DALOK.

1. Elment a galambom, itt hagyott engemet, El is vitte nekem minden örömemet, Jőj vissza, galambom, hozd vissza kedvemet, – Az úr isten tudja, mikor látlak többet. Elment a madárka, üres a kaliczka, Bizony azt fogadta: haza jön tavaszra, Ha tavaszra nem jön: árpa pirulásra, Hej! ha akkor se jön: bizony sohase jön!

2. Gyenge a nád, lehajlik a földre, Siró szavam hallik messze földre, Még akkor is sírok keservesen: Mikor ágyamban fekszem csendesen. Őszszel szokott a fecske elmenni, De tavaszszal vissza szokott jőni; Most kezdtem én egy barnát szeretni, Jaj de sokat kell érte szenvedni. Szeged alatt kaszálják a zabot, Kedves rózsám rakja az asztagot; Ha megrakja, leköti kötéllel, Engem pedig holtig szerelmével.

3. Megizentem én az édes anyámnak: Fogadjon el még engemet fiának; Hogy ha el nem fogad engem fiának: Bujdosója leszek a nagy világnak. Megátkozott engem az édes anyám, Hogy ne legyen se országom, se hazám, Tüskebokor legyen az én lakásom, Ott se legyen sokáig maradásom. Megvert engem a jó isten teveled, Hogy én téged olyan forrón szeretlek, Bár tudnálak, bár tudnálak feledni, Rajtad kivűl mást is tudnék szeretni!…

4. Szentes felől száll egy páva magába’, Nem száll az a páva erre hiába. A pávának három tolla aranyos, Nem vagyok én a babámmal szabados. Lesz még idő, lesz még idő, de nem most, Leszek én még a babámmal szabados. Ez az utcza a malomig de széles, Ebben lakik az én babám, de kényes. Piros, selyem, fodros kötő előtte, Esztendeje, hogy nem néztem szemébe. Szeretetét félbe akarja hagyni, Jaj de álnok, hogy nem sajnál megcsalni!

5. Faluvégen egy fehér ház, Ha ránézek, a hideg ráz, Ráz, de nem a fehér házért, Benne lakó kis leányért. – Kertem alatt szól a páva, Én vagyok az igaz árva, Nincsen nekem édes apám, A ki gondot viseljen rám. Kertem alatt szánt egy eke, Barna legény megy mellette, Ugy megtetszett a termete: A halál választ el tőle.

6. Túlsó soron esik az eső, Ne menj arra, kis lány, eleső’, Elsározod a fehér szoknyád, Tudom, megver az édes anyád. Túlsó soron van a mi házunk, Nem eladó még a mi lányunk, Esztendőre lesz az eladó, Akkor lesz az legénynek való.

7. A szegedi piaczon Rózsát árul egy asszony; Nem kell nekem, nem kell nekem a rózsája, Csak az a szép kökényszemü barna lánya.

8. Nincs szebb virág, mint a fehér liliom, Nincs szebb leány, mint az én kis galambom. Nem is adnám egész világ kincséért, A tengernek valamennyi gyöngyéért.

9. A szép asszony drága, Száz forint az ára, Ijujuh s ejujuh! Száz forint az ára. De a legény olcsó, Három marék ocsú, Ijujuh s ejujuh! Három marék ocsú. A’ se’ búza ocsú, Hanem csak zab ocsú, Ijujuh s ejujuh! Hanem csak zab ocsú. Kár a szép asszonynak Búba’ megvénűlni, Ijujuh s ejujuh! Búba’ megvénűlni.

10. Kukoricza szára Ne menj az utczára, Mert a leány drága, Száz forint az ára. De a legény olcsó, Három marék ocsú, Szapulóval mérik, Lapáttal tetézik.

11. Debreczenben nyílik egy szép rózsafa, Illatozó piros rózsa van rajta, Mit ér nekem a kert piros rózsája, Ha semmikép nem juthatok hozzája. Vásárhelyi posta legény sipja szól, Levelet hoz az én kedves rózsámtól; Mit ér nekem az aranyos levele, Ha maga is az angyal nem jön vele!

12. Mért nincs minden lánynak Ut az udvarába? Aranyos diófa Pitarajtajába’? Kerek levele, Édes gyökere, Mért nincs minden lánynak Igaz sze- rete- rete- retete? Azért nincsen a leánynak Igaz szeretete, A legénynek, a legénynek Hamis a két szeme, Hamis a szeme, Álnok a szive, – Azért nincsen a leánynak Igaz sze- rete-, rete-, retete!

13. Rőffel mérik a gyócsot, Adjál, babám, egy csókot, Tudod, rózsám, nem esik hiába, Elveszlek nem sokára!

14. Adol-e, rózsám, adol-e? Adol-e csókot, adol-e? Hogyha nem adsz, rózsám, adok én, Nem is olyan fösvény vagyok én. Elmehetsz, rózsám, dolgodra. Mert nem szorultam csókodra, Hogyha csókra szorultam volna: Volna, ki engem megcsókolna!

15. Érik, érik Csanádon a vörös szilva, Haza hozlak, kedves rózsám, két hét mulva. Érik a cseresznye, Igazabb a szőke; Érik a vadalma, Hamisabb a barna.

16. Elszakadt a gyékénykötél, Nem megyek férjhez az idén. Összekötöm a kötelet, Férjhez megyek, ha csak lehet.

17. Bárcsak én még egyszer Babámé lehetnék! Hej fehér papirosra Feketével irnék. Irnék oly levelet, – De nehéz a penna, Hej feketének látszik, Ámbár hattyu tolla. Vidd el, madár, vidd el Irott levelemet, Hej hadd olvassa babám Hív szeretetemet Nem bánom, nem bánom, Legyen földindulás, Hej hadd jusson eszedbe Sok sűrű fogadás. Ha eszedbe nem jut: Irj fel a szivedbe, Hej ha fel nem irsz, babám, Verjen meg az isten! Hogy felejtselek el, Hogy eszembe ne juss? Hej szivem fájdalmáért Verjen meg a Jézus!

18. Szomoru az idő, Megakar változni, Hej két kegyes egymástól Most akar elválni. Mikor a két kegyes Egymástól elválik, Hej még a fényes nap is Homályosnak látszik. Angyal-e vagy madár, Ki száraz ágra szállt? Hej csattogtatja szárnyát, Veri szivem kinját. Zavaros a Maros, Nem akar higgadni; Hej haragos a babám, Nem akar békélni. Meghiggad a Maros, Nem lesz mindig zajos; Hej megbékél a babám, Nem lesz az haragos.

19. Amott jön egy legény, De szomoru szegény, Látom a szájáról, Szállást kérne szegény. Adok neki szállást, Magam mellett hálást, Magam mellett hálást, Készitek áldomást. Isten hozott régen Ohajtott barátom! Örülök, hogy kedves Személyed láthatom. Ugy tetszik, mióta Szavadat hallhatom: Szivem fájdalmai Elmúlnak, már látom.

20. Csendes patak folydogál, Szemem könnye csordogál, Szivem gyászba öltözik, Koporsóba költözik, Piros színem változik. Éjfélben mikor alszom, Azt tudom, veled játszom, Gyöngy melled takargatom, Piros orczád csókolom – Még sincsen nyugodalmam. Oh halálos szerelem Végy el előre engem! Vedd el szivem fájdalmát, Tekintsd éltem rabságát, Bus szivem árvaságát! Busulásimban sirok, Sirva verseket írok; Nem kell étel sem ital, Szivem eltelt bánattal, Érted, rozsám, majd meghal. Berekesztem versemet, Köszöntöm személyedet, Ezer egészségeket Kivánok e ház népnek – De különösen néked!

21. Sárga csikó, csengős csacsi, Behajtott már Rébék Józsi, Aranyos az ostornyele, Dudás Zsuzsi durrant vele. Jaj de világ asszonya lesz, A kit Rébék Józsi elvesz, A két szemét reá veti, Buját, baját elfelejti.

22. Nem vagyok én, rózsám, beteg, Csak a ló rázott meg, Ama barna kis leánynak A szeme ártott meg. Hej babám oda vagy, Galambodnak rabja vagy; Ezer a baj meg kettő, Elmult szabad esztendő.

23. Náni, Náni, szivem Náni! De szeretnék veled járni, Veled járni, veled hálni, Mind virradtig mulatozni. Nem adnálak e világért, A budai rosz vásárért; A vásárral mit csinálnék? De teveled elélhetnék.

24. Az én rózsám jó kedvéből, haj, haj, haj, Almát adott a zsebéből, haj, haj, haj, A kendőjét is id’adta, haj, haj, haj, Hogy mossam ki vasárnapra, haj, haj, haj. Édes rózsám válj ördöggé, haj, haj, haj, Vígy el engem egy kevéssé, haj, haj, haj, Csak a pitarajtó mögé, haj, haj, haj, Váljunk ketten egy ördöggé, haj, haj, haj.

25. Kerek az én kalapom, Kerekebbre szabatom, Kicsiny az én galambom, Lehajlok, megcsókolom. Voltál-e már Aradon, Az aradi vásáron? Hallottál-e gyöngyebb szót: Nyisd ki, babám, az ajtót!? Jaj, de soká nyitod ki, Mintha nem tudnád, hogy ki; Ajtód előtt fagyok meg, A lelkedre halok meg. Kedves rózsám vess ágyat, Bágyadt testem elfáradt, Teríts alám lepedőt, Vánkost is tégy vagy kettőt. Teszek biz én hármat is, Kárton párnát hatot is, Selyem paplanommal is, Betakarlak százszor is. Sásba verem az ökröm, Ha jól lakik, bekötöm; Magam alszom csendesen, Ölelem a kedvesem. Piros almát ehetném, Veled enyeleghetném. Enyelegj hát, nem bánom, Magam is azt akarom. Hej, Marikám, Marikám, Légy te is jó énhozzám; Ha megcsókolnál egyszer: Visszaadnám ezerszer.

26. Ez a kis lány, ez a barna, Megcsókolna, ha akarna; De nem volt igaz szeretőm, Verje meg az én teremtőm! Ez a kis lány, ez a szőke, Megölelne, hogyha merne; Ez lenne igaz szeretőm, Áldja meg az én teremtőm!

27. Fehér kis ház, kerek ablak rajta, Te kis leány ne kacsintgass rajta, Te kis leány ne kacsintgass rajta, Mert én téged el nem veszlek soha! Esik, esik, zápor eső esik, A szép leányt mégis felkeresik, Forró csókot nyomnak ajakára, Illik a csók a magyar leányra.

28. Megkereslek szállásodon, Veled hálok te ágyadon, Fehér karom reád rakom, Piros orczád megcsókolom. Nem danólok én oly nagyon, Mert kihallik az ablakon, Arra jár az én angyalom, Szememre veti az nagyon.

29. Majd elmegyünk messzire, A Tisza tulsó szélire, Majd ott lesz, ott lesz, a mi lesz: Szép kis lány ágya vetve lesz. Dunnám, párnám de puha, Hej kimaradtam alóla; Ereszsz be, rózsám, a falig, Nálad maradok hajnalig. Dunnám, párnám lehajlik, Ereszsz be, rózsám, a falig, Ereszsz be, rózsám, a falig, Nálad mulatok holnap is.

30. Dunnám, párnám de tarka, Hej kimaradtam alóla, Megérem én még valaha: Rózsámmal fekszem alatta. Párnám csúcsa behajlik, Eredj be, rózsám, a falig, Eredj be, rózsám, a falig, Veled mulatok hajnalig. Beljebb, beljebb a falig, Öleljük egymást hajnalig, Öleljük egymást hajnalig, Mig öreg anyánk aluszik.

31. Őrmény szalad a parlagon, A betyár meg a jó lovon; Üti betyár őrmény hátát, Neki adja hátas lovát, Száz tallért adtam a lómért, Százat a nyeregszerszámért, Száz aranyat a rózsámért, Kit nem adnék e világért!

32. Mikor piros hajnal hasad, Kis pej lovam nyereg alatt; Lovam lába indulásra, Rózsám szája bucsuzásra. Által mentem a kőhidon, Utánam jött barna hugom, Nem a hugom, a galambom, Piros orczáját csókolom. Hat ökröt adtam egy lóért, Hatvan tallért egy nyeregért, Száz aranyat egy szép lányért, Kit nem adnék egy világért!

33. Leszakadt a czifra szűröm kötője, Barna kis lány most ugrott ki belőle; Csak arra az egyre kérlek: el ne hagyj! Mert ha elhagysz, mint a rózsa elhervadsz. Ezt a kis lányt nem adnám az anyjáért, Az apjának minden gazdagságáért, Félvilágnak ezüst- és aranyáért, A világnak minden gazdagságáért!

34. Ha énnekem gyolcsom, kontyom volna, Még jó reggel felöltöztem volna, A piaczra kisétáltam volna, Magam ottan mutogattam volna!…

35. Ha szűröm lesz, bocskorom, Bizony megházasodom; Ha szép feleségem lesz, Bizony belé takarom. Uczczu belé, meg-meg belé, Bizony belé takarom!

36. Megakarnék házasodni, románé, De nem tudok kit elvenni, románé, A szegedi híres lányok – románé, Nem akarnak hozzám jönni, románé. Egyik utczán lemenjék kend, románé, A másikon feljőjék kend, románé, Mihozzánk is bejőjék kend, románé, Ugy tudják meg, hogy szeret kend, románé.

37. Általmentem a Tiszán, Két kerekü talyigán, Visszajöttem azután Daruszőrü paripán. Van paripám jó hámos, Bagaria szerszámos; Ha én azt megfuttatom: Galambomat meglátom,

38. Csipkés a szőlő levele, Vártalak, rózsám, az este, Váratlanul jöttél hozzám, Áldjon meg az isten, rózsám! Az én rózsám szemöldöke Többet ér mint a hat ökre; A hat ökre szántó-vető, De a rózsám hü szerető. Az én rózsám, szeme, szája Többet ér mint a pajtája; A pajtája fekete gyász, De a rózsám aranykalász.

39. Az éjjel álmomban Olyan álmot láttam: A kőrösi pusztán Nyolcz ökrön szántottam. Haj elébb, haj elébb Asszonyom nyolcz ökre, Huzzad a boronát, Hadd teremjen buza Ritka buza, ritka, Kiben konkoly nincsen; Ritka a szerelem, Kiben hiba nincsen. Az ökör a dolgát Csak másnak miveli; Asszonyom a lányát Csak nekem neveli. Az ökör a földet Nem magának szántja, Az asszony a lányát Nem magának tartja. Szépen felneveli, Szárnyára ereszti, Keservesen nézi, Hogy más ölelgeti.

40. Házam előtt van egy nagy fa, Piros kendő lobog rajta, iczczacza! Barna babám rákötötte, Egy pár csókot kapott érte, iczczacza! Piros kendő ugy ellobog, Az én szivem ugy eldobog, iczczacza! Istenem! csak este lenne, Barna babám erre jönne, iczczacza! Aztán neki megmondanám: Itt az idő barna babám, iczczacza! Elmehetünk esküvőre, Eskü után mennyegzőre, iczczacza!

41. Szekfü, zsálya, petrezselyem, Vajon ki kertjében terem? Nem terem a senkiében, Csak az én kedvesemében. Alig várom azt a napot, Szombat után vasárnapot, Párjával kapom a csókot, Kendővel az ajándékot. Alig várom azt az órát, Hogy megegyem a vacsorát, Körűl gombolom a subám, Ide várom az én rózsám.

42. Kertem alatt legel egy kecske, Őrzi azt egy barna menyecske, Gyere, pajtás, fejjük, fejjük meg azt a kecskét, Öleljük meg azt a barna menyecskét, Hol lakol te rózsám? nem tudom. – Gyere velem, majd megmutatom. Világos kék ajtóm, ajtóm fele, ablakom. Jaj de régen nem láttalak galambom! Micsoda csárda ez? de csínos, Van-e benne szép lány takaros? Ha nincs benne szép lány fé’től talpig takaros: Bomoljon meg ez a hitvány kocsmáros!

43. Nem szeretnék, nem szeretnék parton járni, Parton járni, parton járni, pappal hálni, Mert a papnak, mert a papnak nincs subája. Hideg a re-, hideg a reverendája. Jobb szeretnék, jobb szeretnék úton járni, Úton járni, úton járni, úrral hálni, Mert az úrnak, mert az úrnak szép szobája, Van is annak, van is annak puha ágya. Jobb szeretnék, jobb szeretnék fűben járni, Fűben járni, csikós számadóval hálni, Mert annak van, mert annak van jó subája, Ha megfázom be is takar hajnalára.

44. Nagy hófúvás van, Nagy hófúvás van, Nagy hófúvás van az árokba’, Szerelmes vagyok a lányokba. Sárga rézből van, Sárga rézből van, Sárga rézből van a fokosom, Érted halok kedves galambom3). Rámás csizmám van, Rámás csizmám van, Rámás csizma van a lábamon, Érted taposom el galambom. Daru tollból van, Daru tollból van, Daru tollból van a bokrétám, Csókolom a szádat Mariskám. Tarka dunnám van, Tarka dunnám van, Tarka dunna van az ágyamon, Betakarlak kedves galambom.

45. Én vagyok egy bús gerlicze, Ki a párját elvesztette, Egy vad galamb elkergette, Szerelmünket irigylette.

46. Zöld vetés közt keskeny az út, Én csak akkor kapok, ha jut, Akkor kapok csókot lánytól: Ha más elveri magától.

47. Nem azért jöttem én ide, Hogy a subám itt igyam be; Hanem azért jöttem ide: Vagy-e, rózsám, egészségbe’? Egészségben, jóban vagyok, Nálad nélkül sokat vagyok, Sokat vagyok nálad nélkűl, Busulok is nálad nélkül.

48. Uj subámnak de kerek az alja, A rózsámat könnyen betakarja. Áldja meg az isten őtet, Az én kedves szeretőmet!

49. Árva csalány az árokban, Hegedűlnek a csárdában; Jaj de szépen hege- rege- hegedűlnek, Az én kedves szeretőmnek. Irhás subámnak az alja Czifrával van körűl rakva, Valamennyi czifra van ra- van ra- rajta: Annyi szép lány hever rajta.

50. Két malomra tartok számot, De csak egytől szedek vámot; Kopik a kő, ujra megvágattatom, Félre ütöm csárdásos kalapom. Kocsmárosné! van-e szállás? Szekeremnek száraz állás? Akármerre forduljon a kereke, A rudjának legyen csak jó helye. Két kerekü kordén járok, Ha felfordul, majd megállok. Akárhogy is forduljon a kereke, Gazdájának legyen csak jó helye.

51. Erre kakas, erre tyúk, Erre van a gyalogút. Ide te, oda te, Subám alá gyere te! Egyszer voltam nálatok, Letörött az ágyatok. Ide te, oda te, Subám alá gyere te! Ha még elmék hozzátok, Jól megcsináltassátok. Ide te, oda te, Subám alá gyere te!

52. Csütörtökön este Három legény leste, Hogy a kis lány a szoknyáját Pántlikába szegte. Tej, túró, tejfel, Fehér gatya, pendel, – Azért a kis barna lányért Majd meghal az ember.

53. Izeg a vér, mozog is, A hol nem gondolnád is. Hej van nekem szép szeretőm Ebben az utczában is!

54. Sárga dinnye levelestől, indástól, Levelestől, indástól, Haragszik rám szomszéd asszony urastól, Szomszéd asszony urastól. Ne haragudjék kend én rám, Nem jár a kend fia hozzám; Járt eddig, de nem jár most, Járt eddig, de nem jár most, – Nem kell nekem a kend fia, Kurva-görcsös az orczája. Barna kis lány gyere ki a kapuba, Gyere ki a kapuba, Hadd mondjam meg, az én szivem mi nyomja, Az én szivem mi nyomja. Ha ki nem jösz a kapuba: Meghalok érted angyalom, Meghalok az éjtszaka, Meghalok az éjtszaka, Meghalok kedves galambom, Meghalok bánatomba’!

55. Lefelé folyik a Tisza, Nem folyik az többet vissza, Rajtam van a rózsám csókja, Hej, ha sajnálja, vegye vissza. Derül, borul a Dunáról, Jön szeretőm a tanyáról, Emelgeti kis kalapját, Hej, velem kedvelteti magát. Ne emelgesd a kalapod, Ugy is tudod, tiéd vagyok, Nem a vásárba’ vettelek, Hej, rózsabokorról szedtelek. Sugár magas az új torony, Bele akadt az ostorom, Akaszd ki kedves galambom, Hej, piros orczád megcsókolom. Vásárhelyi templom előtt Három águ almafa nőtt, Hej de bodor a levele, Hej, Samu a szeretőm neve. Esik eső karikára, Barna babám kalapjára, A hány eső esik rája: Hej, annyi csókot adok rája. Haragszik a rózsám anyja, Hogy énhozzám jár a fia; Ha haragszik, tegyen róla, Hej, vessen békót a lábára. Vessen békót a lábára, Pányvázza ki a mályvára, Pányvázza ki a mályvára, Hej, viola-szin pántlikára.

56. Magasan repűl a héja, Mégis körme közűl él a’. Hát én magam csak egyedűl Hej, hogy élek a rózsám nélkül?! Hogy tud az a madár élni, Ki nem tud szólni, beszélni?! Én tudok szólni, beszélni, Hej, mégis alig tudok élni!

57. Édes anyám mondta nékem, Minek a szerető nékem? De én arra nem hajtottam, Hej, titkon szeretőt tartottam. Édes anyám sok szép szava! Kire nem hajtottam soha; Ráhajtanék, de már késő, Hej, esik előttem az eső. Édes anyám rózsafája Engem nyitott utoljára, Bárcsak ki ne nyitott volna, Hej, maradtam volna bimbóba’, Édes anyám rózsafája, Én voltam legszebb rózsája, De egy álnok leszakasztott, Hej két karja közt elhervasztott!

58. Ne higyj annak a legénynek, Ki azt mondja, hogy elveszlek, Mert a legény hitegető, Hej, verje meg a jó teremtő! Hihetsz annak a leánynak, Ki azt mondja, hogy megvárlak, Mert a leány hű szerető, Hej, áldja meg a jó teremtő!

59. Elmennék én valamerre, Valamely ország szélére, Fészket raknék pálmaágra, Árva gerlicze módjára. Fecske, gólya el-elrepűl, De fészkére visszakerűl. Meglátom-e még hazámat, Benne kedves violámat? Még a föld is sir alattam, A rózsámtól elmaradtam, Ugy elmaradtam szegénytől, Hírét se hallom senkitől.

60. Kék pántlika az istrimflim kötője, Nem is legény, ki nem szeret előre; Nékem is nevelt egyet egy jó anya, De mi haszna, csak nem lehettem párja. Azt gondolod, kedves rózsám, megcsaltál, Engem pedig meg se szomorítottál; Megcsaltad te, kedves rózsám, magadat, Mert énnálam nem találsz igazabbat. Az élőfa soha sincs virág nélkül, Az én szivem soha sincs bánat nélkül; Az élőfát nagy szél éri, kitöri, Én szivemet bánat éri, megöli.

61. Jaj de bánom egy dolgomat, Hogy igy megcsaltam magamat, Virágok közt rózsa voltam, Választani még se tudtam. Választottam, de nem tetszik, Most is a kocsmában iszik, Érte mennék, de már késő, Esik előttem az eső. Én is voltam valahára Virágok közt majorána, Olyan kertészre találtam, Nem öntözött, elhervadtam. Minden temetőn megállok, Ugy is, tudom, hogy meghalok, Rózsa nyílik temetőmben, Rozmaringszál sirvermemben.

62. Le van a szivem lánczolva, Nincsen a ki feloldozza, Te oldozd fel, kedves babám, Hadd lehessek szabad madár.4) Eszem az istened anyját! Ne pirongass mint a kutyát, Ha pirongatsz, sem ér semmit, Ugy sem szeretek mást senkit. Azok ugyan megitélnek, Kik az ablak alatt űlnek, A pletykákat hajtogatják – Arra ne hajts kedves babám! Megmondtam én bus gerlicze, Ne rakj fészket az útszélre, Mert az uton sokan járnak, Bus fészkedre rátalálnak.

63. Ugyan milyen az az élet, A ki kettőt hármat szeret! Lám én csak egyet szeretek, Mégis eleget szenvedek. Szeressen többet akárki, Nékem egynél több nincs senki. Ne is adjon többet az ég, – Jót szeretni egy is elég. Távol a test, közel a sziv, A ki egymáshoz igaz, hív; Távol van tőlem a rózsám, De a szive igaz hozzám. Ugy élek én a rózsámmal Mint a legdrágább ruhámmal; Ugy megőrizem a szennytől, Mint kedvesem a rosz nyelvtől. Lement a nap, este vagyon, Kis angyalom távol vagyon, Távol vagyon, nem láthatom, Szép száját nem csókolhatom.

64. Szőlőtőke, jegenyefa, Tied leszek még valaha, Ha a tied nem lehetek: Inkább mindjárt itt halljak meg. Eszem a szép istenedet! Ne vesd meg a kérésemet, Add birtokomba szivedet Valahára, hogyha lehet!

65. Vásárhelyi kerek halom, Régen nem láttam galambom, Elküldöm hozzá levelem, Hogy ha szeret-e még engem? Megirom a kedvesemnek: Küldjön mássát levelemnek, Irja bele, hogy szeret-e, Azt is hogyha megvetett-e?

66. Kilenczet ütött már az óra, Még sincs a rózsám a kapuba’, Ha tudnám, melyik a szobája, Egyenest bemennék hozzája. Elment az én rózsám Egerbe, Majd én is elmegyek elejbe, Ott mérnek jó verest, jó fehért – Mulatok a rózsám kedviért.

67. Jaj de ugat a csárdásné kutyája, De sok kurafi jár az udvarába; Én is kipányvázom hát a lovamat, Kedves rózsám igy maradj hát magadnak! Sötét felhők béboritják az eget, Elszólták tőlem a szép szeretőmet; Kiderítik a csillagok az eget, Leszek még én, kedves rózsám, a tied!

68. Csak azt ugatja a kutya messzirűl: Én vagyok a világ roszsza egyedűl. Bepanaszlom az istennek magának, Mért tartanak engem világ roszszának?! A csillagok feketébe öltöznek, Az irígyek mindig rólam beszélnek. Verd meg, isten, a sok irígy nyelveket, Mért szólták el tőlem a szeretőmet! Felfogadom, hogy ezután jó leszek, Fogadásból a templomba elmegyek, Békét hagyok a bornak s a leánynak, Ezt fogadom az istennek magának!

69. Minap a kert alatt mentem, Nagy alma szagot éreztem. Kendtekhez bémentem, Majd meghasadt a szivem Azért a kendtek lányáért! Vele hogy megismerkedtem, Egyszer kétszer átöleltem; Mondtam az anyjának, Mondja meg az apjának: Adja nekem kedves lányát! Ha nékem nem adja kendtek, Jól gondját viselje kendtek, Tétessék levélbe, Csináltassák üvegbe, – Ne fájon a szivem érte, Azért a kendtek lányáért!

70. Két út van elöttem, hova legyek? Két szeretőm van, melyikhez menjek? Ha szökéhez elmék: Barna megharagszik, – Szivem meg nem nyugszik. Bárcsak engem valaki megszánna, Paplanos ágyába betakarna. Ne takarj be nagyon, Mert melegem vagyon, Kedves kis angyalom! Gyere be, angyalom, csak egy szóra, Készen van az ágyam a számodra; Feküdj fel csak alig, De nem egész falig, Csókollak hajnalig.

71. Rozmaringnak olyan a szokása, Télen nyáron zöldelik az ága, Leszakasztják, kóróvá változik, Az én szivem hozzád kivánkozik. Lehullott a rozmaring levele, Magam is elhervadok mellette, Mellemre tűzöm száraz kóróját, Ugy várom el halálom óráját, Szeged alatt folyik el a Tisza, Kedves rózsám ne várj többé vissza, Vagy a Tisza, vagy a széles Duna Megemészt már engem nem sokára.

72. Megirták már nékem azt a levelet, Hogy engemet kedves rózsám nem szeret; Ha nem szeret, adjon másnak engemet, Az verje meg, a ki engem teremtett! Szépen szól a mező-túri czimbalom, Esztendőre biztatott a galambom, Ha el nem jösz esztendőre galambom: Verjen meg az úr, szivemből kivánom!

73. Vásárhelyi kanális, kanális, Elhagyott a babám is, babám is, Nem bánom én, ha el, ha el, ha el is, Megélek én egyedűl egy magam is! Vásárhelyi fatányér, fatányér, Meg ne bomolj a lányér’, a lányér’, Ha megbomlasz, ha meg, ha meg, ha meg is, Megél a lány egyedűl egy maga is!

74. Űlj fel kocsis, a kocsiülésbe, Durrants egyet a csikók közibe! Hadd hallja meg az a hires dáma, Tikati! Besebényi biró lánya Jőjön ki! Sárga csikó csöngőre, tikati! Vegyen kend el engem Pista bácsi! – Elvennélek én tégedet Kati, Tikati! De az anyád nem engedi Oda ki. Ne nézd, rózsám, az én szemeimet, Inkább nézzed karcsu termetemet. Olyan az én szemeim járása, Tikati! Mint a fényes nap sugára Oda ki!

75. Esik az eső, Érik a szőlő, Bodor a levele. Le kéne szedni, Hordóba tenni, Hadd forrjon a leve. Magas a szoba, Hosszu az asztal, Rövid a vacsora; Haragszik a gazda, Nem néz a napra, Csak a szép asszonyra. Zörög a kocsi, Pattog a Jancsi – Talán értem jőnek? Tedd fel a ládám, Tedd fel az ágyam, Magam is elmegyek.

76. Kiindultam a hazámból Szentes városa felé, Megláttam egy bus gerliczét Szállni Vásárhely felé. Repülj madár, ha lehet, Vidd el ezt a levelet, Mond meg az én galambomnak, Ne sirasson engemet. Már csakugyan el kell menni, Kész az úti czédula, Restek ugyan gyors lábaim Most a másérozásra, De ha el fogok menni, Majd vissza fogok jönni, Reám rakott gyöngy csókjaid Vissza fogom fizetni. Édes szivem, szép szerelmem, Ha én aztat tehetném: Violaszin nyoszolyában Veled együtt fekhetném! Vágyik szivem szivedre, Gyenge legény létemre, Lehajtanám bus fejemet Fehér, hattyu melledre. Tavaszszal szokott kinyilni, Rózsám, a szép tulipán; A ki kettőt hármat szeret, Jaj hogy él az igazán! Lám én egyet szeretek, Mégis sokat szenvedek, Ez az álnok, csalárd világ Megemészt már engemet!

77. Megérik a szőlő nem sokára, Árván marad a tőke magába’, Te is árván maradsz, kis angyalom, Mert már nekem el kell masíroznom. Mindig jobb a jó bor, mint a lőre, Megmondtam, lányt ne szeress előre, Mert megtörténhetik esztendőre, Más vezeti őt a menyegzőre.

78. Tiszaszélen a tanyám, Oda várom a babám; Irok neki levelet: Szeret-e még engemet? Ha nem szeret engem, Irja vissza nékem, Találok én szeretőt, Minden ujjamra kettőt.

79. Van neki, van neki, van neki, van, Van neki, van neki, van neki, van, Térdig érő kis kötője, Piros barna szeretője, Van neki, van!

80. Forró a czinkalán nyele, Megégett a rózsám keze; Irok a doktornak, Rózsavizet hozzanak Az én kedves galambomnak! Az én szivem oda vágyik, A hol az a kis ház látszik, Ott lakik galambom, Meghalok, ha nem látom, Meghalok, ha nem láthatom! Azt gondolom eső esik, Pedig a szemem könnyezik; Sirat a galambom, Sirok, ha meg nem látom, Sirok, ha meg nem láthatom!

81. A mezei kis pacsirta Mind a két szemét kisirta; Sirok én magam is, Sír az én galambom is, Lehajlott értem az ág is. Valamennyi gácsér rucza Mind bodor annak a farka. Kék szemű barna lány, Selyem kendő a nyakán, Szeret az engem igazán. Haza is kéne már menni, Vajon mit kéne hazudni? Sötét az éjtszaka, Galambom, kisérj haza, – Megszolgálom virradtára!

82. Haragszik az édes anyám, Hogy egy legény jár én hozzám. Elgondolom gyengeségem, Tudni se kék még azt nékem. Anyám, anyám, édes anyám! Ne haragudjék kend én rám. Megszolgálom még valaha, A mit járt kend utánam ma.

83. Tavasz lesz már, el fog a hó menni, De szeretnék kék ibolya lenni! Kivirítnék a rózsám kertjébe’, Hadd tüzne fel dobogó keblére. Sem rózsa, sem ibolya nem vagyok, Csak egy szegény szolga legény vagyok; Nem messze van a rózsám tanyája, Csak sohajtok s epedek utána!

84. Olvad a hó, tavasz akar lenni, De szeretnék kék ibolya lenni! Kinyilnék a rózsám kis kertjébe’, Hadd tűzne fel dobogó keblére. Olvad a hó, tavasz akar lenni, De szeretnék kék íbolya lenni! Sem ibolya, sem rózsa nem vagyok, Kedves rózsám érted majd meghalok. Széles árok, keskeny a pallója, Átal mennék, de leesek róla; Nincs szeretőm, a ki átkaroljon, Két orczámra egy pár csókot adjon!

85. Jaj de fáj Jaj de fáj, Fáj a szivem érted, fáj! Jaj de fáj, Jaj de fáj, Fáj a szivem érted, fáj! Hijába fáj a szived, Ugy sem leszek a tied, Inkább leszek babámé, Azé a kis barnáé. Jaj de fáj, Jaj de fáj, Fáj a szivem érted, fáj! Jaj de fáj, Jaj de fáj, Fáj a szivem érted, fáj! Egyszer kértem, nem adtál, Kendert áztatni voltál, Haza jöttél vizesen, Akkor adtál szivesen. Jaj de fáj, Jaj de fáj, Fáj a szívem érted, fáj! Jaj de fáj, Jaj de fáj, Fáj a szivem érted, fáj! Ha úgy tudnál szitálni, Mint a farod riszálni, Többet érnél anyádnál, Annál a vén kurvánál.

86. Mén a hajó lefelé, Török-Kanizsa felé. Barna kis lány bujába’ Ül a hajó farába’. Barna kis lány ne menj el, Hálj itt velem az éjjel; Adok olyan pár csókot: Megér ezer forintot!

87. Szentes felől jön egy szeles felhő, Szaladj kis lány, mert megver az eső; De te, rózsám, ne szaladj előle, Itt a subám, betakarlak véle.

88. Körűl csillagos az ég, Majd eszedbe jutok még, De már akkor késő lesz, Mert a szivem másé lesz. Azt gondoltam: míg élek, Mindig víg napot érek, De már látom, mig élek, Mindig szomorút érek. Édes kedves violám Sohasem volt víg órám, Gyászba borult víg napom, Elhagyott a galambom. Kis pej lovam ne abrak, Hizzál, mert majd eladlak. – Édes gazdám ne adj el, Inkább temettessél el!

89. Tisza partján csináltattam egy csárdát, Abban méri kis angyalom a borát, Ezüst itcze, arany mesző, Azért járok este későn Tehozzád. Nyisd ki, rózsám, leveles kis kapudat, Hadd vezessem be a kis pej lovamat, Adjál neki szénát, zabot, Ugy sem hever harmad napot Tenálad. Kilenczet ütött az óra, este van, Haza mennék, kis angyalom, sötét van, Kedves rózsám gyujtsál gyertyát, Mutasd meg az országutját, Merre van? Szép galambom ha te tudnád, a mit én, Milyen igaz-szivü legény vagyok én, Álnokságot én nem tudok, Olyan igaz-szivű vagyok Tehozzád. Hideg sincsen, mégis befagyott a tó, Ihatnék a rózsám lova a fakó, Eredj, rózsám, töltsél neki, Ugy sem soká lesz ideki Tenálad.

90. Most jöttem én az aradi vásárról, Elveszett a patkó lovam lábáról; Mig a kovács vasalja a lovamat, A csárdában kimulatom magamat. Deres a fű, édes lovam, ne egyél, Inkább engem a rózsámhoz elvigyél, Vígy el engem, kis pej lovam, odáig, Hogy ne fájjon az én szivem sokáig. Lassan vigyél, kis pej lovam, ne nagyon, Letalálok betegedni az uton, Nem messze van az én rózsám tanyája, – Ő gyógyit meg, nem doktor orvossága!

91. Siralmas volt nékem E világra lennem, Hogy ezeket kell szenvednem, Melyeket nem érdemlettem. Siralmim nem mulnak, Bánatim újúlnak, Keserveim rám tódulnak, Engem a fák is siratnak. Siratom magamat, Elmult napjaimat, Bizom istenre dolgomat, Eligazitja bajomat. Siratván magamat Elhagytam hazámat; Reménységtől lelkem megszünt, Jó anyám engem miért szült?!…

92. A nyári folyó víz Télben megaluszik, Az én szivem, rózsám, Hozzád kivánkozik. Este akar lenni, Le kell már fekünni, Az idegen testet Hogy kell megölelni. Ölelni akarom: Karjaim elhalnak; Csókolni akarom: Könnyeim hullanak.

93. Édes anyám lánya voltam, Míg szeretőt nem tartottam; Mióta szeretőt tartok, Édes anyám megtagadott. Nincsen annak semmi baja, Kinek szeretője barna, Lám az enyém csak egy szőke, Mégis majd meghalok érte. Van biz’ annak elég baja, Kinek szeretője barna; Mert a barna hitegető, De a szőke hiv szerető.

94. Már minálunk az jött a szokásba, Hogy nem laknak az alacsony házba’, Mert leüti a bodros féketőt,5) Nem is leány, ki nem tart szeretőt. Az én lovam arra van kapatva, Többet szalad éhen, mint jól lakva; Ugy is addig kell annak szaladni, Míg a lába el nem fog szakadni. Van nekem egy egérszőrű fakóm, Mind a négy lábán aczél a patkó, Szaladj fakó, szikrázzék a patkó! – Ez a kis lány de kedvemre való. Kizöldűlt a diófa levele, Ezt a kis lányt nevelték kedvemre, Ez a kis lány nem hiába való, Nem hiába fáradt érte hat ló.

95. Szeged városában nem jó lakni, Mert a Tisza sűrűn ki szok csapni, Vissza fogok Vásárhelyre menni, Ott lehet szép szeretőt tartani. Tisza szélén nem jó lefekűdni, Mert a Tisza sokszor ki szok csapni, Kedves babám el találja vinni – Jaj de szépen megtudnám siratni! Tisza szélén faragnak az ácsok, Nem szeretnek engemet a lányok; Már ezután feketében járok, Majd tán jobban szeretnek a lányok.

96. Még azt mondja a torma, Hogy a legény egyforma; Abba’ pedig hazudik a torma, Mert ki szőke, ki barna. Még azt mondja a retek, Hogy szeretni nem merek; Abba’ pedig hazudik a retek, Mert én szeretni merek. Még azt mondja a retek, Hogy én szőkét szeretek; Abba’ pedig hazudik a retek, Mert én barnát szeretek. Még azt mondja a murok, Hogy szeretni nem tudok; Abba’ pedig hazudik a murok, Mert szeretni hűn tudok. Még azt mondja a dió, Hogy a férfi egy se jó; Abba’ pedig hazudik a dió, Mert a férfi igen jó. Még azt mondja az alma, Nem szép a lány, ha barna; Abba’ pedig hazudik az alma, Ugy szép a lány, ha barna.

97. De szépen szól a hegedű, De szép asszony a kék szemű, Rám tekint a nézésével, Megcsala, megcsala beszédével. De szépen szól a klarinét, De szeretem a csaplárnét, Rám nézett a nézésével, Kicsala, becsala beszédével. De szépen szól a muzsika, Mi lesz belőled Zsuzsika? Lesz belőled árva madár, Egyik ágról, egyik ágról másikra száll. Fekete bárány de barna, Árva kis lány, nincsen anyja, Nékem sincsen édes anyám, A ki gondot, a ki gondot viseljen rám.

98. Fekete bárány de barna, Árva kis lány, nincsen anyja. Nincsen nekem édes anyám, A ki gondot viseljen rám. De van nekem egy mostohám, A ki mindig durúzsol rám; No dúljék kend, ne fúljék kend, Édes anyám helyett van kend. A szegedi temetőbe’ Egyszer voltam életembe’, Lefeküdtem kapujába’ Világos kék nyoszolyába. Azt gondoltam, eső esik, Pedig a szemem könnyezik, Szemem könnyes, orczám nedves, Mind teérted van ez kedves! Mondta nekem édes anyám, Ország világ lesz a hazám, Tüske bokor a szállásom, Ott se leszen maradásom!

99. Én lelkemnek drága kincse Miért tartasz így bilincsbe? Hogyha szeretsz, azért mond meg, Gyere, hadd csókoljalak meg. A kinek szeretője van, Annak arra nagy gondja van, Hirét hallja, hogy ha beteg, Érte szive majd megreped. Ne higyj, rózsám, minden szónak, Ne add magadat nagy búnak, Mert a nagy bú arra vezet: Fekete földbe bétemet. Három éjjel nem aludtam, Mindig rólad gondolkoztam; Negyediken elaludtam, Akkor is veled álmodtam. Van még két szál rozmaringom, Ha elszárad, jaj de bánom; Hát a rózsám hogy ne bánnám, Kivel magam vigasztalnám. Elment az én kedves párom, Békeséges úton járjon; Ha visszajön, visszavárom, Szomoru szivem bezárom. Elindultam én egy helyre, De magam sem tudom merre, Hegyről, hegyre, zöld halomra, Rátaláltam egy liljomra. Nem t’om ki járt kis kertembe’, Fekete holló képibe; Szedte virágom tetejét, Rozmaringom zöld levelét. Nincs e világon drágább kincs, Mint kinek szeretője nincs, Mert az soha sem szenved kínt, Senkire búval nem tekint. Jaj istenem! jaj istenem! Jaj, hogy kell elfelejtenem Azt a sok szép szavad, lelkem, Kivel csalogattál engem!

100. Három csillag van az égen egy sorba; Három szeretőm van nékem egyforma, Mind a három piros, barna, takaros, Megcsókolom mind a hármat, de nem most! Három csillag van az égen egy sorba, Három szeretőm van nékem egyforma, Három közül egy az igaz szerető, Azt az egyet áldja meg a teremtő!

101. Zöld a kökény, majd megkékűl, Most vagyok szerető nélkűl; Bár az isten olyat adna, A ki hozzám hű maradna. Álom esett a szememre, Hajnal űzi ki belőle, Ha a hajnal ki nem űzi, Kedves rózsám kikergeti. Szerettelek egy ideig, Valami fél esztendeig, Szidott anyád, ne szidjon már, Maradhatsz már kedves rózsám! Bolond, ki a lánynak hiszen, Hogy csak őt szereti hiven; Annyit szeret, a mennyit lát, Szive hajlékony, mint a nád. Én is kezdtem egynek hinni, Igért hűségében bízni; Szeretett is, a mig látott, Ha nem látott, máshoz állott.

102. Nem messze van, nem messze van karácson, Ez a kis lány, ez a kis lány menyasszony, Én leszek a, én leszek a vőfélye, Hej de nem a, de nem a vőlegénye!

103. Olyan szeretőm van nékem, Hazáig elkisér engem; Kétszer jön fel a holdvilág, Mikor magától elbocsát.

104. Elbusultam én magamat, Itt kell hagynom galambomat. Pedig akár merre járok, merre járok: Soha olyan hív szeretőt nem találok. Kedves rózsám ne hagyj engem, Ugy is azt fogadtad nékem: Enyim vagy te mind halálig, mind halálig, Szivem tőled a sirban is el nem válik. Ha rab leszek, kis angyalom, Ne szomorkodj rabságomon, Mert szivembe holtig zárva a te szíved, A szerelem rózsaláncza lesz bilincsed. Ha megnyerem szabadságom, Hűségedért, kis angyalom, Elveszlek én esztendőre, jövendőre, Rózsalánczon fogunk menni mennyegzőre. Busulok is, bánkódom is, Rám fér én rám, ha sirok is. Mind a világ, mind a világ rólam beszél, De azt mind elfúja a szél, fúja a szél.

105. Uczczu bizony gyolcs ingesem! Engem ugyan ne csipdessen, Ha csipdes is, úgy csipdessen, Vasárnapra kihirdessen. Vetett ágyam régen várja, Az utcza’jtónak sincs zárja; Aztán nappal dolgozgatna, Éjjelre haza ballagna. Végig megyek egy udvaron, Bor, pecsenye az asztalon, Rózsa virít a tányéron, Az én babám puha ágyon.

106. A csillag az égen éjtszaka jár, A legény a lányhoz éjtszaka jár. Ide bizony kend ne járjon, Engemet, engemet ne gyalázzon! A Tisza, a Duna be zavaros, Az én kis galambom be haragos; Ne haragudj kedves rózsám, Elveszlek, elveszlek szüret után. Ültettem violát, nefelejcscsel, Megöntözöm én azt este reggel; Ha elszárad, mást ültetek, Ha elhágy a rózsám, mást szeretek.

107. Három ürű, tudjuk, nem nagy falka, Három nyalka legény aztat hajtja; Elől megyen irhás subás, Nem is legény, ki nem pipás. Álmos vagyok, olyan mint a czicza, Nem aludtam már vagy két éjtszaka, Nem aludtam, nem álmodtam, A rózsámról gondolkoztam. Álmos vagyok olyan mint a czicza, Nem aludtam már vagy két éjtszaka, Még az éjjel sem aluszom, A rózsámmal mulatozom.

108. Vágó útcza a kapuban be széles, A kisasszony kocsis legényt ölelget. – Nem bánom én, ha kocsis is, ha nem is, Szolgálóvá hasonlitom magam is. De sok falut, de sok várost bejártam, Mégis a rózsámnak párját nem láttam. Megölelem vékony, karcsu derekát, Megcsókolom gyenge piros orczáját. A csillagok feketébe öltöznek, Mindenfelől az irigyek üldöznek, De az isten pártját fogja a jónak, Tudod, rózsám, sok alja van a szónak. A kék ég is gyászt húzott már magára, Rajtam van a galambom gyász ruhája. Nyíljanak meg lábom előtt a földek, Rejtsenek el babám elől engemet. Cseresznye fa levelestől, ágastól, Még azt mondják, hogy váljunk el egymástól; De én, babám, meg nem válok tetőled, Mig a halál el nem választ mellőled.

109. A toronyban elverte a kettőt, Még azt mondják; ne tartsak szeretőt, Tartok biz’ én, a mig nekem tetszik, Míg a piros rózsa ki nem nyílik. Kék a kökény, zöld a petrezselyem, A rózsámban meghűlt a szerelem, Nemcsak meghűlt, meg is fogyatkozott, A szivemre nagy bánatot hozott. Elszakadt a zsoltárom táblája, Elhagyott a galambom bújába’. Ha ő engem elhagyott öt hétre: Én meg őtet elhagyom örökre.

110. Magas a torony teteje, Ki van az oldala metszve, Én vagyok a kimetszője, Barna kis lány szeretője. Magas a torony teteje, Szép lány imádkozik benne, Én vagyok a gyóntatója, Bűnei feloldozója. Vásárhelyi híres lányok Körűl állták a templomot, Szidják, átkozzák a papot, Mért hagyott rövid farsangot,

111. Vásárhelyi temetőben Rózsa nyílt a közepében, Minden ágán kettő, három – Isten tudja, hol a párom. Kimentem a temetőbe, Rátaláltam szeretőmre; Rátaláltam egy szőkére, De nem az én szeretőmre.

112. Orosházi alé alatt Három kis lány rózsát arat, Rózsát arat bokrétának, Szeretőt keres magának.

113. Szeged alatt Uj-Szegeden Van egy csárda magába’, Oda vár az én galambom Ebédre, vacsorára. Ne várj, rózsám, ne várj, Nem mehetek mindenkor, Van énnekem egy galambom, Kihez menjek ilyenkor.

114. Nagy szaga van a pünkösti rózsának, Híre van a vásárhelyi lányoknak; Annak határában nevelkedtem én, Szőke kis lány szeretője vagyok én. Szőke Tisza kicsapott az alföldre, Szőke kis lány sirdogál a szélibe. Szőke kis lány ne keseregj babádon, Még a madár sem marad meg egy ágon.

115. Debreczeni czúkor-gyár, De sok barna kis lány megcsalt már, De ha még ez az egy is megcsal: Elátkozom őtet, hogy meghal. Bár csak ez az éjtszaka Szent György napig meg ne virradna, Tizenhárom éjjel meg egy nap Kimulatnám veled magamat.

116. Három éjjel, három nap, Nem elég a lábomnak; Bárcsak ez az éjtszaka Szent György napig tartana, Tartana, Szent György napig tartana!

117. Csillagok, csillagok Szépen ragyogjatok! Annak a legénynek Utat mutassatok. Mutassatok útat Annak a legénynek, Ki nem tudja házát A szeretőjének.

118. Felszántom a berek alját, Vetek bele bazsarózsát. Bazsarózsa ne virágozz’, Barna legény ne várakozz’, Mert ha én rám várakozol, Soha meg nem házasodol!

119. Mély a Tiszának a széle, De még mélyebb a közepe. Bazsarózsa, ujujuh! Ne virágozz’! Barna kis lány ne várakozz! Mert ha énrám várakozol! Soha meg nem párosodol! Mert ha énrám, ujujuh! Várakozol: Soha meg nem párosodol!

120. Edd meg fene azt a papot, A ki minket összeadott. Soha sem szerettük egymást, Mégis ránk mondta az áldást. Az a virág, a kit adtál, El sem hervadt, már elhagytál. Majd terem virág a réten, Lesz szeretőm még a héten.

121. Ágról ágra száll a madár, A szép leány mind csapodár, Ha egyszer mást szeret, Vissza többé nem szerezheted. Hull a fának sárga levele, Bánattal van a szivem tele, Hej, mert az átkozott, Ugy szerettem, mégis elhagyott! Sárga répa zöld a levele, Gyere, rózsám, űlj az ölembe, Ha szeretsz igazán: Csókoljál meg engem szaporán. Még az uram, még az uram él, Addig őtet nem szeretem én; Ha muszáj, megölelem én, Ha megcsókol, elájulok én.

122. Ablakomon ne koczogtass, Jőj be, ha becsületes vagy, Alszom én is, alszik más is, Gyere, rózsám, aludj tés is. Udvaromon két kis csirke, Egyik kakas, másik jércze. Gyere oda, rózsám, este, Jó vacsora lesz belőle. Kis kertemben egy olajfa, Ölelj meg, rózsám, alatta, Ugy ölelj meg mint magadét, Az isten néked adhat még. Szeretem én azt a papot, A ki keresztelni szokott; Szeretem a rózsám nevét, Mert kedvemre keresztelték.

123. Haj alá, haj alá, Ne menj a viz alá, Mert a viz oly hideg, De a subám meleg. Gyere bele babám, Csókolj meg engemet. Tilalom, tilalom A szegedi halom, Nekem is tilalom A kedves galambom, Nem akkor ölelem, A mikor akarom Tilalom, tilalom A makai halom, Nekem is tilalom A kedves galambom, Nem akkor csókolom, A mikor akarom.

124. Kis kertembe rozmaringot űltettem, Minden éjjel könnyeimmel öntöztem, Mégis lehullott a levele, – Árva, kinek nincs szeretője. Kinek nincsen szeretője, babája, Menjen ki a zöld erdőbe bújába, Irja fel a fának ágára: Hogy nincs szeretője, babája

125. Kinek nincsen szeretője, keressen, Akár szőkét, akár barnát szeressen. Én is szert tettem egy barnára, Jaj de sokat jártam utána! Kinek nincsen szeretője, keressen, Akár szőkét, akár barnát szeressen. Én is szerettem egy szép szőkét, Még meg se’ csókolhattam szegényt. Most kezdtem én egy szép szőkét szeretni, Szeretetét meg is fogta mutatni; Szeret, de a szive csapodár, Nékem esküszik és máshoz jár.

126. Mondtam, anyám, házasíts meg, Te azt mondtad, ráérek még. Elvitték a szeretőmet, Verje meg az isten őket! Ha elvitte, éljen vele, Csak előttem ne ölelje, Mert ha előttem öleli: Kész a szivem megrepedni!

127. A szegedi tábla búza Véggel van az országútra, Még a fejét ki sem hányta, Már két galamb körűljárta. Bárcsak én azt megfoghatnám, Kaliczkába bezárhatnám, Tiszta búzával tartanám, Folyó vizzel itatgatnám, Kedves galambomnak adnám.

128. Árokparti csalány, Kökényszemű kis lány, Eszem a szemedet Mért vagy oly halovány? Nem vagyok halovány, Mind ilyen a leány, Kinek a gyűrűjét Más hordja az ujján. Hervadj, rózsa, hervadj, Már az enyém nem vagy; Mig az enyém voltál, Piros rózsa voltál. Nem tehetek róla, Hogy szerelmes vagyok, Az anyám is az volt, Én meg lánya vagyok.

129. Hej, huj, haj, Letörött a gaj, Hej, huj, haj, Letörött a gaj. Felmásztam a fára az almáért, Nem adnám az anyját a lányáért!

130. Kiszáradt a vad almafa, Nem terem több alma rajta. Kedves babám gyenge karja Hej, nem ölel meg több hajnalba’.

131. Zöld füvet legel a tehén, Nincs hunczutabb, mint a legény, Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér, Csin-csan csanavér, Meghalok én a rózsámér’. Zöld füvet legel a bárány, Nincs hunczutabb, mint a leány. Nincs hunczutabb, mint ludavár, csanavér, Csin-csan csanavér, Meghalok én a rózsámér’. Zöld füvet legel a kecske, Nincs hunczutabb, mint a menyecske. Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér, Csin-csan csanavér, Meghalok én a rózsámér’. Zöld füvet legel a malacz, Nincs hunczutabb, mint a paraszt. Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér, Csin-csan csanavér, Meghalok én a rózsámér’. Zöld füvet legel a disznó, Nincs hunczutabb, mint a zsidó. Nincs hunczutabb, mint ludavér, csanavér, Csin-csan csanavér, Meghalok én a rózsámér’.

132. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem a molnár, Nem megyek hozzája. Édes anyám, a molnár Valamennyi csapodár, Nem megyek hozzája, Rongyos a csizmája. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem bádogos, Nem megyek hozzája. Édes anyám, bádogos Valamennyi mind rongyos, Nem megyek hozzája, Rongyos a csizmája. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem a boltos, Nem megyek hozzája Édes anyám, a boltos Valamennyi mind adós, Nem megyek hozzája, Rongyos a csizmája. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem a szabó, Nem megyek hozzája. Édes anyám, a szabó, Valamennyi szurkáló, Nem megyek hozzája, Rongyos a csizmája. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem a suszter, Nem megyek hozzája. Édes anyám, a suszter Valamennyi mind korhely, Nem megyek hozzája, Rongyos a csizmája. Hej gyön- gyön- gyön- gyön- gyön- Gyöngyömnek az ára! Kéret engem a diák, Elmegyek hozzája. Édes anyám, a diák Valamennyi gyöngyvirág, Elmegyek hozzája, Csókra áll a szája.

133. Ne haragudj, rózsám, azért, Hogy szám gyakran szép szádhoz ért, Mert a kik egymást szeretik, Azok közt gyakran megesik. Egy két pár csók nem a világ, Száradjon meg, a ki nem ád. Adj hát, rózsám, e világon, Ugy sem kell a más világon Kacsintásától szemednek, Jaj, attól sokan szenvednek, Szenvedek attól magam is, Mert, rózsám, a szemed hamis. Túl a Tiszán zörög az ég, Kedves rózsám szeretsz-e még? Mutasd hozzám szerelmedet, Ugy sem soká látsz engemet. A nap nyugovóban vagyon, Kedves rózsám utban vagyon; Ne menj el kedves galambom, Útra való csókom adom.

134. Széna terem parlagon, Feküdj mellém galambom! Nem fekszek én kend mellé, Mert nem vagyok a kendé. Akkor fekszek kend mellé, Mikor leszek a kendé, Ha fekszek is kend mellé, Arczczal fordulok felé.

135. Gondolatim szűnjetek, Bánatim enyhűljetek, Eszembe ne jussanak Víg napim, kik elmultak. Óh szerencsétlen óra, Mikor fordulsz már jómra? Vidíts meg már valaha, Ne légy mindig mostoha! Ablakodig sétáltam, Ajtód előtt megálltam, Bús sirásod halottam, Melyen megszomorodtam.

136. Túl a Tiszán, Tisza szélén, Ott terem a magyar legény, Vékony mint a vékony nádszál, Hajlik mint a rozmaring szál. Túl a Tiszán, Tisza partján, Ott terem a szép magyar lány, Vékony, karcsu a dereka, Csókra termett picziny szája.

137. Zöld a kökény, zöld a petrezselyem, A rózsámban meghűlt a szerelem, Nem csak meghűlt, meg is fogyatkozott, A szivemre nagy bánatot hozott. A toronyban elverte a kettőt, Még azt mondják: ne tartsak szeretőt; Tartok biz én, a mig nekem tetszik, Míg a piros rózsa ki nem nyílik. A toronyban elverte a kettőt, Megásta a vad rácz a temetőt, Vagy a golyó vagy a vas kard éle Jár még nekem életem végére.

138. Elűltettem rozmaringot tövestől, Elmaradtam a kedves szeretőmtől. Szép szín alatt kicsaltad a szivemet, Verjen meg az, ki teremtett tégedet! Ha tudtad, hogy, kedves rózsám, nem szeretsz: Mért csaltál el ennyi földre engemet? Hagytál volna engemet a hazámba’, Mért csaltál el ez idegen országba?!…

139. Ha meghalok, tudom eltemetnek, A rózsámnak levelet küldjenek, Négy sarkára négy szál rozmaringot, Középére bokros bubánatot. Édes anyám akkor megátkozott, Mikor engem a világra hozott. Nincs nagyobb az anyai átoknál, S kedves rózsám sürű siralminál.

140. Arany csacsi, bársony nyereg, Jaj de beteg ez a gyerek, Ne is legyen egészséges, Míg az én szeretőm nem lesz!

141. Haj csicsóka, csicsóka! Fészket rakott a csóka Kis angyalom kertjébe’, Fügefa tetejébe. Menjünk hamar, siessünk, Ott a jó fű, etessünk, Közepében a forrás, Ott esik jó itatás. Vásárhelyen van egy lány, Keserves járni hozzá, Vásárhelyen egy kedves, Hozzá járni keserves. Esik eső, sár van mán,6) Sárosodik a csizmám; Megérdemli az a lány, Kiért sáros a csizmám. Páros a piros alma, Nagy a szivem fájdalma, Hogy veled nem lehetek, Veled nem beszélhetek!

142. Vetettem violát, Nem tudom, kikel-e? Van nekem szeretőm, Nem tudom szeret-e? Lám megmondtam rózsám, Ne szeress engemet, Kettős az én szivem, Megcsal az tégedet. Megesett már nekem, A mi akart esni, Elhagyott kedvesem, Ki el akart venni. Álnok hitü voltál, Ha engem megcsaltál! Mindig hozzám jártál, Mégis máshoz húztál. Másnak irígyeltél, Magad megvetettél, Ily szerencsétlenné Ugyan miért tettél? Megvetésedet tán Azért kell szenvednem, Hogy álnok szivedet Igazán szerettem!

143. Ha én tudtam volna Szived álnokságát, Elkerűltem volna Szerelmed hálóját. De el nem kerűltem, Ha’ bele merűltem, Mint csikó kantárba Bele keveredtem. Hozzád sohajtozva Küldöm panaszimat, Szerencsétlenségben Látom hű sorsomat. Oh jaj hová tűntél, Hogy fel nem lelhetlek?! Téged kebelemből Én ki sem vethetlek. Te nem gondolsz velem, Én nem felejthetlek; Mióta kóstoltam Izét szerelmednek. Fogadásod sorsát Igaznak itéltem, Gyenge szavaidat Mindétig elhittem. De már szerelmedet Kölcsön elcserélted, Nem tudom, mi okon Irtódzol én tőlem. Azzal ne dicsekedj’, Hogy engem megcsaltál, Nem én vagyok első, A kivel igy bántál. Másnak irígyeltél, Magad megvetettél; Ily szerencsétlenné, Valld meg, miért tettél?! Azért én nem bánom, Ha megvetettél is, Parancsol az isten Talán még nékem is.

144. Bus az idő én rám nézve, El van a rózsám igézve. Hogy lehet az tőle, tán mást szeret? Nekem írt bucsu-levelet. Én bus lélek hát mit tegyek: Boszut álljak, vagy felejtsek? Nem felejtem soha, hogy igy megcsalt, – Isten verd meg a hamisat! Ha találsz nálam hivebbet, Vagy pediglen tetszősebbet: Élhetsz vele boldog, víg napokat, Ne felejtsd el barátodat. Ha szived hűtelen hozzám, Nem könyörög többet a szám, Megláthadd valaha a bus szivet, Elátkozva az életet. Nincsen szóm, hogy megköszönjem, Nincsen erőm, hogy eltűrjem A szivem fájdalmát, vagy boszumat, – Megköszönhedd jóságomat! Nem mondom hát panaszimat, Szánd meg isten bús sorsomat! Hajtsad hozzám szivét vagy enyhítsed Fájdalmim, sírom készítsed!

145. Sürü csillag van az égen felettem, Abba estem, mibe nem reménylettem, Bele estem, benne vagyok, már látom, Nincs szeretőm, a ki én rám gondoljon. Ha meghalok, tudom, hogy eltemetnek, Azt is tudom, hogy hamar elfelejtnek. Fejem fölé egy diófát tegyenek, Az ágára gyász pántlikát kössenek. Ha kivisznek Törökország szélire, Feltekintek a csillagos egekre. Jaj istenem! merre van az én hazám, Sirat-e még engem az édes anyám?! Szegény legény bujdosik a pusztába’, Azt sem tudja, hova legyen bújába, Nyárfa levél derékalja, párnája, Gyöngy harmat a felvetett nyoszolyája.

146. A tél után következik a tavasz, Kedves rózsám a te szived nagy ravasz, Rajtam kivűl, tudom, hogy mást is szeretsz, – Kettős szivü, kis angyalom, hogy lehetsz! Gyötör engem a szerelem, nem táplál, Gyenge szivem nyugodalmat nem talál. Hogy ne sírnék, hogy ne rínék drága kincs, Most találtam szeretőre, de már nincs. Jaj de nehéz a szerelmet titkolni, Tövis közűl rozmaringot gyomlálni; Jaj de nehéz olyan szivre találni, Hüségesen holtig fogna szeretni. Selyem kendőm nem ér hátul megkötni, Kedves rózsám nem akar már szeretni, Szeretetét félbe akarja hagyni, Jaj de álnok! hát nem sajnál megcsalni!

147. Vetettem én kék ibolyát, nem kelt ki, Izentem a galambomnak, nem jött ki, De juthat még oly szomoru időre, Kijönne még az én izenetemre. Azt hallottam a szomszédba’ az este: Másnak adtad a szivedet cserébe; De juthatsz még oly szomoru időre, Vissza vennéd a szivedet cserébe.

148. Felleg sincsen, mégis esik az eső, Látom, rózsám, nem vagy igaz szeretőm, Mert ha igaz szeretőm lettél volna, Közel laktam, felkereshettél volna. Ugy állottam tegnap este kapudba’, Mint valami elszáradott darabfa, De hogyha te, rózsám, kijötttél volna, Száraz ágam mindjárt kihajtott volna.

149. Valamennyi fehér csirke, mind gatyás, Valamennyi barna legény, mind kurvás. Kék a szeme, szemöldöke fekete, Édes anyja de kedvemre nevelte! Már én többet kocsis legény nem leszek, Kalapomhoz kakastollat nem teszek, Mert a kakas éjfélre szól, nem délre, – Ritka legény, ki csak egyet szeretne. Csipkés levele vagyon a szőlőnek, Jaj de csalfa szive van a legénynek; Kettős levele vagyon a dohánynak, Jaj de igaz szive van a leánynak!

150. Hervad az a rózsa, Kinek töve nincsen, Elhervadok én is, Mert szeretőm nincsen. Hej de kerek ég, Hej de magas ég! Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?! Minden ablak alatt Páros a diófa, Lám az enyém alatt Páratlan kökényfa. Hej de kerek ég, Hej de magas ég! Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!

151. Az én ágyam lába Muskátlinak ága, A fejtől valója Rozmaringnak ága. Haja rózsa, rózsa! Lehajtom fejemet, Babám, az öledbe, Kicsordul a könnyem Piros kötényedbe. Haja rózsa, rózsa! Lehajtom fejemet, Babám, a válladra, Kicsordul a könnyem Feszes dolmányodra. Haja rózsa, rózsa!

152. Czin tányéron, czin tányéron pogácsa, Fáj a szivem, fáj a szivem magára. Én rám bizony, én rám bizony ne fájjon, Ugy sem leszek a magáé a nyáron. Czin tányéron, czin tányéron pogácsa, Fáj a szivem, fáj a szivem magára; Nem kell nekem, nem kell nekem pogácsa, Csak az a ki, csak az a ki csinálta. Három bokor, három bokor salyáta, Három kis lány, három kis lány kapálta; Nem kell nekem, nem kell nekem salyáta, Csak az a ki, csak az a ki kapálta.

153. Édes anyám, ha megunt már tartani, Vigyen ki a nagy piaczra eladni, Ott is ott lesz barna babám megvenni, Kész lesz értem száz aranyat letenni!

154. Szép a szép ló, ha szépen felnyergelik, Szép a rózsám, ha szépen felöltözik, Ha végig megy az udvaron előttem, A lélek is ugy megújul énbennem.

155. Tisza partján szálldogál a fecske, Gyere kis lány, űlj le az ölembe! Nem űlök én, szép piros rokolyám Összetörik, megver édes anyám. Még azt mondják, hogy szeretsz, hogy szeretsz, Hiszen arról mit tehetsz, mit tehetsz; No de mért is tagadnád, tagadnád, Ugy is tudja minden ház, minden ház. Tudja azt a jó isten maga is, Hogy nem kellett egynél több soha is; A ki hiven egyetlen egyre vár, Nem szégyen annak, ha este kijár.

156. Búza, búza, de szép tábla búza, Tetejében van egy kis madárka, Kis madárka tetejében. Más űl a rózsám ölében; Ne hagyj el galambom, Látod árvaságom! Repcze, repcze, de szép tábla repcze, Tetejében van egy bús gerlicze, Bús gerlicze tetejében. Más űl a rózsám ölében; Ne hagyj el galambom, Látod árvaságom! Erdő, erdő, de szép kerek erdő, Tetejében van egy nyárfa vessző, Nyárfa vessző tetejében. Más űl a rózsám ölében; Ne hagyj el galambom, Látod árvaságom!

157. Én vig nem vagyok, Szomorú vagyok, Mert elhagyott a galambom, Óh jaj meghalok! Befagyott a tó, Csúszik a fakó, Galambomhoz nem mehetek, Csúszik a fakó. Esik az eső, Ázik a subám, Nadrágomnak nincs eleje, Lyukas a csizmám. Oh te piczike! Ki ne szeretne, A ki téged nem szeretne: Hunczut a neve!

158. De szeretnék páva lenni, Szomszéd asszony lánya lenni, De még inkább menye lenni, A fiával enyelegni.

159. Kaszás csillag jár az égen, Kaszál a rózsám a réten; Ha ő kaszál, én meg gyüjtök, Ugy is rajta könnyebbítök. Három csillag van az égen, Három szeretőm van nékem, Egyik szőke, másik barna, A harmadik piros alma.

160. Kedves rózsám ablakába’, Sej, haj, kedves rózsám ablakába’ Kinyílt a rózsa magába, Sej, haj, magába. Kétfelé hajlott az ága, Sej, haj, kétfelé hajlott az ága, Bort iszok az árnyékába’, Sej, haj, ha lehet!

161. Az aradi rongyos csárda Körűl ki van pingálva; De azért bor jó van benne, Szép menyecske méri benne. Ihajla! Kedves rózsám ablakába’ Rózsa nyílik magába; Annyira terjedt az ága: Bort ittam az árnyékába’. Ihajla!

162. Túl a Tiszán, Földeákon, Alma terem a fűzfákon, Minden ágon kettő három – Van szeretőm tizenhárom: Ha tíz elhágy, marad három, Megérem vele a nyáron. Túl a Tiszán, Kenderesen, Alma terem a kenderen, Minden szálon kettő három – Van szeretőm tizenhárom; Ha tíz elhágy, marad három, Megérem vele a nyáron.

163. Szőke babám gyere be! Magam vagyok idebe. Vetett ágyam paplanos, Feküdj ide aranyos. Szól a kakas hajnalra, Kelj fel, rózsám, menj haza; Meg ne lássa az irígy, Mikor a kapun kimégy.

164. Annyi nekem az irígyem, Mint a zöld fűszál a réten; Hol felvesznek, hol letesznek, Az irígyek majd megesznek. Még az is baj, ha rád nézek, Bánják, ha veled beszélek; Barátságból melléd űlök: Roszra vélik az irígyök.

165. Minek van énreám másnak gondja? Én nem nézem, ki a más galambja. Mért járnak az enyém után mások? Másé után én soha nem járok!

166. Az én rózsám baglyát tetéz, A ki rakja, annak nehéz, Nyakába hullik a murva – Rám illik a babám csókja. Az én rózsám kék ruhába’ Kiállott a kapujába, Huszas, márjás a zsebébe’, Nekem adja örömébe.

167. Három tallért kerestem, Tornyos nyoszolyát vettem; Majd meglássuk estére, Ki űl az ágy szélére? Szőke-e vagy a barna, Vagy a szivem fájdalma?

168. Ritka rendet vágtam, Sürű baglyát raktam, Minden baglya mellett Egy pár csókot kaptam. Ritka buza, ritka, Kiben konkoly nincsen, Ritka a szerelem, Kiben hiba nincsen. Mit ér a nagy erdő Zöld levele nélkűl? Mit ér a szerelem Jó reménység nélkűl? Szél hajtja a habot, Víz a vízi malmot; Szerelem csinálja Az atyafiságot. Régen volt vágyásom Barna szeretőre, Megadta az isten, El kell vállnom tőle. Régen volt, soká lesz, Mikor az a nap lesz Hogy galambom karja Két vállam takarja. Nincsen fehér fecske, Nincs jámbor menyecske! Majd lesz fehér fecske, Lesz jámbor menyecske.

169. Majd elmenjünk a világ végére, A kis tónak a tulsó szélére; Haza jövök jövő esztendőre, Veled hálok szombaton estére. Volt szeretőm, de a viz elvitte, Pünkösd napján a jég összetörte. Édes rózsám ne bánkódj’ érette, Ád az isten jobbat is helyette; Ha jobbat nem, szebbet ád érette, Ha jobbat nem, szebbet ád érette.

170. Kályha vállán a czicza, Szeretsz-e még Katicza? Ha nem szeretsz igazán: Ne járass magad után! Ne járass magad után!

171. Elmennék én tihozzátok, De szemetes a szobátok, Sárga sarkantyum felszedi, Gyolcs a gatyám, bekeveri. Hadd keverje, hadd keverje, Kimosom, rózsám, estére.

172. Hallod-e te kis leány! Van-e nálad jó dohány? Van énnálam két levél, De kirágta a közepét az egér. Jaj istenem! jaj annak, Kinek csókot nem adnak, Lám énnékem az este Oda hozták, oda hozták helyembe.

173. Mit ér az az irka-firka, Ha nem szeret engem Jutka. Terem még virág a réten, Lesz szeretőm még a héten!

174. A makai tóba’ Megdöglött a béka, Mind kicsije, nagyja, Mind nyőstényje, kanja. Mit tehetek róla, Hogy szerelmes vagyok, Édes apám az volt, Én meg fia vagyok. Hozd el a papucsot, Hadd varrom a sarkát; Míg a gyerek alszik, Hadd csókolom a szád. Nem vagyok én sánta, Csak a lovam sánta, A makai hidon Kitörött a lába. Bárcsak isten adna Olyan csizmadiát, A ki nekem varrna Pipi szőrből csizmát. Pipi szőrből csizmát, Liba bőrből talpát, Liba bőrből talpát, Piros bőrből sarkát. Bárcsak én találnék Olyan szeretőre, A ki esztendőre Vinne mennyegzőre!

175. Vásárhelyi kertben lakok én, Teljes piros rózsát rakok én, Kihajlik az ága az útra – Jőjj be, kis angyalom, egy szóra! Jaj de sokat áztam, fáradtam, Mikor házasodni indultam; Nem találtam kedvemre valót, Az lett a szeretőm, a ki volt.

176. Sárga répa, zöld ugorka, zöld a petrezselyem, Még azt mondják a legények, nem szeretnek engem; Hej pedig dehogy nem, Majd meghalnak értem!

177. Porzik a tarjáni utcza, Ha én végig megyek rajta, Nyílik a rózsám ajtaja, Ha én kopogtatok rajta. Vásárhelyi híres lányok Alig várják a szombatot, Szombat után vasárnapot, Lesik a Hajda ablakot7).

178. Tojik, tojik kis fürjecske Fél-fél rendemre, Rendem csipke, rendem bokor, Ró, ró, rekettye. Ipityom gyere be, Galambom, ölembe! Ha megunom ezt a várost, Máshová megyek, Szép szőke szeretőm helyett Barnát keresek. Ipityom gyere be, Galambom, ölembe!

179. Verbuválnak a huszárok az utczán, Már én többet nem járok senki után. Van már nekem, kit igazán szeressek, Ha megvetett a te álnok szerelmed. Boros kancsót forgatok a kezembe’, Barna kis lányt ringatok az ölembe, Iszom a bort, azt a kis lányt csókolom, Félre csapom darutollas kalapom. Nem bánom én, hogy elhagytál engemet, Ha más jobban érdemli szerelmedet. Majd ha egyszer karján látlak egy szűznek, Annál jobban örűlök szerencsédnek.

180. Korán reggel jókor fel kell öltözni, A templomba esküvőre kell menni. Jaj istenem! hogy kell vele esküdni, Ha nem tudom tiszta szivből szeretni!

181. Akkor jőj el, mikor mondom, Csak a csizmád ne kopogjon, Fekete szemed ragyogjon, Piros orczád mosolyogjon. Abban sincsen semmi hasznom Hogy a csizmámat koptatom. Van szeretőm kettő három, Vigan töltöm telem, nyárom!

1. RÁKÓCZI KORÁBÓL. Jaj régi szép magyar nép! Az ellenség téged miként szaggat és tép. Mire jutott állapotod! Romlandó cserép. Mint egy ékes eleven kép, Voltál olyan szép, Magyar nép! De a sasnak körme között fonyadsz mint a lép. Szegény magyar nép! Jóra mikor lép? Megromlott már mint cserép. Jaj hát szegény magyar nemzet Jóra mikor lép? Jaj Rákóczi, Bercsényi, Régi magyarok vezéri, Bezerédi. Hova lettek országunknak fényes csillagi, Nemzetünknek hírszerzői, Vitéz hadnagyi, Bocskai? Az ellenség mindenfelé őket emészti, Űzi, kergeti, Búval epeszti, Közinkbe sem ereszti; Jaj hát szegény nemzetünket Mikép enyészti. Jaj országunk, jószágunk, De főképen mi magunk, mikép sanyargunk! Az idegen nemzetségnek rabjai vagyunk. Kinek hajdan parancsoltunk, Most már szolgálunk, Adózunk. Régi szép szabadságunkból kiforgattatunk. Jaj meg kell halnunk, Meg nem maradunk. Nagy ellenség közt vagyunk, Bizony méltán ezek között Kesergünk, sírunk. Tenger rajtunk a fegyver, Mert a német rajtunk hever és igen ver. Mutogatja magát, mint egy híres gavallér, Nemzetűnket kinzó pallér, Nem szán mint hóhér, A kit ér, Addig veri, miglen neki mindent nem igér. Látod, mily kevély, Bőriben sem fér, Mégis mindig többet kér, Alig vagyon országunkban Miatta kenyér. Jaj országunk’ s magunknak, Jaj a mi maradékunknak, azoknak, Kik e földön nagy inségben igy nyomorognak. Özvegyek panaszolkodnak, Árvák zokognak, Sohajtnak. Jaj magoknak ily nagy kinban halált okoznak. Igy siránkoznak, És fohászkodnak; Bánati nem apadnak, Mert hazánkból az inségek El nem távoznak. Nézz ránk, uram, a mennyből, Ments meg, kérünk, minket csuf ellenségtől, Ki a hires magyaroknak véréből épűl. Ne hagyd ily dühös inségtől, Rut ellenségtől, Némettől, Gyaláztatni, mocskoltatni az irígyektől; Ily büszke néptől, Kinzó eszköztől, Megfosztatni nevétől, Mindenkoron győzedelmes Dicsőségétől!

2. Jaj nagy boldogtalan szegény magyar nemzet! Látom, most is téged csak a német vezet; Hol lehet, szemedben mutat hozzád kedvet, Nem látod, másfelől mint bolondját nevet. Nem igy volt a minap diétán végezve, Együtt a státusok között elrendelve, Hogy a katonaság országból kimenne: Hanem a határon összesereglene. De bezzeg felbontá hazád igazságát, Szent királya által szerzett szabadságát, Kivitted hazádból sok katona számát, Elhagyád csak pusztán a magad országát. Mit használ a corpus juris vastagsága, Uj articulusoknak szaporodása? Ha nincsen hazánknak semmi igazsága: Jobb volna, ha lenne puskának fojtása. Fogadtál katonát német oltalmára, Elkölt sok ökrödnek, tehenednek ára; Te magad maradtál nagy nyomoruságra, Gyermekiddel itthon holtig koldulásra. Elhagytad országod’, szép feleségedet, Fegyverre költötted, mig volt, mindenedet, Zálogba vetetted nemesi részedet, Koczkára hajtottad8) németért véredet. Régen nemességed király vezérlette, Kinek most egy tokos sétál már mellette; Annyira a német már a magyart vette: Mint lengyel a medvét ugy vezeti szerte. Nem magad hasznáért paripádat rontod, Sem szép szabadságért hullatod el csontod, Nem magyar népedért véredet most ontod: Idegen nemzetért törvényedet bontod! Te tészel próbákat, most ő dicsekedik, Te hozol prédákat, kikkel ő töltözik, Te rontod véredet, a német kérkedik, Hiredet, nevedet néked eltemetik. Ha nyersz: a németé lesz, mint volt, országod, Ha vesztesz: más nemzet foglalja sok várad, Téged mindenképen követ végre károd, Ha most jól nem végezsz, későn akkor bánod. Ugy is a németnek, higyed, rabja lészel, Bár országot neki véreddel most vészel, Kiből, mint az előtt, megint urat tészel, Utóljára magad mellette elveszel. De még utólján is nem következik jó, Minthogy az országunk’ leszen felzavaró, Nemzetünket végre gyalázatba hozó, Nem más vége lészen rövid nap sok jaj szó. Ezt egyedűl köszönd az atyafiságnak, A némettel bagzott ezer sógorságnak, Ez oka keserves boldogtalanságnak, Ez is lesz hóhérja sok szép magyarságnak!

3. Nem ugy van már, mint volt rég, Beborult a magyar ég, Nem fordulhat már végre Nap a bus magyar égre. Vérünket tettük úrnak, Hazánkból is kitúrnak, Ha a jármot nem huzzuk, Mint fujják, ugy nem járjuk. Elmultak a jó idők, Áldott arany esztendők, Oda van szabadságunk, Örökre boldogságunk. Most a német parancsol, Hajtja, a ki nem marsol Tyrannus patensára, Menykövező szavára. Nincsenek igaz nagyok, Kapitányok, hadnagyok; Megholt Zrinyi, Hunyadi, Oda Bethlen, Rákóczi. Almási és Lónyai, Hazánk több ily fattyai, Keresztekért akarnak Sírt ásni a magyarnak. De van holmi vásáros- Náményi báró már most, Őrzői koronának, Árulója hazánknak. Nézd el a kevély nemest, Jót lelsz közte, de kevest, Esznek, isznak, báloznak, Rendre pankrotiroznak. De igy kell ennek lenni, Mert nem lehet mást tenni, Sirasd, magyar, sorsodat, Ásd meg önnön sírodat. De igy kell a magyarnak, Hogy a német gavarnak Szolgáljon, érdemlette, Hazáját megvetette. Sirasd magyar egedet, Nem találod fel többet, Megholt Zrinyi, Hunyadi, Oda Bethlen, Rákóczi!

4. Atilla, Lehel, Árpád! Elhalt dicső unokád, Nem hangzik a magyar név, Elmult a díszes agg év. Pusztán maradt Dáczia, Mert nincsen Hunyadia, Rideg nemzet mulat ott, Hol hajdan magyar lakott. A lágy tárogató sírt Mindenütt, hol magyar birt, Földjét lakta a nemzet, S igaz hazafit nemzett. Sarkantyu és párducz bőr Volt czímere s medve szőr, Kalpag fedezte fejét, Vas pánczél erős melyjét. De már ezek elmultak, Hogy a hősök elhunytak, A magyar dolmány helyett Frakk lett módi viselet. Kalpag helyett egy piczi Posztóból készült miczi Fedi fejét mindennek, – A módi oka ennek!

5. Kék asztalom, zöld abroszom, Katona az én galambom, Ugy megballag Szeged felé, Szint’ ugy fáj a szivem belé. Kisütött a nap a síkra, Járnak én utánam sírva, Ne járj én utánam sírva, Katonának vagyok irva.

6. Sírt az anyám egykor értem, Mikor katonává lettem, Ne sirj, anyám, fiad jól van Vitézek közt a táborban. Sátorkaró árnyékában Nyugszom szomoru ágyamban, Köpönyeggel takaródzom, Magam árnyékában nyugszom.

7. Most nyílik a szelid rózsa bimbója, Ki van tűzve édes hazám zászlója, Sok szép ifju felesküszik alája, Ezt kivánja most a magyar hazája. Már magam is katonának beállok, Legalább majd megsiratnak a lányok; Ne sírjatok honszerető leányok, Kedvesteknél drágább legyen hazátok!

8. Új-Aradon ég a világ egy házba’, Barna kis lány hajladozik magába. Barna kis lány, ne hajladozz’, gyere ki, Régen vár már az őrsereg ide ki!

9. Rövid a sarkantyum nyaka, Nem aludtam az éjtszaka, Nem jön a szememre álom, Mert a csendbontókat várom. Rám veszem nemzeti ruhám. Megnyergelem a paripám, Megcsókol a feleségem, – Haza jövök még én szivem. Menjünk hát kapitány uram, Itthon marad apám uram, A buzát is feltakarja, Ha azt az isten akarja. Isten veled lelkem fele, Nem gondolok már én vele, Mert az isten haza hoz még, Ne sírjunk hát többet, elég. Az istennek békesége, A lelketek csendessége Véletek itthon maradjon, A jó isten el ne hagyjon!

10. Fel van a sárga nyergelve, Én ülök a tetejébe, Holnap megyek olyan útra, Kiről hamar ne várj vissza. Feleségem, két gyermekem Kire hagyom én istenem! Az van a csákómra írva, Feleségem ne várj vissza. Ne sírj kedves feleségem, Ne szomorítsd a cselédem, Istenben van reménységem. Visszahoz a sárga engem.

11. Három szinű lobogót tart a magyar, Melynek hive holtig maradni akar, Örömmel nézz erre, ő ezt nem bánja, De hogy elmaradt rózsája tőle, nagyon sajnálja. Jőj el, kedves babám, lefelé velem, Tisza partján a táborban lesz helyem, Visszatérünk, ha az idő eltelik, Ugy élünk a mint ezután szabad magyarhoz illik. Igy érezni szép a magyar polgárnak, Ki önként lett védője a hazának, Élni, halni szabadságért ki akar, S a robotra által menni soha többé nem akar.

12. Még Aradnál szépen szólott a banda, Világosnál gyászba borúlt a haza, Világosnál raktuk le fegyverünket, Mert vezérünk ott adott el bennünket.

13. Szolnok alatt elkészült már a vasut, a vasut, Elmasérozott már azon a Kossuth, a Kossuth, Elvitte az magával a koronát, A németnek mindenféle pompáját. Levették már a nemzeti lobogót, lobogót, Mert vezérünk, Görgei, áruló volt, -ruló volt, Eladta a hadsereget, Aradvárt, Az áruló szedte fel, haj, az árát.

14. A toronyban sárga-fekete rongy lóg, Alatta egy bámész nép ott ácsorog. Kérd az egyik: Bátya, hát itt mi ujság? – Elhagyott Kossuth, oda Magyarország! Honnan jösz te oly leverten jó pajtás? Mért sir egyik szemed jobban mint a más? Orczáidon mért látni oly bánatot, Mintha elmult volna már a világod?! Sírok, pajtás, sírni fogok örökre, Míg élni hagy a jó isten kegyelme; Világostól hozom a nagy bánatot, Mert hazámnak ottan mély sír ásatott. A magyarnak nincsen többé hazája, Elbujdoshat immár a nagy világba. A temetés roppant volt és nagyszerü, Százezernél több volt ott a kesergő. Kilenczedik zászlóalj! hol zászlótok? Láttam, midőn izekre szaggattátok, Sirva dobtátok el hős fegyverteket – Hogy az isten áldjon meg benneteket! Sirva borult huszár lova nyakára, Megölelte, csókolta utoljára, Földhöz vágta lángöblü karabinját, Boszujában ketté törte a kardját. A nap épen akkoron alkonyodott, És az egész magyar nép mind vérben volt, Mintha sírt volna még az ég maga is, Hogy nem lesz már a földön egy magyar is. És te mégis jóságos isten nézted, E szép hazát eltemetni engedted, Egy mély sírba, honnan nincs feltámadás – Te is, pajtás, magadnak egy olyant áss! Világosnál leraktuk fegyverünket, Mert Görgei ott adott el bennünket, Fegyverünket letettük a muszkának, Engedtünk az áruló parancsának.

15. Becskereknél széles árok, Ott vannak a szerviánok, Viselik a veres sapkát, Mellette a kardot, puskát – Magyar huszár! Hallod-e te vad rácz fattyú! Van-e a juhod közt tokjuh? A kiben van hat font fagygyú, Hat ponyvára való gyapjú? – Juhász fattyú! Hallod-e te magyar fattyú! Van-e patrontásban bankó? – Vagyon, vagyon hatszáz golyó, Hatszáz szerviánba való, Vad rácz fattyú!

16. Megálljatok fiúk, fáradt vitézek, Hazámra még egyszer vissza hadd nézek! Pihenjünk meg utóljára hantjain, Ha vérrel nem segithetünk bajain. Isten hozzád kedves hazám határa, Szálljon áldás földed minden porára! Isten hozzátok magyarok, véreink! Fáj a szivünk, de nem hullnak könnyeink. Huszár voltam, isten szárnyas angyala, Kedves hazám ellenének ostora; Rabigában nyögsz te addig drága hon, Míg huszár nem nyargalódzik síkodon. Ötven csatában küzdöttem szép hazám Érted, halál még sem akadott reám: Nincs már apám, anyám, kedves szeretőm, – Isten tudja, hol lesz majd a temetőm. Bajtársaim mind elhulltak a csatán, Csak egyedűl maradtam én ily árván, Fáj szivem, fáj, busulok és bánkódom, Soh’ sem látlak, kedves hazám, jól tudom. Szegény pára fakó lovam te vagy már, Ki egyedül török földön velem jár, Jaj de te is vissza-vissza nyerítesz, Bus szemet vetsz reám, csakhogy nem kérdesz. Kedves hazám látlak-e még valaha?! Önnön fiad volt tehozzád mostoha, Ki eladta ős apáink szent honát – Verd meg isten az ily álnok gaz fiát! Elmegyek én, de utolsó szent hantod Megcsókolom, a mért annyi vért ontott A magyar nép, kinek nincsen hazája – Még az ég sem igazságos hozzája! Édes hazám majd egyszer még valaha Felderűl a szabadságnak hajnala, Akkor én is visszatérek, vissza én, Ott halni meg édes hazám szent földén.

17. Felmentem a temesvári sánczra, Visszanéztem szép magyar hazámra; Szülőföldem, édes Magyarország, De messze vagy, de messze vagy hozzám! Hallok itten idegen hangokat, Fájdalmában szivem majd meghasad, A magyar szó örömre serkentget, A ki szólja: az isten áldja meg! Lengedezve fuj a Mátra szele, Kedves babám fohásza jön vele, A fohász közt egy gondod legyen rám, Ne feledkezz’ rólam kedves rózsám. Nem felejtlek, – jaj de roszul érzek! Bánatomban tovább nem is élek; Elhervadok, mint virág a napon Értetek szép hazám és galambom!

18. Édes anyám nem lett volna, Katona sem lettem volna, De még akkor beiratott, Mikor bölcsőben ringatott. A szegedi kaszárnyába Sok réguta be van zárva. Sírhat az az édes anya, Kinek katona a fia. Sírhat az az édes anya, Kinek két fia katona; Összeborúl mind a kettő, Sírnak mint a zápor eső. Édes anyám, édes anyám, Édes felnevelő dajkám! Jobb lett volna kis koromba’ Koporsóba zártál volna!

19. Uj városon van egy rongyos csárda, Ottan iszik egy legény bujába’. Igyál pajtás, igyál utóljára, Holnap visznek nagy Itáliába, Holnap visznek nagy Itáliába, A németnek kedves hazájába.

20. Magas a szegedi torony, Elejtettem az ostorom, Majd feladja a galambom, Két orczáját megcsókolom. Piros orczád be meghervadt, Mióta nem csókoltalak. Hát még nyolcz esztendő alatt! – Talán a szivem meghasad. Ugyan ki gondolta azt ki, Hogy nyolcz esztendőt töltsön ki? Elég volna abból egy is, Gondolkozhat’ még addig is. Sírhat az az édes anya, Kinek katona a fia, Sétál magas kaszárnyába’, Fáj a szive babájára.

21. Búsan, búsan harangoznak hajnalra, Kis pacsirta gyász nótáját dalolja, Dalold, madár, aztat a bús verseket: Katonának írják a legényeket. Ki is hozták már az intő czédulát, Azt a lányok könnyes szemmel olvassák, Könnyes szemmel azt olvassa belőle: Katona már a kedves szeretője. Elmégy, rózsám, itt hagysz nagy árvaságra, Jön a gőzös, elvisz Itáliába, Jön a gőzös, elvisz Itáliába, Nem takarsz már többet bodor subádba. Eljöttek már az urak vizitálni, Apák, anyák nem tudnak mit csinálni, Könnyes szemmel zokogva panaszolják, Most kisérik vizitálni a fiját. Kedves testvér én is ki vagyok írva, Ki van, látom, a nevem is ragasztva, Én huztam ki az utolsó numerát Nem is találtak bennem semmi hibát. Két katona ki is kisért megnyírni, Édes anyám utánam jött kikérni, Kéri értem a hadnagyot, kapitányt: Hogy ne nyirassa meg azt az egy fiát. Elmehetsz már szegény asszony dolgodra, Meg van nyírva már a fiad, katona, Most öltözik átillába, csákóba, Folyhat már le bús künnyeid orczádra. Jön a gőzös, nem áll itten hiába, Minden órába egy arany az ára, Bár a kerék kitört volna alóla, Nem vitt volna messze Itáliába. Nem törik el, vas a gőzös kereke, Mert a vasút erősen van készitve, Szalad rajta, mint a szélvész a habon – Vissza jövök, édes anyám, a nyáron!

22. Édes anyám egyetlenegy fia, Az is ki van katonának írva, Nincsen abban szánakozó lélek, A ki engem katonának bévett. Kedves rózsám elvettelek volna, Katonának be nem vettek volna, De már igy a jó istenre bizlak, Mert elvisznek engem katonának. Várjál magyar! majd most kerűlsz lánczba, Nem tánczolsz már többé a kocsmába! Majd elvisznek nagy Itáliába, A németnek kedves hazájába. Ha felűlök kis pej paripámra, Beugratok Nagy Németországra, Visszanézek Kis Magyarországra – Könnyem csordúl két piros orczámra. Hogy kell itt megszoknom jaj istenem! Hogy kell azt a német lányt szeretnem! Ha ölelem: karjaim elhalnak, Ha csókolom: könnyeim húllanak. Ezzel felűlnek a gőzkocsira, Elől-hátúl fegyveres katona, És csak egyet fütytyent a masina: Isten hozzád sok jó édes anya! Sír az anyám, sirat engem nagyon, Édes anyám már most ne sirasson, Ha az isten éltemet megnyujtja: Visszajövök nyolcz esztendő mulva.

23. Már látom, hogy katonának kell lennem, A német mondúrjába kell öltöznöm, Muszájképen kell a császárt szolgálnom, Ugyan, babám, hogy kell tőled megválnom! Háromféle szőre van a lovamnak, Jaj de félek, elvisznek katonának; Nem félek én a szerető-tartástól, Jaj de félek az egreczírozástól.

24. Szegény legény feltekint az égre, Szeretőjét bizza az istenre, Arra bízza, az viseli gondját, Nem öleli már karcsú derekát, Jaj de szépen kékellik az erdő, De még szebben zöldellik a mező, Kis kertemben csillámlik a harmat – Kedves babám, örökre elhagylak! Gyenge lábom, gyenge másérozni, Gyenge karom a fegyvert forgatni, Ád az isten nekem annyi erőt, Kiszolgálom azt a nyolcz esztendőt.

25. A gőzösnek hat kereke Bárcsak ízré-porrá törne, Bárcsak izré-porrá törne, Hogy minket el ne vihetne. Anyám, anyám, édes anyám, Édes felnevelő dajkám! Örűltél a szűlésemnek, Felneveltél a németnek. El kell, el kell, el kell menni, Vásárhelyt itt kell már hagyni! Hagyok olyan szép lányt benne: Holtig fáj a szivem érte!

26. Édes anyám, ha eljön kend, Szeged felé indúljon kend, Ott vannak az új rekruták, Kiknek göndör haját nyírják. Jaj de boldog édes anya, Kinek nincsen egy csep fia! Boldogtalan édes anya, Kinek husz éves a fia! Bárcsak a gőzös kereke Izré-porrá összetörne, Izré-porrá összetörne, Hogy engem el ne vihetne. Eredj haza feleségem, Ne sirass már tovább engem, Az van a csákómra irva: Nem szabadulok meg soha!

27. Sárga virág fekete közepe, Jaj de gyászos a rózsám élete! Hogy ne volna gyászos az élete: Mindörökké katona a neve!

28. Most kapott a biró egy kis ujságot; Hogy szedje össze a fiatalságot. Sok szegény leánynak szeme könnyezik, Mikor a babáját felöltöztetik. A szegedi városháza be sárga, Oda ment az én rózsám be sétálva, Irok neki vigasztaló levelet: Szabadits ki, kedves rózsám, ha lehet. Kocsmárosné kápolnája a pincze, Imádságos könyvecskéje az itcze; Rójja, rójja, kocsmárosné, száz itcze, Van babámnak préda pénze, hadd költse! Kocsmárosné, lelkem, nincs semmi bajom, Csakhogy a rózsámat már itt kell hagynom. Mire az a nyolcz esztendő elkerűl: A szerelem addig tőlem elrepűl.

29. Magentánál történt egy napon csata, Hol sok ezer magyar vére kiomla, A francziák közül is sok meghala, Mert a magyar vitézséget mutata. Már énnekem nem kell többé szerető, Szeretőm lesz nekem már a temető, Virágzik a viczenzai temető, Temessenek engem belé legelsőbb.

30. Kocsmárosné! jó bort az asztalára, Magyar gyerek jött be a szobájába, Jó veres bort hozzon az asztalára, Hadd igyon a magyar gyerek bújába’! Már én többet Hesz bakája nem leszek, Csákóm mellé zöld felzájkot nem teszek, Mert elmegyek a szép Magyarházába, Ott maradok a szép Magyarországba’. Nincs jobb egyetlen jó édes anyánál, Nincs szebb élet a szép Magyarhazánál. Hej sok magyar most vérét kiontotta, Kit eltalált a franczia golyója. Isten hozzád már Mántova örökre, Most indúlok kedves honom keblibe, Majd meglátom kedves honom határát, Megcsókolom kedves rózsám orczáját. Gyenge lábbal lépdegélek honomban, Hazámbeli szép kis leány karomban; Most értem el hazámnak dicső napját, Mert kedvesem égő szeme ragyog rám.

31. Isten hozzád Veníczia városa! Már én többet nem leszek a lakosa! Elbúcsúzok híres, erős váradtól, A tengernek rettenetes habjától. Rettenetes a tengernek a habja, Hej, sok magyar fiú utazik rajta; Tenger habja hányja, veti a gályát, Sok magyar lány siratja a babáját. Hegyes, völgyes országokat bejártam, Párját az én hazámnak nem találtam! Isten hozzád Olaszország határa; Már én többé nem leszek a lakosa. Szépen hangzik a gőzkocsi zörgése, Mikor megyen a nagy Németországon, Magyar legény tartja rajta a kormányt, Magyarhonnak igazítja az útját. Kedves rózsám, már én haza érkeztem, Külföldeken sok bujdosást végeztem, Bujdosója voltam a nagy világnak, De most leszek honfia a hazámnak.

32. Sírhat az az édes anya, Kinek katona a fia, Mert nem tudja, mely órában Eshetik el a csatában. Ki a csatában elesik, Sík mezőben temettetik, Sík mező a temetője, Száraz ágból a keresztje, Az én fiam is elesett, Sík mezőben temettetett, Zöld fű nőtte fel a sírját, Kit sirattam sok éjtszakán.

33. A baraczkfa pirosat virágzik, Kis pej lovam alattam cziczázik, Cziczázz, lovam, cziczázz utóljára, Holnap megyek veled a csatára. A birónak három legény fia, Három közűl egy se lett katona; Szívesebben szolgálnám a császárt, Ha egyformán szedné a katonát. Réten terem a szép egyenes nád, Barna asszony neveli a lányát, – Neveld, anyám, neveld a számomra, Majd elveszem nyolcz esztendő mulva!

34. Sohasem vétettem Szeged városának, Mégis beíratott Lovas katonának. Lovasnak íratott, Bakancsot szabatott; – Verje meg az isten Az ily szabadságot! Kértem a kapitányt, Adjon pej paripát, Ugy viselem gondját: Soh’ se’ látja kárát.9) Közibe vezetett Száz remonda lónak, Megálltam faránál Egy kurta csikónak. Ez a jó, e’ lesz jó, Ez a kurta csikó, Ez a kurta csikó, Huszár alá való!…

35. Felszántom a, felszántom a kis kertemet ugarnak, Vetek bele, vetek bele bazsarózsát nyilónak. A két szélén bazsarózsa nyildogál, Közepében barna babám sirdogál. Háromféle, háromféle szőre van a lovamnak, El kell menni, el kell menni katonának magamnak. Nem félek én a szeretőtartástól, Jaj, de félek az egreczirozástól. El kell menni, el kell menni katonának messzire, Itt kell hagyni, itt kell hagyni a rózsámat, nincs kire; Te rád hagyom legkedvesebb pajtásom, Éljed vele világodat, nem bánom.

36. Szép a baka, ha kiáll a glédába, Három megy egy sorjába’, A káplárja utána, Marsot ver a dobosa A városba’. Szép a huszár, ha felűl a lovára, Kardot köt oldalára, Megcsókolja babája, Ugy megyen a csatába, A csatába.

37. Garibaldi csárdás kis kalapja, Nemzeti szin pántlika van rajta, Nemzeti szin pántlika van rajta, Kossuth Lajos neve ragyog rajta. Letörött a bécsi torony gombja, Ihatnék a Garibaldi lova, Magyar kis lány meríts neki vizet, Garibaldi a csatára siet. Ezer nyolczszáz hatvankettedikbe’ Felment Garibaldi egy nagy hegyre, Onnan nézte szép Magyarországot, Hogy harczolnak a magyar huszárok.

38. Én magyar fika vagyok, A nevem Lajos, Érted, bagó, meghalok, Elhagyni bajos. Jaj be drága eledel, Mit az ember szája nyel! Jó, jó, jó bagó! Drága jó bagó! Katonának nincs kedve, Ha pipája nincs, Nem tud prezentérozni, Ha dohánya nincs. Az az első jelszava: Van-e kendnek bagója? Jó, jó, jó bagó! Drága jó bagó! Bezzeg a más világon Komisz világ lesz, A szentek pipájában Kevés bagó lesz. Szent Péter rajtunk segíts, Bagó fábrikát épits! Jó, jó, jó bagó! Angyali bagó!

1. Amoda van hat pej csikó magába’, Mind a hatnak békóba’ van a lába, Eredj, rózsám, fordítsd vissza a csikót, Hadd vegyem le a lábáról a békót. Ha leveszem a lábáról a békót, Hát azután hova tegyem a csikót? – Majd elviszem, a merre a nap lejár, Arra, tudom, a gazdája soh’ se’ jár. Édes anyám szült engem a világra, Szülésiért a jó isten megáldja, Szülésiért a jó isten megáldja, Ha tartok is szép szeretőt, nem bánja.

2. Teli a zsebem bankóval, Az istálóm lopott lóval. Három szürke, hat fekete, Most is keres, most is keres a vármegye. Lyukas a tömlöcz oldala, Hideg szellő dúdol rajta, Nem bánom én, ha dúdol is, Megélek én, megélek én, ha lopok is.

3. Bárcsak hamar május lenne, Sej, haj, bárcsak hamar május lenne, Hogy a réten sok ló lenne, Sej, haj, a nyáron! Kötőfékem harminczhárom, Sej, haj, kötőfékem harminczhárom, Tele lopom még a nyáron, Sej, haj, ha lehet. Békókulcsom csak egy féle, Sej, haj, békókulcsom csak egy féle, Mégis békót nyitok vele, Sej, haj, ha lehet… Viszik a lovam Gyulára, Sej, haj, viszik a lovam Gyulára, Magamat vasba’ utána, Sej, haj, utána!

4. Megérik a szőlő nem sokára, Árván marad a tőke magára, Te is árván maradsz kis angyalom, Mert már nekem fogságba kell jutnom. Mit ér nekem az egész életem, Ha bujdosás az egész életem?! Bujdosok én a kerek ég alján, Míg meg nem nyugszok a rózsám karján. Már ezután hozzátok nem járok, Mert megfogtak engem a zsandárok, Letettek a tömlöcz fenekére, Ugyan, rózsám, jutok-e eszedbe?! Kis angyalom csak arra kértelek, Fogadásodat, hogy meg ne vessed. Rabságomat nem annyira bánom, Csak a kedves galambom sajnálom.

5. SZABADOS JÁNOS. A három nyárfánál jártam, Ott egy vén boszorkányt láttam, A boszorkány azt mondotta: Szabadost az ördög hozta. Azt mondta: vas pléh van mellén, Ördöngős sipka a fején, Aczél-tükör a zsebébe’, Azon lát el hét mértföldre. Bagoly-szem van hóna alatt, Sötét éjtszakán is láthat. Szem-fényen is el tud menni, Nem lehet őt észre venni. Nagy pénteken holló szivet Meg szokott enni egy felet; Gyík vért kever a borába, Azért nem fél ő magába. Kígyó zsir bajusz kenője, Kakas zsirral kardja kenve, Ki őt álmából felkölti, Ha valaki lovát veszti. Ha a csizmáját megkeni: Veszett kutya zsír kell neki, Kába borju patrontása, Hét országban nincsen mássa. Ha rálőnek is, nem használ, Két vágott vasra nem talál, A lövés szer előtte olvad, A vágott vas szőrré duhad. Igy szólott a vén boszorkány És tüzet szórt, mint a sárkány. A nyárfáktól elszaladtam, Mult időkről gondolkoztam. Addig volt Vásárhely boldog, Míg Szabados be nem botlott; A ménesbe senki nem járt, Nem kérdezték: ki tett most kárt? A vásárok Orosziban Nincs a kalendáriomban, De azért mi vásárt csaptunk, Egy lóért kettőt is kaptunk. Ha kezemben volt kantárom, Úr voltam én a határon, Úr voltam én Nagy-Szalontán, Túl a Maroson s a Tiszán. Összejártam passus nélkül Fél világot, csep félsz nélkül. Ha Szabadost megölhetném, Ujra világom élhetném. De már most nagy búba estem, Nincsen szabad keresetem. Nem igen kapok a kapán, Hogy élek már én igazán? Könnyen kerestem kenyerem, Nem törte kapa tenyerem. Búbánattól én nem féltem, Csak ugy könnyen éldegéltem. Nem voltam én addig adós, Míg ide nem jött Szabados. Nem retteg ő hát senkitől, Csak az egy igaz istentől. Megfogta az atyja átka, De szerencse ott találta, Azért nappal és est tájba’ Mindig jár kel más bajába’. A fokosa kurta nyele Kigyó méreggel van tele, A fokossal olyat vághat, Kit csak az isten gyógyithat. Ő hetedik gyermek vala, Miatta anyja meghala, Ezért atyja megátkozta, De az ördög kapott rajta. Az anyja is átkot monda, Hogy soha ne légyen nyugta, Éjjel, nappal és napeste Mindig más baját keresse. Az ördög, hogy ezt hallotta, Mindjárt, tüstént kapott rajta. Látjuk, néki segitsége, Búba’, bajba’ reménysége. Mondá, őt nem Nagy-Szalonta Hanem inkább ördög hozta, Hogy vadászszon embereket, Mint a macska egereket.

6. Gyenge vagyok, növendék, növendék, Fáj a hátam, megverték, megverték, A vármegye kutyája verte meg, Hogy a fene kezét lábát egye meg. Vásárhelyi laposon, laposon Három legény van vason, van vason, Megzördíti jobb lábán a vasat, Szeretője szive majd meghasad.

7. Mikor katonává lettem: Szilaj csikóra nyergeltem, Bevezettem a rajcsúrba, Nem vágott jól ki kalupba. Éjfél után egy az óra, Felnyergelek a fakóra, Még hajnalra, szép reggelre Levágtatok az alföldre. Hat vármegye mindig hajtott, De soha meg nem foghatott. Tisza vizén átúsztattam, Mindjárt új életre kaptam.

8. Voltál-e már Félegyházán, Berénybe? Voltál-e már komiszáros kezébe? – Nem félek én komiszáros kezétől, Letagadom a csillagot az égről. Ha felülök kis pej lovam hátára, Benyargalok vásárhelyi pusztába, Megpróbálom kis pej lovam odáig, Ha kergetik, tud-e futni sokáig? Magas a szegedi torony teteje, Mégis kihallik a harang belőle, Húzd el nekem azt a szomorú hangot: Hogy engemet az én rózsám elhagyott.

9. Loptam lovat, lopok is, Ha felakasztanak is; Ugy is mit ér ez az élet, Ha a rózsám nem szeret, Ha a rózsám mást szeret S nem engem! Nincsen olyan barna szem, Mint a tied kedvesem, Tekinteted villámcsapás, Ne sujts vele senki mást, Ne sujts vele senki mást, Csak engem! Hallod-e te kis leány! Szeretsz-e még igazán? Ha nem szeretsz, ugy ásd a sírt, Hogy eltemess engemet, Hogy eltemess engemet Örökre!

10. Jaj de magas ez a vendégfogadó, Van-e benne barna kis lány eladó, Ha nincs benne barna kis lány eladó, Én sem leszek soká benne mulató, Ha felűlök kis pej lovam hátára, Elnyargalok a kútasi csárdába. Sört, bort ide, kocsmárosné, hadd iszok, Zsandár hajtott engem ide, múlatok. Ha felűlök kis pej lovam hátára, Elmegyek a Tisza tulsó partjára; Szépit, javát elhajtom az ökörnek, Eladom a pesti kereskedőnek. Bele nyúlok a kis lajbim10) zsebébe, Nem sok bankót rángatok ki belőle. Majd ellopjuk az éjtszaka a bimbót, Kupecz ember azért adja a bankót.

11. Jaj istenem! jaj de sokat bujdostam, Tizenhét esztendeig betyár voltam. Áldja meg az isten azt a házakat, A hol nekem egy óráig helyt adtak. De sok falut, de sok várost bejártam, De sok üres istálóra találtam. De sok lovat szerszámostól elloptam, De sok hunczut szeretőre találtam! Kimegyek a zöld halom tetejére, Megásatom a síromat előre, Majd meglátom, ki fog engem sajnálni, Sírhalmomra rozmaringot űltetni!

12. Be van az én szűröm ujja kötve, De nem tudod, pajtás, mi van benne. Az egyikben aczél, kova, tapló, A másikban száz forintos bankó. Ha megunom magam a pusztába’, Kapom, fogom, megyek a csárdába; Parancsolom a kocsmárosnénak: Hozzon kend bort jó borivójának! Még azt mondják rólam az irígyek: Ihatik az, mert lopott eleget. Ha loptam is, megszenvedtem érte, – A vármegye se’ hányja szememre!

13. Még azt mondják, hogy én korhely vagyok, Éjjel nappal a kocsmában lakok; Ne hányja azt senki a szememre, Ha iszok is, a magam pénzire!

14. A subámnak nincs melege, Megvesz az isten hidege. Kocsmárosné, ha van szived, Gyujts világot, gerjeszsz tüzet! Hadd kóstoljam meg borodat, Öleljem a derekadat. Láng a szemed, arany a szád, Hunczut, a ki haragszik rád!

15. Esik eső a haraszton, Nem kapok én a paraszton, Hej, jó az isten, jót ád nékem, Hej, csikós bojtár vesz el engem! Esik eső, zúg a malom, Bort iszik az én galambom, Hej, hadd igyék, hadd mulasson, Hej, csakhogy hozzám hű maradjon!

16. Uj-városi juhász vagyok én, Ezt a kerek pusztát lakom én, Ennek közepében lakásom, Ide várom kedves galambom. Házam előtt egy fa, nem látszik, Minden karácsonba’ virágzik, Terem rajta alma jó szagú, Ugyan, babám, mért vagy szomorú?

17. Nem kell nekem köpönyeg, Mert az engem nem illet, Irhás suba kell nekem, Az melegít fel engem, Eszemadta! Nem járok én paripán, Mint Beretvás kapitány, Szegény legény vagyok én, Gyalog masérozok én, Eszemadta! Nem megyek én messzire, Csak a város végire, Leterítem a subám, Oda várom a babám, Eszemadta!

18. Levelem jött a gulyástól, Kilelte a hideg; Százhusz tinó van a kúton, Meginná a vizet. Eredj kedves galambom, Huzzál neki, hadd igyon, Megszolgálom a nyáron.

19. Hull a czitrom a fáról, Most jöttem a tanyáról! Ingem, gatyám csupa szennyes, Azért vagyok szerelmes Hej ricza, ricza, ricza kukoricza dercze, Megcsókollak, galambom, holnapután este.

20. Három juhom tavalyi, Három harmad évi, Ha behajtom, megfejem, Enni adok néki. Helyre Daru, helyre Bimbó, Helyre mind a három, Az uram is itthon van, Nincsen semmi bajom.

21. Kihajtom a ludam a rétre, Elvágom a nyakát estére. Igy rózsám, ugy rózsám, ugy lesz jó, Minden legénynek a másé jó. A ludam a réten legelész, A rózsám mellette heverész. Igy rózsám, ugy rózsám, ugy lesz jó, Minden legénynek a másé jó. Rászállott a madár a fára, Elhagyott a babám bújába. Igy rózsám, ugy rózsám, ugy lesz jó, Minden legénynek a másé jó.

22. Feljött már a csillag Az ivó kút felé, A juhász is ballag A galambja felé. Fujdogál a szellő, Esik a fergeteg, Gyere be, galambom, Mert megvesz a hideg. Kisűlt a pogácsa, El is van már hülve, Gyere be, galambom, Ehetsz már belőle!

23. Esik a hó lefele, Megy a béres befele, Összeüti bokáját, Öleli a babáját.

24. Megismered a kanászt Ékes járásáról, Angyal-fűzött bocskoráról, Tarisznyaszijáról. Megismered a kanászt Hegyes bocskoráról, Disznó zsirral jól kipedrett Pörge bajuszáról.

25. Hej halászok, halászok! Mit fogott a hálótok? – Nem fogott az egyebet, Piros szárnyu keszeget. Hát a keszeg mit eszik, Ha a bárkába teszik? – Nem eszik az egyebet, Petrezselyem gyökeret. Elment a hal lefelé, Török-Kanizsa felé; Nem is jön többet vissza, Mert arra van az útja. Hej halászok, halászok! De szennyes a ruhátok; Talán nincsen babátok, A ki mosna reátok? Halász legény hallod-e? Mért meg nem házasodsz te? Mért nem veszel el egy lányt, Akár engem, akár mást?!

1. Csárdás élet A gyöngy élet, Nem kell ahhoz tudomány, Csak jó bor, meg szép leány. Csárdás voltam, Az is leszek, El nem hagyom, mig élek, Mig bennem lesz a lélek.

2. Én vagyok az, a ki nem jó, Kocsma-ajtó nyitogató, Kocsma-ajtó nyitogató, Édes anya szomoritó. Iszom, iszom a csárdában, Míg hat lovam lesz a hámban; Kettőt kifogok lógóra, Elég lesz borravalóra. Iszom, iszom, addig iszom, Míg a rózsám be nem iszom; Ha a rózsámat beiszom, Arra sem lesz semmi gondom.

3. Kis kalapom fekete, Bokréta van mellette, Legszebb ága lehajlott, A galambom elhagyott. Kis kalapom csurgóra, Mindig innám, ha volna; Akár iszok, akár nem, Ugy is korhely a nevem. A sok kurva meg a bál De sok pénzembe kóstál, Azt is azért cselekszem, Hogy a rózsám szeretem. Zöld az erdő, zöld a fa, Sokat sirtam alatta. Megvirrad még valaha, Hogy nem sírok alatta.

4. Egy szőlő határ levél, zöld levél Legyen nekünk szemfedél, szemfedél, Egy nagy hordó koporsó, koporsó, Kezünkben teli kancsó, nagy kancsó, Ős apáink szent ivók, szent ivók; Soh’sem voltak vizivók, vizivók; Éltökben hogy tusoztak, boroztak, Szentté azért változtak, változtak. A pap az ő nániját, nániját11) Kapja, mondja: hej barát, kelj barát! Én is iszom, igy igyál, igy igyál, Hogy szentté változhassál, -tozhassál.

5. Uj-Szegeden szépen muzsikálnak, Nagy kedve van az egész világnak, Ugrándoznak, járják a bolondját, – Én nem tudom, csak nekem úgy mondják. Jó bort ittam, részeg vagyok tőle, Haragszik a feleségem érte, Ha haragszik, elfordulok tőle, Ott a hátam, diskuráljon véle!

6. Dudujnám, dudujnám, De jól megyen a munkám. Ez az élet minket illet, Nem a régi öregeket. Dudujnám, dudujnám, De jól megyen a munkám. Dudujnám, dudujnám, De jól megyen a munkám. Ez az élet víg ficzkóké, Nem a szürke barátoké. Dudájnám, stb. Dudujnám, dudujnám, De jól megyen a munkám. Mert a barát imádkozik, De a huszár jó bort iszik. Dudujnám, dudujnám, De jól megyen a munkám.

7. Tehát igyunk az elment gólyákért, Az itt maradott csörgő-börgő szarkákért. Ez ám annak a görbe tőkének a leve, Bor ám ennek a neve Ezt kapafokkal koczogtatták, Metsző-késsel sanyargatták, Tölgyfába szoritották, Mogyorófával körűl vették. Ez elme mozdító, Erszény pusztító, Ruha rongyositó, Kocsmáros gazdagító, Ma vigasztaló, Holnap szomorító. – Tudod-e a minap mit cselekedtél Velem? – a sárba kevertél, Falakhoz vertél, Más józan embertől megszégyenitettél, A kutyákat rám uszítottad! Szólsz? nem szól? nem felelsz? – Katona régula: Marss az áristomba!

8. Hadd muljon el ez a világ, Csak szőlő teremjen, A mely minden munka nélkűl Bőven termő legyen; A torkunkat édesitse, A gégénket nedvesítse. Hajdi, hajdi, hajdi, hajdi, Nosza, pajtás, te is hajtsd ki!

9. Ányom asszony kertje, berke, Vajon mi van bele vetve? Szödörje, Bödörje, Ónumdókum, Ónumdeszka, Kántor-menta, Fodor-menta… Jaj de fene nóta!

10. Ennek az embernek Jó kocsija van, Jó kocsija előtt Jó két lova van. Homok hegynek hogyha tartja: Csipke-bokor megállitja, Akkor mondja: gyi!… Gyihi!… hi!… hi!…12) Hó!

11. Elindúla egy kalmár A szürke lovával, Megrakta a talyigát Számos portékával; Üti, veri a lovát Csomós ostorával, Hát egyszer csak nem birja, Mondja nagy lármával! Gyihi!… gyihi!… gyihi!… hó13)

12. Az alispán, az alispán kalapomhoz rózsát tett, Most is ott van, most is ott van, hogy ha még el nem veszett; Rózsa mellett, rózsa mellett szép a piros tulipán, Piros borral, veres borral itatott az alispán. Húzd ki czigány, húzd ki czigány, azt a nótát vidoran, Hadd tánczoljak, hadd tánczoljak egyet, a ki lelke van! Tisztujitás, tisztujitás lesz ma itt a vármegyén, Öt-hat kupa, öt-hat kupa veres bort megittam én. Jó bort ivott, jó bort ivott ősapám is hajdanán, Mikor királyt, mikor királyt választottak ős Budán, Szegény öreg, szegény öreg! ő már többet nem iszik, – Bort ide hát, bort ide hát, hadd iszom én reggelig!

13. Bődi rénél van a Csó-tó, Abban úszik tarka zászló, Öt pecsovics halászgatja, Örül, hogy azt kifoghatja. Száradni a falhoz teszik, Hej, de rongyos, már nem merik Főispán elébe vinni, A lucskossal tisztelkedni. Hogy ezt hallja Szabó László, Hogy oda a tarka zászló: Bánatjában hová legyen? Szaladgál, hogy panaszt tegyen. De nem talál vigasztalást, A zászló csak rongyos folyvást. Hej zászló! mondtam több izbe’: Szétáztat még a tó vize!

14. BABARCZI. Már siess hazádba vissza vert seregem, Nékem ez a Kubinczki párt győzhetetlen. Rettenetes e pártnak vaskemény karja, Csekély népem összetöri, arczát marja. Eddig nevem, beszédem volt hódoltató, A gyülésben szónok voltam nagyraható, Magam valék tisztségeket osztogató, Törvény mester, a megyében útmutató. Már siess hazádba vissza vert seregem, Nékem ez a Kubinczki párt győzhetetlen. Rettenetes e pártnak vaskemény karja, Csekély népem összetöri, arczát marja. Hű vezérim, hajcsáraim, mind sebesek, Megöklözték a Kubinczki erős kezek. Bár ide se jöttem vón’ Budáról soha, A szerencsém nem lett volna ily mostoha. De jaj mi fordulás történt balsorsomon, Szégyen esett pecsovics kis táboromon. Mi az, a mit haza tudok vinni nőmnek? – Elleneim erős szívűk, mindig győznek. Mert Földvári, Csongrád megye főispánja, Nemes szivü, nagy hazafi, nincs hiányja. Hol Földvári a főispán: ott nincs ármány, Nem talál helyt nagy lelkénél a koholmány. Most már látom, nincsen székem a megyében, Csak Vidovics, Szabó László tart keblében; Nincs személyem, becsületem már Csongrádba’, Kérlek ipam, végy magadhoz Soroksárba!

1. Bimbó ökrünk nagy szarva Nem fért az istállóba, Melyet vettünk lopással Esztendeje Kállóba’; – De befért a torkába, Bandi bátyám gyomrába: Mind füle, farka, lába! Eladtuk a malaczot, Megis ittuk az árát; Mint a sáskák feltúrtuk Kilencz falu határát; – Pénzes zacskónk üres már, Oda van az arany-vár – Czifra pipa, pipaszár!…

2. Ne siess jó legény Hamar megházasodni, Mert igen nehéz most Jó leányra kapni. Már én is megházasodtam, Friss leányra találtam, Talán majd örömömbe’ Fel is akasztom magam. Feleségem jóságát Immár kitapasztaltam, A nagy butykos pálinkát Az ágyában megkaptam. Feleségem olyan jó, Nem kell neki semmi jó, Sem szita, sem rosta, Semmiféle jó munka. Ilyen ám a fehér cseléd, Ha van neked: lóért cseréld! Dédallom, adédallom!

3. Mindenek azt megvallják, Magokban tapasztalják, Addig szabad a legény, Míglen szeretni nem mér. Mert a leány-asszonykák Rátartócskák a dámák; Felfodrozzák magokat, Ugy árulják farukat. Hajporozott fejeket, Czifra öltözeteket… Annyi a czifra rajta, Azt gondolnák gróf fajta. Szeretnek bálba járni, Hogy ha nincs is mit enni; Jobb volna a konyhára, Hogy sem mint a hajporra. A ki tánczolni nem tud, Nagy becstelenségre jut, Hogy ő vele nem mulat, Nem is kalauzolhat. Legény után kószálni A lányok közt már módi; A tyúk is addig kószál, Míg jó kakasra talál.

4. Olyanok már minden lányok, Haja rózsa, csókra csók, Mint a szép szelid bárányok, Haja rózsa, csókra csók. Megnyiretik gyapjukat, Ugy árulják magokat. Haja rózsa, tuba rózsa, Haja rózsa, csókra csók! Náni néni már vénecske, Haja rózsa, csókra csók, Többet tud, mint hat menyecske, Haja rózsa, csókra csók. Nagy bottól nem fél nagyon, Azt mondja: nem üt agyon. Haja rózsa, tuba rózsa, Haja rózsa, csókra csók! Katának van nagy katlanja, Haja rózsa, csókra csók, Többet tud már mint az anyja, Haja rózsa, csókra csók. – – – – – – – – – – – – – – Haja rózsa, tuba rózsa, Haja rózsa, csókra csók! Juli juhait vezeti, Haja rózsa, csókra csók, Szomszéd juhászt integeti, Haja rózsa, csókra csók. Mosolyogja, hogy csötör- Tökön volt a Dömötör. Haja rózsa, tuba rózsa, Haja rózsa, csókra csók!

5. Férjhez adnám a lányomat, Csillagomat, galambomat. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még.14) Által ugrotta az L-et, Már háromszor meg is ellett. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. A lányok közt legszebb virág, Feje tetején holdvilág. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Esztendeje hatvankettő, Foga sincs több, csak vagy kettő Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Csak két foga áll istrázsát, Alig rágja a hig kását. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Bele esett a gödörbe, Csak az egyik lába görbe. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Pápa-szem nélkűl nem láthat, Már mankó nélkül nem járhat. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Korán felkél, – nyolcz órakor, Feje olyan mint egy bokor. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Kenyeret is jól tud sütni, Háromszor szok’ kovászt tenni. Kicsike még, hadd nőjjön még, Esztendőre maradjon még. Ötször-hatszor befűt neki, Mégis sületlen szedi ki. Kicsike még, hadd nőjjön még, Száz esztendős, nem vén a még.

6. Azért adtam a petákot, Végy gallantot rajta, Gallantozd fel a szoknyádat, Bizony kapnak rajtad. Egyik utcza petrezselyem, A második répa, – Nem láttam én a tiedet, Egye meg a rézsda.

7. Egyszer esik esztendőben Karácson, Férjhez menne a nagyságos Kisasszony. Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár, Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár! Egyszer esik esztendőben A husvét, Férjhez menne a kisasszony, De nincs pénz. Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár, Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár! Egyszer esik esztendőben A pünkösd, Férjhez menne a kisasszony, De nincs üst. Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár, Cse bogár, nye bogár, sárga, cse bogár!

8. Házasodjék meg az úr, trillárom happ! Mert már az úr vén kandur, trillárom happ! Vegye el a Katiczát, Nem Katiczát, Pannikát, trillárom happ! Uj-városon mi történt, trillárom happ! Lány kérte meg a legényt, trillárom happ! De a legény azt mondta: Ő férjhez nem mén soha, trillárom happ! Nincsen neki dunnája, trillárom happ! Sem három-négy párnája, trillárom happ! Mert a tollát a rucza Még a réten hordozza, trillárom happ!