A vésztanács

Távol áll tőlem, hogy arrogáljam magamnak, mintha a most bekövetkezett nagy eseményeket anticipáltam volna; jelen tanulmányomnak egyszerüen csak az a célja, hogy rávilágítson bizonyos eseményekre, melyeknek már 1898-ban nagyjában szemlélő tanuja és némiképp szerényen cselekvő szereplője voltam. Nem tudom, mekkora jelentősége lehet feljegyzéseimnek a világháború oknyomozó történetében, a magam részéről nem békülhetnék ki lelkiismeretemmel, ha akár óvatosságból, akár szerénységből elhallgatnék olyan adalékokat, melyeknek véletlenül jutottam birtokába; de amelyeknek történelmi jelentősége talán nagyobb, semhogy közlésüket mellőzhetném azzal az önmegnyugtatással, hogy én ezzel a jelentőséggel nem vagyok teljesen tisztában.

Nyilvánosságra bocsátom hát azt, a mit a dologról tudok, minden reflexió, vagy kritika nélkül, talán lazán és rendszertelenül, de őszintén, nevekkel és évszámokkal. A többit, hogy adataim mennyiben magyarázzák a ma eseményeit, s mennyiben vetnek rájuk világosságot, ennek megitélését azokra bizom, akik többet értenek ehhez: a politikusokra és történelemírókra. Igyekszem röviden és szárazon ragaszkodni a tényekhez.

Én Rogyákkal már 1898 szeptemberében ismerkedtem meg; szorosabbá ez a nexus azonban csak novemberben lett, mikor én, bizonyos adminisztrativ körülmények folytán, melyek itt nem birnak fontossággal, a hatodik padba kerültem, jobbról negyediknek. Hátam mögött, de inkább balra, Zsemlye Tivadar ült és Rogyák előtt Singer. Ennek, mint látni fogjuk, fontos jelentősége van az egész dologban.

A lényeges mégis az, hogy én már novemberben olyan belső viszonyban voltam Rogyákkal, hogy már akkor egész bizalmasan beszélt nekem politikai állásfoglalásáról, anélkül hogy ebben az időben sejthettem volna valamit ennek az érdekes embernek a programmjából. Elhatározó eseményeknek kellett közbejönniök, hogy világossá váljon előttem, miszerint itt nem egyszerüen meggyőződésről, vagy felfogásról van szó, hanem nyilt programmról és radikális tervről.

Erről az elhatározó eseményről én november végén értesültem. Rogyákot egy reggel izgatott és heves beszélgetésben találtam Singerrel. Áthajolt a pad fölött, élénk taglejtésekkel suttogtak. Singer igen komolynak látszott, keveset beszélt, de éreztem, hogy döntő fontosságú kijelentéseket tesz. Érkezésemre hirtelen elhallgattak. Ez a bizalmatlanság nem sértett, mert ekkor még nem voltam annyira beavatva a dolgokba (később is óvatosak voltak velem szemben), hogy érdemlegesen részt vehettem volna a társalgásban. Tizpercben a folyosón találkoztam Rogyákkal. Ez alkalommal tapintatosan néhány kérdést intéztem hozzá. Láthatóan zavarba jött és kitérő választ adott. Singer már valamivel közlékenyebb volt. Megtudtam, hogy a Rogyák–Zsemlye-ügy, mely már régóta válsággal fenyegetett, ma reggel olyan fordulatot vett, amit már nem lehet tisztán diplomáciai úton elintézni.

Arról régebben tudtam, hogy Rogyák és Zsemlye Tivadar között áthidalhatatlan elvi ellentétek állanak fenn. Rogyák, mint a radikális programm pártfőnöke, Zsemlyét pánjassz aspirációkkal vádolta; – tudnivaló, hogy abban az időben a jasszok valóságos rémuralmat csináltak a Józsefvárosban és messzeható befolyásuk már a Rigó-utcában is éreztette hatását. Arról suttogtak néhányan, hogy kémeik közénk furakodtak, beiratkoztak az ötödik, hatodik osztályba, mintha igazi Tanulók volnának. Zsemlye Tivadar nyiltan tagadta, mintha a jasszokkal bármiféle politikai vonatkozásban állana; esetleges jassz-ismeretségei pusztán magántermészetüek és nem sértik a Rigó-utca vitális érdekeit. Ezzel szemben Rogyák néhányszor, a tizpercben, nagyon is érthető alluziókkal figyelmeztette Zsemlyét az efféle titkos fondorlatok veszélyeire: a viszony egyre kényesebbé vált közöttük. Ma reggel aztán, váratlanul, látszólag indifferens kérdésben, éles összeszólalkozás volt kettejük közt az Osztályban. Ez alkalommal Zsemlye Tivadar, indulatában megfeledkezve az elővigyázatról, azzal fenyegette meg Rogyákot és párthiveit, hogy hat órakor, hazamenet dorongokkal felfegyverkezett jasszok támadják meg az Osztályt.

Később, belátván elhamarkodott kijelentésének rendkivüli fontosságát, igyekezett visszaszivni a dolgot és azt állitotta, hogy neki ebben a dologban semmi szerepe nincsen, hitelesen nem tud semmit az egészről, és neki is csak ugy mondták. Rogyák ezt már nem vette tudomásul, azonnal megszüntette Zsemlye Tivadarral a tárgyalást és Singerrel visszavonult tanácskozni.

Igy álltak a dolgok délelőtt tizenegy órakor. A helyzet képét töredékes megjegyzésekből rekonstruáltam, – Singer és Rogyák, a nehéz órák felelősségét érezve, csak a legnagyobb tartózkodással beszéltek a helyzetről. Még tizenegy előtt, óra alatt, a padon át küldött Marconi-lökdösést kaptam Zsemlyétől, melyben becsületisten terhe alatt felszólitott, hogy óra után várjam meg a kapunál, rendkivüli fontosságu közlései vannak a számomra. Bár akkor még nem értettem annyira a helyzetet, hogy beláthattam volna európai következményeit egy esetleges összeütközésnek, mely a jasszok és a Rigó-utca közötti diplomáciai viszonyt beállitaná: ösztönszerüen éreztem, hogy ebben a kérdésben Rogyákék mellé kell állanom, és Zsemlye Tivadar felszólitására, hogy tárgyaljak vele, kitérő választ adtam.

Rogyák, aki tanuja volt lojális viselkedésemnek, nem szólt, de éreztem, hogy bennem való bizalma nagyban megerősödött. Azzal az udvarias, de rövid komolysággal, amit azóta se tapasztaltam államférfiuban, tudtomra adta utóbb, hogy ha nincs kifogásom ellen, tizenkettőkor szivesen lát a Mária Terézia-téren, ahol Singerrel „vésztanácsi előharcban“ (igy fejezte ki magát) megbeszélik a teendőket.

Dobogó szivvel jelentem meg a megjelölt időben és helyen. A nagy dolgok, melyeknek igy gyujtópontjába kerültem, remegő és büszke izgalommal töltöttek el, – ezt az izgalmat azonban palástolni igyekeztem, látva azt a komoly, majdnem gunyos nyugalmat, amivel ez a két nagyszabásu férfiu megbeszélte az óriási horderejü teendőket. Bár nem fogtam fel egészen az összefüggéseket, igyekeztem utánozni az ő fölényes, határozott modorukat, titokban szégyelve, de be nem vallva, hogy a szakkifejezéseket nem mindig értettem meg.

Singer az általános helyzet vázolásával kezdte. Zsemlye Tivadar mai kijelentése oda enged következtetni, hogy a jasszok árulást követtek el (az „árulás“ szó igen gyakran fordult elő ezen a haditanácson) és igy, a Rigó-utca e perben vészbajviszonyba került részint Zsemlye Tivadarral, részint azokkal a jasszokkal, akik már tanév elején titokban fenyegetőztek, hogy a B) osztályt földalatti pisztolyokkal megtámadják. Ezt tovább nem lehet tűrni, hacsak nem akarjuk, hogy egy napon a késekkel felfegyverzett jasszok, este, a sötétben, fejbőrünket levágják. A válságos helyzetért Zsemlye felelős, – e pontban haladéktalanul intézkedni kell.

Singer szavaira Rogyák azzal a hanyag nyugalommal, mely valósággal megborzongatott, kijelentette, hogy ő hajlandó Zsemlye Tivadarral vészpárbajt vivni, meghivott törzsfőnökök előtt, persze csak angolul. Ehhez ragaszkodott és ahhoz is, hogy Zsemlyét előzőleg két vészhadnagy vizsgálja meg, hogy nem rejteget-e páncélt, ami, ugy-e, árulás volna. Singer bólintott és könnyedén megjegyezte, hogy az árulásra ő már régen készült s tekintve, hogy atyjának a Bakonyban óriási földalatti vas-telepei vannak, máris intézkedett, hogy nyolcezer vizhatlan páncélt készitsenek, amit a trikó alatt lehet hordani, anélkül, hogy bárki is észrevenné. A munkások hónapok óta serényen dogoznak, s a napokban megérkezik az első szállitmány, mintegy háromezer darab. Ha a jasszok árulás révén meg tudtak volna valamit a dologról, és ők is szereznének valahonnan páncélt, arra az esetre nehány száz vasruhát is csináltatott, vascipőket, vasnadrágot és teljes vas trikót. A vészpárbajhoz különben ő is hozzájárult, azzal a megszoritással, hogy a vészhadnagyok helyett inkább farmereket kellene hivni, ezekben jobban meg lehet bizni.

Abban az időben kicsit félénk voltam s igy sokáig nem mertem megszólalni. Éreztem azonban, hogy tekintélyem igy nagyon alászáll s igy zavartan és pirulva én is megszólaltam s felvetettem a kérdést, vajjon nem volna-e jobb, ha Zsemlye Tivadart egyszerüen lefejeztetnénk? Hiszen, ha kimondjuk, hogy tényleg árulás történt, ennek nem volna semmi akadálya.

Bár nem mutatták, magam is meglepetve éreztem, hogy inditványom meglepte a vésztanácsot. Singer hosszabb beszédben válaszolt, melyben kifejtette, hogy az ötlet magában nem volna rossz, csak az a baj, hogy hadüzenet nélkül az ilyesmit nem lehet megcsinálni, mert hiszen ez (a következő kifejezést sokáig kereste), mert hiszen ez kelepce volna. Rogyák azonnal hozzájárult ehhez a felfogáshoz. Hevesen magyarázni kezdte, hogy jellembecsület szempontjából hadüzenet nélkül képtelenség kelepcét inditani (igy mondta), ennek megvan a maga módja. Különben a kelepce nagyon kényes dolog, ehhez külön megállapodás kell és sok feltétel, amit mind tisztázni kellene és e pillanatban nem tudja egészen biztosan, vajjon jasszokkal szemben jogosult-e a kelepce; ezt még bővebben meg kellene beszélnie barátjával, a hadvezérrel, akivel esténkint találkozni szokott s aki nehéz háborus kérdésekben az ő tanácsadója. Nehogy azonban közben ismét elrontson mindent az árulás, azt ajánlja, hogy kelepce helyett inditsunk csatát, még pedig haladéktalanul.

Singer ehhez hozzájárult. Most már csak a formai kérdések voltak hátra: elsősorban persze a zászló. Singer megigérte, hogy másnapra behozza a zászlót, a hozzávaló bélyegzővel, amit az ő atyja már régebben megcsináltatott és eddig az iróasztalon tartogatott várva, mig szükség lesz rá. Rogyáknak itt ujabb nehézség ötlött eszébe. – Honnan szerezzük a prédát? – kérdezte. – Hiszen préda nélkül hozzá se kezdhetünk a csatához, hogy igy fejezze ki magát. Singer egy pillanatra zavarba jött. Ekkor megint megszólaltam s azt ajánlottam, hogy a prédát talán gyüjtés utján lehetne beszerezni. Mindjárt megbántam elhamarkodott közbeszólásomat, mert mind a ketten hirtelen elhallgattak, összenéztek és gunyosan elmosolyodtak. Megint elpirultam és zavartan dadogtam valamit, hogy hiszen nem ugy értem, mire Rogyák atyásan magyarázó, fölényes jóindulattal fölvilágositott, hogy a prédát nem lehet gyüjteni, mert hiszen az egy vérengző állat és a csatába két rendőr szokta vinni láncon, a sereg előtt, közvetlenül a zászló mellett.

Ebben állapodtunk meg. A tanácskozás után Rogyák vészesküt vett tőlünk, hogy nem követünk el árulást.

Másnap kilenc órakor meginterpeláltam Rogyákot, hogyan állunk a háboruval. Azt felelte, hogy Singer nem kapta meg a páncélokat, mert a hajó, amely Bakonyból hozza a holmit, zátonyra futott.

Később közölte velem, hogy az egész dolgot el kell halasztani bizonytalan időre, mert karácsony előtt, mig meg nem tudjuk, hogy leszünk az okiratokkal, az egész dolog nem tényvalóság. Biztositott azonban, hogy az előkészületek minden irányban folynak. A mozgalom egyre terjed, hogy a zászló igenis megvan már és hogy egész Amerika tud már a dologról. Kaliforniával való szövetségünk már biztos és csak az alkalmas időt várja, hogy egészen csendben és szerényen, anélkül, hogy valaki észrevenné, meginditsa a világcsatát.

Ennyi az, amit az 1898-iki vésztanácsról tudok. Hosszu ideig nem foglalkoztam a dologgal. 1899-ben a reáliskola első osztályába iratkoztam és évekig egyéb tanulmányok foglaltak le. E nagy események juttatták eszembe mindazt, amit megirtam. Az összefüggések felismerését, ismétlem, azokra bizom, akik erre nálam hivatottabbak.