BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.

1. MOLNÁR ANNA. Elindula Ajgó Márton Hosszu útra, rengetegre; Megtalálta Molnár Annát: ‚Gyere velem Molnár Anna, Hosszu utra, rengetegre.‘ „Nem mehetek Ajgó Márton, Vagyon nékem csendes házam, Csendes uram, jámbor uram, Karon ülő, kicsi fiam!“ Hivta, nem jött, elrabolta, Elindultak most már ketten Hosszu útra, rengetegre; Megtaláltak egy burus59) fát, Leülének árnyékába. „Nézz egy kicsit a fejembe!“ Hullni kezd az asszony könyje. „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna?“ ‚Nem sírok én Ajgó Márton, A mi hull, a fa harmatja.‘ „Nem hull most a fa harmatja, Mert épen álló dél vagyon.“ Fölindula Ajgó Márton Ekkor a fa tetejébe; Visszaejti a pallosát. „Add fel, add fel pallosomat!“ Felhajitja a pallosát, Ketté vágja az derekát. Felöltözik ruhájába, Térdig érő angliába, Elindula hazájába, Megállott a kapujába’. ‚Csöndes gazda, jámbor gazda Adsz-e szállást az éjtszaka?‘ „Nem adhatok, vitéz uram, Vagyon nekem siró fiam.“ Addig kérte, míg megadta. „Csendes gazda, jámbor gazda Van-e jó bor a faluba’? Hozz egy kupát vacsorára.“ Mig az ura borért jára, Kigombolta a dolmányát Megszoptatta siró fiát. (Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)

2. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Jere velem, Molnár Anna! Rengetegre, hosszu útra.“ „Nem mehetek, Ajgó Márton! Vagyon nekem hütös társam, Hütös társam, jámbor uram, Karon űlő kicsi fiam.“ Addig hítta, addig csalta, Lóra kapta s elrabolta. Elindulnak, mennek, mennek, Hosszu útnak, rengetegnek; Találtak egy burkos fára, Leűltek az árnyékába. „Molnár Anna, édes kincsem! Nézz egy kicsit a fejembe.“ Addig nézett a fejibe, Míg elaludt az ölibe’; Föltekintett feje föli, Burkos fának ága közi, Hát ott vagyon hat szép leány Fölakasztva egymásután; Aj! gondolá ő magába’, A hetedik én leszek ma, Köny szemibűl kicsordula Ajgó Márton orczájára. „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna!“ „Nem sírok én Ajgó Márton! Harmat vagyon a faágon, A hullott le az orczádra.“ „Hogy’ hullana harmat mostan, Mikor épen álló dél van… Készűlj, készűlj Molnár Anna, Indulj föl a burkos fára!“ „Nem megyek én Ajgó Márton, Nem szoktam én mászni fákon, Mutass példát, menj előre, Megtanólom majdég tőlled.“ Ajgó Márton fölindula, Éles kardja visszahulla. „Add föl, add föl Molnár Anna!“ „Mingyárt, mingyárt jó katona.“ Ugy fölhajtá éles kardját, Ketté csapá gyenge nyakát. „Ugy kell néked Ajgó Márton Mér’ csaltál ki a házamtól!“ Fölöltözék gunyájába, Talpig vörös angliába, Fölfordula jó lovára, Elvágtatott hazájába. Ott megállott kapujába’, Békiáltott udvarába: „Aluszol-e jámbor gazda?“ „Nem aluszom, jó katona!“ „Adsz-e szállást éjtszakára?“ „Nem adhatok jó katona: Elhagyott a feleségem, Síró gyermek tűzhelyemen.“ „Attól ugyan adhatsz szállást, Hallottam én gyermeksírást.“ „No ha úgy van, jere bé hát, Eltöltünk itt egy éjtszakát.“ „Hallod-e te jámbor gazda! Van-e jó bor a faluba’? Ha van jó bor a faluba’, Hozz egy kupát vacsorára.“ „Aj a jó bor messze vagyon, S a gyermekem kire hagyom?“ „Mig az apja oda járna, Én viselek gondot rája.“ S hogy elmenjen, alig várja; S míg a gazda borért jára, Kigombolá a dolmányát Megszoptatá síró fiát, Megszoptatta, megcsókolta, S a tűzhelyen elaltatta. Hogy az apja megérkezik, Sírást nem hall, csudálkozik, A gyermek tán azér’ hallgat, Hogy a háznál idegen van. Leűltek a vacsorához, S szól a vendég a gazdához: „Hallod-e te jámbor gazda, Egyet kérdek, felelj rea: Feleséged ha még élne, S élve hozzád hazajőne, Megszidnád-e, megvernéd-e? Még éltibe’ fölvetnéd-e?“ „Meg se szidnám, meg se verném, Még éltibe’ föl se vetném.“ „Én vagyok a feleséged, Kivel elmondtad a hitet.“ Ők egymásra ismerének, Össze is ölelkezének, Vigon is vacsorálának, S holtig együtt maradának. (Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

3. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Gyere velem Molnár Anna, Gyere velem bujdosóba.“ ‚Nem megyek én vitéz uram; Vagyon nekem kicsi fiam, Kicsi fiam, jámbor uram: Kivel nincsen nyugodalmam, Se éjjelem, se nappalom.‘ „Gyere, gyere, Molnár Anna; Vagyon nekem hat palotám, S hetedikbe téged teszlek!“ Addig, addig csábitgatá, A meddig elcsalogatá. Mennek, mennek, messze helyen, Ződ erdőnek közepében. „Űjj le ide Molnár Anna Burús fának árnyékába, Hagy fekügyem az öledbe; S nézz egy kicsit a fejembe. Molnár Anna, Molnár Anna Fel ne tekints burús fára!“ ‚Nem tekintek vitéz uram.‘ Elaluvék vitéz uram. S Molnár Anna feltekinte Burús fának tetejibe, S meglátá a hat szép leányt, Hat szép leányt… felakasztva! Meggondolá ő magába’: Hetediknek őtet teszi! Megdobbana gyenge szíve S megcsordula meleg könyve Vitéz urnak orczájára. Vitéz uram felébrede. „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna? Feltekintél burús fára, Burús fának tetejibe!“ ‚Nem tekinték vitéz uram; Itt elmene három árva, S eszembe jut kicsi fiam! Kicsi fiam, jámbor uram, Kivel nem vót nyugodalmam, Se éjjelem, se nappalom.‘ „Indulj elől, Molnár Anna Burús fának tetejibe.“ ‚Nem megyek én vitéz uram; Nem szoktam én elől járni.‘ Elől mene vitéz uram. Kikapá a fényes kardját S lecsapá a vitéz nyakát! Felöltözött gunyájába, Földig veres ángliába; Felszökött a paripára, S elindula hazájába, Jámbor ura kapujába. ‚Jámbor gazda, jámbor gazda! Adsz-e szállást éjtszakára?‘ „‚Nem adhatok vitéz uram; Van énnekem kicsi fiam: Kivel nincsen nyugodalmam, Se éjjelem, se nappalom!‘“ ‚Jámbor gazda, jámbor gazda: Meg vagyok én azzal szokva!‘ ‚Jámbor gazda, jámbor gazda, Van-e jó bor a faluba’?‘ „‚Vagyon csak itt a szomszédba’.‘“ ‚Erigy, erigy jámbor gazda: Hozz egy kupát az asztalra, Erigy, erigy jó szolgáló: Hozz forgácsot éjtszakára.‘ Kigombolta a gunyáját, Földig veres ángliáját, S megszoptatta kicsi fiát, Kicsi fia elaluvék. Haza mene jámbor gazda: „‚Vitéz uram, vitéz uram, Mi lehessen annak oka, Hogy kis fiam elaluva? Három hete s három napja, Kicsi fiam nem aluva!‘“ ‚Jámbor gazda, jámbor gazda, – Jőne haza feleséged: Megvernéd-e; vagy megszidnád; Vagy holtig szemire hánynád?‘ „‚Meg se verném, meg se szidnám, Holtig szemire se hánynám!‘“ Kigombolta a gunyáját, Földig veres ángliáját: Megcsókolta kicsi fiát, – Kicsi fiát, – jámbor urát. (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

4. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Gyere velem Molnár Anna; Vagyon nekem hat kőváram, Hetediket most csinálom!“ ‚Nem mehetek Sajgó Márton; Kicsi fiam sír bölcsőbe’, Jámbor uram az erdőbe’.‘ „Gyere velem Molnár Anna; Vagyon nekem hat kőváram, Hetediket most csinálom!“ Mégis csalta, csalogatta… S mentek, mentek s így szól hozzá: „Gyere velem Molnár Anna, Burús fának árnyékába; Vagyon nekem hat kőváram S hetediket most csinálom.“ Odamegyen Molnár Anna, Sírva néz a burús fára, Főnélkűli hat leányra. „Nézz fejembe, ne sírj Anna!“ ‚Nem is sírok én csalóka; Burús fának harmatja hull.‘ „Hallod-e te Molnár Anna, Erigy elől fel a fára: Én is indulok utánad.“ ‚Nem megyek én, Sajgó Márton; Te menj elől, aztat vártam.‘ „Ugy sem bánom, Molnár Anna.“ Kikapá fényes pallosát, S lecsapá a Sajgó nyakát; Nem kell neki már a kővár! Leszállott a burús fáról; Felöltözött dolománba, Földig érő ángliába; Felűle a paripára, S elindula hazájába, S ott ment a jámbor urához. ‚Hallod-e te jámbor gazda! Adj szállást az éjtszakára, Szükségem van nyugalomra.‘ „‚Nem adhatok te katona; Kicsi fiam sír bölcsőbe’ S nincsen neki édes anyja.‘“ ‚Adj nekem te jámbor gazda, Mert meg vagyok ahoz szokva.‘ S szállást ada éjtszakára. ‚Hallod-e te jámbor gazda! Ha van jó bor a faluba’, Hozz egy cseppet a számomra.‘ „‚Faluvégi fogadóba’ Mérnek jó bort olcsó árba.‘“ Borért megy a jámbor gazda. Kigombolá dolományát, Földig érő ángliáját, S megszoptatja kicsi fiát. ‚Hallod-e te jámbor gazda: Van e háznak szolgálója? Szedess fácskát éjtszakára. Hallod-e te jámbor gazda: Ha haza jön feleséged, Megdorgálod, vagy megvered?‘ „‚Meg se szidnám, meg se verném, Csakhogy egyszer jőne elé.‘“ Kigombolá dolományát, Földig érő ángliáját, S megszoptatta kicsi fiát. (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

5. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Jer menjünk el, Molnár Anna, Hosszú útra, rengetegre, Tejjel-mézzel folyó helyre!“ „Nem menyek én, Sajgó Márton, Vagyon nekem jámbor uram, Jámbor uram s kicsi fijam.“ Meg nem állá Molnár Anna, Elindula hosszú útra, S tejjel-mézzel folyó helyre. Találnak egy czitromfára, Leűlnek az árnyékába. „Hallod-e te, édes kéncsem, Nézz bár egyet a fejembe. Édes kéncsem, Molnár Anna, Fel ne nézz a czitromfára.“ Meg nem állá Molnár Anna, Felnéze a czitromfára, Hát ott vagyon hat szép leány Felakasztva egymásután. Sirni kezde Molnár Anna, A hetedik ő leszen ma. Egy csöpp könnye kicsordula Sajgó Márton arczájára. Megébrede Sajgó Márton: „Mé’ sírsz, mé’ sírsz, Molnár Anna?“ „Nem sírok én, Sajgó Márton, Mett hull a fának harmatja.“ „Nem hull a fának harmatja, Mett most éppen álló dél van. Hallod-e te, Molnár Anna! Indulj fel a czitromfára, Czitromfának ága közi.“ Molnár Anna fel-feleli: „Nem szoktam én fára hágni, Menjen elől Sajgó Márton, Én is menyek majd utánna.“ Letámasztá fényes kardját, S megindula Sajgó Márton: Ő is felkapá a kardját, S egyszerre levágá nyakát. Felöltözék gunyájába, Felűle a paripára, S ugy indula hazájába, Jámbor ura udvarába’: „Jó napot, te jámbor gazda!“ „Isten hozta, vitéz uram!“ „Hallod-e, te jámbor gazda, Occza szállást écczakára.“ „Nem adhatok, vitéz uram, Elhagyott a hütös társam, Kicsi fijam sír mindétig, S vitéz uram nem alhatik.“ „Semmi, semmi! te jó gazda, Occza szállást écczakára.“ Ada is a jámbor gazda, S boré’t küldte a faluba: Ő is felvevé a fiját, Megszoptatá síró fiját. Haza mene jámbor gazda, S kérdi tőle: „Vitéz uram, Vajon annak mi az oka Hogy most nem sír kicsi fijam? Talám tudja, vitéz uram, Hogy a háznál idegen van.“ „Hallod-e, te jámbor gazda, Egyet kérdek, felelj reá: Feleséged ha még élne, S egyszerre csak haza jőne: Megszidnád-e, megvernéd-e, Életibe’ felvetnéd-e?“ „Meg se szidnám, meg se verném, Életibe’ fel se vetném.“ Leűle a nyoszolyára, Felvette a kicsi fiját, Kigombolá dolományját, S megmutatá önnön magát. (Kríza János gyüjt. Székelyföld.)

6. BORISKA. „Boriska, Boriska szép lyányodért jöttünk, Törökök kezébe szép lyányodat add ki!“ ‚Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra, Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta,‘ „Három üveghintót, kilencz arany zászlót Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere, Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora, Hogy ne adjon engem törökök kezébe.“ Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre, Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim, Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok, Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!“ Bemenyen a házba, leborul az ágyba, Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim, Szegről lehulljatok, földön rothadjatok, Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok.“ (Gyulai Pál gyüjt. Kolosmegye: Gyalu.)

7. BARCSAI. „Menj el uram, menj el aj ki Kolozsvárra, Aj ki Kolozsvárra apám udvarába, Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat, A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyolcsot.“ – „Ne menj apám, ne menj, aj ne menj hazól ki, Anyám asszony bizon Barcsait szereti“, – „Hallod asszony, hallod, mit ebeg a gyermek?“ „Ne hidd, édes uram, részeg az a gyermek.“ Aval elindúla az asszony szavára, Az asszony szavára aj ki Kolozsvárra. Mikor fele utját elutazta volna, Csak eszibe juta küssebb gyermek szava, Ahajt60) megfordula, haza felé tére, Haza felé, tére hazájába ére. „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“ „Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram! Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat, Hadd kössem előmbe az előruhámat.“ „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“ „Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram, Hadd húzzam lábamba fejelés csizmámat, Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.“ „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“ Aj mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni. „Add elé, add elé a nagy láda kólcsát!“ „Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát: A szomszédba jártam, kerten átal hágtam, A nagy láda kólcsát ottan elhullattam, Hanem megtaláljuk szép piros hajnalkor, Szép piros hajnalkor, világos viradtkor.“ Ahajt csak bérugá gyontáros ládáját, Végig lehasittá az egyik oldalát, Csak kihengeredék Barcsai belőlle, Aj kapja a kardját, fejit vevé vélle. „Hallod feleségem, hallod asszony, hallod, Három halál közzűl melyiket választod? Avagy azt választod, hogy fejedet vegyem, Vagy selyem hajaddal házat kisöpörjem, Avagy azt választod, reggelig virasztasz, Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz?“ „Három halál közzűl én is azt választom, Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartok.“ „Inasom, inasom, én küsebb inasom, Hozzad elé, hozzad a nagy kászu szurkot61), Hozzad elé, hozzad a nagy vég vásznakat, A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyólcsot. Fejinél kezdjétek, talpig tekerjétek, A sok ingyen gyólcsot fejire kössétek, Fejinél kezdjétek, talpig szurkozzátok, Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok. Fejihez állitok egy oláh furujást, Lábához állitok egy czigán hegedűst, Fujjad, oláh, fujjad az oláh furuját, Huzzad, czigán, huzzad a czigán hegedűt; Fujjátok széltibe, huzzátok ízibe, Mostan hadd vigadjon feleségem szíve.“ (Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

8. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. (Tájszolás szerint.) „Àpám uram, lelköm, lelkem àpám uram! Anyámasszony bizon Barcsait szereti.“ „Ne hidd, uram, ne hidd, kéncsöm, jámbor uram! Részeg a küs62) gyermek; nem tudja mit beszél.“ Avval elindula egy nagy régi utra, Felit végig mené s felit visszajövé. „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Nyitsd meg az ajtódat!“ „Várkozz’63) uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram, Hogy huzzam lábomba fekete csizmámot.“ „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Nyitsd meg az ajtódat.“ „Várkozz’ uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram, Hogy vessem nyakomba fekete szoknyámat.“ „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Nyitsd meg az ajtódat.“ „Várkozz’ uram, várkozz’ kéncsöm, jámbor uram, Hogy tėgyem fejembe fejér fátyolomot.“ Avval ugy megrugá, a záros ajtóját, Hogy mingyár’ béesék a ház közepébe. Gyontáros ház fő’de, bádik64) az asztala, Szép üveg ablaka, csėmpe65) kemenczéje. „Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Add kezembe nékem a nagy láda kócsát.“ „Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram A templomban jártam, ottan elvesztöttem.“ Aval ugy megrugá nagy láda ódalát, Hogy mingyár’ kidőle Barcsai belőle. „Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Ládd-e, hogy igaz vót a küs gyermek szova? Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Három halál közzűl mejiket választod? Azt választod-e el, hogy én megö’jelek, Vaj66) azt választod el, hogy fejedet vėgyem, Vaj azt választod el, hónap álló délbe’ Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz.“ „Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram! Háróm halál közűl én azt választom el: Hónap álló délbe’ hét asztal vendégnek Vígon gyertyát tartok.“ „Szógálom, szógálom! mönny le a pinczébe, Hozz fel tes es onnét vaj tiz singnyi vásznot, S vaj két kászu szurkot!“… Végig bétekeré, végig csėpėgteté, Fejénél meggyujtá s lábánál megótá. „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm! Három halál közzűl ezt választottod el.“ (Vass Tamás gyüjt. Székelyföld.)

9. A KIRÁLYFI. Egyszer egy királyfi Mit gondolt magában, Egy bohó királyfi Mit gondolt magában? Lehányta magáról Királyi ruháját, Egy bohó királyfi Királyi ruháját. Rávette helyette A kocsis gunyáját, A bohó királyfi A kocsis gunyáját. Elindult megkérni Szegény ember lyányát, Szegény kocsis legény Szegény ember lyányát. Adj’ isten jó napot, Szegény ember lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Szegény ember lyánya? Fogadj isten kendnek Szegény kocsis legény, Hozta isten, hozta, Szegény kocsis legény! Üljön le mi nálunk Nálunk kanapéra, Szegény kocsis legény, Nálunk kanapéra. Nem azért jöttem én, Hogy én itt leüljek; Nem érek én arra, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem, Jösz-e hozzám, vagy sem; Szegény ember lyánya, Jösz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez Szegény kocsis legény, Illik kend én hozzám, Szegény kocsis legény. Akkor a királyfi Mit gondolt magában – Trallala, trallala, Mit gondolt magában. Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Trallala, trallala, Gazdag biró lyányát. Adj’ isten jó napot Gazdag biró lyánya, Trallala, trallala, Gazdag biró lyánya. Fogadj isten kendnek, Szegény kocsis legény, Trallala, trallala, Szegény kocsis legény. Üljön le minálunk, Nálunk a – lóczára, Trallala, trallala, Nálunk a – lóczára. De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek; Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem, Jösz-e hozzám, vagy sem? Trallala, trallala, Jösz-e hozzám, vagy sem? Gazdag leány vagyok, Gazdag legényt várok, Trallala, trallala, Gazdag legényt várok. Akkor a királyfi Mit gondolt magában, A bohó királyfi Mit gondolt magában. Lehányta magáról A kocsisi gúnyát; Rávette helyette A királyi pompát. Elindult megkérni Gazdag biró lyányát, Királyi pompában Gazdag biró lyányát. Adj’ isten jó napot Gazdag biró lyánya, Be szabad-e gyünnöm, Gazdag biró lyánya? Hozta isten hozta Fényes királyurfi, Trallala, trallala, Fényes királyurfi. Üljön le hát nálunk Selyem kanapéra, Trallala, trallala, Selyem kanapéra. De nem azért jöttem, Hogy én itt leüljek, Trallala, trallala, Hogy én itt leüljek. Hanem azért jöttem, Jösz-e hozzám, vagy sem? Gazdag bíró lyánya, Jösz-e hozzám, vagy sem? Elmegyek én kendhez Fényes királyurfi; Illik kend én hozzám, Gazdag királyurfi. Nem kellesz én nékem Gazdag biró lyánya… Kell nékem, kell nékem, Szegény ember lyánya! (Varga János gyüjt. Alföld.)

10. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. (Tájszólás szerint.) ‚Jó estét, jó estét, biró szép lėánya.‘ „Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény; Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘ „Nem mönyök, nem mönyök, rongyos, gubás legény.“ ‚Jó’czakát, jó’czakát, biró szép lėánya.‘ „Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“ ‚Jó estét, jó estét, szėgény, árva leány.‘ „Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény; Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre,“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘ „Êmönyök, êmönyök, rongyos, gubás legény.“ ‚Hó’nap hát êjövök gyürüsöm, jegyösöm; Jó’czakát, jó’czakát, szegény, árva leány.‘ „Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“ ‚Jó napot, jó napot, biró szép leánya.‘ „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény; Ű’jön le, ű’jön le eme egyes székre.“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘ „Êmönyök, êmönyök, czifra, ügyes legény.“ ‚Nem kellesz, nem kellesz, te világ szajhája, Rongyosan nem kêtem, czifrán se is kêjek.‘ A’jt67) ki es fordula az eresz ajtóján, Êmöne, êmöne az ő mátkájához. ‚Jó napot, jó napot, szegény, árva leány.‘ „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény; Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“ ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem: Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjőne.‘ „Nem mönyök, nem mönyök, czifra, ügyes legény. Me’t már jegyben vagyok egy rongyos gubással.“ ‚Én vagyok, én vagyok, gyürüsöm, jegyösöm!‘ (Péterfi Albert gyüjt. Székelyföld.)

11. SZILÁGYI ÉS HAGYMÁSI. (Töredék.) Midőn fogván estek két magyar úrfiak, Császár tömleczében két gerezd szőllőér’, Már hét esztendeig elfelejtve voltak Császár tömlecziben két magyar úrfiak, Kin megkeseredvén éneket kezdének, Az ők fogságukról így énekelének: „Istenem! istenem! szerelmes istenem! Ne hagyj münket tovább e setét tömleczben, Mer’ hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk, Azután világról semmit mü nem tudunk, Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását, És a csillagoknak változó forgását.“ Ezt ajtón hallgatván császár szép leánya Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla: „Halljátok szavaim két magyar úrfiak, Atyám tömleczében rég lakó ifiak! Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek, Hogy Magyarországba engemet levisztek?“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Császár szép leánya! bizony felfogadjuk.“ Onnan elindula császár szép leánya, Felmene nagy gyorsan a maga házába, Kevés költő pénzét magához is vevé, Három száz aranyát a zsebjébe tevé. Onnan felméne az atyjának házába, Kezét reá tevé tömlecznek kócsára. Feljárá azonnal lovaknak pajtáit, Megnézéli atyja jobbik paripáit. Kivezete onnan három nyerges lovot, Az háromra feltőn három éles pallost. Nézéli azonnal tömlecznek ajtaját, Felnyitá szaporán csattogó závárját. Felszóval így kiált: „Két magyar úrfiak! Jertek ki, lássátok színét a világnak, A szép fényes napnak ragyogó járását, És a csillagoknak változó forgását.“ Felülének hárman három paripára S ők elindulának egy nagy régi utra. Midőn mennek vala, az hajnal feltetszék, Császár szép leánya akkor visszateként. Lássa még messzüre sok sereg katonát Jőni az atyjának kegyetlen táborát. Felszóval igy kiált két magyar úrfinak: „Né hol jön az atyám kegyetlen tábora, Titeket elvágnak, engem visszavisznek, Piros véretekkel itten földet festnek.“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Téged el nem visznek, ha isten megsegít, Münket el nem vágnak, ha kard el nem törik.“ Azonnal érkezék császár szép tábora, Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla: „Jó napot, jó napot, két magyar úrfiak, Császár tömleczéből szökevény ifiak!“ Felelnek e szóra két magyar úrfiak: „Isten hozott tüktök császár szép tábora!“ Szóval ismét felel császár katonája: „Jöttünk tü hozzátok egy vagdalkozásra.“ Felele e szóra nagy Szilágyi Miklós: „Nem bánom, nem bánom, ha megvagdalkozónk.“ Azonnal elkezdik a nagy viaskodást, Nagy Szilágyi Miklós tőn egy vagdalkozást; Egy elmentére – gyalogösvenyt vága, Visszajöttére – szekérútat csapa. A nagy tábor között csak egyet meghagya, A ki a császárnak e nagy hírt megmondja. (Szabó Károly gyüjt. Csikszék.)

12. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. ‚Pajtásom, pajtásom, kinyeres pajtásom! Már hét esztendeje, hogy mü fogván estünk Császár tömlöczébe, – két gerezd szőllőért’; Azután nem láttuk a napnak járását, Hódnak, csillagoknak változó forgását!‘… Ezt ajtón hallgatta császár szép leánya: Szóval így felmondja császár szép leánya: „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak! Atyám tömleczéből szabadult ifiak: Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek, Hogy Magyarországba ingemet bévisztek?“ Arr’ a szóra mondja nagy Szilágyi Miklós: ‚Bizon felfogadjuk, császár szép leánya!‘… Azonnal elmene császár szép leánya Az apja házába: A kezéhez vevé tömlecznek kócsait; A zsebébe tevé kevés aranyait; Sietve elmene s megnyitá az ajtót. Megindulának ők, onnan el, sietve. Mikor mentek volna, vissza-visszanéze Császár szép leánya. „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak! Atyám tömleczéből szabadult ifiak: Imhol jön, imhol jön az atyám tábora; Jaj! már ha elérnek, tüktöket levágnak S ingem visszavisznek.“ „Ne félj semmit, ne félj, császár szép leánya! Münköt se vágnak le, ha kard el nem törik; Téged se visznek el, ha az isten segít!“ Azon megérkezett a kegyetlen tábor. ‚Pajtásom, pajtásom, láss a küsasszonyhoz, Ne hagyjam magunkat!‘ Elérte a tábor, harczba mene vélle. Egy elmenetibe gyalog ösvényt vágott: Visszajövetibe szekérutat csapott; A nagy táborból csak, élve, egyet hagyott: A ki menne haza s a hírt mondaná meg. Mikor az eltelék, – hogy elindulának, Igy mondja, igy mondja Hagymási László ezt: ‚Pajtásom, pajtásom, próbáljuk meg egymást, Hogy melyiké legyen császár szép leánya!‘ „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak, Atyám tömleczéből szabadult ifiak! Érettem de soha ne vagdalkozzatok: Hanem térdre állok – vegyétek fejemet.“… Azonnal azt mondja nagy Szilágyi Miklós: ‚Pajtásom, pajtásom, kenyeres pajtásom! Én neked bocsátom császár szép leányát, Mert van nekem otthon jegyesem, gyűrűsöm; Hüttel elkötözött hütes feleségem!‘ Err’ a szóra oztán császár szép leánya Hagymási Lászlónak ottan elmarada. Nagy Szilágyi Miklós haza elindula. Hagymási László is küsasszonyt elvivé. (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

13. LANDORVÁRI DORKA. ‚Leányom, leányom, Édes szép leányom! Mi dolog lehet az, Hogy a selyem ruhád Elől kurtábbodik, Hátúl hosszabbodik, Szép karcsú derekad Igen vastagodik?!‘ „Anyám, anyám, Édes asszony anyám! Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom: Szabó nem jól szabta. Varró nem jól varta.“ „Nem kérdezem én azt, Ki szabta, ki varta; Csak aztat kérdezem: Mi dolog lehet a’?!“ „Anyám, anyám, Édes asszonyanyám! Dunavizet ittam, Attól jól meghíztam.“ „Nem kérdezem én azt, Mit ettél, mit ittál; Csak aztat kérdezem: Mi dolog lehet a’?!“ ‚Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom; Király Kis Miklósnak Ágyára feküdtem – Szerelembe estem!‘ „No ringyó, no szajha, Mindjárt elvitetlek Nyaka-vágó hídra, Nyaka-vágó hídra, Rózsás kis pallagra!“ ‚Anyám, anyám, Édes asszonyanyám! Várjál hát egy órát, Hadd írjak levelet Király Kis Miklósnak, Hadd küldjem el eztet!… Madárkám, madárkám, Csacsogó madárkám! Vidd el e levelet Király Kis Miklósnak; Ha ebéden éred: Tedd az asztalára; Ha vacsorán éred: Tedd az ablakába!‘ Ebéden találta, Asztalára tette; Király kis Miklóska Mingyárt elolvasta. Mondja kocsisának, Legjobb fullajtárnak: „‚Kocsisom, kocsisom, Legjobb fullajtárom! Fogd be nyolcz lovamat, Hozzuk el Dorkámat!‘“ „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Hol van az én Dorkám, Szivem és violám?!‘“ „Elment a szomszédba Leánypajtásihoz, Búcsúzni, búcsúzni, Leánypajtásitól“… „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Nincs ott az én Dorkám, Szivem és violám!‘“ „Kiment a kis kertbe Rózsákat tördelget, Rózsákat tördelget Selyem kezkenőbe.“ „‚Jó nap, isten jó nap, Landorvárainé! Nincs ott az én Dorkám, Szivem és violám;‘“ „Mit tűröm, tagadom, Ha ki kell vallanom; Nyaka-vágó hídon, Rózsás kis pallagon!“ „‚Jó nap, isten jó nap, Édes kedves Dorkám! Édes kedves Dorkám, Szivem és violám! Vérem a véreddel Egy patakban folyjon; Lelkem a lelkeddel Egy istent imádjon; Testem a testeddel Egy sírban nyugodjon! A mi kisdedünk is Oltár tetejében!‘“… Három szál rozmaring Nyílt ki a fejében. Oda ment az anyja, Hogy majd leszakajtja: „‚Menj innen, menj innen Te átkozott anya! Nem egyet ölettél: Hármat veszejtettél!‘“… (Mártonfi Károly gyüjt. Eger.)

14. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Hédervári Kati szép leány! Mi annak az oka? Beste lélek lyánya! Most varrattam neked Kerek alju szoknyát; S elől rövidedik, – S hátul hosszabbodik?“ „Édes kedves anyám, Kedves szülő dajkám! Mit tűröm, tagadom, Már ki kell vallanom: Ki a zöld farsangban Hétszer megkéretett, Az ada énnekem Hét hónapi terhet.“ „Kocsisok, inasok, Kedves fullajtárok! Fogjatok lovakat Az üveghintóba. Vigyétek, vigyétek Beste lélek rosszát, A sötét tömlöcznek Sötét fenekére.“ Tizenharmad napig Se enni, se inni! Tizenharmad napra Oda megy a bátyja: „Hédervári Kata Kedves édes hugom! Élsz-e vagy meghaltál?“ „Élek, a mint élek Nagy keserűségben.“ „Irjál egy levelet A te galambodnak!“ „Nincs nekem se tentám, Se pe’g68) irótollam.“ „A te tintád legyen A te piros véred, A te ónod pedig Piczi fehér körmed.“ „Irtam egy levelet, De kitől küldjem el? Szarkától küldném el, De az mindig leszáll, Leszáll, mindig leszáll, A hol dögöt talál. Fecskécském, fecskécském Vidd el a levelem, Gyöngyvári Jánosnak Kedves galambomnak! Ha ágyában éred, Tedd a vánkosára, – Ha sétálva éred, Tedd a jobb vállára, – Ha ebéden éred, Tedd a tányérjára.“ (Abonyi Lajos gyüjt. Baracska.)

15. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. ‚Zsuzsánna, Zsuzsánna, Hajadon Zsuzsánna! Most varrattam szoknyát, Nem kerek az alja, Mitől van, kitől van, Nem kerek az alja?‘ „Szabó roszúl szabta, Varró roszúl varrta.“ ‚Mítől van, kitől van, Nem kerek az alja?!‘ „Nem tűröm, tagadom, Igazán megvallom: Váradi úrfitól Teherben vagyok én.“ ‚Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat! Hozd el azt a hóhért, Hadd vétessem fejét Világ szajhájának.‘ „Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat! Vidd el a levelet Váradi úrfinak. Ha reggel érsz oda: Tedd az ablakába; Ha délben érsz oda: Tedd a tányérjára!“ „‚Jó napot, jó napot, Váradi kis úrfi!‘“ „„Hozott isten, hozott, Szeretőm szolgája!““ „„Csak gyorsan, csak gyorsan Annak halálára!““ „„Lehetetlen volna, Hogy az ég az volna, Ha az én Zsuzsánnám Most fekünnék halva… Kocsisom, kocsisom, Édes felajtárom, Csak gyorsan, csak gyorsan Fogd be a lovakat… Jó napot, jó napot Herczegné asszonyom! Hol vagyon, hol leszen Hajadon Zsuzsánna?““ ‚Felküldtem, felküldtem Legfelső szobámba, Magát ékesíti Drága szép ruhába.‘ „„Mindent összejártam, Sehol sem találtam, Hol vagyon, hol leszen Hajadon Zsuzsánna?““ ‚Leküldtem, leküldtem Virágos kis kertbe, Vírágok közt múlat, Abban van öröme.‘ „„Virágok, virágok Reánk borúljatok, Minket sirassatok!… Testem a testedhez, Vérem a véredhez, Lelkem a lelkedhez S mennyekben vigadjon. A herczegné asszony Pokolban gyuladjon!““ (Pusztafi Kálmán gyüjt. Székelyföld.)

16. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Leányom, leányom, mi az oka annak, Hogy a lajbli szűkűl?…“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, Nagy rózsákat szedni, magát mulatozni.“ „Jó napot, jó napot, küs kertészlegényke! Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“ „Nem láttam, nem tudom; tegnap előtt járt itt.“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a tenger partjára. Nagy halakat fogni, magát mulatozni.“ „Jó napot, jó napot, küs halászlegényke! Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“ „Nem tudom, nem láttam; tegnap előtt járt itt.“ „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony! Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“ „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, – A fővevő helybe.“ „Jó napot, jó napot küs hóhérlegényke, Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?… Véremet vérével egy patak mossa el, Testemet testével egy sírba temesd el!…“ (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

17. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. ‚Lyányom, lyányom, lyányom, Hédervári Katám! Varrattam én neked Kerek alju szoknyát – Elől rövidedik, Hátul hosszabbodik!‘ „Anyám, anyám, anyám, Édes szűlő dajkám! Szabó nem jól szabta, Varró nem jól varrta.“ ‚Lyányom, lyányom, lyányom, Hédervári Katám. Szabó is jól szabta, Varró is jól varrta…‘ „Anyám, anyám, anyám, Édes szűlő dajkám! Megvallom én neked Hét hónapos terhet…“ ‚Jőjjetek, hóhérok! Vigyétek tömlöczbe, Vigyétek tömlöczbe, A legmélyebbikbe…!‘ „Van nekem egy szarkám, De az igen csacska; Van nekem egy fecském – Igy hát az jobb volna. Jőjj be, fecském, jőjj be, Vidd titkos levelem Gyöngyvári urfinak, Kedves galambomnak. Ha ebédnél éred: Tedd a tányérjába; Ha aludva éred: Űlj a jobb karjára!“ Kis fecske elvitte, Vállára föltette, Urfi észre vette, Kezébe fölvette. Kezébe fölvette, Szomorun olvasta, Szomorun olvasta, Keserűn jajgatta: „‚Fogj be, Jancsi, fogj be! Vigy el engem oda, Akasztófa alatt Nyugodjam a porba!‘“ – Először kerűli, Szépen megöleli; Másodszor kerűlte, Szépen megcsókolta; Harmadszor kerűlte, Magába kést döfe… „‚Lelkem a lelkeddel, Egy istent imádjon! Testem a testeddel Egy sírban nyugodjon! Vérem a véreddel Egy patakba folyjon!…‘“ (Szentpéteri Pál gyüjt. Kún-Szent-Miklós.)

18. PÁLBELI SZÉP ANTAL. ‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Iloná’ét!‘ „Ne ha’j fijam, ne ha’j Pálbeli szép Antal! Csiná’tatunk mü es69) egy csoda malmocskát. Az első kereke béla-gyöngyöt70) járjon; A középső köve édes csókot hánnyon; Harmadik kereke apró pénzt hullasson: Ez a szeretetnek első regulája! Ennek látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem Csoda malom látni.‘“ „„Ne menny, fijam, ne menny, csodamalom látni: Megvetik az hálót s megfogják a rókát.““ ‚Anyám, édes anyám, bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘ „Ne ha’j, fijam, ne ha’j, Pálbeli szép Antal! Csiná’tatunk mü es egy erős vas hidat; Annak látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem Erős vas hid látni!‘“ „„Ne menny, fiam, ne menny erős vashid látni: Megvetik a hálót, megfogják a rókát.““ ‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom, Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘ „Ne ha’j, fiam, ne ha’j Pálbeli szép Antal! Tedd hóté71) magadot; Neked látni jőnek szűzek, szép leányok, Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“ ‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem A halottas házhoz.‘ „Többször nem jösz vissza a halottas háztól.“ „Kejj fel, fijam, kejj fel Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghaltál kapud előtt sétál. Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghótál udvarodon sétál. Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal! Kié’t te meghótál, most a lábadnál áll.“ „Soha sem láttam én ilyen szép halottat!… Szeme mosolygólag, szája csókolólag, lába felugrólag“… Ő szépen felkele, szépen megölelé. (Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

19. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. (Töredék.) „Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t.“ ‚Ne halj fiam! ne halj: Bátalaki László! Én is csináltatok olyan csudamalmot: A belső kereke: béla-gyöngyöt járjon; A külső kereke: aprópénzt hullasson; Oda is eljőnek szűzek, szép leányok, Csudamalom látni: magok’ mulatozni.‘ „‚Anyám, édes anyám! biz én is elmennék Csudamalom látni: magam mulatozni.‘“ „„Ne menj, fiam, ne menj, Görög szép Ilona! Megvetik a hályot s – megfogják a halat.““ „Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t.“ ‚Ne halj fiam! ne halj Bátalaki László! Én is csináltatok olyan csudatornyot, Kinek a teteje: az eget felérje; Oda is eljőnek szűzek, szép leányok, Csudatorony látni: magok’ mulatozni.‘ „‚Anyám, édesanyám! biz én is elmenyek Csudatorony látni: magam mulatozni.‘“ „„Ne menj fiam! ne menj Görög szép Ilona! Megvetik a hályót s – megfogják a halat.““ „Anyám, édes anyám! bizony csak meghalok Görög Ilonáé’t!“… (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

20. KŐMÍVES KELEMENNÉ. Ihol elindula tizenkét kőmíves: Ugy menyen, ugy menyen Déva vára felé. Ők is rakni kezdik magas Déva várát. A kit éjjel raktak: az nappal leomlott; A kit nappal raktak: az éjjel leomlott!… Azt a törvényt tette Kelemen kőmíves: Melyik’ felesége hamarébb kihozza Az ebéd vékáját, Kő közé rakassék, ott megégettessék Magas Déva vára, halmára rakassék! Ihol elindúla az ő felesége, Az ebéd vékáját a fejire téve S a kicsi gyermekit a karjára véve. Őtet is meglátta az ő kedves társa: „Istenem, istenem! támaszsz eleibe Vagy két fenevadat: talán visszatérik.“ Azt is elkerűlte. „Istenem, istenem! Támaszsz eleibe egy fekete felhőt, Hullas eleibe apró köves essőt; Talán visszatérik!“ Azt is kikerűlte… ‚Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves! Istenem, istenem! mi dolog lehessen? Háromszor köszönni, egyszer se fogadni!…‘ „Azt a törvényt tette a te kedves társad: Melyik’ felesége hamarébb kihozza Az ebéd vékáját, Kő közé rakassék s ott megégettessék, Magas Déva vára, halmára rakassék.“ ‚Nem bánom, ha úgy is! Ha ugy megútáltad velem életed is…‘ Az ebéd vékáját fejéről levették, Az ő kicsi fiát karjáról levették. Mikor térdig rakták, csak tréfára vette; Mikor övig rakták, bolondságra vette; Mikor csecsig rakták, ő valóra vette: ‚Ne sírj kicsi fiam! Vannak jó asszonyok, neked csecsit adnak; Vannak jó gyermekek, téged elrengetnek; Az égi madarak ágról-ágra szállnak, Neked csirikolnak, téged elaltatnak!…‘ ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘ „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő öste!“ Östét is elvárta, s nem volt édes anyja. ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘ „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő reggel!“ Reggelt is elvárta, s nem volt édes anyja. Mind a kettő meghót!… (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

12. BÍRÓ SZÉP ANNA. Ehol eszik-iszik három szép katona, Aj, Bíró Pannának kötött kapujába’, Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna. „Hova valók vagytok három szép katona?“ ‚Nem is igen közel, nem is igen messzi, Csak a Maroson tul mező-detrehemi.‘ „Hát ismeritek-e az én édesemet, Az én édesemet, Hajdu Benedeket?“ ‚Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk, Jó legény, barátunk, kenyeres pajtásunk.‘ „Valamit izennék, megmondanátok-e? Valamit küldenék, oda adnátok-e?“ ‚Mü bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit, Jőjj el te is velünk Mező-Detrehemig.‘ „Várjatok hát kicsit három szép katona, Míg felöltözködöm innepi gunyámba; Innepi gunyámba, vont-arany szoknyámba, Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba. Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre, Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.“ Mikor menyen vala udvar közepéig, Fátyolkeszkenője elhasada végig. Aj, Bíró szép Anna, szóval kérdi vala: ‚Anyám, édes anyám, mi legyen az oka? Ág nem érintette, szél nem fuvintotta, Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.‘ Szóval igy felele az ő édes anyja: „Ne menj el, leányom, nem igen jó jel az.“ ‚Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám, Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.‘ Mennek, mennek addig, mennek jó darabig, Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig; Szóval mondja vala a nagyobb katona: ‚Űljünk le, űljünk le aj Bíró szép Anna!‘ „Bizon nem űlök én, bizon nem űlök én.“ Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig; Mig ismét igy szóla nagyobbik katona: ‚Űljünk le, űljünk le, aj Bíró szép Anna,‘ Ahajt leülének, hogy megnyugonnának, Hogy megnyugonnának, ennének, innának. Álomba borúla aj Bíró szép Anna, Sugni-bugni kezde nagyobbik katona: ‚Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim, S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.‘ Szóval mondja vala a nagyobbik társa: „Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.“ Szóval mondja vala az ő kisebb társa: „Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.“ „Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.“ ‚Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.‘ Hallá álomneszszel, haj Bíró szép Anna, ‚Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona, Háromszáz forintom, azt is nektek adom, Azt is nektek adom s senkinek se mondom.‘ A nagyobb katona bicskát elékapá, Hasának akasztva torkáig hasitá. A holtról lefoszták a sok drága gunyát, Kardokra facsarták s karokra hajiták. Hajdu Benedek is felnyergelé lovát, Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját. Felfordula frissen piros pej lovára, Ugy hántassa magát a Maros partjára, A Maros partjára, egy fa árnyékába, Ott reá bukkan a három katonára. ‚Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!‘ „Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!“ Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt: ‚Honnan jőtök mostan három hajdulegény?‘ „A Maros vizin tul Nyárád vize mentin Temetésen voltunk, nénénk temetésin. Onnan hozzuk mostan, a mit itt nálunk látsz. Háromszáz forintot s a sok ékes gunyát.“ ‚Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát, Bizon megöltétek aj Bíró szép Annát.‘ Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény: „Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.“ Szóval mondja vala az ő nagyobb társa: „„Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.““ Szóval mondja vala az ő kisebb társa: „Bizon megölték ők, bizon megölték ők. Ingem is akartak, de ingem elhagytak, Ingem is akartak, de ingem elhagytak.“ Hajdu Benedek is megragadá őket, Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket; Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz: ‚Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz, Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal, Ékes öltözetem háromszáz forinttal, Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem, Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?‘ Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig, A keserves gyászos nagy halom sirjáig, A mikor meglátta az ő kedves párját, Az ő kedves párját, Bíró szép Annáját: Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala, Csak csókolja vala, s szóval mondja vala: ‚Vérem a véreddel egy patakot folyjon, Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.‘ Azzal az ő kardját csak hamar felüté S bele ereszkedék szép mátkája mellé. (Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

22. A PÁRJA VESZTETT GERLICZE. Búsan búgó bús gerlicze Kedves társát elvesztette. Elrepűle zöld erdőbe, De nem szálla a zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra; Asszú ágát kopogtatja, Kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“ Búsan búgó bús gerlicze Elrepűle messze földre, Messze földre, zöld buzába. De nem szálla zöld buzába, Hanem szálla konkoly ágra; Konkoly ágát kopogtatja, S kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“ Búsan búgó bús gerlicze Elrepűle messze földre, Messze földre, folyóvizre. De nem iszik tiszta vizet, Ha iszik is, felzavarja, S kedves társát siratgatja: „Társam, társam, édes társam! Soha sem lesz olyan társam, Mint te voltál édes társam!!“ (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

23. VILÁGSZÉP ERZSÓK. Kiment a kisasszony aranyszékre ülni, Arany székre ülni, arany inget varrni. Feltette a lábát egy kis arany székre, S egy pár arany gyűrü csördűlt az ölébe. ‚Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele, Egy pár arany gyűrü csördűlt az ölembe?‘ „Lányom, édes lányom az annak a jele, Örökös urfinak adtalak kezébe.“ ‚Anyám, anyám, anyám, minek adott annak, Inkább adott volna egy pujkapásztornak… Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba. Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi púsztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘ „‚Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit, Nem látok én senkit, nem látok én semmit.‘“ ‚Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési, Földre borúljatok, engem sirassatok. Ruháim, ruháim, kezem táplálói Szögről lehulljatok, engem sirassatok. Inasom, inasom, kezem táplálója, Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba; Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’, Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘ „‚Kisasszony, kisasszony, látok már valakit, Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.‘“ ‚Bárcsak isten adná, míg ide jönnének, Míg ide jönnének, ki is terítnének!‘ – Jó napot, jó napot ismeretlen anyám! Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? „Elment ő, elment ő a Tiszára mosni, Zsebkendőket mosni, urfiaknak osztni.“ – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám? „Elment ő a kertbe virágot szaggatni, Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.“ – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám, Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám? „Mit tűröm, tagadom, már ki kell vallanom, A nagy ebédlőben ki is van terítve“… ‚Csináltatsz-e nekem valami koporsót?‘ – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót. ‚Behuzatod-e majd valami vászonnal?‘ – Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal. ‚Kivereted-e hát valami szögekkel?‘ – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel. ‚Kivitetsz-e vajon valami czigánynyal?‘ – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal. ‚Meghuzatod-e majd a hármas harangot?‘ – Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot. ‚Kikísérsz-e, rózsám, ha csak a kapuig?‘ – Kikísérlek, rózsám, a nyúgodalomig! (Fincziczki Mihály gyüjt. Ungmegye.)

24. A LEGSZEBB VIRÁG. Egy buzamezőben háromféle virág. Szóval felfelelé a szép buzavirág: ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘ Szóval felfelelé a szép szőlővirág: „Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Engemet leszednek s a templomba visznek, A templomba visznek s a pohárba töltnek; Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“ Szóval felfelelé a szép szegfűvirág: „‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, – Szűzek, szép leányok engemet leszednek, Bokrétába kötnek, a templomba visznek; S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘“ (Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)

25. KIS JULIA. „Hallod-e te király-urfi! Jere este guzsalyasba.“ „Nem mehetek te király-lány, Hogy’ juthatnék túl a Dunán, Este későn sötét leszen, S a Dunába belé esem.“ „Vagyon nekem szövétnekem, Tornáczomba kitétetem, S meg is gyujtom, mihelyt lehet, Világánál átal jöhetsz.“ Megindula király-urfi Este későn guzsalyasba; S belé esék a Dunába, A Dunának közepibe. Ugy sír, ugy sír király-leány Király-leány kis Júlia. Szóval kérdi asszony-anyja: „Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“ ‚Hogy ne sírnék asszony-anyám, Elvesztettem gyöngyös pártám, Belé esett a Dunába, A Dunának közepibe.‘ „Vagyon nekem gyöngyös pártám, Azt én mindjárt neked adom.“ „Nem kell nekem senki másé, Csak kell nekem a magamé. Hallod-e te asszony-anyám! Hivassuk fel Bíró Jankót, Bíró Jankót, vízi búvárt, Hogy fogja ki gyöngyös pártám. Hallod-e te Bíró Jankó, Vedd ki az én gyöngyös pártám!“ „Nem kapok én gyönyös pártát, Csak kapok én király fiát.“ „A’ kell, a’ kell Bíró Jankó, Bíró Jankó vízi buvár. Hozd fel ide palotámba, Tedd fel ide én ágyamba.“ Ugy sír, ugy sír király-leány, Király-leány kis Júlia: Neki szíve meghasada, Mindjárt szörnyű halált hala. Az egyiknek csináltattak Fejér márvány kőkoporsót, A másiknak csináltattak Vörös márvány kőkoporsót. Virágos kertbe temették, Egymás mellé elűltették, Az egyikre palántáltak Fejér csíkos tulipántot, A másikra palántáltak Tiszta vörös tulipántot. A szerelmeseknek lelke Élő tulipánttá leve, S addig s addig nevelkedtek, A míg összeölelkeztek. (Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)

26. A HÁROM ÁRVA. „Hová mégy te három árva?“ „Hosszu utra, szolgálatra!“ „Ne menj el te három árva Hosszu utra szolgálatra. Adok nektek három vesszőt, Verjétek meg a temetőt.“ „Kelj fel, kelj fel édes anyánk, Elszakadt már ingünk ruhánk.“ „Nem kelhetek három árva Koporsóba vagyok zárva, Vagyon nektek mostohátok, A ki gondot visel rátok.“ „Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk; Mikor kenyért ád a kézbe Hét ördög van a szemébe’.“ (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

27. A MOLNÁR INASA. Este guzsalyasba’, Reggel a malomba’ Játszadozni kezdtem Molnár inasával. Bárcsak hajnal lenne, Meg se is virradna S a mi szerelmünknek Vége ne szakadna Molnár inasával. Széles e világon Mennyi malom vagyon, – Ha külső kereke Sárig arany volna, A belső kereke Fehér ezüst lenne, Béla-gyöngyöt járna, Apró pénzt hullatna: Még se cserélném el Molnár inasával. A tenger mélysége Kalamáris volna, Tengereknek habja Ha mind tenta volna, Földön mennyi fűszál – Ha mind penna volna, Égen mennyi csillag Iródeák volna: Nem tudná leírni A mi szerelmünket Molnár inasával. (Sándor Domokos gyüjt. Udvarhelyszék.)

28. UGRON JÁNOS. „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Legelső hibája, sánta az a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Csináltatok neki magas sarku csizmát, Földig érő szoknyát.“ „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Második hibája, részeges a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Nem bánom, nem bánom, bőven a pinczébe’, Bőven igyék benne.“ „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“ „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány, Harmadik hibája, haragos a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle, Ha látom haragját, kiállok előle, Kiállok előle.“ (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)

29. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“ „Menyek ide s ide Szitás-Keresztúrba, Torma Máris asszony látogatására.“ „Ne menj oda, ne menj, kevély Ugron János, Annak a leánynak három erkölcse van. Egyik erkölcse, haj, boros az a leány.“ „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle, Borom a pinczében, igyék jól belőle.“ „Második erkölcse, haragos a leány…“ „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle, Ha ő megharagszik, kiállok előlle.“ „Harmadik erkölcse, sánta is a leány.“ „Nem bánom – nem bánom, nem gondolok véle, Csináltatok neki földig érő szoknyát, Az már eltakarja a fő sántaságát.“ (Baló József gyüjt. Udvarhelyszék.)

30. BÁNDI URFI. Hallottátok hírét Híres Barassónak? Abban csináltattak Étető tömlöczöt; S abban fogva vagyon Mezőbándi urfi. Mezőbándi urfi Egyszer ezt felelé: „Hogyha volna nékem Egy íródiákom S egy bízott emberem: Iródiákommal Levelet iratnék, S bízott emberemtől Levelem küldeném.“ Hát azonban dobban Az ő édes anyja: „Anyám, anyám, anyám! Lelkem édes anyám! Milyen álmot láték Az éjjel álmomban: Két sing veres sinor Az én nyakam körűl; S két fekete holló Az én fejem felett?!“ ‚Üsse guta, fiam, Azt a te álmodat: Két sing veres sinor – A te piros véred; S két fekete holló – A te két hengéred.‘72) „Anyám, anyám, anyám! Mikor engem szűltél, Szűltél volna követ; S mikor feresztettél Gyenge meleg vízbe, Feresztettél volna Forró-buzgó vízbe; S mikor takargattál Gyenge gyolcs ruhába, Takargattál volna Forró parazsába!“… (Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)

31. AZ ÁSPIS KÍGYÓ. „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, apám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj az anyádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, anyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a bátyádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, bátyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj az ángyodhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, ángyom, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj sógorodhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, sógor, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a nénédhez, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, néném, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én, Eredj a mátkádhoz, majd talán kiveszi.“ „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó, Vedd ki, mátkám, vedd ki!“ – „Bizony kiveszem én!!“ (Horváth Ádám gyüjt. akad. kézirattár.)

32. AMOTT LÁTOD… (Tájszolás szerint.) „Amott látod, rúzsám, Azt a száraz nyárfát? Mikor az kizö’dűl: Akkor mögyök hozzád!“ „Hiszöm én istenöm, Kizö’dűl az én fám, Virágos tavaszszal Visszatérsz még hozzám.“ „Vágassuk lė, rúzsám, Azt a száraz nyárfát, Csiná’junk belőle Ėgy nagy akasztófát; Âr’a akaszszuk föl Azt a török császárt, Hogy nė szomorítson Már több édös anyát. Belegrád! Belegrád! Átkozott Belegrád! De sok édös anyát Mögszomorítottál! Belegrád! Belegrád! Átkozott Belegrád! De sok édös anya Átkot mondott rėád!“ (Szél Farkas gyüjt. Hódmező-Vásárhely.)

33. A RAB. „Né hol kerekedik egy fekete felleg, Né hol száll, né hol száll egy fekete holló! Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze, Se nem igen közel – két száz mértföldnyire, Izenjek apámnak és édes anyámnak, Jegybeli mátkámnak. Repülj udvarára, szállj le ablakára, Ha kérdi, hogy’ vagyok, mondjad, hogy rab vagyok Király udvarában térdig vasban vagyok. Megunta két lábam már a követ nyomni, Megunta két kezem már a lánczot huzni, Megunta két fülem tenger mormogását, Vad galamb zugását. Megitatták velem a keserű pohárt, Elém terítettek fekete gyász ruhát; Adta volna isten, ne láttalak volna, Hiredet porodat ne hallottam volna? Istenem, istenem, de megvertél engem, Szerencsétlen társsal, holtigvaló gyászszal Holtig való gyászszal! Kit mindig szerettem, jaj be távol estem, Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem. Szabad a madárnak ágról ágra szállni, Csak nekem nem szabad violámhoz járni, Violámhoz járni.“ (Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)

34. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Etéden a fűszál mind bánatra hajlik, Az én kedves rózsám rólam gondolkozik. Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok, Tudja a jó isten, mikor szabadulok! Akkor leszen, rózsám, haza jövetelem, Mikor kapufélfád piros rózsát terem, Azt pedig jól tudod, hogy soha se terem: Igy hát soha sem lesz hazajövetelem! Kivánod-e, rózsám, szabadulásomat, Vagy jobban kivánod csendes halálomat?“ „Csak azért kivánom csendes halálodat: Rabsággal töltöd el fiatalságodat!“ (Szabó Samu gyüjt. Udvarhelyszék.)

35. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. Vidd el madár, vidd el, levelemet vidd el, A tengeren is tul egy nehány mérföddel. Ott találod rózsám keserű bánatban, Mindjár’ megesmered szive busultában. Koppants az ablakán, levelemet tedd le, Vaj pedig akaszd fel az ablak keresztre. Ha kérdi: hogy vagyok; mondjad, hogy rab vagyok, Karcsu derekamon rabszijat hordozok. Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok, Keserves fogságból utána sohajtok. – Ha kérdi, menyek-e: mondd meg, hogy elmennék, Csak ez a vas ajtó mán egyszer megnyilnék. Ha el nem mehetek tavasz kezdetére, Talám csak elmenyek fecske jövetére. – S ha akkor sem menyek, rózsa nyilására, Vaj istenem! talám koporsó-zártára. (Hermányszegi gyüjt. Csikszék.)

36. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. ‚Ablakom rostélyán Kis madár hegedűl, Menj el az én kedvesemhez, Maga van egyedűl. Ha kérdi: hogy vagyok? Mond meg, hogy rab vagyok, Az aradi vár-tömlöczben Talpig vasban vagyok.‘ „Ha te rab vagy, rózsám, Én meg beteg vagyok!“ ‚Gyógyítson meg a jó isten Míg megszabadúlok;‘ „Nagyon beteg vagyok, Addig meg is halok, Az aradi temetőben Nyugodni akarok.“ (Szabó Károly gyüjt. Pest.)

37. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Madárka, madárka, Csácsogó madárka! Vidd el az én levelemet Szép Magyarországba! Ha kérdik: ki küldte? Mondjad, hogy az küldte, A kinek a szerelembe’ Meghasad a szíve. Ha kérdik: hogy vagyok? Mond meg, hogy rab vagyok, A Radeczky táborában Közkatona vagyok!“ (Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)

38. A ZSIVÁNY FELESÉGE. „Eleget könyörgék apámnak, anyámnak, Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak! Most is oda vagyon keresztuton állni, Egy két árva pénzért lelkét elveszteni; Meguntam már azt is, jó reggel felkelni, Jó reggel felkelni, folyóvizre menni, Folyó vizre menni, véres ruhát mosni.“ ‚Mért sirtál, mért sirtál gyönge szép menyecske?‘ „Nem sirtam, nem sirtam, konyhán bibelődtem, Cserefának füstje huzta ki a könnyem.“ (Gyulai Pál gyüjt. Udvarhelyszék.)

39. SIROKI ERDŐBEN. Siroki erdőben Nyílik a gyöngyvirág, Gyere ki, galambom, Itt vagyon a világ. Ki is mentem hozzád, Vissza is eljöttem, Tudom, hogy meglestek, Szóba hoztak engem. Azt mondják, hogy rosz vagy, Soh’ se kerűlsz elő; Minap is tilosban Kapott a kerülő, Vert meg volna isten, Mikor neked hittem, Téged áldott volna, Vert volna meg engem. Meg is vert engemet A világ csufjára, Rá sem merek nézni Az édes anyámra. Istenem, istenem! Ugyan mi lelt engem? Három rőf pántlika Körül nem ér engem. – Megszenvedtem érted, Nem gondoltam volna, A fő szolgabíró Hajam levágatta. Levágták a hajam, Még sem vagyok szajha – Nagyon szerettelek, Az isten is tudja! (Abonyi Lajos gyüjt. Hevesmegye.)

40. IGÁCS RUZSI. (Tájszolás szerint.) ‚Szombat este nyó’cz órakó’ Haza gyüttem a tanyárú’, Azt hallottam az útamba’, Valaki van a Rácz-kútba’. – Igács Rúzsi, kedves babám, Hun van az én édös anyám?‘ „Még péntökön hat órakó’ Kimönt a szőllőbe akkó’“. – ‚Én is kimöntem utánna, De nem akadtam rėája… Igács Rúzsi, kedves babám, Hová tötted édös anyám?‘… „Keze lába a Rácz-kútba’, Feje, háta kendör-kapujóba’.73)“ „‚Igács Rúzsi gyere ide, Lantos István gyűjjön ide – Ösmeri-ė ezt anyjának?!‘“ ‚Nem ösmeröm én anyámnak, Sėm kezirű’, sėm lábárú’, Csak a puszta dėrėkárú’… Igács Rúzsi, kedves babám, Mér’ ő’ted mög édös anyám?!‘ „Nem vó’tam én annak oka, Maga vó’t az indítója; Sujok, olló elkezdője, Balta, fejsze elvégzője.“ ‚Igács Rúzsi, édös szívem, Hamis hitöt fúttá’ velem!‘ Igács Rúzsi ablakjába’ Kinyi’t a rúzsa magába’ – Lantos István a kocsmába’: ‚Eladom a jószágomat, Kivá’tom kedves babámat!‘ „Nė agygya kê a jószágát, Nė váttsa ki kê a szajhát!“… (Szilády Móricz gyüjt. Halas.)

41. AZ ANYA ÉS LEÁNYA. ‚Szépen rogyog az estéli csillag, Az én babám ablak alatt ballag, Édes anyám, ereszsz ki hozzája, Gyönge szívem megreped utánna.‘ „Kedves rózsám jere ablakodra, Hogy adjak egy csókot ajakodra, Ezer búval van életem tele, Egyszörre mind elfelejtem bele.“ ‚Hallod anyám, milyen szépen hí ki, Bokrétát is kötöttem már néki: Úgy illik az kerek kalapjára, Mint a csókja leányod ajkára.‘ „‚Kis leányom gyönge vagy szeretni, Még réja érsz fékötőt viselni, Hidd, a lánynak addig ér világa, Míg a legény sírva jár utánna.‘“ „Kedves rózsám te enyim, én tiéd, Megesküszünk a husvét innepén, Hidd el nekem jobb leszek én hozzád, Mint tulajdon édes apád s anyád.“ ‚Hallod anyám, mit fogad a legény, Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem; Édes anyám, ereszsz ki hozzája, Gyönge lányod majd meghal utánna.‘ „‚Kis leányom ne higy a legénynek, Addig szeret, míg nem mond övének, Mert ha egyszer fejed békötötte, Veréssel kezdődik szeretete.‘“ ‚Hiszen apám kiedet is megverte, De még azé’t kied őtet szerette, Ha kêd megvót én is csak megleszek, Bár mit mondnak, én az övé leszek.‘ (Felméri Lajos gyüjt. Csikszék.)

42. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. „Szépen ragyog az estéli csillag, Az én rózsám a ház előtt ballag, Édes anyám ereszsz ki hozzája, Szegény szivem megreped utánna.“ „Jer hát rózsám jer hát ablakodra, Adjak csókot picziny ajakodra, Ezer búval van életem tele, S mind egyszerre eltemetem vele.“ „Lyányom, lyányom ne higyj a legénynek, Addig szeret míg nem tesz övének, Majd ha aztán fejed bekötötte, Veréssel kezdődik szeretete.“ – „‚Hiszen apám kendet is megverte Mégis azért ugy-e hogy szerette? Ugymint kend volt, én is csak megleszek, Bár ki mit mond, én az övé leszek.‘“ (Gyulai Pál gyüjt. Szilágy.)

43. NEMES SÁRI… Nemes Istán szép leánya Kirepűlt a sír szájára; Édes anyja ugy siratja: Hogy az eget hasogatja. „Édes anyám azon kérem, Ne sirasson többé engem; Ha nincs házba’ szép leánya, Kertjébe’ van szép virága. Nyissa ki a kert kapuját, Hogy lássák a szép virágát, Leánya keze munkáját. Rózsa-koszorút kötöttem, Sárga hajamra feltettem; Zöld ösvényeken sétálok, Rozmarint-szálat gyomlálok. – Egyedűl nyugoszom Temető siromban, Mégis emlegetnek Engem a faluban, Hogy megütött engem A villám szikrája! – Olyan fellegek támadtak, Hogy engem elborítottak“… Nemes Istán nyisd kapudat: Halva hozzák szép lányodat. Zúg a harang, megzúdítják; Nemes Sárit nyútóztatják. Édes anyja úgy siratja: Hogy az eget hasogatja. (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

44. TAMÁS RÓZSI. „Tamás Rózsi mit gondoltál, Mikor agyagér’ indultál?“ „Én egyebet nem gondoltam, Szerencsétlen uton jártam. Letörött a föld fölöttem, Elnyelt engem, elnyelt engem. Jó Tamásné, édes anyám, Édes jó nevelő dajkám, Felneveltél örömödre, De nem értél semmit véle.“ „Tamás Imre nyisd kapudat, Halva hozzák a hugodat, Vidd is ki az asztalodat, Csinálj nyujtóztató padot.“ „Édes lyányom szólj csak egyet!“ „Édes anyám nem szólhatok.“ „Édes hugom szólj csak egyet!“ „Édes bátyám nem szólhatok.“ „Három szilvafa közt vagyok, Három papnak könyörgése Sem hoz többé az életre.“ Jókus Mihály földje végén Buzog a vér, a föld szinén. Ha kérdik, hogy miféle vér, Mondjátok, hogy ártatlan vér. (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kide.)

45. BÁCS JANCSI. Csütörtökön jó hajnalba’ Készülék fel a havasra. Befogám a jó négy ökröt, Jó négy ökröt, jó szekérbe S elindulék az erdőre, Ki Firicsko tetejére. Hogy kiértem az erdőre, Egy cserefát vevék szemre. Gondolám, hogy azt levágom S az ökrök után felrakom. Jó gazdámnak kicsi fija Jöve velem – halálomra, Ő vala a segitségem, Ő egyedül ott mindenem. A hogy vágni kezdém a fát, Nem es gondolám a halált, Pedig a mán hátomnál állt S várá, hogy levágjam a fát. Vágom, vágom szép csendesen, A halálra rá sem nézek, Mig a fa a törzsökétől Szakad a fészim74) élétől. Még egy nihány vágás fára… „Készü’j Jancsi az halálra! –“ Bács Jancsinak sohajtása Felhallék a mennyországba… Kettőt vág ő még az fára S rá esik a fa reája. Szökött vóna ki előle, De az halál nem engedé. Odanyomá őt a nagy fa, Nem búhata ki alóla. Nem vala ott senki jelen, Kí segitségire legyen. Katona Sámel küs fija Vala mindennek tanuja, Ki a mezőre béfuta, A pásztoroknak hirt ada. Pásztorok kiszabaditák, De már későn szabaditák Kevés élet vót még benne; Mett csak nihány órát éle. „Nyitsd ki asszonyom kapudot: Viszik a jámbor szógádot; Nem csattogtassa kapudot, Nem sepri az estálodot. Szász Anikó, hű szeretőm! Már megengedj mindenekről. Megnyughatol csókjaimtól S ölelgető karjaimtól…“ (Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

46. AZ ISPÁNNÉ LEÁNYA. Szépen legel a Prónai gulyája, Szépen sétál az ispánné leánya, Kiüzeni a gulyásnak előre, Teríjje le a subáját a gyepre. „Lyányom, lyányom! lyányomnak sem mondalak, Ha én téged egy gulyásnak odadlak.“ „Nem bánom én édes anyám! tagadj meg, Az én szívem egy gulyásért hasad meg!“ Még a búza ki sem hányta a fejét, Már a madár mind kiverte a szemjét. „Én istenem, egy istenem, istenem! Látod anyám! mire vitt a szerelem!“ (Szabó Károly gyüjt. Nógrádmegye.)

47. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. Csendes este szállott le a pusztára, Elnémult a bodor tinó kolompja, Csak egyedűl sirdogál a furulya, A kisasszony az ablakból hallgatja. ‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én, Ezer darab marhát, lovat őrzök én, A kisasszony, ha kijön a pusztára, Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!‘ Szépen legel a Péterné gulyája, A kisasszony maga sétál utánna, Már messziről kiáltja a gulyásnak: „Jancsi, szivem, terítsd le a subádat!“ ‚Hogy teríteném én le a subámat, Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.‘ „Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj, Kiváltja azt édes anyám, ha mondom.“ Még a búza ki sem hányta a fejét, Már a veréb mind kiette a szemét. – „Édes anyám! jaj istenem, istenem! Jaj mire vitt engemet a szerelem!“ „‚Lányom, lányom! lányomnak sem mondalak Inkább, mint sem egy gulyásnak adjalak.‘“ „Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg, De a szivem csak Jancsiért szakad meg!“ (Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

48. JÓ ESTÉT ÉDESEM. „Jó estét, édesem, micsa’ búd érkezett, Talán a vacsorád nem igen jól esett? Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.“ „Idd meg a borodat, idd meg azt te magad, Hogy ha nem sajnáltad szép leányságomat Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám, Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!“ „Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked.“ „Éjjel nappal kössed már leány nem leszek.“ „Szerettelek, rózsám, a míg megcsaltalak, De már a jó isten viselje gondodat.“ „Verjen meg az isten annyiszor egy héten, A hány csillag vagyon este a kék égen.“ (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kalotaszeg.)

49. TÖRÖK ZSUZSI. Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott, Az aljára pellempátyot rakatott; Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem, Téged szeret a sok legény, nem engem. Madarasi nagy uj utczán mi történt: Gazdag doktort sok kincsiért megölték, – Gazdag doktort viszik a temetőbe, Török Zsuzsit a szegedi tömlöczbe. Török Zsuzsi azt izeni anyjának: Kettős párnát küldjön feje aljának; Édes anyja azt izeni lyányának: Sűrű könnyét tegye feje aljának. (Varró Sándor gyüjt. Karczag.)

50. A GULYÁS SZERETŐJE. Megégett a szegedi nagy cserény, Beleégett barna gulyás legény, – Beleégett három pár ruhája, – Számadónak kivarrott subája. Számadónak nincsen semmi kára, Másikat vesz szegedi vásárba’, De a szegény barna gulyás legény Hej! maga is beleégett szegény. Barna kis lyány kerűli a cserényt, Keresi a barna gulyás legényt: Barna kis lyány, hiában keresed; Beleégett, ki téged szeretett. „Mutassátok, mutassátok sírját, Hadd öntözöm könyeimmel hantját, Hadd teremjen rózsát, ne töviset, Mert ő engem igazán szeretett!“ (Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

51. CZIFRA JANCSI. „Czo fel, szürke fakóm, Czifra Jancsi lova! Messze van Imola,75) Nem érünk ma oda.“ Mikor Czifra Jancsi A lovát ugratta, Akkor Járdán Julcsa A kapuban várta. Várta rántottára, Mézes pálinkára. „Egyél, igyál, Jancsi, Világ boszujára! Ha én aztat tudnám, Melyik uton mégy el, Felszántanám én azt Aranyos ekével. Be is vetném én azt Szemenszedett gyöngygyel, Be is boronálnám Sűrű könnyeimmel!“ „Búra termett idő, Ködnevelő szellő, Megemésztett engem Ez az egy esztendő!“ (Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)

52. A HALOTT VŐLEGÉNY. (Töredék.) ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem van az igaz isten, Velem vagy te édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem van a fiuisten, Velem vagy te édes rózsám.“ ‚Szépen süt a holdvilág, Minden lélek alszik már, Nem félsz, édes rózsám?‘ „Miért félnék édes rózsám, Velem a szent lélek isten, Velem vagy te édes rózsám.“ (Baksay Sándor gyüjt. Baranyamegye: Csurgó.)

53. KURIS PISTA. ‚Eredj lyányom guzsalyasba, A legények hínak oda.‘ „Jaj anyám, nem mék én oda, Ott lesz gazda Kuris fia.“ ‚Ha ott lesz is ne félj tőle Legények megónak tőle!‘ Ott elmene bíró lyánya Szentgál Panna guzsalyasba. Ottan vala Kuris Pesta, A leányhoz oda álla, Hozzá szép szavakkal szólla, Aztán meg a tánczba híjja. „Jaj ereszsz el, mert lerogyok, Itten mindjárt, mert meghalok.“ De nem hagyja Kuris Pesta És halálra tánczoltatja. Ott lerogya vérbe fagyva Bíró lyánya Szentgál Panna. Lyányok, róla tanuljatok, Legényt soha ne csaljatok. (Gyulai Pál gyüjt. Nógrádmegye.)

54. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN. (Tájszólás szerint.) „Húzzad czigány, húzzad, Húrod szakadtáig, Majd én is mögjárom Lábom unottáig.“ „„Ereszsz el, ereszsz el, Óh én édös kincsöm, Tele van a csizmám Piros aludt vérrel.““ „Nem eresztlek, nem eresztlek, Óh én édös kincsöm, Nem ėcczö’ kértelek Teljes tizenkėcczö’.“ „„Nyisd mög, anyám, nyisd mög Leveles kapudat, Kiőn bevezetik Beteg lėányodat. Nyisd mög, anyám, nyisd mög Leveles ajtódat, Kiön bevezetik Beteg lėányodat.““ Átkozott az atya És az édös anya, Ki az ű lėányát Tánczra kibocsátja. „Ha enyim nem löttél, Hát másé sė lögyél; Testöm a testöddel Ėgy sirba tétessön, Véröm a véröddel Ėgy patakot mosson, Lelköm a lelköddel Ėgy istent dicsérjön.“ (Szilády Móricz gyüjt. Halas.)

55. SÁRI MÁRI. Sári Mári messze lát, Vizért küldi az anyját, S mig az anyja vizért jár: Barna legény oda jár. „Édes anyám beh jó kend, Beh jó vizet hozott kend, Máskor is elmenjen kend, Tovább oda legyen kend.“ „Hát ez a bot hun jár itt? Ugyan ki hagyta ezt itt?“ „Szegény vándorló legény, Szállást kért volna szegény.“ „Hát az ágyad mi lelte Hogy úgy le van heverve?“ „Czicza fogott egeret, Játszott vele eleget.“ Esik eső csepereg, Sári Mári kesereg, De hijába kesereg, Megkapta mit keresett. (Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)

56. MÓZES ÉS JULCSA. „Jó napot kivánok, Mózes!“ „Adjon isten, Julcsa, mit vesz?“ „Olyan szappant, a mi kókusz, Szappanozni nagyon jól tud.“ „Julcsa, ha magának volnék, Én csak a tarkából vennék.“ „Én is a tarkából veszek, Egy darabbal megelégszek, Ugyan mi ennek az ára? Csak ne szabja nagy kaptára!“ „Egy garas ide vagy oda – Négy garasért adom oda; Pedig öt volna az ára, De magának, édes Julcsa, Négy garasért oda adom, Csak csókoljon meg, galambom!“ „Bizony én meg nem csókolom, Mert zsidó valláson vagyon, Ha magyar valláson volna, Százszor megcsókoltam volna!“ (Illésy György gyüjt. Álmosd.)

57. SZŐCS MARCSA. Este van, este van, hatot üt az óra, Minden asszony, leány, készűl a fonóba; Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába? Először megütik, leesett a hidra, Másodszor megütik, elállott a szava, Harmadszor megütik, véres volt a foka, A kis balta foka. „Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre, Egy két szavaimat vedd be a füledbe: Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa, Mért levél, mért levél másnak hites társa, Szivemnek gyilkosa?“ Zilahi Pistának nem kell a bokréta, Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa. „Vérem a vérével egy patakot mosson, Testem a testével egy sirban nyugodjon, Egy sirban nyugodjon!“ A torjai rétet körülfogta a köd, Pistára, Marcsára most huzzák a földöt, Főtül való fája ki vagyon rovázva, Fekete pántlika van reá csukrozva, Szépen rá csukrozva. A torjai templom kőrűl van árkolva, Két szál szép rozmarin van belé plántálva, Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon, Szeretőtök szive meg ne háborodjon, Meg ne háborodjon. (Gyulai Pál gyüjt. Háromszék.)

58. JÁR A KORSÓ… Jár a korsó, jár a kútra, Piros, barna leány hordja, Alig hogy megmerítette, A rózsája megölelte. Jár a korsó, jár a kútra, Halovány leányka hordja; Halovány a hold sugára, Halványabb a lány orczája. Nem jár a korsó a kútra, Szörnyű nagy a leány búja. „Megvert engem az Uristen, Hogy az ő szavának hittem!“ (Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

59. A GERLICZE. Zsibó város szép helyt vagyon, Közepében van a templom, Alatta terem a csipke, Rá szállott egy bús gerlicze. „Mért busulsz te bus gerlicze, Párod repűl neked ide.“ „Nem kell nekem senki párja, Ha az enyém el van zárva.“ „Megmondtam én bús gerlicze, Ne rakj fészket az útfélre, Mert az uton sok ember jár, A fészkedre reá talál.“ (Gyulai Pál gyüjt. Szilágyság.)

60. A FONÓBAN. A leányok egymás közt Beszélik, hogy sok a szösz. „Haj anyám!… a fonás;… Bajos a várakozás.“ ‚Szoknyát veszek szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Nem az az én nyavalyám!“ ‚Legényt hívok szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Találgatod nyavalyám!“ ‚Férjhez adlak szülöttem! Csak ne sírjál előttem.‘ „Haj anyám, jó anyám: Kitaláltad nyavalyám!!“ (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

61. PETRÁS UR. Csötörtöki napon Kijött a Petrás úr; Mindjárt azt kérdezte: ‚Hány a jó arató?‘ „Tizenketten vagyunk, Jó aratók vagyunk.“ ‚No csak arassatok, Jó ebédet kaptok!‘ – Kijött a jó ebéd, Tizenkét szál metélt, S a zsírtalan kása, Ki hatszor napjába’ Vizet mert magába. (Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)

62. KÁNTOR TERI. Három bokor saláta, Kántor Teri kapálta, Egyél dzsidás belőle, Isten ugyse! megveszekedel tőle. Kántor Teri azt hiszi, A kapitány elveszi; Ne félj Tercsa előre, Isten ugyse! semmi sem lesz belőle. Elment már a regiment, A házasság füstbe ment, Kántor Teri itt maradt – Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt. (Abonyi Lajos gyüjt. S. Patak.)

63. SOROZÁSKOR. Szent Miklósi czigány legény hegedűl, Sír a leány oda haza egyedűl, Sírhat is már, mert a bíró házánál Szeretője most áll a sorshúzásnál. „Négy esztendő nem a világ, gyöngyalak! Visszajövök, ámbár most elhagyjalak; Isten veled, kedves rózsám! végy búcsút, Becsületre visz engemet ez az út. Három színű selyem zászlók lobognak, Körűlöttem a leányok zokognak, – Ne sírjatok hív szerető leányok, Drágább legyen kedvesteknél hazátok.“ (Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)

64. BÚCSU. „Veszélyben forog hazám, Isten hozzád szép babám, Megyek, megyek harczolni, Értetek élni halni.“ „Hogyha elmégy harczolni, Jőj el hozzám búcsuzni, Még egyszer hadd lássalak, Rózsámnak mondhassalak. Ha te elmégy én is el, Nem maradok tőled el, Kötözgetem sebedet, Míg a halál eltemet.“ „Ha a halál eltemet, Hazám földje, érdemled. Éretted a sírhalom, Dicső, édes nyugalom!“ (Szabó Károly gyüjt. Alföld.)

65. A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE. Mi piroslik ott a síkon, távolba’? Csonka honvéd piros vére a hóba’, Sok halált szórt az ellenség sorára, Haj! de végre egy golyó őt találta. Ágyú helyett koporsót visz a szekér, Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér, Koporsóján csákója és fegyvere, Szemfedőűl katona köpönyege. Bajtársai kivont karddal követik, Fájdalmukban olykor meg is könnyezik; Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés, Ennyiből áll a tüzéri temetés. Zöld erdőben fekete sír domborúl, A ki látja, szivében megszomorúl; Fák tetején bús csalogány úgy beszél: Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér. (Szentpéteri Pál gyüjt. Kun-Szent-Miklós.)

66. A MENYASSZONY. „Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Tyukot főzök, turbolyát, Szeretőmnek vacsorát.“ „Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Csinosítom magamat, Várom a galambomat.“ „Kerek udvar, kicsi ház, Édes rózsám mit csinálsz?“ „Virágomat öntözöm, Koszorúnak kötözöm.“ „Ne főzz tyukot, turbolyát, Ne csinositsd magadat, Virágidat ne öntözd, Koszorúnak se kötözd. Iszonyú volt a csata, Három legény jött haza; Vőlegényed a mezőn, Ott maradt a temetőn.“ „Légy átkozott hírmadár, A ki ily rosz hírt hozál, Jó anyám, hol koporsóm, Add ide szemtakaróm!“ (Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)

67. VÁRADI NÓTÁJA. Jaj be szennyes maga inge gatyája!… Bészennyesült a szentgyörgyi stokházba. Mossa ingem, édes anyám, fehérre, Hónap visznek a törvényszék elébe. Ha bémenyek a törvényszék házába: Leborulok a törvény asztalára. Ha kijövök a törvényszék házából: Elbúcsuzom a kerek nagy világtól. Vasas lábam keservesen pengetem, Oh istenem, most végzik a törvényem… Édes anyám! pénz vagyon a zsebembe – Markoljon ki kejed nekem belőle. Csinátasson diófából koporsót, Sárga szeggel veresse rá a jaj-szót, Trombitások három troppot fújjanak; Me’t istenem! – hónap felakasztnak. (Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)

68. A LOVAS LEGÉNY. ‚Megöltem egy zsidót Tizennyolcz garasért, A Tiszába vetém A fejér lováért. Tisza nem vette bé, Partjára vetette, Alattomba’ pedig Csáki gulyás leste.‘ „Amott jön egy legény: De szomorú szegény! Adok neki szállást, A lovának hálást. Aludjál, aludjál, Tudom megfáradtál; Fáradságod után Csendesen nyugodjál.“ „‚Abb’ a zöld erdőbe’ Vajon ki csattogat? Talán az én rózsám Keres ott lovakat. Gyere haza rózsám! Bé van a ló hajtva… – Vármegye aklában Szól a csengő rajta.‘“ (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

69. MOLNÁR FERKÓ. Nagy bú jöve Molnár Ferkóra, Ki van mondva rá a bitófa, Megy búcsúzni a rózsájától, Pajtásitól s a kis bojtártól. „Itt hagyom a birkám, bárányom, Viseld gondját, kedves bojtárom, Itt hagyom a czifra szűrömet, Muszka-prémes ujjas mentémet. Itt hagyom a bundám, Boglárom76), Viseld gondját, kedves bojtárom; Még énnekem más bajom is van, Még énnekem czifra ládám van. Itt hagyom a ládám, ruhástól, Viseld gondját, rózsám, gazdástól, Itt a dudám, itt a furulyám A kin dudolgattam bús nótám.“ A főbíró háza dombon van, Molnár Ferkó abban fogva van, Csak távolról nézi nagy búsan, Más tereli nyáját boszúsan. Felállították a bitófát, Molnár Ferkót arra ráhuzták, Lengeti a szél a gatyáját, Pengeti fényes sarkantyuját. (Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)

70. BOGÁR IMRE. Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni, Az a hires Bogár Imre Által akar menni. Által akar menni, Csikót akar lopni, Kecskeméti zöld vásárra Pénzt akar csinálni. Pénzt akar csinálni, Bölcsőt akar venni, Azt a híres Duli Marcsát El akarja venni. „Kocsmárosné hallja, Van-e vacsorája?“ „Van vacsorám, paprikás hús, Vendégek számára.“ „Kocsmárosné hallja, Van-e barna lyánya?“ „Barna lyányom vetett ágyon Vendégek számára.“ „Kocsmárosné hallja, Száz itcze bort adna, Megkinálom a vármegyét, Hogy ne lennék rabja!“ Gonosz a vármegye, Nem iszik belőle, Mert a szegény Bogár Imre Most van a kezébe’. „Lánczot a zsiványnak Kezére, lábára!“ Duli Marcsa a babáját Már hiába várja. Nézz ki Marcsa, nézz ki Ablakod firhangján, Most kisérik Bogár Imrét Aranyszín paripán. Ezüst a zablája, Arany a kantárja, Az a híres Bogár Imre Annak a gazdája. Harangoznak délre Féltizenkettőre, Most kisérik Bogár Imrét A vesztő helyére. Kiapadt a Tisza Csak a sara maradt: Meghalt szegény Bogár Imre, Csak a híre maradt. (Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

71. BEREG NÁNI. Bereg Náni, elvettelek volna, Ha az orczád nem festetted volna, Kilencz zsandár az ablakon leste, Mikor Náni orczáját festette. Bereg Náni kiment az erdőre, Lefeküdt a tölgyfa hűvösébe, Hármat négyet kiáltottam neki: Kelj fel Náni, meglát itt valaki. Kocsmárosné adjon egy itcze bort, Hadd mossam le a torkomról a bút, A szivemről a keserűséget: Hadd felejtsem régi szeretőmet! Édes anyám kiment kis kertébe, Feltekintett a csillagos égre: ‚Jaj istenem! megölöm magamat: Katonának viszik a fiamat.‘ Édes anyám, ne öld meg magadat; Inkább kérd meg kapitány uramat, A kapitány uram is azt mondja: Szegény legényből lesz jó katona. Édes anyám’ mért borítod gyászba, Magad pedig örökös rabságba? Bereg Náni, nem fáj-e a szíved, Gyermekedet hogy elveszítetted? Végig mentem a kállai utczán, Szembe jött rám az én édes rózsám, Szólnék hozzá, de rövid az idő: Isten áldjon meg, kedves szeretőm! Bereg Náni kiment a vásárba, Három pereczet vett a markába, Azt a hármat kilencz felé törte: „Tessék, zsandár, Bereg Náni vette!“77) Bereg Náni karmazsin csizmája, De nem huzza többet a lábára. Vasat vertek kezére, lábára, Ugy kisérik a kállai várba. Mikor Nánit kisérik a vason, Megállanak a fekete-sason; Parancsolja hejh a kocsmárosnak: Száz itcze bort kilencz zsandár urnak! Bereg Náni rózsaszín ruhája Megakadt a rostély-ablakfába: „Kérem szépen főhadnagy uramat, Akaszsza ki rózsaszín ruhámat.“ Bereg Náni bokros pántlikája, De nem fonja többet a hajába, Tedd el, Náni, a ládád fiába: Majd jó lesz a kis lyányod számára. Bereg Náni, nem fáj-e a szíved, Gyermekedet hogy elveszítetted? „Fáj a bizon, csak hogy meg nem hasad… Hejh a rózsám Csehországba’ mulat.“ Ki-kitekint a vár piaczára, Hull a könnye halvány orczájára. (Varró Sándor gyüjt. Szabolcs.)

72. SZÁSZ FERENCZ. Híres volt Szász Ferencz Cselekedetivel, Mégis híresebb volt A zsidó vérivel. Eger felé mene, Egy kisasszonyt vive; Vissza felé jöve, Egy zsídót megőle. Megölte a zsidót Tizenkét garasért, Szekerére tette A nyerges lováért. Tiszához elvitte, Tisza be nem vette, Partjára kilökte, Egy gulyás megleste. Be is jelentette A szolgabírónak. „Ez a mákvirág is Jó lesz a bitónak“! Verje meg az isten Azt a szolgabírót, Mért szánta meg nagyon Azt a pogány zsidót. Három eladó lyány Kiváltotta volna, Ha a szolgabíró Megengedte volna. „Részeg volt a lelkem, Máskép nem is tette, A zsidó megcsalta És ő észrevette!“ (Halász Dezső gyüjt. Bíharmegye.)

73. BEKŐ AMBRUS. „Édes anyám be sokat kért a jóra, Hogy ne menjek este későn sehova, Nem hallgattam édes anyám szavára, Bejutottam kecskeméti fogházba. Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem, Egy leányért Bakos urat megöltem; Cserkó Julis ne sirass már engemet, Húsz esztendő majd megaláz tégedet.“ Kecskeméten a nagy utcza de porzik, Szegény Bekő Ambrust azon kisérik, Bekő Ambrus gondolkozik magában, Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában. Bakos urat viszik a temetőbe, Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe, Kilencz fontos vasat tettek lábára, Húsz esztendőt írtak fel a számára. Kecskeméti város háza kőből van, Bekő Ambrus a lakaton belől van, Megzőrdíti a jobb lábán a vasat, Cserkó Julis gyönge szíve meghasad. Kecskeméti város háza de sárga, Abba van a Bekő Ambrus bezárva, Cserkó Julis írt neki egy levelet: „Kedves rózsám, ne felejts el engemet!“ Cserkó Julist három hadnagy kiséri, Édes anyja szomoruan azt nézi. „Ne nézd, anyám, az én bús életemet, Mind tetőled tanultam én ezeket.“ (Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

74. HALASI. Mi esett, mi történt Gintli pusztájában? A Gintlit meglőtték maga kastélyában. Halasi, Halasi kár volt eztet tenni, Gintlit kirabolni, pénzét el nem venni. Kár a sárga csikót nyereg alá venni, Kár a vén embernek csikó-lóra ülni. Kár a gyönge csikót a rúd mellé fogni, Kár a szegény legényt katonának fogni. Katonává lettem, de nem kevélységből, Szolgáltam a császárt, de kénytelenségből. Összecsőditették a sok látványságot, Hogy ezek ölték meg a nagy uraságot. Paks város mezeje egészen fekete, De szép egy pár testvért akasztottak benne. Az egyik azt mondja: önkéntes katona, A másik azt mondja: Noszlopi honvédja. Kedves jó barátim, rólam tanuljatok, Hogy urakat ölni el ne induljatok. Mert ha elindultok, majd tik is igy jártok, Még csak harangot se kondítanak rátok. Nyalka legény voltál, de jó uram voltál, Lelkem Mező Sándor, jaj! mire jutottál! Kaszinó ablakja gyászszal van behuzva, Halasi Sándorné könyje hullik rajta. (Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)

75. BEH SOK FALUT… „Beh sok falut, beh sok várost bejártam, Beh sok üres istállóra találtam; Nem találtam alám való paripát, Elloptam a komiszárus pej lovát. Szépen kérem komiszárus uramat, Ne lője ki alólam a lovamat!“ „Ejnye, ejnye adta betyár mindenét, Lovát félti, nem a maga életét.“ „Arra kérem komiszárus uramat, Engedje el ez egyszer a hibámat; Lopok olyan daru szőrű paripát, Jászság, Kunság nem látta még a párját.“ (Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)

76. A HEGYI TOLVAJ. Odvas fenyőfának vagyon három ága, A legelső ága hajlott Moldovára, A második ága hajlott Kolozsvárra, A harmadik ága Kis-Magyarországra. Annak tetejében egy kis flegoria78), Kiben növelkedik egy nagy hegyi tolvaj. „Szolgám, édes szolgám, menj le udvaromra, Huzd elő félgyászos hintómat, Fogd eleibe négy szürke csitkómat; Én is hadd menjek el szerencse-próbálni Király udvarára, királykisasszonyhoz.“ Ő el is elment, Felöltözött akkor, mint egy császárurfi, Beszállott királynak udvarába Félgyászos hintóval, Négy szürke csitkóval. Megis megkérte a király kisasszonyt hitestársul, Fel is tette félgyászos hintóba A királyi kisasszonyt, Megcsapta ő szürke csitkóját, Ugy elment ő hetedhét országon, A mig utólérte a kis flegóriáját. Felszállott ő kis flegóriájába, Hát mondani kezdette: „Feleség, feleség, készits el engem, Hadd menjek el én is szerencsepróbálni, Keresztut-állani.“ Ő fel is felkészitette, El is elment a hegyi tolvaj. Felesége ablakba üle, Ott a könnye hullani kezde. „Madár, kicsi madár, Vidd el levelemet Az én atyámnak. Ugyan ada férjhez Egy hegyi tolvajhoz, Ki most is oda van Keresztut-állani, Ember-ölögetni. Inkább adott volna engem Egy szegény czigánynak.“ A tolvaj ajtaján hallgatta, Hogy az ő felesége mint panaszol sírva. Azt mondja a hegyi tolvaj: „Asszony, feleségem, nyisd meg az ajtódat!“ „Bizony mindjárt nyitom, édes jámbor uram, Csakhogy vegyem én fel halni való gunyám. Minden halottnak hármat harangoznak, Én uri fejemnek még meg sem konditják.“ A tolvaj tovább nem állhatta, Az ajtóját már berugta. „Mért sírsz, édes feleségem!“ „Hogy ne sírnék, édes jámbor uram? Konyhán forgolódtam, cserefát tüzeltem, Cserefának füstje kihuzta az könyvem.“ „Asszony, feleségem, inkább állasz-e te Két asztalvendégnek vigan gyertyát tartani, Mint most mindjárt fejed nélkül maradni? Szolgám, édes szolgám, menj le magad nekem A pinczébe, Hozz fel magad nekem két kászu szurkot S két türedék vásznat.“ Lábánál kezdette, fejénél végezte A vászonba tekerést. Mikor ő szurokkal kezdette csepegtetni, Akkor már a tolvaj nem volt hogy hová fusson, Mert ajtót, ablakot a királykisasszony Nemzetsége elállott. Ajtón, ablakokon reá lövődöztek, A nagy hegyi tolvajt mindjárt meg is fogták. A király megfogatta, Udvarába vitette, Négy délczeg csitkónak Farka után köttette A nagy hegyi tolvajt. A várost véle meg is kerűlték. Mikor már annyira ment, hogy megholt, Akkor a városnak négy szegire tétették, Onnét is fegyverekkel lelődözték. Már a királyi kisasszonynak Nem is volt, hogy hová legyen; A szurok a testén mind el volt olvadva, Mint’ harmadnapok alatt Meg kellett, hogy haljon. (Zajzoni gyüjt. Udvarhelyszék.)

77. CSEHÓ PISTA. Amoda van egy nagy deszka-kerítés, Csehó Pista lova abban nyerítez; Csehó Pista befordúl a csárdába, Várja ottan szeretője, babája. „Korcsmárosné, eb az urát, hallja kend, Halat nekem, czitromosat főzzön kend, A mellé egy jó itcze bort hozzon kend, Juczi lyányát strázsára állítsa kend.“ Csehó Pista múlat széles kedvibe’, Egy rosz személy dalolgat az ölibe’, Csárdás-leány dalolgat az ölibe’, Hej, az adta a pandurok kezibe. Beszalad a Juczi leány ijedve, „Amoda jön három pandúr fegyverbe’.“ Csehó Pista Bársony lovát nyergeli, Három pandúr, persekútor kergeti. Csehó Pista Bársony lovát nyergeli, Három pandúr persekútor kergeti, Lova lába megbotlott egy gödörbe’, Lehanyatlott, a jobb kezét kitörte. „Szépen kérem persekútor uramat, Ne kösse meg ezt a jobbik karomat.“ De a pandúr nem hallgat a szavára, Lánczot veret két kezére, lábára. Hetfőn este az ég alja piroslik, Csehó Pistát vesztőhelyre most viszik, A fél falu sírva megyen nyomába, De nem megyen, nem siratja babája. „Kedves babám, jutok-e még eszedbe? Jaj be sokszor mulatoztam öledbe’.“ „Rongyos betyár soh’ se jutsz az eszembe, Nem is ültél soha sem az ölembe’.“ „Úgy áldjon meg a teremtő tégedet, Mert te vittél minden bajba engemet, Gyenge vállad, piros orczád, kék szemed – Te okoztad akasztófán vesztemet.“ (Arany László gyüjt. Alföld.)

78. A POZSONYI KISASSZONY. A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Krinolinban, A kisasszony Pozsonyban, Selymet lopott a boltban, Reczeficze krinolinban. A kisasszonyt megcsipték Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték Krinolinban, A kisasszonyt megcsipték, Selymet tőle elvették, Reczeficze krinolinban. „Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Krinolinban, Ne bántson engem az úr, Mert az apám földes úr, Reczeficze krinolinban!“ „Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Krinolinban, Ha az apád földes úr, Selymet lopni ne tanulj, Reczeficze krinolinban!“ (Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

79. MONUSI JÁNOSNÉ. (Töredék.) Ablakában üle Monusi Jánosné. Ő himet varr vala fekete selyméből; Hol selyme nem érte, könyével tődzötte. „Beli fiam beli! Monusi Samuka! Ha az isten neked emberkort ad érni: Ne hídd te apádnak jó Monusi Jánost, Hanem hidd apádnak a dézsi főbírót.“ Arra bészollalék jó Monusi János: ‚Meghagyom életed kincsem, feleségem, Ha te nem említed a dézsi főbírót.‘ „De hogy nem említem: még el sem felejtem!…“ ‚Fejem a fejeddel egy gödörbe szálljon; Lelkem a lelkeddel isten előtt álljon.‘ (Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)

80. SÁRGA LÓ… „Sárga ló, sárga ló, réz a patkó rajta, Most akartam, rózsám, hozzád menni rajta, Most akartam, rózsám, veled ismerkedni, Fújják a trombitát, el kell masírozni.“ „Katona vagy, rózsám, de nem jó kedvedből, Szolgálod a császárt nagy kénytelenségből, Megesett már rajtam, mi meg akart esni, Elment a galambom, ki el akart venni.“ (Szabó Károly gyüjt. Békésmegye.)

81. A KÉK INGES HUSZÁR. Masiroznak a kék inges huszárok, Megsiratják az abonyi leányok. – „Édes szülém, varrasson kend kék inget, Mert én bizony kék inges huszár leszek! Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam, Szilaj csikó rugja a port alattam, – Édes szülém ne sirasson kend engem, Örűljön, hogy magyar huszár lehettem.“ (Abonyi Lajos gyüjt. Abony.)

82. ESTE VAN MÁR. Este van már, hull a csillag, Szőke legény haza ballag, Nehéz neki még a szó is, Kifutna a világból is. Este van már, hull a csillag Fehér házban gyertya hamvad; Virág van az ágyra hintve, – Barna kis lyány kiterítve. (Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)

83. KATONÁNAK VAGYOK. Katonának vagyok én beírva, Jár a rózsám én utánam sírva, – A ki adta! kényes kapitányja, Ne kacsingasson az én rózsámra! Kapitány úr, igen szépen kérem, Hallgassa meg az én nagy kérésem, Hagyjon békét az én galambomnak, Nem nevelték a kapitány urnak. Hogy ha nem hagy békét a rózsámnak: Majd felcsapok bujdosó betyárnak; Van még rétség elég a Sárrétben, Van még erdő Bihar vármegyében. (Abonyi Lajos gyüjt. Körözs mellék.)

84. PERZSI. Sír a szegény Perzsi, tűske ment lábába, Nem mehet vígadni víg lyányok sorába, Maradt volna otthon, most nem keseregne, Barna kenyeréhez könnyet nem keverne. Felesége lenne bő gatyás legénynek, Gyöngy pártája helyett főkötőt tennének, Szeretője búsúl, ő is sír hijába, Vendég katonának minek járt nyomába! Minek örűlt korán tarka kezkenőnek, Hitegető szónak, czifra esküvésnek. „Verje meg az isten mind a két világon, Miatta fonnyadt el szép fiatalságom!“ (Szabó Károly gyüjt. Fehérmegye.)

85. SEBŐK JANI. Gyászba borúlt a budai nagy utcza, Sebők Janit most kisérik ki rajta. Keze, lába össze vagyon vasalva, Édes anyja keservesen siratja. A budai köz végin egy bitófa, Sebők Jani arra vagyon akasztva, Fujja a szél lion ingét gatyáját, Jaj istenem kire hagyta babáját! (Nagy Károly gyüjt. Kecskemét.)

86. ÉDES ANYÁM KIMENT… ‚Édes anyám kiment a kis kertbe, Feltekintett a csillagos égre.‘ „Jaj istenem! megölöm magamat, Katonának viszik a fiamat.“ ‚Édes anyám ne ölje meg magát, Inkább kérje a zsandár kapitányt; Zsandár kapitány is csak azt mondja, Egyes fiu nem lehet katona.‘ (Huszár László gyüjt. Nagy-Kőrös.)

87. HAJNAL HASAD. Hajnal hasad, eső csepereg, Barna kis lyány titkon kesereg, Elvesztett kedvesét siratja, Az anyja mindég pirongatja. „Édes anyám! kérem kelmedet, Ne pirongasson kend engemet, Lássa kend, hogy milyen bús vagyok, Meghasad a szívem, meghalok.“ (Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)

88. A HEGYEKHEZ ELMEGYEK… ‚A hegyekhez elmegyek, De azoknak nincs szivek: Hova legyen az árva, Kinek nincsen babája, Nincsen édes babája.‘ „Állj be, pajtás, huszárnak, Tudod, hogy kardot adnak.“ ‚Levágom a világot, Szeretőt mért nem adott, Szeretőt mért nem adott!‘ „Állj be, pajtás, bakának, Tudod, hogy puskát adnak.“ ‚Lelövöm e világot, Szeretőt mért nem adott, Szeretőt mért nem adott!‘ (Abonyi Lajos gyüjt. Jász-Kisér.)

89. SZÉP MENYECSKE. „Heje, huja, szép menyecske, Üljön ide az ölembe, Tudja isten hol az ura.“ „Szántani ment az ugarra.“ „Szalma özvegy maga most hát, Hadd csókolom az ajakát, Öleljen meg, eszemadta, Nem lesz azért semmi baja.“ „Hogy a fergeteg hordja el, Szegény özvegygyel mit mivel; Mit mondana szegény uram, Ha most látna valahonnan?“ (Abonyi Lajos gyüjt. Körözs mellék.)

90. ALBERT JÓSKA. Nagy fen száll egy hattyu-madár, Rabságba esett egy betyár, Kinek neve Albert Jóska, Keze, lába keresztvasba’. „Baracskai széles határ, Voltam benne híres betyár, Kinek neve Albert Jóska, Keze, lába keresztvasba’. Basa kutyám lánczon vagyon, Gazdája is fogva vagyon, Kinek neve Albert Jóska, Keze, lába keresztvasba’. Szellő lovam pandur kézen, Gazdáját nyeríti szépen, Kinek neve Albert Jóska, Keze, lába keresztvasba’. A szeretőm egy kis barna, Velem beszélni akarna, Kinek neve Albert Jóska, Keze, lába keresztvasba’. Tele van a szája csókkal, Zsebkendője ajándékkal, – Szépen kérem az urakat, Hadd lássam a galambomat! Hej, mint őszszel a falevél Hervad, ha megcsípi a dér, Az én két halvány orczámat Elhervasztotta a bánat!“ (Abonyi Lajos gyüjt. Tápió-Szele, Baracska.)

91. KISEBB TÖREDÉKEK. I. „Anyám, anyám, édes anyám, Gyulainé édes anyám! Engedd meg azt te énnékem, Hogy vegyem el Kádár Katát, Jobbágyunknak szép leányát.“ „Fiam, fiam, nem engedem, Inkább őtet elvesztetem, Feneketlen tóba vetem“… „Mi hír vagyon a faluban?“ „Nekem jó van, neked rosz van, Mert megölték Kádár Katát Jobbágyodnak szép leányát“… Urfi is a tóba szökék. II. Anyám, édes anyám, mikor engem szültél, Szültél volna követ, nem leánygyermeket; Mikor fürösztöttél gyönge-meleg vizbe’, Fürösztöttél volna buzgó-forró vizbe’; Mikor bepóláltál gyönge gyolcs ruhába, Póláltál volna be halotti ruhába! Mikor lefektettél gyantáros bölcsőbe, Fektettél volna a sötét hideg földbe. Sirjál anyám, sirjál, mig előtted vagyok, Azután ne sirass, ha útnak indulok, Megsiratnak engem az erdei vadak, El is énekelnek az égi madarak. (Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)