VEGYES DALOK.

1. Este felé jár az idő, Szállást kérnék, de nincs kitől, Apám, anyám mind elhaltak, Testvéreim megtagadtak. Még azt mondják: nem ismernek, Azt se’ tudják, hogy ki légyek, Nem is vagyok atyjok fia, Nem is láttak engem soha. Erdők, mezők, vad ligetek, Hadd bujdossam tibennetek, Hadd bujdossam a vadakkal, Sirjak a kis madarakkal.

2. Érik a szöjlő Hajlik az ága, Fodor a levele. A kovács-legény Menne vándorolni, De nincsen kenyere. Süss leányom rétest Tarisznyáld fel néki, Hadd legyen az utra. Sütök anyámajszon, Jól meg töpörtyüzöm, Haza jő tavaszra. Szép madár a fecske Az is tavaszszal jő, Itthon várja fészke. A kovács-legény is Tavaszon hogy jöjön Várja szeretője. Haza jött a fecske Mégért már a szöjlő De nincs kovács legény Addig vándorola Verte a sok vasat, Hogy meghala szegény.

3.19) Első házam vala Rengő bölcsöm fája, A második lészen Koporsóm deszkája. Mi haszna a házat Hogy én épitettem, Más költözik belé Ma holnap helyettem.

4. Egy vén ember bánatjában, Csak kesereg ő magában, Ifjuságát ohajtozza, Öregségét siratozza: »Mire juték vénségemre, Sok búval teljes életre, Nem remélett öregségre, Jaj mit érek még végtére. Gyászba borult a vén fejem, Búra fordult mind örömem Nagy jajszóra minden kedvem, Kiért gyakran könnyez szemem. Mert megutált egész világ, Hogy kóróvá vált a virág, Elfonyadott a szép zöld ág Madár sem száll reá immár. Jaj egyedül elhagyottan Barátimból mind kifogytam, Erőmben megfogyatkoztam, Szép elmémtől elmaradtam. Jaj én nékem már szegénynek Nagy bánatban élő vénnek Nincs hallása a fülemnek, Nincs látása a szememnek. De a világ hadd utáljon, Csak az Isten el ne hagyjon, Oly kegyelmet nekem adjon, Kiben lelken vigadhasson.«

5. Ifju legény vagyok el-elszomorodom, Magános sorsomról sokat gondolkozom, Dolgomat miképen forditsam, nem tudom, Ideje volna már társamra akadnom. Páros gerliczeként fészekbe repülnem, De sehogy se’ tudom, kit kéne elvennem, Négy ut van előttem, melyiken kell mennem, Bár bizonyos volna s ne kéne tévednem. Egyik ut a rutság, a mely utálatos, Másik ut a szépség, a mely kivánatos, Harmadik gazdagság, a mely volna hasznos, A ki reá talál szerencse kell ahhoz A negyedik pedig lészen a szegénység, A mely emberek közt utolsó nagy inség, A ki reá akad, éri keserüség, Falusi, városi közt nincs nagy különbség. Hogyha rutat veszek, jaj hogy szerethessem, Igaz jó kedvemből meg se’ ölelhessem? Szomoruvá teszem egész életemet, Vele eltemetem minden jó kedvemet. Hogyha szépet veszek megy a fejem gőzi És aztat strázsálni mindenkor ki győzi, Hamar elhódítják, ha ember nem őrzi, A búbánat árja a fejemet éri. Ha gazdagot veszek, lesz sulyos keresztem, Azt is panaszolja, a mit iszom, eszem És szememre hányja, hogy csak készre jöttél, Enyém ám a jószág, kit te nem kerestél. Most is szegény vagyok, hátha szegényt veszek, Egy koldusból kettő, még szegényebb leszek. S majd esztendő mulva két koldus sem elég, S a jó Isten tudja, öt-hat is lehet még. Ha udvarit veszek, nem szokott munkához, Nem sokat kell bizni gazdasszonyságához, A serényen nem lát a maga dolgához, A sült galamb pedig nem repül szájához. Igy lesz házasságom gondból rakott fészkem, Jobb tehát én nékem ifju legénységem. Ezernyolczszáz után negyvenegyedikbe’ Irom ezt a verset nőtelenségembe’.

6. Zabot vittem a malomba, Azt hittem, hogy törökbuza, Törökbúza, édes málé, Engem szeret a molnárné. Fujja a szél a levelet, A molnárné engem szeret, Engem szeret nem az urát, Én csókolom meg a száját.

7. Esztendőbe egyszer esik karácson, Férjhez megyen a nagyságos kisasszony. Cse’bogár, cse’bogár, Kutya nem agár! Esztendőbe egyszer esik hushagyó, Akkor sütik minden háznál a pánkót. Cse’bogár, cse’bogár, Kutya nem agár! Esztendőbe egyszer esik nagy péntek, A kisasszonyt megcsókolni nem vétek. Cse’bogár, cse’bogár, Kutya nem agár! Jó volna, ha kétszer kéne szürni bort, S ne hoznának soha executiót. Cse’bogár, cse’bogár, Kutya nem agár!

8. Kis koromban árvaságra jutottam, Nagy koromban szolgálatba állottam. Megtanultam, hogy kell türni, szenvedni, E világon búval, bajjal megélni. Szolgállottam, szolgállottam négy tulkot, Ki mind a négy gazdám keze alatt volt. Megtanitom a négy tinót ekébe, Szántogatok a más szántóföldjébe.

9. Édes anyám nyujtsd ki a jobb karodat, Fogadd bé bús vándorló leányodat. Árva voltam életemnek napjáig, Jaj Istenem, életemnek add végit!

10. Adjon Isten minden jót, Mind ezelőtt régen volt. Süvegelje meg a magyart, Mind a lengyel, mind a német, Mind az oláh, mind a tót. Adjon Isten minden jót, Diófából koporsót. Bort, buzát az élőknek, Mogyorófát a németnek!

11. Ki-ki járja tánczát, Ne sajnálja talpát, Bolhabőr bocskorát; Mert egy ilyen jó muzsikás Megér egy polturát. No hát a lányokat Szedjük mind egyaránt! A vén brugós is vegye a brugóját, Hogy el ne felejtsük a székelek tánczát!

12. Jaj de megöregedtem! Örömmel bút cseréltem. Félre tőlem búbánat, Nem érek én több nyárat. Ha érek is csak hármat, Nem rakok én kővárat!

13. Nincs okosabb, mint a ló, Nem kell neki vigánó. Fejkötője a kantár, Úgy illik rá a huszár.

14. Szépen kérem tensúr, Ne kötődjék velem. Isten ugyse pofon ütöm, Kitelik az tőlem. Ne, ne, ne! hová nyúl? Ép’ a kötőm alá! Ugyan bizony mit gondolna, Ha valaki látná?… Nyitva vagyon ajtó, ablak, Benézhet akárki, Nézze meg, a kályha megett Alszik Pista bácsi.

15. Mind azt mondják a nagy gazdalegények: Mire isznak szegény szolgalegények? Arra isznak szegény szolgalegények: Istenben van nekik minden remények.

16. Árva vagyok, árva, Én vagyok az árva, Áldja meg az Isten, Ki az árvát szánja. Búval és bánattal Élem világomot, Búval teritették Az én asztalomot. Majd felhozza Isten A szép fényes napot, Felderiti Isten A sok szép csillagot, Hadd rakhasson minden Szegény jó asztagot.

17. Sirhat az az édes anya, Kinek két fia katona’. Két leánya Barassóba, A tömlöczbe’, az alsóba’.