Bevezetés.

Mióta az emberi testet a halhatatlan lélek megelevenítette, azóta szünteleni mozgásban, munkásságban fáradozik; ezen munkásságot tettnek nevezzük; ezen tetteknek előszámlálását és hiteles, nem hamis, ál előadását pedig Históriának, Történetnek mondjuk.

A történet tehát azon tudomány, melyből az emberek jeles cselekedeit, azoknak indító okait, folyamatát és következéseit, az előfordult polgári nagy változásokat, úgy a mint történtek, tanuljuk ösmerni.

Ha a történet földünk valamennyi lakosainak jeles cselekedeteit ösmerteti velünk, az egyetemes történetnek neveztetik; ha csak azokat beszéli el, melyek egy földrészen, országban vagy polgárzatban követtettek el, akkor részletes történet; a mennyiben pedig egy embernek viselt dolgait adja előnkbe, különös történet a neve, vagy életirás, biographia.

Ezen kivül ismét a történet még azon időszak szerint, melyben a dolgok viseltetnek, három korra osztatik.

Az első az ó kor, a világ kezdetétől, vagy a legrégibb időktől fogva a nyugoti római birodalom feloszlásáig, vagy is 476 Krisztus után.

A második a középkor, a nyugoti római birodalom feloszlásától Amerika fölfedezéseig, vagy is 476–1492-ig.

A harmadik az ujkor, Amerika fölfedezésétől a legujabb időkig.

De honnét tudhatjuk mi azokat, mik sok száz vagy ezer évvel előbb történtek? – Oly érdemes és értelmes férjfiak irásaiból, kiktől a hazugság vagy álnokság gyanúja is távol van, kik részrehajlatlanul jegyzék föl a látott, vagy hiteles szájból hallott tetteket. Azokon kivül még józanon következtetünk a reánk hagyott maradványokról, u. m. pénzekről, emlékkövekről, oszlopokról, fegyverekről, épületekről, házi eszközökről stef., melyeket történeti bizonyítványoknak, kútfőknek nevezünk. – Mindazon történeti adatok, melyek ily bizonyítványok nélkül szükölködnek, csak mendemondák.

Az időjelelés az évek sora szerint foly, a mívelt keresztény népeknél Krisztus Urunk előtti és utáni számítással. Száz évet századnak mondunk; most tehát Krisztus Urunk születése után a XIX. században vagyunk.

A történettudomány azon jeles gyönyör és kellem mellett, melyet nekünk nyujt, teméntelen haszonnal is bir; mert jogaink ösmerete csupán eldődeink tetteinek pontos ösmeretéből fejlődhetik ki; a nélkül haladásunk mindig gátoltatik, s minden törekvésünk sikeretlen marad. Ebből várjuk mi az Örökkévalónak felettünk uralkodó hatalmát s véghetetlen jótékonyságát.

Itt csupán Magyarországnak tettekkel gazdag történetét kivánom elődbe bocsátani; mert örömest hiszem, hogy az édes hon szeretete melegíti a kis keblet is, s nem tiszteletlenségre s háladatlanságra mutatna az, ha te, kis barátom, nem akarnád tudni, mit tettek atyáid, őseid? – Ez gyalázatra méltó, rosz szivet árulna el.

Országnak nevezzük az oly kijelelt határok közé szorított darab földet, melynek lakosai bizonyos törvények alá egyesültek, vagy hódítattak. A történet közönségesen a fejedelmek sora szerint beszéli el a viselt dolgokat, minthogy a főhatalom ezek kezeiben lévén, az ország valamennyi lakosainak tetteire befolyással vannak.

Midőn tehát a fejedelmek, királyok tetteire akarunk pillantani, ösmernünk illik, mi a király és honnan eredtek a királyok.

A király azon fölséges személy, ki a törvények végrehajtója lévén, valamely kiterjedtebb tartományon uralkodik. Az első, legrégibb korban átalában minden személy, ki valamely társalomban főhatalommal birt, mint családatyák, főnökök sat. királyoknak neveztettek.

A mindenható Isten az embereket sok jó tulajdonokkal megáldva, a széles földnek szabad független lakosaivá tevé. A körülmények azonban, a józan ész hamar megkivánták az előljáróságot. Vad állatok nyugtalaníták a föld szabad, elszéledt lakosát, s élte minden percben veszélyben forgott; az emberi kajánság, irigység, boszúvágy egymás alá vájta a vermet; az erősebb dühösen fojtá le a gyengébbet, és igy egy ember a másiktól nem volt biztosságban. Mi lehete ennek természetesb és józanabb következése; minthogy a gyengébbek az erősebbek segedelmében ajánlák magokat, s viszonyaik, egyenetlenségök eldöntésére igazságos birókat választottak; mert hogy az ember saját birája nem lehet, oly alaptétel, melyen senki sem kételkedik; – azok figyelmeztek s ügyeltek tehát javaikra és életökre, kik háladatosságból, s mivel az ily felügyelőknek idejök sem volt a közmunka vitelére, adóztak. Mig a nép földmiveléssel, marhatenyésztéssel foglalkozott, a felügyelőnek, a fejedelemnek kellett a rendre figyelmezni, s az irigy szomszéd lépéseit éjjel nappal szemmel tartani; ugyan minő zürzavar lenne az iskolában is, ha a tanító mindenik helyét ki nem szabná, s ott nem létében vigyázókat nem rendelne, kik a rendre és csendre felügyeljenek, nemde egyik a másik helyét akarná elfoglalni, mi hány veszekedés- sőt verekedésre adna alkalmat? – igy van az a nagy iskolában is – a világban.

Nem vak eset szerzé tehát a fejedelmek lételét, de a kényszerítő szükség, vagy is inkább a józan ész, az égnek e megbecsülhetlen ajándéka megkivánta az oly személy választását, ki az emberi csapongó indulatokat féken tartsa. Tartsa fel a békét, őrizze mindenki jogát, oszlassa el az egyenetlenséget, miszerint úgy együtt munkálva a közjón, tenyésszen a tudomány, gyarapodjék a mesterség, művészet, és minden hív, jámbor polgár azon boldogságban éljen, melyet a földön elérhetni.