Második könyv.
Sándor Perlaky translation
1. Reggel igy szólj magadhoz: ma kiváncsi, háladatlan, szemtelen, ravasz ’s irigy emberekkel fogok találkozni. Mind ezen hibák onnan szármoznak, mert ők a’ jót és rosszat nem esmérik. De én esmérem a’ jónak természetét, hogy szép, és a’ rosszét, hogy rút; esmérem a’ vétkesnek is természét, hogy az enyimmel rokon, nem csak vérre és magra, hanem lélekre és az isteni szikrára nézve is; meg sem kárositathatom egyiktől is, mert a’ rosz el nem tántorithat; ’s épen illy kevéssé neheztelhetek rokonimra ’s ellenségeskedhetem velök: mert közös működésre teremtettünk, mint a’ lábak, kezek, szemhéjak ’s a’ fogak a’ felső és alsó álkapczában. Tehát egymás ellen dolgozni, természet elleni volna; pedig valaki iránt neheztelést ’s megvetést mutatni, annyi mint ellene dolgozni.
2. Akár mi vagyok, az csak hus, lehellet és a’ kormányzó ész. Félre a könyvekkel! Ne tétovázzál: mert az neked nem engedtetett. Hanem inkább vessd meg testedet, mintha mindjárt meg kellene halnod; vér az és csont, egy idegekből és erekből készült szövet. Tekintsd meg a’ te lehelletedet is! mi az egyéb mint pára; soha sem ugyanaz; hanem majd kileheljük majd beszivjuk. A’ harmadik a’ kormányzó ész. Gondold már most magadban: öreg vagy; ne hagyd az észt tovább szolgaságban; és sem társaság elleni indulatoktól vezettetni, sem jelen állapotoddal megelégedetlennek lenni, vagy a’ jövendő előtt rettegni.
3. Az istenek munkái telvék gondviselésökkel; a’ szerencséé nincsenek a’ természetből kizárva; az az nincsenek a’ természettől igazgatott tárgyok közösségén és egybeköttetésén kivül. Ettől szármozik minden. De ehhez jön még a’ szükség, és az, mi a’ világ egyetemének hasznos, mellynek része vagy. Hanem az a’ természet minden részének is jó, a’ mit az egésznek természete magával hoz és fentartására szolgál. Fentartják pedig a’ világot úgy az összetett mint az elemi dolgok változatai. Elégségesek lesznek neked ezen elvek, ha egyszer elfogadtad. A’ könyvszomjat pedig oltsd ki; hogy ne zúgolódva halj meg, hanem vidámon és igazi szivbeli hálával az istenek iránt.
4. Gondold meg mi soká halasztgatod ezt ’s hányszor nyertél alkalmat reá az istenektől, a’ nélkül hogy használtad volna. Végre csak ugyan kell érezned, melly világnak légy része ’s melly világkormányzónak kifolyása; és hogy időd határa ki van szabva, ha nem használod lelked felderitésére, el tünik az, és eltünvén többé vissza nem kerül soha.
5. Mindenkor ügyelj arra komolyan, hogy dolgaidat mint Római és mint férfi végezd el, kitünő de nem mesterkélt maga rátartással, emberszeretettel, szabadelmüséggel és igazsággal, s nyugtodat semmi más aggodalom ne zavarja. Ezt pedig ugy éred el, ha minden tettedet ugy viszed véghez, mint éltedben az utolsót, minden meggondolatlanságtól az ész törvényei iránt ellenszenvtől, szineskedéstől, önzéstől és sorsoddali elégedetlenségtől menten. Látod mi kevés az, minek birtokában az ember olly kellemesen sőt istenileg tölti az életet s magok az istenek sem kívánnak többet attól, ki ezeket megtartja.
6. Lealacsonyitod, magadat alacsonyitod le ó lélek! de majd hogy becsületedet visszaszerezd, alig leszen alkalmad. Mindeneknek siet rövid élete; a’ tiéd is hamar végéhez jár, azonban hogy önbecsedre nem ügyelsz ’s mások lelkében keresed boldogságodat.
7. Valljon szórakodottá tehetnek e’ a’ küldolgok; ha csak időt vész magadnak hasznos tudományok szerzésére ’s minden tétovázást kerülsz. De egy más tévedéstől is őrizkedjél, mert azok közül is sokan bohóskodnak kik éltökben sokat fáradoznak minden czél nélkül, mellyre vágyaik és képzeleteik általában irányozva volnának.
8. Alig látók azt, hogy valaki azért szerencsétlen lett, mivel nem vigyázott arra, mi történik más lelkében; de azok kik saját lelkök gerjedelmire nem ügyelnek, szükségkép szerencsétlenek.
9. Megemlékezzél mindig arról, mi az egésznek természete és mi a’ tiéd, és ez melly viszonyban van amahoz; minő rész az és milly egésznek legyen a’ része; hogy senki sem akadályozhat a’ természet szerint, mellynek része vagy, cselekedni és beszélni.
10. Theophrastus bölcsészileg helyesen jegyzi meg a’ vétkek összehasonlitásánál – ha csak valaki ezt a’ szokott fogalmak szerint akarja tenni, – hogy a’ szándékosan elkövetett vétkek sulyosbak, mint mellyeket a’ harag szül. Mert a’ boszús valami titkos félelemmel látszik az okkosságtól eltávozni; a’ ki pedig szándékosan vétkezik, buja örömnek adja magát és mintegy zabolátlanabb ’s elkényezettebbnek látszik. Jól jegyzi tehát meg ő, ’s egy bölcsészhez méltólag, azt állitván: hogy nagyobb büntetést érdemel az, ki gyönyörből vétkezik mint az, ki fájdalomból. Valóban az első hasonlit olly emberhez, ki előbb igaztalanságot szenved és a’ fajdalom által kénszeritetik boszúra; a’ másik ellenben önösztönéból határozza el magét igaztalanságra, valamelly vágytól hagyván magát elragadtatni a’ cselekvésre.
11. Mintha e’ pillanatban el kellene éltedet hagynod, mindent ugy tégy ’s ugy gondolj meg. Az emberektől megválni pedig, ha csak istenek vannak, nem ijesztő; mert ezek semmi rosznak kitenni nem fognak; ha pedig nem léteznek, vagy az emberi dolgokkal nem gondolnak, minek olly világban élni, melly istenek és gondviselés nélkül van. De léteznek ők valóban és gondolnak is az emberekkel; ’s hogy az ember semmi valódi bajba ne esnék, azt egészen önkényére hagyták. Ha még ezen kivül valami rosz érhetné, gondoskodtak volna arról is, hogy egyedül magátol függjön annak kikerülése. De a’ mi roszzabbá az embert nem teszi, mint tehetné életét roszabbá? Mert ezt a’ világegyetem természete sem tudatlanságból sem tudva, – midőn tudníllik tehetlenségből nem mellőzhette vagy javithatta volna meg, el nem mulasztotta volna; nem is tévedett volna sem tehetlenség sem ügyetlenségből soha annyira, hogy gonosznak és jónak a’ jóbol és roszból egyenlő rész jusson! – A’ halál pedig és az élet, becsület és gyalázat, fájdalom és öröm, gazdagság és szegénység ’s minden illyes, egyenlőn juthat a’ jóknak úgy mint a’ gonoszoknak, minthogy az ember becsét sem nem emelik sem nem csökkentik ’s igy sem javak sem bajok.
12. Mi hamar eltünik minden! az emberek a’ világban ’s az ő hirök nevök az időben; millyen minden érzéki, főkép az, mi kellemmel ingerel, akadályokkal ijeszt ’s a’ képzelődés által el van hiresztelve; minő hitvány, megvetendő, alacsony, veszendő és mulékony. Ime a’ józan gondolkodás tárgyai: Kik azok, kiknek véleménye és beszéde a’ mi dicsőségünkkel játékot üz? Mi a’ meghalás, ha egyedül magát fogod föl, s’ gondolatodban azt tőle elválasztod, mit vele a’ képzelet össze köt? Valjon vehetni e’ abban egyebet észre, mint a’ természet működését? Pedig ki valami természetes dologtol fél, az gyermek. De ez nem csak hogy müve a’ természetnek, hanem annak hasznos müve is. Továbbá: mikép határos az ember az istennel? és lénye melly része által? és mikor? ’s minő állapotban van az embernek ezen része?
13. Semmi sem nyomorúbb, mint olly ember, ki mindent mintegy köröskörül bejár, a’ földnek gyomrát, mint a’ költő mondja, feldulja, és azt kitalálni törekszik, mi embertársai lelkében történik, a’ nélkül hogy által látná, miszerint nékie elegendő, magában önistenével társalogni ’s annak méltólag szolgálni. Ezen szolgálat pedig abban áll, ha tisztán megtartjuk az indulatok, hiuság ’s minden ellenszenvtől az istenek igazgatása ’s az emberek tettei irányában. Mert az istenek rendeletei tökélyökre nézve tisztelendők; az emberek cselekedetei pedig rokonságukért méltók a’ szeretetre; s’ néha némüleg szánandók a’ jóban és roszban való tudatlanságukért, – mi nem csekélyebb gyengeség annál, melly tehetlenné teszen a’ fejérnek a’ feketétől való meg különböztetésére.
14. Ha három ezer ’s meg annyi myriadokig élhetnél is még, gondold meg egyszersmind, hogy senki sem veszt el más életet, mint mellyet valóban él, és nem él mást, mint mellyet elveszt. Tehát a’ leghosszabb élet a’ legrövidebbel egyet ér. Mert a’ jelen mindenkinek egyenlő, ha a’ mult nem hasonló is; és az mi elveszik úgy látszik mintha egy pillanatban tünnék el. Nem is vesztheti el senki a’ multat vagy a’ jövőt, mert ki foszthatna attól meg valakit, a’ mivel nem bir. Azért ezen kettőre megemlékezzél: egyrészről, hogy minden hasonló öröktől fogva ’s mintegy körben forog, ’s hogy semmi különbséget nem tesz, ha száz vagy kétszáz évig avagy végtelen időkig látja is valaki azt; más részről, hogy a’ leghosszabb életü ’s a’ legkorábban elhaló egyet veszt. Mert csak a’ jelent vesztheti el valaki, minthogy egyedül az az övé; és a’ mije valakinek nincsen, azt el sem vesztheti.
15. Minden képzelődés! Mert a’ cynicus Monimus állitásainak igazsága világos; világos ezen állitásnak hasznos volta is, ha csak addig terjesztetik ki, meddig igaz.
16. Lealacsonyitja az ember lelke magát leginkább akkor, ha magaviselete által mintegy salakja és fekélye leszen a’ világnak. Pedig valami eseményen boszankodni, meghasonlás a’ természettel, melly az ő részeiben minden egyéb dolgok lényegét benfoglalja. – Továbbá lealacsonyitja magát, midőn valamelly embert gyülöl, vagy vele ellenségeskedik; és illyenek a’ haragtartók. – Harmadszor lealacsonyitja magát, ha a’ gyönyörnek vagy fájdalomnak rabja lesz. – Negyedszer, ha álnokság, szineskedés és igaztalanság van cselekedetében vagy beszédében. – Ötödször, ha valamelly tettét és törekvését bizonyos czélra nem irányozza és valamit meggondolatlanul ’s következetesség nélkül tesz, midőn még a’ legcsekélyebb dolgoknak is bizonyos czélra kell vonatkozniok. Az okos teremtményeknek pedig az czélja, hogy a’ legrégibb állodalom ’s a’ legtiszteletesb országalkotmány okos törvényeit kövessék.
17. Az ember életének ideje egy pillanat; lénye mindig folyamatban; érzelme homályos; testalkata romlandó; lelke változékony; szerencséje kitanulhatlan; ’s hire egy meggondolatlan hang. Egy szóval mi a’ testet illeti mind áradat, mi a’ lelket, álom és gőz; az élet folytonos háboru ’s jövevény vándorlása. Valjon mi vezérelhetné őt? Egyedül a’ philosophia. Ez abban áll hogy bennünk az istent meg nem fertőzve és sértetlenűl megőrizzük, gyönyörön és bajon fölül emelkedve; hogy mitse cselekedjék ok nélkül, semmit csalárdság vagy álnokságból; másra ne szoruljan; minden eseményeket ’s viszontagságokat úgy vegyen, mint önmagával egy kutfőböl eredőket; mindenek után pedig a’ halált vidám lélekkel várja, mint az alkatrészek felbomlását, mikből minden élő lény szerkesztve van. De ha magokra az egyes anyagokra semmi rémitő abban nincs, hogy folyvást egyik a’ másikba átváltozik; miért rettegjük mindenek elváltoztát és felbomlását? Mert hiszen ez is természetes, pedig semmi nem rosz a’ mi természetes. –
Karnuntumban.