XXXIX. Esti mulatságok.
Reading edition
Lenke és Pándy sorsára nézve tehát tökéletesen megnyugtatva érezhetém magamat, és biztosan reménylém, hogy a korábbi viszony ismét helyre fog köztök rövid idő mulva állani, és a gőgös anya örömest fogja gyermekét boldogítani, kellő fölvilágosíttatása után, melyből átlátandja, hogy kapkodás hiu álfény után gyakran igen keservesen boszúlja meg magát. Elhatározám azonban mégis, hogy a közelgő éj folytában mind Lenke, mind Ida lakása előtt néhány biztos embert őrködtetni fogok, mert tökéletes biztosításomra, legalább most, az utolsó pillanatban, semmit nem akartam elmulasztani, mi által Sobri ármányait megsemmíthetém.
A kártyajósnőnél tizenegy órakor akartam megjelenni mult éjjeli derék kisérőimmel, s addig még sétálásra határozám magamat, mert ezen elhatározó pillanatban oly nyugtalanságot érzék, hogy állandóan sehol nem lelhetém maradásomat. Órámat minduntalan kivonám, s nem győzém lassúságát csodálni; nem hiszem, hogy boldog mátkapár valaha ily türhetlenséggel várta volna azon pillanatot, mely őket örökre egyesítendé. Pedig ki tudja, nem várakozott e rám legborzasztóbb alakjában a halál?!
És míg én ily sötét gondolatokkal küzdve jártam végig az utczákon, körülöttem mindenütt szívvidítólag tünedeztek föl azon esti mulatságok, mikben a boldog pestiek mindennap gyönyörködhetnek, ha épen patkószeges eső, vagy csákányos förgeteg nem hull a felhők közül.
Ezen nagy vendégfogadó étterméből víg zene harsog, mintha valami rendkívűli diadalt ünneplenének a vendégek, ámbár alkalmasint legfölebb csak annak örvendhet nagyobb részök, hogy a dob hangját e mellett megszokja, s nem fog annyira iszonyodni, midőn a csődület megpördülend ajtaja előtt. A ház előtt divatos öltözetű kisasszony áll, s nyugtalanul tekintget a vendéglő ajtajára, mintha valakire várakoznék. Ugyan ki lehet az óhajtva várt imádó?
De íme, nem imádó, hanem egy kis fiú, alig hét esztendős lépett ki, és félve közelített a kisasszonyhoz, ki azonnal rárivalgott:
– Hol voltál oly sokáig, gazember?
A fiú legnagyobb félelem közt rebegi:
– Én – én – az urak – én –
– Mennyit kaptál?
– Öt garast.
– Csak ennyit? De ettél, úgy-e?
– I – i – igen.
– Várj csak, majd kikapsz ezért! Öt garas ily népes vendégfogadóból! Lódulj előre.
E sajátszerű jelenet megfejtése röviden ím ez. Budapesten sok árva gyermek marad el, kiknek szüléi darab ideig fizetik ugyan a kialkudott dajkapénzt, de utóbb ezt megunják, és nyom nélkül hagyják el gyermekeiket. Ezek azután nyomorognak, és nyerészkedési czikké válnak, mert van sok özvegy asszony, ki férje életében csak pazarlással tölté az időt, s most nyomorog, és dolgozni mégsem akar; ezek azután egy pár ily gyermeket ragadnak magokhoz vércsekörmeikkel, s gondos fölvigyázat mellett koldulni járatják; egy ily gyermek, főkép ha igen szánakozásra méltó külseje van, mindennap két váltó forintot koldulhat össze, és így egy özvegy s két kisasszonya, két ily gyermekből igen kényelmesen éldegélhet, mert úgy koplaltatják őket, mint a pályafutó lovakat, csakhogy annál vánnyadtabb kinézésök legyen, és inkább gerjesszenek irgalmat. A nyerészkedés ezen gyalázatos neméből számos henye család él a két fővárosban, s itt még azt is ki kell mondanom, hogy az ily gyermekeket lopásra is tanítják, s ha az ily gyermekek tőlök elszöknek, mint hálátlan kakukfiak nyilvánosan megvesszőztetnek, és ismét visszaadatnak kínzóik hatalmába, mert ugyan ki adhatna hitelt hat vagy hét esztendős gyermek vádjainak, ki bizonyosan csak azért koholta azokat, mivel a példás rendet nem szereti, melyre derék nevelő szüléi által szigorúan szoríttatik! És ezek azután azon iskolák, mikben Budapest legfélelmesb zsebmetszői és háztörői növekednek, mikép az már több híres tolvaj vallomásiból kitűnt.
Az apróbb csapházakban a zene is kisebbszerű, ott már csak természetes énekesek gajdolnak, s köztök némberek is, kik mindent igen természetesen énekelnek, mire sok férfi és némber figyel, s az utóbbiak oly jóízűn falatoznak, hogy épen nem csodálhatni, ha a pirulásról egészen megfeledkeznek. A mulatságok ezen neme sok becsületes kézművest és apróbb kalmárt tönkre juttat, mert többnyire feleségestől, és gyakran gyermekeikkel együtt estelizgetnek ily helyeken, és öt forintot is költenek, miből otthon ugyanannyi napig kaphattak volna sokkal ízletesb eledelt. Ezen kis étházak legiszonyúbb következményűek a vagyontalanabb polgárság elszegényülésére nézve, s egyszersmind a nők háziasságának is sírt ásnak, és nem egy titkos bűnnek világítnak a csábító alkalom szövétnekével. Nem állítok sokat, midőn mondom, hogy elégületlen házasság, kicsapongás egyik vagy másik részről, gyermeknevelés elhanyagolása, és tönkre jutás, a polgári osztálybeliek közt, legtöbb esetben ezen apró étházak rendes látogatásából származnak, mert ezek leginkább csak nőtlenek számára léteznek.
Vannak még apróbb borházak, melyekben napszámosak, szolgálat nélküli cselédek, és oly zsebelők gyülnek össze esténként, kik a rendőrség előtt még nem igen ismeretesek, s azért a hivatalos látogatástól nem igen rettegnek. E helyen tiltott játékok gyakoroltatnak, s alig van cseléd, ki lopáson kapatik, és azt nem vallja, hogy ezen pokol tornáczaiban tapasztalt nagy veszteség miatt kényszerült gazdáját megkárosítani. Itt már csak rossz hangzású hárfa, vagy recsegő kintorna mulattatja a gyülekezetet, s az olcsó ser oly kábító szerekkel van vegyítve, hogy a csalárd játékosok igen könnyen működhetnek. Az utczasarkon pedig mindig egy pinczér ácsorog, kit inkább szolgálat nélküli elrongyollott peczérnek lehetne tartani, s mihelyt rendőrbiztost lát közelítni, azonnal sajátszerűen füttyent, mit társa, ki a borház előtt áll, és hozzá tökéletesen hasonlít, meghallván, tüstént megnyitja az ajtót, és bekiált: «Kopó!» – mire kártya és «Hanzli» azonnal eltűnnek, s a belépő rendőrbiztos kénytelen meggyőződni, hogy itt semmi tiltott játék nem gyakoroltatik, és minden rendén van.
Egy pár nagy kávéházban is oly modorban mulatnak esténként, azon különbséggel mindazáltal, hogy ezekben ezrek harácsoltatnak el, melyek nem ritkán váltóhamisítások, álbukások, és egyéb ily becsületes utakon szereztetnek, s hogy itt a rendőrség nem igen mutathatja magát, mert jól tudja, hogy jobbadán csak olyanokra fogna bukkanni, kik fölött nincs hatalma, mert nálunk soknak szabad az, a mi miatt másokat karpereczczel ajándékoznának meg, miket kovács és lakatos szoktak készíteni, még pedig valóságos honi vasból. Ezen fényes bűnbarlangok csak azon egy érdemmel bírnak, hogy azon esti mulatságok miatt, melyek bennök rendesen tartatnak, sok mulatozó öngyilkossá lett már, kik különben az emberi társaságra és közbátorságra nézve veszélyesekké válhattak volna.
Ezek azon esti mulatságok, miket meg lehet nevezni, vannak azonban ezenkívül még másneműek is, mikben nem csupán férfiak részesülnek; de ezekről nem kivánom ezuttal a fátyolt föllebbenteni, mert ezek ellen épen nincs gyógyszer, ámbár a fönnebbieknél is kártékonyabb hatásúak.