SZENT ÉNEKEK.

327. Könyörülj istenem, én bünös lelkemen, Szánakodjál immár szomorú szivemen, Haragodnak mennykövét, éles hegyes tőrét Tedd vissza s vétkeim büntető eszközét. Továbbá mosogasd büntől szivemet, Kegyes kézzel gyógyitsd sebektől lelkemet. Büneimet megvallom, nyilván tapasztalom, Miattok nem lehet semmi vigaságom. Vétkeim lelkemet, mint a kigyók, marják, Szüntelen mellemet ássák és furdalják, Hová fussak szinedtől, fegyveres kezedtől. Utánam fegyverid futnak s hegyes tőrid. Egyedül ellened, istenem, vétkeztem, Gonoszt csak szent szined előtt cselekedtem. Ah kegyelmes ur isten! mi hasznod estemen? Irgalmazz, könyörülj én bünös lelkemen. Ha érdemem szerint akarsz sanyargatni, Számtalan bünömnek jutalmát megadni, El kell veszni fejemnek, kárhozni lelkemnek, Mert több sokasága fövenynél bünömnek. Még anyám keblében a halál tőrébe Estem és jutottam pokol tömlöczébe, Ah kemény nyomorúság! nagy bünbeli rabság! Mint fojt, mint szorongat a gonosz csalárdság. Tisztogasd lelkemet, uram! izsópoddal, Mosogasd szivemet irgalmasságoddal. Forditsd reám szemedet, mutasd kegyelmedet, Nyujtsd hozzám kedvedet, szent segedelmedet. Ne vizsgáld annyira immár vétkeimet, Ne itéld olly soká én szegény fejemet. Töröld el kegyesen számos büneimet, És te szent lelkeddel adj ismét örömet. Reménylem, lelkemet még megvigasztalod, Elmult napjaimat ismét visszahozod. Akkor örvendez szivem, és megtelik mellem, Csontjaim vigadnak, ereim ujulnak. Forditsd el szemedet undok rutságimtól, Elhervadt már arczom sok kinlódásimtól. Ne vess számot én velem, mert elborit vétkem. Mellynek sokasága felhaladja fejem. Ne vess el színedtől, kegyelmességedtől, Meg ne foszsz, istenem! dicső szent lelkedtől. Melly nélkül elájulok, szörnyű halált halok, Mert bün tengerében már untig uszkálok. Szabadits ki immár a halál torkábul, És sok büneimnek kemény rabságábul. Hogy csak te néked éljek, és hogy el ne veszszek, Te hozzád siessek, téged kövesselek. Nyisd meg ajakimat szent dicséretedre, Ébreszszed elmémet szined nézésére. Csak téged kivánjalak, téged ohajtsalak, Téged akarjalak, téged kiáltsalak. Tudom, töredelmes sziveket látogatsz, Kiket ostoroddal gyakorta sujtogatsz, Azok nálad kedvesek, tudom s érdemesek, Adjad, uram isten! közűlök lehessek. Kedvesebb előtted sok ajándékoknál, A töredelmes sziv és áldozatoknál. Keserves sohajtások aranynál, ezüstnél, Nálad többet érnek drága sok gyöngyöknél. Vigasztald meg, uram, e hiv seregedet, A közt töredelmes, bár bünös lelkemet, Épitsd meg falait te szent egyházadnak, Mellyben igazsággal neked áldoztanak. Dicséret, dicsőség a szent háromságnak, Atya, fiu és a szent vigasztalónak, Töredelmes szivek bátoritójának, Egy állatu teljes örök uraságnak.

328. Egek ékessége, Földnek dicsősége, Magyarok asszonya, királynéja! Hozzád buzgó szivvel, Köteles hivséggel Járulunk, szentséges szüz Mária! Mint pártfogónkhoz! Édes anyánkhoz, Teljes reménységgel folyamodunk, Minden inségünkben fohászkodunk. Tekints kegyes szivvel, És irgalmas szemmel, Koronás őseink kérelmére. Jőj örökségednek, Tisztelő népednek, Mellyért, szent szűz, kérünk, védelmére. Mig bennünk egy ér Mozdul, vagy csep vér, Fogja jóvoltodat emlegetni, Méltó háladással fog pezsdülni. Mert belénk ontatott, Szivünkbe oltatott, Eleink vérével, tiszteleted. Ugyan fen is marad, Soha ki nem szakad Igaz magyar szivből szereteted. Ettől, oh szent szüz, Lángolván, mint tüz, Téged mindenével kész tisztelni, S vérével hűségét pecsételni. Mert nagy méltóságod Mindent felül halad, Mind égen, mind földön hatalmad nagy. Tündöklesz szentségtül, Mint nap homály nélkül; Az alkotmányok közt te legszentebb vagy. Egész mivoltod, És alkotásod, Olly jeles isteni munka vala, Hogy maga kebledbe alá szálla. Mivelhogy semmi szenny Nincs benned, szép rózsa! Az atya isten mond leányának. Ülvén dicsőségben, Királyi székében, A fiu isten is hí anyjának. Nagy szerelméből, És tetszéséből, A szent lélek nevez mátkájának, Vall a szent háromság templomának. Mennyben isten után, Oh nagy asszony! méltán A fő méltóságot minthogy tartod, A magas egeknek, És a kerek földnek Királyi pálczáját te forgatod. A szent angyalok, Mennyei karok Téged vig énekkel magasztalnak, Mint királynéjoknak udvarolnak. A napfény trónusod, A szép hold zsámolyod, A ragyogó egek tőled függnek. És tiszteletedre, Koronát fejedre Az ékes csillagok magok füznek. A mi él, s mozdul, Elődbe borul. Sőt egész ég és föld kereksége. Fényes méltóságod öröksége. Tégedet gyámolul, Menedék s oltalmul Választott az isten mindnyájunknak. Te vagy királynéja, Te vagy kiosztója Mennyben az isteni malasztoknak. Nincsen olly szükség, Nincs olly nagy inség, Mellyből te minket meg nem menthetnél, S minden veszély elől nem rejthetnél. Azért, nagy asszonyunk, Hozzád folyamodunk; Ne vesd meg, szüz anya, kérésünket. Hadaktul, éhségtől, A szörnyü pestistől, És földindulástól ments meg minket. Életünk fogytán, Végső óráján, Mutassad, istennek áldott anyja, Anyánknak magadat, oh Mária!

329. Kövessük Máriát, fényes nap csillagát, Ki indult a magos helyekre, Patakok közt zugó völgyekre. Kövessük Máriát, Máriát, Máriát, Fényes nap csillagát. Követik madarak, zengő méh bogarak, Dicsérik énekléssel, Zöld ágak közt gyors repdezésekkel. Követik madarak, madarak, madarak, Zengő méh bogarak. Judeának hegyei, Józafát völgyei Füstölögvén, áldást zengenek; Mária hol megyen, rengenek. Judeának hegyei, hegyei, hegyei, Józafát völgyei. Szép tornyos fellegek, hajnalszinű egek, Jézus szent anyjának zengenek. Valamint cziterák, pengenek, Szép tornyos fellegek, fellegek, fellegek, Hajnalszinű egek. Midőn jött városba, Zakarjás házába, Legott Erzsébet köszönté, Mennyei áldását reá önté, Hogy jött a városba, városba, városba, Zakarjás házába. Erzsébet örvendett, hallván a beszédet, Mária szép köszöntésében, Repdesett a gyermek keblében. Erzsébet örvendett, örvendett, örvendett, Hallván a beszédet. Elmegyen remélve, gyermekét viselve; Áldott vagy te, asszonyok között, Hogy szüz kebled meggyümölcsözött. Mária elmegyen, remélve, remélve, Gyermekét viselve. Betölt szent lélekkel, szólván az igékkel, János megoldatott a büntől, Repdesett a nagy kegyelemtől, Betölt szent lélekkel, lélekkel, lélekkel, Szólván az igékkel. Oh bünös, serkenj fel, szép hajnal, viradj fel, Máriát az uton kövessed, Hogy kegyelmét tőle vehessed. Oh bünös serkenj fel, serkenj fel, serkenj fel Szép hajnal, viradj fel. Üdvözljük hát őtet, ő is megáld minket. Ezen zarándokságunk ügyén, Máriát kövessük idején. Áldjuk hát mi őtet, mi őtet, mi őtet, Ő is megáld minket.

330. Nyugodjál már virágom, Meghervadt arany ágom, Jézus, fényes csillagom! Árván maradt édes anyád, A ki gondot viselt reád. Jaj, jaj, édes magzatom! Ki lészen már gyámolóm, Ki lész megvigasztalóm? Jézus, fényes csillagom! Benned bizott az én lelkem, Te voltál egész örömem. Jaj, jaj, édes magzatom! Oh milly véres a tested, Mellyel a földet fested. Jézus, fényes csillagom! Jaj, hogy nézzem szent fejedet, Elfordítod szemeidet. Jaj, jaj, édes magzatom! Elhagytad tanitványid, Minden kedves rokonid. Jézus, fényes csillagom! Jaj, de gyámoltalan lettem, Milly árvaságra jutottam. Jaj, jaj, édes magzatom! Oh te kegyetlen halál, Melly szörnyűkép megfosztál Jézusom, szép csillagomtól. Kihez hajtsam már fejemet? Bánat elnyomta szivemet. Jaj, jaj, édes magzatom! Oh én szelid galambom, Gyászba borult hajnalom, Jézus, fényes csillagom! Oh bár veled meghalhatnék, Egy koporsóba fekhetnék. Jaj, jaj, édes magzatom!

331. Imádunk, szent ostya! Drágalátos manna! Seregeknek ura, Királyok királya! Üdvöz légy angyali kenyér, Váltságunkért adatott bér, Drága szent test és vér. Áldd meg országunkat, Mi magyar hazánkat. Vezéreljed jóra A mi királyunkat. Téritsd meg ellenséginket, S a kik csak üldöznek minket, Krisztus teste és vére! Izráel fiait, Ki megoltalmaztad, Ellenségnek földén Mannával tápláltad: Táplálj minket szent testeddel, Drágalátos szent véreddel, Isteni erőddel. Halálunk óráján, Add, hogy téged méltán, Hittel, reménységgel, Buzgó szeretettel Vehessünk itt ez életben; Holtunk után az egekben Dicsérjünk szüntelen. Jőjetek, angyalok, Mennyei szent karok! Örömmel áldjátok. Szent, szent! kiáltsátok. Üdvöz légy, oltári szentség! Kenyér szinben egy istenség, Mennyei nagy felség!

332. ISTVÁN KIRÁLYRÓL. Ah hol vagy magyarok Tündöklő csillaga! Ki voltál valaha Országunk istápja? Hol vagy István király? Téged magyar kiván, Gyászos öltözetben Te előtted sirván. Rólad emlékezvén, Csordulnak könyei, Búval harmatoznak Szomorú mezei. Lankadnak szüntelen Vitézlő kezei; Nem szünnek iszonyú Sirástól szemei. Virágos kert vala, Hires Pannonia, Melly kertet öntöze Hiven szüz Mária. Kertésze e kertnek, István király vala, Termesztője ennek Ő vele meghala. Ennek életében Élt a Magyarország, Ő halála után Lett holt eleven ág. Előtted könyörgünk Bús magyar fiaid. Hozzád fohászkodunk Bús magyar fiaid. Tekints István király, Szomorú hazádra, Forditsd szemeidet Régi országodra.

333. Keresztények, sirjatok, Mélyen szomorkodjatok. Keseregjen minden sziv, A ki Jézusához hiv. Nincsen abban irgalom, Hozzád buzgó fájdalom, A ki téged meg nem szán, Oh Jézus! a keresztfán. Szent testednek sebeit, Vérrel buzgó kékeit, A ki látja és nem sir, Élő hittel az nem bir. A kősziklák repednek, Nap és hold sötétednek; Minden állat megindul, Csak a bünös nem busúl. Szállj szivedbe, sirasd meg Vétkeidet, fontold meg. Mert az isten fia volt, A ki érted igy megholt. Jézus! kérünk, tekintsd meg Kinaidat, gondold meg, Hogy szenvedtél érettünk, Kik ellened vétettünk. Ne engedd, hogy kárunkra, Örök kárhozatunkra Legyen kinszenvedésed, Értünk ontott szent véred, Azért szeretetemet, Erősitsed hitemet, Hogy remélvén kegyelmet, Nyerjek örök életet.

334. HÁBORÚ IDEJÉN. Seregek rettentő, hatalmas szent ura! Figyelmezz ájtatos imádságunkra. Kegyes szemmel tekints háborúságunkra. Oh szent isten, erős isten, Szent és halhatatlan, nagy irgalmú isten! Roppant táborában bizik az ellenség, Dulja seregünket gyászos kegyetlenség. Könyörülj meg rajtunk, kérünk szent istenség! Oh szent isten, stb. Régen Holofernest megszégyenitetted, Judit asszony által fejét elvétetted, A zsidó nemzetet ugy megsegitetted. Oh szent isten, stb. Szenakerib királyt angyalod megverte, Száz nyolczvan öt ezer emberét megölte, Választott népedet fegyvertől mentette. Oh szent isten, stb. Im a kereszténység buzgón imádkozik, Szenteld papja által oltáron áldozik, Segitsd táborunkat, a melly hadakozik. Oh szent isten, stb. Felséges urunkat segitsd táborával, Tedd győzedelmessé karját Déborával, Téritsd meg ellenét szavad hatalmával. Oh szent isten, stb. Ne szállj perbe velünk, leborulunk arczra, Gyarlóságunk vétkét ne tedd mérő fontra, Segitsd vitézinket győzedelmes harczra. Oh szent isten, stb. Buzgó háladással, mellyel leszünk mindég, Bizonyságtételünk lesz a csillagos ég; Áldjuk hatalmadat, mellyben soha sincs vég. Oh szent isten, erős isten, Szent és halhatatlan, nagy irgalmu isten!

335. KARÁCSONI RIGMUSOK. Siessünk, siessünk, Betlehembe mehessünk. Ott van a mi Jézuskánk, A kit régen keresünk. Vedd fel, juhász, az bundát, Takargasd be Jézuskát. Mert nincs neki bocskorkája, Sem sarkantyus csizmácskája. Fázik az ő lábacskája. 2. Pásztorok! keljünk fel, Hamarébb duljunk el Betlehem városába, Rongyos istálócskába. Siessünk, Ne késsünk. Mi urunknak tiszteletet tehessünk. 3. Karácson napjára szépen viradjatok, Első órájára békével jussatok. Valakik ez háznak lakosai vagyok, Az isten áldása szálljon ti reátok. 4. Krisztus urunknak áldott születésén, Angyali verset mondjunk szent ünnepén, Melly Bethlehemnek kebelében régen Zengett eképen: Dicsőség magasságban az istennek, Békeség legyen földön embereknek. És jó akarat mindenféle népnek, És nemzetségnek. 5. Karácson van ma, Ünnepek napja. Futok, megyek a Dunába, Fogok fényes halkát, Teszem tányérkára, Viszem istenkémnek. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

336. Szent Gergely doktornak, hires tanitónknak, Az ő napján, Régi szokás szerint, menjünk isten szerint Iskolába. Lám a madarak is, hogy szaporodjanak, Majd eljőnek, A szép kikeletkor sok szép énekszóval Zengedeznek. Mert illyetén helyen, mint gyümölcsös kertben. A fiatal, Nevekednek ifjak, gyermekek jó fiak, Isten által. Illy helyen királyok, urfiak, császárok Tanittatnak, A szegény árvák is, elhagyott fiak is Oktattatnak. Ti is ezenképen jertek el nagy szépen Iskolába. Hol is szép tudományt, vegyetek adományt, Üdvösségre. Nem jó tudatlanul, felnőni parasztul E világban, Mert ugy emberségre, nem mehet tisztségre, Ez országban. Jertek el mi velünk, mert értetek jöttünk, Kis gyermekek! Menjünk iskolába, istennek házába, Tanulságra. Szüléknek öröme, mind drága szép gyöngye, Jó gyermekek! Krisztus int titeket, ugy szüléiteket, Hogy küldjenek. Krisztus urunk régen itt a földön lévén, Gyermekkorban, Szerette rendünket, ülvén doktorok közt, A templomban. Hogyha nem adhattok mi nékünk deákot Házatokbul, Papirosra valót adjatok mi nékünk Javatokbul. Hogy isten áldása és szent áldomása Házatokon Maradjon mind végig, világ végzetéig Jószágtokon. Szerelmes öcséink, kik lesztek társaink, Jertek el már, Jó mesterünk vagyon, kit isten megáldjon, Ő minket vár. Isten már hozzátok, kik most el nem jöttök Iskolába, De még ezután is oda kell jőnötök, A szent házba.