UTÓHANG A «VARCHONITÁK»-HOZ.
Reading edition
«Mennyi bombaszt!» fogja mondani a századvégi olvasó, ha a kuriozitása rávitte, hogy ezt az elbeszélést átlapozza.
És igaza lesz. Biz ez már mind bombaszt mai napság.
De hát ennek az elbeszélésnek is eczetágya van.
Nem regénynek készült ez, hanem drámának.
1853-at irtunk. A Bach-korszak virágévadját. A földön feküdt minden. A magyar kezdte megszokni a kényuralmat, a rabrendet, az idegen szót, az új intézményt. Nem volt már semmi reagálás – (a szabad, a nemzeti irányban), csak még egynehány exaltált poéta keblében.
No azokról meg gondoskodva lett a censura intézménye által.
A nyelvünket nem értette senki az államalkotó elemekből: elkezdve a helytartón, folytatva a megyefőnökön, a rendőrfőnökön, a biztoson, a végrehajtón keresztül, egész le a Schulrathig. Csak a censor kötelessége volt érteni az átkozott finn-ugor idiomát.
A miket most Te, boldog idők szülte olvasóm, furcsa bombasztoknak fogadsz, abban az időben egy refractárius magyar irónak jajkiáltásai voltak az alvó nemzethez, áthelyezve a khokonorhegyi szakadékok közé, szájába adva soha nem élt királyoknak és királyleányoknak; de megértve, átgondolva egy élni akaró tetszhalott nemzettől.
Ez a mű, így regényalakban, csak jóval később, egy enyhébb korszakban láthatott napvilágot: eredetiben ez drámának született. S ide kell egy pár korrajzoló kontúrvonás.
Két censor volt ez években a magyar irodalom fölötti birói székbe ültetve.
Az egyik firtatta a könyvalakú termékeket és a hirlapokat. (Könnyű volt neki: mindössze négy hirlap jelent meg Pesten.) Ez egy malitiózus, rosszindulatú, hóhérnak született pribék volt. A nevére nem emlékezem. A kit meggyűlölök, azt el szoktam felejteni.
A másik egy becsületes, jóakaratú, élni és élni hagyni szerető teremtés volt: ennek a nevét megtartottam, «Csehall»-nak hítták. Erre volt bízva a színművek, és színi előadások ellenőrzése.
Én tehát, a ki már akkor is ravasz, furfangos politikus voltam, előre tudva, hogy ilyen hazafiui frázisoktól duzzadó regényfélét a nyomdafesték reprodukálni nem fog a Nr. 1 censor szigorúsága miatt, azt fundáltam ki, hogy ugyanezt, mint színművet fogom a lethargiás közönséggel inhaláltatni: Csehall úr kegyes elnézése mellett.
A stratagéma teljesen sikerült.
Az én derék, becsületes Csehallom a kövekező referádát nyújtá be a rendőrtanácsosnak a «Dalma» czímű drámámról:
«Dieses Spektakelstück ist ein Machwerk, welches geeignet ist, durch exotische Decorationen und kuriose Costüme ein zahlreiches Publikum ins Theater anzulocken.»
Az Isten áldja meg ezért a jó rekomendáczióért.
A «Dalma» előadása a nemzeti szinházban meg lett engedve. A hatás nem maradt el. Talán egyéb is közreműködött, mint az exotische Dekorationen és a kuriose Costüme.
Fenn is tartotta magát egész addig, a míg a Bach-rendszer fennállt. Akkor aztán félretettük, mint a hogy kiteszszük a szobából a vaskályhát, mikor a tavasz kinyílik. – Így lett később belőle regény. – Veszett fejsze új nyélbe sütve.
J. M.