NAGY BALÁZS – KIS BALÁZS.

Kabos Edének.

I.

Idő – este hat óra. Szinhely – elegáns nagy gyerek-szoba. Rézágyak. Óriási rendetlenség. A rendetlenségből itt-ott kilátszik egy-egy mesztelen gyereklábszár. Áldor Balázsnak, a híres szobrásznak a gyerekei. Későn érő, de piros arcú, okos szemű gyerekek.

A nyolc éves Bandi az asztal alatt ül. Egy ócska órát huzgál föl s mikor a rugó már egész feszes, megereszti. Ilyenkor persze az óra őrült zörgéssel lejár. Bandi ezt csinálja már ozsonna óta. Percenként átlag kétszer viszi véghez a fentemlített viharos zajt. Ani – fiúsan öltöztetett és igen fiúsan mozgó lány – tenniszrakettel ütögeti a mennyezethez babájának leszakadt fejét. A tizenegy éves Rolli az ágy sárgaréz támláján végez nyujtógyakorlatokat, amelyeket a Beketow-cirkuszban a magas trapézon látott. Kissé kövéres fiú, igen borzas hajjal. Lihegve és izzadva csinálja a bukfenceket, mialatt az ágy csak úgy horpadozik alatta. Közben kiabálva, lihegve kérdezi:

– Ugy-e Anii, nem igy csinálta a Beketowban az az ember?… Moond Anii, nem igy csinálta az az embeer!

Ani egy szót se felel, fáradhatatlanul rakettezi fölfelé a babafejet.

Időnként erősen raccsolva megszólal:

– Nézd Bandi, nem nagyszerű, már fél órája ütögetem a médi fejét és csak kétszer ejtettem el. Mondd, nem nagyszerű?

Bandi azzal felel, hogy a csörgő rugóját nekiereszti.

II.

Ez a helyzet, amikor beront Balázs, a legnagyobb fiú, teli torokkal, lelkesülten kiabál:

– Gyerekek, gyerek, megtaláltam apát a lexikonban! Megtaláltam apát a lexikonban! (Hadarva olvasni kezd.) Áldor Balázs, szobrászművész. Született Békéscsabán, 1869. május 7-én…

Rolli (a korán érett gyermek öntudatosságával): Ne olvasd hangosan, én is akarom olvasni.

Ani: Ne olvasd, majd nézzük a könyvet. Megint felültetsz bennünket és elmeséled, ha valaki jön és röhögsz rajtunk.

Rolli: Ülj le és lejebb tartsd a könyvet.

(Leülnek az ágyra. Azután csendesen homlokráncoló figyelembe merül a három gyerek.)

Ani (fölkiált): Apa jogász is volt!…

Balázs: De azután ott hagyta az egyetemet…

Rolli: Tizennyolc éves korában már Párisba ment…

Ani: Te, Balázs, mi az az egyéniség?

Balázs: Amilyen ember valaki, – az! – érted?

Ani: Igen.

Rolli: Mi az a medaille d’honneur?

Ani: Érem, amilyent bicikliversenyen nyert a Károly; láttad Károly érmét?

Rolli: Igen.

Balázs: Apának adták a szobráért. Az ő szobra volt a legszebb az egész kiállításon.

Rolli: Hát a legszebb képnél is szebb volt az apa szobra?

Ani (határozottan): Persze, a legszebb volt minden közt.

Rolli: Mi az a Le Figaro?

Ani: Az egy nagy ujság, a madmazell sokszor olvassa.

(Tovább olvasnak.)

Rolli: Tyüh, nézzétek, az apa negyvenezer frankot kapott az első művéért, a „Siratók“-ért.

Ani: Mi az az amatőr?

Balázs: Akik a szobrokat megveszik.

Rolli: Nézd, a végén meg azt mondja, hogy: ma kétségtelenül ő a legnagyobb magyar szobrász, nevét az egész világon ösmerik…

Bandi (visszatér az órájához és e pillanatban már ujra visszaeresztette a rugót).

Rolli (fölháborodva): Ugyan Bandi, hogy lehetsz olyan. Most apáról olvasunk itten és te zörögsz. (Elönti a fiúi büszkeség. Odamegy Bandihoz, átfogja a hóna alatt és kicipeli a szobából, közben üti a hátát és befogja a száját; mert Bandi – már nem szép, ami nem szép – köpköd, sőt megrugja Rolli lábát.)

Rolli (jajgat): Jaj, ez a Bandi, jaj megrugott, de azért kidobtam. Nesze! (Dulakodás).

Ani: Mit csináltok? (Bandit együtt kidobják, bezárják az ajtót; a három gyerek újra nekiül a lexikonnak. Odakünn Bandi rugdossa az ajtót.)

III.

A cikk ismét elolvastatik. Utána kis szünet, majd Ani mélázva megszólal:

– Barátom, ilyen nagy művész az apa!

Balázs: Kár, hogy nekünk sose mutatja szobrait.

Ani: A mama azt mondta, hogy apa nem akarja, hogy elmenjünk megnézni. Mama is ritkán megy el, mert apa nem szereti, ha a műteremben van valaki.

Rolli: Te, Balázs, igaz, hogy apánál mesztelen nők is vannak?

Ani: Ugyan, hogy gondolsz ilyen disznóságot apáról!

Balázs: Igaz. Másképp nem lehet szobrot csinálni. Le kell nézni a nő testéről… mert apa csupa mesztelen nőt mintáz a szobraiban, én ezt hallottam és egyet láttam is, de csak az apa egyik szobrának fényképe volt. Mesztelen nő volt.

Ani: Az lehetetlen!

Balázs (komolyan): Ani ne légy buta, hiszen a szobrok mind mesztelenek.

Rolli: Nem láttad a Kálvin-téren is azokat a nőket, az Andrássy-ut végén az angyal majdnem mesztelen, csak egy ing van rajta.

Ani: De nézd meg a Köröndön a szobrokat. Mind férfiak és egészen fel vannak öltözve.

Balázs: De mutass nekem egy egészen felöltözött nőt, szobor nőt!

Ani (gondolkozik).

Rolli… Azért nem dolgozik apa itthon, mert itt hová vezetné azokat a mesztelen nőket. Mit szólnának a cselédek.

Ani: No azt a mama sem engedné meg!

Rolli: És itthon nem dolgozhatna olyan sokat a papa, mert mindig vizitbe jönnek.

Ani: A mama mondta is neki: maga soha sincs itthon, ha vizitek vannak és a papa azt mondta: nekem a műteremben van dolgom, a vizitek fogadását azt magára bizom.

Balázs: Rengeteg sok dolga van a papának.

Ani: És nagyon sok pénzt keres.

Rolli: Multkor hallottam, amikor a mama mondta Behr néninek: Nem tudom miféle nőre költi Balázs azt a rengeteg pénzt és a mama akkor sirt. És a Behr néni azt kérdezte, hány éjszakája nem volt itthon az urad. És a mama azt mondta, – már öt éjszakája és hogy a papa akkor is reggel a műteremből küldött haza pénzért. Én ott halottam a zongora alatt, mert mindig szoktam a zongora alá bujni, amikor a Behr néni eljön, mert ők mamával mindig nagyon érdekeseket beszélnek.

Balázs: Most nekünk elmondod, hogy még mit hallottál.

Rolli (kissé fontoskodva elkezd beszélni. A többiek félig kiváncsian, félig borzongva hallgatják): Hát tegnap jött Behr néni és én már ott voltam ám a zongora alatt. És azt mondja a mamának: az urad szeretője egy tizennyolc éves leány. – A mama aszongya: Jézus Mária. Mindjárt csak sirt. – Behr néni aszongya: Látta Franci őket a Stefánia-úton gummirádlison és ismeri Franci a leányt, mert zeneakadémiai lány. – A mama még mindig aszondta: Jézus Mária, Jézus Mária, hát erre költi Balázs azt a sok pénzt!… És milyen? kérdezte a mama. A Behr néni azt mondja: vörös… A mama erre még jobban sirt.

Balázs: Csakugyan?

Rolli: Becsületszavamra.

Szünet.

Balázs: Gyerekek, ezt nem szabad elmondani senkinek, adjuk becsületszavunkat. Én becsületszavam adom. (Rolli tenyerébe csap.) Becsületszavamra.

Ani (igen komolyan Balázs tenyerébe csap): Becsületszavamra.

Rolli: Nekem is add becsületszavadat!

Ani (Rolli kezébe csap): Becsületszavamra.

Bandi (künn): Enged-je-tek be-e! Nem láármázok.

Balázs: Most már beengedhetitek! De egy szót se Bandinak. Értitek, egy szót se arról.

Ani: Természetesen.

Rolli: Csak nem vagyunk olyan buták.

Bandi (bejön): Olvassátok el nekem is a papát.

Ani: De nyugodt leszel?

Bandi: Igen.

Ani: Hát hallgass. (Ani olvassa. Csendesen hallgatják.)

… Amikor a kis leány ott olvas, hogy „ő a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik“, Bandi belevág:

– Még egyszer ezt!

Ani (ujra olvassa): Ő a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik.

Bandi (lassan ismétli): Ő a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik.

IV.

(E pillanatban lábujjhegyen belép a gyerek-szoba ajtaján Áldor Balázs. Gyönyörü monumentális magyar fej. Hosszú, oldalt elválasztott, még egészen fekete haj. Atléta termet. Alacsony gallért visel, melyből büszke egészséggel emelkedik ki izmos, vastag nyaka. Legújabb szabású, sötétkék ruha, sötétvörös szinű bőrcipő. Kézelőt nem visel.

Bandi (elkiáltja magát): Éljen a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik. Éljen a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik…

(Áldor összecsókolja a gyerekeket. E közben bejön a mama is. Korán hervadó, 33–35 éves asszony. Még öt éve is nagyon szép lehetett. Azóta az arcát egészen elkínozta a hisztéria. Nagy fekete szemei könyesek, de azért mosolyog.

Áldor (megöleli a feleségét): Megkerestek engem a haszontalanok a lexikonban.

Bandi: Éljen a legkiválóbb magyar szobrászunk, nevét az egész világon ismerik!

Áldor: Elég volt, Bandi, most mondj valami egyebet.

Bandi (az anyanevelte gyermek módjára elszalad és kiabál): Éljen a legkiválóbb magyar szobrász, nevét az egész világon ismerik!

A mama (megcsókolja Áldor arcát és megsimogatja nagy homlokát. Súgva mondja): Ma itthon vacsorázik!

Áldor (hangosan): Nem, édesem, ma a klubba kell mennem, a zsüri ülésezik, igazán nem lehetek itthon.

A mama (elbocsájtja, komolyan): Ebben a hónapban még nem vacsorázott itthon egyszer se és még csak háromszor evett itthon ebédet és ma már tizenkettedike van.

Áldor: Nem lehet, édesem, nem lehet. Majd holnap talán. (Megnézi az óráját, megcsókolja a felesége kezét és homlokát, azzal elsiet. A másik szobából visszakiált): Szervusztok gyerekek.

A mama lassan kimegy.

V.

Rolli, Ani és Balázs egymásra néznek.

Ani (a mama után oson. Rövid idő mulva visszajő. Szepegve ujságolja): A mama a divánon fekszik… hason… és sír… zokog… a haja egész kócos.

Erre lábujjhegyen mind a hárman belopóznak a kis szalónba és az ajtóból pepillantanak a hálószobába, ahol a mama a kanapén görcsösen fuldokolva sír.

Néhány másodpercig mozdulatlanul figyelnek, azután Balázs hirtelen meggondolja magát és kiszalad a lépcsőházba, ahol a földszinten még kopognak Áldor lépései.

Balázs (bátortalan hangon lekiált): Apaa, apaa!

A lépcsőházban gyengén viszhangzik az aaa… Azután Balázs még egyszer kiált. Semmi válasz.

A fiú sokáig mélázik a karfára támaszkodva, míg csak a szobalány, aki a boltból jön, föl nem riasztja:

– Kit vár itt Balázs úrfi?

Balázs (felcsillanó szemekkel): Hol volt Klarisz?

A szobalány (nyulánk, finom arcú, fekete leány): A boltban, úrfi!

Balázs (feltünő szakértelemmel, igen gyöngéden megsimogatja): Este ugy-e megint maga jön be a cipőmért?…

A szobalány (mosolyog): Igen.

Balázs: Jól van. (Bemegy és becsapja maga után az ajtót.)

(1907.)