SZERELMI DALOK.

1. Arany- ezüstért, czifra ruháért, Leányt el ne végy koszorujáért; Inkább szeressed jámborságáért, Előtted való szép járásáért. Ne nézz a leány tánczos lábára, Ne hajolj az ő mézes szavára; Figyelemmel légy indulatára, Tanulj szert tenni szive titkára.

2. Szomorú már nekem járásom, kelésem, Talán e világban nem leszen örömem, Mert az én édesem eltávozik tőlem, Kiért elbágyadott szomorodott szivem. Látom, a tavasznak mindenek örülnek, Gyenge virágokbul a koszorúk kelnek. De az én bánatim mind csak öregbednek, Mert nehéz gyötrelmek szivemen nem szünnek. Zengedez az erdő, sok szép énekszóval, Tündöklik a’ mező ékes virágokkal; De én szegény fejem csak búval, bánattal, Világból kimúlok iszonyú kinokkal.

3. Panaszimat mondani nem merem, Mert nincs nekem olly biztos emberem, Csak te néked jelentem, istenem, Fordítsd jóra már az én életem. Itéltetem ezerféleképen, Nem találnak bűnösnek semmiben. A rosz nyelvek mégis rágalmaznak, Angyalomtól fosztani akarnak. Igaz ugyan, ki szeret, az szenved, Rózsájáért mégis mit nem tehet; A ki szeret, örömmel reménylhet, Minket is hát, rózsám, az követhet.

4. Az ur lelke legyen, Kincsem, te lelkeddel; Hordozzon az isten, Szerelmem, békével. Megbocsáss, ha voltam Valaha vétséggel, Az urnak angyala Menjen te véled el.

5. Ha én páva volnék, Páva módra járnék, Duna vizét innám, Dunát átrepülném, Fenyőágra szállnék, Fenyőmagot enném, Aztán megrázkodnám, Tollam elhullatnám, Leányok felszednék, Menyecskék megkötnék, Urfiak viselnék.

6. Hej páva, hej páva, Császárné pávája! Ha én páva volnék, Jobb reggel fölkelnék. Folyóvízre mennék, Folyóvizet innám, Szárnyam csattogtatnám, Tollam hullogatnám. Szép leányok szednék, Bokrétába kötnék, Az én kedvesemnek Kalapjára tennék.

7. Fáj, fáj, fáj, fáj, Fáj a’ szivem, fáj, Fáj a szivem te éretted, Mióta megismértelek, Fáj, fáj, fáj a szivem, fáj. Nincs, nincs, nincs, nincs, Bizony sehol nincs Drága személyednek párja, Bárki a’ földet bejárja, Nincs, nincs, bizony sehol nincs. Szép, szép, szép, szép, Oh melly igen szép, Szemeidnek ragyogása, Piros szádnak mosolygása, Szép, szép, oh melly igen szép! Oh, oh, oh, oh, Oh angyalkám, oh! Ki ne szeretne tégedet, Ismervén szép személyedet, Oh, oh, csókolni való! Hát, hát, hát, hát, Mi csuda az hát, Hogy ékes tüzzel ragyogott Szemed engem rabul fogott, Hát, hát, mi csuda az hát? Várj, várj, várj, várj, Csak egy kicsit várj! Megbánod még tettetésed, Csintalan szineskedésed; Várj, várj, csak egy kicsit várj. Oh, oh, oh, oh, Oh kedvesem, oh! Hogy szeretnélek tégedet, Ismervén hamis szivedet, Oh, oh, kedves ámító! Jaj, jaj, jaj, jaj, Oh melly édes baj! Rabja vagyok már szivednek, Imádója személyednek, Jaj, jaj, oh melly édes baj! Kár, kár, kár, kár, Igen nagyon kár! Hogy a szived állhatatlan, Egynél hogy maradhatatlan, Kár, kár, igen nagyon kár. Már, már, már, már, Csak maradj el már! Hahogy tőlem elpártoltál, Hozzám hűségtelen voltál, Már, már, csak maradj el, már. Nem, nem, nem, nem, Már nem hiszek, nem! Ki is hinne ollyan szivnek, Ki magát igéri tíznek, Nem, nem, már nem hiszek, nem. El, el, el, el, El kell menni, el. El kell menni, nincs mit tenni, Téged, kedves, felejteni, El, el, el kell menni, el. Nem, nem, nem, nem, Soha többé nem. Soha többé nem szeretlek, Szívemen már erőt veszek, Nem, nem, soha többé nem. Légy, légy, légy, légy, Légy szerencsés, légy. Áldjon meg az én istenem, Oh kedves hűségtelenem. Légy, légy, légy szerencsés, légy. Meg, meg, meg, meg, Meglátlak még, meg. Meglátlak még vig szemekkel, Megölellek hiv kezekkel, Meg, meg, megölellek, meg.

8. Édes dudu, duduskám, Szép babukám, babuskám, Alakom, angyalkám, Pintyőke madárkám! Tubám, tőlem ne repülj, Hanem hiv fészkedbe ülj; Lankadt ölembe dülj, Nékem örömet szülj. Osztozzál egy szivemmel, Lelket végy egy lelkemmel, Nevess beszédimmel, Könyezz szemeimmel. Vannak, kik reád vásnak, Nem engedlek én másnak, Sem a gaz szokásnak, Bár sok vermet ásnak. Téged, téged szeretlek, Téged, téged kedvellek. Csín- csillagom, kegyesem, Lépes mézem, édesem, Egy szóval mindenem; Tudod, én istenem! – Piros pipacs ajakid, Kökény egy pár szemeid, Pár czitrom melleid, Sólyom tekinteteid! Termeted keménysége Szép testednek épsége, Teljes egészsége, És mi nemessége! Bizony minden hibátlan, Csinos, deli, ártatlan, Minden porczikája. Sziv remek munkája. Azért mivel méltó vagy, Tüzem hozzád égig nagy, Enyhits harmatoddal, És ugy bánj raboddal. Nyitom minden eremet, Föláldozom véremet, Igaz életemet, Tüz láng hív szivemet.

9. Mint gerlicze madár, Ki társátul elvál, Jaj! kesergi társát, Zöld ágra nem is száll. Csak sohajt és fárad, valaholott megáll, Mindaddig bujdosik, mig társra nem talál. Az én életemnek Is ugy vagyon sorsa, Mert bokros bubánat Azt igen futkossa. Szivemet bubánat, mint partját, víz mossa, Hervadni kezdettem, mint őszszel a rózsa. E mellett keserves Jajszót kiált én szám, Mert többé nem látlak Gyakorta, violám. Elmegyek-e hozzád, nem tudhatom nyilván, Láthatlak-e többet, avagy sem ezután? Nálad nélkül leszen Már egyedűl éltem, Az idegen földön Rettentő gyötrelmem. Én soha te rólad el nem felejtkezem, Valamig testemből ki nem megy a lelkem. Csak egy gerliczécske, Ártatlan madárka, Ha társátul elvál, Jaj, mint nem cselekszik. Mód nélkül bánkódik, zöld ágra nem is száll, Vizet felzavarja, ugy marad szomjazva. Tudom, hogy tovább is Kivánnál szolgálni, Érettem szüntelen Járni, fáradozni. Sőt velem egy utra kivánnál indulni, De minthogy nem lehet, csak el kell maradni.

10. Egy ártatlan nézés megszéditett, Egy mézes csók hálóba keritett; Mellyért az én szivem szertelen fáj: Ennek oka csak egy mosolygó száj. Csókolom gyöngy ajakidat százszor, Magamat többre ajánlom másszor; Legyen szerelmünknek e summája, Vagyok angyalkámnak hiv szolgája.

11. A merre én járok, Még a fák is sirnak, Gyenge ágairul A levelek hullnak. Hulljatok, levelek, Rejtsetek el engem, Mert az én galambom Sirva keres engem. Hulljatok, levelek, Sürűn az utamra, Hogy ne tudja rózsám, Merre ment galambja.

12. Hiven szerettem, Senkit mást nem kedveltem. Kedvét kerestem, Hibáit nem nevettem. Mit vétettem, nem tudhatom. Az az én bánatom. Hogy most is ég indulatom, Éledek, ha láthatom. Bárcsak követnél, Holtig állandó lennél; Engem szeretnél, Senkit mást nem kedvelnél: Ugy bús napom felderülne, Bánatom enyhülne; Sápadt orczámon kedv ülne: Könyekben nem fürödne.

13. Jó napot, kedvesem, drága angyalom! Utánad fáradok, nincs nyugodalmam, Keresztűl a réten, völgyeken, hegyeken Kiáltok, hogy hol vagy, hol én vigasztalóm? Utánad könyűim hullnak sürűen, Zokog fájdalmas sebes szivem; Kérdeztem az embereket: nem látták-e kedvesem? Mind azt mondják, hogy haragszik rám szüntelen. Hát ennek oka, kedvesem, mi lehet? Azt hallottam, készakarva gyülölsz engemet; Ez az oka hogy elhagytál, más hivatalt választottál, Igy felelvén egy valaki kedvesem előtt. Csak szeress kedvesem, mig tart ideje, Mig a rozmarinbokornak zöld a levele, A papságból kimehetek, még téged el is vehetlek, Nem vagyok még püspökünktől megeskedtetve. Igy van igy, kedvesem, mert tiéd vagyok, Ezután holtomig tiéd maradok; Éjjel, nappal, reggel, estve, te vagy arany szinnel festve; Szivemben fogsz ragyogni, mert tiéd vagyok, Ezután holtomig tiéd maradok.

14. Köszönetem nyujtom, kedves, jó szivedért, Áldjon meg az isten minden jóságodért, Mellyekkel irántam ártatlan okokban Viseltettél. Ne epessz, oh kedves már többé engemet, Mert minden szavaid kín, keserűségek, Intlek bús szivemre, néked mentségedre Nem lehetek. Lehetsz, oh még édes, egyszer örömemre, Ha nem lesz kérésem szivbeli terhedre; Koszorút karomra küldvén, áldozatra Ha indulok. Megteszem angyalom, ámbár nem szivesen, Csak első áldásod tőled elnyerhessem; Akkor is mindenkor kedves galambodról Megemlékezz. Soha el nem felejthetlek már tégedet, Most utólszor intlek ugy mint kedvesemet: Több szerencsét keress, papokat ne szeress, Isten veled!

15. Minek sirsz, kedvesem, bájoló angyalkám! Minek panaszkodol kincsem, ó Lórikám! Tán, hogy elhagytalak, Méreggel csaltalak, Ne gondold azt. Minek mondottad azt, hogy engem szerettél, Engem mindeneknél leginkább kedveltél. Papi rendbe léptél, Engem kinevettél, Rabbá tettél. Ki ne szomorkodnék éretted, oh édes! Minden szavaidat hallani keserves, Könyes bús szivemre, Több ismeretedre, Mind halálig. Mivelhogy társamnak meg nem kaphattalak, Nyoszolyó lányomnak én téged választlak. Köss koszorút mostan, Imádkozzál ottan, Az oltárnál. Térdepelj közelebb, az isten áldását Hadd adhassam reád, ugy mint áldomását. Több szerencsét keress, Papokat ne szeress, Élj boldogul. Megteszem kinok közt, ámbár nem szivesen, Csak hogy utolszor is áldásod vehessem. Én rólam szegényről, Szeretett hivedről, Emlékezzél. Ki fog már ezután engem vigasztalni, Egyéb mint zöld erdő, hol fogok sétálni. Egyedűl én árván, Az istent imádván Te éretted. Add reám csókodat, el kell már bucsúznom, Tőled, szép angyalkám, el kell már indulnom. Keress egy hivebbet, Kivel szerelmedet Feloszthatod!

16. Hol jártál violám, illyen korán? Látom a czipődet, harmatos már. Rózsás kertben jártam, Violát vizsgáltam. Kedves rózsám! Hoztál-e violát a számomra? Kit felteszek holnap kalapomra? A mellyről megtudják, Hogy szeretjük egymást, Kedves rózsám! Bocsáss be, galambom, egy két szóra, Mert ime már eljött az az óra, Mellyben bucsuzásom, Lészen elválásom, Kedves rózsám! Te is tégy érettem hív fogadást, Hogy én rajtam kivűl nem szeretsz mást. Jártadban, keltedben, Teljes életedben, Kedves rózsám! Szivemnek, violám, az lesz nehéz, Hogy te ékes szemed reám nem néz, Mert már tőlem elválsz, Engemet árván hagysz, Kedves rózsám! Szivemet szivednek most ajánlom, Ihol a jobb kezemet beadom, Hogy visszajöttömbe Legyek szerelmedbe, Kedves rózsám! Áldjon meg az isten, kedves rózsám, Látom, igaz szivvel voltál hozzám. Köszönöm hivséged, Hozzám szivességed, Kedves rózsám!

17. Vajjon, mit irjak rózsámnak, Legkedvesebb violámnak? Reszket kezem, alig irok, Hogy nem látlak, azért sirok. Gyakran nézek házad felé, Mind reggel, mind este felé; Kikönyöklök az ablakon, Még sem láthatlak, galambom!

18. Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj! Vajjon mit irjak rózsámnak, jaj! Legkedvesebb violámnak jaj, jaj, jaj! Reszket kezem, nem irhatok, jaj! Reszket kezem, nem irhatok, jaj! Fáj a szívem, nem szólhatok, jaj, jaj, jaj! Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj! Hozd ki rózsám, kantáromat, jaj! Kantározd meg a lovamat, jaj, jaj, jaj! Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj! Látod rózsám, hogy nyergelek, jaj! Még sem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Lovam lába indulóban, jaj! Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Nézz utánam keservesen, jaj! Látsz-e többé vagy soha sem, jaj, jaj, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Ha meg nem látsz az életben, jaj! Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

19. Én csak szenvedek, és nem tudom mért? Holtig epedek hűségemért. Nem is ugy érteném, Ha kedvem érzeném. De látják az egek, A felsőbb seregek, Igazságom, I, i, i, i, i, igazságom. Oh nyisd meg, angyalom, szived titkát, Haragodnak, kérlek, mondd meg okát. Mert, hogyha vétettem, Kedvedet vesztettem: Oh szánd meg ügyemet, Keserves éltemet Jaj, szüntesd meg; Jaj, jaj, jaj, jaj szüntesd meg.

20. Mig élek, szép lélek, nem felejtlek, Elmémből, szivemből ki sem vetlek; Én haljak, én muljak, én romoljak, Előbb, hogysem tőled én megváljak. Ha téged nem látlak, csak ohajtlak, Mind éjjel, mind nappal igy kiáltlak: Pin, pin, pin, pin, pin, pintyőkécském! Kin, kin, kin, kin, kin, kincsecskécském!!

21. Istenem, istenem! Vajjon mi lelt engem? A szeretőm anyja Átkozott meg engem. Bár ha megátkozott, Az csak mind oh semmi, Csak rózsámat hagyja Nekem csókolgatni. Tudom akkor leszen Nekem ő kedvesem, Ha őt ölelheti Gyenge fejü kezem.

22. Hej, be szépen világit Az esteli csillag; Hej be szép szőke legény Áll ablakom alatt. Be kellene híni, Mellém is ültetni, Piros szőke legénynek Puha ágyat vetni. Ujjamon a gyürűje, Zsebemben levele, Piros szőke legénynek Rajta van a neve. Nem adnám én a nevét Két arany almáért. Hát ő magát hogy adnám Széles e világért!

23. Feljött már a hajnal, Hajnali szép csillag, Egy szép piros legény Ablakomon hallgat. Ki kellene menni, Be kellene híni, Két szép piros orczáját Meg kellene csókolni. Ki is fogok menni, Be is fogom híni, S azt a kerek száját Egyszer megcsókolni.

24. A fényes csillag is Ballag haza felé, Ballag barna legény A galambja felé. De mig oda ballag, Jóformán megvirad, Gyenge szerelmeknek Hamar vége szakad.

25. Oh én édes rózsám, be szeretlek, Szomoru szivemből ki sem vetlek, Mig bennem a lélek, Mig testemben élek, Szeretgetlek. Akkor jőj el hozzám, mikor mondom, Még a csizmád sarka se kopogjon, Oh én édes rózsám, Jere el ma hozzám, De csak este.

26. Juttassa eszedbe ez a kis nefelejcs, Hogy engem szivedből soha el ne felejts. Soha el nem felejt tégedet ez a szív; Csak te is hozzája légy állandó és hív. Én csak egynek vagyok igazán áldozó, Soha nem szokásom, hogy legyek változó; Jőj hozzám, mert vagyok régen várakozó; Csak te is légy nálam holtomig lakozó.

27. Ha te tőled rózsám, meg kellene válni, Nem tudnék igazi szeretőt találni. Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is, Galambomnak párja nem származnék mégis. Lehet-e gerlicze boldogabb én nálam? Lehet-e boldogabb nálad, virágszálam?

28. Huss, huss, huss, Ölbe huss! Kedvesem, hozzám juss! Rajta szép leánykám! Jösz te, kis báránykám, Váltsunk csókot. Czupp, czupp, czupp, Édes czupp, Édesebb, mint szirup! Rajta hát! czuppantsunk, Lángokat lobbantsunk, S oltogassunk!

29. Azt gondolod, édes rózsám, Hogy te megcsaltál, Hogy helyettem más szeretőt Titkon tartottál; Engem bizony meg nem csaltál: Hanem csaltad magadat, Nem barna galambodat. Vége légyen szerelmünknek, Már most megmondom; Azért ne is haragudjál, Tudtodra adom. Én is találok szeretőt, Ki én hozzám hivebb lesz; Ki megölel, hozzám fordul, Jaj de is szépen megcsókol, Velem vidám szókat szól.

30. Mért nem jöttél hozzám, Midőn parancsoltam, Már az én szivemet, Azzal mindenemet, Másnak ajánlottam. Nemcsak ajánlottam, De oda is adtam; Régi jó kedvemet, Egész életemet, Gyászba boritottam. Oda van mindenem, Nincsen semmi kedvem, Mert már eltávozott Tőlem, s elbucsúzott, A kit én szerettem. Engem ámitottál, Hamis szivű voltál, Egy szóért, kettőért, Egy kis gyarlóságért Máshoz folyamodtál. Te tettél fogadást Én előttem, nem más, Hogy én rajtam kivül, Soha tiszta szivbül, Senkit sem szeretsz mást. Szerelem, gyötörtél, Mert mézet igértél; És hiv, kis szivembe, Dobogó mellembe, Ime mérget mértél. Ne bánkódjál többé, Légy másnál hivebbé; Minthogy kisded szivem, Volt legdrágább kincsem Tovább nem türheté.

31. Bucsúznak szavaim Te tőled, galambom! Indulnak lábaim, Megjött elválásom. Könyeznek szemeim, Örömem elveszett, Reszketnek ajakim, Oh szomorú eset! Töröld le, galambom, Sürű könyeidet, Hogy meg ne emészsze Szőke két szemedet. Minden pillantásban Rólam emlékezzél, Lángoló szivemről El ne felejtkezzél. Köszönetet szólok Hív szivességedért, Miglen sirba szállok, Égek jó szivedért. Irva vagy, galambom, Örökre szivemben, Valamig piros vér Folydogál eremben. Utójára kérlek, Rólam ne felejtkezz, Hogy együtt vigadjunk, Szüntelen ügyekezz. Csak egy pár csókot adj Uti költségemre, Ha isten visszahoz, Százat adok érte.

32. Azt gondolom, eső esik, Pedig a szemem könyezik. A szeretőm halva fekszik, Holnap délre eltemetik. Bár csak addig ki ne vinnék, Mig én innen oda mennék, Koporsójára borúlnék, Jaj be keservesen sirnék.

33. Sem eső nem esik, Sem felhő nem látszik, Mégis az én bundám Két oldalról ázik. De hogy is ne áznék, Mikor mindig sirok, Bánatim árjával Már többé nem birok. Sir az egyik szemem, A másik könyezik. Sirjon mind a kettő, Mint a sebes eső. Lehajtom fejemet, Rózsám, a válladra, Hullatom könyemet Hószinű nyakadra.

34. Záporeső után Eszterhaj megcsordul, Talán még idővel Szived hozzám fordul. Te tettél fogadást Én előttem nem más, Hogy soha sem szeretsz Én kivülöttem mást. Hamis lelkü voltál, Engemet megcsaltál, Egy csókért, kettőért Máshoz folyamodtál. Azzal ne dicsekedj, Ha megvetettél is: Parancsol az isten Talán még nekem is.

35. Találsz, rózsám, találsz Szebbet, gazdagabbat. De soha nem találsz Nálam igazabbat. Azzal ne dicsekedj, Hogy engem megcsaltál, Nem én vagyok első, A kivel igy bántál. Másnak irigylettél, Magad megvetettél; Illy szerencsétlenné, Valld meg, miért tettél? Azért én nem sirok, Ha megvetettél is, Parancsol az isten Szeretőt nékem is.

36. Hervad az a rózsa, Kinek töve nincsen. Elhervadok én is, Mert szeretőm nincsen. Hervadj rózsám, hervadj, Már az enyém nem vagy; Mig az enyém voltál, Piros rózsa voltál. Piros rózsa voltam, De már elhervadtam; Sürű könyeimmel Orczámat lemostam. Jobb lett volna nékem Világra se lennem, Mintsem illy kinokat Kelletik szenvednem. Elmehetek már én Alá s fel az utczán; Nem mondják már nékem: Gyere be, violám! Gyere be, violám, Csókold meg az orczám, Én is megcsókolom Százszor egymás után.

37. Bolondság volt nádhoz bizni, Melly fel szokott szépen nőni, De mihelyt a szél kezd fújni, Minden felé kezd hajolni. Én is biztam egy nádszálhoz, Ki elhagyott, hajlott máshoz; Kiért immár halálomhoz, Közel vagyok végórámhoz. Én te reád nem haragszom, Óh én kedves virágszálom! Noha tőled meg kell válnom, Okát én ennek nem tudom. Fekete gyászban jár szivem, Nékem sincs már semmi kedvem. Hogy elhagyott szép szerelmem, Akkor én nagy búba estem. A mit szivem nem remélett, Most szerencse abba ejtett, Kiben szivem dicsekedett, Tőlem elidegenedett. Illy kedves jóakarómat, Szépen szóló galambomat, Ki megcsókolá orczámat, Elszalasztám madaramat. De már bárcsak valahára Repülnél az ablakomra, Tudom, sokszor galambmódra, Csókot adtam ajakidra. Siratnálak, hogyha szánnál, Megfognálak, ha megvárnál. Eddig, szívem, enyim voltál, Nyugszik szived immár másnál. Nem szólhatok, csak hallgatok, Mert azzal nem használhatok. Másoknak példát adhatok; Kérlek, rólam tanuljatok.

38. Rózsa vagy, rózsa vagy, Még annál is szebb vagy; Aranynál, ezüstnél, Sokkal ékesebb vagy. Aranyat, ezüstöt Mindenkor találok; De te tőled, rózsám, Könnyen el nem válok.

39. Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni, Én galambom haza akar menni. Ne menj el, drága kincs, Még egyszer rám tekints. Hej gyönyörű virágom! Estve, estve, ha elnyugszik a nap, Látogass meg majd, galambom, holnap. Éretted, kedvesem, Édes az életem, Hej drága egyetlenem!

40. Arra járjunk arra, Merre furulyáznak; Merre a legények Éjjel nappal járnak. Szabad a legénynek Éjjel nappal járni. De a szegény lánynak Házához kell várni. Házához kell várni. Talpon istrázsálni, Sok éjjeli álmot Érte elmulatni.

41. Rózsám kertje alatt mentem, Rózsa szagát megéreztem. Fájt igen a szivem, Változott a szinem, Hogy galambom nem láthattam. Ha még egyszer arra mennék, Szeretőmmel beszélhetnék! Megmondtam anyjának, Mondja meg apjának, Adják nekem leányukat. Ha nekem nem adja kendtek, Jó gondját viselje kendtek, Írassák levélbe, Csinálják üvegbe, Hogy szivem ne fájjon érte.

42. Itt hagynál-e, nem szánnál-e? Elhagyni nem sajnálnál-e? Szived értem nem fájna-e? Szemed könye nem hullna-e? Csillagoknak ragyogása, Gyöngy két szemed rám forgása, Piros orczád égő lángja, Jaj szivemnek gyöngyvirága! Ennyi esztendőtül fogva Nem voltam én senki rabja, Most estem én nagy rabságba, Angyalomnak hállójába. Mások mondják hogy rád néztem, Véled, angyalom, beszéltem; Annyira hogy tiéd vagyok, Mig az életben maradok. Hogyha nem szeretsz, megválom. Mindenektől elbucsúzom, A koporsómig bujdosom, Igy közelget el halálom.

43. Ha én rózsa volnék, Hamar elhervadnék. Senki rám nem nézne, Senki nem szeretne. Ne mondj hát rózsának, Engem violának; Egy viola-szegfüt, A nyári nap elsüt. Bizony, ha lehetnék, Én csak galamb lennék; Oh hová nem mennék, Ha most repülhetnék! Sem rózsa nem leszek, Sem galamb nem leszek, Mert én, édes rózsám, Csak a tied leszek.

44. Pirulj, rózsa, pirulj De nekem ne virulj; Boldogtalan lettem, Mert özvegyet vettem. Özvegyet, tanultat, Ki nézi a multat; Ültében, jártában, Voltért nyög magában. Hol vagy első férjem! Jó volt nálad nekem. Korán lefeküdtem, De későn ébredtem. A midőn ébresztett Csókjával füresztett; Kelj fel, szivem, kelj fel, Itt van a szép reggel! Felment a mi anyánk, Kisöpri a szobánk; Messze fáradozott, Fris vizet is hozott.

45. Megüzentem az édes anyámnak, Gyöngy koszorút kössön a lányának; Két szélire két szál rozmaringot, Közepibe bokros búbánatot. Kimegyek a temetőm szélire, Kiásatom siromat előre, Feltekintek sirva az egekre, Szép angyalom, hagylak az istenre.

46. Árva vagyok, árva lettem, Szerencsétlennek születtem, Mert attól elrekesztettem, A kit igazán szerettem. Bezárom hát bús szivemet, Siratom szeretetemet; El kell hagynom kedvesemet, Vele együtt mindenemet. Ott, a hol nem látnak mások, Magamnak majd egy sirt ások, A búk és könyhullatások Lesznek nekem a sirásók.

47. Nem átkozlak, nem szokásom, De sok sürű sohajtásom Felhat a magas egekre, Mind te felelsz meg ezekre. Nekem a legszebbik estve, Fekete szinre van festve; Komor felettem az ég is, Elhagyott a reménység is. A mi engem vidítana, Az élethez kedvet adna: Attól mind meg vagyok fosztva, A jó mind másnak van osztva. Fel se venném, a mi nézi, Él az isten, elintézi, De hogy értem ő is érzi, Ez, a mi szivemet vérzi.

48. Életemmel, halálommal, Utolsó vérontásommal, Mindenekre kész vagyok. Az lesz nekem nyereségem, Ha sirhalmomat kedvesem Könycseppekkel tiszteli. De ha engem elkerülne, Más szerelmébe merülne, Ugy előre meghalok. – Lesz még nekem olly hív társam, Bár a kősziklábul ásom, Ki szeret állandóul.

49. Ha nekem szóltál volna, Szeretőd most szebb volna; De nekem nem szóltál, Velem csak tréfáltál, Elmult időd ne sirassad már. Késő immár bánkódni, Elmult időt siratni; Máskor eszed legyen, Szíved bátrabb legyen, Szivtül, szivnek szólni, nem szégyen. Nyisd ki festett kapudat, Tűkör két ablakodat, Hadd lássam pálmádat, Piros két orczádat, Hadd mulassam veled magamat. Csillagok sokasága, Nap és hold ragyogása, Mindenek hasznára, És vidámságára, Csak a szivem jár érted gyászba. Maradj tehát, reményem, Tündöklő szép napfényem; Im látod utamat, Induló lábamat, Talán többé vissza sem jövök.

50. Elment az én babám, itt hagyott engemet, Elvitte magával, minden vig kedvemet. Alá foly a Duna, nem foly többé vissza, Elment az én babám, nem jön többé vissza. A fecske is elmegy, de tavaszra megjön, De az én galambom, akkor is csak nem jön.

51. Bucsúzni akarok, drága kincsem, tőled, Talán örökre elvándorlok előled; Uti leveleim pecsételve, készek, Meghasad a szivem, midőn bucsút vészek. Jaj, de nem válhatok, galambom, tőled el, Nem indulhatok én utra nélküled el; Add által szivedet, ez lesz utitársam, Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam. Szólani sem tudok, bánat fogja szivem, Áldjon meg az isten jóságodért, hivem. De mivel nem vagyok te véled magam itt, Kisérj a pitarba, ott sugok valamit.

52. Pest mellett van egy kertecske, kuk! Pest mellett van egy kertecske, Abban lakik szép szüzecske, Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk! Mikor éjjel álmodozom, kuk! Mikor éjjel álmodozom, Azt gondolom, veled játszom, Kuk stb. Reszket pennám, alig irok, kuk! Reszket pennám, alig irok, Hogy nem látlak, azért sirok, Kuk stb. Pesten jártam iskolába, kuk! Pesten jártam iskolába, Térdig jártam a rózsába, Kuk stb. Lehajoltam, szakasztottam, kuk! Lehajoltam, szakasztottam, Kedves galambomnak adtam, Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

53. Voltam én már gazdag is, Ha most szegény vagyok is; Találok én szeretőt, Minden ujjomra kettőt. Az egyikre szép rózsát, A másikra violát, Harmadikra lelkemet, A ki szeret engemet.

54. Menyasszony, menyasszony! Nem vagy már kisasszony; Van tenéked férjed, Kitől jussod kérjed. Vőlegény, vőlegény! Nem vagy szabad legény. Van te néked párod, Kitől jussod várod.

55. Szegény vagyok én, Szélrül fekszem én, Csak azt engedd, édes rózsám, Hogy ágyadra fölfekhessem én. Hajnal hasad már, Majd megvirad már, A menyasszony a padláson Maga marad már.

56. Hol voltál te, kis nyulacska? Atatuti, táratuti, az erdőben. Minek voltál az erdőben? Atatuti, táratuti, vesszőcskékért. Minek neked az a vessző? Atatuti, táratuti, kertecskének. Minek neked az a kis kert? Atatuti, táratuti, virágoknak. Minek neked az a virág? Atatuti, táratuti, bokrétának. Minek neked a bokréta? Atatuti, táratuti, legényeknek. Atatuti, táratuti, legényeknek.

57. Szerettelek, nem tagadom, De annak már vége vagyon. Vége vagyon volt kedvemnek; Teljen kedve irígyemnek. Másoknak is azt ajánlom, Szerelemnél jobb az álom: Mert az álom nyugodalom, De szerelem szivfájdalom. Nincs ez világon drágább kincs, Mint kinek szeretője nincs; Mert kinek szeretője van, Keze lába bilincsen van. De a ki csüng a rab szíján, Sokszor van az esze hiján. A ki nem hiszi, próbálja, Bizonyosan úgy találja.

58. Beteg az én rózsám, Beteg ágyban fekszik, Áldja meg az isten, A ki vele bánik. Beteg vagy, angyalom, Beteg vagyok én is, Talán rosz mostohád Volt irántad hamis. Engemet is kinoz, Ha téged nem sajnál, Bárcsak őtet vinné El az a rosz halál. Ha meghalsz angyalom, Én is veled megyek, A bús harangszóval Elhínak az egek.

59. Az én galambomnak dombon van a háza, Három szép czédrusfa van az udvarába. Megkötöm lovamat czédrusfa ágához, Számtalan borulok angyalom vállához. Az eső is esik, a harmat is lepi, Talán a kétféle meg is keseríti.

60. Felmenék egy hegyre, Benézék egy kertbe, Ott látám kedvesem, Sajnálám édesem. Még is megszólitám: Hova mégysz, violám? Aratót keresni: Szeretőt számlálni. Furcsa egy pacsirta, A ki ezt igy irta: Nálam a gyürűje, Más a szeretője.

61. Azt a leányt szeretem én, S egyedül azt dicsérem én, Kiben egyiránt lelkem is Gyönyörködhetik testem is. Ki szivesen lát egyiránt, Délben, estve, reggel, korán.

62. Jaj be szegény legény vagyok, Egy pénznek ura nem vagyok. Hej költsön kérnék, de nem kapok, Mert nagy interest nem adhatok. Szegény legény vagyok nagyon, Magam heverek az ágyon; Mi haszna, hogy nincs feleségem, Ha mindig üres az erszényem. Utszu tehát mit nem teszek! Feleséget mindjárt veszek. Nem bánom, legyen, ha szegény is, Faháztul való vagyok én is. Szánjon meg hát hugom asszony, Legyen feleségem asszony, Épitsünk csak a szereteten, Boldogok leszünk mind a ketten.

63. Ugy meg vagyok határozva, Mint a csikó kantározva, Szabadságom el van zárva, Mint a madár kalitkába. Ha még egyszer szabadúlok, Több szerelmet nem koldúlok. Szabadságért halok, élek, Mig bennem cseng bong a lélek.

64. Már megmondtam rózsám, Ne szeress engemet, Kettős az én szivem, Megcsal az tégedet. Ha azt tudtam volna, Hogy ugy járok véled: Szomorú bubánat Választ el tetőled. Válassz el, istenem, Széles e világtól. Ha elválasztottál Kedves galambomtól. Három esztendővel Tovább éltem volna, Ha a te szerelmed Meg nem fogott volna.

65. Angyalom, édesem, Drága szerelmesem! Szivem sebe orvosát Szivednél keresem. Te vagy az a drága Szerelem virága, Mellynek ifju szivemre Terjedt ki az ága.

66. Szomorú az idő, Meg akar változni, Talán a rózsámtól Kelletik elválni. Csak azt mondd meg, rózsám, Mellyik uton mégy el, Felszántatom én azt Aranyos ekével, Be is vetem én azt Szemen szedett gyöngygyel, Be is boronálom Sürű könyeimmel.

67. Bezzeg van Pest vármegyében, A Dunának lementében, A ki ragyog személyében, Mint a csillag az egekben. Ékes viola nemzette, A pünkösti rózsa szülte, Égi harmattal nevelte, Ezt az egyet ugy kedvelte. Mint a napnak ragyogása, Barna szemének járása; Ugy illik egész mozgása, Még csak Pesten sincsen mása. Szép kis gyönge termetének, Ékesen zengő nyelvének, Nem kár volna személyének, Hogy ünnepet szentelnének. S e gyöngy leány az én rózsám, Ha barna szemét veti rám, S gyöngén megcsókolja orczám, Nincs ország, mellyér odadnám.

68. Az éjjel álmomban Én aztat álmodtam, Virágos kert alatt Hat ökrön szántottam. A rózsám is ott volt, Az ökröt hajtotta, Magam is ott voltam, Az ekét tartottam. Fel is szántottam már, Aranyos ekémmel, Be is vetettem már Tiszta ezüst gyöngygyel.

69. Bár csak hamar szüret lenne, Szüret után hideg lenne, Azután szánon járnának, Legények házasodnának. Bár csak lenne ollyan szüret, Mellyben szemlélnének szüzet. Én is szemléltem már egyet, A kit szivem, lelkem szeret.

70. Ha tudtad rózsám, hogy enyém vagy, Miért adtad máshoz magadat? Azért adtam máshoz magamat, Nem viselted, rózsám, gondomat.

71. Felszállott a páva Vármegye házára, Sok szegény legénynek Szabadulására. Várj meg, páva, várj meg, Hadd izenjek tőled, Apámnak, anyámnak, Szivbeli mátkámnak. Ha kérdik: hogy vagyok, Mondjad hogy rab vagyok, A jó isten tudja, Mikor szabadulok. Rab vagy rózsám, rab vagy, Én meg beteg vagyok; Ha el nem jösz hozzám, Talán meg is halok.

72. Szeretem én magát nagyon, Mert fekete szeme vagyon; Szemöldöke sugár vagyon, Az enyémhez illik nagyon. Nem volt eszem, hogy szerettem Mást, mig magát nem ismertem; Ő maga is szeret nagyon, Azért az enyém maradjon. Eszem-adta, teremtette, De nagy a maga szemérme. Jaj ne nézzen a szemembe, Meghalok szégyenletembe.

73. Ajakid, rózsám, mézesek, Csókjaid, rózsám, édesek. Angyalom, csókolj, hadd czuppanjon Ajakimon a csók, hadd czuppanjon.

74. A kállai utcza ki van festve, Teli van legénynyel minden este, Sétálnak kevélyen, mint a páva, Csak úgy mosolyognak a leányra. Hej! megmondtam, rózsám, ne nézz rájok; Csalfa legény, csalfán szól a szájok, Nem fogadtad: megfogott a tőre, Nem megyünk már rózsám, esketőre. Fel-felülök szürke paripámra, Bevágtatok Kálló városába; Betekintek rózsám kapujára, S hull a könyem a nyeregkápára. Nincsen nekem sehol maradásom; Érted hull a könyem, szép galambom. Ha szeretsz, jőj a Tisza vizére, Ketten szálljunk le a fenekére!

75. Meg kell a buzának érni, Mert a nap hősége éri; Meg kell arczomnak hervadni, Mert azt a búbánat éri. Hogyha megérik a buza, Szegény ember learatja. Megért szivem búbánatja, A halál lekaszálhatja.

76. Van szeretőm, kettő, három, Három közt csak akad párom; Jaj istenem, de megjárom, Ha majd elhagy mind a három. Mostan még csak vigan élek, Egyen kettőt is cserélek. De bezzeg, ha asszony leszek, A búnak is helyt engedek.

77. Csillagos az ég, csillagos, Rózsafa levele harmatos; Rózsafa levele, szakadj rám, Kedves édes rózsám, nézz reám. Csillagos az ég, csillagos, Bú szállt a szivemre, bánatos; Akárhová hajtsam fejemet, Sehol sem találom helyemet.

78. Most jó szeretőt tartani, Most van mivel csalogatni, Most érik a jó mogyoró, Szőlőhegyen alma, dió. Barna szeretőm van nékem, Szőkeért tán becserélem, Mert a szőke fejér karja, Szépen ölel, ha akarja. A galambom kis karjai Nem akarnak meghajlani. Pedig máskép hogy ölel meg, Ha nem ölel, hogy szeret meg?

79. Mondtam anyám, házasits meg, De azt mondtad, hogy ráérek: Elvitték a szeretőmet, Verje meg az isten őket. Ki elvitte, éljen vele, Csak előttem ne ölelje. Mert ha előttem öleli, Azt gondolom, hideg lel ki.

80. Édes anyám! meghalok, Házasodni akarok, Héj, huj, meghalok, Házasodni akarok. Édes fiam! ne halj meg, Inkább házasodjál meg; Héj, huj, ne halj meg, Inkább házasodjál meg. Édes anyám, nem merek, Mert azt mondják, hogy gyerek; Héj, huj, nem merek, Mert azt mondják, hogy gyerek. Édes fiam, kurvannya, A ki neked azt mondja, Héj, huj, kurvannya, A ki neked azt mondja.

81. Édes anyám, meghalok, Házasodni akarok; Édes fiam, ne halj meg, Inkább házasodjál meg. Édes anyám, meghalok, Férjhez menni akarok. Édes lányom, ne halj meg, Inkább szeretődhöz menj. Ha meghalok, nem bánom, Testamentomban hagyom, Hogy négy legény vigyen ki, Szeretőm fog siratni. Rózsából lesz temetőm, Liliomból lepedőm, Rozmaringbúl keresztem, Soha el nem felejtem. Anyám, anyám, jó anyám! Készítsd el fejér ruhám, Elindulok hosszú útra, Miről babám nem vár vissza.

82. Sáros ez az utcza, Mellyben szoktam járni; Páratlan gerlicze Szokott hozzám járni. Ha isten engedi; Párja leszek neki, Ha párja nem leszek, Szeretője leszek.

83. Akkor veszlek el, galambom, Ha elfogy az a nagy halom. Inkább kosárral elhordom, Csak engem végy el, galambom. De te elmégy, s engem itt hagysz, Szivemre bút s bánatot hagysz, Ollyat mind a szomszéd halom; Érted halok meg, galambom. Elment, elment az én párom, Még az éjjel visszavárom. Visszavárom éjszakára, Csókot nyomok orczájára.

84. Nincsen annak semmi baja, Ki szeretni nem tud soha. De van annak nagy bánatja, Ki babáját nem láthatja.

85. Izent nékem a gavallér: Kell-e, babám! pengő tallér? Nem kell nekem pengő tallér, Maga sem kell a gavallér. Izent nékem a mészáros: Kell-e nékem gyürű, páros? Nem kell nékem gyürű, páros, Maga sem kell a húsáros. Izent nékem csizmazia: Kell-e, babám! piros csizma? Nem kell nékem piros csizma, Maga sem a csizmazia. Azt izente a katona: Kell-e, rózsám! karton szoknya? Nem kell nékem karton szoknya, Maga sem kell a katona. Izent nékem János deák: Kell-e, babám! gyönge virág? Nem kell nékem gyönge virág, Maga sem kell János deák. Izent nékem a kalmár is: Kell-e, babám! piros kláris? Nem kell nekem piros kláris, Maga sem kell a kalmár is. Izent nékem Barna Pista: Kell-e szelid galamb csókja? Jaj! kell nékem galamb csókja, Maga is kell Barna Pista.

86. Én istenem, be szép élet, A ki csizmaziát szeret, Mihelyt feslik a csizmája, Mindjárt bevarrja rózsája. Még is gyöngyebb az az élet, A ki szabólegényt szeret, Mihelyt feslik a ruhája, Mindjárt megvarrja rózsája. De még gyöngyebb az az élet, A ki úrfi legényt szeret, Mihelyt elfogy a kávéja, Mindjárt küld a patikába. Még is gyöngyebb az az élet, A ki atyafiát szeret, Mihelyt elfogy a jó bora, Mindjárt küldi a sógora. Megterítem asztalomat, Ugy várom a galambomat; Várom, várom, a mig várom, Még rám nem érik az álom.

87. Nincsen kedvem, nincsen, Mert szeretőm nincsen; Ha szeretőm vóna, Kedvem is ugy vóna. Nincsem kedvem, nincsen, E világhoz való; Mert szeretőm nincsen, Kedvem szerint való. Ha szeretőm vóna, Kedvem szerint való; Kedvem is ugy vóna, E világhoz való.

88. Megvettem a szeretőmet Nagy áron. Általvittem vagy tizenkét Határon. Hol vizeken, hol patakon, Hol sáron, El sem hagyom, mig élek a Világon.

89. El kell mennem már Családrul, Isten hozzád, angyalom! Mert te tőled el kell válnom, Jaj be nagyon fájlalom. Jaj már nekem, neked is, Jaj a szivem, szived is, Szorongatja a szerelem, Járja bús szivemet is. Föltekintek még én egyszer A csillagos egekre; Ott látok én kis madárkát Haza felé repülve. Szállj le, madár, ha lehet, Irok neki levelet: Mondd meg az én galambomnak, Ne sirasson engemet.

90. Ha fölvetem paplanos ágyamat, Oda várom kedves galambomat, Feküdj fel csak alig, Nem egész a falig, Világos viradtig. Ne takaródz be nagyon, Mert meleged vagyon; Szerelmes galambom, Szerelmes galambom!

91. Fejik a fekete kecskét, Verik a barna menyecskét, Ha verik is megérdemli, Mert az urát nem szereti. Ki az urát nem szereti, Annak van most becsületi; Nekem is van becsületem, Az enyimet nem szeretem. Ki az urát nem szereti, Kopotnyikot főzzön neki, Adja be azt vacsorára, Kiteríti viradtára. Én csak azért nem szeretem Az uramat, mert félt engem; Ha szép legénynyel beszélek, Már azt mondja, roszúl élek. Eső után a nap derűl; Az én kedvem is megkerűl. Mihelyt a férjem halva lesz, Mindjárt egy szép legény elvesz.

92. Jaj be sáros ez az út, Volt szeretőm, de rám unt. Jaj, de csillagos az ég, Majd eszébe jutok még. Nincs már nekem szeretőm, Csak egy veres keszkenőm, Gondolom a szeretőm; Csókolom a keszkenőm.

93. Édes falum határa! Itt hagylak nem sokára; Itt hagyom a falumat, Szánom a galambomat. Oh melly vigan megyek el, Egy zsák diót viszek el; Ha megúnom, leteszem, Mellé dülök, megeszem.

94. Hajtsd ki babám, az ökröket, Legeltesd meg szegényeket, Hej, legeltesd meg szegényeket! Tilalmasba ne hajtsd őket, Mert elveszik a szűrödet, Hej, mert elveszik a szűrödet. Ha elveszik a szűrödet, Mivel takarsz be engemet? Hej, mivel takarsz be engemet? Van én nekem czifra bundám, Avval takaródzunk, rózsám, Hej, avval takaródzunk, rózsám. Van én nekem egy szép házam, Abban vagyon vetett ágyam, Hej, abban vagyon vetett ágyam. Vetett ágyban czifra dunna, Avval takarlak be, rúzsa! Hej, avval takarlak be, rúzsa!

95. Nyitra partján nevelkedik tulipán; Az én szivem téged ohajt és kiván. Jaj de nehéz a szerelmet viselni, Mint ibolyát tövis közül kiszedni. Csattog a szél, az ég nagyon villámlik, Az én szivem csak utánad bánkódik. De megmondom édes tubám, el ne hagyj! Mert ha elhagysz, megátkozlak, elhervadsz.

96. Bodrog partján nevekedett tulipán, Bús szivem csak téged ohajt, téged vár. Bokrétámnak elhervadott szépsége, Oda tulipánom gyönyörűsége. Elmegyek immár te tőled, gyöngy alak, Kit én bizony sokat ohajtottalak: Örökösen én téged el nem hagylak, Bizonyságra még most is megcsókollak. Ha elmégy is már én tőlem, drága kincs: Gyöny fekete két szemeddel rám tekints! Én is tartlak a szivemben, mig élek; Egyetlen egy gyönyörűséges lélek. Az én kedves szeretőmtül megválok, A melly dolgot én eléggé sajnálok; Többé veled, szép kincsem, nem sétálok, Nyugodalmat más helyen nem találok. Oh édesem, drága piros orczádat, Hadd fogjam meg két szép arany almádat. Megtapasztalom melleden rózsádat, Fordulj hozzám, csókolom te szép szádat. Megkérdezem, szeretőmtül, szeret-e? Megölelem, megcsókolom, tartja-e? Katonává lettem rózsám, bánod-e? El kell immár masíroznom, szánod-e? Bár e világra ne születtem volna, Ennyire érted nem gyötrődtem volna. Szép szin alatt csókjaiddal megcsalál, Igy jár, a ki szép szeretőre talál. Búcsúzásom már tőled elvégezem, Hosszú beszédre reá nem érkezem; Hűségedre magam lekötelezem, Édesednek ki magamat nevezem.

97. Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Piros pünköst napján Hajnalban születtél. Orczáid rózsái Ha közel volnának, Égő szivem mellé Tüzném bokrétának.

98. Sokszor vagyok nálad nélkül, Busúlok magam egyedül; Sokszor szivem búba merül, Igaz szerelem tüzétül. Ha tudtad hogy haragszol rám, Mért csókoltad meg az orczám? Jobb lett volna, édes rózsám, Ne is szóltál volna hozzám. Elmégysz babám, engem itt hagysz, Bús szivemre bánatot hagysz, Akkorát, mint köves halom, Meghalok érted, galambom.

99. Addig élem világomat, Mig szél fujja pántlikámat. A pántlika könnyü ruha, Mert azt a szél könnyen fujja. De a konty, az nehéz ruha, Mert azt a bú gyakran járja.

100. Hervad a cziprusfa A sirnak tetején, A tömlöcz fenekén Hervad a szép legény. Nem azért hervad ő, Hogy a tömlöcz rabja; Hanem azért hervad: Elhagyta galambja.

101. Mariskám, Mariskám, Szivemnek bálványa! Szivem a szivedet Mig élek is szánja! Én tégedet, te engemet Hasztalanúl szeretsz, Máshoz kötött esküvésed; Már enyém nem lehetsz. Felejts el, felejts el, Felejts el engemet! Vesd ki a szivedből Gyászos emlékemet. Mert én téged, kedves rózsám, Hiába szeretlek, Másnak adtam igéretem, Tiéd nem lehetek.

102. Melleden termett egy rózsa, Annak vagyon két bimbója. Egyik, orczám hervasztója, Másik, szivem gyulasztója. Piczin szeme, piczin szája, Barnapiros két orczája; Ha én aztat nem láthatom, Meghalok érted, galambom.

103. Gyere babám, a kert mellé, Feküdjünk le egymás mellé; Hadd nézem ki a szemedből, Szeretsz-e tiszta szivedből? Ha nem szeretsz, veszekedj meg, Hogy a szived repedjen meg.

104. Beteg se voltam én, Mégis meghaltam én, Az új temetőben Legelső voltam én. Rózsa nyilott rajtam, Violát neveltem; A kiért meghaltam, Annak virágoztam. Síromon a rózsa, Galambomat várja; Gyer oda, galambom, Szakaszsz egyet róla. Gyöngyös bosszujára, Ifjak bánatára, Irígyek kárára, Lányok siralmára.

105. Kicsin vagyok én, Majd meg nőlök én; Esztendőre, vagy kettőre Férjhez megyek én. Oh te piczike, Ki ne szeretne? A ki téged nem szeretne, Hunczut a neve.

106. Ha meguntad, rózsám, Velem életedet; Csináltass koporsót, S temess el engemet. Tétesd fel egy fára: Itt fekszik egy árva, Kinek szerelméből Történt az halála.

107. Lám megmondtam, bús gilicze, Ne rakj fészket az utszélre: Mert az uton sokan járnak, Téged rózsám, feltalálnak. Csak rakj fészket az erdőre, Annak is a közepére, Czédrusfának tetejére, Fügefának levelére.

108. Ángyom, ángyom, édes ángyom, Mért szeret kend, ollyan nagyon? Ha szeret kend, titkolja kend, Ki ne világosítsa kend. Jó szeretni, de titkosan, Nem mindenkor világosan. A ki világosan szeret, Megitélik az emberek.

109. Tudod, rózsám, mit fogadtál, Mikor kertben sétálgattál; Rózsát kértem, csókot adtál, Fogadj isten, hogy megszántál.

110. Pista szivem, be alhatnám! Ott a szüröd, terítsd alám: Hogyha egy álmot alhatnám, Szűz karodon elnyughatnám. Ha szűz karod karom alatt Átfoglalna, Gyönge csókod, csókom alatt Elolvadna. Hogyha engem elszalasztasz, Illyen rózsát nem szakasztasz. Nagy a sövény, mély az árok! Pista szivem! reád várok; Szűz karodon, én galambom, Nyughatom csak! Gyönge csókod szűz mézétül Élhetek csak!

111. Menj szeretőm ablakába, Röpülj az ő szobájába, Te kis fecske! s azt izenem, Hogy őtet most is szeretem. Jőjön hozzám vacsorára, Szivesen elvárom mára; Csak hogy egy pár csókot adjon, S kedves szeretőm maradjon. Jó neszmélyi bort hozattam, Asztalom tele rakattam Rétesekkel, pogácsákkal, Sárga, veres violákkal. Jőj el hozzám vacsorára, Találsz egy gazdag mátkára; Megmutatom a kincsemet, S néked adom mindenemet.

112. Bánod gazda, bánod, Hogy lányodhoz járok, De még jobban bánod, Ha lányoddal hálok. Házadhoz sem járok, Lányoddal sem hálok, Mégis a gátadon Ollyan rést csinálok, Nem terem annyi nád, Kivel becsinálnád, Nincs is annyi pénzed, Kivel kiváltanád.

113. Bús az idő, bús vagyok én magam is, Valamennyi szép leány van, mind hamis. Szeretete nem állandó, Mint az idő változandó, ihaja! Felettem is mért borult be illy korán, Mert elhagyott, kit szerettem igazán. Másnak hódolt a hitetlen, Azért vagyok illy kedvetlen, ihaja! Árva vagyok, hej nincs is ollyan árva, Mert szivedből rózsám, ki vagyok zárva. Nem leszek én árva mindég Boru után derül az ég, ihaja!

114. Tisza mellett van egy város, Berekszáz. Volt szeretőm néha ötven, néha száz. Volt szeretőm néha száz is, Jó volna most csak egy pár is, ihaja! Erdélyország fővárosa Kolozsvár. Volt szeretőm, de elhagyott az is már; Volt szeretőm, de elhagyott, Irgalmatlan megtagadott, ihaja! Ritka buza, ritka árpa, ritka rozs, Ritka legény, ritka leány takaros. Ritka leány, ki megállja, Hogy a legényt meg ne szánja, ihaja!

115. Szomorú hirt hoztak nekem az estve, De még szomorúbbat a minap estve. Rózsám irta levelébe, Nem vesz többé kegyelmébe, Igazán. Ritka rózsa, kinek nincsen levele, Ritka legény, kinek nincs szeretője. Ritka legény, ki azt tegye, A kit szeret hogy elvegye, Igazán.

116. Rózsa, rózsa, piros rózsa, De késő jársz a fonóba. Kedden este jöttél volna, Legkedvesebb lettél volna. Kedden este jöttél volna, Legkedvesebb lettél volna. De hogy szerdán este jöttél, Legutálatosabb lettél.

117. Nincsen kedvem, nincsen, mert nincsen Szép szeretőm, ki rám tekintsen; Majd felderül a csillagos ég, Az lesz a szeretőm, ki volt rég. Jaj de sokat áztam, fáradtam, Mikor házasodni indultam; Nem találtam kedvemre valót, Az lesz a szeretőm, a ki vót. Szép a rozmarinszál bokorba, Ha megkötik zöld koszorúba; Felteszik a szűz lány fejére, Leteszik a bút a szivére.

118. Nem vagyok én oka semminek, Édes anyám oka mindennek, Mért nem adott engem ollyan-ollyan-ollyannak, A kit én szerettem magamnak. Megvert az ur isten, de nem fáj; Figefa levele lehullt már. Figefa levele gyógyits, gyógyits, gyógyits meg, Régi volt szeretőm, csókolj meg. Akkor szép az erdő, mikor zöld, Mikor a vad galamb benne költ. Ollyan a vad galamb, mint a, mint a, mint a lány, Fáj a szive a legény után.

119. Az én szeretőmnek dombon van a háza, Két kereken forog csikorgós kapuja. Az én szeretőcském piczin, parányicska, Mindenütt megfordúl, mint a karikácska. A berencsi utczát végig kövecsezik, Azon az én lábam nem is ugrándozik. A nagyfali utczát nem is kövecsezik, Azon az én lábam mindig ugrándozik.

120. Ne ugorj ott, a hol árok nincsen, Ne köszönj ott, a hol szép lány nincsen; Ugrom biz én, a hol árkot látok; Köszönök is, a hol szép lányt látok. Meg se fogom a kalapom szélit, Mig nem látom a galambom képit. Pedig bizony, hogy ha megláthatnám, Egyszeribe teli kacsintanám.

121. Ha nem voltál jó szerető, Borijjon el a temető. Hajtson el a sárga halál, Takarijjon szárnya alá. Ha nem voltál igaz hozzám, Mért csókoltad meg az orczám? Hagytál volna békét, rózsám, Ne is szoltál volna hozzám.

122. Káka tövin költ a rucza, Jó földben terem a búza; De a hol a hű lány terem Azt a helyet nem ismerem, Sehol sem. Ki van az én szemem sirva, Mert a rózsámat más birja; Pedig fogadta az egyet, Rajtam kivűl mást nem szeret, Soha sem. Ha tudtad hogy nem szerettél, Hállódba mért keritettél? Hagytál volna békét nekem, Más is elvett volna engem, Valaha. Azért hogy én szegény lettem, S mást választottál helyettem, Lesz nekem is vig napom még; Boru után derűl az ég, Nekem is.

123. Minden falu édes hazám, Minden asszony édes anyám, Minden szép lány feleségem, Kivel világomat élem. Eszem a teremtő fádat, Engem szeress, ne anyádat; Ollyan igaz leszek hozzád, Mint tulajdon édes anyád.

124. Elmentem én a szőlőbe Ráhágtam a venyigére; Venyigéről venyigére, – Fáj a szivem a szőkére. Elmentem én a tanyára, Ráhágtam a tökindára; Tökindáról tökindára, – Fáj a szivem a barnára. Onnan mentem a csárdába, Barna babám látására; S mig a barnát ölelgettem, A szőkét elfelejtettem.

125. Erre gyere rózsám, nincsen sár; Nincs is az ajtómon semmi zár; Nyitva van az ajtóm, bejöhetsz, Bontva van az ágyam, lefekhetsz. Addig a házamból el nem mégy, Mig háromszál gyertya el nem ég; A negyedik is már félben ég, A szerelem mégis nem elég.

126. Megkötöm lovamat Czédrusfa ágához, Magam meg lefekszem Galambom ágyához. A vásárra voltam, Vásárfiát hoztam, Kedves galambomnak Egy pár csókot adtam. A szerelmet pénzen Nem lehet megvenni, De egy mézes csókon Ki lehet alkudni.

127. Én fehér kezkenőt veszek, Rám süt a nap, fehér leszek; Fehér leszek, mint a hattyu, Nem csókol meg minden fattyu. Sárga kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, sárga leszek, Sárga leszek, mint a virág, Leányoknak áll a világ. Barna kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, barna leszek, Barna leszek, mint a csóka, Ugy illik a babám csókja. Bécsi kezkenőt is veszek, Rám süt a nap, piros leszek, Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja.

128. Biharban, Borsodban, Nincs annyi esküdt, Hányszor az én rózsám Vélem megesküdt; Biharban, Borsodban, Szabolcs vármegyében, Nincs annyi esküdt, Hányszor megesküdt. Kakas a szemeten Annyit nem kapar, Hányszor az én rózsám Engem betakar; Pedig éjjel nappal Mindig egyre kapar, Annyit nem kapar, Hányszor betakar. A malom kereke Annyit nem fordul, Hányszor az én rózsám Engem megcsókol. Pedig éjjel nappal Mindig egyre fordul; Annyit nem fordul, Hányszor megcsókol!

129. Jaj be szennyes a kendője, Talán nincsen szeretője. Adja ide, hadd mossam ki, Ugy sem szeret engem senki. Kinek nincsen szeretője, Menjen ki a zöld erdőbe; Irja fel a falevélre, Hogy neki nincs szeretője.

130. Nincs szebb virág a rózsánál, Legények közt a barnánál, Mert a barna magyar fajta, Azért kapnak sokan rajta. Nincs szebb madár a fecskénél, Barna piros menyecskénél, Mert ha ölelni akarom, Könnyen átéri a karom. Nincs szebb virág a szegfünél, Leányok közt a szölkénél; Mert a szölke úri fajta, Azért kapnak sokan rajta.

131. A kinek nincs szeretője, Menjen ki a zöld erdőbe. Szakaszszon egy falevelet, Adja annak, a kit szeret. Mondja neki: édes rózsám, Eljösz-e farsangban hozzám? Ha valami lesz belőle, Kérjen egy pár csókot tőle. – Nekem nem kell, van már nekem, Adott isten, a mit kértem. Szépet adott, jót is adott, Kiben szivem megnyugodott.

132. Árva vagyok árva, Mint mezőben tarló, Kinek ékességét Elvette a sarló. Nekem is elvette Egy semmirevaló; Ássa ki a szemét Két fekete holló. Hegyek közt lakásom, Senkim a világon; Csendes folyóviznek Csak zugását hallom. A nyári folyóviz Télre megaluszik, De az én bus szivem Soha meg nem nyugszik.

133. Szőlőtőke, venyige, Rászállott a gelicze, Ollyan édes a leve, Mint a babám szerelme, Eszem adta. Bár csak engem valaki Szőlőt szedni hína ki; A szőlőjét leszedném, Lányát megölelgetném, Eszem adta. Bár csak engem valaki, Bort taposni hína ki, Taposnék bort eleget, Kapnék csókot édeset. Eszem adta.

134. Édes kedves galambocskám, kis Zsuzsánnám! Ha el jőnél néha hozzám, én nem bánnám; Jaj de a szeretet arra nem mehetett, Hogy véghez vihetnők az igyekezetet. Elmennék én ti hozzátok, ha lehetne; Ha engemet egy valaki nem szeretne; Csalom a szivedet, te meg az enyimet, Kérjed istenünket, adjon öszve minket.

135. Itt hagynám én ezt a Múzslát, ha lehetne, Ha engemet barna leány nem szeretne, Csalom a szemedet, Te is az enyimet, Csókolom a szádat, Piros két orczádat, – Te is az enyimet, Én is a tiedet.

136. Felfogadtam az egekre, Mind a három istenekre; Anya, fiu, szentlélekre: Tiéd maradok örökre. Boldog az a szempillantás, Mellyben megismertük egymást, Szerelmünkről tettünk vallást, Hogy soha sem szeretünk mást.

137. A kend édes anyja megátkozott engem, Hogy a fekete föld boritson be engem. Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka, Mert én az ő lányát nem szerettem soha. A kit én szeretek, meg van az szeretve, Ha rá tekintek is, elfakad nevetve. A pünkösti rózsa kihajlott az utra, Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla. Tedd az öved mellé, két szemem láttára, Viseld el, galambom, lányok bosszujára.

138. Hej, huj, bazsalik, dupla szegfű, Szarkaláb, ékes majoránna! Majd meghalok ezekért, Az ireghi szűzekért, A gyöngyöm adtákért! Hej, huj, rekettye, vaspatkó, Menyecske, csillagteremtette. Tizenkétszer megcsallak, Hónom alá karollak, Mégis megcsókollak.

139. Menj el édes fecském, violám köszöntsed, Nagy alázatosan házban valót kérjed. Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag, Angyalka módjára, ki előttem ballag. A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak, Két szép szemeivel integet, ugy ballag. Aranynyal kellene nevedet leirni, Gyémánt kőtáblára szépen lerajzolni. Rubint kőbül formált ládában tartani, Ünnepet kellene nevednek szentelni. Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled, Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted; Szánj meg édes rózsám, igen szépen kérlek, Engem ugy segéljen! szivemből szeretlek.

140. Szakajtottam rózsát, fehéret, Tartottam szeretőt, kevélyet; De már annak vége, vége van, Már mi köztünk, rózsám, harag van. Szakajtottam rózsát, pirosat, Tartottam szeretőt, csinosat; De már annak vége, vége van, Már mi köztünk, rózsám, harag van. Szakajtottam rózsát, teljeset, Tartottam szeretőt, kedveset; De már annak vége, vége van; Mert te érted, rózsám, harag van.

141. Kérik a szűrömet bundáért, Szőke galambomat barnáért, Nem cserélem szűröm bundáért, Szőke galambomat barnáért.

142. Meghalok Csurgóért, de nem a váráért, Hej nem a váráért, csak egyik utczáért, De nem az utczáért, csak egyik házáért, Hej ebben növekedett barna galambomért.

143. Mig a világ világ világ lesz, A kertemben rózsa lesz. A kertemben rózsa lesz, Az én szivem gyászba lesz. Szerettelek mindenért, Világos kék szemedért, Sugár szemöldöködért, Meghalok a nevedért.

144. Halok halálomért, Élek életemért, Kedves galambomnak Sok szép szavaiért. Meghalok hazámért, Hazám falujáért, Az egyik soráért Galambom házaért; A benne lakóért, Kedves galambomnak Sok szép szavaiért.

145. Meghalok, meghalok, Még beteg sem vagyok, A galambom mellett Nyugodni akarok. Katiczám, Katiczám, De elhagytál babám, Ajakidat többé Nem csókolgatja szám. Nem lelek, nem lelek, Szeretőt nem lelek, Nem születik többé Anyától illy lélek.

146. Árva az a leány, Kinek anyja nincsen, Én is árva vagyok, Mert szeretőm nincsen. Mi haszna angyalkám, Tiszta inget adsz rám, Tudod hogy a szivem Fekete gyászban jár. Meghalt a galambom, El is van temetve; De az ő hivsége Nem lesz elfelejtve.

147. A szerelmes gyászban járjon, Szerelmétől jót ne várjon. Hogy ez igaz, és nem álom, Én tudom, mert én próbálom. Álnok hitű, be megcsaltál, Be kedves szeretőm voltál! Neked tartottam szivemet, Bánom hű szeretetemet.

148. Végig mentem udvarodon, Betekinték ablakodon, Gyertya égett asztalodon, Barna legény a padodon. Tudom rózsám, fáj a szived, Gyenge szemed rám sem nézhet; Nem is hiszem, hogy ne fájna, Fekete gyászban ne járna. Fekete gyászban jár szivem, Mert elhagyott egy reményem, Mert elhagyott a hitetlen, Kiért holtig fáj a szivem. Barna babám, de megcsaltál, De kedves szeretőm voltál; Megöleltél, megcsókoltál, Álnok szivű, de elhagytál.

149. Nem jöttem volna én ide, Csalogattak engem ide; Barna leány szemöldöke Csalogatott engem ide. Bár ne csalogatott volna, Most a világ nem csufolna! Barna leány, de megcsaltál, De kedves szeretőm voltál: Csalogattad hív szivemet, Mig hállódba keritetted. Holott talán nem egyenes Indulattal voltál teljes! Én nem tudom, mi az oka, Hogy a világ illy mostoha. Irigyli a szeretetet, A melly ad csendes életet. Pedig a nélkül az élet Csupa kin, gyötrelem lehet.

150. Álom, álom, édes álom, Édes a hajnali álom, De édesebb az az álom, Mellyben galambomat látom. Erősebb a csók a bornál, Édesebb is a czukornál, De édesebb a szerelem, Mikor galambom ölelem. Nincs szebb virág a rózsánál, Nincs szebb élet a párosnál; A rózsa is csak ott nyilik, Hol ketten egymást szeretik. A gerlicze nem rózsával Tartja párját, de csókjával; Csókajándék, csókjutalom, Többet nem kérek, angyalom.

151. Álom, álom, édes álom, Édes a hajnali álom. Mert az álom nyugodalom, De szerelem szivfájdalom. Minden lánynak azt ajánlom, Szerelemnél jobb az álom. Ki nem hiszi, hadd próbálja, Sziv a szivet hogy rongálja.

152. Kék eres a szőlőlevel, A szép asszony szép lányt nevel. Mióta felcseperedtem, Mindig a szépet szerettem. Csipkés a szőlő levele, Most jött a rózsám levele. Mit ér nekem a levele, Ha nem beszélhetek vele. Az én rózsám szemöldöke Többet ér, mint a hat ökre; A hat ökre szántó vető, Az én rózsám hív szerető. Ágas bogas sürű tölgyfa, Nem láttam a rózsám még ma, Nem is volt még ma víg napom, Homályba borult csillagom. Az én rózsám szeme, szája Többet ér, mint a fajtája. A fajtája fekete gyász, Az én rózsám arany kalász. Búzát kötöttem keresztbe, Nem tudom, hány van ezerbe; A mennyi szem van ezerbe, Annyiszor jussak eszedbe.

153. Fáj a szivem, megvallom, Érted, kedves angyalom! Alig, alig dobog már, Vagy talán bennem sincs már. Mert, mihelyt megláttalak, Mindjárt megkivántalak; Mert két szemed fekete, A szivem megszerette. Ne egy arany, másik is, Harmadik is, magam is; Ha szeretsz is, ha nem is, Csókollak ezerszer is. Leiratom képedet, Aranynyal a nevedet, Gyönyörű termetedet, Fekete két szemedet.

154. Nem messze van Budapest, Ihaálom haj! Nem messze van Budapest, Feküdj mellém, gyönge test. Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap! Nem fekszem én kend mellé, Ihaálom haj! Nem fekszem én kend mellé, Mert nem vagyok a kendé. Ihaálom, stb. Akkor fekszem kend mellé, Ihaálom haj! Akkor fekszem kend mellé, Mikor leszek a kendé. Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

155. Az én babám tornyos nyoszolyája, Rajta vagyon fodros takarója. Rajta vagyon fodros teritője, Én vagyok a rózsám szeretője. Barna babám két piros orczája, Csókra termett kicsin piros szája. Megszerettem azt a kicsi száját, Megcsókolom piros két orczáját. Majd felmegyek ama hegytetőre, Ások magamnak egy sirt előre, Meglátom, ki fog engem szeretni, Ki fog rózsabokrot rá ültetni. Ha meghalok, tudom eltemetnek, Azt is tudom, hamar elfelejtnek; Feliratom keresztem fájára: Itt nyugszik egy szerencsétlen árva.

156. Jaj de beteg vagyok szörnyen, szörnyen, Nem lehet meghalni könnyen, könnyen. Eddig is sokszor izentem, Most legutólszor jelentem. Soká beteg vagyok, rózsám, rózsám, Mert téged nem csókol a szám, a szám. Nem jöttél a nézésemre, Jőj el a temetésemre.

157. Hej csillagom teremtette, Ki volt nálad a mult estve? Ablakodon voltam lesbe, Láttam, ki ült az öledbe. „Akárki ült az ölembe: Mégis te voltál eszembe.“

158. Megváltam én szeretőmtől, Mint zöld fa a levelétől, Estem annyira szegénytől, Hirét sem hallom senkitől. Elmegyek én valamerre, Valamelly ország szélére, Fészket rakok pálmaágra, Árva gerlicze módjára. Nem leszek én már szerelmes, Mert szeretni veszedelmes. Jobb igy csöndességben élni, Mint ugy gyötrelemben élni. * * * Tisza, Duna, Dráva nedves, Nem leszek többet szerelmes. Mert szeretni veszedelmes, Ritka két sziv, ki megegyez.

159. Szerettelek, nem kellesz már; Szidott anyád, ne szidjon már; Nem fog engem meg az átka, Szálljon a maga nyakába. Szerettelek rózsám nagyon, De már annak vége vagyon; Vége vagyon szerelmemnek, Más parancsol a szivemnek.

160. Kerek az én subám alja, de drága; Nem takarja be a leányt hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz az én subám ára, Angyalom! Kerek az én csizmám sarka, de drága, Nem jár az a leány után hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz az én csizmám ára, Angyalom! Kerek az én kis kalapom, de drága, Nem köszön az a leánynak hiába. Adj egy csókot éjszakára, Az lesz a kalapom ára, Angyalom!

161. Szabad péntek, szabad szombat, Szabad szappanozni. Szabad nekem a faluban Szeretőt tartani. Ej, haj, nem bánom, Nekem is van virágom, Ej, haj, leszakasztom a nyáron. Lyukas a rózsám kendője, A veres, a veres; Kihullt a rózsa belőle, A teljes, a teljes. Ej, haj, nem bánom, Nekem is lesz virágom, Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

162. Három huszas, látod-e? Ha megiszom, bánod-e? Hogy ne bánnám édesem, Mikor veled keresem. Három huszast kerestem, Selyem kalapot vettem, Majd meglátod, estére Ki teszi a fejére.

163. Eszem adta, barna szűz! Ég a szemed, mint a tűz, Ha az enyim ugy égne, Száz ezeret megérne. Eszem adta barna szűz, Ég a szemed mint a tűz! Eszem a teremtésed! Ki ne szeretne téged?

164. Komáromtól zörög az ég, Mondd meg babám, szeretsz-e még? Mutasd hozzám szerelmedet, Ugy sem soká látsz engemet. Gyerünk babám, az oltárhoz, Kössük szivünket egymáshoz. Én leszek a vőlegényed, Tied szivem, ha szereted.

165. Most két hete vagy három, Elhagyott a galambom. Hej! elhagyott, be bánom, Sohsem lesz többé nyugtom. Még a szivem is vérzett, Midőn a sors ugy végzett, Hogy te tőled galambom, Örökre kell elválnom! Csendes patak folydogál, Az én szemem sirdogál. Sirok érted, mig élek, Mig bennem lesz a lélek.

166. Az ég alatt, a föld szinén Nincsen ollyan árva, mint én; Nincsen apám, nincsen anyám, Ki gondot viseljen rám. Minden virág virágozik, Csak az enyím hervadozik; Hadd hervadjon, hadd száradjon, Csak az isten el ne hagyjon. Várda város, kies belység, Benne lakni gyönyörűség; Akárkinek gyönyörűség, Csak én nekem keserűség. Segélj meg, oh én istenem! Te légy nékem hű vezérem, Hogy egy társat találhassak, Kivel holtig maradhassak.

167. Kisérj ki rózsám, siromig, Az örök nyugodalomig. Vess rám egy két kapa földet, Talán megérdemlem tőled. Ha mégy a temető kertbe, Ird fel sirom keresztére: Itt fekszik egy hiv szerető, Nyugtassa meg a teremtő! Siromra ültess egy fácskát, Vagy pedig egy bokor rózsát; Hadd lássa meg, a ki ott jár, Soha nem voltam csapodár. Azt, hogy szerettelek mondd ki Bátran, ha kérdi valaki. De azután mást ne szeress, Több szeretőt el ne temess.