A kigyó-peri és a varázs-tükör.
Reading edition

Volt egyszer egy szegény favágó meg egy legény fia. Megbetegedik egy nap a szegény ember és így szól a fiához: «Ha meg találok halni, folytasd a mesterségem és menj ki mindennap az erdőre. Vághatod a melyik fát akarod, csak egy cziprusfa van az erdő szélén, azt az egyet kiméld meg.» Egy pár nap mulva meghal, eltemetik.
Megy a fiu mindennap az erdőre, vágja a fákat, eladja, csak az egy cziprusfát kimélte meg. Közelébe jut egy nap ennek a fának és gondolkozik, hogy mi lehet ezzel a fával, hogy nem szabad hozzá nyulnia. Addig nézi, addig vizsgálja, mig veszi a fejszéjét és neki vele a fának. De mintha csak lába kelne a cziprusnak, távolodik a fiu elől. Felül a favágó a szamarára, utána a fának, de nem tudja utólérni, pedig az idő is ráesteledett e közben. Fogja, oda köti a szamarát egy fához, ő meg felmászik, és ott várja be a reggelt.
Másnap amint felvirrad a fán, leszáll, hát csak a csontja maradt meg a szamarának. «Nem bánom, ha gyalog is,» mondja a favágó és azzal megint utána a cziprusnak; a fa előre, ő meg utána. Egész nap üzi, de nem birja utólérni. Harmadnap is veszi a fejszéjét, és amint megy a fa után, előtte egy kígyó meg egy elefánt, úgy viaskodnak egymással. Igazat hogy szóljak nektek, úgy se igaz, igy se való, elefántot nyeli kígyó. Lenyelte az igaz, de ott rekedt a nagy foga a kígyó torkán és amint meglátja a két állat a fiut, kérik, hogy segítsen rajtuk.
Mi mindent nem igér neki az elefánt, ha a kigyót megöli. «Csak a fogát törd le, – mondja a kigyó – a munka is könnyebb, a jutalom is nagyobb.» Rááll a fiu erre a beszédre és lecsapja fejszéjével az elefánt fogát. Hálálkodik neki a kigyó és mondja, hogy tartson vele, hadd adja meg az igért jutalmat.
Útközben megáll a kigyó egy forrásnál és azt mondja a fiunak: «Várj meg, mig egyet fürdök a vizben, és akármi történik is, meg ne ijedj.» Erre, alighogy becsuszszan a kígyó a vizbe, olyan rémítő fergeteg, olyan orkán, olyan zivatar támad, hogy villám a villámra, menykő a mennykőre, akár az utolsó itélet. Ismét elcsendesedik minden, és ime ember támad a kígyóból, úgy indulnak ismét utra.
Keveset meg sokat járnak, kávéznak meg csibukoznak, vetnek földbe violákat és amint közel érnek a házukhoz, azt mondja a kígyó-peri a fiunak: «Nemsokára haza érünk az anyám házába. Ha majd kinyilik a kapu, testvérnek szólítalak és behivlak a házba. Kávét adnak, ne fogadd el, ételt adnak, ne fogadd el, egy kis tükördarab van a kapu zugában, azt kérd el anyámtól.»
Ezzel elérnek a házhoz és amint zörgeti a peri az ajtót, jön az anyja és az nyitja ki. «Gyere testvér», szólítja maga után a fiut. «Ki a te testvéred?» kérdi tőle az anyja. «Az, a ki az életem megmentette,» mondja a fiu és azzal beszéli az anyjának a dolgot. Bemennek a házba, hoz az asszony a fiunak kávét meg csibukot, de nem akarja elfogadni. «Sietős az utam – mondja a fiu – nem maradhatok sokáig.»
«Pihenj meg legalább – mondja az asszony – vendéget nem bocsáthatunk ki semmi nélkül.»
«Nem kell nekem semmi, a kapu zugában ott egy tükördarab, ha azt adod, elfogadom,» mondja a fiu. Nem adta volna az asszony, de ráförmed a fia, hogy az ő élete tán csak felér egy tükördarabkával. Nem szivesen ugyan, de mégis odaadta aztán az asszony.
Utra kél a fiu a kis tükördarabkával és nézegeti mindenfelől, hogy mi hasznát vehetné ennek. Amint forgatja és vizsgálgatja, egyszerre csak előtte az arab szellem, egyik ajka az égen, másik ajka a földön. Ugy megijedt a szegény fiu, hogy ha azt nem mondja az arab: «Mit parancsolsz én szultánom?» talán el is fut onnan örökre. Alighogy ki merte mondani, hogy ennivalót hozzon neki. Pedig azon nyomban, annyi előtte a drága szép étel, hogy soh’se látott olyat favágó apjánál.
Kiváncsi lett a fiu a tükörre és amint megint belenéz, ismét előtte az arab. «Mit parancsolsz én szultánom?» Eszébe se jutott hamarjában valami, palotát talált kimondani. Olyan egy szép palota állott előtte, hogy a pádisáé se lehetett különb. «Vidd el innen,» parancsolja a fiu, hát eltünik előle a palota.
Örül a fiu a tükörnek és egyéb gondja sincs, minthogy mit kivánjon magának. Eszébe jut a szép szultán-kisasszony, a pádisája lánya és a másik pillanatban már ott a szeme a tükrön. Egy szép palotát kiván a nagyajku arabtól, benne legyen a pádisá világszép lánya, ő pedig mellette. Egyet néz a fiu, hát ott ül a szép palotában, szultán-lány az oldalánál. Ölelkeznek, csókolóznak, úgy élik a világukat.
Megtudja e közben a pádisá, hogy eltünt a lánya a palotából. Tűvé teszik érte az egész országot, hírvivőket küld mindenfelé, de hiábavaló volt minden fáradságuk, nem került meg a lány. Jön egy öreg asszony a pádisához és mondja neki, hogy csináltasson egy nagy szekrényt, czinkeztesse ki belülről, tegyék bele és dobják a tengerbe. Megtalálja ő a szultán-kisasszonyt, ha itt nem, hát a tengeren túl. Elkészíttetik a nagy szekrényt, beleteszik a vén asszonyt, nehány napra való ételt is adnak mellé és bedobják a tengerbe. Hullámról hullámra addig vetődik a szekrény, mig elér ahhoz a városhoz, a hol a szultán-kisasszony élt a fiuval.
A halászok ép ott állottak a parton, meglátták a szekrényt a tengerben. Horoggal meg kötéllel addig próbálgatják, mig kihúzzák a partra, és amint felnyitják, egy öreg anyó mászik ki belőle. Kérdik tőle, hogy hogyan került belé.
«Óh hogy a szemecskéje vakuljon meg az én ellenségemnek,» kezdi az anyó a sopánkodást. «Nem ezt érdemeltem én meg tőle,» és emellett úgy elsiránkozik, hogy minden szavát igaznak hitték az emberek. «Hol a városotok beje, hátha megszánakozik rajtam, és befogad a házába», kérdi az emberektől. Megmutatják neki a palotát, és biztatják, hogy menjen oda, talán bejuthatna valahogy.
Megy az öreg a palotához, és amint kopogtat a kapuján, leszól a szultán-lány, hogy mi járatban van itt náluk. Azonnal megismerte az öreg a lányt, de mintha nem is tudná, azon könyörög neki, hogy fogadja a szolgálatába. «Este haza jön az uram, megkérdem tőle – mondja a lány – addig húzódj meg itt a sarokban.» Megengedte neki az ura, hogy befogadja az asszonyt a házba, és másnap már ott cselédeskedett mellette.
Ott az asszony egy nap, két nap, egy hét, két hét, hát se szakács, a ki főzne, se szolga, a ki tisztogatna, és mégis mindennap ott a szép étel, mindenütt csak a nagy tisztaság. Felmegy az öreg a lányhoz és kérdi tőle, hogy nem unatkozik-e egész nap egyedül. «Ha megengednéd, én is veled tölteném az időt, talán úgy jobb lenne.»
«Megkérdem elébb az uramtól,» mondja a lány. Nem bánta a fiu, ha az öreg asszony is segít neki időt tölteni, és igy feljutott a lány szobájába, hogy együtt töltsék a nappalokat. Kérdi tőle egy nap az öreg, hogy honnan veszik az ételt és ki szolgálja ki a házat. Nem ismerte a lány a tükördarabkát és nem tudott az asszonynak mit mondani. «Tudd ki az uradból» beszéli rá az öreg, és alighogy otthon van a fiu, addig édeskedik, addig hizeleg az urának, hogy megmutatja neki a tükröt.
Csak ez kellett az öreg asszonynak. Egy-két nap úgy telt el, de a harmadikon meg a negyediken mondja a lánynak, hogy kérje el az urától a tükördarabot, mulat is vele, idejét is könnyebben tölti. Az urától csak kérnie kellett, hamisságra ki gondolt volna, odaadta neki.
Az öreg asszony se aludt e közben. Megtudja, hogy hol tartogatja a lány a tükröt, ellopja onnan és amint belenéz, előtte az arab. «Mi a parancsod?» kérdi az öregtől. «Engem a lánynyal az apja palotájába,» ez az első parancsa. Másodiknak hamuvá téteti a fiu palotáját, és amint hazakerül a favágó fiu, hát csak a macskája melengeti magát a hamun. Egy kis étel is maradt mellette, a mit éppen a szultán-lány dobott a macskának.
Veszi a fiu az étel-maradékot és indul, hogy felkeresi ő a feleségét, ha a világ végéig megy is. Addig megy, addig törődik, mig elér a hazájába, a felesége városába. Oda megy a palota elé és úgy könyörög a szakácsnak, hogy vegye mellé a konyhába, hogy csupa szánalomból is, szolgálatába fogadta. Egy-két nap és megtudta a palotabeliektől, hogy haza került a szultán-kisasszony.
Beteges egy nap a szakács, nincs inyére az ételfőzés. Látja ezt a fiu és mondja neki, hogy pihenjen egyet, megfőzi ő az ételt helyette. Ráállott a szakács és mondja neki, hogy miket főzzön, hogyan készítse el. Hozzálát a fiu a főzéshez, és amint viszik fel az ételeket, veszi azt a maradékot, a mit a hamun lelt és odateszi a lány tányérjába. Alighogy meglátta a lány ezt a kis maradékot, megsejtette, hogy közelében az ura. Hivatja a szakácsot és kérdi tőle, hogy ki van mellette a konyhában. Kezdetben tagadta, végre bevallotta, hogy egy szegény fiu kérezkedett be hozzá.
Szalad a lány az apjához és mondja neki, hogy egy szegény fiu van a konyhában, olyan jól készíti a kávét, hogy azt szeretné a kávésának. Felrendelik a fiut és az nap óta ő főzi a kávét, ő viszi be a szultán-kisasszonyhoz. Összekerültek megint és beszéli az urának, hogy ki müvelte velök ezt a dolgot. Várják a sorát, hogy ismét kézrekeríthessék a tükröt, és egyre tanakodnak a dolgon.
Addig jár be a fiu a lányhoz, hogy feltünt az öreg asszonynak. Hogy hosszura ne nyujtsuk, felismerte az öreg a fiut, belenéz a tükörbe és visszaviteti szegényt a palotája hamujához. A macskája még mindig ott guggolt rajta. Ha megéhezett, egereket fogott, és olyan pusztítást vitt végbe rajtuk, hogy alig maradt katonája az egerek pádisájának.
Eleget búsul a szegény pádisá, de nem mernek kikötni a macskával. Megpillantja egy nap a fiut, odamegy hozzá és kéri, hogy mentse meg a nagy bajtól, mert maholnap tönkre megy az egész birodalma.
«Megmentenélek – mondja a fiu – de nekem is elég baj van a nyakamon.»
«Mi a te bajod?» kérdi tőle az egerek pádisája. Elmondja neki a fiu a tükördarabkája történetét, hogy hogyan lopták el tőle és hogy kinek a keze közé került.
«Ezen még segíthetni,» mondja a pádisá és ezzel hivja össze a világ összes egereit. Kérdi tőlük, hogy ki járatos ebbe meg ebbe a palotába, ki ösmeri ilyen meg ilyen öreg asszonynak a szobáját meg egy tükördarabkáját. Egy sánta egér biczeg erre elé, földet csókol a pádisá előtt, és mondja, hogy ő lopogatja a szekrényéből az ételt. Azt is látta a kulcslyukon, hogy egy tükördarabkát vesz elő minden este és eldugja a párnája alá.
Megparancsolja erre a pádisá, hogy menjen és lopja el azt a tükördarabkát. Két társat kér még maga mellé az egér, az egyiknek ráül a hátára és úgy mennek az öreg asszonyékhoz. Este volt a mikor oda értek, az öreg asszony ép javában falatozott. «Éppen jókor jöttünk – mondja a sánta egér – nekünk is jut valami az ételből.»
Ezzel belopózkodnak a szobába, jóllaknak és úgy várják be az éjszakát. Megbeszélik a teendőjüket és amint lefekszik az öreg asszony, ott lesi a három egér, hogy elaludjék. Alighogy elaludt, felmászik a sánta egér az ágyba, oda huzódik az arczához és farkinczájával kezdi az öreg orrát piszkálgatni.
«Hepsi, hepsi,» olyanokat prüsszent az asszony, hogy a feje majd kiugrott a helyéből. «Hepsi, hepsi», lesi a másik két egér, kirántják a tükröt a párna alól, kapják a sántát a hátukra és hazáig meg se állanak.
Nagyot örül a fiu a tükörnek, veszi a macskát, hogy kárt ne tegyen az egerekben, és indul onnan más vidékre. Veszi aztán a tükördarabot, belenéz és ime «mit parancsolsz én szultánom?» előtte az arabja.
Kér a fiu aranyos ruhát, egy egész sereg katonát. Körülnéz, előtte a szép ruha, felveszi, előtte egy szép ló, ráül; utána egy nagy sereg, úgy indul a városába. Amint megérkezik, megáll a palota előtt és körülvéteti a katonákkal. Aj megijedt a pádisá a nagy sereg láttára.
Bemegy a fiu és megkéri a lányt az apjától. Ijedtében meg örömében nemcsak a lányt, de a birodalmát is odaadta; az öreg asszonyt a nagyajku arabbal vitetik el, ők meg élnek boldogságban, ragyogó nagy szultánságban. Mellettök a varázstükör, minden bajnak oszlatója.
