GYEREKKOROM.

(Születésem. – A halálra itélt katona megmentése. – Latour a lámpásra akasztva. – Elfognak bennünket. – Jegyzet: Ki volt a halálra itélt?)

1841-ik évi november hó 19-én születtem. Ugyanazon a napon, melyen Kossuth Ferencz is született. Az én keresztapám volt gróf Széchenyi István, keresztanyám pedig Széchenyi neje Seilern Krescentia grófné. Kossuth Ferencz keresztapja Deák Ferencz volt, azért is keresztelték Ferencznek. Azt már nem tudom, ki volt keresztanyja.

Engem másnap 20-án kereszteltek meg apám palotájában. Ki volt a keresztelő pap, nem tudom. Nem is törődöm vele többet, mint akkor törődtem. Hanem mikor már eszemet tudtam, közöltek velem egy érdekes dolgot, mely születésemmel összeesett.

Ugyanazon a napon ugyanis, melyen én születtem, egy katonát valami bűntény miatt itt a pesti helyőrségben halálra itéltek. Akkor még fennállott az a szokás, hogy ha egy anya, ki akkor szül, a mikor a halálos itéletet kimondják, a halálra itélt katona érdekében kegyelemért folyamodik, a katonának megkegyelmeznek. Az én születésemet tehát Bezerédy István felhasználta, irt egy kegyelmi kérvényt s azt elhozta a palotába s apám engedelmével azt édesanyámmal személyesen iratta alá. Anyám szivesen megtette. Bezerédy sietett a kérvénynyel az ezredeshez s teljes sikere lett vállalkozásának.

Anyám tehát egyszerre két életet alkotott. Az enyémet, a ki ott nyöszörögtem mellette és egy közkatonáét, a ki talán valami cseh vagy német cserepár volt. A nevét nem tudom. Ha nem röstelsz vele vesződni, édes vajdám, keresd meg nevét. Megtalálod Kovács Pál verses könyvében. Ez a Kovács Pál nemrég halt meg Győrben, valami iró ember volt vagy doktor.1)

Mint gyermek: nőttem, nőttem ugyan, de nagyon gyönge, beteges, vézna kölyök voltam s az orvosok azt tanácsolták anyámnak, hogy vigyen el valami enyhébb, déli vidékre.

El is vitt 1847-ben Velenczébe. Ebben az utban született Bergamóban egy kedves kis hugocskám. Velenczébe eljött utánunk apám is és eljött anyám testvérje, gróf Zichy János, valamint gróf Batthyány Lajos, anyám testvérének, Antónia nagynénémnek férje. Azt tudom, hogy valami családi perpatvart egyenlitettek ki, de hogy mit, azt nem tudom.

Az 1847-ik év vége felé visszajöttünk. Pestről lementünk Nagy-Károlyba s onnan késő őszszel Pozsonyba az országgyülésre. Innen gyakran átrándultunk Bécsbe is.

Nevelőm Kovács Károly volt, a ki Gyula és Viktor bátyámnak is nevelője volt. Ez kisérgetett Bécsben azon a napon is, a melyen Latour grófot, a hadügyminisztert az utczán fölakasztották. Hogyan kerültünk oda, nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy egy csomó ember zajongott az utczán nem is valami nagy lármával s egy kapu mellett egy ember felállott egy padra, másik két-három ember fölemelte Latourt, a padon álló neki nyakába akasztott egy szijat s azzal fölakasztotta egy lámpásra. Az a fölakasztott ember se nem szólt, se nem rugdalózott, hanem már akkor egész arcza, ruhája véres volt. A katonák a kapu aljából nézték, de az egészbe bele nem szóltak.

Másnap Sopronba mentünk s onnan kocsin Csurgóra igyekeztünk, mikor meghallottuk, hogy Jellasich közeledik, a ki akkor már a pákozdi csatából menekült Bécs felé.

Iszka-Szent-Györgyön majdnem bajba kerültünk. A parasztok ugyanis Jellasich elszökése után minden járókelő ismeretlen uri embert elfogtak s mikor Iszka-Szent-Györgyre értünk, a mi kocsinkat is körülfogták, megállitottak bennünket s azt kiabálta egyik-másik, hogy mi is gróf Zichy Eugén spionjai vagyunk. Alig hallgatták meg nevelőmet, a ki azt kérte, vigyenek a falu házához, majd ott megmondja és igazolja, hogy mi kik vagyunk.

Ugy is lett.

De azért nem hitték el, hogy mi vagyunk a csurgói uraság. Csurgói uradalmunk és kastélyunk szomszédos Iszka-Szent-Györgygyel s a parasztok előbb oda akartak kérdezősködés végett hirmondót küldeni. Azonban beesteledett s nevelőm azt kérte, hogy legalább tisztességes, kényelmes helyen tölthessük az éjszakát. Ezt megenged ték s beszállásoltak bennünket éjszakára báró Bajzáth kastélyába, de ott azután őriztek is reggelig.

Az őrök jól ettek-ittak a mi költségünkre egész éjjel, mi pedig jól aludtunk. Kovács Károly sokáig kedélyesen beszélgetett az őrökkel. Reggelre megjött a hirmondó, egy tisztünk is jött vele s mi aztán vigan mentünk át Csurgóra.

Mikor házunknál gróf Batthyány Lajost elfogták, akkor otthon voltam s arra meglehetősen emlékszem. Elmondom ugy, a hogy emlékszem.

* * *

Jegyzet.