GRÓF BATTHYÁNYI LAJOS ELFOGATÁSA.

(Miként fogták el palotánkban gróf Batthyányit? – A mentési kisérlet. – Csurgói viszontagságaink. – Anyám megmenti Komáromban gróf Károlyi Lajos nagybátyámat. Jegyzetek: gróf Kreith Béla. – Vitás kérdések gróf Batthyányi elfogatása fölött.)

Hogyan fogták el gróf Batthyányi Lajost, ezt sokszor leirták már, én csak ugy mondom el, a mint gyerekészszel láttam és hallottam.

Január 9-én volt 1849-ben, igen kemény, havas hideg idő, mikor gróf Batthyányi jó későn sötét este hozzánk jött. Otthon volt apám, anyám s mi valamennyien. Nálunk volt nagybátyám, gróf Károlyi István, azután gróf Szapáry Antal, báró Mesznil Viktor, de voltak ott többen is, a kiknek nevére már nem emlékszem.

Ilyen napszakban máskor apám és társai a Kaszinóban szoktak lenni, de ezen a napon nem mentek oda. Az országgyülés már elment Debreczenbe, azzal a kormány tagjai s az ismerősök sokan elmentek, Windischgrätz herczeg előcsapatai már az előző napon este bejöttek Budára, ezen a napon pedig Pestet is elárasztották; apámék ugy gondolták, czélszerűbb otthon maradni, mint a Kaszinóban.

A palotában a hosszu szalónban voltunk, mikor gróf Batthyányi betoppant. A nagy lépcsőfölmenetnél előszoba van, azon tul egy kis ebédlő, azon belül a hosszu szalón. Mindnyájan eleibe siettek az urak s elhalmozták kérdésekkel. Mily eredménynyel jártak Bicskén? Mit akar Windischgrätz? Ő maga mikor jött és kivel jött Pestre? S több effélék.

A társalgás német nyelven folyt. Akkor gyerekkoromban én is jobban tudtam németül, mint most, Franczia- és Olaszországban kijöttem a gyakorlatból.

Batthyányi azt mondta, hogy ő Deák Ferenczczel jött egy kocsin. Deákot elvitte az István főherczeg-szállóba, ott letette, maga pedig ide jött, de siet ki a városból, mert Windischgrätznek valami ostoba terve van ő vele. Őt nem akarta elfogadni Bicskén se.

Batthyányi szintén tagja volt az országgyülés küldöttségének Windischgrätzhez Deákkal, Majláthtal és Lonovics érsekkel együtt. E küldöttségről folyt a társalgás.

Anyám rögtön intézkedett, hogy Batthyányinak vacsorát, theát s egyéb italokat hozzanak, mert ki volt fázva, éhezve. Evés közben kérdezte valamelyik komornyik, hogy készitsenek-e szobát Batthyányi számára.

– Semmi szobát, – felelte, – a bundám is hagyjátok a kocsiban.

Azt hiszem, kilencz és tiz óra közt volt jó későn este, a mikor hallottuk, hogy a palota előtt lovasság robog el s aztán megáll.

Egy inas futott be hozzánk jelenteni, hogy katonák vannak a kapu alatt, s hogy egy tiszt néhány katonával jön fel a lépcsőn. Az urak mind felálltak azonnal, de akkorra már be is jött egy dragonyos főhadnagy vagy kapitány. S merev katonás állásba helyezkedve szólt:

– Windischgrätz herczeg nevében és megbizásából gróf Batthyányi Lajos urat kell letartóztatnom, az uraságok közül melyik az?

Batthyányi előlépett:

– Én vagyok.

De anyám, a ki hősies gondolkozásu s gyors elhatározásu nő volt, szintén odalépett a tiszt elé.

– Ez gróf Károlyi György palotája, – szólt, – s Batthyányi a mi vendégünk, hogy jönnek önök ide?

A dragonyos tiszt udvariasan meghajtotta magát.

– Bocsánat grófnő, e kérdésre nem felelek, felsőbb parancsra gróf Batthyányit fogolynak kell nyilvánitanom s le kell tartóztatnom.

– Jól van, jól van – felelte Batthyányi, – tudtam előre, csak siessünk.

Intett, hogy hozzák elő felső kabátját. Ezt felöltötte, az urakkal kezet fogott, anyámnak kezet csókolt; nekem, aki melléje furakodtam, hajamat megsimogatta s ment a dragonyossal. Az ajtóból visszaszólt:

– Legyetek nyugodtak, majd értesitlek benneteket.

Én bizony nem tudom, hogy halála órájáig volt-e alkalma bennünket értesiteni. Én soha többé nem láttam se életében, se halálában. Csak gróf Kreith barátunk mutatott nemrég egy rongyos, ócska barna hálószövetet s el akarta velem hitetni, hogy ez gróf Batthyányi Lajos szemfedőjéből való, a ferenczi barátok sirboltjából szerezte. Kreithot mindnyájan szeretjük, hát csak elhittem neki én is.2)

Hanem édes anyám nem az az asszony, a ki félt volna vagy nagybátyám sorsába beletörődött volna.

Batthyányit a Neugebäudéba, a kaszárnya börtönébe vitték. Ezt anyám mindjárt kitudta s rövid időre már talált módot arra, hogy a porkolábbal megismerkedjék s őt, azt hiszem, nem puszta szép szóért, a maga tervének megnyerje. Ez a terv nagynéném beleegyezésével készült.

A terv pedig abból állott, hogy Batthyányit megszöktetik. Anyám megnyerte a tervnek egyik osztrák tábornok suhancz fiát is, ki vállalkozott arra, hogy kocsisnak öltözik, zárt kocsival áll és vár a Neugebäude kapuja előtt, Batthyányit, ha jön, beülteti s elviszi oda, a hova kell, biztos helyre.

Mind erre Batthyányit is rá kellett birni. Volt a porkolábnak egy felnőtt lánya, termete csaknem anyámhoz hasonló. Anyám ezt is beavatta annyi titokba, a mennyi szükséges vott. Felöltözött ennek ruhájába s igy feltünés nélkül, észrevétlen meglátogathatta sógorát. Vitt be hozzá parókát s idegenszerü, más szabásu öltönyt. Batthyányinak át kellett volna öltözni s igy menekülni. Anyám minden ékesszólását elővette, hogy erre rábirja.

De nem sikerült. A hogy Deáknak nem fogadott szót a bicskei táborban, a hogy utközben, mikor Gráczba kisérték s mikor két izben is kiszabaditották, nem szökött meg, ugy anyámnak se fogadott szót.

– Engem nem itélhetnek el – ugymond, – ne is aggódjatok miattam, én szeme közé akarok nézni a biróságnak.

Hiszen bizonyos, hogy nem itélhették el, hanem azért mégis csak kivégezték. De ez már őszszel történt.

Mi apámmal és anyámmal az 1849-ik év tavaszát és nyarát a csurgói kastélyban töltöttük. Távol a csaták szinhelyétől, de jó közel Komárom várához. Egy-két apróbb dolgot, a mire emlékszem, fölemlitek.

Egyszer kijöttek hozzánk látogatóba Komáromból gróf Bethlen József, gróf Eszterházy István és gróf Szápáry Géza. E három férfi akkor java korbeli fiatal ember volt s asszonyok, férfiak közt az a vélemény volt meggyökeresedve, hogy a főranguak s a közélet férfiai közt ez a három a legszebb férfi. Valódi Apollók és Adoniszok.

Huszártiszt volt mind a három s lóháton jöttek Komáromból.

Alig végződött az ebéd, a kastély erkélyén alig merült jókedvü beszélgetésbe a társaság, csak jön a parkon át nagy sebten a községi biró és jegyző. Egyenesen mennek apámhoz.

– Nagy baj van, méltóságos uraság.

– Mi az a nagy baj?

– A határt körülvették a horvátok, most jönnek a faluba s halálra keresik méltóságtokat.

Általános megdöbbenés. Lassankint azonban kezdtek gondolkozni, honnan jöhetnének ide horvátok? Komárom akkor már föl volt szabaditva s Windischgrätz hadserege már Bécs felé menekült. A mig azonban e fölött tünődtek, a kastélyban a cselédek lakosztályaiból nagy sivalkodás támad s futnak többen az uraságok felé jajgatva, kiabálva: itt vannak a horvátok, itt vannak a horvátok! – Közben ugyanis a főkapu felől több falubeli cselédismerős bement a kastélyba s fölzaklatta, agyonrémitette a cselédeket.

Valaki az urak közül valami magaslatra ment széttekinteni s hozta a hirt, hogy csakugyan jönnek a horvátok, ő látta is az országuton erre is, arra is, a mint kibontott zászlóval oszlopban közelednek gyalogos ezredek a falu felé.

Nosza lett ijedtség, de nagy. Elragadt az nemcsak a cselédségre s nemcsak ránk gyerekekre, hanem mindenkire egyaránt.

Apám, de a többi is különösen gróf Szápáry Gézáért aggódott, ki a rendes hadseregből lépett át a honvédekhez s kit a miatt akkor szökevénynek tekintettek. Ha megkapják: rögtön főbe lövik. A három huszártiszt számára rögtön nyergelték a lovakat s nekik mellékutakon nagy gyorsasággal menekülni kellett. Azért mellékutakon, mert Bodajk felé is, Fehérvár felé is az országut tele volt zászlós, lobogós népséggel.

Csakhogy nem horvátokkal, hanem bucsujárókkal. Bodajk tudniillik nagy bucsujáró hely volt akkor s néhány jövő-menő zászlós csoport ellepte közelről s távolról az országutakat. A nagy porban és ijedtségben mindenki horvátoknak nézte őket.

Anyám egyszer Komáromba is ellátogatott, még pedig a négy hires szép tarka lovas fogatán.

Nagybátyám, gróf Károlyi Lajos, apám legidősb testvérje, valami osztrák komiszárius volt; korábban-e, vagy akkor is: nem tudom. Czirkáló honvédcsapatok elfogták, Komáromba vitték s ott Klapka alatt a haditörvényszék egyszerüen agyon akarta lövetni. Nagybátyám valahogy értesitett bennünket s anyám rögtön sietett megmentésére.

Klapka nem akart engedni, hivatkozott a többi tábornokra s törzskarára. Anyám többekkel beszélt s különösen hangsulyozta, hogy sógora gróf Batthyányi Lajos az osztrákok kezében van, ha gróf Károlyi Lajost agyonlövik: azzal agyonlövetik egyuttal Batthyányit is.

Ez az érv hatott s igy Károlyi gróf megmenekült.

De nem hatott az osztrákokra. Az osztrák mégis csak kivégeztette Batthyányit. Fölhasználta-e ennek meggátlására befolyását gróf Károlyi Lajos: nem tudom. De azt hiszem: fölhasználta, csak sikere nem volt. Anyám és nagynéném bizonyosan mindenkit mozgósitottak, Lajos bátyámat is.

Batthyányi haláláról is megirom azt, a mit eddig – tudtommal – meg nem irtak.3)

* * *

Jegyzet.