CSANGÓ DALOK.

415. Gyenge iffiucska kin törli szemeit, Kitöl küldené el ő isz a levelit, Rigótol küldené, rigó ullyan madár, Felül e fészkire, száll e falevélre. Micsó példát meglát, mind kifütyérgeti, Titkos levelkejét azért nem viheti. E fecskétül küldi, feltette magában, Kit igy szólíta meg nagy búbánattyában. Vidd el, fecske, vidd el ez én levelemet, Apámhoz, anyámhoz sz ez én kedveszemhez. Ülly fenyü fájára, szálly ez ablakára, Sz ez én édeszemnek tedd ez asztalára. Jól tudom megkérdik, hogy vagyok, mint vagyok, Tudjad megmondani, tatár rabja vagyok. Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok, Kezemen, lábomon vasz zurgot zurgotok.

416. Azért szeretem én falu végin lakni, Mert ez en édeszem ott jár le aratni. Kicsi ez e buza, nagyot kell hajlani, Mégisz ez en rózsám tud markot hajtani. Szereti e dolgot, szapora munkája, Meg isz áldja isten, lesz bora, buzája. Szerényen dolgozik, mert szeret éngemet, Éjen isz szeretem őt, épen mind lelkemet.

417. Az én édeszemnek dombon ülő háza, Csikorgós kapuja, dobogós ajtaja; Mázos kemenczéje, tükör a tüzhelye, Csillogós ajtaja, márványos házföldje. Pántyika padlása, sinor gerendája, Szép fekete fodor bárány bőr gucsmája.

418. A pünkösti rózsa kihajlott ez utra, Sz ez én szekeremnek kivagyon e rudja. Jóra e vagy roszra, e jó iszten tudja, Minden horgast, borgast ő fordíthat jóra. Kimenék, kimenék, kimenék ez utra, Látám édeszemet, ő isz láta engem. Akarám kérdeni, szánom buszítani, Mint gyenge iffiat megszomorítani. Áldott apa, sz anya, ki tégedet szült volt, A ki téged szült volt, sz téged fölnevelt volt. Adjon iszten annak ezernyi ezer jót, Ki a te bölcsődet megrenditette volt. Nem egyszer sz nem egyszer, ezernyi ezerszer, Ugy hallottam rózsám, rózsafán termettél, Piross pünkösd napján hajnalban születtél, Áldott az a napom, mellyen megszerettél.

419. Sziraszsz, édes anyám, immár most szirathatsz, Mind jártam éltemben, ugy sziraszsz holtomban. A Duna martyára szállott egy madárka, Fészket indítani, de fél ez árvíztől. Majd e tenger habja kezdi magát hánni, Akkor az ő fészkit el fogja rontani.

420. Ugy jő naprul napra bánat e fejemre, Nagy fájdalom szállott bánatos szivemre. Ha e nap elnyugszik, ez elmém bujdoszik, Hosszu tenger éjjen szoha el nem nyugszik. Ha nekem isz volna egy iró diákom, Iró diákomval levelet iratnék. Bizott emberemtül bátyámhoz küldeném, Bátyámnak házához, apám udvarába. Irom levelemet nagy szetét tömleczbe, Kérem isztenemet nagy alázatoszan. Hogy ha még valaha hazámba vihetne, Az én isztenemnek uj fogadást tennék. Az ő szent házába mindennap elmennék, Nyomorult rabokért szivbül könyörögnék.

421. A hol felnőtt vala egy édesz almafa, Szárig gyoszár virág alatta nőtt vala, Szegény árva lyánka alatta ül vala, Maga koszorúját kötögeti vala. Hova gyoszár nem ér, bila gyöngyvel toldgya, Bila gyöngyvel toldgya, aranyval nyomtattya, Énekeli vala tanolt énekeit, Törölgeti vala keserves könnyüit. Isztenem, isztenem, szerelmesz isztenem! Apa sz anya nélkül hogy kell igy megélnem? Attyafiju nélkül, egy hitesz társz nélkül, Mit fogok csinálni éltemben egyedül! Csak ajtón szóllamlék egy idegen szózat, Ne szírj, ne keszeregj, e szavakra biztat, Apád, anyád sz atyádfija leszek, Hitesz társzad helyett, hitesz társzad leszek. Ne hitegeszsz ingem, te kevély idegen, Mert nekem isz vagyon jegyesszem gyürüsszem. Jegyesszem, gyürüsszem, jegybeli szép mátkám, Ő lesz életemben nekem apám sz anyám. Ki moszt isz oda van hadban hadakozni, Hadba hadakozni, zászlót elhordozni, Holnap délelőttre tán jó hirt fog hozni, Hajnalkor akarok elibe indulni.

422. Most van esztendeje, mászodikba fordult, Hogy ez éjen édeszem háboruba indult, A hosszú utakat elejibe vette, A bút sz a bánatot magához ölelte. Keszéerj el engemet bár csak a kapudig, Ha kapudig nem isz, bár csak ez ajtódig; Onnét elmenek én, szivem, egyedül isz; Ingem iszten őröz, őrözzön téged isz. Tunya neked, szivem, ágyadban heverni, De rosz nekem, kincsem, hadak között lenni. Hadak között lenni, rólad gondolkodni, Titkos bánatimat éretted szenvedni. Az esső isz esik, köpönyegem ázik, A szél patkójától a kő isz szikrázik. Győzünk-e vagy vesztünk, tán immár elválik, E szok szenvedés tán megjutalmazódik.

423. Szeretlek, szeretlek, csak ne mond senkinek, Mig az oltár előtt eszve nem eskitnek. Szeretőm e tánczba, gyürü ez ujjába, Minden fordulásra rogyog az ujjába.

424. Tul a vizen egy kisaszony, Kinek neve Rosza aszony, Selyem kalap a fejibe, Nem szüt a nap a szemibe. Moszt akadtam egy gyengére, Fejér haju legénykére, Egyéb hiba nincsen benne, Menyecskékre jár e szeme. Kicsi ökör, nagy e járom, Barna legény az én párom. Három esztendeig várom, Mégisz ő lesz az én párom. Megfogom ez ökröm szarvát, Felszántom e kertem allyát, Ne teremjen gyalog bodzát, De teremjen kerti rózsát.

425. Forrófalvi zöld erdőben, Barna legény e szélyiben, Arany kalap e fejibe, Nem szüt e nap e szemibe. Ne bánnyatok, ti szép lyányok, Hogy ez alföldre szétálok. Barna szeretőmhöz járok, Csókért tőle csókot várok. Kőbül fogok hidat rakni, Azon fogok hozzá járni, Azon fogok hozzá járni, Sz osztán társznak válosztani. Szép isz vagyok, jó isz vagyok, Emez aszony veje vagyok. Szép lyányának társza vagyok, Hálá iszten, boldog vagyok. Hezzád jártam szok üdőtől; Kilencz egész esztendőtül, De nem bánom fáradságom, Te vagy immár boldogszágom. Meg nem untam hezzád járni, Szárosz utczákon gázlódni, Mert néjelküled szem szeretni, Szem nem tudtam lenne élni.

426. Éjen elmenek rószám, valamerre, Magyarország köllős közepibe. Ott beszállok, liliom képébe, Édesz anyám háza elejibe. Ott isz kötnek gyöngyöt a nyakamra, Aranyövet karcsu derekamra. Ugy indítnak fel a bécsi utra, Hol meg éjen juthatok nagy szomoruságra. A nagy urak jőnek látászomra, De nem jőnek szabadítászomra; Szabad nekem ez utra kimennem, Mert meguntam a pusztában ülnöm. Parancsolom a korcsmárosznénak, Hozzon bort ki jó bort ivójának. Bort nem iszom, fogadászom tartja, Pálinkát szem iszom, mert anyám nem hadja. Vizet iszom, mikor kedvem tartya, Azt isz csakugy, ha éjedeszem adgya. Azt isz csak ugy, ha szájábul adgya, Mind a galamb, ha társzát itattya. Az én lovam mindenkor jó kedvü, Nem kell neki karmazsin szügyellő; Vagyon neki hevedere, kettő, Pokrócza isz vagyon tizenkettő. Ne buszuljon hát szenki menyecske, Ha ez ura nem igen széjepecske, Ha meghal isz, meg ne haljon érte, Mászt hoz neki a tavaszi fecske. Én isztenem valahára, Üszely gondot ez árvára, Hogy ne juszszon budoszászra, Egyik ajtóról e mászra.

427. Szerelem, szerelem, átkozott szerelem, Mért nem termettél volt minden falevelen. Minden fa tetején, s dyivófa levelin, Gazdag gyümölcsfákon, s e szöllyő veszejin. Hogy szakasztott lenne minden szegény legény, Minden szegény legény, sz minden szegény ijány. Mert éjen szakasztottam, sz el is szalasztottam; Kit immár szakasztok, azt magamnak tartom.

428. Ne higyj a legénynek, Tüzes e lelkének; Mert megtudja csalni Gyermekit emberknek. Zurgó mogyoróval, Csattogó dgyivóval, Keszkeny szalagjával, Szürü hazugszágval.

429. Lyányok, lyányok, jó lyánybarátjaim, Ne járjatok esztve guzsalyosba, Ez én uram keringő goromba, Estve, regvel a faluba kering. Mikor másznak hajnalt harangoznak, Akkor neki hajnalt hedegülnek; Mikor másznak esztét harangoznak, Akkor neki esztvét hedegülnek.

430. Ugyan miért lennék én szegény, Szósz-tázlói czángó legény? Ninczen-e nekem egy bundám, Sz ho fehér szinű harisznyám? Övemet zöldre fesztettem, Guczmám vereszszel bészegtem. Nem fáj nekem szem bú, szem kín, Mert enyhítt ez a három szin. Ez volt ám a czángó szine, A mig együtt vert a szive; De moszt nem ver együtt szive, Azért szok a czángó szine.

431. Gazdag czángó volt az apám, Kokojába járt az anyám; Zidók hoszták azt vászárra, A meredek Szósz-Tázlóra. Apám, anyám mind jól éltek, Szok czukojjal nem czeréltek, Mikor ő kemek elhaltak, Nekem czak egy guczmát hagytak. Igaz, hogy én szegény vagyok, De lám szükségim szem nagyok, Vagyon egy barna asszonyom, Sz aval szükségim pótolom. Husz juhunk vann sz egy tehenünk, Mamaliga a kenyerünk. Sz mégisz jó időket töltünk, Pap sz patikára nem költünk.

432. Lovam rétbe nyugszik, Szájja vérrel habszik, Szép barna galambom Rólam gondolkozik. Elvágtam ez ujjam, Holtig foly e vére, Messze van galambom, Ki nekem békösse. Szeret vize mellett Szétálvám kedvemre, Ott isz e siralom Eljött bus szivemre. A Szeret vizinek Csónakába ülnék, Sz azon elbudoznék, Ha belé nem vesznék. Vajon kár volna-e A tengerbe veszni, Sz e tenger vizivel Magam elvitetni? Egy csufért, egy roszszért Életem veszteni, Egy haszontalanért Szokat kell busulni. Jaj mind lecsufola, A szemmire való, Kinek e két szemit Vájja ki a holló. Ugyan megnézd, rózsám, Kinek adod magad, Egy czufval, egy roszval Ne rontsd virágkorod. Ullyan beteg vagyok, Hogy szinte meghalok, Édeszem házaig Mégisz elámbolygok.

433. Vidd el, madár, vidd el, Vidd el levelemet, De nem igen messze, Csak e tenger mellé. Apámnak, anyámnak Tedd ez ablakjára; Ablakjáról vedd el, Tedd ez asztalára. Tudom, mingyárt kérdik, Hogy vagyok, mint vagyok; Tudjad megmondani, Tatár rabja vagyok, Földig vaszba vagyok. Mert én ugy meguntam, Karcsu derekamom rabszijjat viselni, Kezemen lábamon vaszakot zörgetni. Jobb lett lenne, szivem, hiredet, nevedet Ne halottam lenne, Talán esztendőkvel többet éltem lenne. Szép fekete hajom Meg szem őszült lenne, Gyenge piross orczám Meg szem hervadt lenne. Két fekete szemem Ki nem szirtam lenne,

434. Eegből szállott dali madár, Dali tánczát járja; Elől járja Dorkó biró, Gyöngyös dolománba. Után járja szeép aszonya Fejeér rokolyába.

435. Éen szonbaton régvel, Éen egy álmot láték, Ma vaszárnap régvel Rittam, tellyeszedék. Széep szeretőm felől Szomoru hirt hallék. Azt hallám, azt hallám, Beteg ágyba fekszik, Kéjet fekete szeme Könyükbe feredik. Azt szokták mondani, S e próféták irni, Eszesznek, okosznak, Józonnak kell lenni. Ki e szeretetben meg akar indulni, Hoszas szeretetnek búra kell fordulni.

436. Nagy madarat láték nagy bánatba, Magosz fenyü fának tetejébe, Ugy szol, ugy szol, ugy keszereg, Fejit földbe csökkesztette, Magát holté eresztette. Oda mene kisz göricze, kérdi: Mit szirsz, mit szirsz, te nagy madár? Hogy ne szirjak, kisz göricze, Ha egyszer társzam elvesztettem. Ne szirj, ne szirj, te nagy madár, Társzad helyett társzad leszek. Nem kell nekem szenki társza, Szenki társza, szenki átka. Erdőt mezőt észe jártam, Csontját bontyát esze gyüttem, Kápolnába rakogattam, Tulujával megfedettem, Vérivel megfesztettem.

437. Korcsomaház a templomunk, Két muzsikus, két jó papunk. Erdélyorjszág ajz én hajzám, Mert ott lett vót ajz én anyám. Akárki mit bejszéljen, Aj szerelem nem szégyen. Jere hojzám kincsöm, Turus, Ne légyen szived háborus. Ha hojzzám el nem jöjsz mára, Hojzzád mönök éjjszakára. Hová hová? ajz zángorba! Gyere inkább ajz ágyamba.