Front matter
Reading edition
Megjegyzés: Az eredeti képek elérhetők innen: http://archive.org/details/kzpkorfbbkr00mr
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam
A KÖZÉPKOR FŐBB KRÓNIKÁSAI A MAGYAROK HONFOGLALÁSA KORÁIG.
IRTA
MÁRKI SÁNDOR.
BUDAPEST.
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA.
1900.
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
A KÖZÉPKOR FŐBB KRÓNIKÁSAI A MAGYAROK HONFOGLALÁSA KORÁIG.
A történetírásban vannak egyes, valósággal beleszikkadt nézetek, melyek onnan származnak, hogy az általános nagy kérdések fejtegetésében csak kevesen mennek vissza a forrásokig s így csupán a feldolgozók állításait visszhangoztatják. Különösen megszokott jelenség ez a kisebb népeknél, melyeknek az egyetemes történelemben nincs elsőrendű szerepök s így el sem akarják hinni, hogy nekik, bizonyos általánosságok ismeretén túl, az egyetemes történelem tanulmányozásában forrásműveket is kelljen használniok.
Pedig ebben a kérdésben épen ők vétnek önmagok ellen, ha az első krónikásokat elhanyagolják. Az eredeti szövegeknek alapos ismerete arra vezetheti őket, hogy a feldolgozók a forrásnak kissé zavarosabb részét már élvezhetetlennek tartván, a helyett, hogy a víz meghiggadását bevárták volna, kiöntötték, holott az egészen tiszta vízzel minden szomjazót ki nem elégíthettek. Mi magyarok ugyancsak keveset merítettünk a középkor egyetemes történelmének forrásaiból s így joggal remélhetjük, hogy vizét nem kapjuk oly zavarosan, mint a németek, angolok és francziák, kik oly bőven bántak vele, hogy már egészen sáros lett tőle a patak kútfeje. Ez a sár a krónikáknak a mi történetünkre vonatkozó, kiöntött részéből keletkezett. Föladatunk nem e sár kiszikkasztása, hanem az, hogy megakadályozzuk a minket üdíthető víznek tovább való pocséklását.
Csak egy példát erre!
A népvándorlás korában hazánk a népeknek valóságos szállója volt. Nemzetiségi viszonyainkban még ma is érezzük a másfél ezer év előtt való tarkabarkaságok hatását. Alig van a mai Európának nemzete, mely szálláskeresni meg nem fordult volna nálunk. Helyi középpont nélkül ugyan, de világbirodalmat alapítottak itt a húnok s e világbirodalom felbomlása, mely hullámzásba hozta egész Európát, a mai Magyarországban okozta a legnagyobb felfordulást. Itt dőlt el Európa sorsa. A krónikások jól tudják ezt; a feldolgozók azonban vagy ismertebb tájakra igyekeznek áttenni a nagy politikai és társadalmi fejlemények keletkezésének szinterét, vagy azt akarják elhitetni, hogy tudásuk nehéz bárkája meg sem érzi e hely örvényeinek forgatagát. A magyar historikusok pedig még mindig attól látszanak tartani, mint a hajósnépek Vasco da Gama előtt, hogy az egyenlítő alatt levő tenger vize forr s így inkább kikerülik a tudás tengerének ezt a veszélyes negyedét, hogy meg ne és föl ne süljenek.
Pedig a középkor forrásainak ismeretét a tanárvizsgálat szabályai is előírják s a tanárképző-intézetek és semináriumok tényleg foglalkoznak is velök. A mi föladatunk most csak az lehet, hogy a kritikus feldolgozók nyomán már ismert korokat egykorúak és közel, egykorúak esetleg kritika nélkül való előadásában ismerjük meg. Számolnunk kell naivságukkal, mert – a hogy 1895 febr. 10. a Kisfaludy társaságban mondta Apponyi – Deák Ferencz sem lehetett csupán Csengeryre kiváncsi, kihez hasonlóan talán csak 12 ember gondolkozott az országban; hanem hallani óhajtotta az unalmasnak tartott fecsegőt is, a hogyan gondolkozik és érez sok százezer.
Mi is ilyen, csak nagy kritikával használható krónikásokból akarunk alkotni typusokat, hogy teljes közetlenségben lássuk magunk előtt a középkort. Csupán néhány krónikásnak könyvével fogunk foglalkozni; többnyire olyanokéval, a kiknek előadása már csak azért is kívánatos reánk nézve, mert bővebben szólnak erről a mi mostani hazánkról s így – ha nem is az időt, de a helyet és a körülményeket a külföldieknél jobban ismerhetvén, – hitelességök és megbízhatóságuk kérdésében könnyebben gyakorolhatjuk szavazatjogunkat. Vonuljon el előttünk a középkornak a magyarok honfoglalásáig terjedő része az ő saját elbeszélésökben, az ő saját felfogásukban. Izlésünknek és tudásunknak már mindenesetre elég fejlettnek kell lennie arra, hogy meghallgatván, meg is birálhassuk őket. Viszont azonban az újkor nagy historikusainak ellenmondást alig tűrő nyilatkozatai s itéletei se gátoljanak bennünket abban, hogy bevalljuk, milyen jól esik az a közetlenség, melylyel a krónikások saját korukról beszélnek s az a mysticismus, melylyel, már a katekizmusban eltelve, századok legendáiról mesélgetnek.
De mivel nem az 1001 éj meséiről van szó, nem is 1001 krónikásnak, hanem csak annyinak bemutatása a czélom, a mennyinek lelkébe, műveik részletesebb megismerése alapján, ily rövid idő alatt bepillanthatunk. Ha csak 7–8 írót ösmertetünk is így meg, hitem szerint már otthonosabbak leszünk a középkorban s jobban felfogjuk az akkori társadalom szellemét.
A sorozatot a népvándorlásnak irodalmunkban is gyakrabban, de még sem eléggé idézett első nevezetesebb leíróján, Jordanesen kezdem.