Tizenkettedik könyv.

1. Mind azt, mit tekervényes utakon akarsz elérni, már most birhatod, ha magadnak irigye nem vagy, az az, ha a’ multtal nem törődöl, a’ jövendőt a’ gondviselésre bizod, és csak a’ jelent intézed el, a’ jámborság, és igazság szabályaival megegyezőleg, – a’ jámborságnak, hogy reád osztott sorsodat szeresd, – minthogy épen ezt rendelte neked a’ természet, ’s téged nékie; – az igazságnak, hogy mindenkor szabadelmüleg ’s minden tétovázás nélkül beszélj, és tetteidet törvény szerint ’s a’ tárgyak viszonyos értékéhez képest határozd el. Ebben ne gátoljon másoknak sem gonoszsága, sem balitélete, sem megszólása, sem pedig a’ téged környező husnak érzéke. Legyen ez magának a’ szenvedő résznek dolga. Már majdnem a’ kimenetelnél vagy. Ha tehát minden egyébnek elmellőztével, csak az uralkodó észre és arra, mi benned isteni, fogsz figyelni, és nem annyira attól félsz, hogy élni meg szünöl, mint attól, ha természetszerüleg élni soha nem kezdenél – ugy olly ember lész, ki méltó az őt alkotó természetre, – ’s megszünendel hazádban idegen lenni, nem bámulod azt mi mindennap történik, ’s nem függesz szilárd vágygyal e vagy ama tárgyon.

2. Az istenség az emberek lelkét, teljes meztelenségében, minden testi fedél, hüvel és salaktól elkülönitve, szemléli meg. Ő eszével egyedül azon lényekhez hat keresztül, mellyek mint az ő kifolyásai ama testrészekbe elszármoztak. Ha te hasonlókép cselekszel, sok kellemetlenségtől mented meg magadat. Mert ki figyelmét nem az őt környező testre irányozza, az annál kevésbé fogja ruha, lakás, becsület ’s minden hasonló ékesség és készület tekintetéből nyugtát föláldozni.

3. Három az miből állasz, test, lélek és ész. A’ két első csak addig tiéd, mig rólok gondoskodnod kell, de a’ harmadik sajátlagosan tiéd. Ha tehát énedtől, az az gondolkodó tehetségedtől mindent elkülönzesz, mit mások tesznek és beszélnek, ’s mit te magad tettél, ’s szóltál, mindent, mi téged már előre nyugtalanit, mindent, mi csak a’ téged környező testecskét ’s a’ veled összekapcsolt lelket illeti, ’s igy akaratszabadságodtól független, mindent, mit a’ külvilág árja hozzád hord, úgy a’ gondolkodó tehetség, a’ sors befolyásától megmentve, tisztán és korlátlanul önmagának él, cselekedvén mi helyes, akarván a’ mi történik, ’s mondván mi igaz. – Ha, mondom, elmédtől mind azt eltávolitod, mi vele, a’ testi érzelmekbeni részvét által, összevegyül, ’s a’ multra vagy jövőre vonatkozik, olly lényt képzesz magadból, minő a’ világ, mellyről Empedocles azt mondja:

„Gömbölü és teke az, ’s örvendve bejárja körutját.“ ’S ha csak élted egész idejét, az az a’ jelent törekszel egészen leélni, – ugy képes lész, halálodig hátralévő életidődet nyugodtan, nemesen ’s nemtőddel megegyezőleg tölteni el.

4. Sokszor csodálkozom, hogy noha mindenki magát leginkább szereti, még is saját véleményét magárol kevesebbre becsüli, mint másokét. Mert ha egy isten vagy egy bölcs tanitó jönne valakihez, ’s parancsolná hogy magában semmit se gondoljon vagy határozzon, mit egyszersmind fenszóval is elő nem adna, úgy csak egy napig sem tartaná ki. Annyival félünk inkább mások itéletétől mint a magunkétól.

5. Az istenek, kik mindent olly szépen ’s emberszeretőleg rendeltek el, mint mulaszthatták el azt, hogy legalább néhányan, tudniillik a’ különösen jó emberek, kik az istenséggel mintegy szorosabb viszonyban állnak, és feledhetlen ’s vallásos cselekvények által megbizottjai lettek, miután meghaltak, nem jönnek többé életre, hanem mind kimulnak örökre? – Föltévén azt, hogy ez úgy van légy meggyőződve, hogy ők ezt megtették volna, ha csak különben szükséges vala. Mert ha igazságos volna, ugy szükséges is, ’s ugy a’ természet mágával is hozta volna. Onnét tehát, hogy nem igy van, (föl tévén tudni illik hogy nem igy van) azon hitben légy, hogy nem kelle igy lennie. Mert hiszen magad látod, hogy ezen visgálatnál az istenséggel perlekedel; pedig nem perlekednénk az istenekkel, ha ők a’ legjobb és legigazságosb lények nem volnának. De ha ez igy áll, ugy semmi igazságtalan és oktalan elmulasztást a’ világszerkezetében figyelmök el nem mellőzött.

6. Szokjál olly cselekvényekhez is, mellyek kivihetőségén kétségbe esel. A’ bal kéz is, melly szokás hiányából más dolgokra ügyetlen, a’ gyeplőt erősebben tartja, mint sem a’ jobb. Mert reá szokott.

7. Gondolj azon testi és lelki minőségre, mellyben téged a’ halál talál, az élet gyorsaságára, az elő és utókor végtelenségére, ’s minden anyag mulékonyságára.

Visgáld meg a’ dolgok működő erejét minden külsőségtől megfosztva, és a’ tettek czéljait: mi legyen kin, mi gyönyör, mi becsület, ki okozza maga saját nyugtalanságát, mennyiben nem gátoltatik senki mások által, ’s hogy minden a’ véleménytől függ.

9. Elveid alkalmaztánál légy a’ birkozóhoz hasonló, ’s ne a’ vívóhoz! Ez utóbbi elejti kardját ’s meghal; az előbbi megtartja mindig kezét ’s csak ezt kell ide ’s tova mozgatnia.

10. Visgáld a’ tárgyak minőségét, ’s különböztesd meg rajtok az anyagot, az alakot és a’ czélt.

11. Mi áll hatalmában az embernek? Mit sem tenni, mit az istenség maga nem helyeselne! ’s mindent örömmel fogadni mit az istenség reá mér.

12. Arra nézve, mi a’ természetnek következménye, sem az isteneket sem az embereket nem szabad szidnod: mert azok sem készakarva, sem önkénytelen nem hibáznak; ezek pedig csak önkénytelen. Tehát nem szabad közülök egyiket sem szidnod.

13. Minő nevetséges idegen, ki éltében bármi eseményen bámul.

14. Vagy egy kikerülhetlenül szükséges sors, egy sérthetlen rendje a’ dolgoknak uralkodik, vagy szelid gondviselés, vagy az alap ’s kormányzó nélküli vakeset. Ha kikerülhetlen kényszerüség uralkodik, miért daczolsz ellene? Ha gondviselés mellyet megengesztelhetsz, úgy tedd magad az isteni segélyre méltóvá. Végre ha vezértelen zavar uralkodik, nyugtasd meg azzal magad, hogy ezen hullámvihar közt eszedben van vezetőd. Ha megragad az örvény – ezen kis testet és lelket ’s hasonlókat elvihet magával bizvást, mert az észt magával ragadni nem fogja.

15. A’ szövétnek fénye világit, mig el nem alszik. És addig nem veszti el sugárfényét, – benned pedig az igazságszeretet, jogszerüség, és mérséklet előbb kialugyék!

16. Ha valami benned azon véleményt kelti föl, hogy valaki vétkezett, gondold mindjárt: ugyan honnét tudom, hogy az vétek? De föltéve, hogy az vétkezett, ugy maga itélte el magát ’s ahhoz hasonlit, ki saját arczát marczangolja; és végre, ki nem akarja, hogy a’ gonosz vétkezzék, az ahhoz hasonlit, kinem akarja, hogy a’ fige fa figébe hajtsa nedveit, hogy a’ gyermek sirjon, hogy a’ ló nyeritsen, ’s több más hasonló szükséges dolgokat nem akar. Mert ugyan mit fog az tenni, kinek illyen jelleme van; ha tehát te annyi ügyességgel birsz, javitsd meg őt.

17. Ha kötelességeddel meg nem egyezik, ne tedd; ha nem igaz, ne mond; mert akaratod minden dolgokban tőled függ.

18. Mindenkor vedd tekintetbe, mi legyen az, mi benned ezen véleményt előidézi, ’s visgáld meg, megkülönböztetvén rajta az alakot, az anyagot, a’ czélt és az időt, melly alatt megszünnie kell.

19. Érezd végre hogy van benned valami jobb és istenibb, mint az, mi az indulatokat fölingerli ’s téged mintegy kötélen hurczol! – Mi van most az én elmémben? Talán félelem? vagy gyanu? vagy kéjvágy? vagy más hasonló?

20. Először: Semmit ok ’s czél nélkül! Másodszor: Tekinteted semmi másra ne legyen irányozva, mint csupán közhasznu czélra.

21. Nem sokára – sehol sem fogsz lenni, semmi sem lész abból, mi most van, és egyike sem azoknak, kik most élnek! Mert minden dolgok változásra ’s mulandóságra, rendelvék, hogy ismét mások örökös soraikba beállhassanak.

22. Minden képzelődés, ’s ez tőled függ egészen. Csak háritsd el, ha akarod, utadból a’ képzelődést – ’s te, mint a’ hajós, ki egy sziklát került ki, szélcsendben fogsz a’ nyugott révbe evezni.

23. Semmi müködés, melly maga idejében megszünik, ez által kárt nem szenved. Épen olly kevéssé fog az, ki ebben munkás részt vett, ezen szünet által károsodni. Hasonlón a’ minden működések foglalatja, tudni illik az élet sem szenved kárt az által, hogy maga idejében megszünik; ’s épen olly kevéssé fog az, ki maga idejében ezen sort bevégezte, ez által valami rosz helyzetbe jönni. Azon időt pedig, vagy is az élethatárt a’ természet tüzi ki; néha, mint az öregségben, az embernek saját természete, mindenkor pedig az egyetemtermészet; mert részeinek megujitása által ifjul meg ’s tenyészik mindig a’ világ. Mind az pedig, mi az egésznek hasznos, mindenkor jó és maga idején van Az életnek bevégzése tehát senkinek sem káros, olly kevéssé mint gyalázat; – mert hiszen sem tőle nem függ a’ köz jó, sem vele nem ellenkezik, – sőt inkább hasznos, mert az egészre nézve annak idejében, vele megegyezőleg ’s javára történik. Igy az istenkövető, ki mindenben az istenségnek engedelmes, és pedig okos meggondolással engedelmes.

24. Ezen három elvet mindenkor szem előtt kell tartanod. Elöszőr arra nézve, a’ mit tész, ne jörténjék soha semmi alap nélkül ’s másképen mint azt az igazság maga kivánja; arra nézve pedig, mi kivülről érne: jöjjön az bár a’ vak esettől vagy a’ gondviseléstől, azt ne szidalmazd, ezt ne gáncsold. Másodszor, gondold meg, minő minden lény, fogantatásától egészen addig midőn lelket kap, ’s lelkessé lételétől addig, midön lelkét elveszti, ez mellyik rendszerbe tartozzék, miből szerkesztetett össze, ’s mibe oszlik föl. – Harmadszor, hogy ha te a’ földön fölül emelkedve, az emberi életet fölülröl szemlélnéd, minden változásait észre vennéd és egyszersmind a’ légi és mennyei lények egész lakkörét egy pillanattal áttekintenéd, hogy te mondom még is, bár mennyiszer fölemelkednél is azon magasabb körbe, csak valami hasonlót ’s rövid ideig tartét találnál. ’S erre lehetnél e’ büszke?

25. Csak véleményedtől szabadulj ’s mentve vagy! De ki gátol, hogy azt magadtól ellökjed?

26. Midőn neheztelsz valamire, elfeledéd, hogy minden az egyetemes természettel megegyezőleg történik; elfeledéd, hogy idegen vétek téged nem illet; elfeledéd, hogy minden mi történik, ugy történt mindenkor és ugy történend mindenha és mindenütt; elfeledéd, minő rokonságban áll az ember az egész emberiséggel, hogy itt nem csak a’ vér és mag közössége létezik, hanem az észé is; elfeledéd, hogy minden ember okossága isten ’s az istenségtől eredett; elfeledéd, hogy senkinek sincs tulajdona, hogy gyermekét, lelkét, szellemeit szinte onnét kapta; elfeledéd, hogy minden a’ véleménytól függ; elfeledéd végre, hogy mindenki csak a’ jelenben él ’s következőleg hogy csak azt veszti el

27. Azokat vedd sokszor szemügyre, kik valamiért gyakran igen fölháborodtak, kik magas tisztségek, kik szerencsétlenségek, kik ellenségeskedések vagy más viszontagságok által föltüntek. Aztán igy gondolkozzál magadban; hol vannak mind ezek? – Lettek füst és hamu; nevök mese, vagy még csak az sem! Képzeld továbbá azon örömet magadnak, mit példáúl egy Fabius Catulinus az ő falusi jószágán, egy Lucius Lupus az ő kertjeiben, egy Stertinius Bajaeban, egy Tiberius Capreán, egy Rufus Veliában találni vélt, ’s általában minden érdeket, melly balitéleten alapszik! minő hiu szorgalmas törekvéseik tárgya, ’s mennyivel volna bölcsebb, magát minden előforduló alkalommal, mint igazságos, mérsékletes ’s az istenségnek képmutatás nélkül engedelmeskedő embert mutatni. Mert a’ büszkeség, melly ál-alázattal kérkedik, mindenek közt a’ legkiállhatlanabb.

28. Kérdeztetvén, hol láttad az isteneket kiket olly igen tisztelsz, vagy miből tudod lételöket, – azt feleld; hogy először már szemmel is láthatók, és másodszor, hogy lelkem is becsüli önmagát, noha én soha nem láttam; épen hasonlón következtetek az istenekre nézve, a’ hatalmukról tett tapasztalásokból az ő lételökre ’s tisztelem őket

29. Minden tárgyat minden oldalról, alakjára ’s anyagjára nézve megvisgálni, ’s teljes lélekből, a’ mi helyes azt cselekedni, ’s a’ mi igaz azt mondani, – ez az élet üdve! Mert ha egy jót ugy füzesz a’ másikhoz, hogy köztük semmi hézagot nem hagysz, mi lesz más az eredmény – mint vidám életélvezet!

30. Csak egy napvilág van, ha bár falak, hegyek ’s számtalan más tárgyak által föl osztatik. Hasonlag csak egy a’ közös anyag, ha bár ezer különféle rendeltetésü testekbe szét van is osztva; csak egy a’ lélek, ha bár számtalan ’s kiszabott határu lényekbe legyen is elosztva; – és csak egy az okos szellem, noha fölosztva lenni látszik – A’ nevezett tárgyak némelly részei ugyan, például a’ lelkek és az érzék nélküli testek semmi társodalmi hajlam által nem köttetnek össze egymás közt, csak a’ világszellem és a’ nehezség törvénye tartja őket össze. De az okosság sajátlagosan vonzódik rokonaihoz, ’s ezen társodalmi ösztöntől soha meg nem lehet fosztani.

31. Mit kivánsz? Csak létezni e? Nem. – Tehát érzeni? mozogni? nőlni? ’s ismét meg állapodni? beszélgetni? szemlélődni? – Mind ezekből mi látszik neked olly kivánatosnak? Ha pedig mindegyikét magában olly csekélnek találod, ugy fordulj ahhoz, mi utoljára meg marad, az ész és istenség iránti engedelmességhez. De ellenkezik ezen lények tiszteletével, ha a’ fölött zúgolódol, hogy a’ halál által azon dolgokat elveszted.

32. A’ végtelen, átgondolhatlan időből mi kis részecske jutott minden lényeknek osztályrészül! Egy pillanat – és az örökkévalóságtól elnyeletik! Mi csekély részecske az egész test-tömegből? Mi csekély rész a’ világ-szellemből? Mi kicsiny a’ földgöröngy mellyen mászkálsz! Legyen ez szemeid előtt, ’s nagynak tarstd csupán azt cselekedni mit természeted parancsol, és azt türni, mit az egyetem-természet magával hoz.

33. Mint használja az uralkodó ész önmagát? Minden ettől függ. A’ többi, függjön bár saját önkényedtől vagy nem, hamu és füst.

34. A’ leghatályosb gondolat, melly a’ halál megvetéséhez vezet ez: hogy még azok is, kik az érzéki kéjt jónak, a’ fájdalmat pedig rosznak nyilvánitották, megvetették a’ halált.

35. Annak, ki mit sem tart jónak, egyéb a’ mi jókor jön; kinek közönyös, ha ő nagyobb vagy kisebb számu okszerü cselekvényeket mutathat e föl; kinek mindegy ha a’ világot hoszabb vagy rövidebb ideig szemlélhette e – annak, mondom, a’ halál sem lehet rémitő.

36. Ember! te ezen nagy állodalom polgára voltál; mit érdekel ha teljes öt évig e? Mert mi a’ törvények szerint történik, senkinek sem okoz jogtalanságot. Mi van abban rémitő, hogy téged nem egy zsarnok, nem egy igazságtalan biró hiv el, hanem a’ természet, melly téged ezen állodalomba bevezetett? Mint a’ szinjátszót, kit a’ praetor fogadott föl, ismét a’ praetor ereszti is el a’ szinpadtól. De a’ darab öt fölvonásait én még nem végeztem be, hanem csak hármat. Jól mondod! De az életben három fölvonás is tesz egy darabot; mert hogy mi legyen egy egész, azt az határozza meg, ki egykor szerzője volt, most pedig föloszlatója a’ játéknak. Te egyik sem vagy. Távozzál tehát kiengesztelve; ő is ki elbocsát, kiengesztelve bocsát el.

(Vége.)