A világítótornyok

Hogy az éj sötétjében a tengeri hajók tájékozódhassanak, már messziről láthassák a kikötőket, vagy elkerülhessék a tengerpart veszélyes pontjait, szirtjeit, azért világítólámpákra, éjjel is messzire ellátszó tűzjelekre van szükségük. Már a legrégibb időkben a tenger partján lakó egyes népek éjszakának idején magas sziklákon rakott tűzzel tájékoztatták a hajókat, néha nem is jóravaló szándékkal, hanem csak azért, hogy a sötétben, a viharos tengeren bolygó hajósokat a tűz fényével kikötésre csábítsák és azután kirabolják.

A hajózás fejlődésével forgalmasabb kikötőkben a jeladó tüzek számára kiemelkedő tornyokat építettek, hogy éjszakának idején a lámpáknak vagy fényszóróknak messzire világító fénye irányítsa a hajókat.

Világítótorony az odesszai kikötőben, a Fekete-tenger partján

Az első világítótorony, amelyről tudomásunk van, 283-ban épült Krisztus előtt, Alekszandria kikötőváros (északi Afrika) közelében lévő Fárosz szigetén. Ez a fároszi világítótorony az ókor egyik csodás remeke volt, amely állítólag 60 kilométernyi távolságból is látható tűzjeleket adott. Körülbelül 1600 évig állott, amikor aztán áldozatul esett az arabok pusztításának. A ma is működő világítótornyok között legrégibb, amelyet Neuwerk szigetén (az Északi-tengerben Hamburg mellett) 1228-ban építettek. Az idők folyamán sok átalakításon ment keresztül, de új világítókészülékével ma is kalauza az Elba folyó bejáratánál a hajóknak.

A világítótornyok száma már a 15 ezret meghaladja. Ebből 600 Anglia és Franciaország között a Manche-csatorna partjain épült, de igen sok van az Északi-tenger és Keleti-tenger partjain is, ahol nagyon gyakoriak a viharok és a sűrű köd nehezíti a hajózást. A gyakori ködök miatt néhol nem elegendő a világítótornyokat világítókészülékkel felszerelni, hanem ellátják messzire hangzó harangokkal és kürtökkel is. Ezeknek szava figyelmezteti a ködben haladó hajókat.

A partok mentén épült világítótornyok néhol állandóan ki vannak téve a tenger hullámcsapásainak. Az ilyen tornyok anyaga vas, vagy kőtömb, amelyet különös szerkezetű vaskeretbe illesztenek Ahol a víz nem éri a torony falazatát, nem szükséges ennyire szilárdul építkezni. Vannak világítótornyok, amelyeket a tengerbe építenek. Az első ilyen az Északi-tengerben (Bremerhaven és Helgoland-sziget között) a rotersandi világítótorony volt. Az ilyen építés gyakran nagy nehézségekbe ütközik. Igy volt ez a rotersandi világítótorony építése alkalmával is. Hét hónapon keresztül tartott az alapozás munkája, de már ekkor észrevették, hogy az építkezés nem elég szilárd és biztos, a munkakamra (más néven kesszen, az az alul nyitott, oldalt és felül zárt vasszekrény, amiben a víz fenekén a munkások dolgoznak) nem sülyed eléggé. A baj nem is maradt el. Váratlanul nagy vihar támadt, ami elől a munkások a kikötőbe menekültek. Napokig zajgott, hullámzott a tenger és a vihar rommá zúzta az egész építkezést. Csak a második kísérlet után sikerült a tornyot felépíteni.

Még nehezebben építették meg a Hatteras-foki (Észak-Amerika) világítótornyot, amely körül a hajózásra fölöttébb veszélyes zátonyok nehezítették a közlekedést. Ezért tehát a szárazföldön építettek egy 34 méter széles és 25 méter magas kettősfalú kesszont, ennek belsejét gépekkel, gőzszivattyúkkal, kazánnal szerelték fel. Gőzhajókkal vontatták ki az óriás alkotást a tengerre és amikor építeni kezdtek rá, az lejebb és lejebb sülyedt és lassankint 16 méternyire fúródott bele saját súlyánál fogva a tengerfenékbe. Ez aztán szilárd alapot biztosított, amelyre rá lehetett építeni az 50 méter magas tornyot melynek felépítése több mint 8 millió koronába került.

Ujabb világítótorony fényszórója

A régebbi tornyok világítására fagygyút és viaszgyertyákat, zsíros olajat és kőolajat használtak, de az újabb tornyokon gáz, magneziafény vagy villamosfény van használatban. A lámpákban tükröket vagy lencsét alkalmaznak és ezekből sugárzik ki a fény messze a tengerre. Ha a fénysugarak a fényt a látóhatárnak állandóan egy iránya felé lövelik, akkor az ilyen fényt »szilárd fénynek« nevezik. A »forgó fényt« úgy alkalmazzák, hogy a tükröket egy óramű állandóan egyenletes forgásban tartja, úgy, hogy a fénysugarak egymásután, a látóhatár minden pontja felé vetődnek. A »szakadozott fény« (a világítólámpának hirtelen való felvillanása és elsötétülése) pedig úgy származik, hogy a lámpát önműködő készülék segélyével lecsapódó, majd szétnyíló ernyő időközönként eltakarja.

Hogy az egymáshoz közel levő világítótornyok egymástól megkülönböztethetők legyenek, a közeli világítótornyok más és más világítórendszert alkalmaznak. Ahol pedig sok torony van egymáshoz közel, színes lencséket, vagy színes üveghengereket szerelnek fel a világítókészülékre.

Régente csodaszámba ment, ha egyik vagy másik világítótorony lámpája 5—6 ezer gyertyaláng fényét árasztotta (a Budapest utcáit világító ívlámpák fényereje körülbelül 2000 gyertyafényű), ma azonban a new-yorki kikötő híres világítótornya már 240 millió gyertya erejének megfelelő fényt ad. Ugyancsak nagyon erős fénye van a francia Havre kikötő tornyának is, amelynek fénye Franciaország partjáról csaknem Angolország déli partjáig hat.

Világító őrhajó az Északi-tengeren A hajon gázfényű világítókészülék és önműködő jelzőharang van.

Zátonyok közelében, vagy tengerszorosok és folyambejáratok előtt, ahol világítótornyokat felépíteni nem tudnak, hajókat horgonyoznak le és arra szerelnek fel világítókészüléket. Az ilyen hajók ugyanazt a célt szolgálják, mint a világítótornyok: ezeket »világítóhajóknak« nevezik.

A világítótornyokban egy-egy toronyőr lakik és ennek feladata a készülékek gondozása. Ezeknek az elhagyatott, magánosan élő embereknek élelmezése hajók útján történik, amelyek havonta egyszer-kétszer keresik fel őket. A háborúban, amikor a hadihajók egyik fontos feladata az ellenséges államok hajózásának megnehezítése, gyakori eset a világítótornyok elpusztítása. Ilyenkor a toronyőr is elpusztul a toronnyal együtt.