SZERELMI DALOK.

1. Ne küldj, rózsám, aratóra, Gyenge vagyok a sarlóra, Ha megvágom a kezemet, Ki süt nekem lágy kenyeret? Ne küldj, rózsám, a mezőre, Elég ott az orczám bőre S ha elvesztem szép képemet, Csókolsz-e szivből engemet? Ne küldj, rózsám, a templomba, Ha nem követsz engem nyomba, Mert ha szemem fölemelem, Hát ha más néz szembe velem. Ne küldj, rózsám, a vásárba, Sok eladó van ott nyárba’ S ha engem is annak néznek, Hátha tőled eligéznek?

2. Sötét pej paripa, Selyem nyereg rajta, Most akartam, rózsám, Hozzád menni rajta. Most akartam, rózsám, Veled mulatozni, Fujják az indulót, El kell masirozni.

3. A malomba jártam, Tiszta buzát vittem, A szerelem miatt Meg se’ őrölhettem. Ne haragudj’ rózsám, Hogy szerelmes vagyok, Az apám is az volt, S én a fia vagyok.

4. Elment a galambom, Üres a galiczka, Azt izente viszsza, Viszszajő tavaszszal. Ha akkorra nem jő, Búza-aratáskor, Ha akkorra sem jő, Szilva-aszaláskor, Ha még akkor sem jő, Tudom sohasem jő.

5. Köszönöm, édesem, Hogy eddig szerettél, A többiek között Hozzám is eljöttél. Adjon Isten neked Szebbet, jobbat, mint én, Kivel a te szíved Soha se nyugodjék. Sohase nyugodjék, Örökké bánkodjék. Mint a tenger habja Örökké hánykodjék.

6. A fekete holló gyászt visel magáért, Én is gyászt viselek jegybeli mátkámért, Jegybeli mátkámért mit nem cselekedném, Tenger sürü habját kalánnal kimerném, Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék, Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék. Küküllő kövecse kalamáris volna, Tenger sürü habja mind tintalé volna, Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna, Fán a mennyi levél mind papiros volna, Bánatom leirni annak is sok volna.

7. Este vagyon, szürkül be, A tüzhelyet seperd be, Mert nem tudod, ki jő be, Egy szép legény döndül be. Az este is nálunk volt, Kilencz almát hozott volt, Mind a kilencz piros volt, Ő maga is csinos volt.

8. Elment a madárka, Üres a galiczka, Irja levelibe’. Viszszajő tavaszra. Köszönöm édesem, Hogy eddig szerettél, S arról sem tehetek, Ha már megvetettél. Nálamnál szebbeket, Jobbakat kerestél, Adjon is az Isten Szebbet, jobbat, mint én. Kivel a te szived Sohase nyugodjék, Mint a só a vizbe’ Örökké hánykodjék.

9. Bár csak én addig ne sirnék, Mig egy levelecskét irnék, S azt az erdőn túl küldhetném, Szép szeretőm tisztelhetném. Reszket pennám, nem irhatok, Sir a szemem, nem láthatok, Olyan bánat a szivemen, Hogy meghajlik az egeken. Ha az egek meg nem szánnak, Könnyhullásim meg nem állnak, Egek, egek, szánjatok meg, Könnyhullásim álljatok meg!

10. Fehér ruha a fejemen, Fekete gyász a szivemen, Mert a kit én úgy szeretek, Azzal együtt nem élhetek. Édes anyám sok szép szava, Kit nem fogadék meg soha, Most ha élne megfogadnám, Kezét, lábát megcsókolnám.

11. Istenem, mi lelt engemet, Járok s nem lelem helyemet, Erdőt, mezőt öszszejártam, Egy igazra sem találtam. Egy hamissal találkoztam, Azzal összebarátkoztam, Addig, addig barátkoztam Mig fejemre bút hajtottam. Komor fölöttem az ég is, Elhagyott a reménység is, A nap is gyászt vont magára, Nem süt rám piros sugára. Bús életem, bánat napom, Fekete gyász alatt lakom, Fekete gyász, fehér üröm, Nekem a bánat nem öröm. Olyan bú van a szivemen, Két rét hajlott az egeken, Ha még egy rét hajlott volna, Szivem ketté hasadt volna. Feljő a nap, el is halad, Búban talált s abban is hagy, Bús anyámnak bús gyermeke, Én voltam annak egyike. Úgy elmegyek arra helyre, Honnat madár se’ jön erre, Fészket rakok egy sürübe’ Bánatfának tetejibe.

12. Olyan beteg vagyok Hogy csak alig vagyok, Ha téged nem látlak Szörnyü halált halok. Semmi csontom nem fáj, Csak a szivem vérzik, Hogy én beteg volnék Az sem azért vérzik. Hanem azért vérzik: Elhagyott szép virág, De nem az a virág, Ki a kertbe’ virág, Hanem az a virág, Ki az uton sétál, Lobogós gyolcs ingbe’, Övibe’ török sál.

13. Ha elmégy is, járj békével, Rólam se felejtkezzél el, Akkor jussak az eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe. El akarnak veszejteni, De az Isten nem engedi, Csipkebokor a szállásom, Nincs is sehol maradásom Én Istenem! tekints reám, Ne hints több banatot reám, Ha hintesz is csak vékonyon, Kit árva szivem elbirjon.

14. Ki az ő édesit igazán szereti, Nincsen olyan este, hogy fel nem keresi. Liliomadta! Lám én az enyimet igazán szeretem, Nincs is olyan este, hogy fel nem keresem, Liliomadta!

15. A merre én járok Még a fák is sirnak, Gyenge ágaikról A levelek hullnak. Hulljatok levelek Takarjatok engem, Mert az én kedvesem Sirva keres engem. Kereshetsz engemet, Mert meg vagyok halva, Gyenge falevéllel Be vagyok takarva.

16. Bohó az, a ki búsul Majd minden jóra fordul, Jer az ölembe, Nézz a szemembe, Enyém vagy te már, Rád szerencse vár.

17. Barna pej paripa, Selyem kantár rajta, Ott a kútnál rózsám A lovát itatja. Nem lovát itatja, Magát fitogatja, Két piros orczáját Mással csókoltatja.

18. Az Olt vize folydogál csendesen, Az én rózsám zokog keservesen. Zokoghatsz már, mert elszalasztottál Egy oly hivet, kit rég ohajtottál. Engem hinak Búslaki Mátyásnak, Visznek engem holnap katonának, Fényes kardot kötnek oldalamra, Tarka övet karcsu derekamra. Ha meghalok, ki sirat meg engem? Vajon kinek marad pergát ingem? Ha meglőnek, jó lesz a sebemre, Ha meghalok, eltemetnek benne. Ha meghalok, szépen temessetek, A rózsámnak levelet küldjetek; Ha nem hallja gyönge szavaimat, Ölelje bár gyászos koporsómat. Tán magamnak sirt ások előre, S lefekszem a sírom fenekére, Szerelmemet vetem az egekre, S a rózsámat bizom az egekre.

19. Mit keressz szarka a szemétben? Balla-léla, léla! Szőrszálat szedünk a szemétből. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szőrszállal? Balla-léla, léla! Szitát kötünk a szőrszálból. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szitával? Balla-léla, léla! Szilvát szedünk a szitába. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szilvával? Balla-léla, léla! Disznót hizlalunk a magjával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a disznóval? Balla-léla, léla! Szekeret kenünk a hájával. Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a szekérrel? Balla-léla, léla! Menyasszonyt hozunk véle, Balla-léla, léla! Mit csinálsz szarka a menyasszonynyal? Balla-léla, léla! Megölelem, megcsókolom! Balla-léla, léla!

20. Kapum előtt nincsen árok, Nem gondoltam, hogy igy járok, Hogy még tőled elmaradok, Búbánatban elfonyadok. Megmondták volt azt énnekem, Ifju vagyok, legyen eszem, De nem tudtam meggondolni, Hogy a világ meg tud csalni. Ifju voltam, gondolatlan, Tréfás, nyájas, nyughatatlan, De az mégis hallhatatlan, Igy szenvedni nagy ártatlan. Igy jár a ki egy két szónak, Könnyen hiszen egy pár csóknak, Én is hittem szavaidnak S immár a könnyeim folynak Széles vizen keskeny palló, Igazán szeretni nem jó, Mert én igazán szerettem, Vig szivemben nagy kárt tettem.

21.7) Kereszturi szép menyecske, Jere, űlj az én ölembe. Ha ide ülsz az ölembe, Hozzád megyek holnap este. Holnap este, holnap után este… Nem szeretsz te engem, szép menyecske. Ha szeretnél, szép menyecske, engem: Ide ülnél az ölembe nékem. (Székely-Keresztur.)

22. Kétszer kettő tudom, hogy négy, Azt is tudom, hogy te elmégy. Háromszor négy tizenkettő, Visszahoz még a Teremtő. (Bikafalva.)

23. Az a virág, melyet adtál, El se’ hervadt, már elhagytál. Terem virág még a réten, Kapok szeretőt a héten. Kinek szereteje barna, Nincsen annak semmi búja. Lám, az enyim csak egy szőke, Mégsem kapok csókot tőle. Magasról hull alá a hó, Rózsafán terem a bimbó. Fejér, vagy rózsám, mint a hó, Holdvilágon csókolni jó.

24. Galambfalvi nagy hegy alatt Barna legény zabot arat. Zabot arat, nem vad lencsét… Leányt szeret, nem menyecskét. (Nagy-Galambfalva.)

25. Haj de magas a Reztető! Ott eprész az én szeretőm. Utra kelek, felkeresem: Hol eprész az én kedvesem. Ketten szedünk egy kosárba, Majd eladjuk a vásárba’. Főkötőt veszünk belőle, – Enyim lesz ő jövendőbe’. (Szombatfalva.)

26. Adjon Isten j’écczakát! Szeretőmnek jobb szokást: Ne szeressen mindjárt mást, Mihelyt engemet nem lát. Ne higy a mézes beszédnek, Az álnok szivü legénynek, Mert megölel, megcsókol, Tovább megyen s kicsufol.

27. Széles árok, keskeny palló, bel’estem, A rózsámat éjjel-nappal kerestem. Megtaláltam eme kis korcsomában, Bort iszik a jobb kezéből, bújában. Déltől fogvást estig nyilik a rózsa, Bárcsak eddig se szerettelek volna. Jobb lett volna szegény árva fejemnek, Ha soha sem ismerlek meg tégedet. (Kis-Kede.)

28. Száll a felhő napnyugatról keletre, Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe? Nem jutok én soha többet eszedbe, Más legényt zársz immár a kebeledre. Ha én téged el tudnálak feledni!… Rajtad kivül mást is tudnék szeretni!… De én téged nem tudlak elfeledni, Rajtad kivül nem tudok mást szeretni.

29. Árva vagyok, mint gerlicze, Mint a kinek nincs senkije, Árva vagyok apa nélkül, De még inkább anya nélkül. Apám sincsen, anyám sincsen, Egy igaz barátom sincsen; Nincsen senkim, ki szeressen, Csak a rózsám s a jó Isten. Jaj Istenem! a ki árva, Még a szél is inkább járja, Én Istenem! árva vagyok, Szélfuvatlan nem maradok. Nincsen senki, ki szeressen, Csak a rózsám s a jó Isten, Én is árva, te is árva Bújunk egymás árnyékába. (F.-Boldogasszonyfalva.)

30. Ugyan édes Zsuzsikám, Szeretsz-e még igazán? Ha nem szeretsz igazán, Ne járass magad után. Még akkor nekem igértek, Mikor bölcsőben rengettek. Már most hozzád jussom vagyon, Hogy az anyád nekem adjon. (Kis-Kede.)

31. A jegenye, jegenye, Jegenyefa levele. A rózsámnak levele Későn jött a kezembe. Irnom kéne a rózsámnak, Legkedvesebb violámnak. Reszket kezem, hogyha irok, Ha nem látom, azért sirok.

32. Hull a fáról most a virág, Nem érek haza napvilág Édes rózsám, arra kérlek szépen, Este várj meg a kapuba’ engem. Ha zápor lesz, velem van a szokmányom, Hadd hulljon rám, értted rózsám, nem bánom. De jere ki, hadd nézzek a szemedbe, Isten tudja, úgy is mikor látsz még te. (Bethlenfalva.)

33. A Nagymező kútja, Arany vider rajta; Ott is az én rózsám, Az én édes rózsám! A lovát itatja. A lovát itatja, Magát mutogatja, Rózsaszin orczáját Velem csókoltatja.

34. Ha a vizre általjössz tisztálni, Ki fogok én a partjára állni. S este, mikor aluszik mindenki, Hozzád megyek, a kapuba állj ki. Mikor meghal a te édes anyád, Nem megyek én titokba’ te hozzád. Lesz úgy, a mint kellett volna régen, Te lészsz az én kicsi feleségem! (N.-Galambfalva.)

35. Kalangya van künn a mezőn, Elbújdosott a szeretőm, Hogy ne vigyék katonának, A németek kutyájának. Künn az erdőn bolyong szegény, De jó szivvel keresném én! Jobb szivvel, mint a zsandárok, Nem tartana föl az árok. Minek is féltem hiába? Nem fogják meg hamarjába! Hej, pedig fárad utána Három káplár katonája. (Bethlenfalva.)

36. A szeretőm elhagyott, Barna leányra kapott. Verje meg az Isten őt, Hogy ne kapjon szeretőt. Mikor a kert mellett megcsókolt, Tudom, hogy már akkor hütlen volt. Azután s az azelőtti este, Már a barnát a kapuba’ leste. Ha meghalok, tudom, visszagondolsz rám, Hanem akkor sok föld nyomja az orczám. Ki-kijársz te akkor a temetőbe, Búsan mondod: »Rózsám átka most tölt be.« (Székely-Udvarhely.)

37. Sir az út előttem, bánkodik az ösveny, Még az is azt mondja: verje meg az Isten! Verje meg az Isten a szeretőm házát, Ott se’ mindeniket, csak az édes anyját, Mért tiltá el tőlem az ő szép leányát!? Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt, Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt! (Nagy-Galambfalva.)

38. Eltelt tőlem minden vigság, Csillagom nem ragyog immár. Felsütött a hajnal-csillag, Nekem soha meg nem virad. Teremtett az Isten búra, Anyám szült nyomoruságra. Jobb lett volna, kis koromba’ Ha az Isten elvett volna. Jobb lett volna ne születni, Mint hogy ennyi búval élni. Búval élem világomat, Bánattal töltöm napomat. Én Istenem, mi az oka? Talán meg vagyok átkozva… Vagy apámtól, vagy anyámtól, Vagy az elhagyott rózsámtól.

39. Addig bánom, a mig élek, Hogy mért szerettelek téged. Ha nem szerettelek volna, Most a szivem nem gyászolna. Zavaros a Nyikó vize, Bánom, hogy mért jöttem ide. Ha ide nem jöttem volna, Dolgom sokkal jobban folyna. Tán azt tudod te szigorú, Értted a szivem szomorú? Nem szomorú, még megújul, Még végtire jóra fordul. (Kápolnás-Oláhfalu.)

40. Oda ki a Csöngörbe Rózsa terem a fübe’, Jere kis lány, szedjük le, Köss bokrétát belőle. Tedd a szatyrod végibe, Vidd a város szélibe; Add oda egy legénynek, Fiatalnak, ne vénnek. Ha kérdi, hogy: ki kötte? – Szeretője tisztelte. Mondd meg kötök máskor is, Megcsókolom százszor is. (N.-Galambfalva.)

41. Túl a vizen dereng az ég, Édes rózsám, élhetsz-e még? Élek, rózsám, de csak elig, Nálad nélkül búval telik. (Kobátfalva.)

42. Bikafalván alól Bögöz, Édes rózsám, ne dörömbözz! Úgy szeretlek én tégedet, Eszem a barna szentedet! Szép is vagy te, barna bogár, Sok legény szeme rajtad áll. Nézik karcsu derekadat, Csókra álló ajakadat. De te fel sem veszed őket, Mind lenézed szegényeket. Úgy-e érttem égsz csak, kedves, Ki beléd holtig szerelmes? Ha nem szeretnél engemet, Megátkoznám életemet. Vándor lennék mint a gólya, Kinek nincsen pártfogója. (Uj-Székel.)

43. Sárga sinór, fekete a közepe… Jaj de bús a mostani lány élete! Mert nincs neki egy igaz szeretője, Hej! a német mind elvitte előle!

44. Ablak alól a rózsafa nem látszik, Minden éjen piros rózsát virágzik. Terem rajta piros rózsa, jószagú, Gyenge rózsám, mért vagy olyan szomorú? Megöl engem az iszonyu búbánat, Szeretőmet viszik el katonának. Ne szomorkodj’, édes rózsám, érettem, Tiéd leszek még ebben az életben.

45. Hej, titkos a szerelem, Fél az árulástól… Édes kincsem, galambom, Hogy váljunk egymástól! Ha megházasodom, Az Isten is bánja, Ha nem házasodom, Az is az én károm. Ha megházasodom, Nekem az a hasznom, Más ablaka alatt Hej, nem olálkodom! (Martonos.)

46. A kalapom teteje, Tolu vagyon mellette. Egyik ága lehajlott, A szeretőm elhagyott. Ha ő elhagy egy hétre, Én elhagyom két hétre; Ha ő elhagy két hétre, Én elhagyom örökre! (Nagy-Galambfalva.)

47. Úgy elmegyek a rózsámtól, Mint madár a száraz ágtól. Búcsut veszek, rózsám, tőled, Áldjon meg az Isten téged. Hol eszembe jutsz te nékem, Kihull éretted sok könnyem. Fáj a szivem értted mindig, Egész a sirom széléig. (Nagy-Galambfalva.)

48. A peteki hegytetőn, Ott vár az én szeretőm. Kökény szeme taplót gyújt, Azért szeretem én úgy. (Pálos.)

49. Esik eső, bugyborékol, Szól a kakas, kukorékol, Hajjaha! Most fujják az én marsomat, El kell hagyni galambomat, Hajjaha! (Nagy-Galambfalva.)

50. Udvarhelyi piaczon, Rózsa terem bokroson. Jere, rózsám, szedj rózsát, Kössél nekem bokrétát; Bokrétát, bokrétát, Nemzeti szin bokrétát.

51. Fujja a szél, kergeti a felleget, Te csaltál meg, nem én, rózsám, tégedet. Gyászba borult az én szivem miattad, Bánatomat, keservemet te adtad. El van az én boldogságom temetve, Mióta nem nézhetek szép szemedbe. Szép szemeddel csalogattál engemet, Hogyha elhagysz, megrepeszted szívemet. (Martonos.)

52. Elment az én rózsám Taliánországba, Azt üzente vissza, hogy menjek utána. Édes kedves rózsám, elmegyek utánad, Hogyha nem mehetnék, megölne a bánat. Hogyha piros orczád meg nem csókolhatnám, Hogyha nyakad körül karom nem fonhatnám; Elszakadna az én életem fonala, Elvinnének engem gyászos sirhalomba. (Bikafalva.)

53. Nincsen olyan keserüség, Mint a kikapó feleség. Nincsen olyan szomoruság, Mint az egyedül-valóság! (Zetelaka.)

54. Felsütött már a hajnali csillag, A rózsámhoz más legények járnak. Ha nem voltam elég neki, Az Úr Isten meg is veri. Hogyha megcsalt, csaljon is nem bánom, Lesz még nekem galambom, virágom. Huszár leszek s azután a leányok Szeretnek, ha nem is járok utánok.

55. Erre rózsám, erre nincsen sár, A kapumon semmiféle zár. Az ajtómon fából a kilincs, Jaj Istenem, még szeretőm sincs. A kapumon fából van a zár, Jaj Istenem, szeretőt adál! A záromat megcsináltatom, Szeretőmet becsalogatom. (Demeterfalva.)

56. Virágot szed a rózsám a réten, Búbábanatos, nehéz szivvel nézem: Hogy közelit más legény hozzája, Hogy áll csókra mindakettő szája. Megöleli a rózsám derekát, Lesimitja szép fekete haját. Jaj Istenem, hogy fáj ez én nékem!… Ketté hasad a szivem még, érzem. (Máréfalva.)

57. Hideg hóval, zuzmorával jő a tél, Édes rózsám, ne hagyj el, ha szerettél. Hogyha pedig szerettél idáig, Ne hagyj el most, szeress még halálig. Elvennélek, édes rózsám, szivesen, Ha az anyád ide adna énnekem. Hej, de az a hitvány vén boszorkány Örökké a kapuba’ les reám.

58. Ki van a szekerem rudja, Isten tudja: merre utja? Vagy lefelé vagy fölfelé, Vagy a rózsám háza felé.

59. Te keritéd gyászba szivem, Nincsen azért semmi kedvem. Mert elhagytál te engemet, Bánattal hagytad szivemet. Ne örvendjen senki szive, Mig a madár nincs kezibe’. Mert nehéz madarat fogni, Mint a szél után futkosni. Siratnálak, ha megszánnál, Megfognálak, ha megvárnál. Haj de nem szeretsz te engem. Szived hozzám rég idegen. De nincs olyan édes óra, A mely ne fordulna búra. Megkeresnél még te engem, De már testem földben leszen. (Gagy.)

60. Nagy oka van keservemnek, Nincs urusság8) sérelmemnek; Bokros bánata szivemnek, Mig vége lesz életemnek. Azért senki ne csudálja, Ha életemet vizsgálja; Csak az tudja, ki próbálja, Szivem mennyi bú találja.

61. Nem reméllek semmi jót, Csak úgy élek, mint a hólt, A ki nem tud mozdulni, A kinek nem fáj semmi. Holtom után siromra, Jegyezd fel a fejfámra: Itt ezen a temetőn Nyugszik az én szeretőm.

62. Kapum előtt ne fütyöréssz, A kertemen ne csinálj rést. Mert én szegény leány vagyok, Nem is hozzád való vagyok. Ne kacsintgass rám ok nélkül, Ne bolondits el ok nélkül: Nem merek én nézni reád, Úgy is mindég tilt az anyád. (Rugonfalva.)

63. Az erdőbe’ fiatal fa, Meghajlott az ága, Az alatt van piros rózsa S bimbós majoránna. Az alatt van egy vetett ágy, De nem borsó szalma, Abba fekszik Andi Miska Gombos dolományba’. Előtte áll Mariskája Lángszin szoknyájába’, Ha nem lángszin szoknyájába’, Kurta rokolyába’. Mind azt mondja: »Miska uram, Szokjék becsületre.« »Szoktam volt én Maris asszony, Még ennek előtte.« Nem kár volna őket Tentába keverni, Aranyos rámába Szépen lerajzolni.

64. Kimenék egy hegyre, Benézek egy kertbe, Ott láték egy házat: Árgyelus a neve. Abba’ van egy asztal Bánattal befestve, Azon van egy pohár, Erdélyi bor benne. Köszönd reám, rózsám, Hadd igyam belőle. Mintsább rád köszönném, Inkább elönteném, Régi szeretetből Nagyot cselekedném: A tengernek habját Kalánynyal kimerném, Annak fenekéről Kláris-gyöngyöt szednék, Azt is a rózsámnak Bokrétának tenném.

65. Faluvégi szögeleten Áll egy korcsma magába’, Oda jár az én galambom Ebédre, vacsorára. Ne várj, rózsám, ne várj, Nem mehetek mindenkor, Nekem is van egy jó anyám, Ki rám vigyáz ilyenkor. Ne haragudj’, édes rózsám, Nem mehetek mindenkor, Van még nekem egy szeretőm, Ki rám vigyáz ilyenkor. (Patakfalva.)

66. Kimenék egy hegyre, Benézék egy kertbe, Ott látám édesem, Az én édes rózsám! Talpig feketébe’. Megkérdezém tőle »Hol jártál, édesem?« Csak ide nem mesze, Virágos kertembe’, Gyászvirágot szedni, Szerető-vizsgálni. »Szedjed, rózsám, szedjed Azt a gyászvirágot, Hanem nekem szedj csak Rózsát, tulipántot. Rózsát, tulipántot Tedd a kalapomba, Legyen szép bokrétám A lakadalomra!«

67. »Oh Istenem, beh megbántam, Gyöngykoszorúm elhullattam, Keservesen megsirattam.« »Ne sirasd, rózsám koszorúd Kötök virágból koszorút.« »Éjjel nappal kössed, rózsám, Még sem leszek többet leány!« (Árvátfalva.)

68. Veszszen el az a szeretet, A mely kettőt-hármat szeret. Lám, én csak egyet szerettem, Mégis eleget szenvedtem. Hogy engem igy megtréfáltál, Hogy elhagyni nem sajnáltál, Még az Isten meglátogat: A mi késik, el nem marad. Megvetettél, nem sajnálom, Elhagytál, de azt se bánom. Úgy is csak szembe szerettél, Hátam mögött kinevettél. Elteltek már vig napjaim, Nem virágoznak óráim, Nincs már nekem hű szeretőm, Nincs kedvemre ölelgetőm. Hej, megcsaltál, de nem bánom, Nincsen benne semmi károm. Csak fáradságom sajnálom, Hogy utánad kellett járnom.

69. Édes rózsám ravasz voltál, Csak szembe hogy szépet mondtál. Nem éreztél szeretetet, Olyat, a mi megilletett. Szerettelek, jól tudhatod, De te magad nem mondhatod. Mondjunk j’écczakát egymásnak, Nem mik vagyunk, kik igy jártak.

70. Sárga csitkó, selyem nyereg rajta, Azon megyek este guzsalyosba. Beszöktetek rózsámhoz a résen, Ott vár engem a vacsora készen. Megölelem rózsám karcsu derekát, Megcsókolom rózsa piros orczáját. Hálát adok azért a jó Istennek: Hogy itt ilyen szép leányok teremnek. (Medösér.)

71. Ha nem ismertelek volna, Most sokkal jobb dolgom volna, A búbánatnak özöne, Tudom, reám nem ömölne. Tudod, rózsám, tiéd voltam, Azt is tudod, sokszor mondtam: Feláldozom életemet, Csak fogadd el hüségemet. Egyszer voltam kelepczébe’, De nem leszek többet, élve. Kinyertem a szabadságom, Már most jól élem világom. (Demeterfalva.)

72. Nem hiszed, hogy beteg vagyok, Majt elhiszed, ha meghalok. Nem jöttél el nézésemre, Jöjj el a temetésemre. Kisérj ki a sirhalomig, Az örök nyugodalomig. Tán még egy-két kapaföldet Megérdemlek, rózsám, tőled.

73. Isten veled, rózsám, szived vigan éljen, Szépséged, jóságod az égig felérjen. Bánatnak fellege téged elkerüljön, Semmi szomoruság szivedhez ne férjen. Czitrus és tulipánt kertedben teremjen, Gyenge fülemile ablakodon zengjen; Nyárban aratáskor a mennyi buzaszem: Annyi jót kivánok te néked, kedvesem.

74. Mindenféle szeretőm volt, Csak még czigányleány nem volt. Czigány leány ne is legyen, Czigány leány nem kell nekem. Jó a czigány korcsomára, Mert rátermett a nótára; De nem való szeretőnek, Egygyel nem is elégszik meg. (Kis-Kede.)

75. Maros vize partján állok, A rózsámtól most megválok. Nem szeretem, nem szeretem, Hamis leány, nem kell nekem. Ha én vagyok is mellette, Más legényen jár a szeme; Az egyiket bolonditja, A másikat kikaczagja. (Rugonfalva.)

76. Fáj a szivem szivedért, Két fekete szemedért. Fáj a szivem, nem tagadom, Értted fáj, kedves galambom!

77. Hogyha szeretsz, olyant szeress, Hogy ha elhagy, könnyen felejtsd. Én is szerettem egy szépet, Felejteném, de nem képes. Szeress egyet, hogy legyen szép, Hogyha szenvedsz, hadd legyen mért. Mert én egy szépet szeretek, Azért eleget szenvedek. Ne higy annak a legénynek, Ki azt mondja, hogy: szeretlek. Mert a legény leánycsaló, Szavaiban nincsen való.

78. Szép a tavasz, szép a nyár, Szép a ki párjával jár. Én is járnék, s nem engedik, Igy az idő rosszúl telik. Azt akarják, ne éljek, Veled ne is beszéljek; De én attól megélek, S a hol lehet, beszélek.

79. Tiltnak rózsám, tiltnak tőled, Titkon se beszéljek veled. Mentől jobban tiltnak tőled, Annál jobban szólok veled.

80. Nincsen nagyobb gyötrelem, Mint a titkos szerelem. Mert a ki azt próbálja, Nincsen boldog órája.

81. Szeress rózsám, a kit tetszik, Nekem boszúmra nem esik. Én szeretek, a kit tetszik, Neked mind boszúdra esik.

82. Ne hunyorits a szemembe, Meghalok szégyelletembe. Nézzünk mind a ketten félre, Úgy válik becsületünkre.

83. Kimenék egy hegyre, Benézék egy vőgybe, Ott látám édesem’ Földig feketébe. Kit kékbe, kit ződbe, Kit talpig veresbe, De az én édesem Folddig feketébe. S ott egy nagy fa álla, Annak kilencz ága, Arra rea szálla Kilencz tarka páva. Hej páva, hej páva! Tarka farku páva! Mért nem lehetek én Bár egy perczig páva! Hej páva, hej páva! Ha én páva volnék, Szárnyam csattogtatnám, S tolvam hullatgatnám. Tolvam hullatgatnám, S az én édesemnek Koszoruba fornám!

84. Nem mind arany, a mi fényes, A te szived tekervényes. Kapunk előtt ne csattogtass, Engem avval ne csalogass. Szeretettel né mit nyertem: A világ szájába estem, Aj Istenem, mi az oka? Nem lehetek boldog soha.

85. A rákosi utcza Végig tubarózsa, Megy a legény rajta, Elhervad alatta… Szegény jó legények! A várfalvi utcza Végig basarózsa, Menyen a lány rajta, Kinyílik alatta… Örvendjünk leányok!

86. A mult télen, a mult nyáron, Volt szeretőm kettő-három. De most egy sincs, jaj de bánom! Hogy meg kellett tőlök válnom. Árva vagyok, árva lettem, Szerencsétlennek születtem. Úgy jártam, mint a gerlicze, Kinek nincsen már senkije. Én Istenem, adj még egyet, Nem kérek én soha többet. Adj egy ügyest, adj egy jót, Adj egy kedvemre valót!

87. Hova lábad teszed, Bánat-virág keljen, Te fejér ágyadban Kigyófi heverjen. Kit leginkább szeretsz, Örökre veszeszd el, Te búbánatodat Ne értse meg ember!

88. Ablakomba három fazék muszkáti, Beizentem a rózsámnak: jöjjön ki. Én magam is beszólottam, no de nem jő ki, Várj meg csalfa, megbánja ezt valaki!

89. Gyolcs az ingem, keményitett az alja, Nem vagyok én leányoknak az alja. Sem az alja, sem az anyja nem vagyok, Barna legény szereteje én vagyok.

90. Egy az óra, kettőre jár, Az én rózsám lájbiba’ jár. Lájbiba, veresbe, Jere, rózsám, ülj az ölembe! Egy az óra, kettőre jár, Az én rózsám gyolcsingbe’ jár. Gyócsingbe’, pergátba’, Jól esik az álom az ágyba’!

91. »Ha meguntad, rózsám, velem életedet, Csináltass koporsót, temess el engemet.« ›Csináltatok rózsám aranyszin koporsót, A két oldalára két keserves jajszót.‹ Az én sirkövemre az legyen ráirva: »Itt nyugszik egy árva, Kinek szerelemből történt az halála!«

92.9) Zöld fűre szokott a harmat leszállni, Hogy kell, édes gyenge rózsám, megválni!… Megválásom sem annyira sajnálom, Csak hogy szivből szerettelek azt bánom. Megizentem én a régi babámnak: Fogadjon el még csak egyszer magának. El nem fogad ő még egyszer magának, Az lesz nekem a keserves bubánat. Nincsen kedvem, mert elkedvetlenedtem, Mert elhagyott, kit igazán szerettem. Széles a viz, keskeny palló, leestem… Rólad, rózsám, minden gondom levettem.

93. Kinek a kutyája, Kinek a kutyája Ugat a kapuba’? Sok irigyim vannak, Sok irigyim vannak Nekem a faluba’. Nem bánom én, hadd legyen, Hadd legyen sok irigyem, Csak a szived galambom, Hej! csak az enyim legyen.

94. Kinek nincsen szeretője, Menjen ki a zöld erdőre, Szakasszon egy falevelet, Adja annak, a kit szeret. Kinek meghalt szeretője, Menjen ki a temetőre. Irja fel a vas kapura, Hogy szivének mi a búja.

95. Rózsám tegnap megkéretett, Édes anyám nem engedett. Mert nincs rózsámnak egyebe, Csak a szive s két tenyere!

96. Ifiuság sólyom madár, Addig vig, mig szabadon jár. De jaj nekem szegénynek már, Szivem vig örömet nem vár. Illik annak keseregni, Ki világát búval éli, Szereteit más szereti, Távol nézi s úgy kesergi.

97. Én csak hirül hallom keseredett szűvel, Hogy az én édesem mással játszadozik. Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát, Kláris ajakával csókolgatja nyakát. Oda sem mehetek, nem is izenhetek, Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek; De ha azt gondolja, hamisan gondolja, Hamis gondolatja el is kárhoztatja. Csendesen folyó viz télben megaluszik, De az én bús szüvem soha meg nem nyugszik. Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár, Kit a zápor eső elvadászott immár.

98. Az én szüvem csalni nem tud, Igazán szeret, nem hazud. Úgy kellett vóna szeretni, Hogy ne tudta vóna senki. Nem kellett vóna csengetni, S nem tudta vóna meg senki. Ha csengettél, úgy vedd hasznát, Valljad rózsám, gyalázatját.

99.10) Gyi fel sárga a tetőre! Veled menyek menyegzőre. Iha, czin, czináron! Szeret a virágom. Ha megfázom, ha meghülök, Mellette felmelegülök… Iha, czin, czinárom! Szeret a virágom. (Bodos.)

100. Volt szeretőm tizenhárom, Tiz elhagyott maradt három; Abból is elhagyott egy pár, Csak egyre maradtam immár. Volt szeretőm öt is, hat is De most nincsen csak egy vak is, Nem becsültem meg a hatot, Megbecsülném most a vakot.

101. Kifeküdt az én rózsám a mezőre, Mégis ellopták a lovat mellőle. Abba’ bizony nem vallotta nagy kárát, Husz dinnyéből kikaphassa az árát. Ettem dinnyét, de hagytam még hármat is, Numerus van oldalára vágva is. Vágjad rózsám azt a hármas numerust, Hogy az uton többször is eszembe juss. Édes rózsám, ha elméssz is, kivánom: Előtted az ut mind rózsáé váljon. Még a fű is rozsmarintot teremjen, Engemet a szived el ne felejtsen. (Bardocz.)

102. Szombat este, szombat este, Tizet ütött az óra, Az én rózsám, az én rózsám Vár engem az ajtóba. Hej! mikor én megyek el, Szivem keseredik el… Jaj Istenem, gyenge rózsám, Hogy váljunk egymástól el!

103. Kifogtam én a rózsámnak kendejét, Zöld selyemmel varrattam bé a nevét. Közepébe bubánatot kötöttem, Hej! miána én is sokat szenvedtem! (Karatna.)

104. Ez az utcza bánat-utcza, Bánatkővel van kirakva. Az én rózsám kirakatta, Hogy én sirva járjak rajta. (Karatna.)

105. Szerettelek, rózsám, nagyon, De már annak vége vagyon. A ki miatt vége vagyon, Isten annak jót ne adjon. Tavaszi szél utat száraszt, Minden madár társat választ. Hát én magam kit válaszszak, Kire bokrétát akaszszak?

106. Én csak azért szeretem, Kék a szeme, mint nekem. Jaj Istenem, add nekem, De igazán szeretem! Hogyha nekem nem adod, Jaj Istenem! meghalok. (Bodos.)

107. Egy asszonynak két szép lánya, Egyik szegfű, a más majoránna. Megizenem az édes anyjának, Hogy küldje meg nekem bokrétának. (Kis-Baczon.)

108. Ez a kis lány mással éli világát, Hej pedig csak most vitték el virágát. Hej! elvitték a virágát messzire… Galiczia köllős közepire.

109. A torjai magyaró, Jaj de édes, jaj de jó! Abból bizon nem eszel, Mig vőlegény nem leszel.

110. Ingadozó nádszál, Én hozzám mért hajlál? Ha igaz hű társam Lenni nem akartál. Ritka madár, ritka, A fekete hattyu, Még annál is ritkább A hüséges fattyu. Ritka legény, ritka, Ki igazán szeret, Ha ma hozzád hajlik, Holnapután megvet. (Karatna.)

111. Este későn ne járj hozzám, Mert nagy vigyázat van reám. Ha jársz, úgy is lassan járjál, Ablakomon hallgatózzál. A multkor is hogy eljöttél, Ablakomon köhentettél, A sarkantyud hogy megperdült: Az édes anyám felserdült. Szidta kis leányát, szegényt: Miért szereti a legényt? Tán az anyám nem szerette Apámat, mikor elvette! (Kis-Baczon.)

112. Felültem én kis pej lovam hátára, Még zabolát se’ tettem a szájába. Elindulék hosszu utra, egyedül… Minden felé borúl az ég, nem derül. Jaj de setét, hosszu, sáros éjtszaka! Haza mennék, haj de nem érek haza. Korcsmárosné, de fejér a kend ágya! Maraszszon meg engem az éjtszakára. Korcsmárosné, de ugat a kutyája! Miklós-huszár vágtat az udvarára. Adjon szállást, kössem bé a lovamat, A lányával kimulatom magamat. Korcsmárosné irja fel a levélre, Hány kupa bort ittam én meg hitelbe. Belényulék kicsi lájbim zsebébe, Haj de kevés tizes bángó van benne! (Bibarczfalva.)

113. (Ugyanaz más változatban.) Én is felülék a világ lovára, De zabolát nem veték a szájába. Elindulék hosszu utra, egyedül… Mindenfelé borúl az ég, nem derül. Korcsmárosné, de ugat a kutyája! De szép legény mulat az udvarába! Én is bemék, bekötöm a lovamat, A lányával kimulatom magamat. Korcsmárosné, de fejér a kend ágya! Fogadjon bé engem az éjtszakára. Ugy is sötét, sáros ez az éjtszaka, Isten ugyse! nem megyek én ma haza. (Olosztelek.)

114. Elméssz úgy-e? el bizony én. Itt hagysz úgy-e? itt bizony én. Elmentedet nem kivánom, Visszajöttöd holtig várom. De te elméssz, engem itt hagysz, Szivemre nagy bánatot hagysz. Ha elméssz, csendesen járjál, Csendes folyóvizet igyál. Akkor jussak én eszedbe, Mikor kenyér a kezedbe. Akkor se jussak egyébről, Csak az igaz szeretetről.

115. Azt a gyürüt, melyet adtam, add vissza, Mert annak a gyémántköve nem tiszta. Barna felleg beboritja az eget, Nem engedik rózsám, hogy szeresselek. Nálam is van egy zsebkendőd, vedd vissza, Mert közöttünk a szerelem nem tiszta. Kideriti még az Isten az eget, Megengedik rózsám, hogy szeresselek. (Zágon.)

116. Ó, hogy fülemile- Madár nem lehetek!… Kis kertedbe rózsám, Fészket nem verhetek!… (Torja.)

117. Hogyha folyó lennék, Bánatot se’ tudnék, Hegyek, völgyek között Gyenge martot ásnék. Kaszáló réteken Virágot gyüjtenék, Az én édesemnek Szép bokrétát tennék. (Volál.)

118. Megtagadott engem az édes anyám, Hogy ne legyen se országom, se hazám. Én nem bánom, édes anyám, tagadj meg, De a szivem a rózsámért hasad meg. Édes anyám ha meguntál tartani, Küldj el engem a vásárra eladni. Ott is ott lesz az én rózsám megvenni, Páros pénzzel fog érettem fizetni.

119. Kimenék a zöld erdőbe sétálni, Leülék egy zöld fa alá nyugodni. Nyugudtomban el találék szunyadni, Oda jött egy fülemile dalolni. Hozott nekem körme között levelet, A’ van benne, hogy a rózsám nem szeret. (Száldobos.)

120. Patakmarton nem jó lakni félelem nélkül, Szeretőt sem jó tartani szerelem nélkül, A szerelem sem esik meg édes csók nélkül. Nekem is volt egy szeretőm, de az olyan volt, Egy nap, két nap ha nem látott, mindjárt beteg volt. Megtaláltam, megkérdeztem: babám mi lelt volt? »Hű szivemet a szerelem körül fogta volt.« (Füle.)

121. Jaj Istenem, hogy éljek meg, Hogy a világ ne tudja meg? Én megélnék a bú nélkül… Icczu te! de a bú nem nálam nélkül. Én Istenem add ezt nekem, Mert én igazán szeretem. Mert ha azt nekem nem adod, Icczu te! nem kell, de semmi vagyonod. Megvert Isten ostorával, Mindennapos bánatjával. Vajon mit is akar a szél?… Icczu te! mindétig csak rólam beszél. (Homoród-Oklánd.)

122. Haj Istenem, adj erőt a lovamnak, Hogy keressek szép szeretőt magamnak. Nem ülhetek többé rózsám ölébe, Nem nézhetek szép fekete szemébe. Jaj Istenem, talán nagyot vétettem, A tiszta ég gyászba borult felettem. Azért borult gyászba az ég felettem, Mert elhagyott, kit igazán szerettem. (Homoród-Almás.)

123. Elvágtam az újjom, de nem fáj, Fügefa levelét tettem rá. Fügefa levele gyógyits meg, Jere szivem Máris, csókolj meg. Elvitte az árviz a pallót, Nem az a szeretőm, a ki volt. Visszahozza árviz a pallót, Az lesz a szeretőm, a ki volt. (H.-Oklánd.)

124. Akár milyen szegény vagyok, Szegény szolgalegény vagyok; Ölelek szegényt, gazdagot: A gazdagot a pénziért, A szegényt a szépségiért. (H.-Oklánd)

125. Az én rózsám székely huszárkáplár, Minden este hozzám paripán jár. Barna legény barna paripája, Épen olyan szép mint a gazdája. Dolományát ha vállára veti, Sok szép leány szive hányja-veti: Hogy vagyon-e szebb legény ő nála Hat faluba’, hat puszta határba’. (Vargyas.)

126. Tán azt tudod, hogy bánom, Hogy tőled meg kell válnom. De az nekem csak álom, Még a régit is bánom. Bánom, hogy hozzád jártam, Mert reád nem szorultam. Hogy te hozzád hajlottam, Abba nagy kárt vallottam. (Kis-Baczon.)

127. Hej páva, hej páva, Császárné pávája! Ha én páva volnék, Jó regvel fölkelnék, Folyó vizet innám, Szárnyam csattogtatnám, Szép tollam hullatnám, Szép leány fölszedné, Az ő édesének bokrétának tenné!

128. Hej Budavár, Budavár! Volt szeretőm, de nincs már. A ki volt is, elhagyott, Az Isten jobbat adott. Sürü csillagos az ég, Majd eszedbe jutok még. De már akkor késő lesz, Gyenge szivem másé lesz. (Magyar-Hermány.)

129. Széles az ökröm szarva, Nem fér az istállóba. Gyenge rózsám sok csókja Nem fér a két orczámra. (Magyar-Hermány.)

130. Négy ökröm a járomba, Magam az áristomba. Jere rózsám, váltsál ki, Ne hagyj engem hervadni. Kiváltlak én, ki, ki, ki, Nem hagylak itt hervadni. Adok olyan pár csókot, – Megér ezer forintot! (Magyar-Hermány.)

131. Mi lelt rózsám, mi lelt? Változik a szined. Itt a bor előtted, Igyál egy keveset. Nem kell a te borod, Kell a nyavalyának! Mért tevél engemet A világ csufjának!? (Bodos.)

132. Elvesztettem lovam A bükkös erdőben, Elszakadt a csidmám, A nagy keresésben. Ismerem a lovam Csengője szaváról, Ismerem a babám, Kevély járásáról. Ne keresd a lovat, Be van az már hajtva, A székház udvarán Szól a csengő rajta. Ne keresd a babád, Szavát már nem tartja, A biró fiával Lakodalmát tartja. (Száraz-Ajta.)

133. Akkor volna szép az erdő, Ha lány volna a kerülő. Csili-csalárom, csili-csalárom! Ha lány volna a kerülő. Megkerűlném én az erdőt, Megcsókolnám a kerülőt, Csili-csalárom, csili-csalárom! Megcsókolnám a kerülőt. (Nagy-Baczon.)

134. Szegény vagyok, szegénynek születtem, A rózsámat igazán szerettem. Az irigyek elrabolták tőlem, Most lett szegény igazán belőlem. Fujja a szél a nyárfa levelét, Azt gondolom, hogy az is ellenség. A fűszál is felállott ellenem, Bujdosóvá tett már a szerelem. Elmegyek én messze utra innen, A hol senki ismerősöm nincsen. Elbújdosom a világ szélére, Hogy ne legyek senkinek terhére. Csipkebokor legyen a szállásom, A búbánat kisérő pajtásom. A búbánat és a rózsám képe… Isten veled kis falum örökre! (Kis-Baczon.)

135. Bú életem, bánat napom, Szomoru gyász alatt lakom. Ha ezt a gyászt elvethetném, Rózsám ismét szerethetném. Nem adják a rózsám nekem, Csak titokban szerethetem. Hej búbánat, keserüség! Még a testvér is ellenség.

136. Beteg az én rózsám szegény, Én vagyok a doktor legény. Szedek százféle virágot, Abból főzök urusságot. Beteg az én szivem tája, Te vagy annak patikája. Ne szedj százféle virágot, Ne főzz nekem urusságot.

137. Szerettelek egy ideig, Keddtől fogva szeredáig. Ugy-e rózsám, sok szép idő, A mi elmult, vissza nem jő, Tizenhárom meg kettő! Szerettelek rózsám nagyon, De már annak vége vagyon. A ki miatt vége vagyon, Isten annak jót ne adjon, Tizenhárom meg kettő!

138. Ablakomra süt a nap, Összeád minket a pap; Összeád nem sokára Egész élet hosszára. Majd ha ő lesz a gazda, Megtelik a csűr s pajta, Gabonával, marhával, Az eresz vig nótával. Kiülünk a kapuba, Megszólal a vig nóta, Én a bölcsőt rengetem De szép lesz én Istenem!

139. Hej ricze, ricze, kukoricza dercze! Megcsókollak, gyenge rózsám, minden áldott este. Hogyha eljössz hozzánk a fagyon, a fagyon, Patkód ne kopogjon nagyon, de nagyon!

140. Tóba fürdik a rucza, Lebúvik utána, Kéret engem a kovács, Nem megyek hozzája. Jaj anyám, a kovács!… Olyan mint egy szenes zsák – Nem megyek hozzája.

141. Kinek szeretője nincsen, Annak egy csepp esze sincsen. Lám, én nekem van kedvesem, Találtam egyet a héten. Nincsen annak semmi baja, Kinek szeretője barna. Lám, az enyim csak egy szőke, Mégis csókot kapok tőle. De van annak mégis baja, Kinek szeretője barna. Mert a barna kecsegtető, De a szőke hű szerető.

142. Kerek a káposzta, Borúl a levele; Búsul a kis leány, Hogy nincs szeretője. Hej, ne búsulj, ne bánkodj’, Ne is siránkozzál, Megsegit a jó Isten, Csak jól imádkozzál.

143. Virágos kert közepibe Énekel a fülemile. Fülemile mind azt fujja: Valamennyi legény csalfa.

144. Kis menyecske, nagy menyecske, Mért nem jöttél tegnap este? Ha az este jöttél volna, Egy pár csókot kaptál volna. (Karatna.)

145. A szeretőm elhagya, Más miatt megtagada; A ki miatt elhagya, Száradjon meg mint a fa. Térj meg rózsám, térj még vissza, Látod ruhám könnyem’ iszsza. Ha még nem térsz rózsám vissza, Menj el, ne lássalak soha. (Kis-Baczon.)

146. Kis-Baczonba’ gombos inget viselnek, A legények házasodni nem mernek. Mind is olyan a mostani menyecske, Szép az ura, szebbet szeret mellette.

147. Kis kutya, nagy kutya, Ne ugass hiába! Van nekem szeretőm Majd minden utczába’. Van nekem szeretőm Egy utczába’ kettő, Szőke is, barna is, Szeret mindakettő. A szőkét nem adnám Kis Magyarországért, De még a barnát sem Széles ez világért!

148. Udvaromon arany vállu, arany kút, Abból iszik arany kakas, arany tyúk. Arany kakas csak azt kukorikolja: A szeretőm Csehországba’ katona.

149. Kis szekeres, nagy szekeres, Mindig a szép lányra keres. Mig a szekere oda jár, Száz forintnak végire jár. Azt üzente a szekeres: Kell-e rózsám ruha, veres? Nem kell nekem ruha, veres, Maga sem kell a szekeres. Azt üzente a mészáros: Kell-e rózsám gyürü, páros? Nem kell nekem gyürü, páros, De maga sem a mészáros. Azt üzente az új-boltos: Kell-e rózsám ruha, rojtos? Nem kell nekem ruha, rojtos, De maga sem az új-boltos. Üzente a csizmadia: Kell-e rózsám piros csizma? Nem kell nekem piros csizma, Hanem maga csizmadia!

150. Haragusznak rám a lányok, Hogy én más faluba járok. Csili-csallalárom, csili-csallalárom! Hogy én más faluba járok. Ne haragudjatok lányok, Szeretőm van, ahhoz járok.11) Csili-csallalárom, stb… Szeretőm van, ahhoz járok. Azért járok más faluba, Ott nem beszél minden rusnya. Csili-csallalárom, stb… Ott nem beszél minden rusnya.

151. Micsoda csárda ez, de csinos!? Van-e benne szép lány, takaros? Ha nincs benne szép lány, takaros, Bolonduljon meg a korcsmáros. Micsoda falu ez, de fakó!? Van-e benne vendégfogadó? Ha nincs benne vendégfogadó, Nincs is benne szép lány, eladó!

152. A hévizi piaczon, piaczon, Rózsát árul egy asszony, egy asszony. Szálát adja petákon, petákon, Párját adja forinton, forinton. Azt a rózsát megveszem, megveszem, Galambomnak felteszem, felteszem. Szálát teszem egy csókért, egy csókért, Párját teszem száz csókért, száz csókért. (Köpecz.)

153. Tám azt hiszed, mákvirág, Belőled áll a világ. Van náladnál szebb virág, Abból sem áll a világ!

154. Egyszer ide, másszor tova, Van a súlynak kedve sova. Nekem kedvem csak úgy vóna, Ha Juliska is itt vóna.