VIII. JELENET.
Reading edition
ELŐBBIEK, Ijjas és Nup nélkül.
(A holdfény eltűnik. A szolgák rémülten lapulnak meg a fa tövében. Pár pillanatnyi csend, mely alatt a küzdők zaja hallatszik csak a barlangból.)
ÜNŐ:
Te átkos kigyó! Te mérges féreg! Tetszik a müved? Ott vivnak érted a férfiak halálos tusát. Hallod? Hallod! Mint küzdenek, hogy zihál a mellük! Ott jár közöttük az üres szemű halál és szemléli, melyikre leheljen. Büszke lehetsz a müvedre, mondhatom. Hallod? Hallod? Hogy birkóznak?! Ott küzd az életéért az Ijjas, az, a ki felvett, felnevelt, aki megmentett az éhhaláltól, megmentett az erdei vadaktól, a ki szeretett, a ki ölelt, a ki kivánságaidat leste ajkaidról! És az a másik is, a másik, az a szép sápadt másik, a kit idehivtál, a kit ide csaltál, te telhetetlen nőstény, mert egy férfi nem elég neked! Mint a párzó farkasszuka egész falka him kell, hogy kövessen, ugy-e? Légy átkozott! Az is ott benn van, az is, ott, ott van ő is! halld! hogy küzködik, hogy küzködik az Ijjas fojtó ölelésében!
VIRÁGSZÁL (halkan):
Ő győzni fog!
ÜNŐ:
Hallod! Hallod! Hát miért nem mész, miért nem repülsz a segitségére a te szerelmesednek, miért nem harapod le az Ijjas fojtogató ujjait, miért nem fogod be a szemét, hogy az a másik, a te himed a sima tőrjét bedöfhesse. Menj, menj hát, segits a párodnak! Menj, mert későn érkezel.
VIRÁGSZÁL:
Ő nélkülem is győzni fog.
ÜNŐ:
Ah! Azt hiszed! Csalódsz! Halld! Halld! hogy hörög már. Hallod? Mindjárt halva lesz ha, ha, halva lesz.
VIRÁGSZÁL:
Ő győzni fog, mert szeretem.
ÜNŐ:
Mindjárt halva lesz, hulla lesz mindjárt a te szerelmesed. Ha ha! Hulla, hideg, fagyos hideg hulla lesz! Hulla! Érted?!
(A barlangból vérfagyasztó kiáltás hallik, az asszonyok rémülten elhallgatnak és a barlang felé néznek. Ünő Virágszált visszafogja. A nyilásban megjelenik az Ijjas háttal, tántorogva, Nup közvetlenül követi és több szurást ejt rajta. Ijjas hörögve kap a melléhez, egészen a tűzhelyig hátrál, ott elesik és feldönti az üstöt; a kiömlő viz eloltja a tűzet, mely sisteregve alszik el)
IJJAS (haláltusában):
Jaj nekem!
ÜNŐ (erőtlenül összeroskad):
Az Ijjas! Vége! Vége!
SZOLGÁK (rémülten):
A tűz! A tűz elaludt!
VIRÁGSZÁL (megkönnyebbülten):
Ah! (Virágszál mozdulatlanul a medvebőr kerevet szélén áll, hátát a sziklafalhoz támasztja.)
SZOLGÁK (m. f.):
A tűz elaludt! A tűz elaludt…
NUP (ki ziháló mellel állt a barlang előtt, Virágszálhoz):
Enyém vagy hát. Nem a véletlen ad kezembe. Véres munkával szereztelek, te vagy a küzdelemnek aranyos prédája. Nem annak a hullának a fejét, nem azt fogom övemre kötni, hanem fehér testedet fűzöm magamhoz, diadal jeléül. Enyém vagy szőke asszony, megöltem őt!
SZOLGÁK (félénken leborulnak):
Üdvözlünk hatalmas ur!
NUP:
Lásd, hogy kigyóznak vörös sávok a karjaimon. (Eldobja a kardját.) Lásd, milyen pirosak a kezeim, olyan pirosak, mint a véres virág, melyet ledobtál nekem, mint a piros rózsák, melyek közül megláttalak! Lásd rózsákat téptem neked ott, szerelem rózsáit, vérző harmat között! És a harmat megfogta mind a két kezemet. Harmat hull a hajnal utjain, lásd, lásd, ez a mi hajnalunknak véres harmata!
(Az eldobott kard a tűzhely mellé esett és a kovákon szikrát hányt, az ott lerakott galyak tüzet fognak A tűz magas lángkévével ég, mely bevilágitja a szint.)
ÜNŐ és SZOLGÁK (babonás félelemmel):
A tűz! A tűz!
SZOLGÁK:
Üdvöz légy, mindenható vadász!
NUP:
Ah! Nézd a lángot. Milyen vakitóan tündöklően ég. Nem a fa ég ott, nem a száraz, szürke galyak égnek, nem, vágyaim gyultak lángra, azok égnek, azok szikráznak, ezer nyelvvel, tündér pompában törnek föl a sötét éjszakába. Az én, a te vágyad lángja ez! Mert te is vágyol, te is vágyol, érzem, tudom. Ah! kéj, kéj, kéj már a te vágyad is!
SZOLGÁK és ÜNŐ:
Üdvöz légy, mindenható vadász!
NUP:
Ölelni vágynak, nem eltolni, sima karjaid, hivnak, nem riadnak a tengerszinű szemek, vörösen fénylik purpur ajkaidnak ive, mint valami vérző, édes szerelmi seb; nem tilt, de csókol biborvörös ajkad! Ah! kinos kéjes kéj a vágy! Mint forró bűvös ital hullámzik ereinkben! Ugy feszül köztünk az édes várakozás, mint az ijjon az elpengésre feszülő hur. – Érzem, értem váró hallgatásod, hallom néma, hivó szavadat!
SZOLGÁK és ÜNŐ:
Üdvöz légy, mindenható vadász!
NUP:
Mert te is vársz, te is vágyol, te is szeretsz! Ugy zeng a vágy tündöklő testedből, mélységes szemeidből, mintha dal volna, bűvös, csodás dal, forró, forró szerelemről, ugy sugárzik, ugy süt, ugy éget, mint az aranytűz fénylő ragyogása, ugy száll felém, mint egy győzelmes szerelmi kiáltás!
SZOLGÁK és ÜNŐ:
Üdvöz légy mindenható vadász! (leborulnak.)
(Virágszál kitárja karjait, Nup gyorsan hozzálép és megöleli.)
FÜGGÖNY.