← Table of contents
Magyar írók

SEBŐK ZSIGMOND

Reading edition

Sebők Zsigmondot mint Mikszáth tanítványát szokták emlegetni. Az is. Talán közelebb állt Mikszáthhoz, mint a korából valók bármelyike: egy ideig mellette ujságíróskodott Szegeden, ahova ő is idegenből került s érdeklődve, kicsit a Mikszáth szemén át nézte a szegedi nép életét. A népies iránti érdeklődését megtartotta akkor is, mikor Mikszáth érdeklődése már más szférák felé fordult s a magyar paraszt rajzának néhány tipikus vonása, melyet Mikszáth vett először észre s melyet tőle tanult mindenki, megismerszik Sebők paraszt genre-képein is. Néha egy-egy fordulat, egy-egy elmés közbevetés is emlékeztet a mai Sebők írásában a Jó palócok és a kaszát vásárló paraszt – a legszaporább ivadékú magyar írásmű – szerzőjére. Effélék: „A subás ember átillegett a téren és eltünt egy akkor nyíló boltajtóban, melynek tábláján ezt lehetett olvasni: Hitelszövetkezet. – Sejtettem – gondoltam magamban. Úgy van, ez az ősmagyarokkal jött be.“

Ezt a Mikszáth-hatást azonban, melyen keresztülment csaknem mindenki a közvetlenül Mikszáth után jött generációból, Sebők teljesen kiforrta, már csak egy-két olyasféle apró vonás maradt meg belőle emléknek, mint ahogy kora fiatalkorunkból átjön a férfikorunkba egy-egy diákos szólásmód, amiről a hozzáértő ráismer, hol jártunk iskolába, még akkor is, mikor minden iskola porát már réges-rég leráztuk magunkról. Sebőknek már akkor, fiatal korában is megvolt a saját hangja és mondanivalója s ma már csak ez hallatszik ki a szavából, tisztán, teljesen egyéni mivoltában, mindenki más hangjától és mondanivalójától elkülönülten. Ha azokat a novelláit olvassuk, melyeket Ifjúkor és néhány más elbeszélés című legújabb könyvében gyűjtött össze, – egy bevégzett, önállóan kifejlődött és mindenfelől elhatárolt körvonalú írói egyéniség képét kapjuk.

A magyar tradicióból jött, abból, amely Jókaiból indult ki. Ez a tradició a három egymás után következő nemzedékben érdekes fejlődésen ment keresztül: a fonala, mely kezdetben csodálatosan sokrétű, de kissé egyenetlen szövésű, fokonkint keskenyebb lesz, de egyúttal finomabb szövésű is. A széles, minden dimenzió felé életkedvtől duzzadtan kitáruló Jókaira a már jóval szűkebbre foglaló, de finomabb és érzékenyebb ideg-kultúrájú Mikszáth következik, ő rá pedig a kilencvenes évek írói, akik a kört még szűkebbre szorítják, de ezen a körön belül még több kultúrát vesznek fel. Mint mikor a robusztus apáknak egyre vékonyabb pénzű, de fogékonyabb idegrendszerű ivadékai következnek a fajok örök degenerálódó processzusának folyamán. A lelkialkat kisebbszerű lesz és egyúttal komplikáltabb. Jókai gondtalanul optimista gyermekkacagása Mikszáth férfias, csintalanságában is könnyen melancholiába vagy iróniába forduló derültségévé érik, ez pedig a Sebők szomorkás mosolygásává.

A csöndes, halk, elmélázó szomorúság hangja csendül Sebők minden írásából. Az ő emberei csupa apró, igénytelen emberek, akikkel apró, igénytelen, mindennapi történetek esnek meg. Öreg parasztasszony, aki unokája születését jelenteni s egyúttal okulárét venni megy be a városba s az úton találkozik az öreg paraszttal, aki meg tizenhatéves lánya halálát indult jelenteni. A hajóállomás szolgája és a kisvárosi rendőr, akik élő csecsemőt találnak a Dunában, kinyomozzák a lányt, aki beletette a vízbe a bibliai Mózes késői, de nagyon is korán jött utódját s aztán ráboríják a fátyolt a dologra, mert hát az apa a polgármester tulajdon fia. Az elzüllött mérnök, aki favágó lesz és ha ki akarják emelni züllöttségéből, váltig visszaszökik bele. A szocialista parasztlegény, aki emésztetlen szocializmusa ürügye alatt szerelmi bosszúját hűti le… Csupa efféle alakok és történetek. Mind olyanok azonban, mint a hirtelen, pillanatig tartó villanás az éjszakában, amely ha csak egy szempillantásra is, megvilágítja az egész tájékot, mintha hamar becsukódó rés nyilt volna a sötétségbe: az apró alakokon és történeteken átvillan az élet nagysága, bonyodalmassága és leplek hullanak le letakart titkokról.

Az egyes és esetleges dolgok mögötti összefüggéseket, mindennek, kicsi dolognak, nagynak, egyetemességét megmutatni: ez Sebők novelláinak örök tárgya. Az élet organikus valami, minden parányi részecskéje az egészet tükrözi, – az az író művészet, a részecskéknek az egészhez való viszonyát megmutatni vagy legalább megéreztetni. Sebőknél ez nagyon finom munka: a novella minden szála többféle színt mutat, aszerint ahogyan nézzük és minden szál számtalan új, még finomabb szálra bontható. Fölfejteni ezeket a szálakat nagyon kényes, dolog, roppant finom mikrotom kell hozzá, mert egyetlen rikítóbb vagy a többiből kifoszló szál sincsen, valamennyi pontosan össze van hangolva, alig lehet őket széjjelfejteni. Csöndes, szinte észrevétlen szavakban, halk hangsúlyokban sokszor súlyós dolgok rejlenek, melyeknek súlyossága csak utólag derül ki. Sebők olvasójának figyelmes, fogékony és kényesen reagáló olvasónak kell lenni; aki lármás, erőszakos hatásokra van berendezve, az épen azt ejti el, ami benne lényeg. S aki bármit is elejt, az többé nem tudja megkapni az egészet, mert a legapróbb vonások is szorosan összefüggnek, mindnek megvan a maga jellemző szerepe, mindre szükség van a kép teljességéhez. Még az a körülményesség is, amellyel néha tulajdonképeni elbeszélni valóját előkészíti, hozzátartozik komponálása lényegéhez: gondosan, apróra meg kell csinálnia a levegőt, melyben története lejátszik, mert ez a történet, így; csakis ebben a levegőben játszhatik le s mert az aprólékos milieu-rajz minden vonása valamikép belefűződik a tulajdonképeni történet szövetébe vagy pedig a milieu és a történet összekapcsolódásából kél ki az életnek az a tanulsága, amelyért az egész megiratott. Ez bizonyos párhuzamosságot hoz magával: Sebők szeret úgy jellemezni, hogy két egymás mellé állított alakot ragad meg, akiket egy-két vonás közössége hoz egymáshoz mind közelebb, hogy aztán a mondani való során mindjobban egymáshoz füződjenek, vagy két eredetileg egymással csak érintkező történet fonódik egy közös személy tapasztalatain vagy érzésein át egymásba, máskor mint kép és ellenkép vannak az alakok és történeteik egymás mellé állítva. Az első mód érdekes példája az A két piros című novella, az öreg parasztasszony és parasztember egymás mellett haladó történetével, mely csak a véletlen találkozás révén fonódik egymásba, mint két külön szálból összefont fonál: hol az egyik kerül fölülre, hol a másik, könnyen szét lehet őket bontani, de amíg együtt vannak, egy fonalat alkotnak. A parallel történetek összefonódása az Ifjúkor című novella-sorban látható legjobban: itt az író együtt, egyszerre mondja el, ahogy emlékében összeszervesedett, a maga kamaszkora botorkáló tapogatózását az előtte nyiladozni kezdő életben, mely meghozza első szerelmi válságát és öreganyja történetét, akinek lelkén rideg, kemény kéreggel hegesedett be egy folyton fájó seb, legkedvesebb gyermekének, fiának nyomorúságos elpusztulása. (Ez a novella-sor, tulajdonképen koncentrikus perspektivájú képekben egységes novella, körülbelül a legszélesebben kihangzó és legmélyebb intimitású dolog Sebők minden írásai között.) A kép és ellenkép konstrukciójára A mennyei orgonabokor ad legjobb példát: a paraszt kaszt-szellem, kicsinyes vagyoni különbségek miatt való elkülönülés és engesztelhetetlen irigykedés csöndes szatirájú képe a gazdag Csabainé és a szegény Csabainé imakönyvének egyszerű történetében.

A csöndesen folyó, temperált hangon elmondott történetek mögött szemérmetes líra búvik meg, gondosan rejtőzködve, hogy ha napfényre kerül, annál erősebben hasson. Az emberek mind kicsiny, tehetetlen eszközei valami fölöttük álló hatalmas erőnek, nem csinálják, csak viselik sorsukat és úgy menekülnek tőle, ahogy tudnak, vagy a fásult beletörődésbe, mint a gályarabok, akikről Mikes Kelemen néhány sorát megelevenítve szól Sebők, vagy pedig félre állva az útból és beleroskadva ömmagukba, mint a Baráber. Az író a maga lelki egyensúlya magasságából nézi őket, bizonyos atyáskodó jóindulattal és részvéttel, de mindig melankólikusan elboruló szemmel. Minden történeten halk, rejtett szomorúság lebeg végig s mint levegő veszi körül őket; az író nem lázad fel semmin, nem háborog, de a szomorúságán és a bágyadt mosolyán érzik, hogy közösséget tart alakjaival és történeteivel, csak éppen hogy ő már lelkileg átélte azokat a dolgokat, amelyekben ezek az alakok most előttünk vergődnek és túl is van már rajtuk. Humora is olyan, mint a szomorú mosolygás, mint a túlélt és legyőzött bánat. Jó messze van Mikszáth anekdotázó humorától; nem olyan magával ragadó, de nagyon intim és személyes. Egy harmóniába jutott jó ember csöndes beletörődése a világ gyógyíthatlan szomorúságába ez a humor. Néha derültebben csillog, néha halk, csípősség nélküli szatira futtatja be, de a mélyén mindíg ott van a melancholikus alaphang.

Jószívű, atyáskodó hajlama tette Sebőköt a gyermekek írójává is. Az a meghatott szeretet, mellyel egyik-másik novellájában gyermekalakjait körülveszi, elárulja benne a gyermekek barátját. Lényének gyökeréhez tartozó szomorúságától csak a gyermekszobában tud teljesen szabadulni. Itt még hangosan kacagni is tud, bohóskodni, messzire elfeledkezni a realitások keserűségeitől és fel tudja éleszteni önmagában az évtizedek súlyos rétegei alá temetett egykori gyermeket. A mi ifjúsági irodalmunkban, melynek legfőbb baja, hogy mindig felnőttek beszélnek a gyermekhez, a felnőttek fölényes, igazi naivitás nélküli hangján s ezzel eltévesztik a gyermek szívéhez vezető útat, – Sebők Zsigmond mackó-történetei páratlanul állanak friss, igazán naiv vidámságukkal, bohón csapongó fantasztikumukkal, melynek mindig megmarad valami köze a realitáshoz és az emberi és az állat-vonásoknak azzal a játszi, szeszélyes és mélyértelmű összeszövésével, amely Lafontaine állatmeséinek is a lényegét teszi. S ha a felnőttek között Sebők megbecsültetése inkább a finomabb lelkek által őszintén érzett, zajtalan, de megtisztelő renommé, – a gyermekek tetszése annál hangosabban és édesebben kacagó ünnepléssel veszi körül. Sebők gyermekkönyvei az utolsó két évtized legnagyobb irodalmi sikerei közé tartoznak és nem tudom, nem a legkedvesebb és legboldogítóbb sikerek-e mindazok között, melyeket korunkból bárki elért.

(1914.)

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings