Note 1) — GYEREKKOROM.
Reading edition
Én bizony kerestem Kovács Pál verses könyvét a Nemzeti Muzeumban, de Szinnyei bácsi előadni nem tudta, mert ott nincs meg. Hanem utasitott az Egyetemi Könyvtárhoz, a hol – szerinte – Kovács Pál verses kéziratai megvannak. Bizony nem találtuk ott se, pedig Ballagi Aladár barátom is segitett a keresésben.
Hanem Baksay Sándor jeles irónk és költőnk megtalálta a megkegyelmezett katona nevét. Regényes alak ez a katona s azért közlöm Baksaynak hozzám erre nézve intézett szép levelét.
A levél igy szól:
»Kedves barátom! Ha én nem röstellem leirni, te ne rösteld elolvasni. Nem nyersz vele semmit, de nem is vesztesz. Ott a hol a többi sok elfér, elfér ez a kevés.
Az a szegény katona, kit boldogult Károlyi Gábor születése perczében élettel ajándékozott meg, kunszentmiklósi ember volt s Bogdán-Szabó Lajosnak hivták. Debreczeni filozófus deákkorában csapott fel katonának. Kalandos hajlamu, de nem incorrect ember. Már deákkorában megtette, hogy az utonállás és utonállók impressióit ex concreto ismerni vágyván, két babkáros krányicznak utját állta, kirakatta velük minden portékájukat s utnak kergette őket. Mikor egy puskalövésnyire szomoruan elballagott a két károsult, visszaparancsolta őket, fölszedette minden portékájukat s minden vám nélkül elbocsátotta. Katonának állva, több izben megszökött Olaszországból; mindannyiszor szerencsésen eljutott a hazai földre. Itt érte utól végzete egy izben Pápán. Vesszőfutások, végre kötél. A megkegyelmezés azon módon, a mint megirtad. – Személyesen ismertem. Magas, barna, sötét arcz, horgas orr, majdnem hóhérkép; de semmi szennyezőt nem hallottam róla. A 70-es években Kis-Kőrösön valami alsóbb rendü közhivatalt viselt, – ott agyonlőtte magát.
– Honnét tudom ezeket, – különösen pedig a gráczia históriáját?
Volt nekem két kedves öreg barátom.
Bernáth István az egyik, felső-baranyai pap, ki a kunszentmiklósi gimnáziumra tetemes vagyona tetemes részét reá testálván, ezelőtt két évvel halt meg (1897-ben). És Szőke Gábor a másik, ki 1848 előtt valamivel a Vértesalján káplánkodott és Sárközy Kázmérnak kedves embere volt. Az akkori consistorialis és dislocans rendszer szerint Sárközy a maga kedvenczét Nyékre rendelte papnak. A nyéki urak (ott tartózkodott a consistorium is) meghallották ezt, rárontottak a consistoriumra és elkezdtek eburafakózni Kázmér ur és jelöltje ellen.
Meghallotta Szőke Gábor is a tiltakozást, utánuk rontott s kijelentette, hogy Nyéknek ő sem most sem soha papja nem lészen, hiába is kérlelték, ölbe szedte könyveit, leszaladt az orgoványi patrimóniumába, 40 esztendeig ott szántott-vetett, fát ültetett, de 70 esztendős korában is lehetett volna bátran minden tanszéken, – a magyar irodalmon is – professzor. Deákul pedig oly választékosan és folyékonysággal beszélt, a minőt sohasem hallottam.
Tehát ez a két ur, mindkettő kunszentmiklósi származás, Bogdán-Szabó Lajosnak kor és tanulótársa, gyakran megfordult nálam s tőlük hallottam.
Van azután a dolognak egy kis függeléke, a min sokat nevetgéltünk.
Ez az én két öreg barátom, mindkettő öltözetben, háztartásban, erkölcsben és tudományban kiváló két kálvini pap, két igazi gentleman, késő vénségig még a finom humor adományával is birtak.
Akkoriban, mikor szegény Szabó Lajos patriótájukat akasztani akarták, talán mint végzett diákok, vagy talán végzett akadémiai rektorok, itthon dégáltak s nem voltak megállapodva a pályaválasztás kérdésében. Fölvetették a kérdést: hogy mire is volnának ők tulajdonképen hivatva, a hol valami hasznukat vehetné Isten vagy ember? Mikor megállapitották, hogy olyan nincs: abban egyeztek meg, hogy együttesen irnának (akkor jutott hozzájuk a Bogdán-Szabó grácziájának a hire) gróf Károlyi Györgynek, melyben felajánlják magukat, hogy ők ugyan nem tudják, mire volnának használhatók ezen a kerek világon, de ha a gróf ki tudja belőlük nézni, hogy mire használhatja őket, hát tegyen velük próbát, nem bánja meg!
Szinte szégyenlem, hogy ennyit összefirkáltam, de ez két szeretetre méltó ember, jól esik, hogy beszélhetek felőlük annak is, a kit nem érdekelnek. Csak az nyugtat meg, hogy téged minden érdekel. Tartson meg ebben az érdeklődésben az Isten. Kunszentmiklós, 1899. április 10. Hű barátod
BAKSAY SÁNDOR.«
– – E levelet, mint érdekes felvilágositást, nyomban közöltem hozzám érkeztekor az »Egyetértés« napilapban.
Még egy megjegyzésem van. Gróf Károlyi Gábor ugy beszéli, hogy ő 1841. évi november 19-én született azon a napon, a melyen Kossuth Ferencz. Kossuth Ferencz azonban november 16-án tartja születésnapját. Valahol tehát tévedésnek kell lenni.
Eötvös Károly.