Kisérletezem

A mágnesesség és villamosság mágikus jegyében folyt le november. A fizikaterem asztala állandóan tele van gépekkel, korongokkal, elemekkel, induktorokkal és dinamókkal. Borzasztó dolgok történtek: Pollákovics ráállt egy üveglábú zsámolyra, mire beleeresztették a villamosságot, mire Pollákovicsból szikrák pattantak és a haja égnek meredt. Müller elmagyarázta, hogy Pollákovics, mint emberi test, jó vezető. Pollákovics szerényen és áhitattal állt a zsámolyon, mint ahogy egy jó vezetőhöz illik és lelke mélyén homályos örömmel villant át az elektromos áram szárnyain, hogy Müller ezekután feltétlenül kijavitja kettesre a háromnegyedét – hiszen nem lehet ő rossz tanuló, lám, milyen szépen átvezette a villamos áramot is – zavarosan olyan érzése van, hogy aki nem érti a fizikát, azon nem megy át a villamos áram, mely a tanár úr szolgálatában áll és mint ilyen, tisztában van a helyzettel és az osztálykönyvvel.

Hazamenet hatér veszek egy mágnesvasat. Ámulatos dolgokat tud a mágnesvas, de nem vagyok megelégedve az eredménynyel. Már útközben elhatározom, hogy otthon a patkóalakú vasat kiegyenesitem, a közepébe lukat fúrok a… a… mondjuk az apám hegyes papirvágójával (esetleg ollóval) és iránytűt csinálok belőle, de boussole-formában, hogy az irányt abban az esetben is mutassa, ha egészen ferdén lefelé áll, mert hiszen esetleg nagy földrengés is lehet, a ház oldalt billen, mint egy hajó – és én mégis tudom majd az irányt, milyen jó lesz. Lelkesen elvégzem magamban, hogy sohasem járok iránytű nélkül ezentúl.

Csupa izgalmas terv vagyok, mire hazaérek. Mert Heronlabdát is csinálok, úgy van és magdeburgi féltekéket, ha tudni akarjátok és egy Leclanché-elemet. Csak a hugomat találom otthon, akinek lelkesen magyarázni kezdem a Toricelli-féle űrt. Na, mit gondolsz, mi tartja fenn a hetven centiméter magas higanyoszlopot, kérdem gúnyosan. Igen, nem hiszed? Hát idenézz. Teletöltök vízzel egy poharat, papirt leszek alája – most idenézz, megforditom az egészet és nem folyik ki. Na jó, most csak azért folyt ki mert… persze, nem a pohár alá kell tenni a papirt, elfelejtettem.

Balsikerem nem veszi el önbizalmam. Fésűt dörgölök és papirszeletkéket csipegetek fel a fésűvel. A hugom azonban felbosszant és azt állitja, hogy a papirszeletkék csak azért ragadnak a fésűhöz, mert a fésű piszkos.

Áttérek a Leclanché-elemre. Ez kicsit bonyolult dolog. A befőttes üveg rendben volna, de honnan veszek staniolt? Réz is jó volna, – hja, ha a fürdőszoba csapját le lehetne olvasztani! Csakhogy ez több nehézségbe ütközik, aztán meg nem tudom, meggyőzhetem-e családomat fölfedezéseim fontosságáról és hogy ezek a fölfedezések a család részéről bizony áldozatokat és nélkülözéseket követelnek.

Ellenben ki fogom szivattyúzni a vizet a vizes kannából, ki én és bebizonyitom, be én, a légnyomást. A légszivattyút azonnal megtervezem papiron, fantasztikus utópiák ragadnak magukkal. Az egész szobából kiszivattyúzom a levegőt, ki én, úgy hogy a tárgyak elvesztik szabad esésüket.

Marinak, a mindenesnek, az a nézete, hogy én egy pofont fogok a papától kiszivattyúzni, ha azonnal nem veszem ki a mozsárból az ecetet és a széndarabokat, amiket beleraktam. A természettudományokat kezdik görbe szemmel nézni, – de hát nem lehet forradalmat csinálni anélkül, hogy föl ne forgassuk a fennálló világrendet. Hát nem hisztek Newtonnak és Copernicusnak? Hát idenézzetek – mondjuk, ez a lámpa legyen a Nap – a szabad térben mozgó égitest. Nézzétek, ideteszem a mágnesvasat – képviselje ez a gravitációs erőt. Vagy, mondjuk, ne a lámpa legyen a Nap, hanem ez a mágnesvas és legyen csak a lámpa egyszerűen a Föld. Na most már, na már most. Most képzeljétek, hogy ez a mágnesvas, ami, ugy-e, a Nap, itt, ahol tartom, egyhelyben áll. Ugy-e, most a lámpának a baloldalát világitja meg? De kérlek Mici, ne légy olyan nehézfejű. Igenis, most ugy van, hogy ez világitja meg a lámpát és nem a lámpa eztet, mert a lámpa, az egy sötét test legyen. Na már most. Meddig tart ez? Ugy-e, addig tart csak, míg a Föld, vagyis a lámpa el nem fordul, nem megyünk semmire, mert akkor csak éj és nap váltakoznék és nem lennének évszakok. Hanem a Földnek el is kell mozdulni – keringeni kell – mozdulni kell neki, az istenit – nna!! látjátok?! így mozog… így mozog a Föld… így kell neki mozogni – és mégis mozog…

Arról nem tehetek, hogy a lámpa leszakadt. Rosszul volt feltéve – a csavar nem működött. Azt pedig természetesnek találom, hogy a hálátlan és megnemértő birák vacsora helyett kilöktek a cselédszobába és rámzárták az ajtót. Galileivel is pont ezt csinálták. De az igazságot nem lehet véka alá rejteni. Eppur si muove!