II. JELENET.

ELŐBBIEK, IJJAS.

Ijjas erőteljes, de már idősebb ember. Torzonborz hajában, sűrű fekete szakállában, mely barna arczát köriti őszülő szálak fénylenek. Hajában kétfelől két hosszu fekete tollat visel. Fekete bőrökbe van öltözve, arcza és karjai tetoválva vannak piros festékkel.

IJJAS:

Hová Virágszál?

VIRÁGSZÁL:

Az erdőbe megyek, fát hozunk a tűzre.

IJJAS (Ünőhöz):

Mit te rongyos vén banya, te Virágszált mered fáért küldeni!?

ÜNŐ (mély meghajlással):

Nem én küldtem, óh nagy uram, ő maga akart menni… én nem küldtem… igazán nem küldtem.

IJJAS:

Hát nincs nekem rabom, a ki ilyen nyomorult szolgálatra való? Hol vannak a gazemberek?

VIRÁGSZÁL:

Ők már ott vannak az erdőn; én azért megyek éppen, hogy reájuk vigyázzak.

IJJAS:

Ne menj; minek azokra vigyázni? Nem jegyeztem-e meg őket saját kezemmel? Nem szökhetnek el. Egy tanya sem merne befogadni olyan embert, a kinek levágtam a bal fülét. Ismerik a jegyemet! Sőt, visszahoznák. És akkor… (fenyegető mozdulat.) Ne menj Virágszál, maradj mellettem.

VIRÁGSZÁL:

De reájuk vigyázok, hogy serényebbek legyenek. Hogy ne lustálkodjanak.

IJJAS:

Nem. Maradj. (Gyöngéden megfogja a Virágszál karját.) Maradj, simakaru Virágszál. Majd elmegy Ünő utánuk. (Ünőhöz durván) Eridj! Ugy sem veszem semmi hasznodat.

(Ünő engedelmesen indul).

VIRÁGSZÁL:

Nem, nem. Te nem, én megyek. Óh hagyj elmenni, Ijjas, ugy szeretem ilyenkor tavaszszal az erdőt. Hagyj! Hagyj!

(Ijjas vissza akarja tartani, de Virágszál kisiklik a kezéből, és szaladva jobbra el. Ijjas utána néz, majd arcza elborul. Ijjas haragosan föl s alá járkál, mig Ünő a kopjával foglalatoskodik.)

IJJAS:

Miért küldöd az erdőbe?

ÜNŐ (meghajlással):

Nem küldtem, nem is merném, nagy uram, ő akart menni. Én nem küldtem.

IJJAS:

Ne feleselj! Tudom, te küldted. És épen most, épen most! Te biztattad, hogy menjen. Hogy ne legyen itt, itt, mellettem. Biztattad, ellenem biztattad, tudom milyen vagy. Jól tudom. Hiába teszed magadat; jól tudom.

ÜNŐ (meghajlással):

Valóban, valóban, nem én küldtem, nagy ur.

IJJAS (lábával dobbant):

Hallgass! Ösmerlek. Te biztatod, ellenem biztatod. Ez a te bosszud velem szemben. Ez a te ravaszkodásod alacsony féreg! Mindig abban jársz, hogy elmenjen, hogy ne legyen itt, ne legyen mellettem. Hátra szeretnéd tenni ugy-e? Hátra? Pedig hiába, hiába.

ÜNŐ (meghajlással):

Valóban nagy uram, én…

IJJAS:

Hallgass! Utálom még a hangodat is hallani! Azt a csuszó, mászó, szemrehányó hangodat. Gyülölöm! Hallgass! Igen, persze, mert irigyled. Irigyled tőlem ezt az örömet is. Irigyled, hogy én fiatal maradtam és erős, te pedig megvénültél. Megvénültél, azért irigyled.

ÜNŐ:

Az idő eltelik, mindenkinek.

IJJAS:

Hallgass! Ne ingerelj. Én fiatal maradtam és erős. Ne ingerelj, vigyázz, megérzed, hogy a régi vagyok. Az is fogok, az akarok maradni. Csak te vénültél meg. Ő pedig fiatal és szép, ép ugy mint te rut és vén vagy. Igen; rut vagy, vén vagy. Érted? Vén. Megvénültél.

ÜNŐ (keserűen):

Tudom.

IJJAS:

Hát tudjad is. Mire vagy te még jó? Semmire; arra, a mire a félfülű szolgáim. Hogy a tüzet fentartsad. Az vagy a mi egy kitaposott saru. Elhányni való rongy. Az vagy te. Köszönd meg, hogy enni adok neked. Mit babrálsz ott?

ÜNŐ:

A te eltörött kopjádat igazitom. Az elpattant kopjakő helyett másikat szoritok bele a nyélbe, uram, a hogy rendelted.

IJJAS:

Hogyan? Hát még most sincs meg? Hiszen tegnap este adtam oda neked. Nem megparancsoltam, hogy délre meg legyen?

ÜNŐ:

Megvolna uram, hiszen egész nap dolgoztam rajta, de a követ is és a nyelet is meg kellett faragni. Ez a kő szélesebb a talpán, mint a másik volt.

IJJAS:

No és? Azért meglehetne! Mit csinálsz te egész nap, te naplopó, ha még ezt sem tudtad elvégezni!? Alszol ugy-e, egész nap alszol? Mutasd ide!

ÜNŐ (mélyen meghajolva átnyujtja a dárdát):

Itt van.

IJJAS (vizsgálgatja):

Hiszen a hur nincs megszoritva! igy dolgozol te. Vigyázz magadra! Azt akarod, hogy kiessék a hegy belőle, hogy meg nem szoritod? Tán azt akarod, hogy megint elveszitsek egy szépen csiszolt kovát, mint a multkor, mi?

ÜNŐ:

Bocsáss meg nekem, de egyedül nem tudom annyira megszoritani a mint kell, hatalmas uram. A szolgákra nem mertem bizni, Virágszál pedig nem akart segiteni.

IJJAS:

Jól tette. Szégyen, hogy ebben is segitségre szorulsz; segitség kell neked, a ki kiszolgáljon.

(Ünő a kőpartba szoritja a lándzsanyelet és ugy huzza meg a hurt.)

ÜNŐ:

Ne ugy te állat! (Félrelöki Ünőt és kezébe veszi a kopját.) Hiszen még eltöröd a nyelet. Fogd meg. Na, fogd meg, ha mondom. Egyenesen. Lejebb, lejebb.

(Ünő a kopját tartja, Ijjas a hurt szoritja meg a hegy körül.)

IJJAS:

Ejnye! Tartsd hát, te buta! Erősebben! Erősebben! Most huzd. Ereszd el. (Megkötözi a nyélen a hur végét, melyet a bog fölött leharap.) Na hát megvan. Olyan nagy dolog? (A kopját a sziklához támasztja.) Hol az ijjam?

ÜNŐ:

Benn van a barlangban, nagy ur. Kihozzam?

IJJAS:

Hozd ki.

(Ünő gyorsan el a barlangba, honnan kihozza az ijjat.)

ÜNŐ:

Itt van.

IJJAS:

Megfaggyuztad? (pengeti a hurt).

ÜNŐ:

Meg, hatalmas uram.

IJJAS:

Hát a nyilak hol vannak? Miért nem hozod? Tán nyil nélkül menjek? És a szekerczét is! Siess! (A lándzsanyéllel utána suhint) Mozogj!

(Ünő kihozza a kőszekerczét és a nyilakat.)

IJJAS (a nyilakat nézi):

Hány van? Csak három! A negyedik hol van?

ÜNŐ:

A negyedik az beletört az őzbe, a melyet tegnapelőtt lőttél. (Félénken). Az őz estében reázuhant, az törte el.

IJJAS:

Ne hazudj, bizton te törted el. Mondtam pedig, vigyázz ha kihuzod, de neked hiába beszél az ember.

ÜNŐ:

Valóban már el volt törve, mikor…

IJJAS:

Hallgass! Holnap meglegyen a nyil, különben eltöröm a nyakadat, nyomorult banya. (A vállára fűzi az ijjat.) Honnan fu a szél?

ÜNŐ:

Kelet felől usznak a fellegek. (Mély meg-meghajlással átnyujtja a lándzsát, a nyilakat és a szekerczét.) Hatalmas uram, bocsáss meg, hogy valamire figyelmeztetlek. A félfülüeket mikor fáért küldtem, vonakodtak, azt mondták, hogy veszély jár az erdőn. (Ijjas figyelmes lesz.) Azt is mondták, hogy a nagy farkas, az a mely tulnan vadat hajtott sokszor eléd, megölve levágott fejjel fekszik tul az éren. Óh én nem hiszem, hogy ez igaz, csak ugy jelentem neked, nagy ur, a hogy ők mondták.

IJJAS (elborult arczczal):

Igaz. Én is láttam. (Elgondolkozva.) Itt, ott, füvön virágokon láttam kétes nyomot. Valami jár; valami ismeretlen. (Hirtelen elhatározással indul.) Eh! Majd elválik!

(Ijjas indul.)

ÜNŐ (leborul):

A vadászó szellemek szerencsét adjanak neked s tartsanak távol tőled minden veszedelmet.

(Ijjas nem felel, hanem lassan megy fel a sziklafal mentén levő ösvényen és fenn a barlang felett balra el. Ünő addig mig Ijjas látható, leborulva marad, azután felkél és szomoruan a tűzhöz ül. Fácskákat dob a tűzre.)

ÜNŐ:

És nem marad egyéb nekünk, mint a szürke, hideg hamu,… a tűz hullája… a hideg szürke hamu.