MÁSODIK SZAKASZ. HORTOBÁGY.

Személyek:

Nagy-Zajtai Zajtay István nagy-peleskei notárius Szatmár megyében.

Megyebiztos.

Sugár Laczi, Szegfű Bandi haramják.

Hat haramja.

Hortobágyi csapláros.

Botos.

Öt bojtár.

Tiszafüredi bíró.

Vasas káplár.

Öt vasas német.

Tóti Dorka, géczi boszorkány.

Zsuzsi.

Panni.

(Ivószoba a hortobágyi csárdában.)

Első jelenet.

Sugár Laczi. Szegfű Bandi. Haramják. Csapláros. Zsuzsi. Panni.

Haramják.

Laczi.

Hát már senkit sem hoz a förgeteg! Kedvem telnék botra kelni. Legények! nincs valaki köztetek, kinek kedve volna csontjait olyan lágygyá veretni, mint a Zsuzsi szíve?

Zsuzsi.

Hogy is ne! Hát ki mondta kendnek, hogy lágy a szívem?

Laczi.

Lágy a szíved, láng a szemed, eszem azt a kis lelkedet. (Megöleli, azután botját rázza.) Ki a legény a csárdában?

Bandi.

Gondolom, mindnyájan; de te alkalmasint csak próbára akarsz tenni, hogy tisztelünk-e már mint új kapitányunkat?

Laczi.

Ne papolj hiában! Még egyszer, ki a legény a korcsmában?

Második jelenet.

Zajtay (kardosan, tarsolyosan, kalapja mellett írótoll, s papirostekercs, belép, s mintha a csaplároshoz szólna).

Zajtay.

Itt vagyok!

Laczi.

Itt van? Csak hamar hát, ragadjon kend botot vagy húzza ki kardját, mindegy! (Botját rázza a notárius feje körül, ez megijedve visszaszökik.)

Zajtay.

Az Istenért, hiszen agyonüt kend!

Laczi.

Olyas valami a szándékom; hát védelmezze magát. (Neki megy botjával.)

Zajtay (kardját hüvelyestől fölemeli, s védi magát, hátrálva s a szobában szétugrálva).

Mit vétettem én kendnek?

Laczi.

Védelmezze magát!

Zajtay.

Az Istenért, segítség! (Nevetés.) Meg akarnak ölni.

Csapláros.

Ne bántsa kend ezt a jámbort.

Zajtay (a lyányok hátuk mögé fut).

Édes szép lyányaim, ótalmazzanak!

Laczi.

Jőjjön elő kend, hiszen csak vagy három bordáját akarom betörni, fejének semmi baja sem lesz.

Zajtay.

Kérem alássan, bordáimra is nagy szükségem van.

Csapláros.

Hagyjon békét kend, hát nem látja, hogy a nyavalya is majd kitöri félelemből.

Laczi.

No mászszék elő hát kend, nem bántom. (Botját elveti.)

Zajtay.

Hála az égnek! Uraim, én jámbor utazó vagyok, notárius Nagy-Peleskén, s most Budára utazom; már az utazás maga is elég kín, hát még ha ilyen fatális dolgokat kell az embernek szenvedni.

Laczi.

Hiszen kard van az oldalán, hogy ijedhet meg oly hamar?

Zajtay.

Ez a kard azért van oldalomon, mivel én more patrio utazom, de én mint békességes ember, ellensége vagyok minden vérontásnak?

Bandi.

Kend hát, mint látom, diákos ember; hát üljön ide közibünk, én is voltam valaha diák.

Zajtay (leül a haramjákkal).

Pedig kendből sem látszik ki a literátus ember!

Bandi.

A mai világban az a legtöbb ember, kiből semmi sem látszik ki.

Laczi.

Notárius uram, az előbbeni ijedést mossa le ezzel a pohár borral. (Poharat nyújt neki.)

Zajtay.

Jó barátságért! (Iszik.)

Laczi.

A mennyiben szegény legény, és notárius jó barátok lehetnek.

Zajtay (megijedve).

Szegény legény?!

Laczi.

Az, az! Hát még nem hallotta hírét a híres haramjának, Sugár Laczinak?

Zajtay.

Azon gazlatornak, azon Cacusnak, Pintye Gregornak, azon akasztófavirágnak? ki ne ismerné őt?

Laczi.

Notárius uram az én vagyok.

Zajtay.

Lehetetlen!

Laczi.

De úgy van!

Zajtay (ijedve föláll, éneklő hangon szól).

Seregeknek ura!

Laczi.

Semmit se féljen! Büszke vagyok én azon nevekre, bár nem is értettem mind.

Bandi.

Azok a hortobágyi titulusok, s mi úgy megérdemeljük a magunkét, mint akárki.

Zajtay.

Oh irgalmazzanak! De egy magistratualis persona, mint én, már nagyon megszokta az ilyeseket, s akaratja ellen is kitörnek belőle.

Bandi.

Öblítse vissza notárius uram!

(Poharat nyújt; Zajtay iszik.)

Zajtay.

Abi in malam rem!

Laczi.

Mit diákizál már megint?

Bandi.

Mala malae, magyarúl málé, azaz annyit tesz, olyan édes, mint a málé.

Laczi.

Nem hiában oláhok közé való notárius uram, hogy nem ismer édesebbet a málénál.

Harmadik jelenet.

Előbbiek. Tóti Dorka (mint parasztasszony).

Dorka.

Jó napot, jó szerencsét!

Bandi.

Hát ez a váz melyik szőlőből szaladt el?

Dorka.

Csúfoljanak kendtek csak, pedig nem érdemlem ám; mert életöket jövök menteni.

Laczi.

Te, kiben az élet úgy kiaszott, mint a harmadévi vadkörte! Te akarod életünket menteni?

Dorka.

Biz úgy van az! (Zajtayra mutat.) Látjátok ezt a gyönyörű mákvirágot? Mit gondolnak, kicsoda ő kelme?

Laczi.

Nos, ki volna?

Zajtay.

Ne higyenek uraim a banyának, soh sem láttam őt!

Dorka.

De annál többször láttalak én. Ez a becsületes ember comissáríus, s azért jött csak Debreczenből, hogy kikémleljen benneteket, és a vármegye kezébe adjon!

Laczi.

Ezer gyilkos mennykő, igaz-e ez?

Dorka.

Igaz, igaz!

Zajtay.

Mind csupa tiszta koholt hazugság; ne higyék az urak. Ily okos emberek hogy is hihetnek egy boszorkánynak, tudják már, hogy én notárius vagyok.

Dorka.

Ha notárius, tehát miért jár karddal?

Zajtay.

Mondtam már, hogy more patrio utazom.

Laczi.

Mit tesz az: more patrio.

Bandi.

Sarkantyús égiháború, csak most értem már, more patrio. – Morio annyit tesz, mint meghalni, patrizálni pedig a koldus diákok szoktak; more patrio tehát annyit tesz, mint a halálnak patrizálni, azaz, minket a halálnak akar beszerezní.

Haramják.

Verjük be a koponyáját!

Zajtay.

Eszem ágában sincs; azon szavak egészen mást jelentenek, nézze meg csak Parispápait!

Bandi.

Még kételkedik diákságomban? Azért is halált érdemel.

Laczi.

Verjétek agyon!

Zajtay.

Irgalom – ártatlan vérem égbe fog kiáltani!

Haramják.

Rajta! (Emelt botokkal rá rohannak.)

Bandi.

Megálljatok! – Senki se bántsa őt.

Laczi.

S te mernéd?

Bandi.

Megállj pajtás, ennek az embernek meg kell halni; de ha így hebehurgyán agyon verjük, a világ azt mondaná, hogy igazságtalanúl öltük meg, tehát itéljük el őt annak rendje szerint.

Laczi.

Nem bánom, ez zsiványemberségünkhez illik.

Bandi.

Tartsunk statáriumot.

Laczi.

Mint sok társaink fölött ők tartottak.

Zajtay.

Protestálok! Publikálva van-e a statárium?

Laczi.

Ha szól kend, mindjárt a hátán dobolom ki.

Bandi.

Te vagy a szolgabíró, ülj ide!

Laczi.

Jól van. (Az asztal elejére ül.)

Bandi.

Én mint diákos ember, a fiskális leszek és ide ülök; – ti vagytok az assesorok, üljetek ide sorba. (Leülnek.) Ketten a bűnöst őrizzék, s fegyvereit szedjék el. (Két haramja megteszi.)

Zajtay.

Az Istenért, uraim! én senkit sem akartam megbántani; csak Budára szándékozom Mátyás király palotáját megnézni.

Laczi.

Majd fölhúzzuk mi kendet más palotába.

Zajtay.

Oh execrabilis dolog!

Dorka (Zajtayhoz).

Ez a Tóti Dorka bosszúja.

Zajtay.

Apage satanas! Uraim! ez boszorkány, ne higyenek neki, mindnyájokat megbabonázta.

Bandi.

A vallatásból minden kisül, papirost ide, tollat, tentát.

(Haramják leveszik Zajtay kalapjáról a tollat).

Haramja.

A tarsolyában még kalamáris is van. (Bandihoz viszi.)

Laczi.

Hozassék elő a bűnös! kezdje el a vallatást.

Bandi.

Először is, mondja meg a bűnös: ki legyen?

Zajtay.

Sum Stephanus Zajtay de Nagy-Zajta, pagi Nagy-Peleske notarius loci.

Bandi (ír).

Loci. Másodszor.

Laczi.

Csak sietve a dologhoz!

Bandi.

Tehát másodszor, miért áll itt?

Zajtay.

Mivel kendtek el nem eresztenek.

Bandi.

Ez új vétek! ily nagy tekintetű itélőszéket nem szabad per kendtek titulázni, s a felelet sem elegendő, mivel én azt kérdem, micsoda vétek miatt áll itt?

Zajtay.

Én ártatlan vagyok, mint a bárány! hiszen már meg is ittuk a barátság poharát, midőn ezen boszorkány, ki nekem mint philosophusnak ellenségem, belépe, és gyalázatos koholmányával mindent elrontott.

Bandi.

A vádló lépjen elő! Mivel tudja a vádlottnak bűnét bizonyítani?

Dorka.

Én a vicispán úrnál szakácsné voltam, ott hallám, midőn ez az úr megigérte, hogy a hortobágyi zsiványokat kézre keríti; ő már jártas ember az ilyesekben; a híres Csorba Bandit is ő fogta el.

Bandi.

Elég; halált érdemel.

Laczi.

Hát haljon meg.

Haramják.

Haljon meg!

Zajtay.

Ne higyenek a boszorkánynak, volt biz’ ő a Belzebub szakácsnéja.

Bandi (ír).

Az itélet ki van mondva, a bűnösnek meg kell halni.

Haramják.

Halál fejére!

Zajtay.

Irgalmazzanak, az Istenért!

Bandi.

Nincs gratia!

Zajtay.

Isten hozzád janitorság!

Laczi.

Föl kell akasztani az álláskapura.

Zajtay.

Hát mégis janitor leszek, de jaj! a halál tesz azzá.

Laczi.

Csapláros, kötelet.

Csapláros.

Mindjárt. (El.)

Bandi.

Vígan notárius uram, ünnepelje velünk saját halotti torát.

(Haramják Zajtayt poharakkal kinálják).

Kar.

Zajtay.

Kar.

Egy haramja (ijedten berohan).

Fussatok! egy nagy katonacsapat vágtat erre.

Bandi.

Lánczos lobogós! már az ablakon látom! Lóra! siessünk!

Mind.

Lóra! (Nagy zavarban kirohannak.)

(Zajtay a futni akaró Dorkának elébe ugrik, egy seprőt kap föl, s azt az ajtóba teszi).

Negyedik jelenet.

Zajtay. Dorka.

Zajtay.

Nem mehetsz ki boszorkány, kereszbe tettem a seprőt; most jaj ördöngös lelkednek, még ma Hekaténál, vagy Proserpinánál vacsorálsz.

Dorka.

Notárius uram, mondom, ne bántson, mert bizony megnyergelem. (Zajtay kardot rántván, Dorka egy guzsalyt ragad fel s futva védi magát.)

Zajtay.

Kivágom testedből ördöngös lelkedet!

Dorka.

Notárius uram, csak most az egyszer ne bántson, minden nyavalyából kigyógyítom, minden bajától megmentem.

Zajtay.

De én mentem meg mindjárt a világot nyavalyás lelkedtől.

Dorka.

Pokol segíts, különben elvesztem.

Ötödik jelenet.

Előbbiek. Biztos. Hajduk.

(Biztos belép s a seprőt leüti. Dorka az ajtón kiszökik. Zajtay utána vág, de a biztost találja.)

Biztos (Zajtayt földhöz vágva.)

Hát még itt is van haramja? Ragadjátok meg!

Zajtay (felugrik).

Egek ura! a haramják kezéből kiszabadúltam, s most az igazság szolgái akarnak elfogni.

Biztos.

Bocsássátok el, hisz ez a peleskei notárius.

Zajtay.

Az vagyok; ah de csak most látom, hogy mi ismerősök vagyunk Debreczenből.

Biztos.

Hogy a manóba került ide?

Zajtay.

Balsorsom a haramják közé hozott, s ezen vén boszorkány, ki innen kiugrott, elhiteté velök, hogy szándékom volt őket elárulni; azok felakasztanak, ha commissárius úr nem jő, s azért akartam a banya fejét leszelni.

Biztos.

De kardja szerencsére éles, mint kapanyél. Hanem, ha tetszik, most bízvást utazhatik tovább, mert a zsiványok elszélyedtek.

Zajtay.

Megyek is, mert az éjtszaka Tiszafüreden akarok hálni. (Kardját felköti, s írószereit helyre teszi.) Köszönöm a segedelmet, az Isten áldja meg.

Biztos.

Elkísérem egy darabig! (Mind el.)

VÁLTOZÁS.

(Pusztahely Hortobágyon; hátúl tűzön bogrács; távolról dudaszó hallik, nemsokára föllépnek.)

Hatodik jelenet.

Botos. Bojtárok.

Botos.

Kész-e már a gulyáshús?

Bojtár.

Mindjárt kész lesz.

Botos.

Marczi, ma te vagy a szakács! mi üljünk s pihenjünk, míg az étel készen lesz. (Leül, s vele néhány, s mások a tűz és bogrács körűl forgolódnak.) De Marczi, jól főzz, a ki emberséged van!

Bojtár.

Olyan piros lesz, mint a rózsa, s olyan édes, mint a babám csókja.

Botos (kifelé nézve).

Nézzétek, vendéget kapunk, egy lovas tart erre!

Első bojtár.

Huszárnak látszik.

Második bojtár.

Mentés ugyan és kardos, de csákója nincs.

Harmadik bojtár.

Kalapja mellett igen sovány a bokréta.

Botos.

Ni – ni – a kukoriczából három bika támad ellene.

Első bojtár.

Jaj szegénynek, ha elérik!

Második bojtár.

Ő fut, a bikák nyomában vannak –

Első bojtár.

Mindjárt felöklelik.

Zajtay (kívül).

Segítség! Seregeknek ura! – Segítség!

Botos.

Siessünk segíteni, mert szörnyet hal! Uszítsátok a kutyákat. (Mind gyorsan el.)

Hetedik jelenet.

Zajtay. Előbbiek. (Nem sokára visszajönnek. Botos és egy bojtár vezetik az elréműlt Zajtayt.)

Botos.

Kössétek pányvára a lovat. (Zajtayhoz) Üljön le a bundára! (Leülteti.) Lett-e valami baja? Beszélni sem tud ijedtében! van-e baja?

Zajtay.

Hogy ne volna! Azok az átkozott bikák a lelkemet is majd kiszorították! boszorkányság!

Botos.

Biz’ uram az nem boszorkányság; igen is természetes, hogy a bikák űzőbe vették.

Zajtay.

Kend nem tudja, engem egy boszorkány üldöz: az átkozott Dorka.

Botos (a bojtárokhoz).

Szegénynek rémültében még az esze is elment! – Mit álmodik boszorkányokról, hiszen bikák üldözték.

Zajtay.

De legalább az egyik bika boszorkány volt.

Botos.

No hagyjuk abban! igyék egy pár kortyot ebből a juhászorvosságból: bizonyára jobban lesz. (Kobakot nyújt.)

Zajtay (iszik).

Szinte érzem, hogy melegíti véremet! mindjárt jobban vagyok. (Testét megnézi.) Hála Istennek, épen maradtam; egy csontocskám sem veszett el, s már magamhoz térek.

Botos.

Csak nyugodjék! kevés percz múlva egészen helyén lesz!

Zajtay.

Hála Istennek! már annyira jól érzem magamat, hogy illendően megköszönhetem a barátságát.

Botos.

Soh’se bántsa bíz’ azt!

Zajtay (feláll).

Drága juhász bácsim, és Hypocratesem! Te nagy bölcsességű kedves Socratesem! Én vitéz Hectorom, hív Gánimédesem –

Botos.

Hagyjon fel vele; hiszen nem tudok én diákúl, s azon szenteket még az apám sem ismerte.

Zajtay.

Bácsi, azt tudom, hogy kend nem tud diákul; de én notárius vagyok, hát diákosan illik köszönnöm, s azért ha kendnek valaha processusa lesz, csak folyamodjék hozzám, mindig fogok mellette allegálni, hívebb prokurátorra nem is akad.

Botos.

Nincs szükségem reá! Nekem csak a farkasokkal van processusom s azt rendesen hat örvös prókátorom végzi el! nem látta, mik a bikákat megszalasztották? Aztán kötelesség volt segíteni, midőn nagy uramat olyan veszedelemben láttuk.

Bojtár.

Megfőtt a gulyáshús.

Botos.

Ide vele.

(Bojtár leveszi a bográcsot és megrázván a földre teszi; mind körülülik.)

Botos.

Notárius uram, tessék.

Zajtay.

Jó appetitust kívánok.

Botos.

Köszönjük – itt a kenyér.

Zajtay.

Hozzák ide kulacsomat nyeregkápámból. (Bojtár elmegy.) Jóféle diószegi van benne.

Botos.

Hiba lett volna, ha azon átkozott bikák kárt tettek volna notárius urban.

(Bojtár visszajő a kulacscsal. Zajtay Botosnak adja.)

Zajtay.

Gazd’ uram, kezdje meg, s járassa sorban.

Botos.

Notárius uram egészségiért! (Iszik.)

Zajtay.

És további barátságért!

Botos.

Adja Isten! (A kulacsot átadja; isznak.)

Zajtay.

Juhász bácsi, köszönöm az ebédet és a segedelmet. Ma még Tisza-Füredre szándékozom.

Botos.

Ne siessünk! oda korán elérhet.

Zajtay.

Az Isten éltesse hív Herkulesemet, ki a bikától megmenté éltemet. (Iszik.)

Botos (körülnéz).

Hiszen nincs itt az az úri ember!

Zajtay.

Kend az, juhász bácsi.

Botos.

Már mondtam, hogy nem tudok diákul. – De most legyünk vígan az ijedés után. Rajta dudás, fújd. (Dudálnak.)

Kar.

Botos.

Nem úgy! Ez igen szomorú; vígabbat!

Kar.

Zajtay.

Gazd’ uram! én ezerszer köszönöm a vendégséget! a nap mélyen áll, indulnom kell!

Botos.

Jőjön notárius uram, hadd nyergeljük fel lovát. (A bojtárok holmijokat felszednek; mind el.)

VÁLTOZÁS.

(Helységháza Tisza-Füreden. Szoba.)

Nyolczadik jelenet.

Bíró. Dorka.

Bíró.

Itt kell kendnek gazdasszonykodni; de emberül viselje ám magát, azt mondom.

Dorka.

Meg lesz elégedve, bíró uram!

Bíró.

Nekem most el kell mennem, de ha míg oda leszek, becsületes vendég találna jönni, illendően fogadja kend, azt mondom.

Dorka.

Meglesz.

Bíró.

De el ne feledjen kend semmit, azt mondom. (El.)

Dorka.

Magam is vendéget várok! Csak reám kell bízni, miként fogadjam. – – De már lépteket hallok. Talán ő.

Kilenczedik jelenet.

Zajtay. Dorka.

Zajtay.

Adjon Isten jó napot, anyjok. (Félre.) Először is vénasszonyt látok; ez nem jót jelent.

Dorka.

Hozta Isten az urat.

Zajtay.

Én útazó notárius létemre a városházát kerestem fel. Kaphatok-é szállást az éjtszakára?

Dorka.

Minden esetre!

Zajtay.

S istállót a lovamnak?

Dorka.

Mindent elrendelek, csak várjon egy kicsit! (Félre.) Várj, hiszen majd küldök én mindjárt executiót a nyakadra. (Fenn.) Tüstént visszajövök. (El.)

Zajtay.

Vércseszemű banya, úgy néz reám, mintha meg akarna igézni! Csak újra bajom ne legyen, mert ma már Mathuzsálem egész életére eleget szenvedtem! (Kívülről a vasas németek kurjongásai és lármája hallik.) Micsoda fatális lárma ez? hah! – mintha egy sáskasereg jőne!

Tizedik jelenet.

Vasas németek (ujjongva rohannak be muzsikával). Zajtay.

Első vasas.

Ki vagyik kent?

Második vasas.

Komiszár! komiszár! megvanni penna a kalap.

Mind.

Komiszár! komiszár! (Rángatják.)

Harmadik vasas.

Verdammter kherl! ha katona megenni kis tukhus, kent mindjárt sok excess a papiros tenni. (Rángatja.)

Negyedik vasas.

Osztán mikor kent elmenni a combutus csinálik, meglenni sok fizess.

Zajtay.

Katona uraim!

Ötödik vasas.

Hallkatni, kuthja lerki, Spitzbub! kent azt úgy csinálik, azért én az enim kart kent fejét levágik. (Kardot rántanak.)

Zajtay.

Az Istenért! nem vagyok én komissárius!

Első vasas.

Ha többé komiszár más falu meglátik, mek nem fog mondani több katona excess.

Zajtay.

Nem mondok én semmit.

Tizenegyedik jelenet.

Előbbiek. Bíró.

Bíró.

Katona uraim, mit csinálnak?

Első vasas.

Mink ez a komiszár egy kicsit megölni.

Bíró.

Az Istenért, hisz ez nem kommissárius. (Félre.) Nem ismerem, de hazudnom kell valamit, különben megölik. (Fenn.) Uraim, ez a poroszlói kántor, én jól ismerem.

Második vasas.

Kántor? Nem komiszár? No szo betukik az enim kard.

Zajtay.

Köszönöm kendnek, akárki legyen.

Harmadik vasas.

No, mi nem fok többé nat haragszik csinálni –

Negyedik vasas.

Mek van kent kántor? alszo szép ének – kántikálni.

Zajtay.

Uraim, nem tudok én énekelni.

Ötödik vasas.

Ha énekel nem csinál, mindjárt priglit atni.

Zajtay.

Megijedtem a kendtek pallosától, rosszúl lettem.

Bíró.

Úgy megkínozták a katona urak, hogy lehetetlen neki énekelni.

Első vasas.

Potz tausend szapperment, ma katona kántor lusztig mek kel lenni.

Zajtay.

De nem tudok énekelni.

Második vasas.

Donnerwetter, ha kent nem énekelni, ezer ertek mindjárt elvinni kent. (Kardjaikhoz nyúlnak.)

Bíró (félre).

De már látom a káplárért kell mennem. (El.)

Zajtay.

Az Istenért, ne bántsanak! inkább megpróbálom! «Seregeknek ura!»

Első vasas.

Az nem szép, más nóta!

Zajtay (énekel).

«Fölemelé Kádár szemeit az égre –»

Második vasas.

Az is nem szép. – Énekelni kent magáról.

Zajtay.

Nem tudok én magamról semmit.

Harmadik vasas.

Muszszain! Muszszain énekelni!

Zajtay.

De ha nem tudok mást.

Mind.

Hát kend még is komiszár?

Kar.

Zajtay (asztal alá akar bújni s énekel).

Jaj vitéz uraim, kérem irgalmazzanak. (Vasasok előhurczolják.)

Kar.

Zajtay.

Kar.

Zajtay.

Kar.

Zajtay.

Kar.

Zajtay.

Kar.

Zajtay.

Első vasas.

Hej lusztig, kántor tánczolni.

Zajtay (vonakodik).

Életemben sem tánczoltam.

Második vasas.

Muszszáin, húzni czigány! (Czigányok muzsikálnak, s a vasasok Zajtayt tánczba ragadják).

Zajtay.

Uram, összetörik csontom, lábam.

Mind.

Hopp, hopp, lusztig. (Tánczolnak.)

Tizenkettedik jelenet.

Káplár. Előbbiek.

Káplár.

Hát ez a rend? Tüstént lóduljatok haza!

Mind.

Káplár úr, káplár úr. (Mind elfutnak.)