A keresztények üldözése

(Képek a római császárok korából)

Krisztus születése után 112-ben Kis-Ázsia helytartója felhívta Trajánusz császár figyelmét a keresztényekre. A helytartó azt írja a császárnak, hogy sok férfira és nőre akadt, akik bevallották neki, hogy keresztények. Alkonyatkor szoktak összegyűlni és énekelnek a Krisztusnak, akit ők istennek tartanak, továbbá ünnepélyes ígéretet tesznek, hogy minden tisztátalanságot és becstelenséget kerülni fognak. Ez—mondja a helytartó—nem egyéb »gyarló babonánál«. Trajánusz elrendelte, hogy mivel ezek a keresztények mégsem olyan veszedelmesek, nem kell üldözni őket, csak ha a hatóságok kezébe kerülnek, akkor büntessék meg a »babonáshitűeket«. Hadriánusz császár és utódai alatt sem voltak véresek a keresztényüldözések, de annál többet szenvedtek a keresztények a következő időkben.

Azok az idők azonban nemcsak a kereszténységre, hanem magára a római birodalomra is igen szomorúak voltak. A katonai önkényuralom évei következtek. A katonacsászárok közül a hazánk területén levő pannóniai légiók kiáltották ki uralkodónak Szeptimiusz Szeveruszt, akinek utóda fia, Aureliusz Antoninusz lett, őt azonban gallus köpenyegéről Karakalla gúnynévvel illették. A történelem is így nevezi ezt a zsarnokot, aki éppen olyan kegyetlenül uralkodott, mint Neró, vagy Kaligula. Végre a 217-ik évben katonái gyilkolták meg. A katonaság volt már úgyszólván az egyetlen hatalom Rómában. Ez nevezett ki és csapott el uralkodókat.

Időközben a birodalom ellenségei a határokon mindenütt erősödtek. A Rajna és a Duna mentén állandóan nyugtalanították becsapásaikkal a birodalmat a különféle germán törzsek és a gallok, akik a mai franciák elődei voltak, azonkívül a gótok, Keleten is hatalmas ellensége támadt a birodalomnak a perzsákban, akiket Artakszerkszész nevű királyuk felszabadított évszázados szolgaságukból és hatalmas, nagy birodalmat alkotott velük. 268-ban már egészen zavaros lett a birodalom helyzete. Görögországban és Kis-Ázsiában ellenség foglalt, Pannónia felső részében a markomannok voltak az urak A megrémült tartományok katonái egyszerre több császárt is választottak. A több császár uralmának Aureliánusz vetett véget. Erélyes ember volt, de nem tudta megakadályozni, hogy a birodalom el ne veszítse végképen Dáciát. 270-ben a Dunáig vonult vissza a római hadsereg és azontúl eddig tartott a római birodalom határa. Aureliánusz ötéves uralkodása alatt (270-től 275-ig uralkodott) eléggé helyreállította a bomlásnak indult birodalmat. Utódai közül Probusz császár azért nevezetes, mert az ő idejében ültetik be hazánkban a szerémi hegyeket szőlővel. Őt is a hadsereg ölte meg, még pedig hazánk területén.

Római katakomba részlete

Az első keresztények földalatti katakombákban gyűltek össze istentiszteletre és ott is temetkeztek el. A halottakat a folyosók falába vágott fülkékbe helyezték.

Diokleciánusz (latinosan igy írják Diocletianus) császár szülei állítólag római rabszolgák voltak és nagy tehetségének köszönhette, hogy fokról-fokra emelkedett a legmaga sabb méltóságig. Az ő idejében—a 290-ik év körül—a keresztények már szép számmal éltek a birodalomban a számuk közel járt a 8 millióhoz. Egy alkalommal, amikor a császár papjaival állatok beleiből jósoltatott, azok elhitették vele, hogy nem tudnak kedvező jóslatot mondani, mert hitetlenek, tudniillik keresztények vannak a jelenlevő katonák között. Ekkor elhatározta, hogy a kisázsiai Nikomédiában—ahova a birodalom székhelyét át helyezte—megkezdi a keresztények üldözését Azonnal katonákat küldött ki, hogy csákányokkal és fejszékkel rombolják szét a nikomédiai keresztény nagytemplomot. A következő napon pedig rendeletet ragasztott ki a városban, hogy valamennyi keresztény templomot romboljanak le, minden keresztény egyházi könyvet dobjanak a tűzbe, végül kihirdette, hogy az összes keresztények elveszítik római polgárjogukat. Ezt a rendeletet egy keresztény letépte, másnap pedig, nem tudni mi okból, kigyulladt a császár palotája. Mint egykor Neró idején, most is a keresztényekre fogták a gyujtogatást. Diokleciánusz erre elrendelte, hogy az elöljárók valamennyi keresztényt kötözzenek össze és kényszerítsék őket arra, hogy áldozzanak a pogány isteneknek. Amikor erre a keresztények nem voltak hajlandók, gyilkoltatni kezdte őket. Az üldözés kiterjedt az egész birodalomra, és folyt mindenfelé igen nagy kegyetlenséggel. Diokleciánusz 304-ben lemondott hatalmáról, de utódai összevesztek az uralmon. Polgárháború keletkezett, amelynek csak Konstantinusz császár tudta végét vetni Diadalához a keresztények segítették, kik szívesen szolgáltak seregében, mert jól bánt velük és türelmes volt vallásuk iránt. A monda szerint a Róma ellen induló Konstantinusz fényes délben keresztet látott feltűnni az égen, a nap mellett, a kereszt körül ezzel a felirattal: »Ebben a jelben fogsz győzni!« (Latinul: »In hoc signo vinces!«) Megfogadta az égi jel intését, levétette a légiók jelvényéről a sast és keresztet tétetett a helyére. Róma meghódolt a győztes Konstantinusznak, aki 313-ban a keresztényeknek biztosította a birodalom területén vallásuk szabad gyakorlatát és elrendelte, hogy vasárnap a törvénykezés szüneteljen. Ő maga csak halálos ágyán, 337-ben vette fel a keresztségét, de anyjának, aki már régen keresztény volt, jóval előbb megengedte, hogy Jeruzsálemben templomot állítson azon a helyen, ahol Krisztus keresztjét megtalálták.

Diokleciánusz római császár

Karakalla császár fürdőjének egyik terme

A pazar pompával épült fürdőház körül kertek, tornahelyiségek, olvasóssobák voltak melyeket nagyértékű szoborművek ékesítettek.

A birodalomnak új fővárost is épített, melyet a saját nevéről Konstantinopolisnak (Konstantinusz városának) nevezett; ez a város a mai Konstantinápoly. (Folytatjuk)

Nagy Konstantinusz császár diadalkapuja a mai Rómában A domborművű faragások a császár életének nevezetesebb eseményeit ábrázolják.

Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV. FERENCIEK-TERE 3. :: Telefon 108-84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása

A Vasárnapi könyv cikkeinek és képeinek átvétele tilos