A NYELVTISZTASÁG MÁS NEMZETEKNÉL.
Reading edition
Mielőtt a magyar nyelv tisztaságáról szólok, nézzünk körül hogyan áll ez az ügy más nemzeteknél. Ez a szemle tanúlságos, mert meglátjuk, miképen gondolkodnak más, hatalmasabb nemzetek és új szempontokat és támasztékokat találunk igazolásunkra.
Brandes, a híres dán író maga mondta nekem, hogy alig találhatni az ő műveiben idegen szót. Amint hogy a dán irodalom és sajtó elől halad a nyelv-gyomlálásban. Finn testvéreink is ezen a nyomon haladnak. Legelől jár a sajtó, a mely kerüli az idegen szavakat, hogy a nagy közönség s a nép is megérthesse és alaposan felfoghassa, amit a lapok írnak.
Nálunk ellenkezőleg járnak el a lapok, minél több idegen szóval tudálékoskodnak, a nagy közönség, a nép azután elsajátítja az értetlen idegen szavakat, de nem gyarapszik ismeretekben, mert részben nem is érti meg az olvasottat.
Svédországban a nyelvjavítás és nyelvtisztítás érdekében egyesület alakult, hogy „a becsület és hősök nyelvét“ megmentse a fenyegető veszélytől. Kiszámították ugyanis, hogy az utóbbi két évtized alatt vagy 30.000 német szó és kifejezés lopózott a svéd nyelvbe. Kjellberg állt a mozgalom élére, a melynek az a célja, hogy a nyelvromlást megakadályozza. Megalakúlt a svéd nyelv-egyesület. Immár jóval több, mint ezer a tagja. Célja, hogy mindazt a haszontalan nyelvanyagot kiirtsa, amely az utóbbi évtizedek alatt kivált németből, de a norvég, dán, francia és angol nyelvekből is a svédbe szivárgott. A nyelv eleven erejét akarják az ó-svéd és a nyelvjárások kincseiből felfrissíteni és különös gondot fognak a svéd társalgási nyelvre fordítani. Előadásokkal és irodalmi művekkel fel akarják kelteni a figyelmet az anyanyelv tisztasága és fenköltsége iránt. Külön lapot adnak ki, amely a nyelvhibákat és hanyagságokat felsorolja és ostorozza. Mindennek – így szól tudósítás – az a célja, hogy a hazafiságot emelje, a hajlandóságot az idegen iránt megingassa és a svéd népnek nemzeti öntudatát emelje.
A nyelv ügyében alig található kényesebb, büszkébb és nemzetibb felfogás, mint a franciáé.
Nincs az ujabb nemzetek közt egy sem, amely szigorúbb, választékosabb volna stílus dolgában, mint a francia. S ez a tulajdonság nem új keletű. Remekírói a francia nyelvet már régóta olyan magaslatra emelték, hogy a diplomátia és előkelő társaság világnyelve vált belőle, s még ma is megtartotta ezt a vezérszerepet, mikor a francia nyelv uralmát a politikai elsőség már nem támogatja. Az Institut társaságot Mazarin biboros kizárólag a nyelv művelésére alapította s az máig sem foglalkozik mással, mint a francia nyelv nagy szótárának készítésével. Újabban az idegen, kivált angol szók beáradása ellen 1907-ben Hermant Ábel elnöksége alatt szövetség alakult Franciaországban. Sőt még Canada francia részében is van hasoncélú egyesület. Ez a jelenség nem új, mint Albert Dauzet „La langue francaise d’aujourd’hui“ című munkájában írja. Már Medicis Mária korában tömérdek olasz szó özönlött a francia nyelvbe. Ausztriai Anna alatt pedig spanyol szavak lepték el. Az angol beáradás a rákövetkező században kezdődött és most leginkább a snobok és a sport nyelvében burjánzik. Régente nem könyvek és ujságok útján, írott betűkben kerűlt be az idegen szó, hanem élő szóval. S ahogy a francia az idegen szót csak hallotta, de nem látta idegen helyesírással leírva, azt átalakította és a maga kiejtéséhez idomította. Így vált aztán az idegenből francia. Csak pár példát említsünk meg. Az angol „reading coat“-ból (olvasó kabát) lett francia kiejtés szerint redingote, így lett a német „Bollwerk“-ból boulevard, az elszászi sauerkrautból choucroute. Ma azonban – az ujságok és könyvek korszakában, az angol szó írott alakban jutván a franciába, megtartja eredeti angol alakját és mint idegen elem zavarja, csúfítja a nyelvet. Minden kényesebb fület vérig bántanak az idegen szavak kirívó hangjai, ha úgy ejtik ki, mint eredeti nyelvükben. Az ilyen szónak, ha már be akar fogadtatni, a mondat többi francia szavainak kiejtésével kell összhangzani! Ime: a francia felfogás az idegen szavakkal szemben, melyektől a francia nyelv zenéjét félti!
„Le Temps“ 1904. évi szeptember 26-i számában a francia nyelv tisztaságára ártalmasnak mondja az új találmányokat, mert nem tudnak ezekre új helyes francia szavakat teremteni. Más nyelvben nincs meg ez a nehézség, összetesz két-három szót és meg van a megjelölés az új tárgyra. A francia nyelv szellemével a szóösszetétel nem fér meg s ezért – kénytelen részint a görög, részint a latin nyelvhez fordulni s abból fedezni az új szükségletet. Mivel pedig a mai tanrendszer mellett a latin és görög nyelvnek ismerete hanyatlik – el fog következni az az idő, a mikor ezeknek a görögből és latinból átvett kölcsön-szavaknak jelentését már nem fogják érteni. A „Temps“ cikkezője aztán áttér az idegen szavakra és így nyilatkozik:
„A nyelvezet előkelősége tekintetéből semmi sem bántóbb, mint ezeknek a német vagy angol szavaknak belekeverése a mi mondatainkba. Ha ez csak a társalgási nyelvben esik meg, hagyján, de mikor az irott nyelvet is elzagyvítják, az lassanként valóságos volapükké válik, a szemet megtéveszti, de még az észt is, s nyelvünk elveszti azt a csodálatos tisztaságot, melyet megóvni századokon át nemcsak legfőbb törekvésünk volt, hanem amit egyuttal szent kötelességünknek is tartottunk.“
Csak azért idéztem ezeket, hogy belássuk, a világnemzetek is milyen rendkivüli fontosságot tulajdonitanak a nyelvtisztasági törekvéseknek.
Legujabban Franciaországban egy ujabb nyelvtisztitó társaság van keletkezőben, melynek cime: „A francia nyelv barátai“. (Les amis de la langue francaise). „Nemzeti társaság a francia geniusz védelmére s a francia nyelv pártfogására az idegen szavak, a szükségtelen ujitások és mindazon elferditések ellen, melyek fenyegetik.“
Már ez a körülirás is kimeriti a társaság irányát, a felhivásnak szövege azonban megteszi ezt még bővebben és tanulságosnak gondolom azt egész terjedelmében leforditani, hadd okuljunk belőle és lássuk be, hogy még olyan világnemzet is, mint a francia – milyen szempontokat követ nemzeti lényének szeplőtelen megőrzésére és hogy a nyelv lehető tisztaságának ügyét nemzeti ügynek tekinti, a nemzeti becsület ügyének, mert a nemzeti szellem, a nemzet egyénisége leginkább a nyelvben tükröződik s annak elkorcsositása a nemzet hanyatlásával, elfajulásával együtt szokott járni.
Az érdekes felhivás igy szól:
„Tán senki sincs, aki ne vette volna észre, milyen nagy számmal áradoznak be naponként az idegen szavak a közhasználatba. Felötlenek mindenfelé, az utcákon, üzleteink kirakataiban, a nyilvános jármüveken, a szállók és éttermek bejáratainál, a mulatóhelyeken, a hirlapokban, az áruházak katalógusaiban, a különböző testgyakorlatokban, a társadalmi érintkezésben, a nagyvilág társalgásában, a kereskedelem és ipar nyelvében, a gépészet és bányászat műszavaiban, még a földmüvelés megjelöléseiben is, melyekkel az állatfajokat, a vetőmagokat és a gazdasági eszközöket megnevezni szokták.
„Aki kevésbé figyelmes, még az is kénytelen ezt észre venni. Az idegennek meg szemébe tünik, mihelyt Párisban néhány lépést tett s hogy ez igy van – ezt a tényt mi szomorunak tartjuk ugy önérzetünk, mint nemzeti érdekünk tekintetéből.
„Midőn az idegenhez fordulunk egy-egy kölcsönszóért, nemcsak nyelvünknek ártunk, melynek szinét megváltoztatjuk és szabályosságát tönkre tesszük, sőt lemondunk valamelyest a francia szellemről s annak büszkeségéről, midőn mintegy bevalljuk, hogy az a nép fölötte áll, melytől a kifejezést elkoldultuk.
„Idegen kifejezést használni, annyit tesz, mint vallomást tenni arról, hogy az a dolog, melyet az a kifejezés jelent vagy nincs meg nálunk vagy nem olyan jó nálunk a minősége, mert az idegen elnevezés ugyszólván kitünő voltát jelenti. Végül jelentheti azt is, hogy annak a népnek, akitől kikölcsönöztük a szót, a tekintélye olyan nagy a mi szemünkben, hogy minden szebbnek és dicsőbbnek látszik, ami tőle ered.
„Ennek az erkölcsi kárnak megfelel az anyagi hátrány is, mely belőle szükségszerüleg következik, amint hogy ezt az idegen gyártmányok folyton szaporodó behozatala is bizonyitja. Következménye ez a franciák elidegenedésének saját nemzeti iparuk termékeitől, ami szoros összeköttetésben áll saját geniuszunktól való elidegenedéssel. Hogyan kivánhassuk, hogy az idegen ember ami áruinkat vásárolja, mikor látják, hogy önmagunk lenézzük azt, amit kezünk termel, aminek elnevezése és bélyege francia?
„Itt az ideje, hogy ezen sajnálatos irányzat ellen sikra szálljunk s ép e végből alakitjuk meg a francia nyelv barátainak társaságát. Célja ennek megvédeni a francia szellemet és nemzeti hagyományt azon hatások ellen, melyek meghamisithatják: megvédeni kiváltképen azon idegen szavak ellen, melyek a régi jó francia eredetü szavakat a forgalomból kiszoritják. Rajta lesz, hogy amennyiben idegen kifejezéseket a közbeszéd végleg befogadott volna, azokra nézve ismét feléleszsze azt a gyakorlatot, melyet apáink az olaszból, spanyolból vagy angolból átvett idegen szavakkal szemben követtek, hogy ugyanis ezeket franciásan irták s ily módon elkerülték, hogy a francia nyelvbe olyan hangokat és szótagokat bebocsátottak volna, melyeknek természete ami kiejtésünkkel és helyesirásunkkal ellenkezik.
„Ami szövetségünk feladatának tekinti, hogy a francia társadalom minden rétegében elterjessze azt a felfogást, hogy nyelvünk épsége hazafiságunkat ép olyan közelről érdekli, mint a területünk csonkitatlansága. Fel fogja idézni a francia nyelv hosszu uralmát a 13-ik század óta napjainkig, kioktatván mindenkit arra nézvest, hogy büszke legyen erre a multra, mint legnagyobb dicsőségünkre és legfenségesebb nemzeti emlékünkre. Ki fogja mutatni továbbá, hogy az idegen szavaknak mindég fölösleges használata az irodalomban, sajtóban, a társadalomban, s az ipar és mesterségek műnyelvében Franciaország tekintélyét csorbitja és ezzel közvetve ártalmára van terjeszkedésünknek és kereskedelmünknek.
„Fordulunk minden franciához különbség nélkül, nemcsak az irókhoz, akik közül sokan már csatlakoztak eszméinkhez, hanem egyuttal a közélet szereplőihez, az iparosokhoz, a kereskedőkhöz, akiknek figyelme még nincs felköltve erre a kérdésre nézve s akik mindnyájan szolgálatára lehetnek ügyünknek – az egész nemzethez fordulunk, hogy minden tagja tehetségéhez képest – iparkodjék megvédeni őseinek örökét.
„Küzdjenek az idegen szavak beáradása ellen, mert ez mutatja, hogy az idegen befolyásnak behódolunk.
„Ami szándékaink sem fenyegetők, sem támadók. Arra fognak csak szoritkozni, hogy eszméinket kifejtsük, előadásokkal s a sajtónak küldendő közlésekkel, valamint egy folyóirat kiadásával terjeszgessük, melynek hasábjain munkálatainkról beszámolnánk és honfitársainknak emlékezetébe juttatnánk a francia nyelv dicsőségét és a francia szellem hatását az egész világra.
„Eszünk ágában sincs semmi ellenszenv az idegen iránt, ez a francia szellem erejének megtagadása volna – a szövetség semmiféle nemzet iránt semmiféle roszakarattal nem viseltetik, de kiemeljük, hogy az összes nemzetek körülöttünk már régesrégóta megpróbáltak az idegen befolyások elől elzárkózni, hogy saját nemzeti egyéniségüket annál szabadabbá tegyék és jobban kifejthessék.“
A hollandusok, a csehek, de még a persák is irtogatják az idegen gazt nyelvök kertjében.
Japánban Hayashi gróf elnöklete alatt szintén alakult nyelvegyesület, melynek célja a japán nyelvet a nélkülözhető idegen szavaktól megtisztitani. Ez kivált a kinai eredetü szavakra vonatkozik.
Legalaposabban, legbuzgóbban, mondhatnám leglelkesebben a német nemzet karolta fel a nyelvtisztaság kérdését, és olyan szervezett mozgalmat inditott meg ebben a kérdésben, mely komolyságára és önérzetére vall.
Már a középkorban is alakitottak nyelvtisztitó társaságot, de mióta a nagy német birodalom feltámadtával a német nemzeti öntudat és érzés fellobbant, ennek hatása a nyelven is érezhető. Maga Bismarck adta ki a jelszót, midőn 1874-ben az uj posta-szabályzat kidolgozásakor a birodalmi posta fejét Stephant utasitotta, hogy lehetőleg kerülje az idegen szókat és kifejezéseket.
II. Vilmos császár is ezen a nyomon halad. Az udvarnál az étlap nem francia, hanem német nyelven van fogalmazva, s a császár egy festőnek, aki egy műkiállitás megtekintésekor azt mondta „Majestät bitte diese Reproduction zu beachten“ – azt felelte: „Warum sagen Sie nicht Wiedergabe“?
A „Kölnische Zeitung“ világlap annak idején felszólitotta a közönséget ne használjanak legalább az 1905-i Schiller ünneplés alkalmával a felhivásokban és rendezési felszólitásokban idegen szavakat mint pl. „Comittee“, „Central Comittee“, „Commissionen“, „Arrangement“, „Säkularfeier“, „Zentennalfeier“ stb. Lelkesen buzditja ugy a rendezőket, mint a szónokokat, hogy a német nyelv dicső bajnokának ünnepén tiszta németséggel éljenek. Nálunk az effélét kicsinyességnek neveznék és mosolyognának rajta, hogy ugyan micsoda korlátoltság az ilyen elzárkózás. Bezzeg Németországban jól tudják, hogy a társadalmi és közélet nemzeti jellege ilyen látszólagos apróságokból áll és ha azt kivánjuk, hogy az országnak meglegyen a maga nemzeti szine, nem szabad megrettennünk az u. n. csekélységek üldözésétől sem, természetesen mindig a higgadtság, józanság és kivihetőség szemmel tartásával.
Még egy példát izelítőül a mondottak támogatására.
Berlinben a birodalmi gyűlés egyik tisztviselőjének 50 éves jubileumára díszlakomát rendeztek, melynek étlapja franciául volt megszerkesztve. Erre a 80 éves Diederichs igazgató, a nemzeti ügy egyik kiváló harcosa a birodalmi tanács elnökéhez intézett levélben tiltakozott, a francia nyelv használata ellen egy német birodalmi tanácsbeli tisztviselő ünneplésekor.
1885-ben aztán Riegel Hermann megalapította az „Allgemeiner Deutscher Sprachverein“ egyesületet, mely az egész német birodalmat behálózza és felolvasásaival a közönséget tájékoztatja, az érdeklődést felébreszti és minél szélesebb körökre kiterjesztve, beleviszi a nyelvtisztaság kérdését a gyakorlati életbe, a kormányzásba, a közéletbe. Ennek az egyesületnek már 1910-ben 30.000 tagja volt; 324 fiókja élén kiváló férfiak állanak a politika, a közoktatás, a kereskedelem, ipar és törvényhozás, szóval a nemzeti élet, a társadalom minden ágából. Mert Németországban még a tudósok és politikusok, sőt a katonák is tudnak írni és jeles stílművészek. Foglalkoznak a nyelvvel, van érzékük a szépírás iránt, nem úgy mint nálunk. Bismarck, Moltke és mások a vezérszereplők közül első rangú nyelvművészek.
Az egyesület a következőkre törekszik:
A német nyelv valódi szellemét és különleges lényegét fogja ápolni.
A nyelv tisztasága, szabatossága, világossága és szépsége iránt szerető érdeklődést igyekszik felkelteni a közönségben.
Meg akarja tisztitani a nyelvet idegenszerű elemektől. Hogy ily módon a német népben a nemzeti öntudatot megerősítse.
Ennek a mozgalomnak már megvan a hatása. A kormányzat mindenfelé támogatja a nyelvtisztaságot és az újabb törvénykönyvek és szabályrendeletek, kormányintézkedések már ennek a jelében születnek. Nincs már „Billet“ csak „Fahrschein,“ nincs már „Perron“ csak „Bahnsteig,“ a „Redakteur“ pedig „Schriftleiter“ lett, a „Bureau“ „Geshäftsstelle“ s így tovább.
Az öreg Vilmos császár is igaz németnek vallotta magát nyelvében és halála után közzétett végrendelkezéseinek 1589 szava közt csak három tulajdonképi idegen szó található. III. Frigyes is ezt az irányt pártolta, az ő rendeletére lett az addigi „Ministerconseil“-ből (minisztertanács) „kronrat.“ A többi német fejedelem közül hive a nyelvtisztaságnak, a bajor regensherceg, a weimari nagyherceg és trónörököse, a meiningeni herceg, Frigyes Ágost szász herceg, stb.
Moltke 1887-ben március 8-án kelt egyik levelében kijelenti, hogy: „a nyelvtisztaságra való törekvéseket már régóta előmozdította és ezentúl is támogatni szándékszik.“ II. Vilmos császár rendeletét, mely a német hadsereg német nyelvének tisztításáról szólt, ezekkel a szavakkal végzé: „hogy hadseregemben a nyelv tisztaságát előmozdítsam.“
A közigazgatás és tanügy legkiválóbb férfiai, országok és városok hatóságai, az ipari és kereskedelmi világ gyárai, testületei, egyesületei a nyelvtisztaság mellett nyilatkoztak.
Rendkivüli lendületet adott a mozgalomnak a nagynémet sajtó tekintélyes részének csatlakozása. Előkelő vezérlapok álltak a zászló alá, melyek közül csak néhányat nevezek meg. Ilyenek a „Kreutzzeitung“ „Kölnische Zeitung,“ „Münchener Allgemeine Zeitung“ stb.
Kiváló írók és költők apostolkodnak a nyelvtisztaság körül. Hammerling, Scheffel, Freitag, Rosegger, Bodenstedt, Dahn stb. Freytag új műveinek kiadásában 500 idegen szót törült ki. Rosegger így ír egy barátjának: „én az idegen szónak a nép nyelvében sem vagyok barátja és ha itt-ott egyet alkalmazok, mert a paraszt ember így használja, ez csak azért történik, hogy a népnyelvet úgyszólván hamisítatlanúl bemutassam.“
Volkmann, a híres orvos a „Centralblatt für Chirugie“ 1880. évfolyamában csípős, találó megjegyzésekkel ítélkezik kartársai hiúságáról, mely idegenségekkel páváskodik és utal az idegen szavak hibás használatának káros következményeire és arra, hogy ez az eljárás a német tudományt a külföld előtt milyen nevetségessé teszi. A nyelvtisztaságról sok röpírat is jelenik meg németül. Ezekből vettem át részben az elsorolt adatokat.
Érdekes az a nyelvtisztasági vita is, mely nemrég a német birodalmi tanácsban lefolyt.
Az 1911. évi március 22-i ülésben Viereck és Ditfurth képviselők indítványa így szólt: A képviselőház utasítsa a házszabályok átdolgozására kiküldött bizottságot, terjesszen elő javaslatot a házszabályokban előforduló idegen szavaknak németekkel való helyettesítése tárgyában.
Ditfurth hasonirányú indítványának szövege: A házszabályok átdolgozására kiküldött bizottság utasíttatik, terjesszen elő javaslatokat a házszabályok sok tekintetben hiányos kifejezéseinek egyszerű, világos, idegen szavaktól mentes fogalmazása iránt.
A felszólalások következők voltak.
Viereck (szabad konzervativ.) Uraim! Javaslatom, hogy a házszabályok átdolgozására kiküldött bizottság utasítassék a házszabályokban foglalt idegen szavaknak német kifejezésekkel való helyettesítése tárgyában, alaposabb megokolásra alig szorúl, mert önmagát megokolja. Nem csodálhatjuk, hogy házszabályaink idegen szavakkal bővelkednek, mivel ezen szokásokat a külföldtől vettük át és a fogalmakról, melyeket használatba vettünk, német nyelvkincsünkben saját szavaink nem álltak rendelkezésünkre. Ez azon idegen kifejezések egy részére áll, melyet nyelvkészletünkbe befogadtunk, de melyet helyettesíteni még nem tudunk. Azonban némely idegen szavak egész sorozatát már pótolhatjuk német szavakkal.
Ditfurth (konz.): Uraim! Politikai barátaim tökéletesen egyetértenek Viereck indítványának célzatával és örömmel üdvözlik. Összes előterjesztéseinkben hemzseg a sok fölösleges és könnyen pótolható idegen szó. A németség, melyben elénkbe adatnak, sem mindig kifogástalan. Azt hiszem gondoskodnunk kell, hogy mindaz, a miről itt a házban tárgyalnak, hibátlan helyes német alakban terjesztessék elő. Néhány napja egy képviselő azt a kijelentést tette, mihez egész szívvel járulok, hogy minden nemzet saját nyelvét legértékesebb kincsének tekinti. Minden eljárásunkban a nagy választó fejedelemnek mondását kellene irányadóúl tekintenünk, melyet minden iskolában is fel kellene akasztanunk: Ne felejtsd, hogy német vagy.
Mathis (nemz. szabadelvü): Uraim! Politikai barátaimnak nevében kijelentem, hogy Viereck indítványával egyetértünk. A házszabály-bizottság működését mindenesetre kiterjesztheti arra is, hogy ne csak az idegen szavakat irtsuk ki, hanem fogalmazza meg egyuttal a házszabályokat jó németséggel is.
Kirsch. (centrum.) A házszabályok kifejezéseinek németesítésével magától értetőleg egyet értek. Én már eddig is rajta voltam, hogy törvényjavaslatokból s egyéb előterjesztésekből irtsuk ki az idegen szavakat.
Hasonlókép nyilatkoztak a haladó párt részéről Peltasohn és a középpártból még dr. Bell.
Végül Ditfurth indítványa elfogadtatott.
Mindebből mi a tanulság? Hogy a nyelvtisztaság ügye nemzeti ügy és pedig igen jelentős nemzeti ügy!
De még más is a tanúlság ezekből. Az, hogy nem igaz az az állítás, mintha a szó nem volna csak oly fontos része a nyelvnek, mint a szólás vagy szófűzés.
Mert vannak, akik azt vitatják, hogy dehogy is az idegen szó rontja meg ami nyelvünket, inkább az idegen észjáráson alapuló szólások, melyeket más nyelvekből átveszünk.
Vannak ismét, akik azt vetik ellen, hogy nem az idegen szó a baj – hanem a rosz szófűzés.
Ne legyünk egyoldalúak, egyik nem zárja ki a másikat. A szó ép oly fontos, mint a szófűzés s ez semmivel se kevésbbé fontos, mint a szólások. Együttvéve teszik ki a magyar beszédet.
Egyik is, másik is szülötte a nemzeti szellemnek s egymást egészítik ki. Mindhármat fenn kell tartani a maga eredetiségben, különben a nyelv teljesen elkorcsosodik.