Franklin Benjamin.

A tizenhatodik században két nagy tábor állott egymással szemben Nagy-Britanniában. A hitujítás kérdése lázította föl a lelkeket. Emiatt és ekörül mozgott minden. Ez forgatta föl a trónusok és a kunyhók békességét.

Az egyik tábor az anglikánusoké volt: a katolikus színezetü nemzeti egyház, a high church. A másikban Knox János tanítványai küzdöttek a hitelvek egyszerüsítéséért, a tiszta, ó-keresztyén szellemhez való visszatérésért. Knox hívei, a presbyteriánusok rövid uralom után vereséget szenvedtek és számüzetésbe kellett menniök.

Buzgóságukat és hitükhöz való ragaszkodásukat semmi sem bizonyítja ékesebben, mint az az elhatározásuk, amellyel búcsut mondottak szülőföldjüknek és a kedves hazát föláldozták a még kedvesebb hitért.

Sok száz család vándorolt ki ekkor a győztes anglikánusok kitiltó törvényei elől az új világrészbe: szegényen, elhagyottan, de büszke öntudattal, tiszta erkölcsökkel, szorgalommal és szilárd hittel fölfegyverkezve. Szembeszálltak a termeszet vadságával és az indiánus őslakók furfangjával, hogy új hazát, új államot és új szellemi világot teremtsenek. Ezek között az erős lelkü kivándorlók között volt egy szerény gyertya-öntő, Franklin Jozsué, akinek 1706-ban született tizenötödik fia: az emberi nemnek egyik büszkesége, Franklin Benjámin.

A halhatatlan Franklin mindössze egy évig járt iskolába. Atyja szegénysége miatt nem taníttathatta tovább, csak egyéniségének nemes példájával vezette és irányította.

Megismerte a fiu az iparosok műhelyeit, ahol rendre minden iparág ügyességeit elsajátíthatta. Volt egy ideig atyja mellett gyertya-öntő is, mígnem végre a betüszedő-mesterség mellett állapodott meg. Egy darabig bátyja műhelyében, majd egy Keimer nevü könyvnyomtatónál dolgozott. Rövid ideig Londonban tartózkodott, azután hazatért és önálló nyomdát nyitott Philadelphiában. Szorgalmával, kitartásával és szerénységével csakhamar meggazdagodott és jó hírnévre tett szert. Ő gyártotta Amerikában az első papirospénzt, New-Yerseyben. Emellett még mindig a legnagyobb egyszerüségben élt. Maga szállította haza taligáján a nyomtatáshoz szükséges papirost és korán reggeltől késő estig dolgozott. Pihenő óráiban is folyton olvasgatott és tanult. Saját szorgalmával ismerte meg a modern és a klasszikus nyelveket.

Nyomdájában naptárt készített és hírlapot indított. Bonhomme Richard álnév alatt szerkesztett naptára huszonöt éven át tanítómestere volt az amerikai falusi népnek. És ami tapasztalást az értelem, gyakorlatiasság és becsületes élet terén gyüjtött, azt a Vagyonosság útja címü könyvében adta át a nyilvánosságnak. Bölcs epigrammái csakhamar közmondásokká váltak és ma is élnek a yankee nép ajkán.

Később papirgyárat alapított, hogy az angol papiros behozatalát megszüntesse.

Volt gyáros, kereskedő és póstamester.

1730-ban megházasodott és ekkor már eléggé vagyonosnak vélte magát arra, hogy a könyvnyomtatást munkásainak átengedve, a tudomány és a politika terére lépjen.

A pennsylvaniai törvényhozó testület titkárává választotta. A kormányzó bizalmas tanácsadóul kérte maga mellé. 1743-ban tudományos társaságot alakít. Bölcsészeti elveket dolgoz ki és alapvető kisérleteivel bevilágít az elektromosság titokzatos tanába. Mire a londoni tudományos társaság aranyérmével tünteti ki.

Ebben az időtájban fejlődtek ki azok az ellentétek, amelyek az amerikai gyarmatokat szembe állították az anya-állammal. Nehéz, küzdelmes és válságos évek következtek az új haza népére. Bölcs közvetítőkre és vezérekre volt szükség. Meg kellett próbálkozniok a békés megoldással. És amikor ez lehetetlenné vált, – az önállóság rögös útjára kellett lépniök. Békében és háboruban mindenütt a legelsők között találjuk most is Franklint, aki hősiesen megvívta küzdelmét új állama szabadságáért és megalapozta az Unio alkotmányát. Vagyonával támogatta az állam pénztárát. Ő maga pedig követségbe indult, hogy megnyerje egész Európa rokonszenvét, hogy hatalmas államokat szerezzen honfitársai küzdelméhez szövetségesekül.

Eripuit caelo fulmen, sceptrumque tyrannis.

Ezzel a jellemző mondással kísérték sírjába gyászoló tisztelői 1790-ben.

Magyarországi izlés szerint bizonyára az a vonás a legmeglepőbb Franklin karrierjében, hogy ő nyomdászinasból lett tudóssá és nagy államférfiuvá. Uri osztályunk nehezen tudná megbocsátani Franklinnak azt a szépséghibát, amely pályája kezdetéhez fűződik: a kezeihez tapadó nyomdafesték szagát. Pedagógusaink pedig elszomorodva csóválják a fejüket, hogy ugyan mi válhat az olyan ifjuból, aki csak egy évig jár iskolába és még csak latin grammatikával sem élesíti eszének veleszületett tompaságát.

Igy itélték volna meg Franklint, ha Magyarországon születik. És éppen ez a fonák itélet az oka annak, hogy nálunk Franklinok ma sem születhetnek.

Még száz esztendőre van szükségünk, hogy a slöjd útján megtanuljuk azt, miszerint a kéz ügyessége az életrevalóság első kelléke. De még ki tudja hány száz esztendő telik el addig, amíg a magyar fiu azt is megtanulja, hogy a kézi munka még akkor sem szégyen, ha kezeinket bemocskolja, még akkor sem, ha utcát söprünk, vagy kapálunk.

A XVIII. század elején még New-Yorkban nem volt könyvnyomda. Angliából hozatták a könyveket, a naptárt és a hírlapokat. 1723 szeptemberében jött ide Franklin, mint betüszedő. Mivel munkát nem talált, Philadelphiába ment, ahova egy halászbárkán nagy nélkülözések közt, zsebében egy tallér és egy shilling vagyonnal érkezett meg. Itt öt év alatt annyi pénzt szerzett, hogy maga nyithatott nyomdát. Megtanulta a betüöntést is. Pontosságával és lelkiismeretes, izléses munkájával kivívta az elsőséget és több állam bankjegyek nyomtatásával is megbízta. A vagyonosodás nem tette őt önzővé. Sőt gondoskodott arról, hogy a könyvnyomtatás iparával mások is boldoguljanak. Ügyes munkásokat képzett, akiket aztán más városokba küldött nyomdát alapítani. Hat évig társuk maradt és a fölszerelésért, amit nekik nyujtott, – a haszon egyharmadát tartotta meg. Igy lett a megteremtője Amerika nyomtató iparának és egyuttal irodalmának is.

Naptára 10.000 példányban kelt el évente és pedig nemcsak pénzért, hanem rongyokért is, amelyekből aztán papirost gyártott. Kerek harminc évet töltött Franklin az ipar terén. Élete delén lépett új pályára. De ezt a harminc évet nem töltötte hiába. Nemcsak bevezetője, előszava ez a rész az ő élete történetének, hanem alapvető, héroszi munkálat, amelynek hasznát látta ő is, nemzete is.

Nagy állam csak munkás kezeken épülhet föl. A nyomdász Franklin megszerzi anyagi függetlenségét, gyakorlati készséget és tapasztalatot gyűjt, – de egyben példát is ad nemzetének, amelyet új iparágakkal ajándékoz meg. Csak a munkában szerzett képességekkel és a munkával szerzett közbecsülés erejével indul nyilvános pályájára, az emberiség boldogulásának szolgálatára.

Az iparos évek hosszu sora Franklin életének szilárd, hatalmas, tápláló gyökere, amelyből aztán a világhírü férfiu egyénisége úgy emelkedik ki, mint egy óriás fatörzsnek áldásos koronája.

A polgártársak tisztelni és becsülni tanulták az iparos Franklin erényeit és többször kérték, hogy vállaljon valamely közhivatalt. De Franklint nem a hiuság vezérelte és a fölajánlott kitüntető megbízásokat többször elháritá, mígnem maga is elérkezettnek látta az időt arra, hogy élete hátralevő részét embertársai javára szentelje.

Az északamerikai angol gyarmat ez időtájt erőteljes fejlődésnek indult. Az angolok nagy szerencsével fejlesztették külső birtokaikat és a gyarmatosításban már régóta legerősebb versenytársai lettek a spanyoloknak, akiket kapzsiságuk vezérelt. A német és francia gyarmatosítás is gyöngének bizonyult a britteké mellett, amit egy francia író úgy jellemzett, hogy a német gyarmatban van gyarmatos, de nincs föld, a franciában van föld, de nincs hozzá gyarmatos, ellenben a brittnek gyarmata is van, gyarmatosa is.

A nagy gyarmatpolitikát drága leckével: az amerikai gyarmatok elvesztésével tanulta meg Anglia. Mert régebben ő is a kizsákmányolás elvét követte. Nehéz idők jártak az amerikaiakra akkor, mikor Franklin a pósta főigazgatója lett. Közpályája legelső lépésével mindjárt olyan állásba jutott, amely őt a gyarmatosok érdekeinek védelmére és az anyaállammal való közvetítésre hivatta.

Nagy érdemeket szerzett ott a pósta-intézmény tökéletesítésével és bölcseségét birói és aldermani ranggal is jutalmazták. A pennsylvániai tanácsnak csakhamar ő lett a lelke és vezetője.

Az európai zavarok miatt védetlenűl maradt Pennsylvániában ő szervezte az első nemzetőrséget. Az indiánusok és a kanadai franciák elleni védekezés céljából szövetségbe akarta vonni a tizenhárom amerikai angol gyarmatot, de tervét a kormány ellenezte és inkább maga adott némi katonai véderőt. Csapatát az európai harcmodor miatt megverték, de a gyarmatok függetlenségét megmentette Franklin és az ifju, hős Washington György, a virginiai mérnök, aki itt kezdette katonai pályáját.

Most már a pennsylvániai tanács készséggel megszavazta a hadi adót és ezredesévé a határt védelmező Franklint nevezte ki. De a kormány megsemmisítette a határozatot és egy tábornokot küldött ki védelmükre.

Nagy ügyességgel oldotta meg Franklin a gyarmatalapító Penn család elleni pört, amelyért Londonban polgártársai megbizottjaként megjelent. Ő pendítette meg ugyanekkor az angol politikusok körében Canada meghóditásának tervét. Mikor szülőföldjére az angliai küldetésből visszatért, a legnagyobb hála és elismerés fogadta. A Penn család ugyan kibuktatta a képviselőségből, de polgártársai mint tartományi ügyvivőt küldötték újra Londonba.

Ekkor történt, hogy a britt kormány a gyarmatra bélyegadót vetett ki, anélkül, hogy ehhez a gyarmatosok polgári jogaik szerint hozzászólhattak volna. Erre a csapásra a gyarmatok azzal feleltek, hogy szövetséget kötöttek az angol áruk bevitele ellen. Ellenállásuk megbuktatta a kormányt és Franklin ékesszólására a kamara visszavonta a bélyegrendeletet.

De nemsokára újabb adók következtek, amelyekre a gyarmatok konventje új áru-boykottal felelt.

Az ellentét Anglia és gyarmatai között napról-napra élesbedett. Az amerikaiakban fölébredt az anyaország elleni gyűlölködés és most még több tartomány fordult Franklinhoz és bízta meg őt Londonban képviseletével. Ő már ekkor látta a bekövetkezendő szakadást, de azért mindent elkövetett, hogy Angliát eljárásának igaztalanságáról meggyőzze.

Fölszólalásaival nem ért célt, sőt most már személye ellen is gyanakodni kezdettek. Gúnyolták, üldözték és anyagilag is megrontani törekedtek. Póstaigazgatói állásától megfosztották.

Ezalatt a kormány erőszakossága a tengeren túl is kihívta a nyilt ellenállást. Megkezdődött a szabadságharc. Az 1774.-i Philadelphiában összegyült kongresszus elhatározta, hogy védekezni fog a támadások ellen és jogai védelméért a királyhoz és az angol néphez fordul.

Megbizottja ismét Franklin volt, aki Anglia politikusaival 17 pontban közölte, hogy milyen föltétellel lehetne a békét helyreállitani. Minden hiába volt. A szenvedélyek útjára tévedt parlamentet még Chatam lord bölcs és ideális fölszólalása sem tudta visszatartani attól a határozatától, amellyel Massachusets tartományt lázadónak mondotta ki és a gyarmatok leigázására hadat küldött.

Franklin ellen elfogató parancsot adtak ki és csak ügyes előrelátásával menekülhetett vissza hazájába. Ott a polgárság élén munkához lát a kongresszusban. S mivel az angol parlament kizárá őket a király békéjéből – erre méltó feleletül 1776-ban kimondják az Egyesült-Államok függetlenségét.

Megszületett az új nemzet és megalakítá az Egyesült-Államok szövetségét.

Az egyes államok alkotmányt szerveznek. Pennsylvania alkotmányát Franklin eszméi szerint az ő elnöklése alatt működő konvent szerkesztette meg.

Mikor a háboru a szervezetlenség és a pénzhiány akadályai mellett sikertelenül indult és az unionisták vereségeket szenvedtek, – megint csak Franklin volt az a férfiu, akit a közbizalom segitőül kért és küldött Európába.

Ezuttal Franciaországhoz folyamodott, ahol nagy lelkesedéssel fogadták és már a politikai helyzetnél fogva is megvolt a hajlandóság arra, hogy az Uniót támogassák és számára piacot nyissanak. Passyban telepedett le, ahol kilenc évig élt a francia szellemi élet legkiválóbbjainak társaságában és barátságában. Igy nyerte meg ügyének előbb a közvéleményt, majd később a kormányt és időközben Amsterdammal, Berlinnel és a spanyol kormánnyal is összeköttetést nyert.

Washington és Gates hadi sikereinek hírére XVI. Lajos elhatározta, hogy nemcsak közvetve, hanem nyíltan is támogatja a fölkelőket és velük Franklin útján szövetségre lép.

Versaillesban az udvar nagy ünnepélyességgel fogadta az agg, tudós államférfiut és itt az uralkodó szóval is megpecsételte a szerződést. Ezután Párisba megy, ahol Voltairerel ismerkedik meg és a nép csodálattal látja a két nagy szellemben az ó- és az újvilág ölelkezését.

Anglia első béke-ajánlata már a franciaországi tárgyalások alatt érkezett Franklinhoz, de ezt nem fogadhatta el, mert csak a régi állapotot hozta volna vissza. A kiengesztelő billeket is visszautasította és kijelenté, hogy a béke egyetlen föltétele az, hogy Anglia ismerje el az Unió függetlenségét.

A háboru tovább folyt, de most már a franciák s egy évvel később a spanyolok és a németalföldiek is csatlakoztak a támadókhoz, úgy hogy Anglia kénytelen volt hadait a Föld minden részében szétszórva, védekezni. A küzdelmet Washington győzelme döntötte el York-Town mellett és a britt miniszterium újból, most már harmadszor is alkuba lépett Franklinnal. A nagy háboruság a párisi békével 1783-ban ért véget. Ez lőn a méltó koronája Franklin politikai pályájának. Még néhány európai állammal kötött kereskedelmi szerződést s aztán visszatért hazájába, ahol ismét nagyon is szükség volt a nagy aggastyán bölcseségére.

Az új állam óriási gépezetét végleges formába öntötte az alkotmányozó gyűlés, amelyen Washington elnöklése alatt Franklin is részt vett, mint Pennsylvánia állam elnöke. Az egyhangu határozat kedvéért lemondott ellenvéleményéről és az igazi bölcs boldogságával szemlélte, miként válnak valóra egész életének vágyai, nagy törekvései. Boldogan és megnyugvással láthatta születésében és fejlődése első éveiben édes hazáját, azt a hatalmas államegységet, amelynek megalkotásában senki sem szerezhete több érdemet, mint az egykori nyomdászinas, – a világhóditó politikus.

Szép és dicső történet ez.

De vannak életében olyan fejezetek, amelyek akkor is halhatatlanná tennék nevét, ha a história mezején nem jutott volna részeül ilyen magasztos föladat. Ilyen az a hét év, amelyet fizikai búvárlatokra fordított.

Negyven éves korában történt, hogy egy Spence nevü doktor Skóciából jőve, fizikai előadásokat tartott Bostonban. Kisérletei fölébreszték Franklin érdeklődését, aki a philadelphiai könyvtárban a Collinsontól kapott műszerekkel maga is kisérletezni kezdett.

Az experimentálás akkoriban olyan divatos volt, mint ma az aviatika. Még a hadaktól dúlt Erdély földjére is elterjedt. 1629-ben hívta meg Bethlen Gábor Bisterfeldet, a kitünő német fizikust Gyulafehérvárra, ahol az új fejedelmi iskola csakhamar elhíresedett csodálatos mágiai mutatványaival. 1709-ben Simandi tanít kísérletező fizikát Sárospatakon. 1725-től marosvásárhelyi Tőke István Nagyenyeden. Tőke írja hazánkban az első illusztrált kísérleti fizikát.1) A híres Hatvani pedig épen Franklinnal egy időben rémítgeti jámbor hallgatóit ördöngős kisérleteivel – Debrecenben.

Hawksbee már megszerkesztette az első elektromozó gépet, amely az üveg dörzsölésével állított elő elektromosságot. De egyelőre a kellő alapismeretek hiánya miatt nem tudtak tovább haladni ennek a sajátságos új tüneménynek a megismerésében. Az első lépés az volt, hogy Gray kimutatta az elektromosság vezethetőségét. Majd Wheelerrel együtt rájött arra, hogy bizonyos anyagok vezetik az elektromosságot, – mások nem vezetik, sőt elszigetelik. Dufay már megismerte az elektromosság két külön nemét, – amelyek egymást taszítják. Canton amalgammal tökéletesíté elektromos gépét. Föltalálták, hogy az elektromosságot leydeni palackokba lehet gyűjteni. És egyesek már battériákat is szerkesztettek.

Idáig jutott az elektromosság tana akkor, mikor Franklin a pennsylvániai könyvtárban kisérleteihez látott. Hogy nagyobb mennyiségü elektromosságot gyüjthessen, – mindenekelőtt láncos battériát szerkesztett több leydeni palack összekapcsolásával. Tehát már első lépésének szerencsés találmány lőn a jutalma. Megismerkedett az idevágó irodalommal és tapasztalatait levelekben kezdé közölni. Iratait Buffon lefordította franciára s most már Európaszerte elterjedt a híre. A Royal Society tagul választotta és 1753-ban aranyéremmel tüntette ki.

Egyik kisérletében észrevette azt, hogy a leydeni palack külső fölszínének fémburkolata, „fegyverzete“, – ha a palackot elektromossággal töltötte meg, – vonzó hatással volt a selyemszálon függő elektromozott parafagolyócskákra. Ellenben a belső „fegyverzet“ ugyanekkor a golyócskákat eltaszítá. Ebből azt következtette, hogy a palack két fémfölületében különnemü elektromosságnak kell lennie. Ezen az alapon elektromos ingát is szerkesztett. A különnemüségből pedig az elektromosságot akként magyarázta, hogy az elektromozás alkalmával egyik test fölös elektromosságot nyer, a másik veszíti elektromosságát. Innen származik a „tevőleges“, positivus és a „nemleges“, negativus elektromosság elnevezése. A magyarázat, az elmélet azóta, – mint tudjuk – változott, de már ebben a formájában is nagy lendületet adott a búvárkodásnak.

Szerinte a leydeni palackban az elektromozás után is csak annyi az elektromosság, mint annak előtte volt, mert a belső fegyverzet éppen annyi elektromosságot nyert, amennyit a külső ugyanakkor veszített. A megzavart egyensuly helyreállását a két fegyverzet közé eső üveg gátolja meg. De az egyensuly a két fegyverzet összekapcsolásával ismét helyreáll, mert a palack ilyenkor „kisül“. Mindezt kisérletekkel is igazolta.

A palack és az elektromozó gép működésében többen tapasztalták, hogy a földdel fémdrót útján össze kell kötni a gépet, – ha azt akarjuk, hogy jól működjék. Ebből azt magyarázták, hogy az elektromosság a földből jut a gépekbe. Franklin megfordította ezt a magyarázatot. Szerinte a gép üveggolyójába csak annyi elektromosság gyűlhet, amennyit a dörzsölőszer veszít. Ez a veszteség pedig csak úgy lehetséges, ha a drót alkalmat ad arra, hogy a dörzsölőszerből az elektromosság a földbe vezettessék.

Mindezek a fejtegetések az elektromosság elméleti megértésében vitték előbbre a tudományt. De nem kevésbbé becses az a kisérlete, amellyel bebizonyította, hogy a villám is elektromos tünemény. Evégre elektromos sárkányt szerkesztett, amellyel elektromos szikrákat csalt le a felhőkből. Ennek alapján szerkesztette meg a ma is széltében használt villámháritót, amely összes találmányai közül a legnépszerűbb, legismeretesebb. Hegyes háritóinak elméleti magyarázatát is adta és egy polemiában erélyesen megvédte a Wilson-féle gömbösvégü háritókkal szemben. Szerinte a villámháritó főérdeme az, hogy nemcsak a beütő villámot vezeti le a földbe, hanem elkerüli a beütést a légköri elektromosság állandó levezetésével.

Egyéb elektromos kisérleteit és vizsgálatait fölösleges részleteznünk, hiszen elég érdeme már magában az is, hogy a légkör elektromosságát megismerve, új tudománynak nyitott utat, az elektromosság tanát pedig örökbecsü tapasztalatokkal és magyarázatokkal öregbítette.

Fölfedezéseivel az egész művelt világ elismerését, tiszteletét és háláját nyerte meg.

Mélyen érző lelke gyermekkorában költői kisérletekben kereste örömét. Később a munkásélet tapasztalatain, a közélet küzdelmein és a tudomány szolgálatán keresztül eljutott az emberi értelem legmagasabb régióiba, a filozófia birodalmába. Életbölcsességének alapjait kora ifjuságában fejleszti ki csodálatos rendszerrel, valóságos önnemesítő erkölcsi traininggel.

Gyermekkorában egyszer nagyon megtetszett neki a vásárban egy síp, amelyért mindent odaadott, ami a zsebében volt. Otthon megmagyarázták neki, hogy a sípot sokkal olcsóbban is megszerezhette volna. Erre gondolkodóba esett és az első tanuságot sohasem feledte el életében. Sokszor emlegette, hogy: „ne adjunk igen sokat a sípért“. Elmélkedő hajlamát mutatják első legkedvesebb olvasmányai: Mathernek a jótettekről és Defoenek a tervekről irott könyve. Később Locke-ot, Addison Spectator-ját és Xenophon Sokratesét olvasgatta. Az okoskodás eleinte vallástagadásra vezette. De rövid ifjukori tévelygése után szilárd meggyőződésévé válik, hogy „a fődolog a boldogság elérésére igaznak, őszintének és becsületesnek lenni“. Elhatározza, hogy ő eléri ezt és evégből megírja bölcsészetből fakadó vallástanát „Hitvallások és vallási cselekedetek“ címmel. Megállapítja, hogy az igazi tökéletes élethez tizenhárom föltétel szükséges: mértékletesség, hallgatás, rend, határozottság, egyszerüség, munkásság, őszinteség, igazság, mérséklet, tisztaság, nyugodtság, tiszta erkölcs és alázatosság. Föltételei értelmében rovatos naplót szerkeszt és abban ellenőrzi maga saját tetteit és szigoru birálatot mond nap-nap után, hogy miben vétett egy vagy más föltétele ellen.

Sokan tanítottak már erényekről, erkölcsökről, de Franklin az első bölcs, aki nem másokat leckéztet, hanem önönmagát neveli jobbá, tökéletesebbé – embertársai javára. Erkölcstanának mérhetetlen becsét életének példájával igazolta.

Filozófusnak látjuk Franklint akkor is, amikor hírlapját szerkeszti, amelyben politikai és erkölcsi nevelője lesz népének. Ezt a munkát folytatja később Bonhomme Richard álnévvel kiadott naptárában, amely olyan népszerüvé vált, hogy sokaknak ez volt egyedüli olvasmányuk. Ebből tanult a falusi nép gazdaságot, egészségtant, állattenyésztést és józan, becsületes gondolkodást. Bebizonyítá, hogy a becsületesség a leghasznosabb. Elvei példabeszédekké váltak és összegyüjtve „A vagyonosság útja“ címü munkájában jelentek meg.

„A tapasztalás iskolát tart, ahol a leckék drágák, de az oktalanok is tanulhatnak.“

„Oly lassan jár a restség, hogy a szegénység hamar utoléri.“

„Az élvezet azok után fut, akik kerülik.“

„A gőg bőséggel reggeliz, szegénységgel ebédel, szégyennel vacsorál.“

Igy tanított Franklin, a bölcs. Erkölcstanának utolsó pontját pedig ezzel végzi:

„Utánozd Jézust és Sokratest.“

1727-ben Philadelphiában bölcsészeti klubot alapított, amely csakhamar élénk virágzásnak indult és fiók-klubokat szervezett az egész országban, amelyek mind az ő szellemében működtek.

Franklin filozófiája elsősorban ethikai irányu, de nem kerülheti el figyelmünket az ő logikai és dialektikai törekvése sem. Kora ifjuságától fogva tudatában volt annak, hogy írói tolla csupán az egyszerűség és világosság meggyőző érveivel arathat sikert. Így lett gyakorlati logikussá műveiben, amelyek valóban mindig meggyőző erejükkel hatottak. Ez volt egyik rúgója tudományos sikerének is, ahol nem egy vitában kellett helyt állania. És ez bizonyult be jogtudományi működésében és politikai irataiban is.

Első angliai küldetésekor élénk eszmecserét folytatott a jogtudósokkal a gyarmatok önmegadóztatási jogáról és ebben a tárgyban kiadott iratai olyan meggyőző erővel és olyan alapos tudással tüntek föl, hogy ellenfelei sem tagadhatták meg elismerésöket. Az oxfordi egyetem 1762-ben tisztelete jeléül jogtudorrá avatta.

Csak egy ellenfél maradt, akit érveivel nem tudott meggyőzni: az angol kormány. Ezen a ponton vereséget szenvedett Franklin logikája, de erkölcsi egyénisége annál nagyobb diadalt aratott.

Igazi bölcsnek bizonyult már akkor is, mikor Massachusets államot képviselte az angol államtanács előtt lefolyt pörben. A lordok kihasználták nehéz helyzetét és hogy népszerűségét lerontsák, – szembeállítottak vele egy éles nyelvű, szemtelen prókátort és maguk is jókat nevettek a nagy férfiu kigúnyoltatásán és megrágalmaztatásán. Ő nyugodtan hallgatta és tűrte végig. A beszédre nem válaszolt. Csak annyit jegyzett meg utóbb, hogy „szép beszéd, de a vevő még nem fizette meg teljesen; lehet, hogy többe fog kerülni, mint gondolná.“ Jóslata beteljesedett, mert a gyarmatok nemsokára ugyancsak megfizettették az árát ennek a beszédnek.

Egy klasszikus bölcshöz méltó volt az a viselkedése is, amikor az angol parlamentben hallgató szemlélőként kellett jelen lennie a hazája sorsa fölötti döntésnél.

Fönséges drámai erejü jelenet lehetett.

Az indulattól elvakult többség élén Sandwich lord miniszterelnök a haza legdühösebb ellenségének nevezi a korláton kívül álló Franklint, aki nyugodt méltósággal tűri a támadást, melyre nem válaszolhat.

De föláll a kisebbség vezére, az agg lord Chatam és kimondja, hogy ha ő első miniszter volna, szégyen nélkül hívna segítségül olyan férfiút, „aki annyira jártas az amerikai dolgokban, mint az, akire az imént oly sértőn tétetett vonatkozás; azt a férfiút, akinek tudományát és bölcsességét egész Európa a legnagyobb mértékben tiszteli; s aki nemcsak az angol nemzetnek, de magának az emberi természetnek dicsőségére válik.“

Franklin egész lénye filozófus. Filozófiával tűri a csapásokat és filozófiával „Erkölcsi algebrájának“ mérlegével dönti el a legbonyolódottabb kérdéseket. A bölcsesség tette életét boldoggá és szerencséssé, egyéniségét szeretetreméltóvá, stílusát meggyőzően szellemessé.

Irói modorára jellemzők azok a sorok, amelyeket La Fayettenak, az amerikai szabadságharcban segítő francia tábornoknak írt, mikor az Unio nevében díszkarddal ajándékozta meg Havreban:

„Uram! A kongresszus érezvén, – mily szolgálatokat tett ön az Egyesült-Államoknak, de képtelen lévén azokat méltóan megjutalmazni, – elhatározta, hogy díszkardot ajándékoz önnek, hálája csekély jeléül. Azt parancsolta, hogy e kard illő jelszavakkal legyen fölékesítve. Néhány jelenet van ábrázolva rajta, amelyben ön bátorságával, magatartásával magát kitűntette. Ezek és néhány allegóriai alak – mind remekül készítve – teszik főkép a kard becsét. Ama kitűnő művészekkel, – kiket Franciaország bir – mint látom, mindent könnyü kifejezni, csak egyet nem: azt, hogy mennyire meg vagyunk hatva érdemei által és mennyire le vagyunk önnek kötelezve. Ezt nem allegóriai alakok, de még élő szavak sem fejezik ki.“

Egy ízben Hartley Dávid figyelmezteti, hogy ha soká késik az angolokkal való békét megkötni, élete is veszélyben forog. Az agg bölcs így felel: „Hosszu életet éltem már, nem becsülöm sokra azt, ami belőle még hátra van. Mint a posztókereskedő, akinek a végből csak egy darabkája maradt, kész vagyok azt mondani: „Ez a vége, nem akarok önhöz szűk marku lenni: vegye azon az áron, ahogy akarja.“

Mikor az angolok első békekérésére azt tanácsolta, hogy ismerjék el az Unio függetlenségét, így kezdte levelét:

„Azt állítja Ariosto, hogy minden, ami a Földön kárba vész, – a Holdba kerül. Eszerint sok jó tanács lehet a Holdban, mert ugyan sokat adtam és vesztegettem ebben az ügyben. Mindazonáltal adok még önnek kérésére egy kis tanácsot, habár éppen nem várom, hogy kövessék. Csak Isten teheti, hogy a jó tanács mellett megadja az okosságot is, amely annak fölhasználására képesít.“

Amikor pedig a Franciaországgal megkötött szerződés elvágta az anyaországhoz való visszatérés útját, – ezt a változást így jellemezte az angol követ előtt:

„Amerika kénytelen volt magát Franciaország karjaiba vetni. Erényes és kötelességtudó leány volt ő. De gonosz mostohája kicsapta a házból, bemocskolta hírnevét és életét is fenyegette. Barátai azt óhajtották, hogy tisztességgel férjhez menjen. Azt hiszem, hogy amilyen jó és becsületes leány volt, éppen olyan jó és hasznos feleség válik belőle. Sokáig fogja még siratni az a család, amelynek köréből olyan méltatlanul kihajtották.“

Azt mondják, hogy a bölcsek az emberiség legnagyobb jóltevői. A bölcsek jóra, igazra, boldog életre tanítják az emberiséget. És éppen ez az, ami a nagy Franklin érdemei között a legelső, mindent magában foglaló.

Megajándékozta nemzetét iparral, gazdasági önállósággal, postával, iskolával, könyvtárral, irodalommal, tudománnyal, áldásos találmányokkal, jóléttel és szabadsággal.

És megajándékozta nemzetét és az emberiséget a férfias kitartás, szorgalom és csodás sokoldalúságnak olyan példájával, amely üdvözítő fényként él örökké és vezérel bennünket a tökéletesség felé.

Ő nem dicsekedhetett nemesi származással, ranggal, öröklött vagyonnal. Bűzös betüszedő műhelynek homályos zugából tört elő a magasba csodálatos erejével.

Gondos nevelésnek, oktatásnak hosszúra nyújtott iskoláit nem járta. De a maga szorgalmával megszerezte a legszélesebb körü tudást, a legmélyebb műveltséget.

Ódon falak közé zárkózva nem sillabizálta avult korszakok elsárgult krónikáit. Nem tudakolta a mások véleményét, hanem saját szemével olvasta ki a nagy természet törvényeit, dörgő, villámló fellegeknek csodás titkait.

Európai udvaroncoknak túlművelt finomkodásait, cifra díszruháit föl nem ölté soha. De egyszerü szava, szerény polgári egyénisége hódolatra kényszerítette hatalmas királyok fényes udvarait.

Nem volt világverő hadvezér. De bölcsességével világot hódított.

Nem igázott le országokat, de szabadságot szerzett népének. És megnyitotta az emberiségnek a boldogulás útját.

Új világ fia ő, új világot teremtett.

Élete fényesen emelkedő üstökös-pálya, dicsőséges küzdelem, – igazi karriér.

Dr. Szilády Zoltán.