Magyar dolgozat
Reading edition
I. Háromnegyedes dolgozat
Petőfi lirai költészete
Petőfi Sándor, a világhirü nagy magyar költő mint lirikus is kiváló helyet foglal el ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban, melyet oly gyönyörüen jellemzett leiró költeményeiben.
Petőfi lirai költészetében legfontosabb a szubjektivitás, azonban Arany Jánosnál inkább az objektivitást látjuk túlsúlyra vergődni.
Míg Petőfinél olyan szépen domborodik ki a naiv, népies hang, addig Arany Jánosnál a népies hang háttérbe szorul és helyét a nyelvszépség foglalja el, amely különben Petőfi gyönyörü költeményeiben is föllelhető.
Petőfi lirai költeményeiben a következő szépségeket találjuk, úgymint: 1. népies egyszerüség, 2. nemzeti hazafiasság, 3. trópusok és figurák, 4. fiúi szeretet anyja iránt, 5. szerelmi költészet stb.
Petőfi mindig a szubjektivitásra törekedett és célját a legnagyobb mértékben el is érte, mert költeményei utat találnak a legegyszerübb nép szívébe éppenúgy, valamint a paloták ragyogó és fénybenúszó csarnokaiba is!…
Költeményeiben az aranykalászos, gyönyörü nagy magyar Alföldet látjuk megénekelve, melyet nála kivül senki oly szépen jellemezni nem volt képes, mint ahogy maga is irja gyönyörü költeményében, mely így kezdődik:
„Szép vagy Alföld, legalább nekem szép…“
Mindazonáltal Petőfi nemcsak az Alföldet birta jellemezni, de azonban a Tiszát is és a „jó öreg kocsmáros“-t, aki alatt saját atyja értendő.
Egy másik költeményében méginkább kidomborította az egyszerűséget, midőn a juhász oly szamáron megy, melynek alacsonysága következtében a juhász lába a földig ér. Egyszer csak hallja, hogy haldoklik a juhász babája s haza siet azonnal, hogy még életben találja, de azonban csak halottat talál. Elkeseredésében mi telhetett a juhásztól, tehát botjával nagyot üt a szamár fejére. Mily csudaszépen látjuk itt úgyebár az egyszerűséget, melylyel a juhász a szamár fejére üt elkeseredésében!!…
Vannak Petőfinek viszont költeményei, melyekben ő ellentétet állít be, például „Befordultam a konyhába…“ című költeményében, midőn azt irja, hogy az ő égő pipája kialudott, míg ellenben alvó szíve meggyuladott. Míg előbb pipája égett, most szíve ég, mely viszont azelőtt aludott. Már ezen is láthatjuk az ellentétet.
Ez Petőfi lirai költészete, mely az egész világ költői között nagy szerepet játszik ennek a gyönyörű, aranykalászos nemzet dicsőségére!!…
Skurek Ferenc VI. b. o. t.
II. Egyfeles dolgozat
Petőfi és a lira
1823 Szilveszter éjszakáján vagyunk! Odakünt apró pihékben szállingózik a hó.
De bezzeg nagy öröm dagasztja keblét a helybeli mészárosnak, kinek Kiskőrösön gyermeke született Szilveszter szent éjszakáján.
Egészen kicsi csecsemő. Fekete szemeivel, melyek még gondtalanul bámulják a szegényes szoba nyirkos gerendáit, most anyjára pillant s nem tudja levenni róla tekintetét… Az anya szeretetteljes bensőséggel hajol a gyermek fölé s az igazi anyákat jellemző gondossággal igazítja meg a bölcső kemény (?), de fehér vánkosait…
Mit sejt ezen anya?
Ezen anya nem sejti még, hogy a parányi bölcsőben egykor a nagy Petőfi Sándor piheni ártatlan gyerekálmait…
Petőfi!
Midőn e szót leirom, ezer emlék rajzik fel lelkesült agyamban!!… Gyönyörü költemények zengenek-bonganak, melyeket oly lelkesen, kipirult arccal olvasgattunk otthon szerető szüleink körében s az iskolában, ahol nagyrabecsült tanárunk oly szépen magyarázta el a költemények rejtett szépségeit. S lelki szemeink előtt, míg a magyarázatot hallgattuk, mintegy álomkép vonult el a napsugaras Alföld, a kis tanya, a betyár, a juhász és a szamár. De ki győzné felsorolni?!…
Petőfi lirai költészetében a szubjektiv, az alanyi elem lelkesíti legjobban szívünket, míg Aranynál a komoly, objektiv hang késztet férfias bölcselkedésre.
Petőfi, mi nagy költőnk, mi büszkeségünk, egyik kezedben lanttal, másik kezedben csatabárddal, nyugodj békében a segesvári harctér elfeledett hantjai alatt korhadó sirhelyeden…!
Goldfinger Rezső1) VI. b. o. t.