A vaspénz

A hadviselés számos olyan nyersanyagot emészt fel, amelyeket a háború alatt újból beszerezni nem lehet. Az ágyúgyártás, a fegyverek és lövedékek gyártása például rengeteg mennyiségű rezet, bronzot, nikkelt, aluminiumot, ónt és ólmot fogyaszt. Mivel bányáink ezeket a fémeket részben nem termelik, részben pedig csak csekély mennyiségben tudják termelni, azért a hadvezetőség a hadieszközök és lövőszerek gyártásához szükséges fémanyagot egyéb tárgyak fémanyagából szerzi meg. Magyarországban, Ausztriában és Németországban egyaránt gyűjtik a háztartásban és az iparban nélkülözhető vagy fölösleges és használhatatlan fémtárgyakat, amelyekből a rézanyagot, ólmot, nikkelt vagy alumíniumot kiválasztják, beolvasztják és a hadiszergyárakban alkalmas módon újból felhasználják.

A nikkelből nagy mennyiséget fogyasztott béke idején az állami pénzverő is, mert 10 és 20 filléreseink gyártására kizárólag ezt használták. A pénzverésre fordított nikkelanyagot most úgy próbáljuk hasznunkra fordítani, hogy a nikkel váltópénzt kivonják a forgalomból, beolvasztják és helyettük vasból vert váltópénzt gyártanak. Németország már az 1915. év őszén forgalomba hozta az acélból vert váltópénzeket, amelyek a nikkelpénzt pótolják és csakhamar mindenütt népszerűekké váltak.

A kereskedelmi forgalomban a vaspénz nem újdonság. A félművelt és vadonélő afrikai, ausztráliai népek közül sokan ma is különböző alakú vasdarabokat használnak és ezzel fizetnek, vagy ezzel cserélik be árúikat. A vaspénz nem is legősibb formája a vásárlási eszköznek. A tudósok kutatása azt bizonyítja, hogy a tárgyak kicserélése volt a kereskedelmi forgalomnak a legkezdetlegesebb módja. Bizonyos, hogy ősi időkben csak ezt ismerték és hosszú fejlődés után jutott el az emberiség a különböző alakú vaspénzekhez, a vaspénztől pedig a pénznek mai alakjához.

Herodotosz görög történetíró könyvében leírja, hogyan kereskedtek az Afrika északi partján lakó kartagóiak a szomszédságukban letelepült líbiai négerekkel »A kartagói hajók—írja Hérodotosz—elvitték az árúkat a líbiai tengerpartra, ott kirakták, azután ismét hajóikra szálltak és a hajón nagy tüzet gyújtottak, amelynek füstje messzire ellátszott. A füst figyelmeztette a benszülötteket, akik mindenfelől a tengerpartra gyűltek és az árúk megszemlélése után a magukkal hozott aranyszemecskéket a kiválasztott holmik mellé lerakták. Azután ismét eltávoztak. Alig tűntek el, a kartagói hajók újra kikötöttek a parton, megvizsgálták az aranydarabok mennyiségét és ha elegendőnek találták, akkor elvitték, az árút pedig otthagyták. Ha az árút értékesebbnek tartották, akkor hajóikra tértek vissza és várakoztak. Nemsokára újra megjelentek a feketebőrű benszülöttek és még néhány aranyszemecskét tettek le, aztán megint elvonultak. Most már az árúk és az aranydarabok értéke egyenlő volt és a kartagóiak az aranynyal elégedetten tértek vissza hazájukba. Ennek a néma kereskedelemnek az idejében sohasem történt meg, hogy a néger benszülöttek az árút idő előtt elvitték volna, vagy hogy a kartagói kereskedők az árúért ok nélkül kértek volna több aranyat.«

Kősó-pénz az afrikai Abessziniában

Ásó- és csákányalakú vaspénz

Az Indiai-óceánban levő Cejlon szigetén laknak a veddák, akik ma is még majdnem úgy vásárolnak, mint két és félezer évvel ezelőtt az afrikai négerek. Az erdőben elejtett vadakat elviszik a singaléz kovácsok műhelye elé. A kovácsoknak a vadakért vasból vert nyílhegyeket, ásókat és egyéb eszközöket kell adniok, mert ha nem teszik, akkor a veddák véres bosszút állnak rajtuk. Afrika némely vidékein is fegyverrel kezükben intézik el a vadon élő néptörzsek az árúk kicserélését.

Érdekes módon összekötött néger vaspénz

A kezdetleges műveltségű népek között természetesen kevés alkalom van a kereskedésre. Ezek a népek házi eszközeiket, ruházatukat, fegyvereiket maguk készítik. Legfeljebb annyi történik, hogy egymás között cserélik el a ruhát fegyverért, vagy a házieszközt valamely földmivelő szerszámért. A kereskedelmi forgalmat tulajdonképen nem is a ruhaneműek és a szerszámok indították meg, mert ezekre nincs mindig szükség, hanem a nélkülözhetlen élelmiszerek.

Csomóba kötött vaspénz az afrikai Kongóban

Csomóba kötött különböző afrikai vaspénzek

Számos félművelt népnél még ma is inkább az élelmiszer a kereskedelmi értékmérő, mint a pénz. Az Izland szigetén élő népek például még 150 esztendővel ezelőtt is apró szárított halakat használtak pénz helyett, valamint régente a mi katonáink járandóságát is sóban fizették,-Kínában pedig a munkásokat néha még ma is rizzsel fizetik. Mikor Kolumbusz Kristóf Amerika földjére jutott, akkor a Hondurasz szigetén élő néptörzs a kakaóbab szemeit használta pénzérték gyanánt és például a középamerikai Guatemalában a városoktól távol lakó falusi nép néhol még mindig kakaóbabbal fizet. Tibetben a teának és a diónak, a szibériai lappok földjén a rénszarvas tejéből készített sajtnak van olyan szerepe, mint amilyent a mi életünkben az aprópénz játszik. Sok helyütt a dohány és a só szerepelt a vadon élő népek között pénz gyanánt. A későbbi évszázadok során a szarvasmarha volt az értékesebb árúk vásárlásának eszköze. A rómaiaknál a pénznek a latin neve »pecunia«, amely a »pecus« (szarvasmarha) szóból származik és elárulja, hogy régente az árúkért marhákat adtak. Régi magyar irásokban is a vagyont és a kincset nem egyszer »marhának« nevezik, ami annak a bizonysága, hogy az értékesebb tárgyakat az ősmagyarok is marhákért vásárolták. A hereró-négerek Afrika belsejében meg nemrégiben is marhákért vásároltak lovat, kocsit vagy becsesebb gazdasági eszközöket. Egy-egy lóért 8—10 ökröt, szekérért pedig néha 40—50 ökröt is adtak.

A pénz történetében rendkívül érdekes a test díszítésére ékességül használt pénzek alkalmazása is A csontból, fából faragott remekművű gyöngyök, gyűrűk, kagylókból készült apró tárgyak a vad népeknek szinte kinálkoztak, hogy a csere eszközeivé váljanak. A kagylópénz emlékeit a tudósok megtalálták azokban a többezeréves barlangokban, kiásott telepekben, amelyek a művelődő ember legelső lakóhelyei voltak. A kagylókat vagy számuk szerint, vagy súlyuk szerint használták, részben pedig még ma is használják az afrikai néger törzsek. Togóban például—amely a világháború kitörése előtt a németek gyarmata volt — a tengerparton 1000 kagyló, az ország belsejében pedig 1600 kagyló ért egy német márkát (1 korona 20 fillért). Ismeretes dolog, hogy régebben a partvidéken élő afrikai négerek az elefántok értékes agyarát is pénz helyett használták.

Kongói négerek a rúdra erősített vaspénz-vagyonukkal.

Mindezek értékesebb tárgyak, amelyek a kereskedelmi forgalomban megérhették azt az árút, amelyért adták. Ősrégi időkben azonban kőpénz is volt: a csiszolt és átlyukasztott kerek kődarabokat felfűzve nyakékül használták, vagy pedig a csereforgalomban pénz helyett alkalmazták. Éppen ilyen szerepük volt a gyöngyöknek, néhol pedig a prémeknek is.

Hosszú fejlődés után jutott el az emberiség a fémekhez, amelyek csakhamar minden más értékmérő eszközt kiszorítottak és a cserének, vásárnak és kereskedelemnek egyedüli eszközei lettek. Közöttük természetesen a vas a legrégibb. Homérosz görög költő már Krisztus születése előtt 900 évvel megírja, hogy a kereskedők Lemnosz szigetéről a kisázsiai Trójába járnak és a görög harcosok ércért mindenféle holmit vásárolnak tőlük. Az aranyból és ezüstből készült pénzeket már a régi görögök ismerték. Ezek a pénzek súlyuk és nagyságuk szerint voltak értékesebbek, akinek tehát nagy vagyona volt, az a hatalmas aranypénzeket és ezüstdarabokat alig tudta megőrizni. Egy régi feljegyzés beszéli például, hogy 10 görög mina (körülbelül 900 korona) értékű pénz elszállítására kétökrös szekér kellett.

Juliusz Cézár ötven évvel Krisztus születése előtt azt írja a mai Anglia területén lakó britannokról, hogy hoszszú réz- és vasrudakat használnak pénz gyanánt. Ezek a nagy rúdpénzek némelyik afrikai néptörzsnél még ma is forgalomban vannak. A rudakat a néger kovácsok pontosan egyforma súlyban és egyforma alakban gyártják, az alakjuk néha a mi késünkhöz, néha nyílhoz vagy ásóhoz hasonló. A rúdalakú vaspénzek helyett Kongó némely vidékén a pálmalevelekhez hasonló vaslemezeket készítenek, a lemezekbe a levelek ereit is belevésik és ezeket az embernagyságú, díszes vaslemezeket használják pénz helyett. A gazdagabb négerek ezeket a pénzeket mint vagyonukat nagy rudakra szúrva viszik magukkal.

A műveletlen afrikai népeknél a vaspénz a kezdetleges viszonyok között élő emberek szükségleteit elégítik ki. Nálunk háború idején a vaspénznek az a jelentősége, hogy a pénzverésre használt nagymennyiségű nikkelt a hadviselés céljaira ajánljuk fel.