VII. JELENET.

Teljesen beesteledett; holdfény.

ELŐBBIEK, IJJAS, ki balról a barlang fölötti sziklán jelenik meg. Nup elereszti Ünőt, a ki térden az ösvény felé vánszorog.

IJJAS:

Mi az? mi történik itt? (Vad kiáltással) Háh! (Lekapja az ijját és egy nyilat lő Nupra, kit mellén talál. Nup megtántorodik.) Halál! Halál reád!

ÜNŐ:

Ijjas! Ölj! Ölj! Idegen! Öld meg!

VIRÁGSZÁL (ki egy lépést tett Nup felé, mikor a nyil érte):

Óh jaj, jaj nekünk!

ÜNŐ (elkapja Virágszált és hátravonja a kőpart mellé):

Ezt is! Ezt is! Ezt az árulót is öld meg!

IJJAS (eközben gyorsan lejött az ösvényen. Rettentő nyugalommal rengetve hosszu lándzsáját):

Vesztedre jöttél ide fiu! Ah! mint a tolvaj róka, ugy lopóztál ide, meglested, meglapulva a bozótban, a gazban, a szemétben mikor nincs itthon a gazda, mikor fordit hátat, mikor törhetsz a védtelen asszonyokra. Büntetlenül. Veszély nélkül, te gyáva féreg! Elszámitottad magad. Csapdába kerültél. Csapdában vagy, gyáva korcs! Itt az Ijjas, itt az Ijjas! Készülj a halálra.

ÜNŐ:

Ölj! Ölj! Ijjas! Ölj!

NUP (kitépi a nyilat):

Fecsegő!

IJJAS:

Halál! Halál! Készülj a halálra! Rongygyá tépem halovány testedet s az erdő ebeit, a kőszáli keselyüket hizlalom roncsolt tagjaiddal. Hiénák nyalják föl kiöntött véredet. Dögként gurul el rothadó hullád le a patakon. És a fejed? A fejed ott fog fehérleni látod, ott. (A fára mutat.)

NUP (kihuzza tőrét):

Fecsegő!

ÜNŐ:

Ölj! Ölj! Öld meg Ijjas!

IJJAS:

Jer, hadd szabaditsam ki a testedből büzhödt lelkedet. (Nekiront a lándzsával.)

NUP:

Fecsegő. (Nup elkapja a lándzsát és Ijjas felé szur. Ijjas félreugrik, elereszti a lándzsát és átöleli Nupot. Összeölelkeznek. Nup felülről akart szurni, de Ijjas oly szorosan tartja, hogy nem szurhatja meg. Nup a barlang bejárata előtt állt, mikor Ijjas támadott, küzdelem közben behátrálnak a barlangba.)