A platina
Reading edition
A platina manap a legértékesebb fémek közül való: a tudományos kutatók, a vegyészeti gyárak, a fogorvosok és az ékszerészek egyaránt nagy hasznát veszik. A platina a legsúlyosabb fém, csak az ozmium és irídium nevű fémeknek nagyobb a fajsúlya. A termésplatina színe sötétebb vagy világosabb szürke aszerint, amint vasat is tartalmaz vagy sem. A színplatina szürkésfehér, ezüstös színű. Igen nehezen, 1750 fok körül olvad; kitünően nyújtható és üvegbe forrasztható, ami a villamos izzólámpa vékony áramvezető drótszálának készítésére tette alkalmassá. Savak, lúgok nem támadják meg, azért használják vegyiszerek keverésére való edények, finom tudományos műszerek, orvosi eszközök készítésére is. Termés-állapotban főleg arannyal, ezüsttel és az úgynevezett platin-fémekkel (ozmium, irídium) ötvöződve, gömbölyű, néha szögletes szemecskékben, apró rögökben a folyók iszapjában, vagy elhagyott folyammedrekben találják.
A platinát javarészt iszapolással választják ki azokból a földrétegekből, amelyek platinát tartalmaznak. Iszapolás közben az idegen anyagokat folyóvízzel kimossák, a nehéz platina pedig a mosószerkezet fenekén ülepedik le. A platinatartalmú anyagot addig mossák, míg a tiszta platina magában marad. Az utóbbi években úszó kotrógépekkel aknázzák ki a folyók medréből a platinát. A kiemelt földanyagot a kotrógép szerkezete maga osztályozza: a platinás anyag dobban gyűlik össze, a hasznavehetetlen részt pedig a partra dobják. A gőzzel hajtott kotrógép 30 embert foglalkoztat, de 600 embernek a munkáját végzi el.
A platina értéke az elmult húsz évben egyre emelkedett: 1892-ben 1250 korona, 1895-ben 1750, 1900-ban 2800, 1905-ben 3400, 1910-ben 5300, 1913-ban 5900 korona volt egy kilogram platina ára. De nem is csoda, hogy az ára ennyire emelkedik, hiszen a fogyasztása is egyre nő, egyre nagyobb tért hódít, míg a termelése jóformán csak egy helyre, Oroszországra szorítkozik. Szinte "orosz fémnek" is lehetne nevezni, mert a világ platinatermelésének mintegy 95 százalékát ez az ország szolgáltatja. Pedig nem is Oroszországban fedezték fel, hanem Dél-Amerikában, a Pintó-folyóban lelték először az aranymosó spanyolok. A súlyos, ezüsthöz hasonló fémet kezdetben pintói ezüst, majd spanyolul platinja (ezüstöcske) néven emlegették. A platinja szóból lett a mai platina név. Később megtalálták a platina nyomait Amerika többi aranymosó-helyein, sőt Ausztráliában is. Európába 1735 körül hozta Don Antonio Ulloa nevű spanyol ember. Értékét ez időben nem ismerték, úgy hogy az aranymosók az iszappal együtt kiöntötték.
Oroszországban 1822-ben, az Ural-hegységben fedezték fel első nyomát, majd 1829-ben Humboldt Sándor, a kiváló német természettudós bejárta az Ural-hegységet és több helyen talált dús platina-telepeket. Kezdetben itt sem tudtak vele mit csinálni, nem ismerték tulajdonságait, használhatóságát. Matthey nevű angol vállalkozó ismerte fel először a platina számos jótulajdonságát és kezdett érdeklődni az orosz bányák iránt. Az orosz kormány egy ideig maga vásárolta össze az egész termelést és pénzt veretett belőle, de 1845-ben megszüntette a platina-pénzverést. Ettől fogva az orosz platina-bányászat is hanyatlásnak indult, annyira, hogy például 1854-ben az egész évi termelés orosz mérték szerint egy pud (körülbelül 16kilogram) volt. Az angolok 1857-ben megszerezték a bányák egyrészének bérletét és olyan erővel fogtak kiaknázásukhoz, hogy három év multán már 1088 kilogram volt az évi termelés.

Platina-mosás az oroszországi Tura-folyó mentén
Az úszó kotrógépek a folyóból kiemelt anyagot a gép közepén levő dobban osztályozzák, a hasznavehetetlen részt pedig a partra dobják. A képünkön fönt jobbról a kisebb platinamosó szerkezetet, lent pedig a bal sarokban a platina-ércet tartalmazó anyag kiásását látjuk.
A mai orosz platinabányászat négy nagy társaság kezében van, melyek évente átlag 5400 kilogram platinát termeltek az utóbbi évek alatt. Az ezeken kívül működő számtalan kisebb-nagyobb bánya, valamint a szabad bányaterületek évi termése 2600 kilogram, a mi összesen 8000 kilogramot tesz ki, úgy hogy az átlagos platina-termés ma a világ egyéb részeiben termelt 400 kilogrammal együtt 8400 kilogramra rúg. Amikor az oroszországi platinabányászat megkezdődött, tíz métermázsa földtömegből 150 gram (15 deka) platinát nyertek, de manap akkora földtömegből már csak 1 gramot tudnak kimosni.
Oroszország a termelt nyers platinából, platinaércből alig 400 kilogramot tart meg, míg az Amerikai Egyesült-Államok 3200, Anglia 2000, Franciaország 1600, Németország 1200 kilogramot vesz át. A finomítás költsége nem igen nagy,—körülbelül 90 korona kilogramonként—aminek jórésze, gyakran az egész is megtérül a finomítás melléktermékeiből: az ozmium, irídium és palládium nevű fémekből, mert ezeknek értéke még a platináénál is nagyobb.
A megtisztított platinának további feldolgozása nem nehéz, mert jól olvasztható, kovácsolható, hengerelhető és könnyen lehet ötvözni is. A villamos vezetékekre és csengőkre alkalmasabb, mint például a réz, amely a levegőn megváltozik (okszidálódik) és ilyenkor a villamosságot rosszul vezeti. A platinát üvegbe forraszthatjuk anélkül, hogy az üveg a lehűlés vagy a hevítés közben megrepedne. A villamos izzólámpákba is két, nagyon rövid platinadróttal vezetik be az áramot. Ennek a kis drótocskának a súlya a gramnak alig néhány ezredrésze, mégis az izzólámpagyárak fogyasztják a legtöbb platinát. A műfogak készítése is igen sok platinát fogyaszt: évenként körülbelül kétezer kilogramot. Ujabban szívesen használják a platinát ékszerek (gyűrűk, láncok) készítésére, brilliánsok és más drágakövek befoglalására.
A platina nagyobb tömbökben igen ritkán található. 1843-ban találtak egy kilenc és fél kilogramos és később egy 45 kilogramos darabot Oroszországban, mindkettőt a pétervári múzeumban őrzik.