng a szerelemajtó. (Rákos.)

220. Túl a vizen lakik rózsám, Tudom, este nem gyű hozzám. De ha nem gyű, én elmegyek, Tőle engedelmet kérek. Megengedj, gyenge viola, Ha vétettem én valaha. Nem vétettem, nem is vétek, A míg bennem zeng a lélek. Verjen meg az Isten rózsám, Mert nem voltál igaz hozzám. Mert ha igaz lettél volna. Minden este gyüttél volna. De te igaz nem voltál, Csak velem csufolódtál. Elgyünnék, édes violám, De nem enged édesanyám. (Csombord.)

221. Kis kertemben van egy szeretetlen fa, Annak igaz magyar neve czédrusfa. Arra jár egy madár éjjelre hálni, Hej de bajos babám, tőled megválni. (Nagy-Kend.)

222. Leszállott a fecskemadár a kertre, Gyenge vagy még rózsám a szerelemre. Nem akarom gyengeséged rongálni, Azért rózsám, jobb minekünk megválni. (Magyaros.)

223. A ruhámat, kit elvettél, add vissza! Mert már látom a szerelem nem tiszta. Holtig vinném a babám keszkenőjét, Mégis látom mással víg menetelét. (Szováta.)

224. Könnyebb kősziklának Lágy viaszszá válni, Mint nekem, te rózsám, Tetőled megválni. Könnyebb a Marosnak Visszafelé folyni, Mint nekem, te rózsám, Tőled elszakadni. (Magyar-Bükkös.)

225. Ha elméssz rózsám, búdosni, Gyere bé hozzám bucsúzni. Bucsuzzunk, rózsám, egymástól, Mint a madár a társától. Bucsuzásunk rövid legyen, A szivünkbe’ kárt ne tegyen. Attól a kit hűn szerettem, Attól már elrekesztettem. Kire vetem bús szememet? Ki vigasztal meg engemet? Bezárom már bús szivemet, Siratom szeretetemet. (Maros-Csúcs.)

226. A kapusi kanális, kanális, Elhagyott a babám is, babám is, Ha elhagyott, hagyjon is, hagyjon is, Megélek én magam is, magam is. Cserefalvi hat határ, hat határ, A mi szivünk együtt jár, együtt jár. Sem a biró, sem a pap, sem a pap, Minket el nem választhat, választhat. (Nyárád-Cserefalva.)

227. Száraz ágról messze repül a madár, Mit vétettem, hogy engemet elhagytál? Én tudtomra nem vétettem egyebet: Kebeledre hajtottam bús fejemet. (Nagy-Kend.)

228. Hej, de szépen cseng a lapi! Elmegyek Korondról lakni. Ugy elmegyek mint a madár, A mely vissza sohasem száll. Visszaszállna, de hiába, Szét van a fészke kuszálva; Visszaszállna, de nem lehet. Elüldözik az irigyek. (Sófalva.)

229. Maros mellett vagyon egy almafa, Tetejébe három piros alma; Piros alma leesik a sárba, Ki felveszi, nem veszi hiába. Én felveszem, kimosom a sárból. Elbucsuzom a régi rózsámtól. (Parajd.)

230. Felsütött a holdvilág, Elmehetsz már gyöngyvirág. Elmehetsz már el, el, el, A szerelmed már nem kell. Felsütött a napvilág, Elmehetsz már kis virág. Elmehetsz már utadra, Nem vágyom a csókodra. Az ajtómba jösz vissza, A jegygyürüm add vissza. Vége, vége mindennek, Vége a szerelemnek. (Etéd.)

231. Látad rózsám, hogy pakalak, Még sem hiszed, hogy elhagylak? Látad rózsám, hogy nyergelek, Mégsem hiszed, hogy elmegyek? Mit ér nekem a szerelmed, Ha nem beszélhetek veled. Hol hülek, hol melegülek, Még az öledbe sem ülek. (Csombord.)

232. A Sebesnek tiszta vize, Szőke piros mosdik benne, Úgy megfogott a szerelme, A halál választ el tőle. (Szováta.)

233. Végigmentem a bedei réten, Elvesztettem sárganyelü késem; Késem után karikagyürümet. Gyürüm után barna szeretőmet. (Szent-Gericze.)

234. Egye fene ezt a czudar világot! Nincs úgy dolgom mint egy rongyos kutyának, Mert a kutya lefekszik a szalmába, Én pedig csak hervadok a világba. (Szent-Gericze.)

235. Zöld a kökény, zöld a petrezselyem, Már én nekem el kell innen mennem. Ha csakugyan ennek így kell lenni, Hogy énnekem el kell innen menni, Hagyok olyan rózsabimbót benne, Holtig fáj a gyenge szívem érte. (Sófalva.)

236. Elment messze az én párom, Szerencsés útakon járjon. Csendes folyóvizet igyék, Ott is rólam gondolkozzék. Visszatérte könnyü legyen, Az ösvénye rózsa legyen. Puha moha a párnája, Rólam legyen álmodása. (Egrestő.)

237. Megérett már a ropogós cseresnye. Gyere rózsám, gyenge rózsám, szedjük le! A te szíved ne legyen kőbálvány, Ne hadd itten a babádat árván. Hogyha elmégy gyenge rózsám kivánom: Hogy az út előtted rózsáé váljon. Még a fű is piros rózsát teremjen, A te szived engem el ne felejtsen. (Martonos.)

238. Én Istenem, mit vétettem oly nagyot? Hogy a szőke a barnáér’ elhagyott. Ha elhagyott, ő bánja meg, de én nem, Kapok én még szeretőre, de ő nem. (Parajd.)

239. Volt szeretőm, de elhagyott, Mint én vagyok, szebbre vágyott. Szebbre biz’ hiába vágyott, Nálamnál szebbet nem kapott. Hogyha a szépet kereste, Verje meg az Isten vele: De úgy hogy megverje vele, Három napig se ölelje. (Miriszló.)

240. Sem a bortól, sem a sörtől dalolok, Madarasi kis leánytól bucsuzok. Isten veled, kis galambom, hej! de sajnállak, Talán soha, talán soha többé nem látlak. (Baczka-Madaras.)

241. Mindennek azt kommendálom: Gyászvirágot ne gyomláljon. Mert én egyszer azt gyomláltam, A rózsámtól meg is váltam. (Miriszló.)

242. Hasadt kunyhó, szalmagúzs, Mitől lettél olyan bús? Kidőlt, bedőlt a falad, Elhagyott az angyalad. Sóváradi nagy malom, H’jába beszélsz, angyalom. Cserefalvi cserébe, Szivem ne kérd cserébe. (Sóvárad.)

243. Anyám, anyám, édes anyám Csináltasd meg a gyászruhám, Hogy menjek el olyan útra, Kiből soh’ sem térek vissza. Ha te elméssz, engem itt hagysz, Bús szivemre bánatot hagysz. Olyat mint egy kövesmalom, Érted halok meg angyalom. (Baczka-Madaras.)

244. Nincsen ide messze rózsám háza, Haza látszik annak állófája. Bús gerlicze szokott azon meghálni, Jaj! de bajos tőled rózsám megválni. Két czifrafa levelestül, ágastul, Mind azt mondják, hogy váljunk el egymástul. Úgy elválunk, édes rózsám, egymástul, Mint fényes hold az ő ragyogásátul. (Csombord.)

245. Zëreg a kacsi a fagyan, Érted halok meg galambam, De teérted nem is csuda, Mert te szép vagy, gyenge rózsa. Gyenge rózsa, violaszál, Mit vétettem, hogy elhagytál? (Csombord.)

246. Én vagyok az a gelicze, A ki párját elvesztette; Egy vadgalamb elkergette Szerelmünket irígyelte. Kis kertemben cserfa ződül Tetejibe vadgalamb ül. Hogyne sírnék a babámér’? Mikor ő is a párjáér? (Héviz.)

247. Egy fekete holló szállott ablakomra, Az ablakrostélyon mind csak az koccsintsa, Nem leszel te babám szabad soha, Szabad soha. Azt is súgta holló a fülembe, Azt is súgta holló a fülembe, Nem ülsz többé rózsám, az ölembe, Az ölembe. (Siklód.)

248. Hej, de bús ez a leányka, Nem hallgat a legénynek a szavára. Pedig hej, de csókra termett a szája, Volt ő neki szeretője, babája; Csakhogy régen már a sírhalom zárja, Lesz fejeden koszorú, ne légy olyan szomorú, Leányka. (Magyar-Bükkös.)

249. Száraz fán terem a hirnyó, Szép leányból lesz a ringyó. Száraz fán terem a makk, Maradj rózsám magadnak. (Szováta.)

250. Négy ökröt adtam egy lóér’, Negyven tallért egy patkóér’, Csókot adtam egy kis lányér’, Itt nem hagynám a világér’. (Egrestő.)

251. Megért már a káposzta, Le lehet vágatni, Gatni, gatni, ni. Megnőtt már a barna kis lány, Férjhez lehet adni, Adni, adni, ni. Nem kell azt sajnálni, Meg kell azt csókolni, Kolni, kolni, ni. Forró csókot ajakára, Rá kell szorítani, Rita, rita, ni. (Oroszhegy.)

252. Ez a kis lány de szőke, Szép asszony lesz belőle. Jól jár a ki elveszi, Magáénak teheti. Kenderhaja, szép feje. Én leszek szeretője. (Martonos.)

253. Nyitva van a szőke kis lány kapuja, Azon jár be az ő kedves babája, Igy szólítja meg az apját, az anyját: »Adja nekem feleségül a lányát.« (Kibéd.)

254. Fúnak már az őszi szelek! Felejts el, rózsám, engemet. Én addig el nem felejtlek, Míg a sírba be nem rejtnek, Még onnét is azt kiáltom: Érted történt a halálom. Én elmegyek te itt maradsz, Babám, te panaszt nem hallasz. Kit hallottál, avval maradsz, Régi szeretőddel tartasz. Verjen meg az Isten véle, Mert elhagytál engem érte. (Csombord.)

255. Ti legények vigadjatok! Csak nekem bort ne adjatok. Józanon kell nekem lenni, Leánkérni fogok menni. A szép leánt vezetgetem, Reám fogják, hogy szeretem. Reám biz azt, nagy igazán, Tiz faluban nincs szebb leány. (Nagy-Kend.)

256. Szeretnélek, de nem mérlek, Szeretőd van, attól félek. Attól engedelmet kérek, Mégis igazán szeretlek. Szerettelek szeretőnek, Majd megkérlek feleségnek. (Nagy-Kend.)

257. Nincsen pénzem, van erszényem, Jó bort ihatnám. Nincsen lovam, van kantárom, Lovagolhatnám. Éj, haj! nincs szeretőm, Házasodhatnám. (Tarcsafalva.)

258. Szomszédasszony, az a hír, Hogy a lányával nem bír! Férjhez menni kivánna, Ugyan bizony nem bánja! Ha kinyilik a virág, Szemesnek áll a világ. Még magam is megteszem, Hogy a lányát elveszem. (Kis-Kend.)

259. Árpa, árpa, be bokros a szára, Ez a leány be igazi árva. Ne sírj küs lány, nem lész többég árva, A farsangon én leszek a párja. (Parajd.)

260. Mind azt mondják: legyek páva, A rózsámnak legyek párja. A tavaszon páva leszek, A rózsámnak párja leszek. (Szováta.)

261. Kerek dombon szoktam szántani, Szőke kis lányt szoktam szeretni. Szőke kis lány lesz-e, lesz-e szeretőm? Szüret után lesz-e, lesz-e esküvőm? (Kibéd.)

262. Kivirágzott a borostyán, Se nem asszony, se nem leány. Kivirágzott a borostyán, Megyen férjhez az én rózsám. Megyek a lakodalmára, Búcsuzzam el utoljára. (Csekelaka.)

263. Hova, hova, barna legény? Az erdőre. Száraz ágér’, tüzelőnek Menyegzőre. Száraz ág fellobban, De szerelem jobban. Szegény barna legény, Szíve meg is dobban. (Magyar-Bükkös.)

264. Kapum előtt folyik csendes árok, Oda járnak fürödni a lányok. Édesanyám, kifogom a párom, Nem élem én búval a világom. (Baczka-Madaras.)

265. Ha megérem jövendőbe, Reczecze. Vetek a felső mezőbe, Reczecze. Vetek árpát, vetek buzát, Reczecze. Közepébe bokros rózsát. Reczecze. Bokros rózsa ne virágozz, Reczecze. Én utánam ne várakozz, Reczecze. Ha utánam várakozol, Reczecze. Soha meg nem párosodol. Reczecze. (Szent-Gericze.)

266. Mind azt mondja ez a kis lány: vegyem el, Azt sem kérdi, hogy én mivel tartom el. Eltartom én tisztabúza kenyérrel, Hej! a piros rózsa gyenge levelével. (Makfalva.)

267. Addig éli lány világát, Míg szél fújja pántlikáját. A pántlika könnyü gúnya, Mert a szél is könnyen fújja; De a fátyol nehéz gunya, Azt a bú is nyomdogájja. (Kis-Solymos.)

268. A kis leány akkor szomorkodik, Mikor a szoknyája rövidedik. A nagy bánat akkor jut eszébe, Mikor sír a kisded az ölébe. (Szováta.)

269. Beteg a szeretőm anyja, Bárcsak immár meg is halna. Bárcsak immár meg is halna, Hogy a lánya rám maradna. (Parajd.)

270. Sárga dinnye, zöld a héja, Beteg a szeretőm anyja. Ne is legyen addig egészsége, Míg nem leszek fia felesége, (Sóvárad.)

271. Tizenhárom fodor van a szoknyámon, Azt gondolom férjhez megyek a nyáron; De már tudom, nem lesz abból semmi se, Tizenkettőt levágatok belőle. (Szent-Gericze.)

272. És az eső, nő a sár, Szól a gerliczemadár. Egy kis fecskét hoztunk már, Friss menyecskét csaltunk már. Azt siratja a falu, Különösen egy fattyu.7) (Magyar-Lapád.)

273. Ágas-bogas magas kender, Nem kell nekem ëgyvez ember. Mert az ëgyvez őszirózsa, Egyszer nyilik egy hónapba. Az ifiu bazsarózsa, Kétszer nyilik egy hónapba. (Miriszló.)

274. Faluvégen sütnek, főznek, Lakodalomra készülnek. Babám gyúrja a tésztáját, Csókolnám meg a szép száját. Olyan a babámnak teste, Mint a holdvilágos este. Hogyha térdig sárba járnék, Mégis reá kaccsintanék. (Egrestő.)