Honterus.

A magasztos emlékeknek milyen kimeríthetetlen kincsét foglalja magában ez a név! Hiszen Erdély művelt szász lakossága neki köszönheti mai kultúrájának létalapját s ezzel egész Erdély műveltségének egyik legszilárdabb alapkövét!

Ő volt az, aki bevezette Erdélybe a művelődés terjesztésének leghatalmasabb eszközét, a könyvnyomtatást; akinek hatalmas elméje diadalra segítette a reformáció eszméit a szászság körében s aki ezzel, a reformáció elterjedésével, illetve meghonosításával a szászok mai erkölcsi életrendjét mintegy megalapozta; olyan morális tisztaságot vitt bele ennek a nemzetiségnek az életébe, amely egy nemzet fennállását és előhaladását is bátran biztosíthatná.

Neki köszönheti Erdély az iskoláztatás újjászervezését, amelyet ő az újjá született klasszikus műveltségre, irodalomra alapított. Ő hordta össze először a tudományos alapanyagot a szászok részére irandó egységes törvénykönyv létesítéséhez.

A szónak és tollnak egyformán embere ő. Úttörőként szerepel a művészetek és tudományok nem egy ágában. Tudásának egyetemességénél fogva minden kortársát túlszárnyalja az új idők apostola s a renaissance Erdélyben elválaszthatatlanúl egybeforr az ő hatalmas géniuszának egyéniségével.

És mégis, milyen keveset tudunk életéről! Nagy részét ennek a csodálatosan gyümölcsöző életnek sűrü homály fedi. Már a neve, Honter, vagy latinosan Honterus, ahogy magát az 1530-ban a csillagászatról és földrajzról írott könyvecskéjében nevezi, mondaszerü. Családjának igazi neve állitólag „Gras“, amely névvel a 16. század első negyedében Brassóban valóban találkozunk.

Honterus gazdag brassói tímárnak volt a fia s 1498-ban született Brassóban, de születésének pontosabb dátuma hiányzik. Nevét a monda szerint serdült ifju korában változtatta, annak az emlékére, hogy egyszer, amikor a Tömös-patakban fürdött, veszedelembe került s csak úgy menthette meg az életét, hogy egy bodzafa lecsüngő ágaiba kapaszkodott. A bodzafát „Hontertstroch“-nak hívják szászul. De persze, hogy mi igaz ebből, azt ma már nem lehet megmondani. Nagyon hiányosak fiatal korára s a nagy férfiu szellemének fejlődésére, illetőleg ezt a fejlődést előmozdító tényezőkre vonatkozó értesüléseink. Tág tere nyílik itt a képzeletnek, amint a rendelkezésünkre álló hiányos adatokból rekonstruálni igyekezik azokat az életviszonyokat, amelyeknek hatása, benyomásai a gyermek, majd az ifju lelkét arra a magaslatra emelték, amelyre csodálattal tekinthetnek a sokkal műveltebb utókor gyermekei is.

Ő maga, az igazi nagyok szerénységével, nem gondoskodott arról, sőt nem is törődött azzal, hogy az utókor tudomást szerezzen személyes élményeiről, életviszonyairól.

A szülői háznak, különösen édesanyjának, Honnes Dorotheának befolyása a lehető legjobb, a legnemesebben erkölcsös lehetett, mert hisz a nemes egyszerüség, őszinte vallásosság az akkori szász polgári családokat oly igen erősen jellemezte s amelyről elég elismeréssel nem is nyilatkozhatunk. Csak nemesen erkölcsös család talajában fakadhat igazi nagy lelkek igazi nagy erkölcse!

Ifjukori életviszonyai, ifju lelkének fejlődése sokkal inkább hasonlítanak nagy kortársának, Melanchtonnak a sorsához, fejlődéséhez, mint Lutheréhez. Nem zord légkör és szigoru fegyelem környezte őt, miként a nagy reformátort, hanem az aggódó, féltő szülői gondoskodás és a szász család jótékonyan védelmező polgári jóléte. Igy egész belső lényének kifejlődése is lassu, harmónikus s miként Melanchtont, úgy őt is ez a lassu, fokozatos fejlődés vezette a reformáció útjaira, ellentétben Lutherrel, annak tövises, veszedelmes életpályájával, amelyen ez rideg magányosságban, szomoru egyedüllétben haladt végig.

Szülővárosában, a városi iskolában részesült az első oktatásban, amelyet, mint annak a kornak egész iskola- és nevelésügyét a tartalmatlan, szellemtelen gépiesség, a forma s nem a lényeg fontossága jellemzett.

Szülei elég gazdagok voltak ahhoz, hogy mindent megszerezzenek a nagytehetségü ifju sokoldalu fejlődésének előmozdítására. Igy már serdülő ifjukorában útrakelt Wien felé, keresztül utazva a nagy parasztlázadás következtében még nagyrészt romokban füstölgő magyar hazán. Itt a császárvárosban 1515-ben „Joannes Coriarii de Corona“ néven a művészeti fakultásra iratkozott be. A baccalaureus fokozatot 1522-ben megadták egy „Joannes Holer ex Corone“ nevü egyénnek, aki alatt valószinüleg Honterust kell értenünk, mert a Hontert (bodzát) ott Wienben Hollernak nevezik.

1525 januárius 2.-án ugyanaz a Joannes Holer Coronensis hat más társával egyetemben a művészeti fakultáson tanitói vizsgálatra jelentkezett s ugyanez év februárius 5.-én mind a hét jelölt elnyerte a tanitói képesítést; így tehát Honterus nagyon korán lépett a gyakorlati tanítói állásra.

Éppen addig tartott a bécsi egyetem virágkora, amidőn Honterus elnyerte a magister vagy mester tisztét. Akkor még a bécsi egyetemen az újjá született tudomány kitünő talajra talált s kitünő képviselői itt a cselekvés tágas terére leltek. A legújabb kor eszméinek zászlóvivőivel is találkozunk itt s Honterus hozzájuk csatlakozott, barátjuk és tanítványuk lett.

Amikor azonban ez a szellem a katolikus egyházi visszahatás befolyása alá kerűlt s hívei vagy hallgatni voltak kénytelenek, vagy tűzzel-vassal kezdték őket pusztítani, akkor kezdetét vette a tétlenség, amelyet feltartóztathatatlanúl követett a hanyatlás, a visszaesés. Ettől kezdve Honterusnak nem volt keresnivalója Wienben. Elmenekült a szellemi tespedés, meg a komoly veszedelmek elől. Kozmografiájának 1530-ban kelt előszavában megemlékezik a sok nehézségről, amellyel meg kellett küzdenie, meg a sok ide-oda való bolyongásról, amelyben távol a szülői háztól, része volt; megemlékezik a súlyos szenvedésekről, amelyeknek nyomasztó emlékétől a feledés segítségével akar szabadulni. Azt azonban nem vagyunk képesek határozottan megállapítani, hogy milyen szenvedésekre, milyen bolyongásokra céloz. A valóságot homályba borító sötét fátyol fellebbentése nincs hatalmunkban.

Az a homály, ami életének történetét elfedte, csak 32. életévének betöltésével kezd oszlani. 1530-ban nehány hétig Krakówban látjuk Honterust, a magistert, aki itt sűrün látogatta a tudományos előadásokat, sőt maga is előadásokat tartott a latin nyelvtanból. Itt jelentek meg első művei is. Irodalmi működésének előjele és a klasszikus tudományok iránt való hajlandóságának élő bizonyítéka első könyve, latin nyelvtana. Ennek egyik későbbi, mindenesetre erősen átdolgozott kiadása a brassói Honterus-gimnázium könyvtárának egyik kincse. Tiszta nyomásu, fatáblával ellátott kis kötet, amelynek első része kimerítő alaktan, második része röviden fogott, versekben írt mondattan, amit azonban inkább költészettannak nevezhetnénk. Ezt a kis nyelvtan-könyvet sokan használták, értékét nagyra becsülték s két év múlva, tehát 1532-ben új kiadást ért.

Sokkal nagyobb jelentőségü második munkája, a Kozmografia, amely Scharfenberg Mátyás kiadásában jelent meg Krakówban s amelyet nagyon szeretett erdélyi honfitársainak ajánlott. Ez az ajánlás a könyv elején fájdalmas, bús üdvözlete szülőföldjének, amelyet már 15 esztendeje nem látott viszont.

A Kozmografia első kiadását latin nyelven, prózában írta meg. Két évvel később Baselben újra kiadta ezt a művét, de akkor már latin hexameterekre dolgozta át. Még azután Zürichben és Brassóban is ért új kiadást ez a nevezetes mű.

Az akkori idők geografiáinak mintájára, de sok tekintetben magasan kiemelkedő nivón készült. Végigvezeti olvasóját az akkor ismert egész világon s nagy súlyt helyez a történelmileg emlékezetes helyekre és azok nevezetességeire. A könyv egyik lelkes olvasó barátja azt írja róla, hogy Plinius egész történetírói nagysága és Arisztotelesz bölcsessége nyilatkozik meg ebben a műben. Eleven képekben jelenik meg előttünk az egész ismert világ s még kitünőbbé teszik a leírásokat a mellékelt térképek, amelyeknek egyike-másika valóságosan csodálatos.

Ezzel a tankönyvvel Honterus olyan tankönyvet adott az ifjuság kezébe, amely évtizedeken át egyedűl nyujtotta a tanuló ifjuságnak a földrajzi ismereteket s így valóban nagy hiányt pótolt s hatásában rendkívül áldásos volt.

Hogy ez a mű a maga korában messze kimagasló volt, azt a külföld ismerte el elsősorban, mert hisz egy német geografus úgy ír róla, hogy ez a könyv méltó, illetve érdemes arra, hogy az ifjuság éjjel, nappal tanúlmányozza. Kortársainak felfogásait messze túlszárnyaló geografus lángelméjét tanusítja az, hogy felismerte Erdély medence-voltát, amit még sokkal későbbi, sőt egészen újkori földrajzi művek sem értettek meg s még iskolai tankönyveink is mindig erdélyi felföldnek tanították, nem is oly régen, azt a szép medencét, amit Honterus térképei olyan világosan, olyan csodálatosan helyes érzékkel feltüntetnek.

Természetes, hogy mint valamennyi kortársa, Honterus is még a geocentrumos világnézet híve, mert Corpernicus, Kepler, Galilei mindent átalakító nagy fölfedezései és eszméi akkor még ismeretlenek voltak. Általában az egész könyv még a ptolemaioszi tanokra támaszkodik. Különben a földrajz tudománya Amerika fölfedezése óta új és gazdag anyagot, táplálékot nyert s már Honterus írásaiban is találkozunk egy helyt Amerika nevével.

Honterus mind a két, most említett művében jelét adja sajátságos, önálló tehetségének s eredeti teremtő képessége már ezekből is kitünik. De még ekkor nem érezte magát eléggé érettnek arra, hogy népének hasznára, szolgálatára lehessen.

Krakówból Baselbe utazott, ahol a humanizmus eszméi termékeny talajra találtak a zsarnoki önkénytől elnyomott városban. Honterus életírói azt hiszik, hogy útja ekkor Wittenbergen át vezette, ahol 1530 nyarán Lutherrel és Melanchtonnal ismerkedett meg. De ekkor ők nem voltak Wittenbergben, mert ez volt az augsburgi gyűlés éve. Itt élt akkor Melanchton kételyek és szorongó félelem közepette, míg Luther Koburg várában időzött.

Honterus útja Koburg és Augsburg között vezetett Svájcba. Ez a két város már elfogadta az új tanokat, Svájc pedig készenlétben állott, hogy kardját az új eszmék érdekében kivonja. Micsoda utazás! Micsoda óriási áradata a hatalmas benyomásoknak, amelyek ezen a fogékony lelken végig viharzottak! Az emberiség oly gazdagon változatos története ritkán mutat föl ilyen nagyszerü eseményeket s lehetséges-e abban kételkednünk, hogy ezeknek a nagysága Honterust is elragadta, föllelkesítette?

Baselben a könyv- és térképnyomtatás művészetével foglalkozott. Akkor az még művészet számba mehetett. Valószinüleg Frobenius, a híres könyvnyomdász volt a tanító mestere s ő láthatta el Honterust a könyvnyomtatáshoz szükséges eszközökkel és betükkel. Ezeket hozta haza Honterus hosszu útjáról, mint legszebb ajándékait.

Baseli tartózkodásának legpompásabb gyümölcse volt Erdélynek az a térképe, amelyet 1532-ben adott ki s amelyet Nagyszeben tiszteletreméltó tanácsának ajánlva, népének ajándékozott. Ezzel Honterus egyszerre az ország első geografusává és térképrajzolójává emelkedett s ebben a tekintetben a külföldön is alig akad méltó kortársa. Az ő alkotásából táplálkoztak a későbbi évtizedek összes enemü alkotásai.

A térkép maga természetesen eltolódott, az akkori földképek vetület-módjának alkalmazása miatt, amely még a torzulástól nem tudta kellő törvényszerüséggel mentesíteni a nagyobb, átnézetes térképeket s a részletes térképek, amelyek a legfőbb pontok helyzetét ilyen áttekintő térképekről vették, az áttekintő térképek délköreinek és párhuzamos köreinek ferde metszését belevitték a térképekbe is. Ekkor még nem volt ismeretes Mercator módszere, amely minden részletében helyesen tájékozva rajzolta a nagy földrészeket ábrázoló térképeket. Csak nehány évtized múlva jutottak ezek a javitások érvényre. Éppen ezért Honterus térképén a főfolyók, az Olt, Maros és a két Küküllő nagyjából déli irányban folynak s ebből kifolyólag Brassó látszólag sokkal északabbra fekszik, mint Nagyszeben és Szászváros, míg Beszterce egészen Erdély északnyugati sarkába került. Ez a látszólagos torzulás azonban nem onnan származik, mintha csakugyan ilyen tévesen ismerték volna az egyes helyek földrajzi szélességeit, hanem onnan, hogy a főhelyek oly térképekről másoltattak át, amelyeken a meridiánusok nem párhuzamosak a térkép jobb és bal szélével, hanem ferdén vannak kihúzva. Az északi irányt tehát ezen a térképen nem a térkép jobb és bal széle fejezi ki, mint ahogy azt ma kisebb térképeken megszoktuk, hanem a ferde meridiánusok, amelyeket azonban ebben az időben nem szoktak megrajzolni.

Meglep azonban a térkép sok pontos és megbízható adatával és találó külső jelzéseivel, amelyekkel az egyes dolgokat kitüntette.

A bástyadíszes Brassó a Cenk alatt; Törcsvár meredek sziklákon; a vártemplomos helységek; a hegycsúcsokkal koszorúzott városok, mint Nagyszeben, Beszterce, Medgyes, Segesvár: mind könnyen fölismerhetők rajta. Szülővárosa alá odaírta saját kézjegyzését: J. H. C., ami a Joannes Honterus Coronensis nevet jelenti.

Ez a térkép annyira személyes jellegü és vonatkozásu, hogy szinte megható emléke a szerző hazájára való visszaemlékezésének. Alaposan kellett az országot ismernie, sokat kellett azt ifju korában, nyílt szemmel, helyes itélőképességgel bebolyongania s lelkébe, szívébe egészen felölelnie, befogadnia, hogy ilyen hű képet tudott róla nyujtani. Ezen a téren egyetlen egy elődje sem volt, teljesen a saját ismereteire és művészi kézügyességére volt utalva.

Nemsokára újra viszontláthatta azt a földet, amelyet térképén annyi szeretettel állít elénk. A brassói tanács a közérdekre irányuló bölcs gondoskodásával visszahívta városának hű fiát, a hírneves tudóst, aki tetteivel már számos bizonyítékát adta annak az óhajtásának, hogy népének szolgálatára legyen. Honterus készségesen engedett a hívásnak. A világtörténelem nagy eseményeinek javát élte át ő külföldi tartózkodása alatt s egész belső lényével, lelkével részt vett azokban.

Mint Luthernek tökéletesen meggyőződött híve jött 1533-ban Kassán, Nagyváradon át Brassóba vissza. Micsoda hatással lehetett a hazatérő férfiura a rég nem látott szülőváros, olyan hosszu távollét után!

Bármennyi vihar tombolt a város fölött, bármily komoran hirdették a magas várfalak, az új bástyák, a megmélyitett árkok a lefolyt háboruk veszedelmeit a fiatal békének ezekben a napjaiban s bármennyit foglalkoztak még ekkor az elmék a fenyegető háboruval s a védelem eszközeivel, a közelmúlt mégis a béke nem egy nemes művét tudta fölmutatni.

Honterus maga is két pompás ajándékot hozott népének, amely őt meleg szeretettel, örvendő lelkesedéssel fogadta. Ez a két ajándék az új, humanisztikus műveltség és az új vallás volt.

Az otthon töltött első évtized gyümölcse a magába vonult tudós életének a munkája. Csak tíz év mulva lépett föl nyíltan, mint reformátor. Addig buzgón dolgozott az új valláserkölcsi élet alaptételeinek a megállapításán. Az első években nem igen lehetett észrevenni olyan tervét, vagy szándékát, mintha a község külső életében valami lényeges ujítást akart volna létrehozni. 1542-ig egyetlenegy művében sem bolygatta ezeket a kérdéseket. Csak Augustin-jának előszavában célzott világosan arra az álláspontra, amelyet elfoglalt s gondolkozásmódja ebben az előszóban világosodik meg előttünk, mintegy előre jelentve az átmenetet reformátori tevékenységében.

Hogy polgártársaira nagy befolyása volt, az kétségtelen. De a cselekvés terére még nem lépett.

Bátran elmondhatjuk, hogy Honterust az események nevelték s igazi nagysága abban áll, hogy ő is méltó volt ezekhez az eseményekhez, amikor az idők beteljesedtek s a körülmények kiváló embereket kivántak a nagy célok megvalósításához. Azt a nagyszerü fegyvert, amelyet Luther nagy szellemi harcához Melanchtontól nyert, t. i. az új, a humanisztikus tudást, műveltséget, neki magának kellett megszereznie.

Ő tudta, hogy a humanisztikus műveltség elengedhetetlenül szükséges a reformáció diadalra juttatásához és hogy micsoda veszedelem fenyeget minden olyan vallási mozgalmat, amely nem lép szövetségre alapos, haladásra, fejlődésre képes művelődéssel. Hogy munkássága eredményes lehessen, annak első föltétele volt könyvnyomdája. Saját csodálatos, temérdek tudásán és értékes könyvtárán kívül magával hozta még a könyvnyomtatás értékes eszközeit, sőt nehány segítőtárs is jött vele Németországból. Igy aztán anélkül, hogy valami nyilvános hivatalt vállalt volna, egészen új életnek a megteremtője lett.

Özvegy édesanyjának házában – úgy mondja a szájhagyomány – a művelődésnek csakhamar új gócpontja támadt, amelynek fénye nemsokára az összes szász megyékbe behatolva, azokat valósággal beragyogta. Az akkori világnézetnek s a nagy, klasszikus irodalomnak, amely még csak alig egy század óta szabadult ki a kolostorok féltve őrzött könyvtáraiból s amely az ifjut külföldi útján annyira lelkesítette, új állandó otthont teremtett itt s az ókor újonnan fölfedezett szépségeit és bölcsességét mesteri kézzel tudta egyesíteni az újjá született tudomány frissen meginduló szellemével. Az ő korát jellemző s a mai civilizáció kifejlődését oly rohamosan előmozdító két szellemi tényező: az ókori irodalom újjászületése és a középkori vallási lenyügözöttség alól való fölszabadulás a szászok részére ebben az egy emberben egyesült és testesült meg.

Honterus irodalmi és könyvnyomtatói működésének mintegy tetőpontja, koronája az a latin nyelvtan, amely 1535-ben jelent meg s amelyet nehány év múlva görög nyelvtan követett. Ezekhez csatlakoznak még: az Augustin nehány válogatott része, lélektani, illetve logikai tankönyvek, természetesen Arisztotelesz nyomán, szónoklattan Cicero és Quintilianus nyomán, görög és latin szállóigék magvarázatos gyűjteménye, Hesiodosz, Arisztotelesz, Platon művei, később Terentius vígjátékai, Justinianus törvénykönyvének, a Pandectának kivonata, amelyet öt évvel később (1541-ben) olyan kézikönyv egészített ki, amely a polgári jogokat tartalmazza a szász városok és székek részére, a hatósági szervezethez alkalmazva.

Ez Honterusnak megint olyan műve volt, amelyben az idegen szellem munkájának elért eredményeit saját népének szükségleteivel és érzésvilágával mesterien összhangba hozta s így a római jogra támaszkodva, újjá teremtette a szász jogtudományt. Méltóképpen csatlakozik ezekhez „A földrajz alapvonalai“ címü munkájának új kiadása, amelyet 16 térképpel látott el. Ezeket a térképeket sajátkezüleg metszette fába 1542-ben.

Nem célunk és nem föladatunk az itt, hogy most beható vizsgálat alá vegyük műveit, jóllehet, egy ilyen alapos bepillantás ezeknek az időknek gondolkozásmódját, a tanítás és nevelés ügyét, úgyszintén a kor életmódját a késő utókor előtt a lehető legtöbb oldalról, sokszor meglepő tisztasággal világítaná meg. Egy azonban anélkül is világosan kitünik Honterus munkáiból, az t. i., hogy hogyan háritotta el Honterus a művelődésnek egyik nagyon is súlyos akadályát népének haladó útjából. Honterusnak egyik kortársa és jó barátja, Pesti Gáspár, aki a háboru viharaiban a negyvenes évek elején ide, Brassóba vetődött és ott élt, magasztalja Honterust, hogy eltávolított a tudomány és művelődés útjából könyvnyomdájával és kiadott könyveivel olyan akadályt, amelyet elháritani másként nem lehet, mert valódi tudományosságot szerezni könyvek nélkül csaknem lehetetlen. Eddig azonban az erdélyiek ezekhez nem juthattak hozzá, mert a könyvek rettenetesen drágák voltak. Igazán csak nagyon gazdagok juthattak addig könyvekhez, hisz mindnyájan olyan szegények voltunk!

Honterus saját költségén fölállított könyvnyomdája az első volt Erdélyben. Amint ez megnyílt, íróink meg voltak kimélve a másolás költségeitől és fáradságától s igazán eredményesen állhattak szellemi művelődésünk szolgálatába. Az a, most már könnyen hozzáférhető latin és görög nyelvtan egyszerre kulcsot adott az emberek kezébe az ókor gyönyörü műveltségének megismeréséhez; az Égről és Földről írott saját munkái a világ megismerését egyszerre mindenkinek lehetővé tették; a római jog megismertetése egyszerre sokak előtt egészen megváltoztatták a jogi gondolkozást: s mindez népének eddig szűk látókörét egyszerre beláthatatlan határokig terjesztette. Valóban egy új eszmeáradat, az élet tartalmasságának mérhetetlen teljessége kerítette jótékony hatalmába a lelkeket. A mai olvasó is élénken elképzelheti, hogy hogyan hathatott az előbbi idők szellemi sivársága után az akkori lelkekre Hellasz és Róma szállóigéinek oly szellemes és kiválóan érdekes átültetése! Micsoda haladást jelent az, hogy a tanuló ifju, avagy a számitó kereskedő tiszta térképen világosan látta a távoli országok, messze fekvő városok, az odavezető utak képét.

Honterus munkásságának és buzgalmának eredménye a reformáció behozatala és meghonosítása Erdélyben s az új iskolának megalapítása Brassóban, amely protestáns szelleménél fogva ekkor még egyetlen volt az egész országban. Hogy Honterus egész tudományos működése a protestantizmus szellemével volt áthatva, azt mutatja ennek egész iránya, tartalma s erről egy futó pillantás is meggyőzhet bennünket, amelyet arra az időre visszavetünk. Mert abban az időben a nagy szellemek forrongó tevékenysége okvetetlenűl túlcsapott a gáton s előretörő, megnyílt szemü gondolkozása előtt nem tűrt semmi akadályt sem többé…

Hogy mikor mondta ki a mindent átalakító, véleménye szerint felszabadító igéket, azt nem mondhatjuk biztosan, csak annyi bizonyos, hogy a görög nyelvvel való buzgó foglalkozása és Augustinusának 1539-ben történt kinyomatása az elégedetlenek részére, az eljövendő szellemi küzdelmek tűzjelzése lehetett. A múlttal való szakítását akkor pecsételte meg, amikor 1542-ben „Az egyházi élet tervezete Brassó és az egész Barcaság részére“ címü fogalmazványát nyílvánosságra hozta s egy évvel később ugyanezt könyvalakban kiadta. Ezt a művét Melanchton is olyan jelentékenynek tartotta, hogy saját előszavával ellátva, ugyanezt még ugyanabban az évben Wittenbergben kiadta. Luther elragadtatással szólt róla.

Hogy milyen hatása volt ennek a műnek, azt bizonyítja az a tény is, hogy ugyanebben az évben, nem sokkal Mindszentek napja után, a város és vidék képviselői összeültek, hogy az egyház átalakítása iránt határozzanak. Honterus, aki az új iránynak, az egész mozgalomnak lelke volt, a város lelkészévé lett. Mint ilyen dolgozta át a barcasági egyházi szabályzatot az Erdély összes német lakossága részére szóló egyházi szabályzattá 1547-ben.

Honterus hazatérése óta Brassó iskolaügye jelentékenyen fejlődik s ezt a fejlődést különösen előmozdították a Honterus könyvnyomdájából kikerülő tankönyvek. A háboru zajában, nagy veszedelem idején vettek egy nagy könyvgyüjteményt Németországban! A tanulók száma növekedett s valószinüleg már 1542 előtt átalakítottak egy kolostort iskolává s megszaporították a tanítók számát. Ehhez csatlakozott egy könyvtár alapítása, amely mindenféle teológiai, orvosi, jogi és másféle, a magasabb műveltség megszerzéséhez szükséges jó munkával szereltetett föl. Mert ezt megkivánta az új világnézet, az új szellem, a humanisztikus művelődés.

A brassói iskolaügy szervezete, annak újjáalakítása, különösen a gimnázium új szervezete a „Kroner Schulordnung von Magister Johannes Honterus“ címü munkában maradt fenn, amelyet a városi tanács 1543-ban elfogadott és bevezetett. Ebben a szervezetben benne foglaltatott egy leányiskola is, amint ezt egy 1544-ből fennmaradt városi számla is tanusítja, amelyben említés történik egy Martinus nevü leányiskolai tanítónak negyedévenként két forinttal való díjazásáról.

A gimnázium és leányiskola mai napig fönnállanak és őrzik Honterus emlékét. Szobra ott áll a fekete templom mellett Brassóban s minden iskolaév végén Honterus-ünnepélyt rendeznek az összes szász iskolák, amelyben részt vesz azonban a város apraja-nagyja.

Valóban, rendkívüli szellemóriás lehetett az, aki ilyen óriási tudományos és kulturális munkásságával egy egész kis nemzetet újjá teremtett és új útra terelt. Igazán mondhatjuk, hogy nagy idők nagy embere!

Fink Ida.