Magyarország az Árpádházból származott királyok alatt. 1000–1301.

Szent István. 1000–1038 = 38 esztendeig.

12. Szent István királylyá koronáztatik. Háború a császárral. Imre herceg halála. Az árpádvéri hercegek kibujdosása.

Naponkint uj tagokat nyert az anyaszentegyház a magyarok közt, s igy lőn, hogy Augusztus 15-én épen 1000. esztendőben az országnak majd valamennyi nagyai hit- és szeretetben egyesülvén, Esztergomba gyültek, az első koronás magyar királynak hódolataikat tenni. Csak kevesen ragaszkodtak már az ősi pogánysághoz, és nem is volt erejök az új hit terjedését gátolni. Leghatalmasabb volt még köztök az ifjabb Gyula, erdélyi helytartó, de 1002. esztendőben István őt is fegyverrel megtörte, és feleségével, gyermekeivel elfogva, Magyarországba hozta, Erdélyt pedig Magyarországgal szorosabban összekapcsolta s benne püspökséget alapitott. Kean, a bolgárok fejedelme is, ki Gyulának segedelmére jött, a hadban elesvén, a csend helyre állott és Magyarország szerencsés jövendőnek nézett elébe, mert István hathatós törvényekkel és rendelésekkel iparkodott népét boldogítani.

Az országot vármegyékre osztá; a király és nemesség jogait meghatározta. Számtalan templomokat, sz. Benedek szerzeteseinek több monostort, s három apácaklastromot épitetett, és királyi bőkezüséggel gazdagította azokat. A püspököknek kiterjedt fekvő jószágokat s a megyéikben termő gabonák tizedét ajándékozta. A nevelés ügye sem kerülé ki a gondos király figyelmét, és az akkori időhöz képest több iskolákat alapított, melyekben ugyan csak latin imádságokat és énekeket tanultak; mert a papok, kik közül István főtanácsosait választá, külföldről jővén, a magyar nyelvet kellőképen nem beszélték, maga István is jártasabb volt a latin és görög nyelvben.

Országa boldogságának alapját letévén, hogy azt állandóvá tehesse, fő gondját utódjának, Imre herceg, egyetlen fiának nevelésére forditotta. Mindenekelőtt a keresztény hit szeretetére és előmozdítására ösztönzé, azután pedig hű magyarjait ajánlá neki, mondván: „azok legyenek neked, kedves fiam, atyáid, testvéreid, azokon harag, kevélység és irigység nélkül békeségesen, alázatosan, szeliden uralkodjál!“ – Jámbor, ájtatos életével István nem csak fiának, de az egész országnak például szolgált. Éjjeket töltött a buzgó imádságban és olyankor ismeretlenül alamizsnát osztogatott a szegényeknek, kik gyakran méltatlanul viselék magokat, de a szent király szeliden és alázatosan tűrte azt, a kegyes idvezítőt tartván szemei előtt, ki még többet szenvedett az emberiség javáért.

Azonban háború ütött ki, mert II. Konrád császár azon ürügy alatt, hogy követe át nem bocsátatott az országon, Magyarország szélén pusztítgatott, de visszaveretvén, 1031. békességre kényszerítetett.

A győzelem örömeit Imre herceg halála szakítá meg, mi mind a királyt, mind a népet keserü búval töltötte el. István a mély fájdalommal nem birván, nagy betegségbe esett, és egyre növekedett aggodalma a következő király iránt. Négy rokonvérü herceg volt még életben. Vazul, Geiza fejedelem Mihály testvérének fia; Mihály második fia László, már meghalt, de három fiai: András, Béla és Leventa életben voltak. Mert a még Álmosnak tett fogadás szerint Vazult illette a királyság, kit István könnyelmü élete miatt a nyitrai várban fogva tartatott. Magához hivatá tehát őt, de az udvarnak hatalmasb emberei, többnyire jövevények, egyetértvén a királynéval, ki szinte külföldi volt s a magyar hercegeknek nem barátja, oly bűnt követtek el, mely sz. Istvánt keserü könyhullatásokra fakasztotta, és még ma is megborzasztja a hazafiui érzésü embert. A király követével a királyné is Nyitrára szalasztotta embereit, kik előbb érvén oda, Vazulnak szemeit kiszurák, és füleibe forró ólmot öntöttek. Szent István ily nyomorult állapotban látván atyafiát, igen elkeseredett, és betegsége miatt a vétkeseket meg nem büntethette, sőt László fiait is féltvén, azt tanácsolta nekik, futnának ki az országból. Ők tehát a király tanácsát követvén, Csehországba menekültek, hanem ismét Lengyelországba vették magokat. Ily bús körülmények közt, hogy halála után az országot veszélyes viszálkodásoktól megóvja, Gizela hugának fiát, Pétert, ki már azelőtt seregeinek fővezére volt, utána következő királynak nevezte.

13. A király élete elleni merénylet; sz. István halála.

Az idegennek trónra emeltetése által István sok előkelő urnak indulatjait fellázitá, kik közül négyen István meggyilkolására összeesküdtek; gonosz tervük azonban nem sikerült, mert midőn egyikök estve titkon a király hálószobájába lopódzék, a kardot elejtvén; a király a zörrenésre fölébredt, mire a gyilkos megijedvén, a király lábaihoz borult és bocsánatért esdekelvén, az árulást fölfedezte. Ez ugyan bocsánatot nyert, de bűntársai életökkel lakoltak.

István egészségét naponkint fogyni érezvén, magához hivatá a püspököket és a főurakat, hathatósan intette őket, hogy a szent hittől el ne pártoljanak, az igazságot és egyetértést tartsák fel, és miután Magyarországot az Isten anyja pártfogásába ajánlotta volna, Augusztus 15-kén 1038. nagy boldogasszony napján végzé be ájtatos életét; eltemettetett Fehérvárott. Szent László uralkodása alatt 1083-ban VII. Gergely pápa Istvánt Imre fiával együtt a szentek sorába igtatta.

Péter és Aba Sámuel. 1038–1046 = 8 esztendeig.

14. Péter király nemzetellenies országlása, a miért a trónról letétetik.

Péter, ki az olaszok valamennyi vétkeiben, de egy erőnyében sem tünteté ki magát, csak kevés ideig dühöngött a trónon, mert keményen és kevélyen parancsolt. Seböst, a Vazul megnyomoritóját, udvarába hiván, kegyekkel tetézte; az özvegy királynét, kinek, István rendelete szerint, a kormányban vele osztoznia kell vala, egy várba záratá; az ország nagyait megvetette, a főhivatalokra idegeneket, olaszokat és németeket emelt; midőn pedig e fölött panaszaikat előadták neki, azt felelé: „ha élek, annyi sok idegennel töltöm be az országot, miként a magyaroknak sem föld, sem hivatal nem marad. Szenvedjetek!“ – Ily elégtételt nyervén panaszaikra, a magyar főurak és nemesek nem türhetvén az ily méltatlan bánásmódot, a püspökök tanácsára összegyülvén, Aba nádort, sz. István Sarolta hugának férjét, királynak választották.

15. Aba országlása, Csanádon elkövetett kegyetlensége; kivégeztetése.

Aba Sámuel. Sámuel legottan tetemes sereget gyüjtött, és Pétert megtámadni szándékozott, ki elégtelennek látván magát a védelemre, Henrik császárhoz futott. Most nyerék a gonoszok jutalmukat a Vazulon elkövetett istentelenségért. Buda, a nemzetnek halálos ellensége, Péter tanácsosa, összevagdaltatott, két fia megvakítatott; egyiknek, ki Vazul szemeit kitolta, kezei, lábai összetörettek, némelyek agyonköveztettek, mások más kínok közt haltak el. Azonban Henrik fegyveres erővel akarta Pétert a trónra visszahelyezni, de Sámuel ajándékokkal és nagy igéretekkel kiengesztelte, hanem mivel igéreteit nem teljesítheté, s a főurakon és nemeseken kegyetlenkedék, – Csanádon ötven főnemest akasztatott fel – a nemzet is elidegenülvén tőle, már az országba hatott Henrik seregéhez csatolta magát. Győr körül megütköztek, hol Sámuel futásnak eredt, de elfogták, és Péter, miután őt Henrik Fehérvárott ismét a trónra emelé, fejét vétette.

16. Péter ismét a trónra jutván az országot a német császárnak hűbérül adja. András herceg Russiából meghivatik.

Igy jutott Péter 1044-ben ismét a királyi székre, hanem előbbi viszontagságain csak annyit okult, miszerint gonosz viseletének és feslett erkölcseinek a magyarok ezután is aligha fognak hódolni, minélfogva ő nem elég biztosan ül a királyi széken, hogy tehát magát biztositsa, Magyarországot a császár főurasága alá akará juttatni, a miért is a következő évben a császárt Fehérvárra meghivta, hol Magyarországot egy aranyos dárdával, térdelve, átadta neki a magyarok és sok németek előtt. – Péternek ezen cselekedete annyira fölingerlé a magyarokat, hogy Csanádon összegyülvén, követeket küldöttek Russiába Andráshoz, hogy egész Magyarország hiven várja őket, mire András csakugyan meg is érkezett.

I. András. 1046–1061 = 15 esztendeig.

17. A kereszténység elleni fölindulás; kegyetlenségek. Péter megvakítatik. Béla herceg az országba jő.

Sokkal szomorúbb volt Magyarország helyzete, hogy sem képzelhette András, mert a magyarok nem csak a királyok ellen voltak fölingerülve, hanem azok kegyetlenségeiket, igen hibásan, a kereszténységnek tulajdonították, és igy dühöngve kijelentették Andrásnak, miszerint mindaddig nem fognak Péter ellen küzdeni, míg a kereszténység eltörlését meg nem igéri, és a pusztítást meg nem engedi. – András kénytelen volt e kivánságnak engedni. Borzasztó jeleneteknek volt most a haza kitéve, iszonyu lármával: „veszszenek a papok, veszszenek a németek és olaszok, veszszen el Péter emlékezete örökre és azután!“ rohantak a keresztényekre, rémitő gyilkolásokat vivén végbe. Ekkor taszítatott le sz. Gellért csanádi püspök is a Buda melletti sziklákról, melyek mai napig is e buzgó hazafi s ájtatos pap nevét viselik. Péter ismét Ausztriába akart menekülni, de az igazságos boszú Mosony vidékén utóléré, itt elfogatott és szemei kiszúrattak. A vak Péter előtt megnyiltak Fehérvár kapui, hol még azon év folytában meghalálozott.

Lecsilapodván a zürzavar, András 1046-ban megkoronáztatott, és most fő gondja volt a kereszténység viszszaállitása, mi végre királyi tekintetét használván, legottan fővesztési büntetés alatt parancsolá az ősi pogányság elhagyását, és sz. István törvényeit ismét erőbe hozta, mire kivánt csend nyugvék az országon. – Leventa elhalt.

Béla, másik testvére, még mindig Lengyelországban volt, mert oda vetődvén a pomeraniai herceget párviadalban meggyőzte, mire Micislo lengyel fejedelemtől leányát és vele jegyajándékul a pomeraniai adójövedelmet nyerte. András király Béla öcscsét ily tartalmú levéllel hítta meg honába (1048.): „Mi, kik hajdan együtt szenvedtünk szükséget és nyomoruságot, kérünk téged, kedves atyámfia, ne késsél hozzánk jöni, hogy most együtt örüljünk és birjuk az ország javait. Mert nincsen örökösem, sem kivüled más testvérem; te légy örökösem, te országolj utánam.“ – Haza tért tehát Béla s András az ország harmadrészét neki engedte át. Az ország ezen első feldarabolása számos belviszályok fő forrása gyanánt tekinthető, mert a főhatalom feldarabolása a király és hercegek közt, utóbb mintegy rendszabálylyá látszott válni.

18. Kül- és belháboru. András halála.

Hív és hasznos szolgálatára volt azután Béla a királynak, midőn III. Henrik császár Péter halálát megboszulandó, az országot több izben megtámadni merészlé. 1052-ben maga szállotta meg Pozsont, de Zothmund, Henrik eleséges hajóit igen ügyesen a Duna alatt kifurván, kénytelen volt a békepontokat elfogadni, melyek közt az is foglaltatott, hogy Péter által neki ajánlott magyarországi jogáról lemond; a béke megerősitésére leányát Salamonnak, Béla bejövetele után született, András fiának eljegyzé.

A szerencsésen végzett külháborút nem sokára belső forrongás követé, mert Andrásnak fia születvén, noha Bélát Lengyelországból az utána való uralkodásra hítta meg, a hét éves Salamont még is megkoronáztatá, mit Béla sem ellenzett, és az egyetértés nem bomlott meg a testvérek közt, de némely rosz akarók egymás ellen forralt incselkedések gyanujával töltötték el őket. – András bizonyos kivánt lenni, s e végre Bélát egyszer magához rendelte. A király pamlagra dűlve fogadta testvérét, előtte egy szőnyegen a korona és egy kard feküdt – a királyság és hercegség jelképei – „válaszd a kettő közül, a melyik tetszik!“ mondá a király. A szobában poroszlók voltak elrejtve, kik Bélát, ha ő a koronát választaná, meggyilkolják. Béla értesítve volt a feje fölött forgó veszélyről, és elég szemes volt a kardot választani. András örömében átkarolta öccsét; de kinek a gyanú eltölté egyszer mellét, nem könnyen lesz az őszinte és tiszta érzésü; igy járt Béla is. András ismét fölingereltetvén, új cselt szőtt ellene, hanem Béla is Boleszlótól segedelmet nyervén, táborba szállott a két testvér. András az ütközetben lováról leesvén, agyon gázoltatott. 1061. Eltemettetett Tihanyban, az általa épített kolostorban. Salamon sógorához, IV. Henrikhez menekült Németországba.

I Béla. 1061–1063 = 2 esztendeig.

19. Béla jeles uralkodása; a pogány vallás örökre kiirtatik; véletlen halála.

Béla rövid uralkodása jeles tettekkel diszlik, melyek valamint a hon javát tetemesen előmozdíták, úgy nagy elméjének, bő tapasztalásának és emberösmeretének szép tanujelei. A királyságra jutván, minden gondját arra fordította, hogy a nemzet hajlamát megnyerje. E végből sok vámokat és adókat eltörölt, a népet állandó lakhelyre szoktatta s az által a földmivelést, mely még kevesek által üzetett, terjesztette; ezüst pénzt veretett, mi által az adásvevést megkönnyebbitette; mindennek árát megszabta, és a rendes vásárokat is behozta. Tudta ő, hogy a kereskedés fő rugó az ország mivelésére. A pogány vallást örökre kiírtotta, mert midőn számtalan sokaság sürgette volna az ősi vallás visszahozását, három napra halasztá feleletét, mely idő alatt sereget gyüjte össze, és a vészt nem sejdítő tömegre ütvén, vezéreiket levágván, a békétleneket szétverte. Még Salamon ellen is biztossá akarván magát tenni, Dömösre országgyülést hirdetett, hol a királyi szék leomlása, vagy a ház összedülése által agyonzúzatott. (1063.). Tetemei Szegszárdra vitettek. Három fia maradt: Geiza, László és Lambert.

Salamon. 1063–1074 = 11 esztendeig.

20. Salamon másodszori koronáztatása. A hercegekkel való viszály.

Salamon csak azon föltétel alatt emeltetett a trónra, hogy Béla fiai az ország harmadrészét hercegi cimmel birandják. Geiza ekkor mutatá ki tiszta honszeretetét, mert a nemzet őt akará királyának vallani, ő azonban tudván, hogy az által az ország pártokra szakadna és Salamon sógorától is, a császártól, segítetnék, készebb volt a koronáról lemondani, mint sem a nemzetet külső és belső háborúk által fogyasztatni látni, hív és engedelmes maradt tehát koronás fejedelmének, ki Pécsett ismét megkoronáztatott, testvéreivel együtt. Azonban Vid, bácsi főispán, az ifju király gonoszlelkü, nagyravágyó tanácsosa, mindaddig fondorkodék, mig az egységet megháboritotta. Salamon megtagadta a hercegektől az igért részt, mit azok erővel is készek voltak kicsikarni. A fegyvert csak a püspökök közbenjárására tevék le, mely szerint Geiza Magyarország harmadrészét hercegi címmel megnyerte.

21. Salamon kül- és belháborúi; ez utóbbiban trónját veszti.

Hasznos volt Salamonra nézve a kibékülés, mert ezen atyafiai vitézségének köszönheti a horvátokon, morvákon és kúnokon nyert győzedelmeit. Meggyőzték helyette a görögöket, bolgárokat és besenyőket; Belgrádot három hónapig ostromolták, midőn egy fogoly magyar leány a várost több helyen felgyujtván, az innét támadt zavarban a hercegek a városba törtek és elfoglalták. Niketás görög vezér őrsége maradványával a fellegvárba vonult, de miután Geiza neki és seregének szabad kiköltözést igért, a várat is feladta, s magát Geiza ótalmába ajánlotta. – A nyert zsákmány elosztásánál uj viszálkodások támadtak a király és hercegek között; Vid tanácsára ugyan is Salamon a foglyokat elosztatni kivánta, Geiza azonban adott szavánál fogva, azok szabadon bocsátását sürgeté, a miért a király őt a többi martalék elosztásánál rövidítette meg. Midőn pedig a következő évben Dukas Mihály, görög császár, Geizának a Niketás és katonáinak pártfogásáért egyéb drága ajándékok közt egy arany koronát küldött (ez utóbb a sz. Istvánéval összekapcsoltatván, mind maig alsóbb részét teszi a magyar koronának), az álnok Vid nem szünt meg a királyt istentelen tanácsaival ostromolni, miért végre csakugyan megegyezett rokonai meggyilkoltatásában, kik hirt kapván a fejök felett forgó veszélyről, életöket biztosítandók, sereget gyüjtöttek, s a királyt Cinkótánál meggyőzvén, kiszoritották az országból; Vid, a polgárháború élesztője, mint gonosz tervének martaléka az ütközetben elveszett 1074-ben.

I. Geiza. 1074–1077 = 3 esztendeig.

22. Geiza rövid országlása.

A szelid indulatu Geiza nem akarta Salamont a koronától megfosztani, és csak a nemzet hathatós kéréseire vállalá el a királyságot. Még azután is hajlandó volt visszaadni Salamonnak a koronát, kit IV. Henrik császár és VII. Gergely pápa minden módon ajánlottak a magyaroknak. De ezen nemes viseleteért annál inkább ragaszkodott hozzá a nemzet. Talán meg is lett volna Salamonnal az egyezés, ha Geizát a hozzá igen hajló magyaroktól el nem ragadja a halál 1077-ben. Kálmán és Álmos fiakat hagyta maga után.

Szent László. 1077–1095 = 18 esztendeig.

23. László nagylelküsége. Országgyülés; a tolvajok elleni törvények. I. István a szentek sorába igtattatik.

László, a meghalt király testvére, csinos külseje, tiszta vallásossága, szigoru igazságszeretete és hajthatlan bátorsága és vitézsége által már régen meghódította a magyarok szivét, kik most királyokul üdvözlék. László azonban nem akará a királyságot mindaddig elfogadni, mig Salamon, szinte törvényszerüleg koronázott király, arról önkényt le nem mond. Salamon is megilletődék e nagylelküségen, és nem volt ellene László megkoronáztatásának, de kikötötte, hogy királyi címét megtarthassa, és királyi méltóságához illő jövedelemmel elláttassék. László tehát megkoronáztatott, hanem Salamon nem sokára megbánta igéretét, s a király élete ellen áskálódott, a miért is elfogatván, a visegrádi várba záratott, mire László az ország állapotát vevén gondjai alá, Pannonhalmára országgyülést hivott öszve, hol a közigazgatás, a polgári és büntető igazság kiszolgáltatás ügyében több üdvös törvények alkottattak. Felettébb bélyegzők az akkori magyarok erkölcsi viseletére a tolvajok iránt hozott rendeletek; ugyan is, hogy a tolvaj, bár mely rendből való, még akkor se mentessék fel a büntetés alól, ha a károsodottal kiegyezkedett volna is; a tetten ért tolvaj, ki tiz fillérnél nagyobb értékü jószágot orzott el, halállal bünhödjék; kisebb értékü lopásokért szemvesztéssel, a legcsekélyebbekért, ha a tolvaj szolga, orrcsonkítással lakoljon. A nemes a lopott jószágot tizenkétszeresen tartozzék megtéríteni, s még egy ökörben marasztaltassék el, stb.

Nagy nemzeti ünnepet tartott az ország 1083-ban, midőn István király és fia, Imre herceg testeik koporsóikból fölvétettek. Ily napon lehetetlen volt Lászlónak rokonát börtönben tartani. Salamon tehát szabadon bocsáttaték; ő pedig külsegitséget nyervén, haddal támadta meg Lászlót, melyben életét veszté; mások szerint pedig a had szerencsétlen kimenetele után Polába, Isztria fővárosába vonult, hol remete életet élvén, bünbánatban mult ki.

24. Horvátország Magyarországhoz kapcsoltatik. László háborúi és halála.

1089 táján Horvátországban Zvoinimir fejedelem, ki nőül László testvérét Ilonát birta, meghalván, a kiütött belzavarok lecsilapítására Ilona több főrendüekkel Lászlót hivta meg, ki csak hamar megjelenvén, ott a lázangókat legyőzte, s Horvátországot Magyarországhoz kapcsolta; a kereszténység megszilárdítására a zágrábi püspökséget alapította, s Álmos vezért, Geiza fiát, kormányzóul ott hagyván, visszajött Magyarországba, hol a kúnokat, kik Kutesk vezérlete alatt az országot pusztítani merészlék, szétveré, az elfogottakat pedig keresztényekké tevé. Midőn László ezután a tengerparti városok bevételére készült volna, a kúnok még nagyobb haddal törtek az országba, és azt tüzzel vassal pusztították. László azonban ott termett, a királyi vérszinü zászlót maga ragadta kezébe, s a sokkal számosabb ellenségen fényes diadalt nyert. A foglyoknak csak szolgaság és a keresztény hit fölvétele maradt választásul, mire azok megkeresztelkedvén, a Tisza és Zagyva közt, a mai Jászságban telepítettek meg. – 1092-ben Szabolcson országgyülést tartott.

A jövő évben már ismét táborba szállott, mert Ulászló lengyel fejedelem által segitségül hivatott fel az oroszok ellen, kik a kúnokat Magyarország pusztítására nógatván, szabadon átbocsátották országukon. László a mint Galliciába ért, a fejedelem annyira megrettent, hogy harcba sem ereszkedvén, magát László pártfogása és főuri hatalma alá vetette, mire László nagylelküen a fejedelmet tartománya birtokában meghagyta, hanem Galliciára a magyar korona jogát megalapította.

László jámbor és igazságos uralkodásának dicsősége a külföldre is kihatott. Igy történt, hogy a németek a császársággal is megkinálták, mit ő el nem fogadott, teljes erejével Magyarországnak kivánván élni; az egyesült europai fejedelmek őt érdemesíték a keresztesek fővezérségére, mely dicsőségben már nem részesülhetett, mert midőn némely hercegi atyafiak között támadt egyenetlenségek eligazítására Csehországba menne, Nyitrán 1095-ben meghalt. Eltemettetett Nagyváradon. Fiai nem maradtak. A magyar nemzet három évig gyászolta nagy és szent királyát.

Kálmán. 1095–1114 = 19 esztendeig.

25. Kálmán testalkata. A keresztes hadak. Horvát-Dalmát ügyek.

Kálmán, I. Geiza idősb fia, követé sz. Lászlót az uralkodásban; teste hibáit, mert púpos és sánta volt, szellemi ébredsége és hasonlíthatlan elmebeli tehetségei pótolták ki; széles tudományáról és világos miveltségéről közönségesen könyves Kálmánnak neveztetett. – Mindjárt országlásának kezdetén a keresztesekkel gyült meg a baja. Nagy divatban volt ugyan is ekkor Jeruzsálembe, a szent földre való búcsujárás, mely földek a törökök birtokában voltak, kiktől az ájtatos, néha dologkerülő, zarándokok sokat szenvedtek. A visszatértek rémitő színekkel festék az ott lakó keresztények állapotát, különösen Péter, amiensi francia remete megjövén Jeruzsálemből, rávette II. Orbán pápát, hogy minden fejedelmeket és népeket hadra gyulasztana a szent földnek elfoglalására. Péter azalatt járt kelt, futkosott tartományról tartományra s bátoritott mindenkit. Sőt azt állította, hogy Krisztus, megjelenvén neki, inditá e követségre. Igy hitegeté az együgyü és buta embereket. Számtalan nép csődült össze, de a nagyobb rész csavargókból, munkakerülőkből állott, kik mindenütt iszonyú pusztitásokat és rablásokat vittek véghez.

Kálmán, miután látta volna a keresztesek indulatát, azoknak meg nem engedte az országon való átköltözést, s midőn azok erővel berontottak, és szokott módjok szerint prédáltak, derekasan megverte és szétűzte. Ellenben azokat, kik békeségesen viselték magokat, becsülettel átbocsátotta az országon. – 1102-ben a zenebonáskodó horvátokat minden vérontás nélkül lecsendesítette. Dalmátiát Magyarországhoz kapcsolta.

26. Kálmán nevezetes törvényei. A tarcali országgyülés. Az Álmos hercegen elkövetett kegyetlenség.

Kálmán törvényeivel bizonyította be felvilágosodott tudományát és bölcseségét. A boszorkányokról való pöröket egészen eltiltotta, melyek az akkori babonás időkben számtalan ártatlanok életét emészték fel. A tüzes vas és forró viz általi elitéltetéseket a püspöki székekhez és némely nagy prépostságokhoz rendelte. – A Tarcalon tartott országgyülésen alkotott törvényeket magyar nyelven szerkezteté, hanem, fájdalom! annak csak latin fordítása maradt fel.

Dicsőséges vala Kálmán országlása, de azt élte estvéjén egy iszonyú tettel fertőzteté meg. Félvén ugyan is, hogy testvére Álmos, ki külföldön segítséget keresett, hogy Horvátországot magának megszerezhesse, az ő halála után még a magyar koronát is magához ragadná, őt, Béla öt éves fiával együtt, megfogatá és szemeiket kiszuratá, sőt halálos ágyán még megöletni is rendelte. – Világos példa ez ismét, hogy a földi javak a legbölcsebb embert is legutálatosabb vétkekre csábíthatják. – Kálmán ezen tette után kinos fejfájás közt 1114. elején meghalt, István fiát hagyva maga után.

II. István. 1114–1131 = 17 esztendeig.

27. István elbizakodása. Háborúk; Jadra és a Dalmát szigetek elvesznek.

István, atyja halála után, mint tizenhárom éves ifjú jutott a trónra; ő senki tanácsát sem akará elfogadni, magától pedig épen nem volt képes atyja bölcseségével uralkodni. A magyaroknak királyuk iránti határtalan tisztelete, az uralkodás hatalma érettlen kezek közt elvakíták őt, s makacs és igen elbizakodott lett: bölcsnek mondá magát mint Salamon, bátornak mint Dávid, erősnek mint Sámson, mi épen nem volt, igy tehát az ország kül- és belállapotának megkellett változnia. – Mindjárt országlása kezdetén fegyverre kénytelenítetett szólitani a nemzetet; mert a velenceiek, kiktől Kálmán Dalmátiát elfoglalta, s fegyvere által félelemben tudta tartani, most a fiatal királynak gyöngeségét hasznukra fordították, Dalmátiát, Horvátország kikötőivel együtt visszafoglalták; de Jádrát és a szigeteket kivéve, visszanyerte azt István, és öt évi békeségre lépett velök, mire Ausztriát támadta meg, mely háború következtében Magyarország sokat szenvedett. A tüzes vérü király még ezután sem hagyta nyugodni fegyvereit, táborát, Jaroslaw lodomeriai fejedelmet segitendő, Oroszországba is átvitte, hol midőn Kiowot megszállotta volna, több főnemesek az egész tábort felláziták, hogy miért ontanák ők véröket más idegen nemzetért. István tehát kénytelen volt haza térni, hol azután kemény boszút állott azon nagyokon, kik külföldön megtagadták az engedelmességet. Nevezetes István uralkodásából, hogy 1124-ben a kúnokat a Tisza és Duna közt azon a földön, mely maig Kis-Kúnságnak neveztetik, megtelepítette.

Minekutána több évi házasságából gyermek nélkül látná magát, súlyos aggódás lepte meg az örökös miatt, és csak ekkor tudósitották, hogy Béla, Álmos fia, a pécsváradi monostorban él, kit azonnal magához hivatott és megkoronáztatott. Halálához közeledvén, szerzetes ruhába öltözött s élte virágában halt el 1131-ben.

II. vagy vak Béla. 1131–1141 = 10 esztendeig.

28. Az aradi országgyülés. Borich herceg. Béla halála.

Vak Béla csak nevét viselte a királynak, mert helyette nője, a férjfias elszántságú Ilona uralkodott. István halála után azonnal Aradra országgyülést hirdetett, hol midőn a vak király a rendekkel tanácskoznék, belépett Ilona négy fiával, és keservesen elpanaszolván férjének vakságát, dühös szánakozást gerjesztett az egybegyült rendekben, kik iszonyú boszút állottak mindazokon, kik tizenkilenc év előtt e tettben részt vettek.

Bélára és az egész országra szomoru következést hozott e keménység, mert a megbüntetett családok tagjai Oroszországba futottak, Borich herceget, ki magát Kálmán fiának lenni állítá, a királysággal megkinálni. Igy ismét polgárháború dúlá az országot, mig végre Béla részére dült el a had kimenetele. Ekkor Bosznia is szorosabban összekapcsoltatott Magyarországgal. – Meghalván 1139-ben Ilona, Béla vaksága kínjait enyhítendő, mértéktelen boritalra adta magát, miből vizibetegségbe esvén, 1141-ben meghalt. Három fia maradt: Geiza, László és István; Álmos még atyja életében halt el.

II. Geiza. 1141–1161 = 20 esztendeig.

29. Borich- és Wladimirkoval viselt háborúk.

Csendes volt Geiza uralkodásának kezdete, minélfogva el sem mulasztotta a béke áldásai alatt a mesterségeket s a hazai ipart előmozdítani. Látván, miszerint magyarjai inkább születtek a földmivelésre és marhatenyésztésre, 1142-ben behivá Németországból a szászokat, s a bányák mivelésére Erdélyben megtelepitvén, külön kiváltságokkal megajándékozta őket. Ily hasznos vállalataiban a had lármája háboritotta meg, mert Borich ismét fegyverhez nyult s az országba tört, a háborúban azonban tulajdon kún katonája által leszúratott. Geiza ezután le nem tehette a fegyvert, mert István, testvére, a trónra vágyván, Lászlóval együtt Manuel görög császárhoz mentek segitséget keresni. Geiza azalatt Oroszországban dicsőséggel fordult meg. Sógora, Isiaslaw nagyherceg, egyenetlenségben élt több orosz hercegekkel s Geizától kért és kapott segítséget. Az első segédsereg igen szerencsétlen volt, miért is a másodikát Geiza maga vezette László testvérével Oroszországba, hol Wladimirko, a legfélelmesb ellenfél, megsebesítetvén, megfutamodott és követeket küldött Geizához, kik adnák elő, miszerint ő elkövetett hibáit szivéből bánja, hogy Wladimirko Geiza atyját a lengyelek ellen segitette, hogy halálához közeledvén, a király nagylelküségében bizik, fiát is az ő kegyelmébe ajánlja, csak Isiaslawtól fél. – Ez nem is volt hajlandó a békére, de Geiza azt mondá: „lehetetlen azt megölnöm, ki hibáját megbánja; az ég is megbocsát a töredelmes bünösnek,“ sőt esküvel igéré: „ha Isiaslaw megszegi a békét, meg fog szünni uralkodni, vagy én vesztem el koronámat.“ – Be szép példája ez a háladatosságnak és felebaráti szeretetnek! Ekkor volt a második keresztes háború, melyben Magyarország ismét nem vett egyéb részt, a csapongó átköltözés kellemetlenségeinél.

Geiza, mint szelid király és tartományainak szerencsés védője, harminckét éves korában halt el 1161. István, Béla, Árpád és Geiza fiainak atyja.

III. István. 1161–1173 = 12 esztendeig.

30. Trónvillongások.

István, II. Geizának fia, hogy nagybátyjai áskálódásai ellen magát biztosítsa, megkoronáztatásakor az egész ország adóját három évre elengedte; de Manuel addig háborgatta a magyarokat, mig azok Lászlót, II. Béla fiát, csakugyan megválasztották és megkoronázták.

II. László azonban félévi országlás után kimult, és helyébe István testvére lőn király.

IV. István csak öt hónapig ült, vagy inkább dühöngött a trónon; III. István pártjától tartván, igen kegyetlenül viselé magát, mi által csak elüzetését siettette, mert III. István fölkerekedvén hiveivel, kiszoritotta őt az országból. Hiában igyekezett Manuel őt ismét a magyarok nyakára tolni, sőt utóbb maga Manuel is elvált tőle és békeségre lépett III. Istvánnal, kitől csak azt kérte, hogy nevelés végett küldené hozzá Béla testvérét, mert fimagzata nem lévén, őt teendi örökösévé. Mária leányát is eljegyezte Bélával. De miután fia született volna, nem csak az örökséget, de leányát is megtagadta Bélától. Testvérének ezen viszontagságát szivére vévén a nemesérzésü fiatal – alig huszonhat éves – király, hirtelen meghalt 1173-ban. Gyermekei nem voltak.

III. Béla. 1173–1196 = 23 esztendeig.

31. Az ország idegenkedése Bélától. Geiza herceg fogsága.

III. István halála után Bélát illette a korona, ki mint már mondatott, a görög császár udvarában neveltetett. Nem örömest hajoltak hozzá a magyarok Manuel miatt, kinél neveltetett; mert a magyarok gyülölték a görögöket, s most attól tartottak, hogy Béla, görög nevelésénél fogva, görögösen fog Magyarországon uralkodni, és a görög császárnak aláveti magát. Ezen véleményökben még inkább megerősödtek, midőn Manuel esküvel kötelezé Bélát lemondani a görög császárság követelhetéséről, s hogy mind azt, a mi a császárnak hasznára leend, buzgón eszközlendi. Az esztergomi érsek Bánfy Lukács attól is tartván, miszerint az ó hitre hajlana, ismételt felszólításokra sem akarta megkoronázni. Az ország ismét pártokra szakadt, hanem Béla magát a kalocsai érsek által – a pápa jóváhagyásával – Fehérvártt megkoronáztatta.

Geiza, ifjabb testvére, még ekkor sem nyugodott, hanem anyja által is buzdítva, kül segitség után nézett, a miért Béla anyját is előbb tisztes őrizet alá, későbben pedig, saját kivánatára, Görögországba vitette; a szökevény Geizát a cseh fejedelem kiadván, fogságba tétette, hol azután tizenöt évig tespedett.

32. Béla jótékony országlása. A magyar történet irása.

Béla igy megszabadulván vetélytársától, hatalmas kezeibe vette a kormány gyeplőit, s ekkor a nemzet reményét túlhaladta, minthogy mindenben az ország javát és mivelődését buzgott előmozdítani. s igy a gyanú s idegenség helyét köztisztelet és szeretet foglalta el. Mindenek előtt a tolvajokat és rablókat, kik a zavaros időben felettébb elszaporodtak, szigorú rendszabályai által kiirtotta. – Minthogy eddig minden nyilvános és magános ügyek csupán szóval tárgyaltattak, minden panasz, még a királynak is, személyesen adatott elő a felek által, Béla tehát mindezeket irásba rendelte foglaltatni, s az udvarnál és törvényszékeknél szokásba hozta a könyörgő leveleket. Ekkor állítatott fel a királyi jegyző vagy kancellár fényes hivatala. Igen valószinü, hogy az országbáróságok, milyenek a pohárnoki-, lovász-, ajtónálló-mesteri udvari főtisztségek is, a Konstantinápolyban keleti fényhez szokott Béla által hozattak divatba. A királyok és nemzet történetét névtelen (neve nem tudatik) jegyzője által összeiratta.

33. Háború a velenceiekkel. A Frangepánok. Gallicia a magyar korona főurasága alá kerül.

A velenceiekkel, Dalmátia és a szigetek végett, több háborúkat viselt nem minden szerencse nélkül, a midőn a derék Schinella testvéreket, kik utóbb Frangepán nevet vettek föl, Modrus vármegye örökös főispánságával s összes javaival ajándékozta meg hasznos szolgálataikért. Ezenben a szomszéd Galliciában nagy egyenetlenség volt, s Béla abba keveredvén, András másodszülött fiát akarta azon trónra emelni, de az elfogott Wladimir herceg sátora vásznait szétvágta, kötéllé sodorta és úgy ereszkedett le a várból és szerencsésen elillant. Gallicia aztán hosszú vérontások után a magyar korona főurasága alatt Wladimir birtokában maradt.

34. A keresztes hadak. Béla halála.

Az akkor (1196.) keletkezett harmadik keresztes háborúban is részt akart venni, de betegsége meggátolta; igy Imre fiát nevezvén örökösének, András fiának tömérdek kincset hagyott, s atyai átokkal fenyegeté, ha a szent földi háborúkban helyette részt nem venne. Most I. Fridrik (Barbarossa) császár vezérlete alatt tisztességesen viselék magokat a keresztesek, s a császár és Béla becses viszonajándékokkal tisztelték meg egymást. – Nagy befolyással volt az országra Margit királyné, Fülöp francia király testvére, kit Béla 1186-ban vett feleségül. Ez által az ország szorosabb viszonyba lépett Franciaországgal; ifjaink közől többen a párisi főiskolában tanultak, honnan haza térvén, s főbb hivatalokra emeltetvén, a tudományokat terjesztették. – Béla a szent gothárdi apátságot alapította a cisterci szerzetesek számára. – Béla 1196. halt el az egész hon nem kis szomoruságára, mert érdemeit illően méltánylották.

Imre. 1196–1204 = 8 esztendeig.

35. Testvér háború. Imre elszántsága s halála.

Imre sem uralkodhatott békeségben, mert fivére, András, uralkodásra vágyván, a kezeiben lévő kincset nem fordította, atyja meghagyása szerint, keresztes hadra, hanem seregeket gyüjtvén, három izben támadta meg Imrét. Midőn a harmadik ütközetben Imre magától többeket elpártolni látna, csak egy rendkivüli, merész cselekedet által, mely lelki elszántságát és ébredtségét bizonyítja, tartá meg a koronát. Látván ugyanis a veszedelmet, veszszőt, vagy némelyek szerint, a királyi pálcát, fogván kezébe, a pártos sereg közepén át ment András sátoráig, hangosan kiáltva: „majd meglátom ki fogja merészleni kezeit ura és királya ellen fölemelni!“ Andrást saját kezeivel megfogta s a táboron, mindenek szemeláttára, kivezeté és Kene várába záratá. Fogságban maradt András mindaddig, mig Imre erejét fogyni érezvén, őt kiereszté s megkoronázott fiának, Lászlónak, gyámatyjává rendelte. Imre 1204. mult ki.

III. László.

36. László kora halála.

András kezébe jutván a királyi hatalom, a mi után annyira esengett, a királyi címet is igényelte. A haldokló testvér kérései nem inditották meg, s az özvegy királynét az árva királyi gyermekkel együtt annyira mellőzte, hogy azok jónak látták Leopold osztrák herceghez menekülni, hol László fél év mulva elhalt, és helyet csinált Andrásnak.

II. András. 1205–1235 = 30 esztendeig.

37. András szerencsétlen uralkodása. Bánkbán. A keresztes hadmenet. Az ország szomorú állapota. Az arany bulla.

Szomorú volt a hazára András uralkodása, ki Gertrud nejének tanácsára idegeneket emelt a hivatalokra, nevezetesen a királyné fiatal és igen tanulatlan testvérét, Bertoldot, a horvátországi bánsággal és kalocsai érsekséggel diszesítette, kiről a pápa azt irá Andrásnak: „mi őt mesterek mesterévé tettük, pedig nem érdemes, hogy tanitványok tanitványa legyen,“ s oda utasította, hogy menjen elébb Vicencába tanulni. – Ez által egészen elidegenítette magától a magyarokat, s midőn Kálmán fiát Galliciában megkoronáztatná, itthon Bánk nádor, ki a bánságot Bertoldnak kénytelenitetett átengedni, az önkényes királyné szobájába törvén, őt meggyilkolta. Haza érkezvén András nem a bünösöknek érdemök szerint való megbüntetésén, s a csend helyreállitásán igyekezett, hanem új házasságra lépvén, készületeket tőn jeruzsálemi utjára. Az atyjától e célra hagyott tömérdek kincset a testvér háborúk elnyelvén, most minden szép, nem szép úton gyüjtötte a költséget; igy a veszpremi főtemplomból Gizela koronáját is elvitte. El is ment 1217-ben a Szentföldre. – Ha hallottuk a külföldi keresztesek disztelen kicsapongásait, illik megemlékeznünk arról is, hogy a magyar keresztesek békével, jó renddel utaztak s mindenütt örömmel és pompával fogadtattak. A királyt püspökök és sok főurak kisérték. A sereget tizezer lovas és az erdélyi szászok képezték, jelen voltak több jeles külföldi fejedelmek is. – Ott, a szent földön, azután több izben szerencsésen küzdött a törökök ellen, látván, azonban, miszerint az egyesült fejedelmek közt meghasonlás történt, visszatért Magyarországba a nélkül, hogy költséges vállalatának valami hasznát érezhette volna, sőt távolléte alatt itt is elégedetlenség tört ki, s András, hogy az utra fölszedett adósságait könnyebben fizethesse, a népre nagy adót vetett, a templomok és egyházak javait elkobozta, sőt Dénes nádor az e miatt ellenszegülő barátokat meg is verte: az ezüst pénzt megrontotta, az ércbányákat, minden egyéb királyi jövedelmekkel együtt, a zsidóknak bérbe adta, min a magyarok szerfelett megboszankodván, nyilván kijelentették, miként többé nem Andrást, de Béla fiát ösmerik királyuknak, ki szinte kész volt atyja ellen fegyverhez nyúlni. E súlyos körülmények közt tartá András a nevezetes 1222-iki országgyülést. Ekkor szerkesztetett azon igen nevezetes decretum, mely aranybulla név alatt ösmeretes a függő arany pecsét miatt. Ebben András a nemesség jogait helyreállította és megerősítette. Ámde ezen nevezetes decretum sem volt képes csendet szerezni, s András haláláig (1235.) a legszomorúbb állapotban tengett az ország. – Andrásnak Béla, Kálmán, András és István fiai maradtak.

IV. Béla. 1235–1270 = 35 esztendeig.

38. Béla erélyes uralkodása. A kúnokat az országba fogadja.

Leirhatlan zavarban hagyta el András az országot, melyre Béla fényesebb napokat vala derítendő, ha épen alatta a legkeményebb csapás nem éri hazánkat. A zürzavar eloszlatására férfias elhatározottsággal fogott; mindazokat, kik András alatt az országot megzavarták, különféleképen megbüntette, Dénes nádornak szemeit tolatta ki; továbbá azt parancsolá, hogy az érsekek, püspökök és főurakon kivül senki a király jelenlétében leülni ne merészeljen; megujitotta III. Béla törvényét, mely szerint kéréseit kiki irott levélben adja be, s a fontosabb dolgokat maga elejébe kivánta adatni, a csekélyebbeknek elintézését a kancellára bizván; végre az elajándékozott királyi fekvő jószágokat visszaszedte, kivévén azokat, melyek valódi érdemek megjutalmazása végett adattak. E veszteséget sokan türni nem akarván, mindjárt 1236-ban összeesküdtek ellene, s Fridrik osztrák herceget hivták segitségül, ki midőn Magyarországba átkelt volna, Bélától megszalasztatott. – Ezután Béla a tatárok által szoritott kúnokat az országba fogadá azon föltétel alatt, hogy keresztényekké legyenek, Kuthen királyuknak, kinek ő maga lett keresztapja, Pesten adott lakást, a negyvenezernyi családot a vármegyékbe osztá, s a főispánok itélete alá rendelé.

39. A tatárjárás. A király futása Austriába s onnan Dalmátiába.

Ezen időszakra esik azon iszonyú tatárjárás, mely Europa több tartományait, de leginkább Magyarországot, annyira, feldúlá, hogy ahoz hasonló pusztitást az egész történet tömött tárában nem találhatni. Maig is azon hit uralkodik felőlök a köznép közt, miként azok nem emberek, hanem kutyafejü szörnyetegek voltak. Ázsia belsejéből jött e durva, tudatlan és kegyetlen ellenség. Dsingiskáhn (mindenek ura) volt azon szörnyü nép méltó fejedelme, ki ez egész világon akart nem uralkodni, hanem dühöngni. Fegyvere Azsiában pusztitott, fia Oktai, folytatta a világ meghóditását, s nyugot felé haladva Europába is átszállitotta iszonyu dühét. Oroszországban, noha szabad elmenetelt igértek a Kiewet védő fejedelemnek, azt még is elfogták, s még más két orosz fejedelemmel, két deszka közé szoritották, s egy vendégségnél pad gyanánt használák. Dimitri azután azt tanácslá, nyomuljanak inkább előbbre, hol majd virágzó országokra fognak akadni. A mongolok követték tanácsát, s egyszerre, elboriták Lengyelországot, Sléziát, Morva- és Magyarországot; Oroszország mindazonáltal nem maradt ment, mert kétszáz esztendeig nyomorgott a mongolok járma alatt; az orosz fejedelmeknek a kengyelt kelle tartani, midőn a mongolok lóra ültek s őket beretválni!

A szomorú hírre, hogy a mongolok Magyarországnak tartanak, Béla Hederváry Dénes nádort Mármarosba küldé az utakat védeni. A szörnyü ellenség ötszázezerre ment; dühösen áttörtek a Kárpátokon s az ország szivébe nyomultak. Ép lakhely nem maradt utánok; tüz és vas emésztett föl mindent, a mi eleven volt, kardra hányatott. A nádor éjjel nappal lovagolt, a királynak a vészt hirül adni. A nádor megérkezte után három napra Pesten voltak; a király nem akart még megütközni. Vácon a nép a templomba menekült, s erősen védte magát sok idegenekkel; valamennyien tűz prédájává lőnek. Igy jutottak Pestre 1241-ben Batu vezérlete alatt. A magyarok közül sokan a kúnokat vélték e szerencsétlenség inditó okának, a miért Kuthent, leginkább Fridrik eszközlésére, ki a magyar trónra vágyván, az inséget öregbiteni szinte Pesten volt, meggyilkolták, mire a kúnok felbőszülve a tatárokhoz csatlakoztak, s velök együtt pusztiták uj hazájokat. Béla Kálmán öcscsével elejökbe ment; a mohi pusztán Borsód vármegyében, a Sajónál találkoztak, de meggyőzetvén, csak futás által menthették meg életöket. Kálmán sebjeiben elhalt. A gyilkolás iszonyu volt; két napi útra feküdtek a holttetemek, köztök az esztergomi, kalocsai érsekek sok püspökökkel és főurakkal. Béla király igen vitézül viselé magát. Midőn egy tüzes csatában egy mongol agyon akará vágni, Detrik, Mohol fia veté magát a csapás alá s királyáért halt. Béla, látván a nagy veszteséget s kikerülhetlen vesztét, futásnak eredt; az ellenség utána. Egy Ádám nevü lengyel elejökbe ugrott s egy karját veszté oda; a királyt még mindig űzték, s Ivánka, látván, hogy a király lova kifáradt, saját lovát adta alá, midőn pedig az is kifáradt volna, Rugács ajánlá lovát, és ezzel menekült meg Béla üldözői elől. Rugács a halottak közé veté magát, és igy kerülte ki a halált. A szerencsétlen király Austriába vette magát, Fridriktől, kihez már előbb küldé feleségét fiával együtt, segitséget reménylvén; de Fridrik megfosztván őt maradt kevés kincsétől országából kitiltotta. Csak bujdosva jutott Dalmátiába, hol Frangepán családja és Szubich méltán fogadák a szerencsétlen királyt néhány híveivel együtt, de mintha a szerencsétlenség nem lett volna kimerítve, Bélát, mint atyát is súlyos csapás érte; két virágzó leányát temette itt el.

Most minden ellentállás nélkül dúlták a tatárok az országot. Kevés nap mulva a mohi ütközet után Batu ismét Pesten volt. Százezer ember egy nap halt itt meg; rendbe álliták őket nem s kor különbség nélkül s úgy döfék gyilkaikat sziveikbe. A gyermekek a fogoly gyermekeken tanulták az öldöklést; dicséretet nyert, ki egy vágásra ölé meg a kis keresztényt. Miután Pestet vagyonaiból egészen kifosztották s lakosaiból kipusztitották, megértvén a honi zavarokat, visszatakarodtak 1242-ben.

40. Béla visszatér az országba, s azután Fridriken boszút áll; a tatárokon fényes győzelmet nyer.

Visszajött ezután Béla is, de könyes szemekkel látta virágzó városainak és faluinak düledékeit; az egész ország lakatlannak látszék. Csak bajjal lehetett az erdőkbe és barlangokba menekült csekély számu lakosokat összegyüjteni; a szomszéd tartományokból tehát uj gyarmatokat telepített, az elpusztult várakat, városokat; templomokat fölépitette, az uravesztett földeket az uj lakosok közt elosztotta, s igy lassan lassan iparkodott országát helyreállitani; ekkor ismét éhség támadt; a farkasok annyira elszaporodtak, hogy a fegyveres embert is megtámadták.

A velenceiek az ország mostoha állapotát hasznukra forditván, Dalmátiába törtek és Zárát elfoglalták. A király kénytelen volt ezt türni; mert minden gondját a belállapotra forditá, s azon felül még előbb Fridrikkel akart számolni. Nem is halasztotta sokára Fridrik becstelen tettének megboszulását; 1246-ban beütött Austriába s Fridrik – utolsó herceg a babenbergi házból – az ütközetben Béla szemeláttára Frangepán Bertalan által megöletett.

Béla ezután Stájerország végett Ottokár cseh királylyal keveredett háborúba, azonban lemondván Stájerország birtokáról, vele békét kötött. Még Ottokárral volt Béla elfoglalva, midőn a tatárok Nogáj kán alatt ismét roppant sereggel beütöttek, most azonban egy véres harc után, melyben ötvenezer esett el közülök, Béla az országból őket kiűzte.

Elte fogytáig (1270.) kisérék e nagylelkü fejedelmet a viszontagságok; még egyetlen fia István is ellene lázadt.

V. István. 1270–1272 = 2 esztendeig.

41. István szerencsétlen hadjárata. Döghalál.

István a csehekkel hadakozott, de fegyvereit nem kisérte szerencse, s midőn ehhez még döghalál is járulna, keservében elhalt 1272-ben. Kún születésü nejétől László és András fiai maradtak.

IV. László. 1272–1290 = 18 esztendeig.

42. László gyámság alatt. A habsburgházérti háború. A király feslett élete miatt elzáratik. A kúnok megölik.

László tiz éves gyermek korában jutott atyja halála után a trónra, minél fogva sok ideig gyámság alatt volt, a kormányt helyette anyja, az özvegy királyné és Pektári Joákim vették át, de ezek sem igen sokat gondoltak az ország javával, önkényök által annyira vitték a nemzetet, hogy a zavarok az udvarnál és országban nőttön nőttek, minek következtében a királyné elfogatott és Turul várába záratott. Kaplony Endre pedig Lászlót nem sokára koronáztatása után még meg is korbácsolta.

Ezen időtájban választatott az erőteljes, nagy tekintélyü habsburgi gróf, Rudolf, a német császárságra, kit a dölyfös Ottokár, cseh király, nem akart urának elismerni, s a hübéri eskü letevése helyett haddal támadta meg; a császár a magyarokat segítségül hiván, ezek Ottokárt a Morvamezőn vivott csatában megölték, s Rudolfnak a császárságot biztosították, s igy lettek a magyarok a dicső habsburgi háznak, mely már csirájában veszendő vala, alapitói, erős támaszai (1276.).

László roszlelkü emberektől vezettetve, oly erkölcstelen és feslett életet vitt a kúnok közt (ezért kún Lászlónak is neveztetik), hogy a püspökök s néhány világi urak látván, miszerint az elcsábított ifju mind magának, mind az országnak veszedelmére indul, őt Fintha nádor vezérlete alatt elfogták s tisztes őrizet alá tették. Itt józanabb gondolatokra tért, javulást igért és kiszabadult. Mire a fellázadt kúnokat megtörte, azután pedig az ismét pusztító tatárokat elölte. Hanem ismét előbbi feslett életébe dölt vissza, a kúnok s azután tatárok közt mulatozott, mig három kún férjfiú által: Árboc, Törtel és Kemencse, 1290-ben megöletett. Gyermekei nem maradtak.

III. András. 1290–1301 = 11 esztendeig.

43. Az Árpád véréből származott utolsó király. Trónkövetelők.

III. András II. Andrásnak István fiától született. Minthogy nem volt több fiörökös az Árpád-családból, egész országlása alatt folytonosan a magyar korona után esengő külföldi vetélytársakkal vesződött, mindazáltal szerencsésen megtudta tartani az elsőséget. A valláson és országon ejtett sérelmeket orvosolni vágyván, szigorú törvényeket hozott, a miért sokan elidegenedtek tőle, s a tizenkét éves Robert Károlyt, kit a pápa már előbb királylyá nevezett, Nápolyból Zágrábba hozták s ott megkoronázták. András az innen eredő veszélyt meggátolandó, 1300. végén a jövő tavaszra közönséges fölkelést hirdetett. Ezt azonban már nem élte meg, mert mindjárt az 1301. év elején a fiatal, ép erejü király hirtelen, mint némelyek irják, méreg által, fimagzat nélkül, elhalt. Erzsébet leányát Vencel cseh herceg jegyezte el.

Ezen időtájra esik honunkban a céhek eredete, valamint a papiros ösmerete és használata is. Első papirosra irt levélnek állitják a történetirók azt, melyet az erdélyi püspök, a pápa követjétől vett; előbb pergamen használtaték.