← Table of contents
Bevezetés a filozófiába

ÖSSZEFOGLALÁS.

Aladár Schöpflin translation

Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben ismételten megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen tudományos álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az eszmeirányokat, melyek nézetünk szerint egyedül vezethetnek a kívánt célra. A figyelmes olvasó bizonyára maga is észrevette, hogy mindezen megoldási kísérleteknek bizonyos elvi nézetek szolgálnak alapjául. Most már ajánlatos volna ezeket a nézeteket a végén világosan megállapítani és azt a feladatot vezetni le belőle, amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete szerint maga elé kellene állítani.

Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával szemben támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos legyen. Aki ma Hegel módjára a fogalmak egy rendszerét akarná konstruálni és a tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan számíthatna bárminemű figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd alapon kell állania, ha azt várjuk, hogy valaki felüsse benne lakását. Hogy Fechner szavát variáljuk, az előbbi felülről való filozófia helyett alulról való filozófiát kívánunk. Emellett azonban annak kell maradnia, amivé Descartes tenni akarta és Kant tényleg tette: belülről való filozófia, nem pedig, ahogy a materializmus akarja, kívülről való filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit önállóan magukban kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és nevezetesen ethnográfiai kutatásai feltárták olyan szellemi hatalmak hathatósságát, amelyek a fiziológiai magyarázat számára örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy nép közakarata, ahogy nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis pszichológiailag érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem találhatni, ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az egyes akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.

A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami másodlagosat, mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes törekvésben, hogy minden történés számára egyetlenegy magyarázó okot találjunk, nem szabad annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő jelenség-csoportok sajátosságát elhalványítsuk. Pszichikai és fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok maradnak. Mindkettővel csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan fogalma közös. Aki tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak szellem, az kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és mindenképen megszünt empirikusnak lenni.

Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor hangosan támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a nem filozofáló öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan észhez.

Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez és meg van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk, az valóban megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre. Ugyanerre a megismerésre jut azonban a filozófia is, miután évezredes gondolkodó munka megvizsgálta megismerési organumainkat és keresztülment a legradikálisabb kételyeken, valamint a legmélyebbre vágó kritikán is. A filozófus számára is végül az érzéki észrevétel marad az igazság legeredetibb és legutolsó forrása, amennyiben a fizikai történés jön tekintetbe.

A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami egészen sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül azonban, hogy kételkednék a kettőnek állandó és szoros kölcsönhatásában vagy megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy az időjárás befolyással van hangulatunkra és hogy az izgalomtól néha reszket a kezünk. Végül azonban a filozófusnak is be kell ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden fáradozás ellenére sem sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan folyamatokat, amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben, másrészt saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb tényeken erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját kell érvényre engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok kölcsönhatását azonban, amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek tünt fel, fentebb láttuk, mint a közvetlenül átélt okozatiságot, mint minden kauzalitás ősképét, mint minden ítélet és megértés forrását.

Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat felfogásához való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája semmikép sem volt hiábavaló. Visszatérünk az egészséges józanészhez, de gazdagabban és megfontoltabban, mint amilyenek voltunk, mielőtt tapasztalatunkat taglalni kezdtük. Ahogy szemünk látóerejét távcsövekkel és mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és kísérlet a pszichikai mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek segítségével lelki életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel, amelyek azelőtt ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy, mint ahogy az optikai mikroszkóp nem tanított semmiféle új érzékkvalitások felfedezésére, hanem mindig csak színeket és alakokat láttat, épúgy a pszichikai mikroszkóp sem hozott napfényre új pszichikai elemeket, hanem csak módot adott rá, hogy a meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban jobban kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi, lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra tanít, hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek határain belül azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet nyernie saját erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek, melyeknek helyességét az előre-megmondások bekövetkezése igazolja, csakugyan jelei egy történésnek, amely tőlünk függetlenül megy végbe.

Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen Kant a «Prolegomena» ismert helyén teljes joggal fölemelte szavát. Nem «a tömeg ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a fecsegést, amelyen a filozófus elpirul, a népszerű élceskedő azonban diadalmaskodik és nagyképüsködik». A problémák megbeszélésében megmutattuk, hogy nem kerüljük a kimélyítést, hanem inkább minden erőnkből keressük. Örülünk azonban, hogy épen ezen kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a túlmesszire vitt kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és eszünk megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és ezzel hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság és mélység a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a kettőnek egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.

Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés az egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a jelenkor egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az egyes problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is bizonyos közös vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a fejlődés menete, amelyet a természet- és a szellemi tudományok a tizenkilencedik században vettek, érvényesíti befolyását a filozófiai szemlélet módjára, vagy legalább is érvényesítenie kellene szerző véleménye szerint.

Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás által adva vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés genetikus, a biológiai és szociális szemléleti módja.

A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer arra tanít, hogy kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és fejlődését. Nem elég már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük, miből állanak a valódi lelki életben egyedül adott komplexumok, azt is tudni akarjuk, hogyan és miből állnak elő. Miután most már az önmegfigyelés által legkönnyebben megközelíthető képzet-alkotást és gondolkodást elsőleges, az érzést és akarást ellenben levezetett állapotokul tekintették, most mind szélesebb körökben kezdik belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A gyönyör és kín érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok alighanem a kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak azután fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a híve.

Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy sem a szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő magyarázatot az ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki észrevétel együtthatása a formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz létre olyan ítéleteket, melyeket igaznak tartunk és melyek igazságukat a rájuk alapított jóslások bekövetkezésével igazolják. Mindenekelőtt pedig megtanított a genetikus ismeretelmélet az ítélő funkció keletkezésére és fundamentális fontosságára, amely ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális appercepció fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve, arra ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk dolgaira. Amidőn ez történik, nem kerülhetjük el, hogy ezekre a folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb megbeszélt fundamentális appercepciót, melynél fogva minden történést a Dolog – Tevékenység – Erőcentrum – Erőnyilvánulás sémájába hozunk.

Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól, hogy ezt a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.

Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz vezet, mint az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az intellektuális és az emociónális funkciós gyönyör az esztétikai élvezet önálló forrásainak bizonyultak, amelyek azonban azokra együtt hatnak. Mint az esztétikai érzés legmagasabb formáját ezután a műalkotás alakjai iránti szeretet egy nemét láttuk keletkezni, olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új fajtája sugárzik vissza a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a funkciós gyönyörből esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező mellett az objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus szemlélet útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.

Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes és fontos problémák felállítása azonban minden tudományra csaknem ép oly fontos, mint azok megoldása s így a jelenkor követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus szemléleti mód sokat igérő kezdet.

A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől fogva magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is köszönheti erőteljes felvirágzását és boldogulását.

A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a meggyőződésből indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus élet-folyamattal a legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki élet immanens célja nem más, mint az önfentartás és a tökéletesedés, vagyis az egyes élet gazdagítása éppúgy, mint a faj életéé.

A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a pszichológiára nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen átalakította. Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben sikerül az érzelmi- és ösztön-élet sokféleségébe világosságot és rendet hozni és a jelenségeket áttekinthetőbben csoportosítani. Azonban ismeret-funkcióink tevékenysége, a fantázia és az érdek jelenségei is besoroztatnak az életfolyamatok kapcsolatába s ezáltal roppant sokat nyernek világosság és érthetőség dolgában.

Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános önfentartási ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti állásfoglalásunkat az ismeret-kritika problémáival szemben. Nevezetesen ebből a szempontból az ismeret-kritikai idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar elismerni, már biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a nézetet komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a benne rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő mulva elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a nézethez csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással, aztán nyomban tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a tudattól függetlenül állna fenn. Rokitansky egyszer azt mondta és Meynert vele mondja, hogy nincs értelme feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása után még tovább is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a ketten azt hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak és teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig szintén csak mint az én képzetem létezik, extramentális exisztenciát tulajdonítanak.

Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem megcáfolhatatlan és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai szempontból nézve, az ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető, amelynek vissza kell fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk egészséges maradjon. Az ismeret végső fokon az élet fentartásának és tökéletesedésének szolgálatában áll. Meg kell találnunk a helyünket a világban, tudnunk kell, mivel lássuk el magunkat a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben tönkre kell mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk tartalma, annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a fokozott szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket kell tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével van aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember kizárólagos élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára bizonyára nem lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják maguknak, hogy az igazság kikutatásával az emberiség javán munkálkodnak.

Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós szükségletre vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a mindennapi életben tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a mennyiben intellektuális és emócionális funkciós szükségletünket kielégíti, gazdagabbá teszi lelki életünket. Ha az ismeret arra van rendeltetve, hogy hatalmasabbá tegyen minket, akkor a művészetnek magas feladata a boldogságunkat gyarapítani. A művészek ezáltal valóságos jóltevőivé lesznek az emberiségnek, sőt csak ők tesznek minket emberré a szó szoros értelmében.

Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális természetéből keletkeznek a morális helyeslés és helytelenítés érzései, melyek aztán a maguk részéről a vallási képzeteket és érzéseket megtisztítják és fölfokozzák. Amidőn azonban az eredeti emberi nyájból egyre erőteljesebben dolgozza ki magát az egyéniség, a személyiség, e személyiség megőrzése szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi követelménnyé. Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és kialakítása az emberi méltóság követelményévé emelkedik. A társadalom fenntartása és az emberi méltóság megőrzése így céljaivá válnak az erkölcsi fejlődésnek, melyet csak a biológiai szemléleti mód bírt világosan napfényre hozni.

A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére korlátozva, hanem magában foglalja a faj életét is. Ez magától a harmadik követelményhez vezet, melyet a filozófiai problémák tartalmi tárgyalására felállítottunk. Ez a szociális gondolat, melyet a jelenkor filozófiája nem utasíthat el magától.

A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és mindig tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete összes fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális környezettől, a miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt áll. Beleszületve egy szociális organizmusba, gyermekkorunktól fogva a társadalom formál és mintáz minket. Autoritatív hatalommal tudományos, vallási, erkölcsi és esztétikai meggyőződéseket olt belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy befolyását észre sem vesszük. Ezt a szociális tényezőt a jelenkor pszichológiája még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi lelki élet megismerésére.

Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele különös fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e tényező nélkül nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az emberek összmunkájának eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi, egészen saját erejéből, az eddig gondoltakra való tekintet nélkül, másokra való tekintet és mások segítsége nélkül tudja a talányokat megoldani, a látszólag legeredetibb gondolkodóknál is az időtől és a környezettől lényegesen befolyásoltnak látszik. A jövőnek épp oly nehéz, mint érdemes feladata a szociális tényezőt az emberi ismeret fejlődésében az emberi szellemi munka évezredeiben nyomon követni és világosan megállapítani, mit örököltünk szellemi tekintetben apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.

Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a hatásköre, szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is a közönség, az általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással van a művészi alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.

Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában. Itt minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még meggyökeresedett előítéleteket kell legyőzni és még megfeszített munkára van szükség, hogy általánossá lehessen tenni az erkölcsi követelmény szigorúan szociális karakteréről való meggyőződést. Még az emberi méltóság individuális kötelessége is hord magában szociális elemet, amennyiben az egyén, amely a szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte fel magát, nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a felszabadító harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész szolgálatába kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött emberi méltóságot meg akarja tartani.

Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet törvényeinek kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben a szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.

Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a filozófia megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy világnézet-tan legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az egységre ügyelni, megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől fogva törekvése volt és erre a célra most fokozódott ereje és belátása alapján újra különös merészséggel törhet.

A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését úgylátszik a tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a miénkben. Ha Kant, Newton nagyszerű gondolatmenetétől egészen áthatva az ég természetrajzáról szóló művében felkiált: «adjatok nekem anyagot, világot építek nektek belőle», akkor ebben a szilárd meggyőződésben mindig van valami fölemelő és nagy. Ha most már meggondoljuk, hogy az égitestek keletkezéséről szóló elmélete még ma is érvényben van, akkor felismerjük, hogy az egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges alkatát sem el nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.

Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az anyagokat, melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek nemcsak az alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és konstitúciós formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését, ha végül a biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a mechanikai és chemiai folyamatokba, amelyekből az organikus élet áll, akkor talán ideje volna az eredményeknek egy természetfilozófiává való összefoglalásával a természeti történés egységét és összefüggését általános tudatba hozni.

A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van állítva. A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a középpont marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s amely körül a többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.

Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy teljesíthetetlent követeljen tőlünk. Állításainak bevált módszerekből kell kiindulniok, eredményük ellentmondás nélkül elgondolható és elképzelhető is kell hogy legyen. Ebben az értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált ítélő funkció alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy, mint a pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni, amely a törvényeket, melyek szerint a világtörténés végbemegy, megadta és ezeket a törvényeket, mint a zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.

Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a befejezést, melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint Kant-nál a praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a formát, amelyben minden egyes történést a világon felfog és tulajdonává tesz, ezzel az univerzumra, vagyis a világtörténés összességére alkalmazza. Az istenfogalom itt bizonyos értelemben mint szubjektum van felfogva, melynek predikátuma az összes világtörténés és ezzel egyidejüleg mint szubsztancia, melynek lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint Leibnitz felfogta, szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai és pszichikai történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen isteni akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.

Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre mindig minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus világnézetet felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg, tartós gondolatokkal megszilárdítani.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings