HARAMJA ÉS PUSZTAI DALOK.

233. ZÖLD MARCZIRÓL. Hideg szél fú észak felől, A lelkem is fázik belől. Gyere elő a szép karton Paplan alá, szivem, Márton! Becskereki, Becskereki, Talán elárultál neki. Ha ravasznak gondolnálak, Örökre megátkoználak. De te nem vagy rosz emberem, A lelkedet ugy ismerem, Más árula el engemet, Vagy megfogták kedvesemet. Addig várlak még, Mártonom, Mig ezt a szöszt le nem fonom. Ha el nem jősz akkorára, Mást kötök fel a rokkára. Már utolsó orsó járja, Hogy szivem szivedet várja, Szól a kakas viradtára, Gyere házam ablakára. Ki zörgette az ajtómat? Talán meghallotta szómat, Gyere Marczim, bebocsátlak; Oh de tiszta szivvel látlak.

234. Borulni látom az eget, Egy terhes felhő fenyeget. Fú a szele Fegyvernekről; Reszketek a menykövektől. Kértem Marczit az egekre, Hogy ne menne Fegyvernekre, De nem hajlott kérésemre, Bánatot hagyott szivemre. Mikor a végbucsút vette, Száját az én számhoz tette, Megcsókolt még utoljára, Ugy üle fel fakójára. Oh szerelem tiszta jele! Millyen forrón megölele! Oh te szivem véd angyala, Csókod csupa szinméz vala. Háromszor tért vissza lova, Mig hordozta ide, s tova, Érzette tán szerelmünket, Szerencsétlen esetünket. Elment, s tudom mostanába Nem takar be bundájába, Hová hajtsam bús fejemet, Ki melegít fel engemet? Ha Zöld Marczim veszni talál, Ragadj el engem is, halál! Hadd veszszek el, mert az élet Nála nélkül csak itélet.

235. ZÖLD MARCZI. A madár elnyugszik zöld fának ágain, Vad kecske aluszik kőszikla ormain, De én nem alhatok, éjjel nem nyughatok, Kedves galambomnak paplanos ágyain. Hortyogat kedvére róka a lyukában, Pihen az oroszlán setét barlangjában, Kell nekem szenvednem, vég nélkül epednem, Heves vármegyének mély árestomában. Vigan ugrál bárány halmokon, völgyeken. Csikó tölti kedvét a széles réteken. Én pedig fejemet, elbágyult testemet, Zokogva lehajtom e büdös helyeken. Sokaknak még igen sokszor megvirrad még, Sokakat megvidít kékellő magas ég, Zöld Marczinak talán holnap már utolján, Megvirrad utolszor; az nagy szörnyüség. Feljön még az nap is arany sugárival, A hold is feltetszik ezüst fáklyáival. Nap nappal, hold éjjel nekem már nem jő fel; El vagyok temetve örök éjszakával. Isten hozzád világ, elhagylak tégedet, Nem kedvelem többé gyönyörűségedet, Az akasztófában, társaim sorában, Fogom felejteni csalóka képedet.

236. Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak közibe, Közibe. Mert megtanulsz lovat lopni ízibe, Izibe. Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe, Kezibe. Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát Nyergelni, Czifra csikós kantárjával fékelni, Fékelni. Kurta süveg a fejében, módosan, Módosan, Fejér fátyol a nyakában, bokrosan, Bokrosan. Czifra bunda válla hegyét nyomitja, Nyomitja, A sallangja lába fejét boritja, Boritja. Rajta van az arany rojtu gatyája, Gatyája. Slézsiából van az matériája, Riája. Alabastrom az homloka nem márvány, Nem márvány, Fekete két szemöldöke szivárvány, Szivárvány. Mikor megyen Angyal Bandi tanyára, Tanyára, Ama gyönge borjuhus vacsorára, Csorára. Rajta üte Göncz városa megfogni, Megfogni, A két kezét kötéllel is megkötni, Megkötni. Akkor kezde Angyal Bandi bámulni, Bámulni. A szinében egészen elváltozni, Változni. Megkötözik Angyal Bandit kötéllel, Kötéllel, Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel, Fegyverrel. Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi Számára. Harmincz három fontos vasat kezére, Lábára.

237. SOBRI JÓZSI NÓTÁJA. I. Somogyvári kis erdőben, Sobri Józsi jó időben; Nyirott haja, gyolcs gatyája, Sárga sarkantyus csizmája. Sobri Józsi az erdőben, Rejpa Rézi az ölében; Magát avval vigasztalja, Sobri Jóskát csókolgatja. Sobri Józsi derék gyerek, Paripáján selyem nyereg: Egyik felöl a puskája, Másik felől a baltája. Sobri Józsi hires zsivány, A kit fogni minden kiván, Hires dupla fegyverével Szembe szállna ezerével. Sobri elment vándorlani, Elébb tovább fosztogatni; Elébb tovább fosztogatni, Ugy akar meggazdagodni. II. Sobri Józsi a csárdában, Maga iszik a korcsmában, Tele itcze a kezében, Karolina az ölében. Karolinka fejkötője, Izeg mozog a kendője, De nem az ő pénze ára, Sobri Jóska vette rája. Karolinka csalatkozik, Ha Sobri Jóskába bizik. Mert mindenki csak azt mondja, Hol van Sobri, hogy elfogja. Sobri Józsi meg azt mondja, Hogy hat megye meg nem fogja. Pedig akasztófa vége, Nem tart mindig legénysége.

238. Hires vitéz az a Sobri, Bátor gyerek Milfai. Jó vigyázó a Mogor, Strázsát áll a Pap Andor. Ezek négyen akarják, A megyét felforgatják. A gazdagot pusztitják, De a szegényt nem bántják. Vagyon pénzek mindenre, Szegény segitségére. Sok kincseket gyüjtenek, Koldust is megsegitnek. Kávéházban mulatnak, Erdőben sétálgatnak. Esznek, isznak vigadnak, A búnak helyt nem adnak. Hintón járnak, nem gyalog, Rózsa, Vidám a lovok; Ezeket ha megcsapják, Tesznek sebes vágtátást. Paripára felülnek, Hol akarnak, ott lesznek. Minden embert szeretnek, Uton is eleresztnek. Nem is félnek senkitől, Semmi fegyveres néptől. Mert a fegyver nem fogja: Kanász volt Sobri atyja. Hol akarnak, ott dulnak, Papoknál pénzt nem hagynak; Sem gyujtanak, sem ölnek, Sok emberrel jól tesznek. Ha pandurok keresik, Azokat csak nevetik. Ha a pandurt meglátják, Csutorával kinálják. Magokhoz oda hivják, Szalonnával kinálják; Vigan együtt mulatnak, Barátságot is isznak. Nem félnek ők senkitől, Csak a nagy ur istentől. Azzal is kibékülnek, Mert huszárokká lesznek. Ott sem lesznek utolsók, Ütközetben hátulsók. Harczolnak ők igazán, Igaz katona módján. Hogy ha pedig meghalnak, E világból kimulnak; Hirök, nevök fenmarad, Mert vitézül harczolnak. * * * Kivált Sobri Józsinak.

239. Hej, huj! Sobri pajtás, De régen nem láttuk egymást. Hej, huj! ha nem láttuk, Csak hogy jó hirét hallottuk. Hej, huj! Sobri pajtás, Hogyan tetszik a vándorlás? Hej, huj! nem jól tetszik, Mert kedvesem halva fekszik. Hej, huj! Sobri pajtás, Endőréden3) mi a szokás? Hej, huj! az a szokás, Diszlik a szeretőtartás. Hej, huj! Sobri pajtás, Micsoda ott az a nagy ház? Hej, huj! Sümeg város, Ott lakik a komiszáros.

240. BUGA JAKAB ÉNEKE. Mit busulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen? Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben. Kinyilik az idő majd a jó tavaszkor, Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor. Hogy ne busulnék én, én édes pajtásom, A tömérdek gondok uralkodnak rajtam; Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom, Lelkemet is bennem csak alig találom. Kivan az oldalam, rongyos a dolmányom, Hátam lapiczkáját veri a kalpagom, A tömérdek folttul nehéz a nadrágom, Zsiros ködmönkém is alig van nyakamon. Lábárul lovamnak lehullott a patkó, A ki még rajta van, az is csak kotyogó; Patkó nélkül pedig megromlik a jó ló, A szegény legénynek az is nem igen jó. A köpönyegemben sok kárt tett az eső, Uj mondérhoz pedig a reménység késő. Van még egy tarsolyom, de az is csak végső, Az vigasztal mégis, hogy bajom nem első. A farkasbőrömnek lekopott a szőre, Palaczka, pókháló a szögön belepte. Nem csalogat engem ifjúság öröme, Mert szennyes az ingem, nincs, ki fehérítse. Ej kurva az anyja! élek, a mint élek, Kivetem hasamat a jó verőfénynek. Csak ugy dohányozom, mikor megéhezek, Több szegény legénynyel én is eltengődek.

241. Kecskeméti csárdában, Három betyár magában, Ugy megiszik bujában, Kiforditott bundában. Egyik fújja nótáját, Hogy elfelejtse búját, Félre veti bundáját, Pengeti sarkantyúját. Másik kiált: hozz több bort! Mert nem emleget ma tort, Ha nem éri öreg kort, Rúgja lábával a port. A harmadik csak hallgat, Szemeivel pillogat, Néha sohajt, és jajgat, Torka orvost kivángat. Nosza tölts nékem is még, Mert a torkom ugy megég, Oh be jó izű vendég! Ugy megszeretlek, hogy még! Hallod-e, te szolgáló? Körmöljön meg a holló, A viz nem ide való, Bor a szivvigasztaló. Vizet tisztán nem iszom, Véle a bort sem rontom, Köszönje, ha megmosdom, Elég néki, azt mondom. Nosza lányka, hozz hát még, Mert a torkom ujra ég, Fogadom, nem lesz elég, Ha ötször hozol is még.

242. Meg vagyok én búval rakva, Mint a borízű almafa; Kettő három terem rajta, Mégis terítve az alja. Csötörtökön viradóra, Ültem a bánathajóra. Tiz órakor lefeküdtem, Egy piczint elszenderedtem. Szemeimet felvetettem, Három hajdu állt előttem. Kérdem tőlök: mit kerestek? Talán én értem jöttetek? Érted jöttünk, megkötözünk, Város házához vitetünk, Letétetünk a tömlöczbe, A tömlöcznek fenekére. Felizentem a birónak, Oldozza fel két karomat; Ne örüljön rabságomnak; Holtig alázom magamat. De a biró ezt nem tette, Inkább jobban megköttette. Szegény árvát, senki sem szán, Ha csak szeretője talán.

243. Szépen szól a fülemüle kis madár, Éjjel, nappal hallom a dadogását; Csak előben vigasztalom magamat, De hátulról bánom csalatásomat. Hej! most megbántam cselekedetemet, Barátimnak számlálgatom ezeket: Hogy soha roszat ne cselekedjenek, Én utánam prédára ne essenek. Harmad napra visznek engem veszteni, Nekem apró lépéseket kell tenni. Harminczhat ember négy szögletet formál, Gondolkozom, messze van-e a halál. Oda érek vesztőpadom helyére, Sirom is meg van már ásva előre, Széttekintek, de nincsen az kedvemre, Kis angyalom forog nekem eszembe. Pej paripám arra vagyon szoktatva, Többet szalad éhesen, mint jól lakva, De ha én még felülök a hátára, Sokan néznek a fölházból utána.

244. Tizenhat esztendős voltam, Mikor lopni elindultam. Loptam harminczhárom lovat, Még sem pöngetem a vasat. Ha a főbiró háborgat, Lopok neki egy pár lovat. Beállítom udvarára, Még meg is hí vacsorára. Teli a zsebem bankóval, Az istálóm lopott lóval. Eladom a lopott lovat, Veszek rajta igaz lovat. Van is nekem egy szijhátu Fakó lovam, kese lábu. Ki huszonnégy óra alatt Debreczentül Pestig szalad.

245. Mikor még én kicsin voltam, Csikós, gulyás bojtár voltam, Felfeküdtem a halomra, Onnan néztem le bajomra. Éjszakának idejébe Rám tör egyszer a vármegye. Ki baltára, ki fokosra, Ki két águ vasvillára. Én se vettem azt tréfára, Felugrottam a sárgára. Bevágtam a csurgó várba, A galambom udvarába. Nyisd ki babám, az ajtódat, Nézd meg sárga paripámat. Csikóskantár a fejében, Barna legény tetejében. Ajtót nyitott az én babám, Beszöktetett rajta sárgám. Leugrottam a sárgáról, Csókot kaptam a babámtól.

246. Az alföldön csikós vagyok, Debreczenből lovat lopok. Felhágok egy magas hegyre, Onnan nézek Debreczenbe. Nyisd ki rózsám, a kapudat, Hadd vigyem be a lovamat. Szénát adj neki, abrakot, Az urának vetett ágyat. Nem szánt, vet az égi madár, Mégis eltartja a határ. Én sem szántok, se nem vetek, Mégis bú nélkül élhetek.

247. Árva, Csanád, Borsod, Heves, Engem a vármegye keres. Engem a vármegye nem szán, Mert sok csinyt tettem a pusztán. Sok jármot tüzre rakattam, Sok hámot szegre aggattam. Csötörtökön viradóra, Találtam egy pej csikóra. Éjfélig mindig kergettem, Hajnalra már felnyergeltem. Azon hajtottam hat tinót, Mind a hat galambszinű volt. Most már kérik sok jó pénzért, Hatvanhat ezüst tallérért. De a csikó nem eladó, Nem a hadnagy alá való. Mert a hadnagy ha rá ülne, Sok szegény legényt megtenne. * * * Azt az órát megátkoztam, Mikor első lovat loptam. Tudtam én azt, nem sokára Jutok az akasztófára.

248. Kezemben a csákány nyele, Éjjel nappal járok vele, Keresem a tér mezőket, Megcsipem az átmenőket. Holló károg utam elé, Varju követ minden felé, Kezemben a csákány pereg, De arczomon köny csepereg. Czifra csárda éji tanyám, Csaplárosné, édes anyám, Mért vezettél e vágásra? Felkötnek már az ágasra.

249. Rongyos csárda, nincs teteje, Zsidó asszony lakik benne. Zsidó asszony! a lelkedet! Hová tetted a pénzedet? Tetejiben a réz kongó, Fenekin van a sok bankó. Közepében arany, ezüst, Arra kérlek, főbe ne üss.

250. Batonyai hármas határ, Érted lettem, k…a, betyár. Viselem a betyár nevet, Szenvedek érted eleget. Olly hideget, olly meleget, És olly sok záporesőket. Sok hideget, sok meleget, És sok rágalmazó nyelvet. Ne szeressen senki mélyen, Mert nem tudja mire mégyen, Örömei mind elmulnak, Víg napjai beborulnak. Én szerettem ollyan mélyen, Minden rólam példát végyen. Én vagyok az igaz árva, Ki magánosan jár sirva. Azt iratom koporsómra: Zárj be gyászos sirhalmomba, Itt nyugszik egy szerencsétlen, Kit megcsalt egy hűségtelen.

251. HORTOBÁGYRÓL. Oh te zsiros Kanaán, Hortobágy melléke! Be sok szegény legénynek Édes anyja vagy te. Kenyeret adsz kezébe, Pénzt az erszényébe. Nincsen itten drágaság, Mert nem tót ország ez; Kedves nálunk a jó bor, Mert magyar ország ez, Oh be áldott ország ez, Nincs hasonló ehez!

252. Oh földi Kanaán, Európa édene! Természet tárháza, Mindennek mindene. Mert te beléd zárkozni Kivánatos fogság, Mert határaidon túl Nincs igaz boldogság.

253. Be van az én szűröm ujja kötve, De nem tudod pajtás, mi van benne. Az egyikben aczél, kova, tapló, A másikban száz forintos bankó. Ha megunom magam a pusztába, Kapom magam, megyek a csárdába. Parancsolom a korcsmárosnénak, Hogy hozzon bort a borivójának. Azért mondják nekem az irígyek, Ihatom bort, mert loptam eleget. Kurv az anyja! azt felelem vissza: Hogy van annak, a ki meg nem issza.

254. Szegény legény vagyok én, Vásárokra járok én. Csikót, tinót lopok én, Csak ugy éldegélek én. Szegény legény vagyok én. Nincs nekem több jószágom, Csak egy barna galambom, Ha ő véle lehetek, Véle enyeleghetek, Minden bút elfelejtek. Nem bánt engem más baja, Legyen kenyere, vaja; Van nekem egy kis tanyám, Ott lakik barna rózsám, Van kenyerem, szalonnám. Ha setét felhők megül, A holdvilág földerül, Paripámra pattanok, Vigan egyet rikkantok, A tanyára nyargalok. Itt barna rózsám karja, Ha vállamat takarja, Szegénységem megvetem, A világot nevetem, Mert én csak őt szeretem.

255. Édes anyám szült engem a világra, Világra. Három biró, szolgabiró – ej, haj! Bajára. Kocsmárosné, már én többet nem iszom, Nem iszom, Mert én kendnek igen sokkal, ej, haj! Tartozom. Három itcze bor árával tartozom, Tartozom. Hatvan három itcze borral, ej, haj! Tartozom. Rója fel a réz fokosom nyelére, Nyelére, Hogy itt ivott kanász bojtár, ej, haj! Hitelbe. Majd ha aztán igen sokkal tartozom, Tartozom, Megfizeti én helyettem, ej, haj! Galambom.

256. Hozz bort, korcsmárosné, Megadom az árát. Ha én meg nem adom, ihajnár! Megadja galambom, igazán! Kocsmárosné, de czifrán jár, Egy itcze bort köszöntsön rám. De vizet ne töltsön bele, Mert szerelmes leszek bele.

257. Nincsen széna, nincsen abrak, Édes lovam, agyon csaplak. Bőrödet zsidónak adom, Ugy nem lesz rád semmi gondom. Mi hasznod van a bőr árán, Ha nem ülhetsz lovad hátán? Ne üss agyon, édes gazdám, Kitelelek árpaszalmán. Édes lovam, ne buslakodj, Lesz még neked jó abrakod. Ha a rózsámhoz elviszel, Selyem kötőjébül eszel.

258. Deres a fű, édes lovam, ne egyél, Inkább engem a rózsámhoz elvigyél. Vigy el engem, édes lovam, odáig, Hogy ne fájjon az én szivem sokáig. Ott lesz széna, ott lesz abrak, elégség, Neked, édes fakó lovam, vendégség. Itthon vetek egy abrakot, elég lesz, A rózsámnál majd egy helyett kettő lesz.

259. Szennyes ingem, szennyes gatyám, Mezőségen lakik anyám. Nincsen fája, nincs hamuja, Nincsen, mivel megszapulja. A kinek nincsen rózsája, Szennyes inge és gatyája. Mosd ki, rózsám, legyen tiszta, Ajtód előtt foly a Tisza.

260. Ugy ég a tüz, ha lobog, Ugy élek én, ha lopok, Ha nem lopok, cserélek, Még sem igazán élek. Ugy ég a tüz, ha lobog, Ugy élek én, ha lopok. Nem vagyok én szent lélek, Hogy én igazán éljek.

261. Pej paripám patkószege de fényes, Madarasi csárdás lánya, de kényes, Bodor haját illegeti vállára, Száz talléros kendőt tesz a nyakára. Madarasi csárda előtt van egy fa, Elrugtassunk kedves pajtás, mink oda; Ott mulassunk a szép lánynyal kedvünkre, Felvidítja ő a mi bús szivünket. Felnyergelem paripámat ízibe, S berugtatok a gulya közepébe. Kiszakasztok tizenhárom darabot, Kocsmárosok, ti is gazdagodjatok. Paksust kérnek személyemtől, de hamar; Elmultam én harmincz esztendős immár; Nem félek én ez életben senkitől, Leesküszöm a főbirót helyéből.

262. Pej paripám patkószege de fényes, Kocsmárosnénk szőke lánya de kényes, Száz talléros arany függő fülében, Száz forintos selyem kendő kezében. Elunta már pej lovam a koplalást, Harmad napig nem evett egy harapást, Van már széna, van már abrak, ehetsz már, Engemet szép szeretőmhöz vihetsz már. Felülök a sárga lovam nyergébe, Beballagok a kovács műhelyébe, Mig a kovács pej lovamat patkólja, Kis angyalom két orczámat csókolja.

263. Ó bort iszom, fenyőfával tüzelek, Pej paripám az álláson enyeleg. Pej paripám patkószege de fényes, Szomszédomban egy szép leány de kényes. Hat forintos selyem kendő nyakába, Elől vagyon hunczutkája levágva. Az a legény, ki a haját neveli, Bársonyos kalapja alá felteszi.

264. Nagy a világ, végtől végig bujdosom, De babámat felejteni nem tudom. Megállj, fakóm, bundámat leterítem, Megálmodom, látom-e még kedvesem.

265. Kiforditom, beforditom, Mégis bunda a bunda. Hej bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda. Leterítem a bundámat, Mégis bunda a bunda, stb. Ha megázik is a bunda, Mégis bunda a bunda, stb. Ha rongyos is a bunda, Mégis bunda a bunda. Hej bunda a bunda, Juhászbunda a bunda, Mégis bunda a bunda.

266. Itthon van-e a kanász, Vagy a felesége? Nem kell nékem a kanász, Csak a felesége. Tüzre teszem a kanászt, Melegszem is nála, Ha megunom magamat, Pipát gyujtok nála. Elszalada egy disznó, Kilencz malaczával, Utána ment a kanász, Üres tarisznyával. Hücs ki, disznó, a buzából, Ne edd meg a buzát; Mert a buza derága, Száz forint az ára.

267. Mikor, szürét nyakába Vetve, csapat disznóját Terelgeti Marczi, Huss után! Siska te! Csak azt emlegeti. Dudája is kezében van, Tilinkóját veri, Iszik reá jó bort. Huss után! Siska te! Megint azt pengeti. Megint reá rivalkodik: Huss után! Siska te! Galambom is nem tom hogyan Van, jaj szegény! Huss után, Siska te! Mikor lenyugszik a nap, Igy készti disznóját, Teregeti nyáját: Huss után! Siska te! Barna galambom felé.

268. Debreczeni kerek erdő, Lakik abban szarvas kettő. Debreczeni gulyáslegényt Kilelte a hideg, szegényt. Nem őrzöm én már gulyádat, Sem a czifra marháidat, Itasd meg, barna galambom, Ne szomjazzon az én barmom. Kettős falu az én hazám, Abban lakik az én anyám, De sok leány feleségem, Egyhez sincsen reménységem. Zsiros az én ingem ujja, Nincs galambom, ki szapulja, Zsiros ing és gatya rajtam, Ki a mennykő kapna rajtam!

269. Én vagyok a petri gulyás, Én őrzöm a petri gulyát. A bojtárom vizen, sáron, Magam a paplanos ágyon. A csikósnak jól van dolga, Egyik lórul a másikra, De a juhász, mint a kutya, Egyik dombrul a másikra.

270. Nem bánom, hogy paraszttá születtem, Csak azért hogy gulyássá lehettem. Eb cserélne cserép palotával, Vagy életet közvényes nagyurral. Kis királyság az én állapotom, Igazgató törvény bunkós botom. Országom az egész baromjárás, Nagy potentát egy révbeli gulyás. Hat bojtárnak vagyok fejedelme, Igy tisztelnek: gazd uram, ő kelme. Gulya keríti be cserényemet, Hat komondor estrázsál engemet. Magamban is helyén van a lélek, Sem zsiványtul sem vadtul nem félek. Ha szegény is, de magamé vagyok; Szolgálatba szabadságért állok. Mikor jobbágy kaszál, gyüjt, azt mondom, Urdolgára nincsen semmi gondom. Feles fűvel vagy arató részszel Nem gondolok, könnyebb élni készszel. Van ég alatt lakni bátorságom, Városinál nagyobb szabadságom. Mást nem bántok, engem se bántson más. Hajh! be boldog egy révbeli gulyás! Nem veszek rám posztó köpönyeget, Az és ellen ha zápor fenyeget. Kiforditom a bundámat szőrrel, Vagy készűlök a galléros szürrel. Ha látom a förgeteg idejét, Begyűröm a süvegem tetejét. Csak ugy nézem az időt alóla, Még a jég is visszapattog róla. Becsülöm én pásztori gunyámat, Nem cserélem szürömet, bundámat Tekintetes ur décz bundájával, Sem plebánus reverendájával. Gazdagságra nincs semmi szükségem, Van egészség, ahoz eleségem. Hord a gazda jó heti kenyeret, Főzeléket, szalonnát, eleget. Nem kell, nincs is sok drága pogyászom, Vetett ágyra kis székről nem mászom. Édes anyám szoktatott padkára, Nem is vágyok soha vetett ágyra. Még azt mondják, nincs asztalom, székem, Bárónak sincs annyi, mint én nékem. Enyim minden halom, s álló partja, Eszem iszom, mikor kedvem tartja. Ha tarisznyám vetem a vállamra, Velem jár, kel az éléskamara, Bogrács, veder, szolga, fa, vaskanál, Mindenem van; mi is kell több annál? Azért élek jól, mint hal a vizben, Vendégség van mindennap négy izben. Még sem szerzek gyomorgörcsöt véle, Mert a trakta mindig csak egyféle. Hajnal előtt kitörlöm a csipát, Fohászkodás után gyujtok pipát. Szemlélődöm gulya közt sétálva, Nincs-e hiba, nincs-e megdézmálva. Ha látom hogy nincsen semmi hibám, Alám gyüröm bőrszéknek a bundám. Kenyeremből karéjt kanyarítok, Rá fanyársrul szalonnát pirítok. Délben, ha kész bográcsos ebédem, Körűlülik vélem a cselédem. Ugy jól lakom forditott kásával, Mint egy goróf husz harmincz táljával. Ebéd után ha rám jön az álom, Gyepen vetett ágyamat találom; Jobban nyugszom bokrok árnyékában, Mint beteg ur fűszeres ágyában. Hevertemből ha kelek frissülve, Elballagok danolva, fütyülve. Gulyámat sétálva legeltetem, Az itató felé terjengetem. Vizmeréssel mozgatom testemet, Megujitja vizmerés éhemet. Majd tarhonyát eszem vacsorára, Osztán gyujtok tüz mellett pipára. De azért hogy illy együgyün élek, Szép szint, erőt pappal sem cserélek. A melly uram nem hiszi, tisztelem, Tessék gyepen megbirkozni velem. Bár szegődjék más ennél jobb bérre, Bábolnára vagy Mezőhegyesre, Mi megélünk révbeli pusztában, Erdős János ur szolgálatában. Mert annak ad isten, a kit szeret, Illy jó gazdát, illyen jó kenyeret. Házamban is ez az utolsó sor, Haj, be boldog egy révbeli pásztor!

271. Lóra csikós, lóra! elszaladt a ménes, Csak egyedül maradt a pányván a nyerges. Nem tehetek róla, mert meg vagyok fogva, Ott az öreg bojtár, adjon számot róla. A tömlöcz feneke az én vetett ágyam, Annak két oldala az én hálótársam. A tömlöcz teteje takaródzó párnám, Kigyók, békák szeme világitó gyertyám. Nyujtsd be rózsám, nyujtsd be, fehér kezkenődet, Hadd törülgessem le sürű könyeimet.

272. Hej lóra, csikós, lóra! Be van a ló hajtva, A biró udvarán, Ihaja! Szól a csengő rajta, Igaz a. Hej hadd szóljék, hadd szóljék, Zsebembe a tallér; Én voltam Gemeren, Ihaja! A hires gavallér, Igaz a. Hej ismerem a hangját, Volt is a kezembe, Tugári vásáron, Ihaja! Fizettem meg érte, Igaz a.

273. Vajjon ki kiabál Ama zöld erdőbe? Talán a galambom Lovát hajtották be. Ej hadd hajtsák, hadd hajtsák, Hadd fizessen érte, Mert a piros hajnal Tilalomban érte.

274. Ha csak egy lovad van, Ne tarts annak szolgát, Ha szép szeretőd van, Viseld annak gondját. Nem ér az a béres Három pipa dohányt, Ki minden hajnalban, Ihajnár! Keresi az ökrét, Igaz a. Nem ér az a kocsis Három veres hagymát, Ki minden hajnalban, Ihajnár! Keresi a lovát, Igaz a. Nem ér az a leány Három piros almát, Ki a legény mellett, Ihajnár! Összehuzza magát, Igaz a.

275. Most jöttem én Károlybul, Károly nevü városbul. Szilaj csikót hajtottam, Babám, be elfáradtam. Vesd meg, rózsám, az ágyat, Gyönge testem elfáradt. Teríts alám lepedőt, Párnát is tégy vagy kettőt. Terítek is, teszek is Selyem párnát, hatot is, Melléd fekszem magam is, Ha szeretsz is, ha nem is.

276. Hej pajtás, be nevetem A világ bolondságát, Nem adnám érette, Erzsi majorságát. Egy darab kenyeremet, Egy darab szalonnámat Ha megeszem, félre Vágom a kucsmámat. Majd délben, ha jól lakik A nyájam, haza megyek, Egy két dézsa tejet A rózsámnak fejek. A gondok nem hervasztják Mosolygó két orczámat, Fütyörészve szivom Kis kurta pipámat. Nincs gondom patikára, Hej! inkább Zsuzsikára, Turót, vajat nyomó, Friss gazdasszonykára. Árnyékkal kedveskedik, Minden cser, bükfa, gyertyán, Maga a természet Kanapét rak alám. Hej! ez a mi templomunk, Hej pajtás a természet, Ennek pompás fala Napkelet, enyészet. Nincs ollyan gyönyörűség, Hej heted hét országon, Mint mi nekünk cseveg A nagy bükfaágon. Egy szóval paradicsom, Hej a pásztor tanyája, Mert ehez el nem hat A világ lármája. Jer pajtás, köszöntsük meg, Hej ama dicső papot, A ki káplánaul Tartja a nagy napot.

277. Magamban nevetem Az egész világot, Nála jobb szeretem A magánosságot. Vigan eszem, iszom, Mert nincs semmi pöröm, Éjjel jól aluszom, Reggelre vár öröm. Minden pásztortársam A legjobb emberem, Örömest felosztom Véle a kenyerem. Nincs olly szép éneklés Heted hét országban, Mint a rigók tesznek Mátra oldalában. Tolvajok, gyilkosok Nem férnek itt hozzánk, Ha csak a farkasok Nem ütnek mi reánk. Majd délre jól lakik Nyájam, s haza megyek, Egy két dézsa tejet, Kedvesemnek fejek. Kihajtok délután, S vigan furulyázok; Gyapjas nyájam után Jó kedvvel sétálok. Árnyékkal kinálgat Minden hárs engemet; A puha pázsiton Nyugtatom testemet. Csak az az én rózsám, A kurta szoknyában, Benne lakik szivem, Melle hullámjában. Ollyan vagy te, Pere, Mint az engedelem, Piros két orczádon Játszik a szerelem. Hol vagy hát, kedvesem! Nyájam már bezártam, Nélküled a mezőn Szivszakadva jártam.

278. Hej amaz az én rózsám, Ama hosszu szürben, Szép asszony jószágát Őrzi a mezőben. Hej amaz az én rózsám, Ama nagy bundában, Juhokat hajtogat Ama barázdában. Hej hajtsd előre rózsám, Be nehezen várom, Piros két orczádat Csókolni akarom. Mert ollyan vagy te rózsám, Mint az engedelem, Piros két orczádon Játszik a szerelem. Hej, juhszélre juhász, Hej két oldalra gulyás! Ez az én galambom, Zsiros inges, gatyás,

279. Ha valaki vigan él, A juhász épen ugy él. Az erdőben, a mezőben, Sétál, pipál, furulyál, Billeg, ballag, meg-megáll.

280. Ha gyönyörűségesen Él valaki illy frissen, Élek juhász a mezőben, Legelnek nyájim erdőben. A hegyek havasiban, A vizek forrásiban. Mikor a nap felvirad, Sugárival felhasad, Juhaimat kieresztem, Kivezetem, legeltetem. Harmatos fűvön járok, Zöld pázsiton sétálok. Fülemilék zengését, Gerliczéknek nyögését Hallgatom, kik vidámitják Szivemet is megujitják. Bolond, a ki restelli, Hallgatni nem kedvelli. Ürgelyukba botomat, Reá teszem bundámat, Szürömet alám terítem, Testem reá helyeztetem. Egyet kettőt aluszom, És jó izűn megnyugszom. Kuvasz őrzi testemet, Nem féltem én lelkemet. Ha aluszom, reám vigyáz, A nyáj mellett vadra csatáz. Oh gyönyörű szép élet! Kit az isten igy szeret. Jobb, szeretőm főzése, Mint urak csemegéje, Nem cserélnék meg urakkal. Sem nagy süvegű papokkal. Asztalát fel nem váltnám, Azt jobbnak nem tartanám. Királyok koronáját, Nem kivánom pálczáját, Jobb a juhászbotom annál, Országok birodalmánál. Már juhaim sétálnak, Az akolnál ott hálnak. Az egész nap hévséget És szörnyű melegséget, Szenvedek sok árnyékokat, Hives szeles fuvásokat. Sétálok dudolgatva, Vagy sippal sipolgatva.

281. Amoda egy virág, érzem az illatját, Szeretem a szagát, de legjobban magát. Megfújom sipomat a hegy oldalában, Hallod-e, galambom, vászoli utczában? Hallom rózsám, hallom, róla nem tehetek, Gyönge szavaidra oda nem mehetek.

282. Egy cseppet se siessünk, Itt a csárda, étessünk. Csárda mellett a jó forrás, Itt esik a jó itatás. Itt a kónyi határon, Csősz leszek én a nyáron, Leteritem búndámat, Veregetem pipámat. Ki egy pipa dohányt ád, Nem hajtom be a lovát, Sem a lovát, sem magát, Sem a szarvas marháját.

283. Nem kell nékem köpenyeg, Nem illet az engemet. Zsiros bunda kell nékem, Az melegít fel engem, Eszem adta. Ha én juhász lehetnék, Zsiros bundát vehetnék, Vennék is rá két csatot, Egy kisebbet, egy nagyot, Eszem adta. Hat lovam van a hámba, Magam leszek kocsisa, Ugy megyek a rózsámhoz, Tudom, hogy vár magához, Eszem adta. Nagy gazda volt az apám, Nagy gazdaság maradt rám; Hat ökörnek kötele, Meg egy vasvilla nyele, Eszem adta. Hat ökröt hajtottam, Nagyot sohajtottam, Csálé csákó, csálé, Barna rózsám felé, Eszem adta.