PROLÓG.

Régi bajrul régi nóta. Szürke felhő permetegje Földre hullik, egyre gyérül, Köd meg pára lesz belőle, Gőzbe vonja és megűli A nagyváros minden útját És pocsékká áztat minden Házat, embert és lovat, És pocsékká áztat minden Kedvet, vágyat, eszmelánczot, Képzelődést, nagyravágyást – Káromkodni sem tudok. Nem vagyok már don Quijote, Nagyralátó terveimtül, Fierabras balzsamátul Most is bánt a macskajaj, Vézna termetem nem ékes Sancho Panza potrohával; A közömbös, egyre tűrő Rocinante, az vagyok. Mint a boldogult Horáczjus Vastag ujján úszóhártyát, Puha testén hattyutollat Sarjadozni érezett: Engemet zabérzemények Abrakálma ringat el – Hajt a lelkem a kovácshoz: Patkoljál meg, ó kovács! Álom a zab, álom. Ámde Hogyha nem is lesz mit ennem, A bogáncsot rágó szürkét Szörnyü egy mód megvetem. És legyen bár hivatalban, Napilapnál, hadseregnél; Hadd pereljen, hadd tanítson, Kuruzsoljon ez meg az; Sőt regényt, meg vígjátékot Irjon élelmes poéta: Üdvöt, vágyat, lángszerelmet Ésatöbbit zengek én!

Nyájas olvasó, ki eddig A nevem nem ünnepelted, Sőt eléltél a’ne’kül, hogy Tudtad vón’, hogy létezem, Századvége morajában Jól tudom, nem érdekelhet Ózenéjű hangszeremnek Régi hangu éneke, S nem nehéz lesz rám idézned A nagy német röpke szóját: A mi jót beszélsz, nem új az S a mi újat, az nem jó. Ó mi furcsa, hogy ti épen A költőtül kértek újat! Mikor éltünk tünde álma Olyan régi egy dolog, Mikor olyan régi minden Amitől dal kél az ajkon! Uj talán a kedv, a bánat, Uj talán a szerelem? Uj talán a hon szerelme, A virág meg a madárdal, Uj talán a fényes égnek Annyi méla csillaga? Uj talán, hogy szenved a jó S a roszszé a diadal? Amit türtök, amit éltek, Az az élet uj talán? Minden elmult ezredévek Minden elhalt nemzedéke Azt találta itt a földön Amit ti találtatok, Küzdtek úgy, ahogy’ ti küzdtök, Öltek úgy, ahogy’ ti öltök, Törtek úgy, ahogy’ ti törtök Czélt nem érve sohasem – És a czél, amelyre törtök Uj talán? A vad szegények És a büszke gazdagoknak Harczi pártja uj talán? Uj talán a munka kinja? Uj talán a jog bilincse? Uj a vágyak szomjazása? Uj a meddő epedés? Uj talán, hogy mindig voltak Kórepéjü Therszitészek, Akik tajtéktúrva hallák A királyok dolgait? Rajta, rajta! Mint Odüsszevsz Fogd a pálczád’ a latorra S verd beléje, hogy megértse: Mindig új, ami örök!